Somogyi Néplap, 1974. március (30. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-03 / 52. szám

Könyvtár kontra KISZ-klub Látszólagos győzelem Két esetről van szó. Az egyik pontosan ellentéte a másiknak, jóllehet egy taná­csi körzet két társközségében történt. Kisgyalánban felvetődött, hogy a helybeli fiataloknak jó lenne állandó helyiséget biztosítani a klubélethez. Fel­vetődött az a lehetőség is, hogy a könyvtár helyiségét kellene erre felhasználni. Ez azonban nem lett volna jó megoldás. Hiszen nem lehet az ifjú­ságpolitikai célok »jegyében« a művelődéspolitikai célok el­lenére tenni — ismerték fel időben —, mivel ezek a célok nem egymás ellenére, hanem egymásért vannak. így azután a könyvtáros, Kalmár Sándor pedagógus, jó szívvel felaján­lotta, hogy rendezzenek nyu­godtan a KISZ-fiatalok klub­estet a könyvtárban. A könyv környezete . nem válik ártal­mára egyetlen összejövetelnek r»m. »Az legyen a legnagyobb Kár, ha elveszik egy könyv. A haszon jóval nagyobb, hi­szen igy újabb lehetőség nyí­lik arra, hogy a fiatalok még jobban megbarátkozzanak az olvasnivalóval.« A helyiség kicsit, ezért a fiatalok a tanács pincéjében alakítanak ki majd klubot, de a könyvtár nyitva áll előt­tük, s bízunk abban, hogy a könyvbarátság sem szakad meg. így történt ez Kisgyalán­ban. Sajnos, nem így végző­dött a könyvtár és a KISZ- klub vitája a társközségben, Büssüben. Ki a befogadó? A büssüi művelődési ház­ban nem fért össze a könyv­tár és a KISZ-klub. Ahogy a közös tanács elnöke és a párt- szervezet csúcstitkára elmond­ta, ez a vita már négyéves. Két éve párthatározat is született, hogy meg kell ol­dani. Cikk is született a So­mogyi Könyvtárak 73/3. szá­mában. Büssüre vonatkozóan írja a szerző: »Itt a könyvtár befogadta a helyiség nélküli KlSZ-klu- 'oot. A könyvtárhelyiséget ed­dig közösen használták a KISZ-szervezet fiataljaival. Most pedig a KISZ önálló he­lyiséget követel, és ezen a cí­men ki akarja költöztetni be­fogadóját a helyiségből. A könyvtár falán piros be­tűk hirdetik a névadó fény­képével, hogy itt Angela Da­vis Klub működött. A klub és a könyvtár célja azonos: mindkettő a tagok művelődé­sét és önművelését segíti elő. Országszerte számos példa bizonyítja, hogy az igazán jól működő klubok könyvtári bá­zisra épülve töltik be hiva­tásukat.« Azért idéztem ilyen hosz- szan a cikket, mert következ­tetéseivel fenntartás nélkül egyetértek. Ha ezt a szemlé­letet vallották volna a gya­korlatban is, sohasem kerül sor szakításra és négyéves ci- vakodásra a helyiség miatt. A valósághoz tartozik az is, hogy a KISZ-fiatalok igen jelentős társadalmi munkát végeztek a művelődési ház építésénél, s amikor abban helyiséget kérnek maguknak, nem albérlőként, hanem jogos tulajdonosként kopogtatnak. Abból kell kiindulni tehát, hogy sem a KISZ nem befo­gadó, sem a könyvtár, hanem a művelődési ház az; a köz- művelődési intézmény tehát, amelynek mind az ifjúságpoli­tika, mind a művelődéspoliti­ka jegyében kötelessége, hogy lehetőséget teremtsen a könyvtár és a KISZ-klub te­vékenységéhez. Mert ez a ket­tő elképzelhető közösen is. A helybeli vezetők arról tájékoz­tattak, hogy a fiatalok pana­sza jogos volt, mert igen gyakran nem kapták meg a kulcsot, a termet. Szép tehát a könyvtári lap­ban meghirdetett elv, csak a gyakorlat mondott ellent an­nak. (Megjegyezzük: a könyv­tárnak még egy külön helyi­sége is van a művelődési ház­ban.) A vita évekig folyt, fe­szültséget okozott a községi vezetők között is. Csak meg­oldást nem — hosszú ideig. Most végül azt is. Új klub - a szomszédban Nem titok: járási, sőt me­gyei illetékesek is fölfigyeltek a viszályra, amely semmikép­pen sem oldódott meg az egy teremben elképzelhető »bé­kés« egymás mellett éléssel. A fiataloknak tehát azt java­solták, vessenek véget a ci- vódásnak, a művelődési ház mellett álló egykori lakásban alakítsanak ki új KISZ-klu- bot. Tudomásom szerint ők vállalták is, hozzákezdenek, és társadalmi munkában most sem lesz hiány. Ez is egy megoldás, igaz, Azonban aggódom egy kicsit. Több helyütt is a művelődési háztól, klubkönyvtártól füg­getlenül él az ifjúsági klub. Nem vagyok biztos abban, hogy a fiatalokat ezek után is vonzza maid a könyvtár. Két­kedővé tesz az is, hogy a meghirdetett szép elvnek — a klubkönyvtárak vagy könyv­tári klubok működéséről — miért mond ellent az arisztok­ratikus intézményi szemlélet. Győzelmet aratott tehát a könyvtár, de az az érzé­sem, hogy ez a győzelem fel­ér egy vereséggel. Tröszt Tibor Látogatóban a falusi együtteseknél Ropják a táncot Magasan járt a nap, mikor a Nagyberki Általános Iskola néptáncosai megkezdték a próbát. A kaposvári járásban tett kőrútunk Göllén, Batén át vezetett, s mire Kadarkútra értünk, feljött már a hold is. Négy faluban hét együttes próbáján vettünk részt. A cso­portok élén ismerősökkel ta­lálkoztunk. Valamennyien a Somogy Táncegyüttes tagjai: Széphalmi Pálné, Békési Mar­git, Orbán Csaba, Németh Ilo­na, Bajkai István, illetve Bartha Lászlóné, a Somogy Táncegyüttes »vendégtagja«. Mielőtt Somogyba jött, a budapesti Vadrózsák együtte­sében táncolt Széphalmi Pálné. magyar—orosz szakos tanár, a nagyberki iskolai néptánccso­portjának a vezetője. Nemcsak folytatna az abbahayyhatatlan táncolást, hanem szívesen ta­nít is. — A táncot már egészen ki­csiny korban kell megszeret­tetni. Később abba sem lehet hagyni... Szórakozás, illetve az iskolai munkában az eszté­tikai és a közösségi nevelés nagyon fontos eszköze a nép­tánc. Az úttörőéletben is hasz­nosíthatjuk. Az együttest a művelődési ház és a nagyberki iskola út­törőcsapata tartja fönn. A ru­hákat társadalmi munkában készítették. Az iskola varró­szakköre most kalocsai ruhá­kat készít a néptáncosoknak. az úttörő nép­tánccsoportba, s kilencen van­nak a KISZ- esek. — Ez a lét­számfogyat­kozás mit fe­jez ki? — Nemcsak a kedv fogyá­sát mutatja, hanem azt is, hogy a lányok­nak kevesebb az idejük, né- hányan meg elköltöznek. Göllében azon­ban hagyomá­nya van a közösségi Az együtt töltött esti órákban szívesen énekelnek, táncolnak az emberek. — Hány együttes van jelen­leg? — A három néptánccsopor­ton kívül rendszeresen műkö­dik a pávakörünk, az úttörők furulyaszakköre. Legfiatalabb csoportunk a »Csip csip csó­ka« népdaléneklő gyermek­együttes. — Friss levegőre vágytunk — mondja Sandi István batéi iskolavezető, amikor megkér­deztem tőle, hogyan alakult meg a néptánccsoport. A ti­Cigánytáncjelenet életnek, kítsunk egy néptáncegyüttest. Vagont is szívesen rakunk, hogy csizmánk legyen. Perusza Lajos zenét és ide­gen nyelvet tanul — italbolti csapos. A tánc szemmel látha­tóan fölfrissíti. Kadarkúton késő estébe nyúlnak a próbák. A színpa­don a cigányegyüttes tanulja az új jelenetet, mellyel a be­mutatóra készül. Bajkai István, illetve Simon Miklós irányít­ja itt a munkát. A művelődési ház emeleti része is hangos. Itt találtuk Bartha Lászlóné — Tervük? 1 zennégy tagú együttes január óvónőt a csapattagok körében. — Részt veszünk a járási kulturális szemlén, s felkészü­lünk az igali gyermektáncfesz­elejétől működik. Oktatói: Or­bán Csaba és Németh Ilona. Támogatói a helybeli TÖVÁL, — Januárban alakult meg az új néptánccsoport. A szemlén való részvételünk nem lehet tiválra is. Göllében Békési Margit ta­tsz, tanács és a nagyberki áfész. kizárólagos célunk, azt szeret­nénk, hogy minden próba a nítónő három csoportot is ve­zet. Huszonnégy tagú a kisdo­Gyurkó József KISZ-titkár: — A KISZ-taggyűlésen meg­szórakozás, a tanulás maradan­dó emléke legyen. Pályázatának címe: Somogyország Megyejáró brigádok 1972 elején került vissza szülővárosába, Kaposvárra Ma- karics Józsefné. Azóta az elektroncsőgyár népművelője. A napokban vette át a Szak- szervezetek Országos Tanácsa által hirdetett irodalom- és művészetpropaganda pályáza­tának második díját. Az or­szágból negyvenhármán pá­lyáztak. Az első díjat nem ad­ták ki. — Azzal, hogy gyári népmű­velő lettem, munkám jellege változott meg — mondja —, hiszen tíz évig kultúrfelelős voltam egy üdülőben. Akkor a két hétre épülő szórakoztató, nevelő munka sikereit azonnal lemérhettem, de az a munka — szemben a maival — nem adott lehetőséget távlati nép­művelői célok megvalósításá­ra. Mikor idekerültem, több hónapi tájékozódás, fölmérés után képet kaptam a szocialis­ta brigádok művelődni vágyó kis közösségeiről. Munkámat rájuk alapozom. És még egy, ami nagyon fontos: a tudatos népművelést egy gyárban el sem lehet képzelni a KISZ- és a szakszervezet aktivistái nélkül. Bennük lelkes segítők­re találtam. Élővé akkor vált kapcsolatunk, amikor műsza­konként és üzemrészenként kö­zös múzeumlátogatásra hívtuk meg a szocialista brigádokat. Jó alkalom volt erre a fiatal ötvösművészek kaposvári ki­állítása. Kiderült, hogy dolgo­zóink többet, akarnak tudni a látottakról, mint amennyi is­mertetés a tablókon volt. Pályázatának címe: Somogy­ország. A gondolat innen eredt? — Pontosan. Ugyanis meg­győződésem, hogy az egészsé­ges lokálpatriotizmus kialakí­tásával és erejének kiaknázá­sával az esztétikai nevelés el­juttatja a munkásokat a mű­vészetek megbecsüléséhez. Amit a pályamunkában leír­tam, a gyakorlatban megvaló­sított tudatos program írásos rögzítése. A már említett mú­zeumi séta után a dolgozók kí­vánságára felkértük a Rippl- Rónai Múzeum helyettes igaz­gatóját, tartson előadást a mú­zeum leletanyagáról. Ez any- nyira sikerült, hogy nyugodtan tervezhettünk egy hosszabb távlatra szóló ismeretterjesztő programot megyénk több ol­dalú, művészi, irodalmi megis­mertetésére. — Mikor kezdődött a prog­ram? — 1972 szeptemberében. Ter­veink szerint 1973 májusában zárult volna, azonban az egyik esemény szülte a másikat, és érdemesnek láttuk folytatni, így az idei terveink része is lett. — Hogyan indult? — Kirándulással a megye nevezetes helyeire. Tudatos megfigyelésre ösztönöztük a részvevőket egy vetélkedő ígé­retével. — Merre jártak? — Igái, Andocs, Zala, Sió­fok, Balatonszárszó, Kőrös­hegy. Különös értéke, hogy a vezetés nem csupán közlő volt, hanem a látottakat azon­nal értékeltük, kisebb viták is kialakultak. Például a régé­szeti kiállítás ékszereivel ösz­szehasonlítottuk a viselt bizsu­kat. A vita eredménye egy kis­filmest lett »Korok, stílusok, ékszerek« címmel. Ezt követ­ték az egyre látogatottabb elő­adások a megye képzőművé­szetéről, irodalmáról. Izgal­mas volt megfigyelnünk egy- egy előadás hatását. A »Mű- emlékséta Somogybán« vetíté se közben boldogan ismertek falujukra a hallgatók, meg­szokott épületek, szobro.c nyer­tek új értéket. Az előadásso­rozat hatása könyvtárunk for­galmában volt a legjobban lemérhető. Ebben a hónapban gyűjtést indítunk. Felkérjük a szocia­lista brigádokat, hogy az ott­honukban található régi hasz­nálati tárgyakat, háziszőttest, népviseleti ruhákat kutassák fel. Ezekből kiállítást rende­zünk majd. G. J bős csoport tizenketten járnak szavazták a fiatalok, hogy ala­Horányi Barna Széphalmi Pálné azt várja az iskolásoktól, hogy egy szép napon felnőttként Is kopogtat­nak: — Szeretnénk táncolni... N yugtalan, mozgékony ember volt. Még mondta, hogy mit fog tenni, de már csinálta is vol­na. A hangjával szinte ver­senyben voltak a mozdualtai. S, de sokszor bánta, hogy a hang terjedési sebessége a gyorsabb! A hangja és a mozdulatai versenyben voltak Valahol olvastam egyszer róla, hogy napi száz cigaret­tát szív. Negyvenhárom kiló volt a testsúlya, amikor elő­ször találkoztunk. Férfiem­bernél ez csaknem oly cse­kély, mint a liszteszsákokhoz »szokott« mázsamérlegen a kenyér súlya. Akkor még azt hittem, hogy a vezetőnek ter­metre, súlyra is meg kell előznie a körülötte élőket. Nagyot tévedtem, belátom. Az a negyvenhárom kilós, csupa- ideg férfi jó vezető volt. Hogy valaki milyen ember, azt nem kilókban mérik. Sült kolbásszal, jaffával fo­gadott. Nagy út várt ránk, be kellett járnunk a gazdaságot. Ismerkedtem létesítmények­kel, gépekkel, a földdel. És vele. Vékony bajusza mulat­ságosan hernyózott ajka fö­lött, ahogy beszélt. Nem volt zenéje a szavainak, »szür­kén« szólt. Vagy inkább: re­kedtesen. A rekedt hangot azonban át-, sőt túlfűtötté a szenvedély. Nekem az a fur­csa, talán képzavartól se men­tes hasonlat jutott eszembe róla, amit akkor nem akar­tam beleírni abba a készülő cikkbe: »Ég, mint a cigaret­ta, rágyújtott az élet«. Nap- ponta százszor is, akár ő a sajátjaira. Azok közé tartozott — so­kat elfelejtettünk közülük —, akiket fiatalon helyeztek fon­tos posztra. Dolgozott vala­hol a Hortobágy végelátha­tatlan síkságán, azután az ál- lattenyészsében, majd válla­lati igazgató lett. Csak az ér­ti meg: miért hagyta ott a kényelmes fotelt a »fapado­sért«, aki ismerte őt. Egyszer hívatták a minisztériumba. — Tizennégymillió az egyik gazdaság vesztesége. Kellene oda valaki... Elértette a célzást; ment. Szakemberekkel vette körül magát, tervezett, érvelt, po­rolt. S kérte a pártcsúcsveze- tőség segítségét. Meg is kapta. Kezdte felszámolni a cseléd­lakásokhoz hasonló tanyai, pusztai épületeket. A fegyel­mezetlenséget nem tűrte; ő lett egy ideig a »rossz ember« a munkások körében. Csak akkor kezdték érteni, hogy »értük haragszik, nem elle­nük«, amikor egy italozó ve­zetőnek is útilaput kötött a talpa alá. Az emberek nagy többsége ma saját házában lakik. A gazdaság kölcsönnel segítette emberi otthonhoz jutni őket. Akkor ő már leszokott a ci­garettáról: nem kellett any- nyit »ennie« magát. . Akkor már nem kellett neki, a »vas­szigorúnak« felelősségre von­nia a hibázókat. Kialakult az igény az emberekben a lógo- sok, az örökös rendzavarók megfékezésére, felelősségre vonására. Társadalmi bíróság — altkor ism»«k»dtek a foga­lommal. Az emberek nem tagadták, kemény évek voltak azok. De lassan kezdett helyrebillenni a gazdasági mérleg egyensú­lya. Az arcok kezdtek kikere­kedni. Attól, hogy többet mo­solyogtak az emberek. Egy­szer azután, amikor kiment közéjük — megtette egyéb­ként mindennap — zuhogott az eső. Hetes eső volt. vigasz­talan. A munkások dolgoztak, mintha a nap sütött volna. Hiába akarta őket »bezavar­ni« fedett helyre. Azt kér­dezték tőle: »És, ha még he­tekig esik?« Akkor legszíve­sebben átölelte volna őket. S ehhez a pillanathoz nem mérhetők még a számokban kifejezhető eredmények sem. A negyvenmilliós állóeszköz­érték, az egyre növekvő ter­mésátlagok. Jó néhányszor felkerestem őt. Hívott — hívtak —, ha új telep épült. Ha a terményszá­rító is »lábon állt« már. Ha új kövesét szaladt a tanyáig. Milyen ember volt annak, aki csak látta, de nem ismer­te? Divatokra, öltözködési »hullámokra« nem adott. Bar­na ruhában járt általában — legalábbis én mindig ebben találkoztam vele —, évekig hordhatta. Haja hátrafésülve. Aki az emberek bajain akar segíteni, nem ér az rá kicsi­nyes, hiúsági szempontokkal törődni. Már decemberben akartam róla írni. De nem tudtam. Egy regényben olvastam, hogy a szerzője egy városról szándékozott írni, ahol alap­vető élmények érték. Nem si­került. Csak sok-sok év után, amikor már »rálátása« volt arra az időre, amit ott töltött. Néhány hónap telt el, még nekem sem lehet igazi »rálá­tásom« arra az emberre. S decemberben még ekkora sem lehetett. Akkor, amikor kezembe vettem azt a fekete szegélyes értesítést, melyet a gazdaságból kaptam. ötven­három éves volt; élhetett vol­na még. Az azonban bizo­nyos: ez az ötvenhárom év nem volt hiábavaló. Leskó László Somogyi Né*»/«*! 5

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom