Somogyi Néplap, 1974. november (30. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-23 / 274. szám

I APRÓ HIRDETÉSEK GYÁSZJELENTÉS Fájdalommal megtört szívvel tu­datjuk mindazokkal, akik ismer­ték és szerették, hogy felejthetet­len gyermekünk, testvérünk (a Kaposvári Közgazdasági Szakkö­zépiskola 1969-ben végzett növen­déke) , NOÉ MARIA türelemmel viselt, hosszú betegség után 24 éves korában elhunyt. Drága halottunkat 1974. november 26-án du. 2 órakor helyezzük örök nyugalomra a siófoki temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk mindazok­kal, akik ismerték é3 szerették, hogy id. AMBRUS JANOS hosszú szenvedés után meghalt. Temetése november 26-án, kedden du. fél 2 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Gyászolja fia, leányai, vejei, unokái, dédunokái. * * * Fájó szívvel tudatjuk, hogy sze­retett férjem, édesapánk, apósunk, nagyapánk. BARANYAI LAJOS ny. mentőápoló 63 éves korában — vhosszú szen­vedés után — elhunyt. Temetése folyó hó 26-án, kedden du. fél 3 órakor lesz Kaposváron a Keleti temető ravatalozójából. A gyászoló család köszönetnyilvánítás Hálás szívvel köszönjük mind­azoknak a rokonoknak, ismerő­söknek, akik felejthetetlen édes­anyánk. PINTÉR ferencné; temetésén részt vettek és bána­tunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Zamárdi-felsőn köz­művesített megoszt­ható telek, vízhez 3-60 méterre eladó. Kosa, Székesfehérvár, Mancz u. ?.*■. (78900) Skoda HO L. UF-es rendszámmal eladó. Hoffman József, Ka- posfő, Kossuth Lajos U. 140. (360031) Kaposváron a Toldi Miklós u. 24. számú egyszoba-konvha- spájzos házrész beköl­tözhetően, olcsón el­adó. Érdeklődni: szombaton vagy va­sárnap 8—12 óráig a helyszínen. (360041) Méhészetre alkal­mas 500 n-öl hazai szőlő olcsón eladó. Kaposvár, Kossuth Laj os U. 147. (369030) Zics, Szabadság utca 10. sz. alatt egy szo­ba. konyha mellék- épülettel 600 négy­szögöles telken (gaz­dálkodásra alkalmas) sürgősen eladó. _ _____________(439507) C saládi ház / fizetési kedvezménnyel, igé­nyesnek eladó. Ka­posvár, Nagyszebeni u. 36.____________(369015) H ázhely eladó, iker- ég társasház építésére is alkalmas. Kapos­vár, Benedek Elek u. 32. (369016) Kaposváron a Ker­tész u. 56. sz. családi ház garázzsal eladó. ____________________(6103) S zoba-konyhás ház­rész beköltözhetően eladó. Kaposvár. Dé­ryné u. 7. Du. 5 óra után. szombat-vasár­nap egész nap. __________________(272920) E Jadó kaposvári la­kóház. Érdeklődni ti­zenkét óra után: Ka­posvár, Vörösmarty u. 1/a. (6170) I Eladó Balatonboglá- ron kétszintes, man- zárdos családi ház (harminc férőhellyel, garázzsal) magáno­soknak vagy közű- letnek, villasorban, vízhez hetvenöt méter­re. Érdeklődni: Kősze­gi Dezső, Balatonbog- lár. Alkotmány u. 8. Fonyódon partmenti saroktelken 2 szobás villa (garázs is) el­adó. Érdeklődni: 7400 Kaposvár. Május 1. utca 83. Kelemenné. Kaposváron a Brassó u. 13 a számú ház la­kottan, áron alul el­adó. Utcafrontja be­építetlen. Érdeklődni este 6 óra után: Ka­posvár, Erdősor u. 29. _________________(273998) S omogysárd, Dimit­rov utca 3. sz. alatt szoba-konyhás ház el­adó. Érdeklődni ugyanott. (6152) Kaposvári belvárosi házamat balatoni nya­ralóért elcserélném, vagy eladnám. Aján­latokat a 6202. számra, a kiadóba._______ (6i20i2) Barcson kétszobás családi ház .beköltöz­hetően eladó. Érdek­lődni : Barcs. Vasvári Pál u. 14. (A Dráva étteremben Stájernál is.) _________________(7616) B eköltözhetően el- dó Kaposváron a Csa_ logány u. 28. sz. alatt háromszoba-összkom- fortos. központi fűté- ses, új, kertes lakás OTP-átv állal ássál. Ér­deklődni du. 4 óra után: Kaposvár, Léva köz 1. Bogdán. (6176) Eladó üzemképes, 3 tonnás, légfákes, pót­kocsi. Cím: Pannónia Szálloda ég Vendég­látó Vállalat, Siófok, Fő u. 212. Telefon: 10-676.__________(439325) C F-es Skoda Octavia olcsón eladó. Érdek­lődni : szombat kivé­telével 8 órától 16 órá­ig. Balatonbogláron, a 32/S-as teletfonszámon. Selmecziné.______ (7601) E ladó 144-es fehér Volvo személyautó és egy új Merkury csó­nakmotor. Érdeklődni: Mohai, Toponár, Kili- án u. 17. 23-án. 24-én. IE-s írsz. TRABANT ^Limousine eladó. Meg­tekinthető: Balaton­világos. Csók sétány 20. ________________(78958) E ladó UB-s S 100-as. Kaposvár, Mező I. u. 105.______________(369663) 6 01-es fehér Trabant eladó. Érdeklődni: Csurgó, Móricz Zs. u. 44. _ (7628) Elején sérült, 24 000 km-es Zsiguli sze­mélygépkocsi sürgő­sen eladó. Kiss József. v. ifi Egy^zoba-garzon szövetkezeti lakás el­adó. Kaposvár. Szántó Imre köz 3., II. lph. III._em. 4. _______(61599) K aposváron az északnyugati város- j részben 2 s?.oba-hal- los, földszintes, gázos 'klakás eladó. Cím : Kaposvár, Arany Já­nos köz 16., földszint 2.___________________(6201) L akrészt vennék épülő társasházban. | Ajánlatokat ármegje- löléssel a 400. számra, a kiadóba. (400) Keresse föl Marcaliban a Park Bisztrót (Lenin u. 4.) Hideg — meleg ételek, cukrászsütemények, választékos italkínálat. Nyitva: 6 órától 19.30-ig. (8547) Etázsfűtés-» közpon­tifútés-tervezést rö­vid határidőre és mű­szaki ellenőrzést, hi­bamegállapítást, szak- tanácsadást vállal épü­letgépészmérnök. Ba~ latonszéplak felső. Postafiók 9. (439564) Három erdei méter fa, mosógép, kúthen- ger és kerék, porszí­vó, .olajkályhák, nagy- vájlingok, zsírosbödö- nök, kombinált szek­rény, hármas szek­rény, tv-szekrény és használt ruhaneműk sürgősen .eladók. Ka­posvár, Virág u- 45. _______(369614) B aba javítás, haj ázás, mackók tisztítása és javítása: Kaposvár. Nádór u. 37. (6630) Napos előnevelt, csirke, kacsa elője­gyezhető, levélben is. Belányi Péter, Kapos­vár, Csalogány v. 39. NDK-gyártmányú sötétkék mélykocsi eladó. Kaposvár, Arany __köz__5. Török. N agy Matador orgo­na erősítővel — vagy külön — sürgősen el­adó. Érdeklődni: Ka­posvár. Hámán Kai' köz 35. sz., 16 óra után. _____(366065) N ovember 19-én es­te Nagykanizsa és Vé- se között elveszett egy db piros ponyvába ta­kart heverő. Kérem a becsületes megtalálót, jutalom ellenében ér­tesítsen. Mészáros Ká­roly. Nagykanizsa Szabadság tér 15. Hétfőn délután a Csiky Gergely Szír. ház előtt felejtettem zöld nylon hálómat *2 csomaggal. Kérem a becsületes megtalálót, szíveskedjen címemre elküldeni: Tóth Géná- né, Csokonyavisonta 97. (7635) 8 db fehér, válasz­tott malac eladó. Fo­nó, Petőfi u. 87. Nyolchónapos bika eladó Kadarkút. Ár- ráJ " 6'. (6160) Eladó eg «.éts.: :mé- lyes rekamié, 2 db fo­tel, 3 szék. Érdeklőd­ni: Visnyei, Kapos­vár, Cukorgyár 'söz 2. Üj heverők, asztal, kárpitozott székek el­adók. Kaposvár, Páz- — T>' + -r ?1. 54.------- -...m-ö* nő kü­lön bejáratú albérleti szobát keres. fürdő­szoba-használattal, sürgősen. Értesítést a kaposvári 14-443-as telefonszámra. * A RUHÁZATI OSZTÁLYON: »Töröcske« bútorgarnitúra, függönykarnis, és lakástexti. nagy választékban A MŰSZAKI OSZTÁLYON: Ózon lágtisztító villanytűzhelyek. grillsütő A CIPÓ OSZTÁLYON: női tuzős cipő és kosárlabdacipők minden méretben AZ ÉLELMISZEROSZTÁLYON: árengedményes konzervek (852a) Dolgozókat alkalmaznak A Tamási Állami Gazdaság fel­vesz tehenészeti dolgozókat. Je­lentkezni lehet Fornádon, a gaz­daság központjában. Fizetés: telje­sítménybérezés alapján. (8524) Harmonikatanítást lakásomon vállalok: Kaposvár, Géza u. 40. Hangszer van. A je­lentkezőket délelőtt [ 8—16 óra között, illet- i ve 16 óra után várom. I Fénusz Elemér zene­oktató. ___________/_ (6175) »-Bébi« krémkjvé- főző eladó. Érdeklőd­ni: Nagyatádon, Fili- povics cukrászmester- nél. Tel.: 619. (7604) Házvezetőnőt kere­sek, házat iratok rá azonnal. Jelentkezni »Falevél-« jeligére, a kiadóba. __________(6158) V ariálható, kék gyermekkocsi eladó. Telefon: Kaposvár. 12-926. (369621) Gyors- és gépírót keres — ad­minisztrációs készséggel rendelke­zőt — a Lenfonó- és Szövőipari Vállalat. Lehet kezdő és vidéki is! A vidékiek részére szállást bizto­sítunk. Jelentkezés: a vállalati központ személyzeti és oktatási osztályán. Budakalász, Szentendrei U. 1—3. (222522) Raktárost, takarítónőt, udvari munkást, kezdő és gyakorlott szám lázót (gépírni tudók előnyben) fölvesz az AGROKER Férfi rakodómunkásokat állandó munkára fölveszünk. Jelentkezés: Kaposváron a No«tránál. (8527) Fölveszünk gyakorlattal rendel­kező raktárost, gépkocsirakodót, adminisztrátort. Fizetés: megegye­zés szerint. Jelentkezés: KÖGAZ Kaposvári Üzeme, Kaposvár, Mező I. u. (369069) Raktári szak- és segédmunká&o- I kát, gépkocsira árukísérőket azon­nali belépéssel fölvesz a Dél-du- | nántúli Vas- és Műszaki Keres- j kedelmi Vállalat Somogy megyei j Igazgatósága. Jelentkezés a mun- j kaügyön: Kaposvár, Zalka Máté u. 18. (369043) Gabonafeivásárló vállalat (Sió­fok) fölvesz segédmunkára férfi és női dolgozókat. Jelentkezés: Siófok, Bajesy-Zsilinszky utca l. Körzeti üzem, malomnál. (439505) .. ., --------------------­--------i-------------------­C surgói intézmény adminisztra­tív állás betöltésére keres gyors- és gépírni tudó, lehetőleg érett­ségivel és gyakorlattal rendelkező munkaerőt. Fizetés: megegyezés szerint. Cím a csurgói könyves­boltban. (7626) A csurgói áfész, fölvesz bolti el­adókat csurgói telephelyre. Ruhá­zati szakképesítéssel rendelkezők előnyben! Jelentkezés az áfész kereskedelmi főosztályán. (7627) Az Egyesült izzó tv kaposvári Elektroncső«*) ára 2 db Ascota 170/35-TM 20 középgéphez üzemeltető és karbantartó műszerészt keres A jelentkezőket a gyár szervezési osztályán, Kaposvár Dimitrov u. 127. sz alatt várják. (8525) 'IÁI ntusor A Nagyatád és Vidéke Áfész nyúltenyésztők részére kedvezményes tenyésznyúl-ki helyezési akciót szervez ..Fehér gyöngy« hibrid fajtára. — Kétéves hitelezési és külön kedvezmény, — a szaporulatra 34 Ft/kg felvásárlási védőár! Részletes felvilágosítást adnak és igénybejelentést elfogadnak: a felvásárlási osztály körzeti felvásárlói. (7607) Jelentkezés: a vállalat személyzeti előadójánál. (8541) 10 %-os árengedménnyel, díjtalanul házhoz szállítjuk Nagyatádon a takosság 50 8g felett rendelt étkezési burgonyáját november 20-tól december H)-ig. Megrendelést fölveszünk: a Nagyatád és Vidéke ÁFÉSZ felvásárlási osztályán (Nagyatád, Petőfi u. 2.) Telefon: 78. (7606) A VBKM KAPOSVÁRI VILLAMOSSÁGI GYÁRA fölvesz transzformátor-tekercseléshez férfi munkavállalókat, továbbá — más munkaterületre — férfi és női betanított munkásokat. Fölveszünk még a fűtési idényre fűtőket (nyugdíjasok is jelentkezhetnek). Jelentkezni lehet a gyár munkaügyi osztályán: Kaposvár, Mező Imre u. Csiky Gergely Színház: 19 óra­kor: EGY LÖCSISZAR VIRÁG VA­SÁRNAPJA. Bp. Nemzeti Színház. 22.30 órakor: EGY LÖCSISZAR VIRAGVASARNAPJA. Bp. Nem­zeti Színház. KAPOSVÁR, Vörös Csillag: du. 3, 5 és este 7 órakor: NAGYEZS- DA. Szabad Ifjúság: du. 4 és 6 órakor: HALLO. ITT IVAN CÁR! Este 8 órakor: A FELSZEMÜ SE­RIFF. Latinca filmszínház: fél 6 órakor: CSAPDA A TÁBORNOK­NAK. SIÓFOK: este 7 órakor: MACSKAJÄTEK (14). NAGYATÁD: du. 5 órakor: A HALÁL ERŐDJE. (16) TELEVÍZIÓ Budapest 1. 9.30: Műsorismertetés. 9.31: Me­lyiket az ötezerből? .9.45: A tavasz 17 pillanata. VIH. rész. (Ism.) 10.55: Pillantás a sportvilágba. 11.15— 11.45: »Életet az éveknek!« Nyug­díjasok műsora. 13.53: Műsorismer­tetés. 13.55: Izgalmas vakáció. Szov­jet film. 15.20: Slágerszerviz. 15.50: Reklámműsor. 16.00: Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 17.40: Reklámműsor. 17.50: F#"ek. 17.55: Képes krónika. 74/11. 18.35: A Mongol Állami Népi Együttes. 19.15: Cicavízió. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Régi filmslágerek. A nagy riport. Amerikai filmvígjáték. 22.00: Tv-híradó. 2. 22.10—kb. 23.10: Modern gimnasztika. Intervízió Kupa. I. nap. Közvetítés Szófiából, Jugoszláv tv 12.55: Labdarúgás: Bor—Szaraje­vó. 16.00: Népi muzsika. 17.00: A Jugoszláv Szocialista Ifjúsági Szö­vetségének kongresszusa. 18.15: Ügyesen — szerencsésen. Vetélke­dő gyermekeknek. 20.00: Ember, ne mérgelődj! 20.30: Szóról szóra. Szórakoztató adás. 21-55: A valor- gue-i pék. Francia játékfilm. Osztrák tv 15.20: Koncertóra. 16.20: Kicsi­nyek műsora. 16.45 Calimero. Rajzfilm. 17.00: Seniorklub. (84.) 18.00: Az én elképzelésem. A tv- műsor kritikája. 18.25: Jó éjsza­kát, gyerekek! i3.30: Kulturális specialitások. 19 30- Tv-híradó. 20.06: Sporthírek. 20.15: Az Euro- vízió közvetítése Zürichből. 21.50: Sporthírek. 22.20: Tv-híradó. 22.25: Idő a halálra. Amerikai film. KOSSUTH RÁDIÓ 4.25—7.59; Jó reggelt., 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Budapest és a vidék kulturá­lis programjából. 8.22: Lányok, asszonyok. 8.42: Emlékeim Edwin Fischerről. 9.25: Romantikus ope­rákból. 10.06: Hírek, időjárás. 10.05: »Aki nevetve harcolt a sírig . . .« 10.55: Mahler: Dal a földről. 12.00: Déli krónika. 12.20: Zenei anya­nyelvűnk. 12.30: Magyarán szól­va... 12.45: Melódiakoktél. 14.08: Közéletesdi. 14.18: Kóruspódium. 14.25: Üj zenei újság. 15.06: Hírek. 15.05: Sportkrónika. 15.30: Mario Del Monaco énekel. 15.56: Kis ma­gyar néprajz. 15.55: Reklám. 16.06: lö3 óra. 17.30: Megjelenés előtt. 17.55: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 18.58: Hallgatóink figyelmébe. 19.00: Esti krónika. 19.25: Öt perc sport. 19.30: Keme- nes Sarolta és Pere János nótá- ] kát énekel, Kecskés Sándor klari- nétozik. 20.06: Rendezte: Gál Ist­ván. Feltámadás. III. rész. 20.59: A Rádió Dalszínházának bemuta­tója. Egyetlenegy éjszakán. Dal­játék. 22.00: Hírek, időjárás. 22.15: Sporthírek. 22.25: A beat kedve­lőinek. 23.10: Századunk kamara­zenéjéből. 24.00: Hírek, időjárás. 0.10—1.58: Melódiakoktél. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli, zenés műsora. 8.00: Hírek, időjá­rás. 8.05: Részletek Kálmán Imre A cigányprímás és A csárdáski­rálynő című operettjéből. 9.00: Hírek. 9.03: Népzenei magazin. 9.43: Válaszolunk hallgatóinknak. 16.00: Szombat délelőtt... 12.00: Jelképek erdején át...« 12.10: Szimfonikus zene. 13.06: Hírek, időjárás. 13.03: Jó kedvvel. 13.18: Beethoven ír népdalfeldolgozásai­ból. 13.30: Időjárás- és vízállásje­lentés. 13.45: Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 14.50: Orvosok a mikrofon eőltt. 14.55: Oláh Kálmán népi zenekara ját­szik, Urbán Katalin és Domahidy László nótákat énekel. 15.27: Fá­cánok, foglyok, fürjek, cinkék . .. 15.57: Műsorismertetés. 16.00: Hí­rek, időjárás. 16.05: öt perc sport. 16.10: Napraforgó. 16.59: Éneklő Ifjúság Szolnokon. 17.10: Az élő népdal. 17.20: Mátyás Mária éne­kel. 17.44: Kérdőjelek a geológiá­ban. 18.00: Hírek, időjárás. 18.15: Kíváncsiak klubja. 19.12: Közkívá­natra! 19.50: Jó estét, gyerekek! 20.00: Hírek, időjárás. 20.10: öt perc sport. 20.15: Üj könyvek. 20.18: Népdalok. 20.50: Barokk mu­zsika. 22.00: Puccini művészi pá­lyája. 23.00: Hírek, időjárás. 23.15: Slágerparádé. 24.00—0.Í0: Hírek, időjárás. 3. MŰSOR 12.00: Déli krónika. 12.20: Műsor­ismertetés. 12.23: Schumann-mü- vek. 13.03: Korunk operacsillagai. 13.58: A Bécsi Filharmonikus Ze­nekar Bruckner-hangversenye. 15.30: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. Haydn-ciklus. IV. rész. 16.45: öt­órai tea. 18.00: Hírek, időjárás. 18.10: Irodalmi folyóirataink. 19.00: Magyar zeneszerzők. 19.22: Fletcher Henderson felvételeiből. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia kis­termét. Lev Vlaszenko zongoraest­je. Kb. 20.35—20.55: Mikor a ró­zsák nyílni kezdtek. Kb. 21.30: Operaáriák. 21.52: Az ezüst tavak kincse. 23.00—23.15: Hírek, időjárás. , PÉCSI RADIO 17.00: Műsorismertetés, hírek. 17.05: Emberek és dalok. 17.15: Kulturális magazin. 17.45: Üj ze­nei felvételeinkből. 18.00: Hírek, tudósítások. 18.10: Fele sport — fele muzsika. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. 19.15: Német nyel­vű műsor. 20.00: Műsorzárás. BK9D

Next

/
Oldalképek
Tartalom