Somogyi Néplap, 1974. május (30. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-22 / 117. szám
/ ^üiLztelt c^rerkpsztÁújQ,! A Somogy megyei 1KV még az ősszel megkezdte a Dózsa György u. 10. számú ház tatarozását. Ezzel egy időben szóba került az emeleten levő társbérlet megszüntetése is. Az 1KV tervet készíttetett a tervező vállalattal, de erről mi csak a terv elkészülte után szereztünk tudomást. A tervező a korszerűség elvét hangoztatva alakította ki a lakást. Ez nem is lenne baj, ha más lenne a beosztása. A bejárati ajtó után egy 1 négyzetméteres előszoba, majd újabb ajtó után az ebédlő következik, amelyből a fözőfülke és a közlekedő nyílik. A fözőfülke, a fürdőszoba, a kamra és a közlekedő nagyon kicsi és sötét, mert csak lámpa szolgáltat világosságot. Ehelyett kértük az IKV-t: engedélyezze, hogy az ebédlőből egy kis előszoba legyen, a számunkra fölösleges ajtókat vegyék le, és alakítsanak ki egy másfél szobás lakást előszobával és főzőfülkével. Ebbe bele is egyeztek — ezt az IKV igazgatója aláírásával igazolta —. de miután mi 1974. április 6-án kiköltöztünk, a terv először hetenként változott, majd minden visszaállt a régi kerékvágásba. Az ügy azonban sürgős, hisz a munkákat már megkezdték. Önök szerint mit tegyek, hogy a lakást, melyet az IKV a munkák befejezése után felajánl megvételre, a mi igényünk szerint alakítsák ki? Tisztelettel: JCjOrüálh Dia tátin Kaposvár, Szántó I. u. 23 a. Tisztelt Szerkesztőség! > Max János, Kaposvár, Radnóti u. 11. szám alatti lakos március 21-én közölt panaszát megvizsgáltam. Tájékoztatásul az alábbiakat közlöm: Kaposváron a Radnóti utcán kívül még körülbelül hetvenhat utca nincs bekapcsolva a rendszeres szemétszállításba. Ezekben az utcákban a tulajdonos köteles ingatlana területén megfelelő szeméttárolót létesíteni, és azt a közegészségügyi előírásoknak megfelelően állandóan fedve tartani. A Radnóti u. 11. számú épület mellett levő beépítetlen területről húsz gépkocsira való háztartási hulladékot szállított el a költségvetési üzem köztisztasági részlege. A helyszíni szemle alkalmával sajnos hiába kérdeztem az ott lakókat, nem mondták meg, hogy a hulladékot ki rakta oda, ezért szabálysértési följelentést nem tehettünk. Ezúton kérem az utca lakóit, hogy mindaddig, amíg a városi tanács ezt az utcát nem tudja bekapcsolni a rendszeres szemétszállításba, fordításának nagyobb gondot környékük tisztaságára. Tisztelettel: S tadJ-U Qózuif., osztáyvezető főmérnök Tisztelt Szerkesztőség! Lutor Gyula, Marcali, Berzsenyi u. 57. szám alatti lakos április 27-én közölt panaszát a nagyközségi tanács vb EKV-csoportjával közösen kivizsgáltuk, és a következőket állapítottuk meg: Az épület emeletének északi falán a vízzáró silorozást 1973-ban nem készítették el megfelelően. Ennek következteben a panaszos szobája újból beázott. A belső meszelés megrongálódását viszont elősegítette, hogy Lutor Gyula a belső vakolást vízzáró réteggel látta el. A felülvizsgálat során jegyzőkönyvben rögzített külső és belső munkákat május végéig az üzem befejezi. Tisztelettel: dLUAi rl)ezi a Marcali Nagyközségi Tanács V. B. költségvetési Üzemének vezetője Tisztelt Szerkesztőség! A Somogy megyei Magas- és Mélyépítő Vállalatnál dolgozunk. Március 20-án egy ún. köríves akna zsaluzását kezdtük el, amelynek a normaideje 2,80 óra. Mi nem a hagyományos módszerrel, hanem új technológiával végeztük el ezt a mnkát, így a harmadára csökkentettük az időt. Elismerés helyett ezert szinte megbüntettek bennünket, mert a bérünket is megharmadolták, ugyanis köríves helyett csak íves zsaluzást vettek alapul az elszámolásnál. A normaidő csökkentésén kívül több mint fásfél köbméter deszkát is megtakarítottunk ezzel az új módszerrel. Nagyon sérelmesnek találjuk, hogy dicséret helyett büntetnek bennünket azért, mert rövidebb idő alatt gazdaságosan végeztük el a munkánkat. Kérjük, adjanak tanácsot, kihez fordulhatunk panaszunkkal? Tisztelettel: JParácu. Q-ó-zuf. (Tab, Dobó Katalin u. 42.) ([)állaJat JítUöi ti 'Jua VíüLtán. Tisztelt Szerkesztőség! Harminchét lakó nevében fogtafn tollat. Az a panaszunk, hogy a lakásunknál felszerelt postaládák nagyon kicsik, és akárki bármikor kinyithatja őket. Igaz, adtak hozzá kulcsot, de hogy miért, nem tudjuk. Ezenkívül olyan alacsonyan helyezték el őket, hogy az alsó sor a lépcsőházba állított kerékpároktól és gyermekkocsiktól behorpadt és letörött. Ezek után vagy figyeljük a postást, hogy mikor hoz- I za a küldeményt, vagy az udvarról szerjük össze az újságot. Kérjük szíves segítségüket. Nem hisszük, hogy ez lenne a megoldás. Tisztelettel: 'fírencl' ÜíoJtanjnt 'Ücöautj. örnőne_ DLmpp.1 KAiCUjne dtfiáant Nagyaiad, Április 4. u. 1. Tisztelt Szerkesztőség! Utcánkban a 11—13-as számú ház között gyönyörű parkosítás folyt. A KÖGÁZ vezetékeket fektetett, és a munkálatok közben ez a füvesített terület teljesen tönkrement — 30—40 cm mély gödrök vannak rajta. A járdát betonnal leterítették ugyan, de a záró réteg hiányzik, ezért közvetlenül a járdaszegély mellett van egy nyitott akna, mely a közlekedés szempontjából balesetveszélyes. A volt parkosított területtől nem messze van egy nagy halom betontörmelék, mely rontja a környék képét. Nagyon szeretnénk, ha rendbe hoznák ezt a területet, és ismét a régi, kellemes környezet venné körül lakásainkat. Tisztelettel: Aamogyi depód Kaposvár, 48-as ifjúság útja 13. TAB ICA (OSOU XXX. évfolyam, 117. szám. Szerda, 1974. május 22. Balaton fenyvesen rendezik meg Országjáró diákok inegvei találkozója Egyre népszerűbb az országjáró diákok országos találkozója. Az idén mintegy ezer- hétszáz részvevőt várnak e június 16-a és 22-e közötl Sopronban megrendezendő or szágos találkozóra. Ezt megelőzően mindenhol megrendezik a megyei találkozót. Ha ravgozó Gyula, a megyei KISZ-bizottság munkatársa elmondta, hogy már nagy bar. készülnek az országjáró diákok megyei találkozójára, amelyet május 30-a és június 2-a között Balaton fenyvesen tartanak meg. — Mi a célja a túra- ét találkozórendszernek ? — Elsősorban a turizmus a természetjárás, a táborozás népszerűsítése, rendszeressé tétele. Ezenkívül bemutatjuk a találkozó révén megyénk hazánk természeti szépségeit történelmi, munkásmozgalma emlékeit, a gazdasági építő- munka eredményeit. Hozzájárulunk a középfokú tanintézetekben tanuló fiatalok honvédelmi fölkészítéséhez is. S mivel a megyei találkozót a IV. Országos Sportnapok keretében rendezzük meg, versenylehetőséget kínálunk a természetjáró, a honvédelmi sportokban a fiataloknak. — Kik vehetnek részt a fenyvesi találkozón ? — Azok a középiskolás fiatalok. akik az 1973—74-es tanévben öt alkalommal túráztak vagy kirándultak. — Milyen programot ad a négynapos találkozó a somogyi középiskolásoknak? — Talán a természetjáró akadályversennyel kezdeném Természetvédelem a Balatonon A Hazafias Népfront Somogy és Veszprém megyei bizottsága a hónap utolsó napján Siófokon nagyszabású tanácskozást Tendez, melyen föl akarja hívni a figyelmet a balatoni természet- és környezetvédelemre. Vitaindító előadást dr. Ponyi Jenő, az MTA tihanyi biológiai kutatóintézetének igazgatóhelyettese tart. A Balaton élővilágáról és a természetvédelmi feladatokról tájékoztatja a részvevőket. Szó lesz a tanácskozáson a Balaton-parti települések komm íjnál is ellátottságáról, a tópart közegészségügyi helyzetéről és a fásítási feladatokról is amelyet Balatonberény es Ba- latonszentgyörgy környékén rendezünk meg. Lesz tájékozódási futóverseny, honvédelmi raj verseny, környezetismereti, azután sátorépítési verseny, sőt még abban is vetélkednek a fiúk és a lányok hogyan tudnak főzni. — Hány somogyi fiatal jut hat el balatonfenyvesi jó szereplésével az országos találkozóra? — A megyéből negyvennégyen utazhatnak Sopronba azok közül, akik a legeredményesebben versenyeztek. Bár nem vagyok profi — az úgynevezett »patak pártján keresve bóklászó« pecá- sok táborába számítom magam — a szakirodalom gondos tanulmányozása alapján mégis tudom, hogy mit érez ilyenkor egy vérbeli horgász, aki legszívesebben még a téli hónapokat is hajlékony botjai társaságában töltené. A Magyar Horgászból például azt tudom, hogy immár 100 ezer fölött jár az engedéllyel rendelkező horgászok száma, valójában' azonban ennél jóval többen lógatják a zsinórt a vízbe. Hiszen még a szakirodalom elismert tekintélye, Vígh József is bátran kimondta: mindenki orvhorgászként kezdi! Ennek a több mint százezer, a kapásjelzőt meredten figyelő embernek a nagy része a Balaton mellett található. Hovatovább már többen vannak, mint a halak ... Ugyancsak a Magyar Horgászból származik az az isBarcson ittasan, a megengedettnél gyorsabban, jogosítvány nélkül hajtott egy vizs- gázatlan motorkerékpárt a tizenhét éves Orsós József barcsi segédmunkás, és az árokba borult. Súlyos gerinctörésl szenvedett. A nyomozás tart. — Mi lesz az ODOT programja? — Ott is tájékozódási futáson. honvédelmi rajversenyen. városismereti, természetjáró és akadályversenyen indulhatnak a részvevők. Három számban kötelező a részvéteL Bizonyos, hogy a soproni út lehetősége felszítja a versenylázat Balatonfenyvesen. hiszen csak jó szerepléssel lehet megszerezni a belépőt az ODOT-ra. merelein is, ami szerint a pecások — állítólag Pontios Nuku a védőistenük — ilyenkor olajozzák, csavargatják, lakkozzák a szerelésüket, hogy »-érzékeny legyen a készség«. Eközben aztán röpködnek a levegőben az olyan kifejezések, mint: páternoszter, RilehRex meg Super Mimikri. Ezek állítólag a márkák, szerelékben, zsinórban és orsóban. Hogyha mindez a kritikus pillanatban mondja fel a szolgálatot, akkor nem tudom pontosan, milyen szakszavakat használnak a pecások. Valószínűleg közismerteket ... Azt azonban mi, laikusok is tudjuk, hogy vállalva a kockázatot, hamarosan megtelik a tó partja szerelésében bízó horgászokkal. Hát tessék kérem, a tilalom megszűnt. Lehet kiülni! Ezenkívül még három olyan szerencsétlenségről kaptunk jelentést, amelynek oka as ittasság volt. Vörs külterületén a huszonhat éves Lóki Árpád tikosi szobafestő felborult és megsérült. A harmincéves Sziraticza József ba- latonboglári segédmunkás tavaly már ült ittas vezetés miatt a vádlottak padján. Most újra alkoholos állapotban ült motorra, és Szőlőskislak területén felborult. Súlyos sérüléssel szállították kórházba. Kaposváron ittasan kerékpározott a negyvenhét esztendős Kovács István kapós vári MÁV-dolgozó, s a Kanizsai utca és a Tüskevári utca kereszteződésében összeütközött egy Polski Fiat személygépkocsival. Kovács István megsérült, ügyében tart a nyomozás. Defektet kapott az a tehergépkocsi, melyet a huszonkét éves nagyatádi Drávecz Antal vezetett. A tehergépkocsi keresztbefordult az úttesten, majd felborult. A gépkocsivezető utasával, a huszonkilenc éves Tratnyek Antal nagyatádi szerelővel együtt megsérült. Az anyagi kár tízezer forint. Betonpálya társadalmi munkában Üj sportpálya építését kezdték meg a Kaposvári Kereskedelmi Szakközépiskola és a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Iskola diákjai intézetük udvarán. Szeptember elsejére szeretnék átadni rendeltetésének a kosár- és kézilabdázásra alkalmas területet a diákok. L. G. Lehet kiütni! M. A. Ittas motoros súlyos balesete Barcson Első és utolsó alkalom Rómában a Villa Borghese parkjában két csinos nő sétál. Az egyik pádon egy fiatalember ül. Amikor a két nő elhalad mellette, leteszi újságját és rájuk csodálkozik. — Látod drágám — mondja az egyik nő — így ismerkedtem meg a férjemmel ... Jól emlékszem rá, mert ez volt az első és az utolsó alkalom, hogy felemelte szemét az újságból és rám nézett. Okos eladó — Szeretnék egy órát venni a férjemnek — mondja a vevő az órásnak. — Mit tud ajánlani? — Az attól függ asszonyom, mennyit költhet a kedves férje. Pénz helyett — szendvics Nyolcévi börtönre ítéltek két francia polgárt, mert — elloptak egy szendvicset. Bármilyen hihetetlennek is tűnik, a súlyos bűn tetés Indokolt, mert ez a bizonyos -szenvicslopás« nem volt ám veszéiytelen. Roger Heudre és Claude Quereel betört a colmari bankba. Fegyverrel a kezükben engedékenységre késztették a banktisztviselőket, magukhoz vették a táskát, melyben a napi bevétel volt, és ismeretlen irányba távoztak. De ugyancsak meglepődtek, amikor később kinyitották a táskát, hogy elosszák a pénzt. Nem volt benne más, csak egy szendvics, amelyet a pénztárosnő valószínűleg uzsonnára vitt. A rendőrök később elfogták őket, s bankrablás vádjával bíróság elé kerültek. Precíz bíró Hogy manapság vannak még tisztességes és becsületes emberek, bizonyítja az alábbi eset is, mely az egyesült államokbeli Ad- rianban történt. Igaz, az illetőt a foglalkozása is arra kötelezi, hogy példásan viselkedj ák, mégis... Nos, Ralf Cohn bíró a minap tíz percet késett. A tárgyalóteremben már türelmetlenül várakozott rá a vádlott, a védőügyvéd, az ügyész és a hallgatóság. A bíró, a futástól még kifulladva, megkérte a jelenlevőket, hogy álljanak fel. Utána önmagát »a bíróság lebecsülésével« vádolta, a bűntettet rögtön be is ismerte, majd 50 dollár pénzbüntetésre ítélte magát. Miután befizette a bírósági pénztárba az említett összeget, megkezdte a tárgyalást. Somogyi Képlap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár. Latinca Sándor u. 2. Postacím: "7401. Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor utca 2. Postacím: 7401 Kaposvár postafiók 31. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot lem őrzőnk meg és nem küldülik vissza! Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknéL Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft Index: 25 967. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Válallat kaposvári üzemébeo Kaposvár. Latinca Sándor u. 6. Felelős vezető: Farkas Béla igazgató