Somogyi Néplap, 1974. június (30. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-16 / 139. szám
Lakatos István LO.'lz LE Y Folyó felett ülsz kőszívű, kő erkélyed Ezüsttel ■ - őt : ' ott no; .. . i — Ember szeréin, z köbeik fenekén megfő, tudhatod. Miért merítsz mégis, felej, az ár mélyére, Loreley? Az agy szürke tája... felett arcod, mint rögeszme lebeg: erek rerfolyamára vetül gyötrelmes árnya. Fölszállott a Páva... pa,yóial után Toldalagi Pál fiz élelem darabjai Ezek a lompos, álmos utcák, ezek a földbe süllyedő kis házak az én életemnek darabjai. A fa, a kő s a vas szelíden összeálltak bennem is egyszer, ahogy itt vannak; ahogy a vén akácfa álltában megtámaszkodik a háztetőben. De a legszebb a szentjánosbogárnyi fény ahogyan ide-oda repked az ablakoknak üvegén. (Tavaszi Noémi grafikája.) Pintér Tamás ÁBÉCÉ N em engedték, hogy az új piros autót magammal vigyem. Augusztus 20-án volt a búcsú, ott kaptam, és nagyon szerettem. Ha felhúztam, zümmögve elindult az asztalon, de ahogy a sima asztallap széléhez ért, mindig megtorpant és visszafordult. Eldugtam a nagy ebédlőszekrény háta mögé, hogy az öcsém meg ne találja. A sötét matrózruhát kellett fölvennem, mintha ünnep lenne. Fekete lakkal bevont hátitáskám volt, ha szaladtam, pörgött benne minden. Nagyon sajnálom, hogy az autót nem vihettem magammal. — Mindenkinek kell isko- \ lába járnia — mondta az édesanyám. ftasovszkv tanító úr idegbeteg, durva ember volt. A kemény, hosszú nádpálcát soha nem tette le a kezéből. Biztos voltam benne, hogy az ágyban is vele van. Talán csak két hétig tanított. Az utolsó, magasabb padban három ismétlő ült. — Nézzétek meg ezeket — mondta. Az ismétlők egy fejjel magasabbak voltak nálunk. Néztem őket. — Ne akarjatok ilyenek lenni! — mondta a tanító. Hátratett kézzel, elcsavart nyakkal néztem őket; vadaknak látszottak és ellenségeseknek. Mezítláb ültek a padban, táskájuk kopott volt, rozoga, az olvasókönyv lapjai szétestek. Senkivel sem álltak szóba. Fekete táskámat hozzádörzsöltem a kavicsos földhöz, hogy ne legyén annyira szégyenletesen új. — Neked meg kell mutatnod.« — mondta az édesapám. Az alsó-falusiak külön ültek. Szalonnát és, kolbászt ettek. Klottgatyában vagy kordbársony nadrágban jártak az iskolába. Én leggyakrabban zsíros kenyeret, almát vittem magammal. A fényesre kopott matrózruhát hordtam. Az alsó-falusiak sváb gyerekek voltak. Nem szerettem a svábokat. Nem értettem, mit beszélnek. — Vizezik a tejet — mondta a szomszédunk. Egyszer Boltas tanító néni megkérdezte, ki tud énekelni valamit. Jelentkeztem: »Én és a kisöcsém, fütyülünk a nőkre az idén ... « Ezzel otthon, társaságban mindig sikerem volt. Boltosné nem pofozott meg. Kicsit rángatózott a szája széle, vártam, hogy most, na most megüt. De nem nyúlt hozzám. Jóban volt a szüleimmel. Ha megkérdezték, mi akarok lenni, azt mondtam: nőgyógyász. Már dohányoztam. A trafik közel volt az iskolához, a templom közelében, a jegyző haza mellett. Vaszari Pirinek hívtuk a trafikosnőt. Fonynyadt, száraz vénlány volt, barna ujjai vékony szivarokhoz hasonlítottak. Tízpercben elszaladtam Vaszari Pirihez, vettem két darab félfijléres Hunnia cigarettát és gyufát. A leveles gyufa felét egy fillérért adták. A vécében szívtam a cigarettát, nem hittem volna, hogy valaki besúg. Azt mondták, a tanító néni hivat. A megmaradt Hunniát és a gyufát a zoknim alá tettem, lecsúsztattam / a magas szárú cipőmbe. Boltosné nem találta meg. Sokáig gyanakodva figyeltem az osztálytársaimat, de soha nem tudtam meg, ki volt az, aki besúgott. Az ismétlők befogadtak maguk közé. Aztán megkaptam az első évi bizonyítványt. Minden jegy »kitűnő-« volt. Kicsit szégyelltem. Az Értesítő Könyvecske fedőlapjának belső oldalán »Szükséges tudniva- lók«-at találtam: »Amelyik gyermek dohányzik vagy szeszes italt iszik, az nem halad a tanulásban és testileg elcsenevészesedik, erőtlen, munkára képtelen lesz. Ez a két méreg oltja be leggyakrabban az emberekbe a tüdővész csíráját is, ami igen sok embernek ássa meg a sírját. Mert ä tüdővész nagyon ragadós betegség, és mindenki megkaphatja. Hazánkban 70 ezer embert visz el ez a rettenetes betegség évenként __« M ár egészen tűrhetően oá- v-astam. Volt otthon egy orvosi fel- világosító könyvünk, legszívesebben azt böngésztem. Hamarosan, ha kézbe vettem, magától kinyílt egy oldalnál, amelyen aktfotók voltak: »Kislány«. »Fiatal nő«. »Érett asszony«. E gy alkalommal szüleimmel az állomásfőnö- kékhez mentünk. Évike, a lányuk egy vagy két évvel volt fiatalabb nálam. Bebújtunk a háromrészes hálószobái tükör mögé, végigsimogattam, és megcsókoltam az arcát. Nevettek rajtam. Határozottan tudtam, hogy komoly dolgot csinálok, és dühös voltam, hogy nevetnek. Molnár Sándor tanított azután. Fiatal, szőke ember. Szerettük. Négyen feleltünk egyszerre földrajzból. Egy a szöveget mondta, a másik mutatta a térképen, a harmadik a táblára rajzolt, a negyedik a fakeretes terepasztalon »építette fel« a tájat homokból. Ha ide kerültem, a hegyek mindig túl magasra sikerültek. Molnár Sándor volt az első igazi tanítóm. Értette a játékainkat, értett minket. Hazafelé menet rendszerint a csúzlival szórakoztam. Mindig volt csúzlim. Nagyon értettem a dolgot: tíz lövés közül hét biztosan talált. A Fő úton mentünk. Csicsur úr motorszerelő műhelye mellett, az olajos hulladékban keresgéltünk. Egy zacskóra való fényes csapágygolyót gyűjtöttem össze. Máskor csúszkálva jöttünk végig a Kis-Duna jegén, az iskolától az állomásig. A tintásüvegem eltörött, már későre járt, a Fő úton kigyulladtak a lámpák. Édesanyám százszor leíratta velem: »Járt utat a járatlanért el ne hagyd«. A tanítómmal kellett aláíratnom. Egész nap betegen ültem a padban, szégyelltem odamenni hozzá. Csak az utolsó óra után, amikor már senki sem^ volt a teremben, akkor vittem oda a füzetet. — Járatlan út? — kérdezte hümmögve. N em mondott mást. Aláírta. Kántortanító volt, egy diákja temetésén agyhártyagyullladást kapott és meghalt. Akkor sírtam először vigasztalhatatlanul. — Nekem is kell majd iskolába járni? — kérdezte valamelyik nap hároméves fiam. — Igen — felettem. — Mindenkinek kell iskolába járnia. Gazdag tartalom, sokféle téma A pedagógttsMpi snnepségek keretében ötödször került sor a megyei pedagógiai pályázat eredményhirdetésére. A pályázati kiírás nem kívánta megkötni a szerzők kezét. Megyénk oktatási intézményeinek dolgozói az iskolai és iskolán kívüli oktatónevelőmunka köréből bármilyen témájú dolgozattal pályázhattak. A néhány kiemelt téma elsősorban figyelemfelhívó, tájékoztató jellegű volt. A pályamunkák tematikai gazdagsága, sokszínűsége azt bizonyította, hogy megyénk pedagógusai érzékenyen reagálnak közoktatáspolitikánk, pedagógiai gyakorlatunk időszerű, _ izgalmas kérdéseire. Bebizonyosodott, hogy jelentős szellemi tartalékkal rendelkezünk, csak feltételeket kell biztosítani, célt mutatni, feladatot adni, és biztatni a vállalkozókat, gondozni az értékes, hasznos dolgozatokat A 32 pályamunka minden oktatás-nevelési intézménytípusunkat képviselte: 3 az óvodában, 17 az általános iskolában (közülük sajnos csak 3 az alsó tagozaton), 9 a középiskolában (gimnázium, szakközépiskola, szakmunkás- képzés és kollégiumi élet), 3 pedig az egyéb nevelési intézményekben folyó munka tapasztalatait, gondjait, eredményeit vette számba. A korábbi évek Kaposvár-centri- kussságával szemben az idén minden közigazgatási egységünkből jelentkezett pályázó: all kaposvárival szemben 21 »vidéki«, köztük pl. 6 marcali! Többet mond ennél a dolgozatok tematikai vizsgálata. A nevelési, illetve oktatási témájú dolgozatok aránya — s ez megint kedvező fordulat — 17:13 volt. Három dolgozat elemezte az új óvodai nevelési program bevezetésének tapasztalatait: örvendetesen nőtt az osztályfőnöki munkát, illetve az ifjúsági mozgalom és az iskola kapcsolatát vizsgáló dolgozatok száma, találkozhattunk a nevelési eredményvizsgálatok alkalmazásának biztató próbálkozásaival is. Korszerű szemléletről és pedagógusmagatartásról tanúskodott a didaktikai-tan- tárgypedagógiai tárgyú dolgozatok többsége is. A tananyagcsökkentés, az ellenőr- zés-értékelés-osztáiyozás, a technikai eszközök alkalmazása nem divatos témaként, hanem az önálló tanulói tevékenység növelésének, a tanulás tanításnak, irányításának helyes elvére és gyakorlatára alapozottan jelentkezett. A témagazdagság és a dolgozatok lektori véleményekben bebizonyított jó színvonala megnehezítette a pályázatot kiíró szervek, intézmények — a megyei művelődés- ügyi osztály, a Pedagógus Szakszervezet megyei Bizottsága, a Magyar Pedagógiai Társaság Somogy megyei Tagozata és a továbbképzési kabinet — képviselőiből álló zsűri munkáját. Így lehetett viszont az elbírálás alapvető követelménye, elsődleges szempontja a választott téma szakszerű, tudományos igényű feldolgozása. A legjobb dolgozatokat példás elméleti—szakirodalmi tájékozottság, kellő kutatásmódszertani jártasság, igényes megformálás jellemezte: itt vonható határ a díjazott és a jutalmazott pályamunkák között. Az első díjat Ambrus Ferenc, a marcali Lady János Gimnázium és Szakközépiskola igazgatóhelyettese érdemelte ki. Dolgozatában többéves kísérletének tapasztalatairól számolt be: az írásvetítő sokrétű felhasználásának lehetőségeiről a gimnáziumi biológiaoktatásban. Eredményei országos érdeklődésre tarthatnak számot. MÖSOdih díjat kapott Rcícz Jenő szakfelügyelő (Kaposvár, Szalma István Ált. Iskola), áki az általános iskolai magyartanítás tantárgypedagógiai összefoglalását adta a szaktárgyat irányító munkaközösségvezetők, igazgatók számára. Dr. Miklós Endre (Kaposvár, Táncsics Gimnázium) szintén második díjas munkájában az 1918-as őszirózsás forradalom történeti értékelésével polemizálva á középiskolai történelemtanítás számos ellentmondására utalt: véleményét egy széles körű vizsgálat eredményeivel támasztotta alá. A harmadik díjas Stamler Imre, a somogyjádi általános iskola igazgatója a szocialista nevelőiskola (munkásiskola) hazai szakirodalmát dolgozta fel, a kísérletek kiterjesztését sürgette, és felvázolta saját elképzeléseit is. Bencze József Anyám motoz a néma házban Anyám motoz a néma házban. Élete félő, árva, untatott. Ha sokáig sír, eláll a szava. A szélütött lélek-bú lakott. Az óráját is elhoztam, az idő múlását sem tudja. Kakasa régóta nem kukorékol hajnalt. Sorsa ellen lázad megszenteletlen haraggal. Bottal jár, mert szédül. Kezeimet nem éri utol. Messzire szakadt fiának, ha megjön, mégis főz. Futkosna most is izgatottan legjobb falatjaimért. Nincs vízhúzója, favágója, hálótársa. A házra, a kertre jelentkezne eltartó örökös, de anyám nem enné meg a mások főztét. A kórházban is alig evett. Már a templomba se tud elmenni, se a temetőbe. Az ágy szélén ülve imádkozik. A Miatyánk végére mindig elalszik. Az Isten is megbocsátja neki. öreganyám sublótját vágom össze a tűzre. Szedő- lék, gezemice a gyújtás a hajdani aranyszalma tűzpus- ni helyett. Régóta vedlett tyúk már a szérű. Ügy megette a gaz, mint ruhát a moly. Az udvaron a törpeboglyák helyén összegereblyézett a széna; régen a tehén se ette volna meg. Alighogy hazahozta anyámat a mentő a kórházból, már virágokat bujtott. Tyúkjai már régen más szakajtóhoz, más ólhoz pártoltak. Csirkebecéző hangja már rekedtes. Szerszámai ótvaro- san elszéledtek — erősebb gazdát keresni. A mozdulatlan csendít házban egerek lityáztak, elszaporodtak a bolhák, befülledtek a vánkosok. Ügy meg- áporodott a levegő, akár egy sírboltban. Az asztal alatt a sárzás-pelyvából kikelt a fattyú rozs falfehér virága. Körülötte csótányok undor- kodtak, feketén táncoltak e gyalázatos penészillatú rovarok. Nem tudom, micsoda átok hozta őket a házba, milyen babona dobta át őket gyufásdobozban a drótkerítésen. A pókok hadjárata elfoglalta az összes sarkot, zeg- zugot; térítőt hímzett a szu- rágta bútorokra. A bepislákoló napfény szuszogott a felszálló levegőben lustán lebegő portól. A füsttel fon- csorozott gerendákról tehén- bélhosszú pókfonál ereszkedett merészen alá a levegőben, mintha a halál selyem- gubájáról gombolyította volna le a fekete magány és a beteges szívű csend. A vaksi ablakot, amelynél a gazdag házak szelelölyukja is nagyobb, bogár piklorozta be. Nem lehetett erőltetett nézéssel sem átlátni tu üvegen, akár a vihar előtti fekete felhőn. Anyámnak fáj az ajka. Egyedül enni már nincs étvágya. Kenyere megszárad, penész kezdi ki. Se tyúkja, se macskája. Gyakran van kórházban; ki is etetné addig? A déli ételmaradékot este eszi meg. Gondjaival bíbelődik újra itthon: a kert nincs felszántva, a szőlő nincs megmetszve. Jajgat a régóta nem trágyázott föld, az örökös periétől kiéhezett hant. Csak hallatszana bele a szántásba a békakuruttyo- lás. A régi öregek szerint akkor jó termés ígérkezne. Anyám az én letett ruháimat viseli. Ha megjövök, Apám emlékét idézzük. Nagyon fáj neki az egyedüllét. Nincs akihez szóljon. Ha indulok, a kisajtóból utánam szól: írjak ám, mert az átrec, a cím fontos, bármi előadódhat. S küldjék pénzt. Távolodva intek még neki. Olyan öregnek látszik, mint a fáradt kapulábfa. Szíve dobogása — mint utast a vonat-váltók csattogása — sorsomat menetrendszerűen kíséri, ébren és álmában. Előre megfőzi kedvenc ételeimet. ERRE A VARÁZSLATRA EGYEDÜL CSAK AZ ANYAI SZÍV ICKP.ES A VILÁGON. A kiemelt munkajutalommal értékeit pályázatok között találhatjuk dr. Muray Jenöné megyei logopédus és dr. Nagy Lajosné tanító (Kaposvár, Berzsenyi Általános Iskola) közös munkáját, amelyben a nyelvileg hátrányos környezetben élő gyermekek felzárkóztatásának komplex eljárását mutatták be. Mayer Levente nevelőotthoni igazgató (öreglak) a volt állami gondozott lányok társadalmi beilleszkedését elemezte, mind társadalmi, mind pedagógiai szempontból fontos tanulságokkal. Kiss Emil gyékényes! általános iskolai tanár több iskolában kipróbált módszertani kísérletét mutatta bej egy — a történelemtanításban használt — rajzos, szöveges feladatrendszert. Simon Béláné marcali óvodai felügyelő az óvodai oktatás eredményeinek vizsgálatára vállalkozott, munkája as óvodai-iskolai átmenet szempontjából is tanulságos. Cserhalmi Sándomé tanár (Tab Általános Iskola) a földrajztanításban végrehajtott tananyagcsökkentés gyakorlatából a tanulói öntevékenységre. Mohácsy Barnáné és Csuka Edit marcali gimnáziumi tanárok az új szervezésű középiskolai KlSZ-szervezetek- ben kibontakozó tartalmasabb, színesebb mozgalmi élet eseményeit, eredményeit dolgozták fel, azt kutatva, hogyan lehetne az új formában rejlő nevelési lehetőségeket még jobban megszervezni, még tudatosabban kiaknázni. A felsorolt, s az itt fel sem sorolható munkák tagadhatatlan eredményei az eddiginél is fokozottabb felelősségükre figyelmeztették a pályázatot kiíró szerveket. A díjazott és jutalmazott munkák közül jó- néhány közlésre érdemes, hasznos segítője lehet a gyakorló pedagógusok munkájának. Ennek jegyében »A pedagógia időszerű kérdései Somogybán« című füzetsorozat folytatása mellett szükség van egy gyorsabban sokszorosítható és terjeszthető sorozat elindítására is. Az is nyilvánvaló, hogy «jövőben még nagyobb gondot kell fordítanunk az előkészítésre, még több pedagógust kell bevonnunk ebbe a munkába. A felhívás és a bíztatás mellett azonban eligazításukról, segítségükről is gondoskodnunk kell. Ezért tervezzük egy kutatásmódszertani kézikönyv kiadását és szervezünk — a következő tanévben — kutatásmódszertani szemináriumot. Apáczai Csere János azt írta hajdanán, hogy o jó tanító nemcsak tanul és tanít, hanem olvas és ír is. Pedagóguseszménye — aligha kell bizonyítani — ma is korszerű. Dr. Kelemen Elemér, a továbbképzési kabinet vezetői« Kelemen Lajos Szögek ujjlenyomata Kemény győzelmet, a füvek rögfogó gyökerében piciny csodát, ki az én nevemet hordja, kibélelt göcsörtjeimnek gyümölcsöt ád, szemem a tenger kupolájában barangol továbh, országok kutyavonítása mocskot testemre is okád, isten megválthatatlan sebét őrzik a kezek; •Bögek wjjlenyomatát.
