Somogyi Néplap, 1974. április (30. évfolyam, 77-99. szám)
1974-04-21 / 92. szám
KITÜNTETETTEK Munka és mindennapok Mennyi minden fér egy em- | tettük egymást. Csak az volt bér életébe? Nagyon sok. S a baj, hogy ő nem szerette a ha lajstromozni akarjuk, mégis focit, én pedig élek-halolc érte. úgy tűnik, kevés. Kránicz Lajos szerény fiatalember. Beszéde olyan, mint a száraz széna zizzenése. Nem különbözik ő látszatra senkitől. Jól öltözik, de nem kihívóan, cipőjén sem vágódna hanyatt a napsugár, a taglejtései, ha beszéd közben szenvedélyesebbé válnak is, sosem jobban a megszokottnál. Amikor beszélgetünk — úgy vélem, tekintettel a nem dohányzó partnerre —, nem gyújt rá. Pedig, mint mondja, erős dohányos. Gépkocsivezető, 15 éve dolgozik a Volánnál. Azaz. hogy ... álljunk csak meg. Nyolctonnás Skodájával bérfuvarozást végez, immár 11 éve a Magas- és Mélyépítő Vállalatnál. Így az a furcsa helyzet áll elő, hogy a hét nagy részét az építőknél tölti, téglát, fürdőkádat, csempét, cementet fuvaroz, építésvezetőkkel, raktárosokkal tárgyal, ismerősei jórészt az építőiparban dolgozók közül kerülnek ki. Öt is egyazon lendület, akarás, szándék, jellegzetes »építőipari-« gondok foglalkoztat- ják. — Vannak-e jó ismerősei? — Vannak. Itt is, ott is. A Volánnál a forgalmi szolgáltatásokat, a műhelyben dolgozókat, az építőknél a szállítási ügyintézőket és a művezetőket ismerem. Jó ismerősök, de nem barátok. — Barátai is vannak? — Van egy, sokáig laktunk együtt Tehertaxival járt A hét végén vele szoktam elmenni egy pohár fröccsre, _ s minden tekintetben jól megcrA Rákóczinak... — Mivel telik egy napja? — Általában hatkor kelek, hétkor ülök a volán mellé. Persze ez attól függ, hogy hova kell utaznom aznap. Mert, ha például Budapestre vagy még messzebb, akkor már fél négykor csörög az óra. A volán mellett ülve telik el a nap, a lehető legváltozatosabban. Nyíregyházán nem jártam még, egyébként az ország minden táján megfordultam már, sőt Csehszlovákiában, Jugoszláviában is jártam. — Azt mondják, aki sokat ül a kormány mellett, azt a végén idegesíti az út egyhangú, szürke csíkja. — Néha csakugyan unalmas, ilyenkor valami ellenállhatatlan erő kényszerít, hogy csináljak már valami mást is. Többet érdemelnek Hajlott hátú, hetvenen túli férfi kopog be a tanácsházára. Panaszkodni jön a titkárhoz: a feleségével együtt szociális otthonba akarnak kerülni. Hosszúra nyúló történetet mesél. Cselédként dolgozott a feleségével együtt. Három gyermeket neveltek föl, közben kicsi lakóházat vásároltak, szerényen berendezték. A gyerekek szétszéledtek, családot alapítottak. A fiú röviddel ezelőtt nősült Két gyermekük él a faluban, de a két idős ember mégis magára maradt. A feleség évek óta súlyos cukorbeteg. neki a rendszeresen és időben adott inzulininjekció az életet jelenti. Nincs orvos a községben, ezért gyermekeik tanulták meg az édesanyjukon , való segítés módját Mindkét szülő erősen csökkentlátó. Most hogy minden gyermek családot alapított a kicsi, pár ezer forintos vagyonkát akarták. Mondták a szülők: még nincs helye az osztozkodásnak, és ebből lett a harag. A külön háztartásban élő gyermek eddig havi száz forintért injekciózta édesanyját, de most nincs az a pénz(!), amiért akár egy injekciót is beadna. Harmadik gyermekük a megye- székhelyen él, ő kijönne a szülőkhöz, de a másik két testvér rettegésben tartja. A két öreg havi nyolcszáz forintból él. A tanácsi vezető segíteni próbál: egy rövid telefonbeszélgetés, s talán társadalmi aktíva bevonásával megoldódik a néni gyógyszerezése. Szóba került a szülőtartási per is, de ezt még személyes beszélgetés előzi meg. Egyelőre nem tudni, milyen eredménynyel. Vajon mit gondol és mit érez e házaspár három életerős gyermeke, ha kézhez kapja a bírósági tárgyalásra szóló idézést? A jogalkalmazás mindenesetre majd kötelezettséget állapít meg, de a szeretetet nem tudja pótolni. Még talán van egy szikra, amelyet lángra lehet lobbantam. R. J. Rendszerint előkapom a cigarettám, s rágyújtok Ezért szoktam rá a dohányzásra. Ha az ember nyitott szemmel jár, valami újat, érdekeset mindig lát. Megfigyelem, hogy menynyivel nőtt tavaly óta az M 7-es második sávjának a hosz- sza, vagy leköti a figyelmem, hogy vigyázva kell hajtani a rakomány miatt, esetleg azon töröm a fejem, hogyan gyorsíthatnánk meg a rakodási időt. Gondolkodni-, töprenge- nivaló mindig akad, ezért ritkán unatkozom. — Nem csábítja néha köny- nyelműségre, vagy más autós iránti kevesebb megértésre az, hogy egy nyolctonnás kocsi magas, biztonságos vezetőülésében foglal helyet? — A Skodával nem lehet játszani, azt jól meg kell fogni. Nyolc tonna nem gyerekjáték. Mit ér az, ha én sértetlen maradok, s közben a hibám miatt megsebesül háromnégy ember? Inkább megvárom, amíg elmegy, helyet engedek a személykocsinak, pedig de sok mazsola van az utakon! Néha az embernek kedve szottyan, hogy ne törődjön a másikkal, aki szemtelenül kerülgeti: menjen le ő a padkára! — De ha fiatalabb koromban néha dühös lettem egy-két vezetőre, a mérgem hamar elpárolgott: a Skodával nem lehet játszani! — Mikor ér haza? — Délután hat óra tájban. De ha messze megyünk, este kilencre, tízre. — Mit szól a családja? — Nőtlen vagyok. — Akkor van szabad ideje jócskán. — Akad. — Mivel tölti? — Van egy Moszkvicsom, azt bütykölgetem gyakran. Utazni szeretek, megnézem a meccset is, főleg, ha a Rákóczi játszik. De sokszor hazamegyek a szüléimhez Orci- ba, elkel nekik a segítség — Április 4-én ön jó munkájáért megkapta a Munka Érdemrend bronz fokozatát Véleménye szerint hogyan lehet az emberből ilyen kiváló gépkocsivezető? — A kitüntetést rajtam kívül legalább húszán megkaphatták volna még. Én sem vagyok jobb és több, mint any- nyi más társam. Gondolom, az a fontos, hogy munkámmal mindig elégedettek legyenek. Én nem panaszkodhatom. Az építők 11 éve nem kértek más gépkocsivezetőt a vállalatomtól. Jó nekik, amit csinálok. S nekem is jó. Ha van titok, az mindössze ennyi. Cs. T. Lenin, a kortársunk LENIN születésére emlékezünk. Holnap lesz 104 esztendeje annak, hogy a Volga-parti Szimbirkszben napvilágot látott az, aki elméleti munkásságával és dinamikus forradalmi egyéniségével valamennyi kortársánál messzebb látva szolgálta az ügyet, melyet a kor parancsolt. Nem az illúziók vezették, hanem a valóság, a konkrét történelmi megközelítés. Lenint értelmezve, elemezve, benne nemcsak a »nagy előd« alakját látjuk, hanem azt az embert is, aki kortársunk, mai harcaink eleven munkálója. Korunkban, amelyben világméretű harc folyik a társadalmi haladásért küzdő és az e törekvést visszaszorítani szándékozó erők között, meghatározó a jelentősége a szocialista országok politikájának és az e politika nyomán kibontakozó sikereknek. A nemzetközi helyzet fő jellemzője ma az — mint erre az MSZMP Központi Bizottsága 1974. március 19—20-i ülésének határozata is rámutat —v hogy széles körben kibontakozóban van a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élése. A különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élésének elve Lenintől származik. Ö volt az, aki megfogalmazta és tudományosan megalapozta a békés egymás mellett élás lehetőségét és szükségszerűségét, ő volt az, aki a szovjet állam általános külpolitikai irányvonalává tette ezt az elvet. Lenin rámutatott, hogy a szocializmus nem győzhet egyidejűleg valamennyi kapitalista országban, sőt a kapitalista országok többségében sem. Ha pedig ez így van, a világ nem kerülheti el a szocializmus és a kapitalizmus egymás mellett élésének időszakát. A szovjethatalom létrejöttének első percétől kezdve állhatatosan védelmezte a béke gondolatát és a szovjet köztársaság, valamint a kapitalista országok békés egymás mellett élésének szükségességét. Lenin, a kölcsönös gazdasági kapcsolatokat — elsősorban a kereskedelmet — a béke fontos feltételeként ismerte el. De mindig hangsúlyozta, hogy ez a békeakarat nem lehet elvi engedmények árán fenntartott, pacifista színezetű. Éppen ellenkezőleg: harcos jellegűnek kell lennie, szocialista kezdeményezésű, aktív imperialistaellenes osztályharccal kell párosulnia. Következésképpen: a békés egymás mellett élés politikájának fő tartalma a kapitalizmus gazdasági legyőzése. A szocialista gazdasági fejlődés és minden oldalú erősödés növekvő vonzóerőt gyakorol majd a világra, s mindez lehetővé teszi a nemzetközi osztályharcban a békés eszközök alkalmazását, elhárítja a háborús pusztításokat, teret enged a békés gazdasági versenynek. Természetesen a politikában elkerülhetetlenek lesznek a kölcsönös engedmények, az ésszerű kompromisszumok. A békés egymás mellett élés »játékszabályait« azonban eleve meghatározza az az internacionalista elkötelezettség, mely a szocialista országok külpolitikájának alapvető kérdése. Több mint ötven esztendeje már, hogy Lenin ezeket a gondolatokat megfogalmazta. S ha most azt kérdezzük, hogy a békés egymás mellett élés lenini alapgondolatai érvényesek-e napjainkban, akkor igennel válaszolhatunk. A lenini elvek lényegükben ma is változatlanul érvényesek. Igaz — és ez döntő kérdés —, hogy a nemzetközi erőviszonyok az elmúlt évtizedek során gyökeresen megváltoztak. A második világháború után a szocialista világrendszer kialakulásával a békés egymás mellett élés politikája minőségileg más szakaszba lépett, új vonásokkal gazdagodott. Nem átmeneti politika többé, mint az szükségszerűen a két világháború között volt. A békés egymás mellett élés eg>-e reálisabban az imperializmusra kényszeríthető politika. Joggal mutat rá az MSZMP Központi Bizottságának márciusi ülése arra, hogy »ma a nemzetközi helyzet alapvető jellemzője az, hogy széles kö" rűen kibontakozóban van a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élése.« Ennek a hatása az, hogy a feszültség csökkenése irányában általános fordulat tapasztalható. A világban azonban jelen vannak a nemzetközi enyhülés politikájának és folyamatának ellenfelei is. Ezek az e-'ők a népek létérdekei ellen dolgoznak. Nagyon fontos ezcrt, hogy a szocializmus, a berte, a haladás erői ne engedjek visszafordítani az enyhülés irányzatát, s őrizzék a megküzdőit eredmények, pozíciók sokaságát. • A békés egymás mellett élés lenini elve megköveteli, hogy ma is osztályszempontból ítéljünk meg minden egyes külpolitikai lépést. Sokoldalú elemző munkának kell kísérnie a nemzetközi viszonyok bonyolult változásait, s állhatatosan törekednünk kell a szocialista erők egységére, együttműködésére. Lenin — a szovjethatalom fennállásának első, igen nehéz éveiben — »szigethez« hasonlította a Szovjet Köztársaságot, amely mintegy kiemelkedik az őt körülvevő imperialista rablás tengeréből. Lenin hitt abban, hogy a szigetből szigetek lesznek, s hogy az eljövendő idők forradalma kontinensekre terjed ki. Ez a hit edzette mindennapi tetteiben, az emberekhez való közvetlen és mélységesen humánus magatartásában. Heinrich Mann, a világhírű író mondotta róla: »...legalább any- nyira szerette az embereket, mint az ügyet.« Személyének és érdemeinek dicsőítését nem tűrte sohasem. Egyszerűsége, szerénysége, nyíltsága még életében fogalommá vált. Éppúgy, mint kér- lelhetetlensége a reakcióval, az igazságtalansággal szemben. MIRE emlékezünk Lenin születésnapja alkalmából? Mindenekelőtt életművére. S ezen túl forradalmi egyéniségének példát sugárzó erejére. Egész élete példája volt annak, hogy az eredmények szívós küzdelemben születnek, hogy a kishitűség és az alkotó —teremtő kedv hiánya, az önelégültség és a továbblépésre való képtelenség nemcsak veszély. hanem bűn is. Erre emlékezünk most, amikor Lenin forradalmi alakját idézzük, s tanításait mai tetteink mércéjévé tesszük. Szabó György Készül a földrajzi névtár A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi miniszter rendeletet adott ki a földrajzi névtar elkészítéséről, használatáról. A rendelet nyomán megyénként összeállítják a földrajzi névtárat, amely egyebek között a természeti, földrajzi tárgyaknak (domborzati elemek, természetes álló- es folyóvizek, természeti tájak), a külterületen lévő településeknek, a közterületek kivételével a települések belterületi részeinek, valamint a közlekedés- és vízgazdálkodás körébe tartozó mesterséges létesítményeknek elnevezését tartalmazza. A megyei földrajzi névtárak az államigazgatási helyneveket is feltüntetik majd a Magyar Népköztársaság államigazgatási hclynévkönyvé- beo foglaltaknak megfelelően. A belojei erdők ma is ugyanolyan szépek, mint ötvennégy évvel ezelőtt Irdatlan rengetegeiben több napi járóföldre nincs lakott hely, nem lehet embert látni. Aki szereti a természetet, aki szeret vadászni, az ma is szívesen járja ezeket az igazi orosz erdőket testvérmegyénkben, a kalinyini területen. Élt ebben az erdőben egy paraszt, akit Ivan Naumovics Vinogradovnak hívtak. Az emberek azonban általában csak Naumicsnak szólították a jó vadász hírében álló, nagy szakállú öreget. Naumics 1920 augusztusában levelet kapott egy földijétől, Ivan Pavlovics Zsukovtól, aki a Kremlben dolgozott. Arra kérte, hogy gondoskodjon a fővárosból érkező vadászok szállásáról, kíséréséről. A vadász elcsodálkozott, ugyan miért erre az isten háta mögötti vidékre jönnek a moszkvaiak, de azután nekilátott a felkészülésnek. Végre eljött a nevezetes nap, augusztus 28-a. Két egyszerű parasztszekér tűnt fel az úton. Naumics meghökkent, no ezek se valami fontos emberek, amikor még egy tarantaszuk vagy egy homokfutójuk sincs. Négyen ugrottak le a kocsikról, s a földije sorban bemutatta őket. Az egyik nagyon ismerős volt, mintha már látta volna valahol. Vlagyimir Iva- novicsnak mondta magát az alacsony, nagyon élénk, vöröskés szakállú férfi. Kicsit hunyorgó szeme jóindulatot tükrözött. Kék orosz inget viseít vékony szíjjal átfogva. Egyszerű csizma volt a lábán, a fején pedig nagy ellenzés, sötétszürke sportsapka. KívánHárom boldog nap története csiságában megkérdezte a földijétől, hogy ki ez az ember. Ö azonban válasz helyett útra nógatta a lovakat. Később mégis megjegyzett annyit, hogy ez a fővadászuk. Naumics megérezte, hogy valamivel kitűnik a többiek közül, s azt Is, hogy mindnyájan nagy tisztelettel viseltetnek iránta. A »fővadász« azonban igen egyszerűen viselkedett A moszkvai vendégek az ő javaslatára döntöttek amellett, hogy az unokanővérénél, Tatjana Trofimovna Troscsenko- vánál szálljanak meg. Lepakoltak, majd elmentek fürödni a közeli patakra. A moszkvai vendégek nagyon vidámak voltak. Vlagyimir Ivanovics sokat tréfálkozott a barátaival. Naumics minden szavát és mozdulatát figyelte, hiszen meg mert volna esküdni rá, hogy már találkozott valahol vele. S ahogy nézte, rájött, hogy aki itt ül az asztalnál, nem más, mint Lenin. Egyszer hallotta beszédet mondani 1917-ben Petrog- rádon. Nem volt nyugta, odament a polchoz, s lapozni kezdte a régi újságokat. Végre talált egyet, amelyben ott állt a fényképe. Igen, semmi kétség afelől, hogy ez ő. Nem sokat teketóriázott, megkérdezte a moszkvai vendégtől, hogy ugye őt valójában Vlagyimir Iljicsnek hívják. — Megismertem ám, Lenin elv társ! — tette még hozzá. Vlagyimir Iljics elmosolyodott, kezét barátságosan a találékony vadász vállára tette, megnyugtatta, hogy nem tévedett. S újra bemutatkoztak sorban. Kiderült, hogy Nyiko- laj Vasziljevics Krilenko az » V .*♦ • ag Emléktábla jelöli meg azt a helyet, ahol a Leninnek szállást adó parasztház állt. A belojei pionírok minden április 22-én elmennek Nyesz- tyerovo faluba, s elhelyezik a virágukat az emlékhelyen. igazságügyi népbiztosság munkatársa, Dmitrij Iljics Uljanov pedig Lenin orvosa és testvére. Három boldog napot töltött Lenin a belojei erdőkben. Amikor megismerte a környéket, Vlagyimir Iljics elragadtatva beszélt a szép orosz tájról. — Igen, igen ... Nagyon szép! Tajgai tájak . . . Nem véletlenül nevezte Krilenko belojei Szibériának. Nekem különösen a szabad tér és a nyugalom tetszik. A legfontosabb a nyugalom. Ki is használta a lehetőséget. Este a puszta szénán feküdt, nem fogadott el lepedőt meg takarót. Krilenkónak volt egy fehér pointere. A kutya annyira szerette Lenint, hogy odahaza egy lépésre se maradt el tőle, sőt a lábánál aludt a pajtában. Lenin napról napra vidámabb lett. Dalolva járta az erdőt, versenyt úszott a falubeli gyerekekkel a patakban. Tatjana Trofimovnához egyik délután eljött az egyik rokona a kislányával. Vlagyimir Iljics percek alatt összebarátkozott Surával — ma pedagógus Kalinyinban —, s nehezen vált el tőle. A táj a Jenyiszej menti erdőkre emlékeztette Vlagyimir Iljicset. ahol az ifjúságát töltötte, s a vadászatot megkedvelte. Bár — amint ő mondta — nem valami jó vadász, mert jobban szeret a természetben gyönyörködni, mint a fegyverét használni. A vadászatok, a nagy kirándulások, a Nyesztyerovo faluban töltött este mind alkalmat adott, arra, hogy kérdezzen, érdeklődjön, mint élnek a parasztok. Semmi sem kerülte el a figyelmét, minden-, ről volt véleménye. Feltűnt például neki, hogy mennyi a friss tuskó, a kivágott fa az erdőben, a felhalmozott gerenda a parasztok portáin. Kifakadt a kedves vendéglátó, Naumics előtt. — Itt élnek erdővel körülvéve, s még mindig nem szokták meg, hogy a népvagyon gazdájának érezzék magukat. Azelőtt a földesurak és a kereskedők hatalmas erdőrészeket pusztítottak ki saját hasznukra. Most minden erdő a nép államának tulajdona, s az egész nép javát kell szolgálnia, mégpedig tervszerűen. Ezért köteles mindenki szigorúan, nagyon szigorúan védeni az erdőt! Eltelt a három nap. Lenin úgy búcsúzott el Naumicstól, hogy föltétien menjen el hozzá vendégségbe, ha majd Moszkvában jár. A vadász azonban nem látta többet Lenint. De az emlékét megőrizte, sőt továbbadta az őt fölkereső pioníroknak, íróknak, festőknek, filmoperatőröknek, vadászoknak. A belojei táj elkeseredett harcok színhelye volt a Nagy Honvédő Háborúban. A németek fölperzselték, földig rombolták Nyesztyerovo falut is. Ivan - Naumovics Vinogradov, Lenin kísérője is ekkor, 1941-ben halt meg. A három boldog nap története azonban ma is tovább él. Lajos Géza Somogyi NéplapI 3
