Somogyi Néplap, 1974. június (30. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-16 / 139. szám

Meg/e'ent a könyvhéten Gerencsért Jenő: Szívtrombózis A hatalom, melynek birtokába kerülsz, furcsa va­gyon, hiszen érték, de király- víz is egyben. Elválasztja ben­ned a nemtelent a nemestől. Fény derül az arányokra, s ha a nemtelentől van benned több, az is: alkalmatlan vagy a vezetésre, mások irányításá­ra. Olyan meghasonláshoz ve­zethet ez, melyet a legtöbb esetben csak mások segítségé­vel vagy képes felszámolni. S a beavatkozás fájdalmas. Ki látott már olyan beteget, aki ne átkozná orvosát, ha az gyógyítás közben fájdalmat okoz? Gerencséri Jenő könyvében — kisregények, novellák — a hatalmat képviselő vezetők magatartását, emberi arcula­tát, a közösséghez való viszo­nyukat rajzolja meg. Az a tiszta szándék vezette, hogy emberként, s nem misztikus ködbe burkolózott, elvonat­koztatott lényekként ábrá­zolja a pártmunkásokat. Nem köböl faragott, botlásra kép­telen hősök figurái, hanem esendő emberek. Azok, akik­kel pártmunkásként, újságíró­ként napról napra találkozik. Két nő meg egy férfi, ezt a címet viseli következő kis­regénye. S, akik ebből a szok­ványos. képletet olvassák ki, tévednek, kellemesen csalód­nak. Nem Love storyt ismer­hetnek meg. Nem egyszerű szerelmi történetet. A való­sághoz sokkal közelebbit, a valósággal azonosat. Egy gyermektelen házasságban élő, vezető beosztású férfi — párttitkár, majd igazgató —, s egy rosszul élő asszony las­san érő szerelmét. Vívódó, mély érzésű emberek mind­ketten. A férfi az a típus, aki, ha tetszik neki valaki, még feszesebbé, még szófukarabbá válik iránta. Egymás karjába sodorja őket a felismerés. A becsület, a felelősség azonban megálljt parancsol a férfinak: beteggé váló feleségét nem hagyja el. Felemás helyzeté­ből nincs kiút; a tisztesség béklyójában él kettős, és va- 1 amiképpen mégis igaz életet. Nem kér »kegyelmet«. A Minősítés kegyetlen őszinteségű elbeszélés. Az író protestál az Ember tíz »feke­te« vagy »fehér« sorral való jellemzése ellen. Egy ember nem férhet el tíz-tizenkét sor­ban! Az ember bonyolult, a maga valójában — jó tulaj­donságaiban és esendőségében — csoda. Minden ember cso­da. Ezért szegődik a járási pártbizottság titkára egy »rossz minősítés« nyomába, s követi azt visszafelé, egészen a forrásig. Egy fiatal életnek tudja visszaadni az értelmet, a hitet. Sokan olyan béklyóban él­nek, mely már régóta csak az ő képzeletükben létezik, erre figyelmeztet Gerencséri Jenő az Ismerősök a képernyőről című novellájában. A nők társadalmunkban már régen nem az ibseni Babaotthon la­kói. De föl kell ezt ismerniük, s a felismerésen túl: csele­kedniük is kell. Ágnes, egy másik elbeszélés hősnője vi­szont nem jól él a lehetősé­geivel. Mint valami kezelhető hajtóerő egységet, kikapcsolja magában az önkontrollt. Rosz- szul él a hatalommal, rosszul gazdálkodik a szellemi bázis­sal, csak a dicsérni mindig kész sima modorúakra hall­gat, a talaj észrevétlenül csú­szik ki a lába alól. Bukásában törvény van. Miként a Feke­te Mercedes című novella konjunktúralovagjaiéban is, akiknek érdekazonossága sa­ját javaik gyarapításában me­rül ki. Az igazság, a közérdek azonban társadalmunkban oly erő, mely nem sokáig tűri még a mikrokömyezetben sem az ellene ható erőket. »Régen az illegális mozgalomban azt ne­vezték árulónak, aki beköpte, lebuktatta az elvtársait. Ma...? Ma ki az áruló? — Aki visz- szaél a hatalommal!« Mint egy kis falu cezaromániás ta­nácstitkára, A megyétől jött című rövidebb elbeszélésben. A párttitkár szobájában viszont a gazdasági vezetés és az ideológiai csap össze. Az író jellemző esetet ragad ki emlékeiből, bizonyítva, hogy az elvszerűség talaján állva a gazdasági problémák is könnyebben megoldhatók. Nagyon szívemhez nőtt írás az Autóstop. Azt a nőtípust ábrázolja benne az író, aki mozgalmi tevékenysége során, az örökös lázas tevékenység­ben egyedül marad. Akikhez megy, azok a »/entrői« jövőt látják benne. Vágyai, emberi problémái vannak; erre hívja fel a figyelmet Gerencséri Je­nő. Vagyis: a pártmunkás nem hajszálpontosan dolgozó, csak kötelességét teljesítő lény, nem más bolygóról kö­zénk csöppent valaki, hanem elsősorban: élő, érző ember. Személyiség a szó pszicholó­giai értelmében. Akárcsak A »bukott« ember, vagy a kötet­záró mű, a Szívtrombózis Vajda Imréje, aki »hősi ha­lált« hal hétköznapi, »szürke« helytállása közben. A leírtakból világos: az író emléket akart állítani azoknak az embereknek, akik a maguk gondjain kívül a vállukra vették másokét isi Akik tartják a világot. S teszi az író ezt a kisre­gény és az elbeszélés műfaján belül a lehető legváltozato­sabban. Leíró jellemzéssel, szó-párviadalokkal, s — mint a Szívtrombózisban — a do- kumentarista eszközeivel, írói erejét bizonyítják a fel­soroltakon kívül .hasonlatai: »Ügy tapadtak egymáshoz, mint a fa és kérge ...«, em­berformáló készsége. Célját, melyet a fülszövegben így je­löl meg — »Amikor megpró­bálom leírni, bemutatni őket, az a cél vezet, hogy a jó és a rossz ütköztetésével győze­lemre segítsem az igazságot, hogy a ma küzdelmében ke­ressem a holnap emberét, aki példájával előremutat, erőt, biztatást ad a jövőért folyta­tott harcunkhoz« — elérte. A könyvet a Táncsics Ki­adó jelentette meg. Leskó László Negyven címzett nem válaszolt! Felnőttoktatás Kaposváron A műveltség, a tudás ter­jedése a szocializmus megvalósítását segíti — állapí­totta meg a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­sága az 1974. március 19—20-i ülésén, melyen a közművelődés helyzetéről és a fejlesztési fel­adatokról volt szó. A határozat pedig egyenesen kimondja, hogy a munkásművelödés ügyét alapvető fontosságúnak kell tekinteni. Munkásművelödés — ez a té­mája írásunknak is, melyben arról lesz szó, hogy hol tart je­lenleg Kaposváron a felnőttok­tatás. A városi művelődésügyi osztály május 8-án kelt forma- nyomtatvánnyal kereste föl a megyeszékhelyi vállalatok, in­tézmények gazdasági, párt- és tömegszervezeti vezetőit, mely- j ben fölhívták a figyelmet a dolgozók szerveződő általános iskolájára. A kérés az volt, hogy írják össze a nyolc osz­tályt nem végzett, még beisko­lázható dolgozókat, s jelöljék meg, hol tartják megoldható­nak a tanfolyamok indítását : a munkahelyen, az egyik általá­nos iskolában vagy valamelyik művelődési intézményben. Az 1974—75-ös tanév előké­szítését volt hivatva szolgálni a városi művelődésügyi osztály értesítése. A kérés teljesítésé­hez határidőt is szabtak: jú­nius 15-ig kellett volna vissza­küldeni a válaszokat, azonban ez ideig az ötven címzett kö­zül tíz válaszolt. » ... Fölhívásukra közöljük, hogy gyáregységünknél ismé­telten felmértük a nyolc álta­lánost nem végzett dolgozók számát. Sajnos, az elmúlt évi­hez viszonyítva emelkedett a létszám. Egy osztályt sem vég­zett egy dolgozó, két osztályt végzett kettő, négyet négy dolgozó, ugyanennyien szerez- j ték meg az öt osztály bizonyít- j ványát, hat osztályt tizennyol- j can, hét osztályt nyolcán vé- i geztek, összesen harminchetén nem végezték el a nyolc osz­tályt. A hét-nyolc osztályosok beiskolázását a Vörös Hadse­reg úti iskola segítségével kí­vánjuk megoldani az előző év­hez hasonlóan — írta a Moson­magyaróvári Mezőgazdasági í Gépgyár Kaposvári Gyárának l igazgatója. A Közép-dunántúli Gázszol­gáltató és Szerelő Vállalat ka­posvári üzeméből érdemesnek tartották azt is jelezni, hogy két dolgozónak nincs meg az általános iskola elvégzéséről a bizonyítványa. Az Univerzál Vas- és Faipari Szövetkezetből három jelentkező van a dolgo­zók általános iskolájába. Negyven címzett viszont még csak válaszra sem méltatta a városi tanács körlevelét. A módszerben kételkednénk, ha nem tudnánk — személyes ta­pasztalatom van róla —, hogy azzal a meghívóval is hiába kopogtattak a vállalatok ajta­ján, mellyel egy közös tanács­kozásra hívták meg a gazdasá­gi, párt- és tömegszervezeti ve­zetőket. A dolgozók általános iskoláját szivükön viselő pe­dagógusokon és a városi műve­lődésügyi osztály dolgozóín kí­vül ncm volt ott senki sem az 1974—75-ös felnőttoktatási tan­év előkészítésére összehívott megbeszélésen.' A példának fölhozott jelent­kezési lapokból vett statisztika nem is fejezheti ki, hogy mi­csoda nagy számról van szó, hányán nem végezték el a nyolc általánost. Országos adat J az iparban, építőiparban fog- | lalkoztatottak közül százból negyvenen nem végezték el a nyolc osztályt. A népgazdasági ágakban dolgozók felének nincs általános iskolai végbizonyít­ványa. Kaposváron sem rin­gathatja magát egyetlen gazda­sági vezető sem abban az illú­zióban, hogy na la ez az ügy mellékes részletkérdés csupán. A megyeszékhelyen is csas hosszú távú program alapján lehetne jelentősen csökkenteni a nyolc osztályt nem végzettek számát. Mint Nagyatádon es Si fokon például. Ez a prog­ram nemcsak lehetőség a dol­gozó. az üzem számára, hanem az egyének és a foglalkoztató­nak kötelessége is; a vállala­tok. intézmények gazdasági, párt- és tömegszervezeti veze­tőinek kötelességük is a párt­határozatból eredő feladatok végrehajtása. Aligha tekinthe­tő formalizmusnak, hogy Vála­szolni kellett volna a többi negyven kaposvári vállalatnak, intézménynek is a városi mű­velődésügyi osztály fölhívásá­ra. Csökönyösség rejlik inkább ebben a magatartásban, ami mögött — mondjuk ki — tár­sadalmi felelőtlenség húzódik ! meg. A z 1973—74-es tanév most, ezekben a napokban fe­jeződik be a dolgozók általános iskoláiban is. Kaposváron száz- nyolcvannyolcan jelentkeztek vizsgára. Jövőre vajon hányán lesz­nek? Korányi Barna Somogyi tájak, élmények Reich Károly visegrádi kiállítása Mostanában mozgalmas az élet a balatonszemesi születé­sű, a hazai tájak képzőművé­szeti hagyományait gyarapító Tiszteletdíjasról — tisztelettel Talán emlékszik még az Párbeszéd csx népművelővel olvasó a somogyi iskolák ál- lapotáról írt cikkben a bárd- udvarnoki iskola — enyhén szólva — romos képére. Nos, abban az épületben él, dolgo­zik egy lány, Németh Mária. Pedagógus és népművelő. Azonkívül KISZ-vezető és tanácstag. Közéleti ember és fiatal, aki négy éve kritikus szemrevételezéssel kezdte a pályát. Nem, nem az iskola rossz állapotára panaszkodott: ő optimista, tudja, hogy egy­szer úgyis elkészül az új, sőt abban is bízik, hogy az osz­tályterem melletti albérleti szobát igazi pedagóguslakásra cserélheti majd. S ennek nincs is akadálya a község vezetői szerint. Lehet, hogy még népszerűbb lenne, de természete szerint »odamondogatós«, nem rejti véka alá véleményét. Tulaj­donképpen ezért határoztam el, hogy riportot írok róla. Nem rejtette véka alá véle­ményét a fiatal somogyi pe­dagógusok megyei parlament­jén sem. Hozzászólása, szen­vedélyes bírálata, okos javas­lata volt az, ami fölkeltette az érdeklődésemet. Nem vé­letlen, hogy a parlament gyér létszámú népművelői szekció­jában kért szót Ép is ezt a szót, a hivatás nevét szegez­tem néki: kezdésképpen. — Mit ér népművelőnek lenni... — Kérdezzen könnyebbet. Hiszen, ha azon gondolkod­nánk örökké, hogy mit ér, az ember csak folyton meditál­na. És igen gyakran elked­vetlenedne. — ... a pedagógushlvatás mellett? Ezt még nem fogal­mazta meg? — De igen. A célját... És nem általában, hanem itt helyben, Bárdudvarnokon. Nézzen körül, az anyagi jólét számtalan jelét látja. Ez rendben van. Ha sok is ez a jó, mégis kevés. Legalábbis szerintem. Hát ezért foglalko­zom a népműveléssel. Több kis településem' van a kör­zetben. Tiszteletdíjasok vég­zik ott is a munkát. Mint én. Rendszeresen kijárok hozzá­juk; a távolabbi részbe, Bá­nyára például a gazdaság ad gépkocsit. — Milyen a viszonya a gaz­dasághoz? — Tiszteletbeli szocialista brigádvezető vagyok egy kül­ső brigádnál... Azt hiszem, ez is mond valamit. Vezetem az ifjúsági klubot, itt a köz­pontban. Azt hiszem, minden gondommal fölkereshetem őket. — És orvosolják is vala­mennyit? — Valamennyit nem... de talán nem is lehet. — Mégis, mi az, amit le­hetne? — Például az, ha az agrár­értelmiségiek is jobban be­kapcsolódnának a közművelő­dési munkába. De — tisztelet a néhány kivételnek — ők csak a lakásokon gyűlnek össze, szórakozni. — Milyen ez a szórakozás? ' — Honnan tudjam... Mond­tam, ők agrárértelmiségiek. A pedagógus egy fokkal hát­rább van . .. — És a népművelő? — Erről ne beszéljünk. Nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy jó lenne, ha minél több vezető belátná, legalább úgy, mint a gazdaság igazga­tója, hogy a kulturálódást nemcsak szóban kell támo­gatni. Nagyon össze tudnám számolni a két kezemen, hányszor jelennek meg a rendezvényeken. Nézze, mon­dok egy példát. Amikor van egy ünnepély és látják az em­berek, hogy beül a vezető is, hát követik. De ha azt látják, hogy inkább a kocsma felé indul, akkor mit gondol, ők máshova mennek? Szóltam erről tanácsülésen is. — Volt erre példa? — Több is. — Csalódott? — Nem. Volt olyan isme­retterjesztő előadás kezdet­ben, amelyikre hatan jöttékéi. A gyerekek segítségével hív­tam meg a szülőket. Az egyik anyuka azt üzente vissza a gyerekkel: csak hívogasson a tanító néni nyugodtan, ez a dolga ... Nem adtam fel, és most már sokkal többen jön­nek. Közérthető és közérdekű ismeretterjesztő előadásokra van szükség, ilyeneket próbá­lok szervezni. — És a klubban? — Ott a program szerinti foglalkozás — ismeretterjesz­tés, vetélkedők és tánc — mellett irodalmi színpaddal próbálkozunk. — Miért nem jöttek a szem­lére? — Még korai lett volna. A korai kudarcot nehéz elvisel­ni. — Egyedül van? — Is, is. Nagyon sokan van­nak körülöttem, főleg fiata­lok, meg olyan emberek is, akiiekéi saját, személyes dol­gaimról szót válthatok. Egyéb­ként egyedül... A hétvégeken hazamegyek a szüléimhez Ka­posvárra. — Hogyan, hát városi lány? — Igen. Városi születésű vagyok. A tanítóképzőben vé­geztem, és falura kértem ma­gam. Éppen ide, Bárdudvar­nokra. / — Diplomája? — Jeles. — Nem vágyik a város után? Hiszen be is járhatna naponta. Sokan ingáznak pe­dagógusok a városból a kö­zeli községekbe,. — Látja, ez az. Megtehet­ném. De akkor csak kijárnék megtartani az órát. Én azon­ban, mintha már említettem volna, vagy ha nem, hát ak­kor most kimondom: szere­tem a népművelést. ' És ezt nem lehet ingázva. Ehhez itt kell élni! — Mi vonzotta falura? — Nincs annyi helye az új­ságban, hogy ezt végigmesél­jem. Nézzen körül. Ez a Zse- lic. Arra nem biztatom, hogy ismerkedjen meg az embe­rekkel, ahhoz ide kell köl­tözni. De annyit mondok: értük is, velük is érdemes a népműveléssel foglalkozni, fa­lun élni. — Mennyi a tiszteletdíja? — Hatszáz forint. — Havonta? — Nem. Negyedévenként. — Mire vágyik? — A népművelésben ? — Nem, azt már elmondta. A magánéletben. — Jó, hát akkor játsszunk egy kicsit. Jó lenne egy für­dőszoba. Lehet még »vágyni«? — Lehet. — Hát akkor — s ez a tá­volabbi — családra, arra, hogy gyermekeket szüljek. — Itt, Bárdudvarnokon? — Hol másutt? Tröszt Tibor Reich Károlyéknál. A közel­múltban jelent meg Pastoraie albuma, amelyben minden szöveg nélkül, izgalmas és na­gyon sok gondolatot ébresztő szerelmes rajzait gyűjtötte össze. A televízió is meglátogatta abból az alkalomból, hogy a brazíliai követség ebédlőjének részére elkészítette magyaros mesterfiguráit. Ez a képe is a magyar és benne a somogyi táj szeretetét, pásztorművé­szetének emlékeit idézi. Talán a legnagyobb sikere — és bizonyos vonatkozásban a hamarosan megnyíló kapos­vári kiállítás előkészítője — Reich Károlynak az a tárla­ta, melyet a visegrádi mú­zeum közönsége láthat. Nyu­godtan mondhatjuk, hogy az ország minden részéből idese- reglett művészbarátok cso­dálják meg, hiszen Nyíregyhá­zától Nagyatádig nagyon sok helyre valók a látogatók. És igazat adnak a kiállító mű­vésznek, aki munkáját szeré­nyen »szép mesterség«-nek szokta aposztrofálni. A Visegrádon kiállított Reich-képek hűen idézik mes­terüket: olyan világba visz­nek, ahol mese és álom, va­lóság és képzeletvilég egy tő­ről, a szép szeretetéből, kívá­násából és Igenléséből fakadj A vonal egyszerű és nagy­szerű eszközével varázsolja elénk az ő sajátos világát, emberekkel, állatokkal, növé­nyekkel. Alkotásai mindig üdék és frissek, egyik-másik a naívságával, ismét másik a tréfás, meglepően humoros hangulatával, vagy könnyed erotikájával lepi meg a szem­lélőjét. És arra tanít, amire alkotójuk mindig gondol, ün­nepen és hétköznapon egy­aránt: a szépre, nagyszerűre és nemesre. D. B. Somogyi Níplof I 5

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom