Somogyi Néplap, 1974. november (30. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-15 / 267. szám
ßa lót i Lajos Kaposváron A megyei labdarúgó szövetség edzőbizottságának meghí- •vására november 18-án, hét- lön Kaposvárra látogat Baráti Lajos, az MLSZ edzőbi* * 'zottságának elnöke. Az ismert ’•szákember az 1974. évi világ- bajnokság tapasztalatairól, 'valamint az új labdarúgó követelményrendszerről tart előadást. A megyei szövetség minden érdeklődőt szívesen lát az MHSZ Dózsa György út 16. szám alatti székhazában tartandó előadáson. Az előadás. 14 órakor kezdődik. Ferjáncz Attila a hegyi bajnok Tóth János ezüstérmes — Következik az év utolsó gyorsasági versenye Az austás hegyi bajnokság befejeződött. A mailt vasárnap ViSegrádon adtak egymásnak találkozót a legjobb hegyi versenyzők. Mindenki rajthoz állt, akinek még esé; lye volt , dobogóra jutni az idei bajnokságban. A várakozásnak megfelelően. Ferjáncz Attila (Renault Alpine), a Volán' versenyzője ez alkalommal sem talált legyőzőre. A Renault speciál kocsi 2:40.7, illetve 2:42 perc alatt teljesítette a hegyi távot! Ferjáncz Attila nagy fölénnyel. nyerte az abszolút versenyt. A somogyi autósok nem a legszerencsésebben verse* nyéztek. Ennek ellenére Tóth ■János géposztályában BMW 1602-es kocsijával 2. lett. A K, Dózsa versenyzője 3:00.2, illetve 3:01 perces időt futott. Ez az abszolút sorrendben a 6. helyet jelentette. , Tóthon kívül Kovács Rezső (Zsiguli) állt rajthoz.' Kovács a géposztályában 7. lett. Miig Tóth János (K. Dózsa) BMW kocsijával a visegrádi hegyi verseny egyik kanyarjában. Lucz András versenymotor- ! Pestről Keszthelyig fut a meNSZK: 5 csapattal, Spanyolország: mindhárom kupában Az Antwerpen—Ajax UEFA kupa visszavágó mérkőzéssel teljes lett az UEFA-kupa tizenhatos mezőnye. A BEK, a KEK és az UEFA kupa küzdelmeiben összesen 32 együttes áll még. Ez a szám a november 27-i és a december 11-i újabb 16 mérkőzéssel to'- vábbi 8 csapattal csökken, s jövőre már mindhárom kupában a legjobb nyolccal rajtol a mezőny. A jelenleg versenyben levő 32 együttest 16 ország adja. Tizenhat ország számára már véget értek a küzdelmek, közöttük van többek között Bulgária, Ausztria, Svájc és Skócia is. Az NSZK még 5 csapattal képviselteti magát, s magas létszámát a nagyszerűen szerepelt UEFA kupa együtteseinek köszönheti, mind versenyben maradt. Az NSZK eddig csak a KEK-ben elindult Eintracht Frankfurtot vesztette el. Meglepetésre már csak Spanyolország érdekelt mindhárom kupában, ugyanakkor 7 országnak csak 1—1 klubja 1 maradt. Ezek az országok: Belgium, Franciaország, Magyarország, Lengyelország, Portugália, Törökország, NDK. Az országos mezei futónapók kaposvári versenye . Nevezni a helyszínen lehet ja az utolsó pillanatban fél- zony, s a Bakonyban lesz a mondta a szolgálatot. A rajt\ hat . gyorsasági szakasz. A előtt ugyan sikerült kicserél- Tóth—Faludi és a Kovács— ni, de a szériamotor nehezen j Kovácsné páros ebben a ver- tudott megbirkózni a hegyi te- j senyágban is érdekelt. Mind- reppel. Lucz így 8. lett. j kettőjüknek esélye van a he_ , , , lyezésre. Tótihék várhatóan a Ezzel a hegyi verseny leza- helyen zárják majd az idei rult M„ azonban mar egy bajnokságot. . újabb viadal, az országos { gyorsasági bajnokság szólítja Pontban éjfélkor rajtolnak rajthoz a legjobb magyar au- a túraosztály versenyzői. Ne- tóversenyzőket. 23 órakor Bu-. Ilik 400 kilométeres távon kell dapestről rajtol a Volán Ral- j vizsgázniuk. A túrások között lye mezőnye. A licences ver- j a mieink közül a Gyócsi test- senyzőknek 640 kilométert kell j vérpárnak van esélye a leg- megtenniük Dunántúl útjain, l jobb helyezésre. Asztalitenisz November 7. Kupa Vendégsikerek az egyéni számokban, a csapatversenyt a Vasas nyerte Nagyszabású mezei futó- | versenyt rendeznek november 16-án 14 órakor a cseri ; centenáriumi parkban, A ver- j sepy célja a mezei futás nép- | szérűsítése és tömegesítése. Rendező a megyei atlétikai szövetség, a megyei tanács vb j művelődésügyi osztálya és a j KISZ megyei bizottsága. A versenyen bárki indulhat, nevezni a helyszínen lehet, rendezők ezúton is kérik az üzemek, intézmények dolgozóit, az általános és középiskolai tanulókat, valamint a felsőfokú tanintézetek hallgatóit. hogy minél- nagyobb számban álljanak rajthoz. Mind a férfiaknál, mind a nőknél három korcsoportban, különböző távokat futnak a jelentkezők. Az egyes számok első tíz-tíz helyezettjét érem díjazásban részesítik. Korcsoportonként a következő versenyszámok szerepelnek a programban: Férfi felnőtt (1954-ben és 1 korábban születettek) táv: 3000 m. h Férfi ifjúsági (1955—57-ben születettek) táv: 2000 m. Fiú serdülő (1958—60-ban születettek) táv: 1000 m. Női felnőtt (1954-ben és korábban születettek) táv 1000 m. Női ifjúsági (1955—1957-ben születettek) táv: 800 m. Leány serdülő (1958—60- ban születettek) táv: 600 m. A verseny időrendi beosztása: 14 óra: leány serdülő, 14.10: női ifjúsági, 14.20: női felnőtt, 14.30 fiú serdülő, 14.40: férfi ifjúsági, 14.50: férfi felnőtt. Eredményhirdetés 15 órakor. A verseny »-őse-« a Buda- A I pesten nagy sikerrel megrendezett őszi kocogóverseny. A rendező szakemberek azt várják, hogy itt is hasonló "létszámban gyülekeznek rajthoz a futás kedvelői. A verseny egyben a tehetségkutatást és az atlétikai felkészülés folyamatosságát is szolgálja. II. és III. osztályú egyéni és páros számok szerepeltek a November 7. Kupa asztalitenisz-versenyen, amelyet a Kaposvári Városi Asztalitenisz Szakszövetség rendezett. Egyénileg általában a vendégek szerepeltek jobban, s a legtöbb számban övék lett'az elsőség, összességében mégis a K. Vasas csapata gyűj törte a legtöbb- pontot. 11. osztály: Férfi egyes: 1. Berta (Pécsi MSC). 2. Ivusza (K. Vasas), 3. Haiser és Szederkényi (Pécsi MSC). Női egyes: 1. Diószegi (K. Vasas), 2. Dobos (K. Vasas), 3. Háhn (Szekszárd) és Balogh (Tolna). Férfi páros: 1. Haiser, Berta (PMSC), 2. dr. Kenyeres, Szita (PEAC), 3. Balázs, Ivusza és Katona, Dómján (Kaposvár). Női páros: 1. Dobos, Fó- ris (Kaposvár), 2. Diószegi, Torma (Kaposvár), 3. Bolváfelveszünk IFA W 50-es öttonnás gépkocsira, Fizetés 2600—3000 Ft-ig. Jelentkezés: a PIÉRT Kereskedelmi Vállalat 16-os lerakatánál: Kaposvár, Jutái út. (369017) Osztályozok — eredménytelenül A sakkozók mellett a kézilabdázóknál is befejeződött a megyei bajnokság. A? első helyen végzett együttesek jogot szereztek osztályozol játszani az NB Il-be jutásért. • A sakkozók Sopronban szerepeltek. Nagy várakozás kísérte a Spartacus versenyzőit. A szakvezetők, mint előzetesen megírtuk, abban bíznak, hogy a legjobb összeállításban asztalhoz ülő együttes hosszú idő után kiharcolhatja az NB Il-es jogot. Azonban a kaposváriak ezúttal sem a legerősebb csapattal érkeztek meg az osztályozóra. A dr. Frankit, H. Kovácsot és Kiss Z.-t nélkülöző együttes erejéből mindössze egyetlen döntetlenre futotta. így a szövetkezetiek jövőre is a megyei bajnokságban szerepelnek. Eredmények: Zalaegerszegi Építők—K. Spartacus *:3, Sopron—K. Spartacus »,5, —2, 5, K. Spartacus—Szentgottháru 6:6. Ebben a csoportban, a Zalaegerszegi Építők végzett az élen 8 ponttal, így ők szerepelnek majd az NB II-ben. Nem kísérte, több szerencse a megyei bajnok női kézilab- dacsapatunk, a Kaposvári V Lobogó szereplését sem. Az együttes Tatán játszotta osztályozó mérkőzéseit a Szolnoki MTE, a Budapesti Csavargyár és a Győri Lenfonó társaságában. A nagy tét idegessé tette lányainkat, ás csupán a Győri Lenfonó együttesét tudták megszorítani. Eredmények: Szolnoki MTE —K. V. Lobogó 18:9, Bp. Csavargyár—K. V. Lobogó 14:9. Győri Lenfonó—K. V. Lobogó 6:5. A kaposváriak ebben a csoportban az utolsó helyen végeztek. A Szolnoki MTE ve» retlenül lett első. ri, Balogh (Tolna) és Dudás, Háhn (Szekszárd). Vegyes páros: 1. Katona, Diószegi (Kaposvár), 2. Szita, Bolvári (PEAC, Tolna), 3. Ivusza, Dobos (Kaposvár) és Kenyeres, ■ Balogh (PEAC, Tolna). III. osztály: Férfi egyes: 1. Szita (Pécsi EAC), 2. Rajnai (PMSC), 3. Haraszti (Pénzügyőr) és Erdélyi (PEAC). Női egyes: 1. Háhn (Szekszárd), 2. Bolvári (Tolna), 3. Fóris (Kaposvár), és Kapel- ler (Pénzügyőr). Az ifjúsági számok győztesei: Leány egyes: Balogh (Tolna). Fiú egyes: Szita (PEAC). Fiú páros: Szita, Bérezi (Pécsi EAC). ,Leány páros: Háhn, Dudás (Szekszárd). A csapat pontversenyben 1. a K. Vasas' 108, 2. a PEAC 62, 3. Tolna 29 ponttal. Kézilabda 1. K.v.Lobogó 14 12 2 — 177: 67 26 2. Siófok 14 12 1 1 227: 71 25 3. B.-szemes 14 7 2 5 91: 91 16 4. K. V. Izzó 14 7 I 6 95:109 15 5. Kadarkút 14 7 — 7 112:114 14 6. Fonyód 14 4 I 9 78:165 £ 7. Marcali 14 3 I 10 80:148 7 8. Öreglak 14 — — 14 25:111férfiak: 1. Csurgó 22 18 1 3 470:351 37 2. K. Vasas 22 17 2 3 491:356 36 3. S. Bányász 22 15 2 5 501:389 32 4. Segesd 22 13 3 6 381:338 29 5. Somogyi ' 22 14 1 7 422:387 28 6. Marcali 22 10 2 10 401:407 22 7. Szőnyi SE 22 8 2 12 404 :397 16 8. K. Gazdász 22 8 1 13 332:389 lő 9. Nagyberki 22 5 1 16 328 :477 10 10. Barcsi SC 22 4 1 17 371:447 7 11. B.-szemes 22 4 — 18 353 :533 7 1111 m 111 —IImill 11 mmi 1111111 m hírek NOVEMBER 15 PÉNTEK Lipót Milyen lesz az időjárás? A várható időjárás ma estig: Változóan felhős idő. eső nélkül. A hajnali órákban néhány helyen köd. Több felé élénk, időnként megerősödő délnyugati, déli szél. Enyhe idő. A várható le»* magasabb nappali hőmérséklet ma 12—16 fok között alakul. .............................. A távolabbi irlátások (keddig): időnként kissé megnövekvő felhőzet, az időszak második felében kisebb eső lehet. Enyhe idő. A Iegalacso- nvabb éjszakai hőmérséklet 0 és plusz 6 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 la fok között lesz. — Űj Lenin-filmct készít' Vlagyimir Iljics életéről és tevékenységéről Szergej Jut- kevies filmrendező "és Jevge- nyij Gabrilovies dramaturg. — Öthasábos méltatást közöl a Pravda tegnapi száma Komócsin Zoltán -Nemzeti érdékek és internacionalista célok« című könyvéről, amely most jelent meg orosz nyelven. — Idegen nevek kiejtési szótára jelenik meg az Akadémia Könyvkiadó gondozásában. Mintegy 40 ezer tulajdonnév helyes kiejtéséhez ad segítséget. A Somogyi B. SE, Nagyberki cs Balatonszemes eredményéből egy, a Szőnyi SE, a K. Gazdász és a Barcsi SC eredményéből két büntetőpont levonva. A Fonyódi Petőfi SK-t es • Balatonboglárt kizárták a bajnokságból. fi korszerű faluért Modern falu — . korszerű háztartás címmel a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem termelésfejlesztési intézete kiadványsorozatot jelentetett meg, s ebben a praktikus falusi otthonok, települések ki-# alakításához ad tanácsokat. A rajzokkal illusztrált füzetekben a tájjellegű építészettel, a lakóházak és gazdasági épületek összhangjával, sor- és láncházak kialakításának le-. hetőségeivel foglalkoznak. — Csatlakozott a nádudvari kukoricatermesztési rendszerhez a január 1-xel Bol- hóval egyesült babócsai tsz. Az első közös év fő programja:, egy nagy teljesítményű szárító és 160 vagonos terménytároló építése. — Egymillió forint értékű segítséget nyújtott a napokban a KPM megyei Közúti Igazgatósága a mezőgazdaságnak. 270 dolgozója és több mint 20 gépe segített a betakarítási munkákban. — Szovjet gépipari szim- poziont rendez Budapesten november 18—20. között a Komplex Külkereskedelmi Vállalat és a Szovjetunió budapesti kereskedelmi képviselete. — Barátság-érdemrenddel tüntette ki a VDK kormánya a Hanoiban fölépített épület- asztalos-üzem magyar szakembereit: egy főmérnököt, égy szerelésvezetőt és három szerelőt. — Dimitrij Sosztakovics szovjet zeneszerzőt a Francia Művészeti Akadémia tagjává ( választották. — 25 ezer hófogó rácsot raktak ki a KPM Közúti Igazgatósága Somogybán. Ezekkel mintegy 50 kilométeres hosszúságban védik az utakat a hóakadályoktól. — Egymillió 400 ezer forint többletérték termelését vállalta a kongresszusi verseny során a vízvári tsz tagsága. A felajánlások végrehajtásában élen jár a közösség hat szocialista brigádja. . — Évente 2200 diplomás kerül ki az agráregyetemekről és főiskolákról, s majdnem ötezer mezőgazdasági álláspályázat közül választhatnak. 1986-ra a jelenlegi 1.6 százalékról 4,2 százalékra növekszik a felsőfokú végzettségű szakemberek aránya a mezőgazdaságban, s megkétszereződik a középfokú végzettségű dolgozók száma. — A Bizományi Áruház a Kállai Éva Leánykollégiumban, Kaposvár. Zalka Máté u. 19. sz. alatt 1974. november 19-én délelőtl 11 órakor tollpárna- és bútorvá- szon—ágyteritö-árusíUtat tart. (8509) 345 évvel ezelőtt, 1029. november i5-én halt meg — 49 éves korában — Bethlen Gábor, Erdély fejedelme. a XVII. századi magyar történelem egyik legnagyobb alakja. Báthori Zsigznond fejedelem udvarában nevelkedett, birtokos középnemesi család sarjaként, s alig múlt 15 éves, amikor részt vett a török elleni havasalföldi hadjáratban. Később a császári zsarnok, Basta rémuralma ellen lázadt fel, és többször is török földre kellett menekülnie. Korán kitűnt katonai és diplomáciai tehetségével; a kibontakozást kezdettől fogva a törökkel való szövetségben, a Habsburgok ellenében kereste. Érintkezésbe lépett Bocskaival, hogy a Habsburgok elleni felkelés vezéréül megnyerje, s 1604 őszén, a szabadságharc megindulása után ő szerezi e meg a porta jóváhagyását Bocs\ii fejedelemségéhez. 1607-től Báthori Gábor bizalmas tanácsadója és fejedelemségének előkészítője volt, de amikor a fejedelem a Habsburgokhoz közeledett, Bethlen ismét török területre menekült, 1613- ban azután a kolozsvári országgyűlés Őt választotta fejedelemmé. Fejedelemsége önállóságot biztosított a császárral és a szultánnal szemben egyaránt. Központosított nemzeti államszervezet kiépítésén fáradozott, s uralkodása idején Erdélvben virágzott a kézművesség, áz ipar, a tudomány és a kultúra. EmléHielvénv öt somogyi természetjárónak Emlékjelvényt adományozott a Magyar Természetbarát Szövetség öt somogyi aktívának a Székesfehérváron megrendezett dunántúli természetbarát munkaértekezleten a 100 éves természetbarát-mozgalomért végzett munkáért. Matuszka József, a Somogy megyei .Természet- barát Szövetség elnöke, Lévai József főtitkár, Havrillay Géza titkár, Bencze József, a Kapos Turista Sportegyesület elnöke és Hosszú Miklós, a szövetség aktívája kapta meg az elismerő jelvényt. — Több mint ezer köbméterrel emelkedett négy év alatt Barcs vízfogyasztása, és ma már meghaladja a napi 1350 köbmétert. Ez idő alatt a közrendezés során mintegy hat és fél kilométeres szakaszon új vízhálózatot építettek. — Sertéstelepének rekonstrukcióját 1£ millió forintos költséggel végezte el és Sirokkó típusú terményszárítót épített a lengyeltóti Somogy Népe Tsz — saját brigádjával. \ — Éleslövészet. A Kaposvári Városi Tanács értesíti a lakosságot,, hogy a néphadsereg alakulatai 1974. november 15-től 3ürig éjjel-nappal éleslövészetet tartapak a sántosi lőtéren. Kérjük a lakosságot és az erdészet dolgozóit, hogy a jelzett időben a lőtéren és a lőtér biztonsági területén ne tartózkodjanak, mert életveszélyes, a biztonsági őrök felszólításának pedig tegyenek eleget. — Hirdetmény! Értesítjük Kaposvár lakosságát. hogy az Április 4. utcai részleges útlezárást f. hó 21-én 0 órakor Jeloldjuk. Ezen időponttól a lezárással kapcsolatos forgalmi korlátozások megszűnnek. A Volán helyi és távolsági járatai, valamint a járatok megállói az eredeti útvonalakra, illetve helyekre kerülnek visz- sza. Somogy megyei Víz- és Csatornamű Vállalat, Volán 13. sz. Vállalata. ^ (369022) — Értesítjük a lakosságot és a közületeket, hogy november 17- én Barcson autó- és motorvásár lesz. (8416) I