Somogyi Néplap, 1974. május (30. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-21 / 116. szám
Megválasztották Franciaország huszadik elnökét (Folytatói tn l. oldalról) 15 791 OOO szavazat (49,28 százalék). Amikor még hátra volt mintegy hárommillió szavazat megszámlálása, Giscard d’Es- taing már győzelmi nyilatkozatot tett. Kijelentette: »Franciaország megválasztotta elnökét. Üdvözlöm kevésbé szerencsés vetélytársamat, aki ma es a jövőben még szerepet fog jaiszani a francia politikában. Természetesen nagyobb többséget is el lehetett volna képzelni, de egy elnökválasztásban a döntés és a felelősség számít. A döntést önök hozták, a felelősséget én fogom gyakorolni. E választási hadjáratban megértettem, hogy önök változást kívánnak, politikai, gazdasági és szociális változást. Nem fognak csalódni, mert önökkel együtt a változást fogom irányítani. A mai nappal új kor kezdődik a francia politikában, Francia- ország megifjodásának és változásának kora.« Francois Mitterrand éjfél után tett nyilatkozatában elismerte Giscard d’Estaing győzelmét. Köszönetét mondott választóinak s felhívta őket: őrizzék meg hitüket abban az ügyben, amelyet szolgálnak. -Nekik köszönhető — mondotta —, hogy 1974. május 19-én valami elkezdődött, ami nem fog egyhamar megállni.« Jacques Dulos, az FKP Politikai Bizottságának tagja megállapította, hogy e választási eredmény nem diadal Giscard d'Estaing számára, hiszen a franciak fele ellene szavazott. — A baloldal, ha nem is lépte át a döntő vonalat, hatalmas lépést tett előre, és a jövő nyitva áll előtte — mondta. Georges Séguy, a CGT főtitkára nyilatkozatában hangsú- lvozta: a választási eredmény Harcok a Hermán térségében Kissinger csütörtökig a Közel-Keleten marad Az izraeli kormány vasárnap összeült, hogy megvitassa Henry Kissinger amerikai külügyminiszter legújabb áthidaló javaslatát a csapatszétválasztás megvalósítására. Kissinger szombaton késő este kétórás megbeszélést folytatott az izraeli vezetőkkel, utána Simon Perese tájékoztatásügyi miniszter annak a véleményének adott hangot, hogy most már két-három napon belül eldől a közvetítő erőfeszítések sorsa. Amerikai körökben hangsúlyozták : a külügyminiszter kész csütörtökig a Közel-Keleten maradni, hogy »kihasználja a megállapodásra kínálkozó lehetőséget«. A vasárnapra virradó éjszaka változatlan hevesseggel folytatódtak a szíriai és az izraeli erők között immár hetven napja tartó összecsapások a Hermon-hegy térségében. Heggel a harcok átterjedtek az egész frontvonalra, megszólaltak az ütegek és csatasorba léptek a páncélosok is. A harc csupán éjszakára csendesedett el. Négy izraeli ágyúnaszád vasárnap egy palesztinai menekülttábort lőtt a déi-libanoni Tirusz közelében. Hírügynökségi jelentések szerint a támadás egy órán keresztül tartott, s a tábor lakói közül többen életüket vesztették. A Wafa palesztinaj hírügynökség azt jelentette: palesztinai egységek viszonozták a tüzet és egy izraeli ágyúnaszádot megsemmisítettek. Az újabb izraeli agresszió célpontjává vált Rasidija menekülttáborban mintegy 12 000 palesztinai menekült él. A baloldal jelöltje. Francois a francia elnökválasztáson. Mitterrand leadja szavazatát (Teleíotó AP—MTI—KS) a balodal példátlan előretöré- I be: a jövő hétfőn, május 27-én sét jelzi. A CGT — mint ezt j veszi hivatalosan át az elnöki korábban is hangsúlyozta — kész a kormánnyal és a munkáltatókkal együtt megoldani az égető szociális problémákat, ha azonban a kormány és a munkáltatók nem hajlandóak e problémáknak tárgyalások útján való megoldására, a szervezett dolgozók mozgalma kényszeríteni fogja őket erre. Giscard d’Estaing hétfőn délelőtt megbeszélést tartott Alain Poher ideiglenes elnökkel, és ezt követően kijelentettisztséget és még ugyanaznap kinevezi miniszterelnökét, míg a kormány első ülését rákövetkező szerdán, vagyis május 29-én tartják meg. Az UPI párizsi tudósítójának értesülése szerint Giscard máris megkezdte a kormányalakítási tárgyalásokat. Tüntetés Maddalena szigetén »Amarikaiak. takarodjatok!« — »Nyugodtan akarunk élni!« — ilyen és ehhez hasonló jelszavakkal tüntettek vasárnap Maddalena olasz szigeten, ahol amerikai haditengerészeti támaszpont van. A demonstrációban diákok és egyetemi hallgatók vettek részt. Az utóbbi időben a sziget lakói sorozatos tüntetéseken tiltakoztak az amerikai atomtengeralattjárók Maddalena partjainál való jelenléte ellen. iGENOVA Ultimátum az állam cipészért Mario Sossi genovai állam- ügyész elrablói ultimátumot | juttattak el a genovai hatósá- j gokhoz. Azzal fenyegetőztek. i hogy kivégzik túszukat, ha a hatóságok 48 órán belül nem bocsátanak szabadon nvole szélsőbaloldali terroristát Leone olasz köztársasági elnök korábban kijelentette, hogy nem hajlandó engedni a terroristák koveteiesenek. (MTI) Megyei pártvezetők látogatása a BNV-n (Folytatás az 1. oldalról.) 551-es és 552-es típusokat, az utóbbiak svéd alvázra építve Irakba is eljutnak. A magyar I buszok legnagyobb vásárlója1 továbbra is a Szovjetunió, de egyre több buszt vesznek tőlünk közel-keleti és dél-amerikai országok is, mint például Irak és Peru. Egyelőre még kis mennyiségben, de Svédország és az NSZK is vásárolt magyar buszokat. Autóbuszokon kívül több inas korszerű jármüvet — köztük speciális mütrágyaszóró tehergépkocsikat, tejszállító tankautókat és nyerges hűtőkocsikat — is kiállított a magyar ipar. A KERIPAR: A kereskedelmi berendezéseket és gépeket gyártó vállalat vezetői a vásáron elmondták: évi exportjuk megközelíti a 200 millió forintot, s legfőbb vásárlójuk a Szovjetunió meg az NDK. A BNV-n bemutatott újdonságaik közé tartozik az úgynevezett ételbár (vagyis a pultba épített konyha grillsütővel, infrasütővel, elektromos melegítőkkel, hűtőkkel és italautomatákkal). Kiállították a KK—100-as típusú univerzális kiskonyhagépüket is. A géppel 100—200 személy étkeztetéséhez végezhetik el a különböző konyhai műveleteket, így a szeletelést, reszelést, darálást, vágást, ía- siroüást stb. A SZÖVETKEZETI GÉPES MŰSZER IPAR: A vásáron mintegy 30 szövetkezettel képviselteti magát a szövetkezeti műszer-, gép- és járműipar, amelynek éves termelése túlhaladja az 5 milliárd, exportja pedig megközelíti a 2 milliárd forintot. Békés Miklós, a Gépipari Szövetkezetek Budapesti Szövetségének elnöke elmondta: a leggazdagabb választékot a műszeripar mutatta be, de a többi szakágazat is számos újdonsággal jelentkezett a vásáron. A kiállított termékek egy ré0 Somogyi Néplap sze KGST-szakositás eredményeként jött létre. Ezek közé tartozik a FOK—GYEM szövetkezet tv-kamerával és számitógéppel kombinált Vidis- com tájékoztató berendezese, amely nemcsak feliratok, hanem ábrák megjelenítésére is alkalmas. Egy másik korszerű műszer a Delfin-ó színes eredményjelző, amely egy időben nyolc pályán mutatja egy-egy sportszam (például az úszás) teljesítményidejét. A Híradás- technika Szövetkezet slágere a Bowmar-licenc alapján készülő négyféle típusú zsebszámológép. A Mirköz az NSZK- kooperációban gyártott járműdiagnosztikai készüléket állította ki. A VISZEK szövetkezet önműködő, zsugorfóliás élelmiszercsomagoló gépe a tasakolt élelmiszer tetszetős kivitelét, tartós burkolását teszi lehetővé. Sok más termék mellett a szövetkezetek 4,5 és 20 tonnás hűtőkocsikat, 10 és 18 tonnás bútorszállítókat, valamint utánfutókat is felvonultattak. AZ ELEKTRON O RGTEC H - NIKA szovjet külkereskedelmi vállalat: V. F. Vohmin, a Szovjetunió budapesti kereskedelmi képviselőjének helyettese mutatta be az újságíróknak a szovjet vállalat kiállítási anyagát. Az Elektronorgtechnika a világ 30 országba exportál digitális és analóg számítógépeket, számítógép-perifériákat, információgyűjtő eszközöket. A BNV-n bemutatja egy új szovjet számítógépnek, az ESZ— 1050-esnek a makettjét, továbbá az Iszkra típusú, egyszerűen kezelhető integrált áramkörös asztali számítógépeket. A mindössze három éves múltra visszatekintő Elektronorgtechnika Vállalat már jelentős kapcsolatokat épített ki a magyar vásárlókkal. Több mint 100 millió rubel értékű üzletet kötöttek a Metrimpex- szel, a Videotonnal és az Elektromodullal, s ezzel is jelentősen hozzájárult a szocialista országok egységes számítógép-rendszerének kialakításához. Terrorlegények garázdálkodnak Belfast utcáin Rendkívüli állapot Észak-írországban A brit kormány vasárnap rendkívüli állapotot hirde- | vétől. Helyette hétfőn délelőtt j tett Észak-írországban. A rendelkezést Mervyn Rees, j zavargásokat szerveztek, az angol kormány északír ügyekkel foglalkozó minisztere; Az UDA nevű protestáns I félkatonai szervezet és az UVF terrorkülönítménv bandákat küldött Belfast utcáira. A csoportok autóbuszokat raboltak ki, autókat gyújtottak föl, torlaszokat emeltek az utcákon, kény- , és délre elzárták a tartományi j székhelyekre vezető összes út- Az angol tartományi minisz- j vonalat. Az autóbuszközleke- térium hallani sem akar a vá- ,. , .... , , lasztásokról vagy az egyez- ! des leallt’ 3 vasutl *or*«lom- mény visszavonásáról. Miután j kan súlyos zavarok keletkez- a fegyveres terrorszervezetek- | tek. jelentette be néhány órával azután, hogy a sunningdeie-i egyezmény ellen tiltakozó protestáns ulstcri munkástanács általános gozóit. sztrájkra szólította föl az északír erőművek dolA brit kormány közleménye kijelenti: a sztrajkfenyegetés beváltása a több éve tartó zavargások legsúlyosabb akciója. A rendkívüli állapot kihirdetése alapján az Észak-írországban állomásozó brit csapatok átvehetik az erőművek ellenőrzését, ha ez szükségessé válik. Az északír protestáns ultrák által kikényszerített sztrájk következtében hétfőn fokozatosan megbénult a tartomány gazdasági élete és közlekedése. Az ulsteri »munkástanács« (amely nem képviseli a szak- szervezeteket), a múlt héttől kezdve megiélemlítéssel, fasiszta módszerekkel kezdte kizárni a munkásokat az üzemekből, hogv tiltakozzék a sunningdale-i egyezmény len és új választásokat szerítsen ki. elkel közeli rokonságban álló »munkástanács« bejelentette, hogy a létfontosságú szolgáltatások számára kivételt adó általános sztrájkot vasárnap éjféltől teljessé teszi, a brit kormány felelős minisztere, Mer vyn Rees vasárnap délber rendkívüli állapotot hirdeteii ki. A »lojalisták« — mivel nem akartak szembekerülni az erőmüvek üzemeltetésére fölkészült hadsereggel, visszaléptek a teljes áramkikapcsolás terIráni vendégünk látogatása Négynapos hivatalos látogatásra — Fock Jenő meghívására — hazánkba'érkezett Amir Abbas Hoveyda, azlrá: ni Császárság miniszterelnöke, hogy tárgyalásokat folytasson hazánk vezető állam- férfiaival. A hatalmas területű, olajban mérh etet) énül gazdag Irán nemzetközi tekintélye folyamatosan nő. Aí iráni kormányzatnak rend vül súlyos történelmi örökséggel — nem utolsósorban az imperializmus és koloma- lizmus mohóságának következményeivel — kellett é* kell szembenéznie, és tiszteletre méltó erőfeszítéseket is tesz ennek az örökségnek a fölszámolására. A császárság a békés egymás mellett élés, a minden országgal kialakítandó jó kapcsolatok külpolitikáját folytatja. A sahnak ez a koncepciója jó alapnak bizonyult arra, hogy Irán és a szocialista országok között konstruktív, kölcsönösen előnyös viszony jöjjön létre. A szovjet—iráni kapcsolatok történetében például jelentős állomás 1993 novembere, amikor Leonyid Brezsit ye v Teheránba utazott. Két év múlva, 1965 nyarán a sah látogatott Moszkvába. Magyarország és Irán először 1937-ben vette föl a diplomáciai kapcsolatokat, a második világháború után hazánknak 1954-től van külképviselete az iráni fővárosban. 1964 májusában kölcsönösen nagykövetségi szintre emeltük kapcsolatainkat. 1966 szeptemberében népes kísérettel hazánkba látogatott Mohammad Reza Pahlavi sahinsah, Irán uralkodója; Losonczi Pál, az ország fennállásának 2500 éves ünnepségei alkalmából járt Iránban. A magyar—iráni kultúr- kapcsolatok is régiek. Hazánk a XVIII. századtól szerepet játszott a perzsa kultúra kutatásában. Iráni filológiai oktatás a XIX. század óta van nálunk, 1952 óta pedig rendszeres iranisztikai képzés folyik. A két ország kapcsolatainak fejlesztésére most elsősorban gazdasági területen mutatkoznak további lehetőségek. Szorosabbá fűzi együttműködésünket a közös nemzetközi felelősség: mind Irán, mind hazánk tagja a vietnami Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottságnak. Bizton reméljük, hogy a mostani kormányfői látogatás eredményes lesz és további előrelépést hoz majd a magyar—iráni kapcsolatokban. Ponomar jov Washingtonba érkezett Ötvenéves a lenini pionírszervezet Vasárnap megérkezett Wa- úngtonba a Szovjetunió Leg- elsőbb Tanácsának küldöttsége Borisz Ponomarjovnak, a nemzetiségi tanács külügyi bizottsága elnökének, az SZKP KB Politikai Bizottsága póttagjának, a kb titkárának vezetésével, A küldöttséget a Washington melletti Andrew* katonai légitámaszpont repülőterén szenátorok és képvi selők fogadták. Jelen voll Dobrinyin. a Szovjetunió washingtoni nagykövete és 3 szovjet nagykövetség munka társai is. (MTI' A BARCSI ÁFÉSZ több éves szakmai »vak nr Int tat, rn \ se ff vezetői k cpesít esset rendeli* erő vezetői és kél helyettesi keres lián •son üzemelő 4 BC-ám házába azonnali belépésnél Ötven eve alakult meg a Szovjetunióban a Lenin nevét viselő szövetségi pionírszervezet. A képen: Ünnepi megemlékezés a moszkvai Kreml kongresszusi palotájában. (Teleíotó: TASZSZ—MTI—KS) Részletes felvilágosítást az áfész kereskedelmi osztálya ad (14415) 1