Somogyi Néplap, 1974. november (30. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-23 / 274. szám

'TDixzfett Szpi'kpLztäihj,! Somogyi Lajosné, Balatonlelle, Szabadság u. 64. sz. alatti lakos november 13-án megjelent panaszára az alábbi választ adom: A személyes találkozáskor, melyen az egységvezető is részt vett, a panaszos kijelentette, hogy nem vele, hanem egy bolti dolgozóval ment ki a raktárba. Elmondta továb­bá, hogy rendszeres vásárlója a balatonboglári vasboltnak. A kiszolgálás udvarias, előzékeny, minden esetben jó ér­zéssel távozott az egységből. Október 26-án azért háboro­dott fel, mert nem tudtak részére három szál vasat adni. A bolthoz 1974-ben 150 tonna építési beton és T szög- vas érkezett. Az egység dolgozói mindent elkövetnek azért, hogy a vásárlók elégedetten, jó érzéssel távozzanak vá­sárlás után. A boltvezető fáradságot nem ismerve járja az országot árubeszerzés céljából, hogy az igényeket mind na­gyobb mértékben kielégíthessék. A bolt dolgozói állítják, hogy a panaszos idegesen, in­gerülten kereste föli az egységet, és a SZÖVOSZ-ban dol­gozó sógorával fenyegetőzött, hogy ö majd intézkedik, ha nem kap vasat. Szerintünk a dolgozók helyesen jártak el akkor, amikor a kifizetett árut fizetési jegyzékkel ellátva félrerakták a rendeletben meghatározott ideig, illetve addig, amíg a vá­sárló szállítóeszközzel vissza nem érkezik. Nagyobb meny-' nyiségű vasárut ugyanis súlya és mérete miatt csak szállí­tóeszközzel lehet elvinni. Felhívtuk az egység dolgozóinak a figyelmét, hógy ha­sonló esetben — függetlenül attól, hogy a vevő szerintük mennyire ingerült — a legnagyobb udvariassággal járja­nak el. Tisztelettel: fRáj-z Qtnö­áruforgalmi osztályvezető Tisztelt Szerkesztőségi Szabó Józsefné kaposvári lakos november 14-én meg­jelent levelében arról panaszkodott, hogy napokon keresz­tül időzavarban volt, miután a szombaton vásárolt tejzacs­kókon vasárnap, a hétfőin kedd, a szerdain pedig már csü­törtök feliratot talált. A fölvetett kérdésre válaszom a kö­vetkező: A 16 1973. (XII. 15.) MÉM—BkM—EüM sz. rendelet sze­rint a fogyasztói tejnél, tejszínnél és a kakaóstejnél a fo­gyaszthatósági időtartam a téli félévben (november 1-től március 31-ig) 5 és 10 C° közötti tárolás esetén a korábbi egy napról két napra emelkedett. Ezért például a hétfőn reggel kiszállított tej másnap is fogyasztható. Tisztelettel: £ Ondijai Qtnö a Kaposvári Tejipari Vállalat kereskedelmi osztályvezetője AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXX. évfolyam, 274. szám. Szombat. 1974. november 23. Legnépszerűbb a földrajzi tagozat Megkezdődött a Latinca szabadegyetem Megkezdődtek az őszi—téli szabadegyetemi előadások a héten Kaposváron, a Latinca Sándor Művelődési Központ­ban. A föidrajz, pedagógia, nemzetközi politika és So­mogy múltja tagozatra eddig több mint félezren jelentkez­tek, jóval többen, mint tavaly. előadásokat az Építők jában. A nemzetközi politikai ta­gozat első előadását héttőn este Livudza Artur, a Külügyi Intézet tudományos munka­társa tartja »Világgazdaság és nemzetközi politika« címmel. A Latinca szabadegyetem Legnagyobb az érdeklődésű , előadásaira legtöbben a Mo- foldrajzi sorozat iránt. A 217 hallgató részére az első elí- adást Harkai Pál tartja "Az asztékok földje, Mexikó« cím- í mel. Az ezt követő, diaképek- j kel és filmekkel illusztrált előadások az Antarktisztól a Csendes-óceán szigetvilágáig : sok érdekes tájjal ismertetik j meg a részvevőket. Az Állami Építőipari Válla­lát dolgozóinak kezdeménye­zésére indították el a Somogy J múltja sorozatot, melynek ke­retében elsősorban muzeológu­sok és a levéltár tudományos munkatársai tartanak majd Klub- i sonmagyaróvári Mezőgazda- ' sági Gépjavító Vállalat Ka­posvári Gyárának dolgozói kö­zül jelentkeztek. Az ott folyó ió szervező munkát dicséri, hogy a héten kezdődő és már- ;;usig tartó előadássorozato­kon a gyárnak több mint öt­ven dolgozója vesz részt. Ünnepélyes Iíjú Gárda-gyűlés losváron Rap< Kétszázhúsz kaposvári ifjú- , kaposvári parancsnok tartott gárdista gyűlt össze csütörtö- | beszámolót. Elmondta, hogy kön a Fegyveres Erők Klub­jában, az ünnepélyes egység- gyűlésen. Az "idén a megyei KISZ-vb is foglalkozott a honvédelmi nevelés gondjaival, örvende­tes, hogy a vb-határozat után gyorsan megindult a megye- székhelyen az új Ifjú-Gárda- szakaszok és századok szér- vezése. Minden nagyüzemben és középiskolában van már gárdaalegység. Tavaly 150 if- j niük a magasabb júgárdista volt, az idén 300 nyéknek, van Kaposváron. A gyűlésen Tihanyi László az előző képzési ,év feladatait mindenhol jól megoldották. Sajnos kevesebb sikerrel sze­repeltek a kaposváriak a me­gyei szemlén, ezt legközelebb ki kell javítani. Kiemelte, hogy a KISZ-kb áprilisi ha­tározata nagyobb feladatokat ad az Ifjú Gárdának is. A KISZ-tagok egyéni megbíza­tásként kapják a gárdate­vékenységet, meg kell felel- követelmé­sok Háziipari és Népi-Ipar­művészeti Szövetkezet KISZ- fiataljainak kezdeményezésé­re Kaposváron rendezik meg e hét végén a dunántúli há­ziipari szövetkezetek első ifjúsági találkozóját. A há­romnapos találkozót, melyet Harminckét no tanul a marcali álész-nai (Tudósítónktól.) A marcali áfész nőbizottsá­ga sokat tesz a nőkért. Kür­tös Sándorné, a nőbizottság titkára elmondta, hogy segíte­nek az árubemutatók, kiállítá­sok szervezésében, összegyűj­tik a javallatokat, hogy a szö­vetkezet milyen új árukat szerezzen be, milyen új szol­gáltatást vezessen be. A nőbi­zottság tagjai meglátogatják azokat a társaikat, akik hosz- szabb ideje betegeskednek. A nők munkáját csökkenti az úgynevezett előrendelés. En­nek a szervezésében is részt vesznek. A bizottság az őszi megyei könyvhetek sikerét fontos fel­adatának tekinti. Tavaly pél­dául az ő révükön tizennégy­ezer forint értékű szakmai, szépirodalmi könyv talált gaz­dára. A tagság körében vég­zett közvélemény-kutatással a vezetőség jobb tájékoztatá­sához járulnak hozzá. A zöld­ség-gyümölcstermelés szor­galmazásában szintén érdeme­ket szereztek a bizottság tag­jai. Egyre többen tanulnak, most például harmincketten vesz­nek részt szakmai oktatáson, továbbképzésen. A vezetőség elismeri a nők tevékenységét. Három nőt jutalomból az NDK-ba, egyet pedig a Szov­jetunióba küldtek jó mun­kájáért. Ezután Galamb László, a városi KISZ-bizottság titkára okleveleket és könyvjutalma­kat adott át a húskombinát, a mezőgazdasági és az egész­ségügyi szakközépiskola leg­jobban dolgozó gárdistáinak. Az egységgyűlés vidám bállal folytatódott. tegnap este G roll József, a j mar az ismerkedési esten el HISZÖV ifjúsági bizottsága, a i határozták: a jövőben éven KISZ városi bizottsága és a | ^ént rendeznek ilyen talál kezdeményező KISZ-szerve- 1 j.0zót zet. ' A Dunántúl hat városából érkezett 24 vendég részére változatos programot állítot­tak össze a kaposváriak. A tegnap esti megnyitót ismer­kedési est követte a Somogy megyei Iparcikk-kiskereske­delmi Vállalat klubjában. A ma délelőtti üzemláto­gatás az agyagipari szövetke­zetnél jó lehetőséget ad a fia­talok szakmai tapasztalatcse­réjéhez, egymás munkájának megismeréséhez. Az üzem- látogatást követő előadások és A TRlÁL táiékoztatóia 160 féle újdonság A kereskedelmi igazgató be- l forgalomba az ünnepi vásárra, számolt a vállalat csúcsfor- ' A téli sporteszközök közül galmi felkészüléséről. A j módiiból a tavalyi mennyiség 1RIÁL az idén 20 százalékkal kétszerese, 67 000 áll rendelke­zőbe játékot, köztük 160 18U j izésre. Kulcsos korcsolyából fele újdonságot — automata a mbit évben 5400 párat ad mosógépét, elemes sipolo moz- tak el most 27 ooo kerül for donyt es emeletes autóbuszt. galomba s 14 000 pár mükor- jarmu- és házépítőt stb. - hoz | _ többsége cipőre szerelve — bővíti az ellátást Gondot okoz, hogy a hazai üzemek nem tudták pótolni korábbi elmaradásukat, emiatt például az igényekhez képest kevés a fajáték. Az im portot az ünnepi vásárra kon centrálta a vallalat, így a kö vetkező hetekben bővül a vá laszték. A korábbi években ilyenkor már előbbre tartot­vel, az ifjúsági parlamentek I tak a kiszállítással, most — tapasztalataival és a KISZ- munka javításának feladatai­val foglalkoznak. Holnap Kaposvár neveze­tességeivel ismerkednek a ! szövetkezetek fiataljai, akik Szövetkezeti fiatalok ifjúsági találkozója Kaposváron A Kaposvári Agyagiparo- J viták egyebek közt a szövet­kezeti demokrácia helyzeté­már az áruk zöme a kiskeres­kedelemben van — a fuvar­eszköz hiánya zavarja az üz­letek feltöltését. A folyamatos ellátás érdekében megszervez­ték a szombati, — néhány he­lyen a vasárnapi — szállítást, s az ünnepek előtt rendkívüli járatokat is munkába állíta nak. Lj kenyérbolt Nagyatádon A kaposvári Volán a három legjobb között Eredményes volt a szállítási műszak A Volán Tröszt értékelte a november 16—17-i rendkívüli szállítási műszak eredményeit. Azt állapították meg, hogy ezen a két. napon a legered­ményesebb munkát a békés­csabai, a szekszárdi és a ka­posvári vállalat«, végezte. A rendkívüli szállítási műszak jó előkészítéséért, a szerve­zésért és a kimagasló telje­sítményért Tapolczai Kálmán, a Volán Tröszt vezérigazga­tója kiváló dolgozó kitün­tetést adott át Suri Sándor­nak, a Volán 13. sz. Vállalat igazgatójának, Szabó Lajos­nak, a pártalapszervezet csúcstitkárának. Kalmár Lyszló szb-titkárnak és Né­meth József KISZ-titkárnak. Húszéves az első szovjet atomreaktor A főkonstruktőr cikke a Fáklya új számában A Fáklya új száma vezető • kedveltebb városi közlekedési helyen foglalkozik a békés eszköze a magyar Ikarus, (Tudósítónktól.) A Somogy megyei Sütőipari Vállalat a közelmúltban új kenyérboltot létesített Nagy­atád központjában. Az ízlése­sen berendezett boltot már az első napokban sokan fölkeres­ték. 18 féle sütőipari termék­ből válogathatnak a vásárlóit. A kenyéren, kiflin és zsemlyén kívül van itt ízes bukía, tú­rós bugyor, mazsolás kuglóf, fonott kalács, briós, mákos kifli, perec és pogácsa. Ezek mellett tejet és tejtermékeket, kávét, lisztet, étolajat is lehet kapni az üzletben. Repóti Jánosné, a bolt ve­zetője elmondta, hogy napon­ta 3500—4000 forintos forgal­mat bonyolítanak le. Mintegy százan — elsősorban iskolások reggeliznek a boltban tejet vagy kakaót. Ha a forgalom tovább növekedik, akkor , a nyitva tartási időt folyamatos- sí teszik, délben sem zárnak ne. egymás mellett élés politiká­jával: az információ és szel­lemi értékek cseréjével. A cikkíró rámutat e cserék nemzetközi enyhülést teremtő szerepére. Hogyan lett a Szovjetunió a békés atom nagyhatalma? — Erről szól Nyikolaj Dole- zsal. a Szocialista Munka Hő­se, Lenin- és Állami díjas, az első — obnyinszki — szovjet atomreaktor főkonstruktőré­nek cikke, az első szovjet atomreaktor megépítése 20. évfordulójának alkalmából. Képes emlékező riport mutat­ja be Papanyin szovjet sark­kutató követőit, napjaink tu­dósait. geológusait, akik cé­lul tűzték ki az északi sark­vidék teljes meghódítását. Ismét gazdag a lap szovjet —magyar kapcsolatokkal fog­lalkozó anyagválogatása. Meg­tudjuk többek között, hogy a grúz főváros, Tbiliszi leg­hogy Magyarországon több mint 3000 azoknak a felső­fokú képzettséggel rendelkező szakembereknek a száma, akik a Szovjetunióban vé­gezték tanulmányaikat, s hogy Petőfi az egyik legnépszerűbb költő a Szovjetunióban: mű­veit 17 nyelven, összesen negyvennégyszer adták ki. 1 millió 650 ezres összpéldány- számban. A könnyűzene kedvelői szí­nes képriportban ismerked­hetnek meg a szovjet táncze­ne képviselőivel, a tudomány és az érdekes emberi egyéni­ségek iránt érdeklődők pedig képet kapnak a híres szovjet sebész, Nyikolaj Amoszov munkásságáról, mindennapi életéről. A lap sportrovata a fejlett szovjet tömegsportból ezúttal a- kisiskolások sportnévelésé- vel ismerteti meg a magyar olvasókat. Humor — mindenhonnan PRAGA — Az éjjel betörtek a lakásunkba. — Ne mondd. És hogy végződött az eset? — A pasast még min­dig ápolják a kórházban. Ugyanis a feleségem azt hitte, hogy én jövök haza. LONDON Egy angol úr egy texa­si kocsmában a családja történetét meséli a hall­gatóságnak : — Aztán tudják-e, hogy az én nagyapámat az an­gol királynő a kincstári karddal iorddá ütötte? — Az is valami? — mordul közbe az egyik farmer. — Az én nagy­apámat a Fekete Sastoll a törzsfőnöki tomahawkjá- val úgy megütötte, hogy angyal lett belőle ... VARSÓ Jerzy, — Hallottam, nősülsz. — Igen, Tadeusz, a jö­vő héten. — S ki a szíved válasz­tottja? — Egy özvegyasszony. — Tudja az ördög, én valahogy idegenkednék a gondolattól egy özvegy­asszony második férje lenni. — Mit akarsz, még min­dig jobb második férjnek, mint elsőnek lenni... BELGRAD — ön úszómester? — Igen, az vagyok. Kí­ván uram, órákra járni? Egy óra ötven dinár — előre fizetendő! — Miért előre? — Tudja, minden eset­re... A víz itt elég mély. BÉCS A főnök dicséri a tit­kárnőjét: — Hinterhuber kisasz- szony, maga olyan ügyes, hogy el se tudom képzel­ni. mit kezdenék maga nélkül. — Ügy? — vág vissza a titkárnő. — Lassan már két éve vagyok magánál és még sohase jutott eszé­be, hogy mi mindent kezd­hetne velem?... MOSZKVA ■ Társaságban a híres nyelvészprofesszor sike­reit emlegetik, s megálla­pítják, hogy korlátlan ler hetőségek állnak előtte. Egy közeli ismerős sajnál­kozva legyint: — Ugyan! Neki is meg­vannak, szegénynek, a maga korlátái. — Hogy mondhat ilyet? — szörnyűlködnek a töb­biek. — Ismerem a feleségét. Mit ér. ha az. ember ti­zennégy nyelven beszél, de soha egyiken se jut szóhoz? ... Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: 7401. Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor utca 2. Postacím: 7401 Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem érzünk meg és nem küldünk vissza 1 Terjeszti a Magyar ro3ta. Előfizethető a helyi postahiva­taloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Index: 25 967. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében Kaposvár, Latinca Sándor u. S. . Felelős vezető:

Next

/
Oldalképek
Tartalom