Somogyi Néplap, 1974. május (30. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-03 / 101. szám
Munkásgyűlések, felvonu ásó1', n mások Május elsejét köszöntötték a megyében Munkás-paraszt találkozó — Délszláv műsor Barcson munkásgyűléseken azok az okAz egész megyében megünnepelték május elsejét. Tudósítóink arról számolnak be, mi történt a városokban és községekben. A kaposvári járásiak^egy része a megyeszékhelyen vonult fel; Nagybajomban, Göllében szintén felvonulással köszöntötték a munkásosztály nemzetközi ünnepét. Nagyatádon négyezer munkás és dolgozó vonult fel. Soksok színes májusfával, zászlóval az iskolások haladtak az élen. Az üzemek sorát a kiváló vállalat címet negyedszer elnyerő konzervgyáriak nyitották meg, bemutatva a hazánkban és a külföldön is kedveli termékeiket. Az élüzem címmel kitüntetett cérnagyáriak színes és ötletes dekorációkkal, a kiváló címmel elismerést szerzett Komfort Ipari Szövetkezet a termékeivel arattak sikert. A kitüntetettek között vonultak föl a kesztyűüzem, s Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat építésvezetőségének és a postának a dolgozói, majd pedig a többi vállalatok, üzemek, intézmények közösségek Az egyórás felvonulás után több száz érdeklődött vonzott a könnyűbúvárok látványos bemutatója a községi strandon. Ünnepi külsőt öltött Siófok május elseje tiszteletére. A város valamennyi üzemében intézményében gyűléseken méltatták a munkások nemzetközi ünnepét. A legnagyobb tatási intézmények adtak műsort, amelyek a legtöbb segítséget kapják a vállalatoktól. Azok az együttesek is fölléptek, melyek az utóbbi két évben alakultak a siófoki vállalatok támogatásával. A Kőolaj- vezeték Vállalat dolgozói együtt ünnepeltek a Testvéri- [ ség "vezeték építésében részt vevő szovjet szakemberekkel. A központban megtartott nagygyűlésen tizenhét törzsgárda- tag kapott arany pecsétgyűrűi és jutalmat harmincéves hűségéért. Siófok kilfti városrészében munkás—paraszt találkozót rendeztek. Ezen a MEZŐGÉP Vállalat kiváló címmel kitüntetett telepének, a termelőszövetkezetnek és a TÖVÁL- nak a dolgozói vettek részt. A Dél-balatoni Háziipari Szövetkezet az ünnep alkalmából mutatkozott be a főváro siaknak a Somogyi hímzés és népművészet című kiállítással a Népi Iparművészeti Tanács mintatermében. Május elsején bocsátották vízre az átépített Beloiannisz hajót. Első útjára a meghívott siófoki munkásközösségeket vitte, majd délután ingyen sé- tahajóztatta a város érdeklődő lakóit. Az ünnepségsorozat ma jálissal fejeződött be. A siófoki járás ünnepségei közűi kiemelkedett még a tabi felvonulás. A fonyódi felvonulás tíz órakor kezdődött, s az élen itt is az iskolások haladtak, nagysikerük volt a matrózruhás vízi úttörőknek. Az ipari tanulók — vasasok, villanyszerelők, építők — szakmájukat jelképező tárgyakat vittek tehergépkocsikon. Megtapsolták a szik- vízipari vállalat Fonyódi vízzel díszített kocsiját és a sütőipariak pereefüzéreit A járás több községben szintén megemlékeztek május elsejéről. Marcaliban az idén nem rendeztek felvonulást a nagy útépítések miatt, az üzemek április 30-án gyűléseket szerveztek. Ezeken mintegy négyezei dolgozó és diák veit részt. A Mechanikai Művek marcali gyárában negyvenegy döígo-j zót tüntettek ki kiválodolgoz^- ■ jelvénnyel. Ök és a szocialista ! brigádok tagjai csaknem százezer forint jutalmat kaptam A TÖVÁL-nál huszonhármán érdemelték ki a kiváló címet. Május elsején délelőtt bélyeg- kiállítás nyílt a művelődó.- központban. Az utóbbi évek legnagyobb felvonulásával köszöntötték a barcsiak május elsejét. Az élüzem címmel kitüntetett nagy- berendezések gyárát, valamint a fűrészüzemet, a szintén kitüntetett TÜVÁL, Vörös Cs.i- lag Tsz dolgozói követték őket. A fürdőparkban mintegy négyezren hallgatták meg a májusi köszöntőt. Ezt követően az egyesített délszláv nemzetiségi együttes adott színes mű-, sort. Nagygyűlések, baráti találkozók a béke- és barátság hónapjában Szaval óv AZ IDÉN 16. alkalommal rendezik meg a béke- és barátsági hónapot. Tegnap erről tanácskozott a Hazafias Népfront megyei bizottságának elnöksége. Az eseménysorozat május 9-én a Budapesti Finommechanikai Vállalat 3. számú Kaposvári Gyárában megrendezendő nagygyűléssel kezdődik. Május 9-én, a győzelem napján Kaposváron, Nagybajomban és Siófokon megkoszorúzzák a szovjet hősi emlékműveket. Ezen a napon — és május 10-én — megyénk jelentősebb üzemeiben, nagyobb községeiben tartanak békegyűléseket — összesen mintegy 100 községben és üzemben. Siófokon, Tabon, Igáiban, Nagyatádon és Iharosberény- ben május 1-e és 10-e között magyar—szovjet baráti találkozót rendeznek szovjet katonákkal és családjukkal. Május 9-én Babócsán és Marcaliban magyar—lengyel, június 10-én Segesden és Ho- mokszentgyörgyön magyar— NDK barátsági rendezvény lesz. Eljutni a társadalom minden rétegéhez — ez a béke és barátsági hónap célja, s ez fejeződik ki abban is, hogy a szervezésben részt vesznek a Hazafias Népfronton kívül a párt-, és állami, a társadalmi és tömegszervezetek is. Ez a törekvés tükröződik a béke- és barátsági hónap gazdag eseménysorozatából. Az általános iskolai tanulóktól kezdve az ifjúság és megyénk felnőtt lakossága részére külön-, böző rendezvényeket szervez- 1 nek, s ezeken a minden ember számára egyformán fontos békéről lesz szó. Az általános iskolásoknak »»Béke gyermekszemmel« címmel hirdetnek rajzpályázatot. Az idén is megrendezik a Himnusz a békéről szavalóversenyt. Az általános, valamint a középiskolákban osztályfőnöki órán emlékeznek meg a nemzetközi és a magyar békemozgalom negyedszázados múltjáról. írseny — gyermekrajzIpari üzemekben, intézmé- i nyékben dolgozó nők, háziasszonyok részére békenagygyűléseket tartanak Kaposváron, a városi tanács dísztermében és régi békemozgalmi aktívákkal rendeznek beszélgetést, négy község ifjúsági klubjában pedig szovjet irodalmi estet. Nagyatádon és Fonyódon ifjúsági nagygyűlést, három üzemben KISZ— Komszomol találkozót, Kaposváron, Siófokon és Fonyódon ifjúsági békedemonstrációt, 150 KISZ-alapszervezetnek ünnepi taggyűlést tartanak a béke és a szolidaritás jegyében. Nyolcvan alkalommal rendeznek megyénk nagyobb üzemeiben kisgyűlést, csoportos beszélgetéseket a szocialista brigádok az időszerű nemzetközi kérdésekről és a VIII. magyar békekongresszusról. Hasonló kérdésekről lesz szó a megye huszonöt ipari szövetkezetében rétegtalálkozókon. Megyénk 465 VöröskeA kapostői példa Új úton indult (Tudósítónktól.) A kaposfői Kossuth Termelőszövetkezet kilenctagú kertészeti brigádját látogattuk meg. A kis közösség nemrég fölkereste a tsz vezetőségét, hogy a jövőben, a XI. pártkongresszus tiszteletére, szocialista brigádként kívánnak dolgozni a gazdaságban. A brigád megalakulásánál jelen volt Máté M. Sándor elnök, Farkas Ferenc párttitkár, Pcpp János főagronómus és Szabó József főkertész. A szocialista brigád alakuló ülésén — munkahelyen, a hajtatúház előterében —■' nem hangzottak el t>agy szavak, nem volt fölösleges beszéd. Egyszerűen adtak kifejezést a jelenlevők annak, hogy becsülettel, egymást segítve-támo- gatva az eddigieknél még szervezettebben kívánnak dolpályázat reszt-szervezetében a , vöröskeresztes világnappal kapcsolatban tartanak ünnepséget, s ott'a békemozgalom 25. évfordulójáról is megemlékeznek. A béke- és barátsági hónap során rendezik meg »Európa hetét* s ezzel kapcsolatban 120 üzemben, intézményben hangzik el előadás. Írók, irodalom és a békemozgalom címmel a megyei könyvtárban tartanak előadást, az MHSZ pedig vietnami szolidaritási gyűlést szervez. A megyében vándoroltatják ez Időben az Országos Béketanács fotókiállítását, s tájékoztatót tartanak a katolikus és a protestáns papok részére is. VALAMENNYI társadalmi és tömegszervezet testületi ülésén, az üzemek termelési tanácskozásain, a tanácsüléseken és más egyéb rendezvényeken is megemlékeznek a békemozgalom negyedszázados évfordulójáról. Sz. L. három brigád gozni a közösségért, és egyben a saját javukra is. A brigádban nyolc nő mellett egy férfi, Szűcs László 19 éves kertészeti szakmunkás dolgozik. Az ő javaslatára fogadták el az alakuló ülésen, hogy a közelmúltban elhunyt Mészöly Gyula akadémikus, kertészeti szakember nevét veszi föl a brigád. Ezután egyhangúlag ■ úgy döntöttek, hogy a brigád vezetője Tóth Ferencné legyen, aki eddig is élért járt a munkában. Végezetül a tsz elnöke köszöntötte az új szocialista brigádot, és sok sikert kívánt további munkájukhoz. A napokban alakult a káposfői tsz-ben az állattenyésztők, valamint a gépesítésnél dolgozók körében is egy-egy szocialista brigád. Fegyelmezetten, vidáman Tizenötezer felvonuló Kanosváron szöntve a munkásosztály nemzetközi ünnepét. Az utcákat és a teret megtöltő sok ember is elvonult, az Tíz órakor megszólaltak az úttörők harsonái a tanácsháza tornyának erkélyén, jelezve, hogy megkezdődött a felvonulás a harmincadik szabad május elsején. A hagyományoknak megfelelően a KlSZ-fiata- lok és ifjúgárdísták érkeztek elsőnek a Kossuth Lajos téren felállított díszemelvány elé, amelyen ott. voltak a város veteránjai. díszpolgárai, kitüntetett munkásai és dolgozói, valamint Szigeti István, a megyei pártbizottság titkára. Böhm József, a megyei tanács elnöke, Klenovics Imre, az SZMT vezető titkára. Deák Ferenc, a városi pártbizottság első titkára és a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet csapatok képviselői. Nagy taps fogadta a kitüntetett vállalatok, intézmények, szövetkezetek hosszú sorát megnyitó elektroncsőgyáriakat. A hétszázezer elektroncsővel többet adó üzem munkásainak soraiból léggömbök szálltak a magasba, rajtuk Éljen május 1-e felírat. Az MMG Kaposvári Gyára, az Ásvány- és Szik- vízipari Vállalat gépkocsikon termékeiket is bemutatták a felvonuláson. A Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat ígéretéhez híven a vállalat emblémáját hozta a menet élén. Az egyik táblájukon azt olvashatták a Május 1. utcát, a Kossuth Lajos teret, az Ady Endre utcát zsúfolásig megtöltő nézők, hogy a vállalat 265 milliót termel az idén. A Sütőipari Vállalat fehér köpenyes dolgozói óriási pereceket és kalácsokat emeltek a magasba. Citromsárga munkaruhás férfiak hozták a Közúti Igazgatóság tábláját, mögöttük pedig villogó jelzőlámpájú narancs- sárga munkagépek sora vonult A tizennyolc kitüntetett után a kaposvári iskolák színes felvonulásában gyönyörködhettek az ünneplők. Lobogó kendők, forgó májusfák, kis és nagy 'ászlók, békegalambok mindenhol. A gárdonyisok énekelve meneteltek, a Hámán Kató iskola diákjai egyforma egyen- uhában. a petőfisek sok-sok orgonával, a Tóth Lajos iskola fiataljai pedig hajó- és repülő- modellekkel. Tetszést aratott a Zrínyi Ilona iskola a menet »lén haladó tornacsoporttal. A középiskolák élén a gépipari zakközépiskola diákjai haladtak, majd a többi középiskolás vonult el a díszeméivéiy előtt — fegyelmezetten, színesen. A Táncsics gimnázium tanulói között színes melegítőben külön csoportban mentek a sportoló fiatalok. A BM-tánccsoport után ismét a város üzemeinek, gyárainak és vállalatainak dolgozói következtek. A húskom oi- nát ötletes dekorációja sok lap- sot kapott. A mongóliai testvérvárosból, Darhanból itt tanuló szakemberek együtt meneteltek azokkal, akik megtanítják őket a szakmára. Ások tábla közül messze kimagaslott az egyik, amelyen ez állt: »»Előre a XI. pártkongresszus tiszteletére indított szocialista munkaversepj sikeréért/« A cukorgyáriak forgó földgömböt hozó kocsiján azt olvashattuk "Világ proletárjai, egyesüljetek/« Tizennégy kék munkaruhás fiatal tartotta az Állami Építőipari ■ Vállalat menetében azt a hatalmas vörös csillagot, amelynek közepén a 25-ös szám a vállalat jubileumára utalt. Először vonult föl együtt a három pénzintézet. A hatalmas betűk — nemcsak az MNB, OTP, ÁB nevet tüntették föl. hanem — az alattuk levő számok: 50, 25, 25 — a jubileumot is. A MÉK két mozgó zöldség- gyümölcs és egy húsboltot is ban a szocialista brigádok tagjai. A 25 éves Volán két puro- rámabuszt is bemutatott az ünnepségen, a gabonaipar pedig a termékeit. A textilművek dolgozóinak élén az egyenruhás vállalati tűzoltólányokat láttuk, az egészségügyiek menetében pedig a fehér köpenyes és fityulás ápolónőket. Az üzemek után ismét fiatalok — tanítóképzősök, mezőgazdasági főiskolások, szakmunkástanulók — következtek. Az idén is ott voltak a főiskolás lovasok a menetben. A mezőgazdasági szakközépiskolások igazi májusfát vittek magukkal. A másfél órás felvonulás a katonafiatalok, a középiskolás lányok és fiúk látványos, fegyelmezett gyakorlatával fejeződött be. A fiúk zászlós sorai között színes ernyőket forgatva tornáztak a lányok, mögöttük pedig a katonák álltak karéjban. A torna befejeződése után sortűz dörrent, köCelvonultatott. A tervező és kivitelező vállalatok után a Csi- ky Gergely Színház művészei érkeztek a Kossuth Lajos térre nagy taps közepette. Az Ingatlankezelő Vállalat korszerű fürdőszobát mutatott be egy gépkocsin, jelezve a tavaly felújított 218 lakás megújhodását. Nagy sikert arattak a siketnéma intézet tanulói a karikagyakorlatukkal; ők az iskolájukat pártfogoló FMV 3. számú gyárával együtt vonultak föl. A mezőgazdaság korszerűsödését szimbolizálta a városkörnyéki tsz-ek színes felvonulása; elhozták az Cjj kukoricatermesztési rendszer korszerű gépeit is. Szinte végeláthatatlan sorokban vonultak el a tribün előtt a ruhagyáriak, külön csoport emelvény előtt, majd a Centenáriumi parkban megkezdődött a majális. Somogyi Néplop