Somogyi Néplap, 1974. március (30. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-02 / 51. szám
Befejeződtek a magyar-román tárgyalások , Angliai választások (Folytatás az 1. oldalról.) hogy a két ország gazdasági, ipari kooperációja, akár kétoldaliján — akár harmadik országra kiterjedően is — nagy figyelmet, részletes tanulmányozást igényel, s abból mindkét fél számára nagy előnyök származhatnak. A házigazdák invitálására a román vendégek és a társaságukban levő magyar személyiségek ezután üzemlátogatásra indultak. ►►Meleg elvtársi üdvözlet azok részéről, akik Romániában a 'szocializmus megvalósításán és felvirágoztatásán dolgoznak« — ezt jegyezte be búcsúzóul Ion Gheorghe Maurer a lakatos-szerelő brigád emlékkönyvébe. A munkások ajándékokkal kedveskedtek a magas rangú vendégeknek, majd a küldöttség szívélyes búcsút vett csepeli vendéglátóitól. Ion Gheorghe Maurer, a Román Szocialista Köztársaság Minisztertanácsának elnöke, pénteken ebédet adott Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke tiszteletére a Duna Intercontinental szállóban. Részt vett az ebéden Fehér Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese, Nyers Rezső, a Központi Bizottság titkára, az MSZMP i Politikai Bizottságának tagjai, dr. Tímár Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyettese, dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter, dr. Horgos Gyula kohó- és gépipari miniszter. Púja Frigyes, külügyminiszter. Gyenes András, az MSZMP KB küiügyi osztályának vezetője és a politikai élet több más vezető személyisége. Az ebéden részt vettek a román kormányfő kíséretének tagjai. A szívélyes, baráti hangulatú ebéden Ion Gheorghe Maurer és Fock Jenő pohárköszöntőt' mondott. A munkáspárt lemondásra szólította föl a tory-kormányt II. Erzsébet angol királynő, külföldi körutazását megszakítva, pénteken délben hazarepült Ausztráliából. Amikor hazaérkezett még zűrzavaros volt a választási helyzetkép. A konzervatívokhoz húzó vidéki választókerületekben leadott szavazatok összeszámlálása közben csökkent a munkáspárti és a konzervatív párti mandátumok közötti különbség. A bizonytalanság a kisebbségi kormányzás lehetősége és a munkáspárti kormányzástól Watergate-ügy Vádemelés hét magas rangú tisztviselő ellen A Watergate-ügyet 20 hónapja vizsgáló első számú washingtoni nagyesküdtszék pénteken vádat emelt hét magas rangú volt fehér házi és kormánytisztviselő ellen. Köztük van Nixon elnök egykori bizalmi köréhez tartozó négy volt főmunkatársa is. A vádak : az igazságszolgáltatás akadályoztatása, bizonyítékok megsemmisítésére való összeesküvés, többrendbeli hamis tanúzás, a CIA, az FBI és az igazságügy-minisztérium törvénytelen felhasználása és más súlyos törvénytelenségek elkövetésének alapos gyanúja. Az 50 oldal terjedelmű vádiratban megnevezettek: H. R. Haldeman, a Fehér Ház törzskarának volt főnöke, J. D. Erlichman, Nixon elnök volt belpolitikai főtanácsadója, J. N. Mitchell volt igazságügy-miniszter, Nixon elnök újraválasztási kampánybizottságának volt igazgatója, R. C. Mardian volt államtitkár, az igazságügy-miniszGromiko és Kissinger tárgyalásai az arab vezetőkkel (Folytatás az 1. oldalról.) immár teljes jogú — amerikai nagykövet hamarosan tisztázza. Szadat elnök egyébként — ugyancsak az A1 Ahram szerint — csütörtökön több ízben is telefonbeszélgetést folytatott Asszad . szíriai ál- lainfővel és egy magas rangú egyiptomi szehíélyíségét Damaszkuszba küldött, hogy tájékoztassa a szír vezetőket Kissingerrel folytatott megbeszéléseiről, Iszmail Fahmi egyiptomi külügyminiszter meghívására tegnap Damaszkuszból négynapos hivatalos látogatásra Kairóba érkezett Andrej Gromiko, a Szovjetunió külügyminisztere, akit egyiptomi kollégája fogadott a repülőtéren. Az esti órákban már meg is kezdődtek a hivatalos tárgyalások Gromiko és Fahmi között a közel-keleti helyzetről és a két ország kapcsolatairól. A tárgyalások ma folytatódnak. Gromiko egymást követő damaszkuszi és kairói látogatása olyan időpontra esik, amikor egyfelől az egyiptomi fronton befejezéséhez közeledik a szembenálló haderők elkülönítése, másfelől Szíria és Izrael között is megindult a csapatszétválasztási megállapodás előkészítése. A genfi békeértekezlet társelnöki szerepét betöltő Szovjetunió a közel-keleti tűzszünet kezdeményezésétől fogva tevékenyen bekapcsolódott a béketárgyalások előkészítésébe, és ma is messzemenő erőfeszítéseket fejt ki a genfi békeértekezlet mielőbbi folytatása érdekében, a második szakasz megnyitását késleltető akadályok eltávolítására. A Szovjetunió kiindulópontja változatlan: a tartós és igazságos közel-keleti béke feltétele az 1967-ben megszállt arab területek teljes kiürítése és a Palesztinái nép törvényes jogainak helyreállítása. A két ország között egyetértés van a tekintetben is, hogy a csapatok szétválasztása pozitív jelentőségű fejlemény, de csupán az első lépés a radikális köz^l-keleti rendezés, a Biztonsági Tanács idevonatkozó határozatainak végrehajtása felé. tórium belbiztonsági főosztályának volt főnöke, C. V. Colson, Nixon elnök volt különleges tanácsadója (a fehér házi ún. »piszkos trükkök különítményének« volt vezetője), G. C. Strachan, Haldeman volt munkatársa és összekötője a republikánus kampánybizottsággal, továbbá K. W. Parkinson, az elnök újraválasztási kampánybizottságának volt főjogtanácsosa. A vádirat ismertetése után a nagyesküdtszék lepecsételt borítékot adott át John Sirica szövetségi bírónak. Sirica bíró a nagyesküdtszéket nem oszlatta fel, s jelezte, hogy két héten belül szükség lehet újabb összeülésére. Ez arra utal, hogy rövidesen további vádemelésekre kerül sor. Nixon elnök pénteken délben kiadott rövid nyilatkozatában sürgeti a bírósági eljárás »mielőbbi és lehető leggyorsabb« lefolytatását. A hét volt főtisztviselől március 9-én állítják bíróság elé. Leon Jaworski különleges államügyész hosszú, legalább 3—4 hónapig tartó tárgyalásra számít. A Nixon-kormányzat egykori hatalmasságainak vád alá helyezésével az egy év óta tartó Watergate vezetésibizalmi válság legkritikusabb szakasza kezdődött meg. való_félelem miatt pénteken a londoni jegybankban két dollárcentet vesztett a fontnak a dollárhoz viszonyított értéke, az értéktőzsdén pedig zuhant a vállalati részvények árfolyama. Többszáz millió font olvadt le a részvények értékéből néhány óra leforgása alatt. A brit parlamenti választások legújabb részeredményei szerint a munkáspárt 300, a konzervatív párt 295, a liberálisok 11, az egyéb kategóriába tartozók pedig 19 mandátumot szereztek. A pártok vezérei lázasan tanácskoznak vezérkarukkal. A munkáspárt főhadiszállása közleményben szólította fel a tory-kormányt, hogy mondjon le. A konzervatív párt vezérkara megkeresést intézett White- lawhoz, a foglalkoztatottsági ügyek miniszteréhez (korábban az észak-írországi ügyek minisztere volt), hogy vállalná-e a következő tory-kor- mány megalakítását. Kekkonen letette a hivatali esküt Urho Kaleva Kekkonen pénteken letette hivatali esküjét, és ezzel további négy évre — immár harmadszor — ő lett a Finn Köztársaság elnöke. Mint ismeretes, a finn parlament 1973 januárjában módosította az alkotmányt és Kekkonen elnök 1974 elején lejáró elnöki megbízatását újabb négy évre, 1978. március 1-ig meghosszabbította. Kreisky visszautasította a szovjetellenes rágalmakat Kissinger amerikai külügyminiszter (Jobbról) és Szadat elnök — Fahmi külügyminiszter, Gamazi egyiptomi vezérkari főnök, Iszmail hadügyminiszter társaságában — a 2 \somogyi Néplap piramisoknál. Egyiptomi részről nagy jelentőségűnek tartják, hogy a genfi békeértekezlet társelnökei — a Szovjetunió és az Egyesült Államok — összehangolt erőfeszítéseket tesznek az igazságos közel-keleti béke megteremtésére. A kairói kommentárok szerint ezt igazolja Gromiko és Kissinger párhuzamos közel-keleti misz- sziója. « • • Az izraeli kormány rendkívüli ülésen vitatta meg a Go- lan-fennsíkon egymással szemben álló fegyveres erők szétválasztásával kapcsolatos elképzeléseket. Az izraeli vezetők pénteken munkaebéden látták vendégül Kissingert. • • • A Kairóban tartózkodó McNamara, a Világbank elnöke, csütörtökön öt órán át tárgyalt felelős egyiptomi személyiségekkel. A Világbank és Egyiptom együttműködéséről a háborúban kárt szenvedett egyiptomi települések és a Szuezi-csatorna újra megnyitását illetően. (Teleiotó: AP—MTI—KS) lásokat kezdett Asszad államfővel — közölték kormányforrásokból. Értesülések szerint az egyiptomi vezérkari főnök levelet hozott Szadat egyiptomi elnöktől. Bruno Kreisky kancellár, az osztrák kormány csütörtöki ülésén nyilatkozott az osztrák televízió egy nyíltan szovjetellenes adásával kapcsolatban. Az adás során ugyanis bemutatták azokat a terveket, amelyek szerint a Szovjetunió — a Varsói Szerződés többi tagállamával együtt — állítólag meg akarta szállni Ausztriát. E műsor szerkesztői félreérthetetlenül a Szovjetunió és 1 Ausztria között létesített diplomáciai kapcsolatok 50 éves évfordulójára igyekeztek időzíteni az adást; céljuk az volt, hogy árnyékot vessenek a két ország baráti kapcsolataira. A sajtójelentések szerint e műsor előkészítésében külföldi kémszervezetek is részt vettek, így elsősorban a CIA. Kreisky a kormány ülésén visszautasította — az ő szavaival szólva — »az Ausztria állítólagos megszállását célzó bizonyos katonai tervekről« a koholmányokat. Az etiópiai katonai lázadás A hadsereg föllázadt egységei örködnek a fővárosban Genfben pénteken közölték, hogy a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának képviselői a délelőtt folyamán Szíriában meglátogattak 63 izraeli hadifoglyot, s még délután felkeresték az utolsó kettő, jelenleg kórházban levő hadifoglyot is. A kora délutáni órákban Damaszkuszba érkezett Gamazi egyiptomi vezérkari főnök és haladéktalanul tárgyaEtiópia fővárosában és második legnagyobb városában a hadsereg föllázadt egységei szilárdan kezükben tartják a hatalmat. Diplomáciai forrásokból származó értesülések szerint a katonák korrupcióval vádolják a lemondott kabinet számos tágját és bíróság elé akarják állíttatni őket. Négy volt minisztert már állítólag el is fogtak és az Addisz Abebá- ban állomásozó 4. gyaloghadosztály főhadiszállásán tartják fogva őket A fővárosban kinyitottak a bankok és az üzletek is. Eritrea tartomány székhelyén Asz- marában viszont — ahonnan a zendülés elindult — minden bank, a távíróhivatal és a repülőtér is zárva maradt. A városba vezető utakon azonban újra engedélyezték a forgalmat. Endatkacsev Makonnen, az új kormányfő rádióbeszédben fejtette ki a helyzet stabilizálására irányuló programját Felszólította a minisztériumok és a közhivatalok munkatársait, hogy a miniszterek kinevezésiig maradjanak helyükön. Az új etióp miniszterelnök pénteken tartotta első sajtóértekezletét, s közben a kormány épülete előtt diákok vezette több ezres tüntető tömeg követelte a félreállítását. Az új kormányfő a sajtóértekezleten azt állította: a politikai pártok, a hadsereg és a lakosság túlnyomó többsége támogatja őt. A tüntetőkre utalva azt mondotta: csupán a »radikális elemek« akarnak túl messzire menni. A kormányfő kijelentette, hogy a katonák néhány napig még fenntartják a rendet és a fegyelmet, viszont bizonyos benne, hogy utána visszavonulnak laktanyáikba. A tegnapi tüntetés egyébkent fegyelmezetten zajlott le. s ezt több száz rohamsisakos katona és rendőr jelenléte is Endatkacsev Makkonen, az új etióp miniszterelnök. (Korábban a posta- és közlekedés- ügyi tárca élén ált.) (Telefotó: AP—MTI—KS) biztosította. A diákok támogatásukról biztosították a fegyveres erőket, földreformot, a rendszer demokratizálását és sajtószabadságot követeltek. ! Messmer után Messmer A párizsi kormányválság háttere Váratlanul és gyorshírben jelentették szerdán Párizsból, hogy lemondott a francia kormány, s nem sokkal utána már Pompidou köztársasági elnök nyilatkozatát is nyilvánosságra hozták. Ebben az államfő többek között annak az óhajának adott kifejezést, hogy az új kormány egységesebb legyen, mint az előző és tagjai szorosabb együttműködéssel támasszák alá a miniszterelnök munkáját. A párizsi kormányválság kirobbanásáról még aligha lehet minden tekintetben megbízható értékelést adni — főként ami a döntés okait illeti. A háttér azonban világosabb. Az utóbbi hónapokban ugyanis mind a Mess- mer-kabineten belül, mind pedig a francia politikai pártok részéről a kormány irányában sűrűn jelentkeztek az »egyet-nem-értés« tünetei. Mindenekelőtt gazdasági kérdésekben! A francia munkásság, a diákok és — egyáltalán — a kisemberek pedig éppúgy, mint a Messmerhez közelálló körök, elsősorban az aggasztó méreteket öltő infláció miatt zúgolódtak. Nyilvánvaló lett az is, amiről a Szajna partján már régóta hallani lehetett: Párizs —• enyhén fogalmazva — különvéleményt alkotott a Közös Piac egész sor intézkedéséről, és így egyre nagyobbak az el-t len tétéi Bonnal. (Nem is szólva arról a nyílt összecsapásról, amely nemrég Washingtonban zajlott le és a francia—amerikai kapcsolatok »fagyos szakaszának« nyitányaként emlegetik.) Az eddigi francia belpolitika furcsasága volt még az is, hogy a miniszterelnök úSéha saját minisztereit cáfoltáffieg nyilatkozataiban. A megfigyelők szerint az is hozzájárult Messmer kormányának lemondásához, hogy a koalícióban részt vevő centrista pártok egyes miniszterei félreérthetetlenül elhatárolták magukat Jobert külügyminisztertől — mindenekelőtt rugalmasabb külpolitikát sürgetve a Közös Piac keretein belül és az Egyesült Államokkal szemben. A párizsi kormányválság tehát csupán néhány órás volt Pompidou elnök ugyanis rögtön kijelölte Messmer utódját: mégpedig ismét Messmer személyében! Sőt az új kabinetben a fontosabb személyiségek is maradtak. Helyet cserélt viszont a közös piaci tárgyalásokon igen erélyesen és hatékonyan szereplő Jacques Chirac eddigi földművelésügyi miniszter és Raymond Marcallin volt belügyminiszter. Az új kormányban továbbra is Michel Jobert a külügy, Valery Giscard d’ Estaing a gazdasági és pénzügyminiszter, és lean-Philip- pe Lecat, a tájékoztatásügyi miniszter. A gyors döntésre most annál is inkább szükség volt, mert a küszöbönálló fontos tanácskozások — a Közös Piac külügyminisztereinek sorra kerülő értekezlete. Pompidou elnök márciusi látogatása a Szovjetunióban — minden szempontból fölkészült francia kormányt igényelnek. Messmernek ezenkívül szembe kell néznie a gazdasági élet bizonyos reformjainak szükségességével, a közös piaci tagállamok burkolt vagy nyílt kritikájával, sőt — nem utolsósorban — az Egyesült Államok vezető politikusainak Párizs iránt erősödő fenntartásaival is. Nem könnyű tehát az az örökség, amelyet Messmer utódjára, vagyis — paradoxonként — önmagára »testált«. Az új francia kormányt azonban így a szükséges együttműködés feltételeinek megfelelőbben állíthatta össze. <k. f.)