Somogyi Néplap, 1974. április (30. évfolyam, 77-99. szám)
1974-04-02 / 77. szám
'Tjaztef.t SzfvkeMt&iLgJ Fehér Mária kaposvári lakos március 9-én között levelével kapcsolatban az alábbiakat közlöm: Az állomás szűkös körülményei nem teszik lehetővé a jelenleginél előnyösebb forgalomszabályozást. Ha a füstöt kibocsátó mozdonyt a felvételi épülethez közelebb eső vízdarunál állítjuk meg, akkor ezzel a kifogásolt helyzetet megszüntetnénk ugyan, azonban több utasnak okoznánk kellemetlenséget, mert kiszállás után vasúti kocsikon kellene átmászniuk. A kaposvári állomás jelentette, hogy a panaszos őket is felhívta telefonon, és előadta panaszát. A fentieket közölték vele, és azt javasolták, ha nem akarja magát kitenni annak, hogy a mozdony füstje beszennyezi — erre azonban csak bizonyos széljárás esetén kerülhet sor, mert a mozdony körülbelül 6—10 méterre áll a felüljárótól —, akkor közlekedjen a nagy felüljárón át Tisztelettel: fPápa. Qen&, a MÁV Pécsi Igazgatóságánál! osztályvezetője Tisztelt Szerkesztőség! Gábor József, Kaposvár, Nádor u. 37. sz. alatti lakos február 19-én közöt panaszát megvizsgáltam. Megállapítottam, hogy a panaszos az Egyesült Államokba szóló küldeményét a kaposvári 6. sz. postahivatal kiscsomagként vette föl, és így továbbította. Tájékoztatásul közlöm, hogy a kis- csomag kizárólag a külföldi forgalomban feladható levélpostai küldemény, melyet a posta a csomaghoz képest kedvezményes díjszabással szállít, és a bérmentesítés díját a küldeményen levélbélyegben kell leróni. A kiscsomagról a posta tehát semmiféle átvételi elismervényt nem ad. Ezért tájékoztatták Gábor Józsefet úgy, hogy a küldeményt esetleg kiscsomagként kellett volna feladnia. Megjegyzem még, ha a feladó a küldeményt csomagként kívánja feladni, akkor ehhez nemzetközi szállítólevelet is használnia kell, a szállítási díj pedig a kiscsomag díjának a kétszeresét is meghaladja. Tisztelettel: DCájtlar Sándor, a Pécsi Postaigazgatóság igazgatóhelyettese Tisztelt Szerkesztőség! Tizenhárom éve vagyok bérszámfejtő a helyi termelő- szövetkezetben. Ez év január 13-án szülési szabadságra mentem. Addig dolgozni szerettem volna, de mivel komplikáció lépett föl, be kellett feküdnöm a kórházba. A tavalyi fizetett szabadságomat elszámolták, de mivel ebben az évben nem dolgoztam, az 1974. évit nem, annak ellenére, hogy más termelőszövetkezetek kifizetik még akkor is, ha abban az évben az illető nem dolgozott, csak táppénzen volt, és úgy ment szülési szabadságra. Kérem, tájékoztassanak: kérhetem-e ez évi fizetett szabadságom elszámolását? Szeretném kivenni a három év gyermekgondozási segélyt, azért volna jó, ha kifizetnék. Tisztelettel: S-zabó- 3itoánné, Sffld Mesztegnyő, Jókai u. 3. Keresik a vízbe fulladt halászt Egyetlen közlekedési baleset sem veit; Jó hírt kaptunk tegnap, amikor a siófoki, a fonyódi és a megyei rendőrkapitányságon arról érdeklődtünk: mi történt ezen a hétvégén. Noha a jó idő következtében sokkal nagyobb volt a közúti forgalom, egyetlen számottevő baleset sem fordult elő szombaton és vasárnap. Egy vasúti baleset hatását azonban a somogyiak is megérezték: kisiklott az újságvonat egyik kocsija Keszöhideg- kút—Gyönk állomáson, alá- váltás miatt. A postavonat csaknem négyórás késése miatt később kaptuk meg a központi lapokat. A Barcs melletti aranyosi hétvégén pusztai halastavon meszet vitt a csónakján Bontos József harminchárom éves halász. A tó mélyebb vizein — a feltételezés szerint — a túlságosan megrakott csónak elsüly- lyedt, és a halász vízbe fulladt. Sem a csónak, sem a holttest nem került elő eddig. Tegnap délután megkezdték a víz leeresztését a tóból. Mivel helyenként — különösen a zsilip környékén — a víz mélysége a 3—4 métert is eléri, s .merítőhálóval nem tudták megtalálni a múlt hét csütörtökjén eltűnt halászt. Azt remélik, hogy ma már rábukkannak a holttestre és a j csónakra. i AZ H $Z HP SOMOGY MEGYEI 'BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA TARKA SOROK. XXX. évfolyam, Ti. szám. Kedd, 1974. április 2. Péntek délutántól Középkori medicina sebessegkeriátozás az M 7-esen A harmadik idényben veze tik be vasárnap délutánonként az M 7-es autóút Zamárdi és Székesfehérvár, 56—112 kilométer közötti szakaszán az egyirányú forgalmat, amit az idén sebességkorlátozással toldanak meg — jelentette be a KPM és a BM közös sajtótájékoztatóján hétfőn Cseremen- di László, a KPM főosztály- veze tő- hely e ttese. Az Intézkedéssel — mint ismeretes — a nyári idényben a Balatonról Budapest felé haladó járművek előnyére változtatnak a forgalmi renden. Az egyirányúsítással — a szembe- haladás kizárásával — megszűnnek az előzésből adódó balesetveszélyes helyzetek, a szembefényszórózás, megnövekszik az autóút átbocsátó- képessége, mérséklődik a zsúfoltság. Harminchárom betegség orvossága Középkori eredetű, »mindent gyógyító« medicina leírása került napvilágra Pécsen. A kutatók tudlak az univerzális gyógyszerkeverék létezéséről, de mind ez. ideig nem sikerült a recept nyomára bukkanni. Most egy régi pécsi polgár család ma élő tagja, Porpolai-Kilis Gyula találta meg a család évszázados iratai között. A receptet a régi gyógymódok ismert pécsi kutatójának, Baranyai Aurél gyógyszerésznek adta. ö derítette ki, hogy a legendás hírű, elveszettnek hitt medicina hiteles receptje került elő. A recept maga másolat. Körülbelül kétszáz éve másolhatták az eredetiről, amely viszont valamikor a középkorban — az európai alkímia virágkorában — keletkezhetett. A medicina — a szöveg szerint — harminchárom féle betegség gyógyítására alkalmas. Többek között orvosolja a rendszertelen szívdobogást, az idegek reszketősét és a végtagok gyengeségét, ki: szórja a salakót a testből és tisztítja a vért, minden lázi kúrál, lohasztja a daganatot, gyógyítja a fülzúgást, könnyű légzést biztosít. Életerősítő szerként is használható. Baranyai Aurél a becses gyógyszer- és kultúrtörténeti dokumentumot a leendő pécsi patikamúzeumnak ajándékozza. A »mindent gyógyít, ami fáj« orvosság receptjét pedig gyógyszeres szakemberek vizsgálják majd meg, hogy kiderítsék: valóban rendkívüli hatékonyságú medicináról van-e szó. Sei—fl Las Vegasban A marslakó Las Vegasban földet ér, és besodródik a legközelebbi kaszinóba. Egy játékautomata hirtelen csöngetni kezd, es két tucat pénzérmét dob ki. A marslakó odamegy hozzá, és szigorúan rászól. — Ilyen náthásán én bizony nem mennék ki a házból! Megszerette... — Mondja, szomszéd- asszony: jól tanul a fia? — Persze. A tanító any- nyira megszerette, hogy már harmadik éve magánál tartja az első osztályban. Pech Egy férj panaszkodik a barátjának: — Nekem mindig pechem van a feleségekkel. — Miért? — Az egyik elhagyott... — És mi történt a másodikkal? — Az nem hagyott el. Ahogy tetszik Az „első fecskék99 a Balatonban Az első egyirányúsításra április 5-én, utána húsvét hétfőn, majd szeptemberig minden vasárnap 16—22 óra között kerül sor. Ezt megelőzően esetenként 13 órától kezdik meg az autóút csomópontjain a jobboldali felhajtóágak lezárását, amely után a Balaton felé csak a 70-es számú főúton lehet közlekedni. Az időszakos módosított forgalmi rend zavartalan lebonyolítása érdekében számos új intézkedést hoztak. Leglényegesebb a már említett forgalomkorlátozás: az M 7-esen az autóúton és az autópályán egyaránt az egyirányúsítás időtartama alatt a megengedett legnagyobb sebesség óránként 120 kilométer. Ezt táblákkal is jelzik a gépjárművezetőknek. A KPM és a BM az autóút csomópontjain őrséget szervez a szembe haladást jelentő felhajtás megakadályozására. Az autóutakon és az autópályán URH-s járőrszolgálatot szerveznek, s a torlódások és az esetleges balesetek következményeinek gyors elhárítása érdekében megszervezik a forgalom légi megfigyelését. Felkészültek arra is, hogy igen nagy forgalom esetén — szükség szerint — terelő útvonalakra küljék a járműveket. Még napsütésben is borzongató ilyenkor a Balatonban fürdőzőket látni, hát még, amikor felhők borítják az eget, s éles szél kezdi csapkodni a hullámokat a móló piros köveihez... Néhány bátor ember azonban mindig akad, s amikor a fényképezőgép lencséje a két íürdőző fiatalember felé fordult, egyikük még hanyatt is vágta magát a hideg vízben. A másik már óvatosabb, s úgy tűnik, hogy tapasztaltabb is; némi csodálkozással az arcán figyeli társát. Mozdulatából látni: már a part felé indult, neki elég volt a lábfürdő is. Bírósági tárgyalás. A bíró rászól a vádlottra: — Nem tudja, hogy a szerencsejátékot a törvény szigorúan tiltja? Mire a vádlott így védekezik: — Szerencsejátékot a partnerem játszott, kérem ... én folyton vesztettem. író az írókról Amikor Termes se Williams Macska a forró tetőn című darabját bemutatták a színigazgató megkérdezte tőle, hogy a bemutató előadásra meghívjon-e írókat is. Williams így válaszolt: — Nem, mert ha jó írók, féltékeny vagyok rájuk, ha meg rosszak, nem érdekelnek. A humorista panasza Karl Kraus írja: »írótársam, X. úr szerint mindössze néhány jó vicc az, ami majd fennmarad utánam.« Aztán így folytatja: »Sajnos, még az sem, ínért ezt a pár jó viccet maga X. úr már rég ellopta tőlem.« Tűnődés Milliárdos beruházás öntözésre A kiskörei vízlépcső- és öntözőrendszer II. építési üteme az Alföld vízszegény területein lehetővé teszi az öntözést. A munkálatok több milliárd forint b «' ázást igényelnek. Az id-n IflO millió forint értékű munkát végeznek a földeken. Képünkön: Csöfcktetés a tiszalöldvári Lenin Tsz földjén. ____ __ Ú i guru a nap alatt ösoáa, hogij Az elmúlt években egy nagyon feltűnő alak jelent meg a próféták sorában. Az új próféta: csodagyerek. Magassága 1 méter 35 centiméter, súlya 84 kilogramm, és ha figyelembe vesszük, hogy mindössze 15 éves, akkoi minden lehetősége megvan a további növekedésre, testi gyarapodásra. A csodagyerek azonban nem a súlyával tűnik ki. Neve Valiogesvar Párám Hansz Szutgurudev Siri Szánt Dzsi Maharazs, s Nyugaton és Keleten 6 millió követője van (az adatot maga a »szent« hozta nyilvánosságra). Olyan család szülötte, amely a »szentek« több nemzedékéi adta a világnak. Feltárult előttem a »Legmagasabb rendű Igazság« — állapítja meg az ifjú és kövér guru. Hogy mi ez az igazság? »Éljetek úgy, ahogy tudtok« — tanácsolja bölcsen. Egy szerénytelen kérdés: vajon hogyan él maga a Tanító. A neki folyósított kecsod&gyerek ? gyes adományokból családtagjai birtokot vásároltak számára London közelében. »En senkitől nem kértem semmit — magyarázza a szent guru. — Akik adnak, maguktól adják.« A Tanító csupán két vizipisztolyt vásárolt a maga szórakoztatására. Az ifjú próféta már »spi ritiszta körutakat« is telt az Egyesült Államokban, Japánban és más országokban. Az előadótermeket mindenütt a »szent« 25- szörös nagyítású fényképével díszítették a trón mögött. A trónuson pedig a guru helyezkedett el. így hát az ifjú guru újdonság a babonák ősrégi piacán. Feltételezhető, hogy egy idő múlva — amikor tanításait majd kezdik megunni — egy újabb »szent« fog megjelenni. A reklám- szakemberek ugyanis nagyon jól tudják: az áru sikere elsősorban a csomagolástól függ. Majd gondoskodnak új csomagolásról. Ha hűséges barátokat akarsz, légy hűséges a barátaidhoz. Panasz — Rettenetes ez a mai világ! Folyton csak egy szót hall az ember: pénz. — Ne panaszkodj, öregem, ez még a jobbik eset. Én mindig két szót hallok: nincs pénz! SomogyiNéplap MSZMP Somogy megye) Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA. Szerkesztőség: Kaposvár. Latinos Sándor u. 2. Postacím: 7401. Kaposvár, postafiók 31. Telefon: U-510, 11-511, 11-518. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor utca 2. Postacím :7401 Kaposvár, postafiók 3l Telefon: U-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknéL Előfizetési díj egy hónapra 2o Ft Index: 85 967. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemébeau Kaposvár. Latinca ándor u. i. Felelős vezető: Farkas Béla lgazgatd.