Somogyi Néplap, 1974. november (30. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-21 / 272. szám

Ezen a kedd éjszakán is, mint már annyiszor az el­múlt hetekben, százak dol­goztak a somogyi földeken. Az alvó falvaktól távol vág­ták a kukoricát, szántották a földet. Szállították és szá­rították a sárga aranyat. Este még sötét, terhes fel­hők tornyosultak fölöttük, kétségek közt zajlott le a műszakváltás: vajon az eső az éjszaka derekán nem tö­ri-e megint ketté a mun­kát. De éjfél felé csillagkön­töst terített föléjük az ég, s a pihevíő percekben ki tud­ja hány szempár hunyorgott csillagos végtelenre: »Csak így maradjon!« Nehéz az éjszakai munka a mezőgazdaságban. Más, mint a neonfényes üzemben. Sötét és hideg veszi körül az embert, a vezetőfülké­ben fokozottabb a magány- érzet, és három óra tájt már nagyon fáradt a kuko­ricasort, a barázdát figyelő szem. Korán sötétedik és későn pirkad. Kedden este esett az eső, tegnap reggel a kelő nap sok száz fáradt, sápadt ar­cot simított végig a határ­ban. Egyműszaknyi teljesít­ménnyel ismét csökkent a visszalevő munka. És így lesz holnap is, holnapután is, ha engedi az idő, mind- 'addig, míg el nem mond­hatjuk: keményen birkózott és ismét győzött az ember, telet fogadó és tavaszt váró rend van a határban. Áz elnök gondjai Versenyfutás oz idővel Eső okozta szünet A kombájnosokkal tervezett i reméljük nem lesz tartós. A találkozóból csak egy beszél' getés lett Varga Sándorral, a hetesi szövetkezet elnökével és Szabó Józseffel, a szövetke­zet főagronómusával. A kuko­rica »aratókat« — Kiskaponya Lászlót, Makó Istvánt, Szabó Lászlót, Farkas Józsefet — ha­zazavarta azt eső. Ezen az őszön már nem újdonság, hogy a terveket áthúzza az idő. , Szabó József: — Ma egy ki­csit »bezavart« ez az idő, de nagy izgalmak után most már kezdünk egyenesbe jönni. Néhány holdnyi vetés, répa­szedés van még vissza. Beta­karítottuk a kukorica 65 szá­zalékát.. egy hete megy már a Bábolna szárítónk, persze mel­lette üzemel a korábban meg­levő két kisebb teljesítményű szárító is. Most már az a helyzet állt elő, hogy mi nem győzzük ellátni őket. Éppen ma beszéltem meg a bárdud- varnoki tsz-szel, vállaltunk Váltás reggel hétkor Lenyűgöző látvány., A hi­ganygőzlámpák hideg-kék fé­nyében őrt álló szárítótorony vattafehér párába burkoló­zik. A nappali fényben úszó tárolószínbe szüntelenül ér­kezik. és hatalmas heggyé nő a kukorica. Teherautó áll a hídmérlegre, ürít és fordul vissza. Éjfél felé jár az idő, no­vember 19-e húszadikába for­dul. Nekik, akik itt, az orda­csehi majorban a Bábolna szárítónál dolgoznak, csak* egy éjszaka ez a sokból. Ta­lán csak annyi a különbség, hogy ma nem látható szálak kötik össze őket három kom- bájnossal. Kettő közülük va­lahol messze az éjszakában a fonyódi szövetkezet határá­ban, egy meg a szőjpsgyöröki földeken forgatja á Claas do- minátor volánját. — Nem jött össze annyi kukorica estig, hogy az éj­szakai műszakra elég legyen — mondja magyarázatként Sasvári Attila ágazatvezető —, ezért éjszaka is mennek a kombájnok. A munka, a nem látható szálak kilométereket hidalnak át, egyetlen, óramű pontos­sággal' szervezett közösséggé kapcsolják a kombájnosokat, a teherautó-, a vontatóveze­tőket és az itt szolgálatot tel­jesítő négy embert: Flasker Ferenc szárítómestert, Riba Lajos györöki kukoricaátadót, Csapó István, Szirotisza Jó­zsef kisegítőket. Az éjszakában lenyűgöző látványt nyújtó szárító közös tulajdon, a fonyódi és a sző- lősgyöröki szövetkezeté. — Nem volt ebből semmi probléma, vita, nézeteltérés? — Nem. Sőt! Ezt a B— 15-öst igazából így' lehet jól kihasználni. Üjabb teherautó érkezik — és fordul vissza. — Gyorsan múlik az idő. Az embernek mindig van mit tennie, szinte meg is feled­Szép korica. i ku- Eddig 62 mázsa kö­rül alakult az átlag hektá­ronként. Nap­pal már megy az exportszál­lítás. Vattafehér párafelhő a torony körül. Azt mondják, reggel hétre, a váltásra, 16 —18 vagonnal leszárítanak. nekik bérszárítást, meg a ka­posvári Latincának is tettünk ilyen ígéretet. Mindegy, hogy a mienk vagy a másé, a ter­ményt biztonságba kell he­lyezni. És ha segíthetünk, miért ne tennénk? Pedig a mi kombájnosaink is igen meg­nyújtják a napot. Reggel hat­kor indulnak, és este tízig, ti­zenegyig mennek. Csak ez a ma esti eső ... Varga Sándor: — Sok ne­héz őszt megértem, de ennyi­re idegtépőre nem emlékszem. Mégis azt mondom: ez az iszonyú idő olyan nagyszerű j bizonyosságot hozott, amiről | más helyzetben talán nem sze­reztünk volna tudomást. Az az ! óriási akarás, mely az egész | tagság részéről megnyilvá­nult, hogy tenni mindenáron — ilyen még nem volt. Több olyan asszony vah, aki hu­szonnégy napig,, térdig da­gasztva a safat, egyfolytában „szedte a .répát!. És. a traktoro­sok! Nem emlékeznek arra, mikor volt pihenőnapjuk, egy igazán nyugodt éjszakájuk ... Ezt nem lehet pénzzel mérni, pénzben kifejezni, ezt talán el­mondani sem lehet. Ilyen fél­tő tenni akarásra még nem volt példa .... A kombájnosokkal tervezett találkozóból csak ez a késő esti beszélgetés lett. Ezen az őszön nem újdonság, hogy a terviét áthúzza az idő. — Ingerültebb kor? — Jóval. De azt hiszem, kevés nyugodt embert talál ilyenkor. Már napok óta egy- végtében remeg a gyomrom. Előfordul, hogy az emberek­kel is türelmetlenebb va­gyok, de megértik, nem ne­heztelnek érte. — A család ... — Náha beköszönök. Az otthon most, másodrendű lett. Szinte állandóan a tsz-ben vagyok. Rohanok egyik mun­kahelyről a másikra. — Gondolom, az éjszakái sem olyanok, mint máskor. — Ha lefekszem, akkor sem tudok aludni. Az embernek annyi minden jár a fejében. Balogh Lajossal, a csurgói Zrínyi Termelőszövetkezet el- Vi.ökével a kivilágított szárító előtt beszélgetünk. mjnt más-1 orráig is alig lát el az em­ber. Nehezen értjük egymás szavát. A hideg szél felkapja, messze röpíti a mondatokat. — Ettől félek — mutat az elnök az ég felé. — Nagyon vastagok a felhők, metsző a szél. Ahogy mondani szokták, érezni a hószagot. Ha megjön az igazi fél. nagy bajban le­szünk. Akkor csak kézzel tör­hetjük le a kukoricát. A be­takarítás úgy még jobban el­húzódna. Pedig az emberekre is ráférne már a pihenés. Nincs szabadnap, nincs sza­badságolás. — Mi az. ami ébren tartja, nemcsak az embert, hanem a lelkesedést is? — Ez a három hét jó „idő egy kicsit megnyugtatott. Az óriási társadalmi megmozdu­lás is nagyon jól jött. Isko­lák, intézmények, vállalatok — Csak még legalább há- ^fóm hétig lenne jó idő, ak­kor készen lennénk minden­nel. A vetés már hamarosan véget ér, az 1786 hektár ku­koricának a 40 százalékát ta­karítottuk be. Ügy terveztük, hogy kukoricából kilencmillió forintos árbevételünk lesz. Éjjel-nappal dolgozunk, hogy ez a terv valóra is válhasson. A kombájnoknál nem lehe­tett megszervezni a három műszakot, így két tizenkét órás műszakban dolgoznak, .az emberek. A szárító is nappal üzemel. ! kerestek meg bennünket, gé- segítségünkre pekkel siettek. A versenyfutás az idővel még nem ért véget. Az. elnök sem ér rá pihenni. Megszűn­tek a napszakok, nincs reg­gel, este, éjszaka. Csak napok vannak, huszonnégy órásak, és ebből az időből egyetlen percet sem szabad elveszte­getni. A szárítótól két kis fénylő pont távolodik. Az elnök ko­csijának- fényszórói. Bár ké- éjje.l- sőre jár. a. gépkocsi utasát nem az otthon felé viszi, ha­— Vajon az elnök munka- j ne»'.ki ,a földekre. Meg kell ideje meddig tart? 1 Syozódni róla. minden lend­— A nyolc vagy a tizen- j ben v^n_e a kombájnoknál, két óra munkaidő már rég 'e tudják-e győzni az embe- nem létezik. Reggel hattól j rek a sötétséget. Ébren kell j itt vagyok. Hogy meddig7 i tartani bennük a lelkesedést. Hát az változó. Este nyolcig, | vagy még tovább. Mindenki j így van rílyénkor. Nem nézi. I hány őrei | Egyetlen csillag sem ra- j gyog. A sötét olyan sűrű. hogy kilépve a szárítóüzem • lámpáinak fényköréből, az Éjszaka a Koppány vö A házak ablakai már söté­tek, csak az iskolából és a szö­vetkezet irodájából hullik fénykéve az útra. Zümmög a Az elnök csendesen meg­jegyzi : — Azért a sok segítségért, amelyet kaptunk, ennyivel szárító, zizegve hullik a sárga i tartozunk mi is. Tudjuk, hogy arany, a milliárdnyi kukorica szem. Megszakítás nélküli, monoton zaj ez a szorosadi Koppányvölgye Tsz központ­jában. Azaz... távoli harmo­nikaszó, szelíd dúdolgatás. — A fiaink, a katonák. — Schäfer Jakab elnök megtörli homlokát, ez már a hosszú he­tek kimerültségének a veríté­ke. Azután hozzáteszi: — Ara­nyat érnek ezek a gyerekek, el sem lehet mondani, hogy mit jelent a segítségük. — Ma éjszaka is segítettek volna a szántásban, de lerob­bant a DT — mondja Bíró Já­nos főagronómus. Hirtelen tü­relmetlenné válik a hangja: — Borzasztó gondjaink van­nak! Hat lánctalpasból most már csak kettő'dolgozik. Al­katrészhiány. Az ingerültség érthető. Az idegek amúgy is pattanásig fe­szültek. Hat hete nem volt va­sárnap, hat hete egybefolynak a nappalok és az éjszakák. A feszültség nem csökken, pedig már alig néhány hektárra te­hető a vetetlen búzaterület, illetve az a hatvan hektár van vissza. amelyet többletként arról, hogy éjszaka van. > vállaltak. van hely, ahol a legnagyobb jóindulattal sem tudnak meg­birkózni a feladattal... A terepjáró hörögve, szinte egész »testében« remegve bir­kózik a sárral. Nem sok eső esett az este, de már telítve a föld. A néhány milliméter rís soknak számít. Két imbolygó [ fénypont a meredek dómból- ! dalon. — Dörgölik a fiúk. — Fogadjunk, hogy a Lo­vász papa megy elől! Az olyan, hogy nem áll meg, hiába lát­ja, hogy jön valaki. Az csak megy! Sziporkázó csillagos ég bo­rul fölénk. Lovász Sándor le­lép a gépről, nézi az ekefeje­ket, azután a sötétben hátra, a társa felé kémlel. — Na, mi újság, buszsofőr? — kiált oda. A DT reflektorfényében fel­tűnik a »buszsofőr«, Juhász Lajoss Széles mosolyú, hatal­mas, életerős ember. — Minden rendben, Lovász papa!' Juhász Lajosnak ez a má­sodik éjszakája, még ponto­sabban: második munkanapja a szövetkezetben. Imbolygó fények a domboldalon, szántanak a DT-k. A Volánnál dolgoztam, 1 gyobb volt ott a világosság, nem akartak elengedni, de nagyon belefáradtam már a »csavargásba«. Megjártam én már Romániát. Lengyelorszá­got, Jugoszláviát, ismerek eb­ben az országban minden ét­termet. szállodát. Csak a ha­tárunkat nem ismertem eddig. Hát most már csak ezt aka­rom ismerni. A DT felé int, csendben hoz­záfűzi: — Kicsit még szokatlan az autóbusz volánja után, no de majd megszokjuk egymást — és szívből mosolyog. Az éjszakai munkáról beszé­lünk. Arról, hogy mindig a hajnali órák a legnehezebbek, meg hogy pontban éjfélkor le­állnak, elfogyasztják a tarisz­nyában hózott »ebédet«. Ko­rábban volt olyan, hogy egy táblán 24 gép dolgozott; na­mint Pesten a körúton. A ke- nyérbúza negyede, legalább háromszáz hektáron, éjszaka került a földbe. A személy­kocsi-vezetők is gépen ültek akkor. Bíró János a barázdamély­séget méri. — Nyugodjon meg, nézzük azt mi is! Megvan az! A főagrenómus azzal bú csúzik: »Viszontlátásra!« Én még az éjjel jövök majd! Kukoricaátvet el villanyfénynél A Somogy megyei Gabona- ielvásárló és Feldolgozó Válla­lat nagyatádi körzeti üzemé­nek raktárában hetek óta szünet nélkül - veszik át a ku­koricát. A szállítószalagok na­gyon keveset állnak. Három- négy vagon kukoricát visznek naponta az éjjel-nappal üze­melő szárítóhoz. Az átvételnek most nem a munkaidő vége vet határt. A gazdaságok folyamatosan jel­zik, hogy -naponta mennyi ter­ményt indítanak útnak, és amíg az utolsó kocsi le nem rakja terhét, addig itt is min­denki készenlétben áll. Este hat. hét órakor érkezik az utolsó »nyers« szállítmány, vagyis az olyan kukorica, melynek nedvességtartalma 36—44 százalék körül mozog. A sötét nem zavarja az em­bereket, ahogy nem zavarja őket az eső és a szél sem. Itt minden a szövetkezet kíván­sága szerint történik. Ök van­nak az első vonalban. Ha a gazdaságok úgy kívánják, jó néhány órával a vacsoraidőn túl is itt maradnak az átve­vők. Számos gazdaság szállít ide szárított kukoricát is: naponta mintegy nyolcvagonnyi érke­zik. Ennek egy részét szintén villanyfénynél veszik át. Az emberek egyáltalán nem mél­Mert ebben a szövetkezetben 1 tatlankadnak azért, hogy túl- a vezetők felváltva * éjszakai ügyeletet is tartanak. Ilyen­kor egybefolyik két nap. Távolról Somogyacsa Dö- röcske. Szorosad fényei. Mesz- sze látni a dombtetőről. A Koppány völgyére éjszaka bo­rul Reggelre 18—20 holddal gyarapszik a frissen szántott föld. ^rázniuk kell. Érzik: a terme- mszövetkezeteknek szükségük van segítségre, hogy minél gyorsabban biztos helyre ke- ■-til.jön a termény. Ök így se­gítenek. Vörös Márta—Dán Tibor Fotó: Grábner—Gycrtyás

Next

/
Oldalképek
Tartalom