Somogyi Néplap, 1974. március (30. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-03 / 52. szám

Kétszáz négy vizsgálat 1973-ban Félmilliárdos kereskedelmi beruházás A népi ellenőrzés múlt évi tapasztalatai Somogybán évek óta az or­szágos átlagnál gyorsabban emelkedik az áruforgalom, s dinamikusan fejlődik a keres­kedelmi hálózat is. Azt jelenti ez, hogy egyre több helyen lehet bemutatni és eladni az árut. A megye kereskedelmi és vendéglátó vállalatainak tevékenységét értékelve a me­gyei tanács legutóbbi ülésén azt állapította meg, hogy jő az élelmiszerellátás, és stabil a boltok árukínálata. Az alap­vető élelmiszerek mellett a peremkerületeken is fokozato­san bővül a választék, tehát van mit 'eladni. A kedvező összkép mellett azonban — elsősorban szállítási gondokból eredő — hiányosságokat is le­het találni. Kurucz Erzsébet megyei tanácstag példákkal igazolta felszólalásában, hogy a kaposvári j„rás egyes köz­ségeiben négynapos kenyeret kap a vásárló, annak ellené­re, hogy hetenként háromszor szállít a sütőipar. Sokat javult a vendéglátás: országos nagyvállalatok is be­ruháztak a Balaton-parton. Ennek eredménye, hogy a ki­emelt településeken megfele­lő színvonalú az ellátás: má­sutt viszont az italmérések vannak túlsúlyban. A vendég­látóhelyek 49 százaléka jelen­leg kocsma. Mindez megha­tározza a következő évek tennivalóit is: a tömegétkez­tetés támasztotta igényeket kell minél gyorsabban kielé­gíteni. s növelni az üzemi ét­keztetést. Kölcsönző és Szolgáltató Vál­lalat négyezer négyzetméteres központi telepe. A modern boltokban meg lehet találni a munkát köny- nyítő gépeket, is. Nemcsak a nagy üzletekben, hanem a kisebb falusi települések bolt­jaiban is egyre gyakrabban lehet. találni hűtőgépet. A Ba­laton-parton és Kaposváron megkezdődött a konténeres szállítás a boltokba: ez nem­csak raktártakarékosságot je­lent, hanem jelentősen köny- nyíti a kereskedők munkáját is. E kedvező tények ellenére a tanácsülés elé került jelen­tés azt állapította meg, hogy nem minden területen sike­rült előrelépni: az extenzív fejlesztések mellett nem a kívánt mértékben korszerűsí­tették a vállalatok, a szövet­kezetek az üzleteket, keveseb­bet fordítottak a gépesítésre, a racionális érékesítési for­mák bevezetésére. A terve­zettnél többet költöttek vi­szont az elöregedett, használ­hatatlanná vált kereskedelmi egységek pótlására. A gondok között említették a tanácsülésen az újonnan épült lakótelepeken a járulé­kos beruházások elhúzódását: több esetben nem az előre tervezett módon, s csaknem mindig késve készülnek el itt a boltok. elterjesztésére kell nagy gon­dot fordítani. A napi cikkeket árusító boltokban általánossá kívánják tenni az önkiszolgá­ló rendszert, s növelik az ilyen rendszerben üzemelő boltok számát, az iparcikk­kereskedelemben és a ven­déglátásban is. Az árumozga­tás és ügyvitel gépesítése mellett tervezik a kereskedel­mi szolgáltatások bővítését. Törekednek majd — a telepü­léshálózat-fejlesztési tervvel öszhangban — az ésszerű kon­centrációra: elsősorban a ki­emelt településeken építenek nagy alapterületű boltokat, de javítják a kis falvak el­látását is. A vendéglátó hálózat fej­lesztésénél azt tartják szem előtt, hogy — a jelenlegi tar­talékokat is kihasználva — a tömegesen jelentkező étkezési igényeket ki tudja elégíteni. E célkitűzéseknek akkor tud megfelelni a somogyi ke­reskedelem. ha a jelenleginél nagyobb mértékben veszi igénybe a központi támoga­tást. Szükség van azonban ar­ia is — hangsúlyozta össze­foglalójában Sugár Imre, a megyei tanács általános el­nökhelyettese —. hocy a he­lyi tanácsok segítsék a fej­lesztési célkitűzések megva­lósítását. A lakásépítéshez kapcsolódó kereskedelmi léte­sítmények finanszírozásán túl hozzájárulnak a nagyberuhá­zások előkészítéséhez is. K. I. Népi ellenőreink kezdettől fogva nagy segítséget nyúj­tottak a társadalmi tulajdon védelméhez, a lakosság közér­dekű bejelentéseinek, magán­jellegű panaszainak kivizsgá­lásához. Munkájuk múlt évi tapasztalatairól, s idei felada­tairól beszélgettünk dr. Jäger György megyei NEB-elnökkel. „Vezet” a kereskedelem és a kisipar Kétszáznégy vizsgálatot tar­tottak a múlt évben népi ellen­őreink. Munkánkhoz évről év­re egyre nagyobb segítséget kapunk megyénk lakosságától. Tavaly 140 közérdekű bejelen­tés érkezett bizottságainkhoz. Ez ugyan valamivel kevesebb az előző évinél, ám örvende­tes, hogy csökken a névtelen bejelentések száma. Gond azonban, hogy magas az alap­talan sérelmek, bejelentések száma, s ezek vizsgálatával tavaly 3Ó0 napot töltöttek el népi ellenőreink. «Vezet« a kereskedelem, 30 százalék volt az ilyen jelle­gű panasz. A magániparosok tevékenységével foglalkozó beadványok száma is a dup­lájára nőtt. Különösen az épí­tőiparban dolgozó kisiparosok munkájával kapcsolatban volt sok kifogás. Több vizsgálatot végeztünk a korábbi évekénél a pénzügyi fegyelmet, a tár­sadalmi tulajdont, illetve a lakosság érdekeit sértő ügyek­ben is — tájékoztatott dr. Já- ger György. Alaposabb vizsgálatok A megyei NEB elnöke ezután arról beszélt, hogy tervszerűbb alaposabb vizsgálatokra töre­kedtek a múlt évben — ez a céljuk idén is —. hogy azok eredménye hatásosabb legyen. — Bizottságaink többségénél tapasztalni a céltudatos, kö­vetkezetes munkát, azt, hogy egyre inkább együttműköd­nek közérdekű ügyekben a párt- és az állami szervekkel — mondta többek között. így sikerült egy bejelentés alapján az Óbudai Gépipari Szövetkezet marcali telepén kifizettetni utólag azokat a túlórákat, amelyeket szabály- [ Korszerűbb kereskedelem berendezéseket talanul, a törvényeket meg­sértve végeztettek el a dolgo­zókkal. Törekvéseiket, követ­kezetesebb munkájukat gyak­ran gátolja azonban,' hogy egy-egy ügy befejezése indo­kolatlanul elhúzódik. Tavaly májusban — bejelentés alap­ján — vizsgálatot tartottak a Centrál Vendéglátó Vállalat balatonlellei Becsali csárdájá­ban, s megállapították, hogy ott jogtalan haszonra tettek szert. Egy dolgozót figyelmez­tettek, azonban az ügy még ma sincs lezárva. Savanyítóüzem Ötvöskónyiban Szembentűnő a Balaton part­ján a kiskereskedőknek és ma- gánkifőzdéseknek az előíráso­kat, rendeleteket sokszor sem­mibe vevő tevékenysége. Nem tartják be a kalkulációkat, beszerzéseiket nem tudják megfelelően bizonyítani. Ta­valy például tizennégy kiske­reskedő, kifőzdés ellen java­soltak szabálysértési eljárást. Ugyancsak közérdekű beje­lentés alapján egy valóságos savanyítóüzem működésére derített fényt Ötvöskónyiban a népi ellenőrök vizsgálata. Matán István savanyító kis­iparos egész rokonságát, leá­nyát, vejét, unokáját is fog­lalkoztatva dolgozott, az ál­lammal szembeni kötelezett­ségének teljesítéséről és a közegészségügyi előírások be­tartásáról azonban "megfeled­kezett-«. Ruházati cikkekből nem ér­te el a forgalom növekedése az országos átlagot, ennek oka a választékhiány, a kevés szaküzlet és — olykor — ár­problémák is nehezítik az el­látást Az ellátás ja­vításában je­lentős szerké­pük van az új beruházások­nak: a negyedik ötéves terv idején 43—45 ezer négyzet- méterrel nő a kereskedelmi egységek alapterülete. Ebbpl eddig 25 ezer négyzetméter alapterületű bolt nyílt meg. Egyebek mellett 30 ABC-áru- házat nyitottak meg, s még tízet építenek a megyében. Azoknak a beruházásoknak az összege, melyek a kereske­delmi ellátás javítását szolgál­ják, eléri a félmilliárd forin­tot. A fejlesztések megvalósí­tását anyagilag támogatta a Belkereskedelmi Miniszté­rium is. Ennek segítségével várhatóan az idén megnyílik a két kaposvári áruház. A kempingek és a nyaralóházak korszerűsítésére — 60 millió forintos költséggel — program készült. Siófokon hűtőtároló, Kaposváron és Barcson pedig burgonyaraktár épül. A Ba­laton-parton a szolgáltatás fejlesztését jelenti az Iparcikk 30 'új ABC-aruhaz A kereskedelmi beruházá­sokkal együtt fokozottan je­lentkezik a szakemberek kép­zésével kapcsolatos gond is. Kaposváron — ha elkészül a két nagyáruház — hatszáz új kereskedőre lesz szükség. A következő tervidőszakban 1000 —1200 új kereskedőt várnak a boltok. Képzésükről nagy­részt ezután gondoskodnak majd. Dévényi Zoltán, a So­mogy—Zala megyei Élelmi­szer- és Vegyiáru Nagykeres­kedelmi Vállalat igazgatója elmondta- felszólalásában, hogy a tanulók létszámának növelésén túl a színvonal emelésére is szükség van. Azoknak, akik ezután tanul­ják a szakmát, a kereskede­lem technikai berendezéseinek kezelésével is meg kell is­merkedniük, s — az oktatás során — az udvarias maga­tartás követelményeivel is többet kellene foglalkozni. A megyei tanács a mos­tani eredmé­nyek szám- _____________bavétele mel­lett meghatározta a kereske­delem ötödik ötéves tervi fej­lesztésének irányelveit is. E célkitűzések szerint az inten­zív jellegű fejlesztések során a korszerű értékesítési módok I ntüizív fejlesztés Nagyobb gondot az utóvizsgálatokra — A múlt évben a közérdekű bejelentések 94 százalékában intézkedtünk. Ezek az ered­ményeként csaknem 200 eset­ben javasoltuk bűnvádi, fe­gyelmi, kártérítési, illetve sza­bálysértési eljárás megindítá­sát. Célunk a munkabizottsá­gok, a népi ellenőri csoportok tevékenységének javítása, s az. hogy a korábbinál na­gyobb gondot fordítsunk az utóvizsgálatokra is. Ez évi munkaprogramunkban több. a megye egész lakosságát érintő feladat szerepel. így például a gyermekruhák árának. az ingat’antulajdonokkal kap­csolatos kormányhatározat i végrehajtásának az óvodai, ’ bölcsőd^’ helyek elosztásának, a nőpolitikái határozat meg­valósításának. a vevők, ven­dégek érdekei védelmének vizsgálata — mondta dr. Jä­ger György. A MEZŐGÉP Vállalat 6. sz. gyáregységében, Kiskunmaj- sán, az idén megkezdték az SZK—4-es típusú kombájnok­ra szerelhető vezetőfülkék so­rozatgyártását. Az üvegfalú, műanyagtetős, fűthető és túl­nyomásos szellőzőrendszerrel készített kényelmes fülkék A NEB megyei elnökének tájékoztatása és a program is jelzi: népi ellenőreink a jövő­Kombájnra szerelhető vezetőfülkék A népi ellenőrök vizsgála­ta nyomán a hatóságok Ma­tán Istvánt és családját több mint 70 000 forint bírság, jö­vedelem- és forgalmi adó megfizetésére kötelezték-r vinri-------u-^-ni——r„-irirn-.-«-ir -i------------------------------------------------------------------------------------------------------­1 8. Kazancev vallomása Kulijev átfutotta az Asha- bádból átkísért határsértő vallomását. Barna hajú, harminc év körüli, zömök férfit vezettek be. — Üljön le, Kazancev! — mondta Kulijev. — Minden igaz, amit leírt a vallomásá­ban? — kérdezte, s rátette a kezét a vizsgálati anyagokat tartalmazó dossziéra. — Természetesen. Elfog­tak a határon egy rádióval: nem volt más választásom, mint az igazat elmondani — válaszolta Kazancev moso­lyogva. — Látom, jó hangulatban van. Örülök neki. — Tudom, hogy ellenőrzik a vallomásomat, és a legki­sebb hazugság is kiderülne. Különben is elhatároztam, hogy amint átlépem a ha­tárt, önként jelentkezem a hatóságnál. Semmi okom rá, hogy ellensége legyek a szov­jet hatalomnak. — Mi késztette rá, hogy a németek szolgálatába szegőd­jék? — Igyekszem elmondani, talán hisz nekem. Bakuban születtem, és itt is nevelked­tem. Apám, Fjodor Kazancev, munkásember volt. 1927-ben halt meg. Egy év múlva anyám férjhez ment egy irá­ni állampolgárhoz, és így át­költöztünk Iránba. Ez a férfi hamarosan elhagyott minket. Akkor anyám ismét férjhez ment, egy Suvalov nevű orosz emigránshoz, aki engem örök­be fogadott. Iratokat kaptam, és munkába állhattam. Édes^ anyám nemsokára meghalt tüdőgyulladásban. így én egyedül maradtam Suvalov- val, aki akkor már nagyon öreg volt. Több mint öt esz­tendeig ápoltam, mint egy magatehetetlen gyermeket. És hallgatnom kellett lázálmait' a bolsevikokkal való leszámo­lásról, meg az összesereglett emigránsok vég nélküli vitáit arról, hogy meddig tarthatja még magát a szovjethatalom, örömmel fogadtam tehát egyik ismerősünk javaslatát, hogy lépjek be a német fel­derítőiskolába, mivel csak így szabadulhattam meg az öreg­től. Olyan munkát ugyanis, amiből Iránban önállóan megélhettem volna, nem tud­tam találni. Természetesen kínosan érintett, hogy a né­metek szolgálatába kell lép­nem, de számomra akkor csak az volt a fontos, hogy kiszabaduljak Suvalov házá­ból. — Rendben van, erről még beszélgetünk. Most mondjon el mindent, amit tud, a né­met kiképzőkről! Hol és ho­gyan készítik föl az ügynökö­ket? — Kazancev nem kérette magát. Beszélt mindenről, s igyekezett, hogy pontosan el­mondja a legkisebb részlete­ket is. Kulijev érezte, hogy Ka­zancev őszintén beszél. Este jelentette is Rumjancevnek a kihallgatás eredményét. — Mi a benyomása Kazan- cevről? — kérdezte Rumjan- cev. — Véleményem szerint Ka­zancev valóban jelentkezett volna önként is, ha nem fogják el a határon. A ha­tárőrök szerint nem tanúsított különösebb elővigyázatossá­got az átlépésnél, a letartóz­tatás alkalmával pedig nyü- tan bevallott mindent. — Mit javasol? — Kazancevet fölhasznál­hatjuk a németek ellen. A jövő hónapban kell találkoz­nia Szerebrjakovval, tehát en­gedjük most szabadon, s ez­zel megpróbáljuk félrevezetni Schönhausen t. — Mit tudtak meg Szerebr- jakovrol ? — Ismerem öt. Szerényen él, és semmi gyanúsat nem észleltünk körülötte. Kazan­cev vallomása szerint Sze- rebrjakov már évek óta nincs kapcsolatban a németekkel.., Azt hiszem, csak akkor dönt­hetjük el, mi legyen Szerebr­jakovval, ha már találkozott Kazancewel. (Folytatjuk.) védelmet nyújtanak a kom- bájnosoknak a hőség, eső és a por ellen. Az idén 700— 1000 darabot gyártanak a megrendelések szerint. ben is fontos feladatuknak tekintik védeni a társadalmi tulajdont, segíteni megyénk lakosai jogos panaszainak, sé­relmeinek orvoslásét. Szalai László Vásároljon az Állanti Gazdaságok ntin fa bolfjá ban ! Kaposvár, Ady Endre utca 5. Állandóan kapható friss, házlsütésű sertés­zsír, füstölt sertéskolbász, füstölt sonka, és egyéb füstölt áru, friss malachús. Primőr zöldség, hazai és déligyümölcs. Állami gazdasági borok nagy választékban. SOMOGY MEGYEI ÉLELMISZER, HÁZTARTÁSI VEGYI ÁRU KISKER. VÁLLALAT

Next

/
Oldalképek
Tartalom