Somogyi Néplap, 1974. április (30. évfolyam, 77-99. szám)

1974-04-28 / 98. szám

Vissza kell nyerni a vállalat

szakmai és erkölcsi hitelét

Interjú Gyulavári Tamással, az Állami Építőipari Vállalat igazgatójával

Pályaválasztás, illúziók nélkül

A múlt évben 57,8 millió forinttal »adós maradt« a Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat: a tervezettnél eny- nyivel kevesebb építési, szerelési munkát végzett. A gazdasági gondokat a határidőre át nem adott épületek, az érezhetően nagy fluktuáció is jelezték. Az év második felében azt is tapasztalni lehetett, hogy erősödött a gazdasági vezetés, a gondok megoldására határozott intézkedések születtek. A vállalat új igazgatóját, Gyulavári Tamást kérdeztük.

— Tapasztalatai szerint mi az

oka, hogy a vAllaiat nem teljesítette 1973-ban azt, amit

joggal várt tőle a megye?

— Elsősorban a gépek kihasználatlansága, a munka- szervezés hiányosságai, a belső szervezetlenség, a helytelen vállalkozáspolitika, a munkák nem megfelelő előkészítése. Ehhez járult még, hogy megromlott a kapcsolat a vállalat és partnerei között, kapacitás- hiány volt szak- és szerelőiparban, és nagy volt a munkaerővándorlás. Ebből azt a következtetést is le lehetett vonni, hogy a termelőegységek vezetői nem tettek meg mindent a belépők megtartásáért, hiányos volt a munkások szociális ellátása.

— Az építkezések környékén

sétálók szóvátették, hogy szinte egész nap alig folyik intenzív munka.

— Szenintem ez csak a múlt évre vonatkozott. Megítélésem szerint szervezeti és szemléletbeli okai voltak. 1973 első felében alacsony volt a gépek kihasználtsága, a második félévben pedig — a határidő-eltolódások és az ebből adódó torlódások miatt — a kapacitás hiánya okozott gondot. Rossz gyakorlattá vált, hogy a szak- iparosok az építőmestert, az építőmester pedig a szakiparosokat hibáztatta ezért. Mindenkivel meg kellett értetni, hogy valamennyien egy vállalat dolgozói, s nem a kifogásokat, hanem a megoldást kell közösen keresni. E szemléletváltozásban a termelés közvetlen irányítóira várt — s vár ma is — a legnagyobb feladat.

— A fluktuációhoz — mond- ták a munkások — hozzájá- rultak az alacsony bérek is.

— Azt hiszem, ez a megállapítás csak a múltra érvényes. Tavaly saját erőből a tervezett 3,2 százalékkal szemben hat százalékkal növeltük a béreket. 1973-ban átlagosan minden dolgozónk 3 ezer forinttal többet vitt haza, mint egy esztendővel korábban. A munkások bérszínvonala meghaladja a 30 ezer forintot, s ez már azt jelenti, hogy a jól fizető vállalatok közé kerültünk. Célkitűzésünk most az, hogy mmél'előbb besoroljanak bennünket a jól dolgozók közé is. Az emberek felkészültsége, a vállalat eszközei biztosítják, hogy eleget tegyünk az idei tervben vállalt kötelezettségeinknek.

— Ez azt is jelenti, hogy van

elég megrendelés?

—■ Az idei generáltervünk 504 millió forint. Eddig szerződéssel csaknem 430 millió forint értékű munkát kötöttek le megrendelőink. Ezek alapján ebben az évben — egyebek között — 432 lakást adunk át a megyében. A legtöbbet — 276-ot — Kaposváron.

A vállalat 1972-ben 192 lakást gyártott az új poligon- üzemben. A múlt évben összesen 383-at, ebből 250-et a második félévben. Idei tervünk 504 lakás. Az építés befejezésének meggyorsítására együttműködésről tárgyalunk az Országos Szakipari Vállalattal.

—Mi a helyzet a szakipari

értékű munkát végeznek meg-1 elérni, hogy ne az építkezés- rendelésünkre. Ez azt is mutatja, hogy a jövőben következetesebben érvényesítjük a generálelvet, s csökkentjük vele a koordináció okozta nehézségeket.

— Ezzel elérkeztünk egy másik fontos témához: a vállalat és partnerei között az ön megítélése szerint miként alakul a kapcsolat?

— Azt, hogy a vállalat és a tervező, beruházó szervek kapcsolata nem volt megfelelő, sok példával lehetne bizonyítani. A vállalat hibáját abban látom, hogy a tervek felülbí- rálatánál, a határidők megállapításánál nem volt következetes. A jó kivitelezéshez elengedhetetlen feltételeket nem kötötte ki. Emiatt nem tudott eleget tenni a kötelezettségeinek sem. Az építési határidőt befolyásoló vállalatok munkája nem volt megfelelően összehangolva. Így adódott, hogy amikor elkészült egy lakóház, nem lehetett költözni, mert a társvállalatok — például — nem szerelték be időben a villanyt és a gázt.

— Tudom, hogy részletes terv készült a munka javítására, Mit tartalmaz ez?

— Január elsejei hatállyal új ügyrend korszerűsítette a vállalat szervezeti felépítését. Javítani kell a munkát, megszilárdítani a vezetés egységét, következetesen érvényre juttatni a központi akaratot. Fejleszteni kívánjuk a központban működő osztályok irányító-ellenőrző tevékenységét, emelni a művezetők és brigádvezetők munkájának színvonalát, s tovább szilárdítani a fegyelmet. Célunk az, hogy eszközeink jó kihasználásával gyorsan, gazdaságosan és a minőségi előírásoknak megfelelően végezzük munkánkat. Ehhez az is kell, hogy ne csak a mostani építési igényeket ismerjük, hanem a következő évek feladatait is.

Megfelelően működő vállalati előrejelző rendszer biztosítja ezt számunkra. Az adottságokra épülő vállalkozáspolitika kialakításán túl arra törekszünk, hogy az eddiginél sokkal jobban előkészítsük a beruházásokat: azt szeretnénk

kor, hanem már a tervek tárgyalásakor előjöjjenek a megvalósítást akadályozó tényezők. Ezt azonban egyedül nem tudjuk megvalósítani. A kivitelezés előkészítése tulajdonképpen a beeruházás gondolatával kezdődik. Ezt a program, a tervezés és a szerződés követi. Az együttműködésnek tehát nem a szerződéskötéskor kell kezdődnie a beruházó, a lebonyolító és az építő között.

Az együttműködés javítását korrekt kapcsolatok kialakításával kívánjuk előkészíteni. A vállalatnak szüksége van arra, hogy minél előbb visszanyerje erkölcsi és szakmai hitelét. Az anyagi és erkölcsi megszilárdítás — a meglevő gondok felszámolása — hosz- szú folyamat. Törekvésünk az, hogy a megye építési igényeit minél előbb teljes egészében kielégítsük, az elmaradásokat a lehető legrövidebb időn belül pótoljuk. Még ebben az évben átadjuk a Kalinyin városrészben az üzletházat, az Irányi Dániel utcában a bevásárlóközpontot és a kaposvári Pannónia szállót.

— A tervek megvalósításához sok új szakember kell: miként kívánja ezt biztosítani

a vállalat?

— Elsősorban a most végző ipari tanulók megtartásával. Jelentős összegeket költünk oktatásra, ösztöndíjakra. Az elmúlt nyolc hónapban több új

— főiskolát, egyetemet végzett

— szakember lépett be hozzánk. Három osztállyal kihelyezett technikumi osztály működik a vállalatnál, a költségeit mi fedezzük. Szocialista szerződést kötöttünk a megye öt ipari szakmunkásképző iskolájával, segítségünkért azt kértük, hogy a korábbinál jobban vegyék figyelembe a vállalat igényeit. A szakközép- iskolákban és a felsőoktatási intézményekben több mint ötven ösztöndíjasunk tanul. A fiatal műszakiaknak garzonlakásokat építtetünk, kezdő házaspároknak pedig a munkás- szálláson alakítottunk ki lakásokat. Nagyot léptünk előre a szociális ellátottságban is, kicseréltük a munkásszállás bútorait, korszerű fölszereléssel működik az üzemi konyhánk.

K. I.

Az idén több mint 125 ezer tizennégy éves jut el az első nagy válaszúihoz: Hogyan tovább az általános iskola befejezése után? A döntés nagy felelősséggel jár, hiszen a legtöbb esetben egész életre kiható következményeket von maga után. Az Országos Pálya- választási Tanácsadó Intézet munkatársai azt kutatták: mi befolyásolja leginkább a szülők és a gyerekek választását.

A hetedik osztályosok közül minden tizediket — összesen 15 ezer fiatalt — és a szüleiket kérdezték meg a jövát illetően. A válaszokból kiderült:^ gyerekek elképzelése nagyjából megegyezik a szülé kével! Az általános iskola után a szülők

16.8 százaléka gimnáziumba, 26 százaléka szakközépiskolába ps

40,5 százaléka szakmunkásképző iskolába szánja csemetéjét. A tanulók válaszai alapjan ezek a számok: 18, 4, 26, 2 és

41.9 százalék. Ugyanakkor a szülők tíz százaléka semmiféle formában nem akarja továbbtaníttatni a gyermekét, a fiataloknak viszont csak a hét százaléka nem akar továbbtanulni.

A választást jelentősen befő lyásolja a lakóhely is. A budapestiek 92,8 százaléka döntött a fenti három középfokú oktatási forma egyike mellett; a vidéki városokban lakóknak a 89,5, a községekben lakóknak pedig csak a 84,5 százaléka. Változó képet mutattak ezen belül is az arányok. Csökken azoknak az aránya, akik gimnáziumba vagy szakközépiskolába készülnek, és nő a szakmát választóké. Gimnáziumba a fővárosi diákok 35, a háromezer lakosnál kisebb településen élő diákoknak csupán 10,4 százaléka akar bejutni.

Budapesten is jelentkezik ez a tendencia: a peremkerületek felé haladva nő a szakmát tanulni akarók száma. Fordított viszont a helyzet, ha a gyerekeiket tovább taníttatni nem akarókat nézzük. Az általános befejezése után munkát vállalók, vagy otthonmaradók többsége falusi.

A pályaválasztásban fontos szerepe van a szülők foglalkozásának is. A fizikai dolgozók gyerekei — az őket segítő akciók ellenére — ma még nem nagy számban kötelezik el magukat a hosszabb tanulás mellett. A szellemi foglalkozású

szülők gimnáziumba csaknem négyszer akkora arányban j^ül- dik gyermekeiket, mint a fizikai dolgozók. Szakmunkástanulónak viszont a fizikai dolgozók három és félszer any- nyian, mint a előbbiek.

A tanulmányi eredményeket tekintve a fizikai foglalkozású szülők jól tanuló gyerekeinek is csupán a^|0. százalékát küldik a felső-fokú tanulmányokra leginkább előkészítő gimnáziumba, ezzel szemben a szellemi dolgozók még a gyengén tanuló gyermekeik égyharma- dát is gimnáziumba szánják. Érdekes m időn a fizikai dolgozok közül a szakmával rendelkező szülők nem szívesen küldik fiaikat, lányaikat sza.c- munkástanul nak, sokkal inkább szellemi pályára. A továbbtanulni nem szándékozó tizennég.vévesek szülei kozott szinte nincs is szellemi foglalkozású, csak betanított ipari munkás és szakképzetlen mezőgazdasági dolgozó.

Csupán a számokat tekintve a népgazdaság kvalifikált- munkaerő-szükséglete nagyjából megegyezik a fiatalok továbbtanulási igényeivel. A beiskolázási arányokon azonban még sok a javítanivaló. Főként a fizikai dolgozókat szükséges a jelenleginél jobban ösztönözni, hogy igényesebbek legyenek -gyermekeik pályaválasztásakor. Mivel a szülők

szemlélete, egész nevelési rend. szere alapvetően meghatározza a fiatalok ambícióját is, az OPTI fölhívta a pedagógusok figyelmét, hogy a pályaválasztási döntések idején elsősorban a szülőkkel foglalkozzanak. De ne keltsenek bennük hamis illúziókat, mert a jövőben a középiskolát végzettek tekintélyes részének is fizikai munkát kell vállalnia.

Az érettségizett fiataloknak jelenleg is csak a 30— 40 százaléka jut be a felsőoktatási intézményekbe. Ugyanakkor az ipar, a mezőgazdaság, a kereskedelem egyre több és az átlagosnál jobban képzett szakemberre tart igényt. A középiskolai reform már ennek kielégítését is szolgálta: a szakközépiskolások az érettségi mellé szakmunkás-bizonyítványt kapnak. Továbbá a szakmunkás képzők is évente mintegy hétezer helyet zárolnak a magasabb képzettséget igénylő szakmákban érettségizettek számára. A termelés gyors ütemű korszerűsödése, az egyre modernebb és bonyolultabb gépek olyan — az új technikát ismerő — munkásgárda kiképzését teszik szükségessé, amelynek tagjai a szűk szakmai tudás mellett alapos általános ismeretekkel is rendelkeznek.

Cz. Gy.

Egy sor murvai végeztek, a ku!(0i,cjvj.ájnj.i is iúl fiinak n Isién

a somogyi termelőszövetkeze- j tek: erről tájékoztatott tegnap Végh Tivadar, a megyei tanács

kapacitással? Evek óta okozott gondot a hiánya.

— Az alvállalkozók ebben az évben a tavalyinak háromszorosát, mintegy 70 millió forint

Milliókat „termő” akarat

A kongresszusi versenyfelhívás megjelenését követő három napon a Siófoki Állami Gazdaság valamennyi szocialista brigádja tanácskozást tartott, önmaguk munkájának értékelése mellett meghatározták új feladataikat, gazdasági szinten milliókat hozó felajánlásokat tettek a XI. pártkongresszus, és hazánk felszabadulásanak harmincadik évfordulója tiszteletére.

Tiszta szép lelkesedéssel találkoztam.

Néhány héttel ezelőtt a Siófoki Állami Gazdaságról azt írtam, hogy számukra 1974 a nagy változás éve. A végrehajtott koncentráció után akkor a gazdálkodás oldaláról vallattam a jelent és a jövőt. A gazdálkodásra vonatkozott a megállapítás is. Most az emberekkel találkoztam, az eredményeket, az értékeket alkotó emberekkel —, és nem lehet elkerülni az ismétlést: 1974 a nagy változások éve.

Tulajdonképpen nehéz és egyben nagyon egyszerű is megmagyarázni azt, hogy ezek a brigádgyűlések miért voltak mások, mint az előzők. Azért-e, mert a profilváltozások, a szervezeti átalakulások után valójában most »állapodik« meg igazán a gazdaság, és a szocialista közösségek most találják meg igazán a helyüket, szerepüket? Avagy azért, mert ennyire őszintén, önkritikusan nemigen tették még mérlegre saját tevékenységüket? Vagy egyszerűen a cél — amiért dolgozni kívánnak — nemes, lelkesítő?

Talán leghelyesebb úgy

mondani: mindez együttesen hat.

Vtst Lajos, a növénytermelési szocialista brigád vezetője: — Más volt ez a tanácskozásunk, mint a többi. Valahogy úgy kijött az emberekből, hogy nézzünk szembe önmagunkkal, és ne szégyelljük kimondani, hogy csupán lelkiismeretességgel, pontosabb, becsületesebb munkával igen sokat tehetünk. —A tapasztalat még nagyon friss, még csak a jegyzetfüzetéből idézi az elhangzottakat, még nincs gondosan legépelve, pontokba szedve a 28 fős közösség vállalása. — Ügy beszéltük meg az emberekkel, hogy ebben az évben változtatunk. Nemcsak azt nézzük, hogy mennyit termeltünk, hanem azt is, hogy mennyiért. Elhatároztuk, hogy búzából és kukoricából hektáronként két-két mázsa, burgonyából húsz mázsa többletet termelünk, de úgy, hogy a ráfordítások ne emelkedjenek.

Gyors számolás: búzából ez tizennégy vagon többlettermelést jelent — összességében csaknem egymillió forintot hez a kollektiv* »zocialista helytállása.

Szalai Géza, a gazdaság igazgatója érkezésemkor úgy mondta:

— A brigádgyűlések alapján minden túlzás nélkül megállapítható, hogy az egész mozgalomban mély, tartalmi változás következett be. Amit a szocialista brigádok tenni, adni akarnak az valóban megfogható, és több, mint amit általában úgy mondunk: kötelesség. Ettől a többlettől szocialista valójában a kollektíva.

Tizenegy brigád mintegy másfélszáz tagja tanácskozott a három nap alatt. A legépelt, a pontokba szedett elhatározásokon vagy a jegyzetekből idézett megnyilvánulásokon keresztül valamennyiükkel találkoztam.

— A gazdasági szintű összegezés — mondta Mihályi András személyzeti vezető —, a napokban készül el. A tanácskozások légköre már alapot adott a reményre, de ahogy a beérkező vállalásokat, »forintnyelvre« is lefordítva összegezem, úgy látom: minden képzeletet felülmúl, amire most vállalkoznak a szocialista brigádjaink.

Lehetetlen felsorolni a tizenegy brigád — kettő közülük most alakult — valamennyi elhatározását. De néhány, szavakba foglalt szándékot idézni kell. Például a kon- • zervüzem négy brigádjánál a

selejt tűrt százalékának csökkentése üzemi szinten négy- százezer forint megtakarítást jelent!

— Most beszélgettünk róla — jegyezte meg Kollányi László üzemvezető —, hogy a vállalások mellett, azokat kiegészítve, a kongresszus tiszteletére a brigádok között is versenyt indítunk.

A gépműhely brigádja védnökséget vállalt a konzervüzem kazánházának építése fölött, kétszázezer forint értékű társadalmi munkát végeznek az üzemi konyha építésénél, ha konkrét újítási feladat elvégzésére vállalkoztak. A Geiszler Eta zöldségesbrigád kétszáz óra plusz munkát vállalt a paradicsom betakarítása idején. A Kállai Éva kertészeti brigád a kifogástalan, magas szintű minőségi munka mellett kétszáz óra társadalmi munkát végez. A szállítóbrigád a tonnakilométer tervét — változatlan költségszint mellett — két százalékkal túlteljesíti: többszázezer forintot jelent ez is. A két gyümölcstermelő brigád 12 százalékkal akarja csökkenteni az önköltséget — és hosz- s2ú, hosszú a sor.

Milliókat terem ez az akarat.

Tiszta, szép lelkesedéssel találkoztam. Mindenkitől úgy búcsúztam: »Sok sikert az elhatározások valóra váltásához!» Mindenki így válaszolt:

— Vállaltuk. Az adott szót teljesíteni kell.

Vörös Márta I

mezőgazdasági és élelmezés- ügyi osztályának csoportvezetője. Elmondta, hogy a kora- tavasziak vetését már április első napjaiban befejezték (földbe került a borsó, a tavaszi árpa, a zab, a lucerna és a vöröshere magja), elvetették a cukorrépát mind a 3172 hektáron, a burgonyát kiültették 8419 hektáron. A napraforgóvetésük 840 hektár, a szójave- tésnek a felénél tartanak. A 89 000 hektárra tervezett kukoricának mintegy 60 százalékát már elvetették, a silókukoricával és a zöldségfélékkel még előbbre járnak: az előbbiből 6000, az utóbbiból mintegy 2500 hektárt vetettek be.

Túlvannak közös gazdaságaink a kalászosok fejtrágyázásán és gyomirtásán is. Jóllehet a kukorica vegyszeres gyomirtásának a feléhez közelednek, többet is el tudtak volna már végezni, ha nem gátolná a munkát a vegyszer- hiány. (Ugyancsak országos illetőségű annak a gondnak a megoldása, hogy több és nagyobb választékú — különösen foszfortartalmú — műtrágya érkezzen.)

A termelőszövetkezetek legtöbbjében vasárnap és május 1-én is dolgoznak majd a földeken. A csoportvezető szerint a most lehullott 10—15 milli- méternyi csapadék »gyorssegélyként« jól jött, ennek azonban a tízszeresére volna szükség. Az esőt követő fölmelegedés jót tesz nemcsak a fejlődő növényzetnek, hanem a legutóbbi vetéseknek is: gyorsítja a magvak kezelését.

Somogyi Néplap] 3