Somogyi Néplap, 1974. március (30. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-17 / 64. szám
'Tarcoirx, Pierre (Kanada): Az lő. (A nemzetközi Kisplaszti- -.ai Biennálé anyagából.) Boór András Időmalom Megrontott évek mögöttem rohannak Vértelen ölektől eltorzult kezek Meggyúlhatunk most önfeledten kettőnkből áldozat csak én leszek Balázsi Nagy Margit Befutotta Befutotta híre a várost. — Kövér, nyugodt, homlokig sáros ' puha léptű, s ásítón álmos. Hőstettéből legenda támadt, A nap hőse közönyös, bágyadt, nincs hősi póz, látszik, hogy fáradt. Kardos A tarisznya — valljuk meg rögtön az elején — itt jelképes értelemben használt szó. Kék borítás, vaskos füzet. De ami benne rejlik: valódi kincs. Kardos János népi iró. Abban az értelemben, ahogy Henri Rousseau naiv festőként ismeretes. Többnyire igaz »meséi« egy földrajzi egység, jól körülhatárolható terület jellegzetes embertípusairól szólnak. Ezernyi apró megfigyelés, telitalálat, csillanó humor — ezek az írói erősségei. Ha szabad ezt ' a meghatározást alkalmazni az ő esetében: népfnűvész. S miért ne szabadna, ha a jelentős mesemondókat, hímzőket, faragókat megilleti a cím? Kardos János apjától, dédapjától, más öregektől hallott történeteket őrzött meg; alsokiakról, porrog- szentkirályiakról, gyékénye- siekről, porrogiakról. Egy csokorravalót nyújtunk át itt történeteiből. Áldomás Csicséri Jankó bátyánk egy udvarban lakott a nagyanyámmal, nagyzsuppos házban, mely a Fő térhez, templomhoz közel esett, tehát értékes fundus volt. Ebédidőben beállított a nagyanyámékhoz a Jankó, aki erdőkerülő volt. — Te Trézsi, megmondom, minek gyüttem ... Nem sokáig élek már, eladnám a házam, telkem, ha amíg élek a feleségemmel használhatnám tovább, a fundusban lévő fákkal, miegymással együtt. Hamar megegyeztek. A nagyanyám százas bankót adott foglalóul. De a koraesti órákban újra ott volt a Jankó. — Trézsi, jaj szegény fejemnek, valamit kihagytunk az alkuból. — Mit, Jankó bátyám? — Mit, mit? — hümmögött az öreg. — Hát egy akó bort áldomásnak; anélkül nem lesz szerencséd, meg vagyon ez írva. — Nyavalya törje ki, hát megadom! Saroggyán szállították át a hordót. Aztán, ha kiürül, Jankó bátyám, csak szóljon kend, nem akarom, hogy megdohosodjon! Nagy volt a Jankó boldogsága; a felesége sem tudta összeerőltetnd a száját a nagy boldogságtól. — Na, asszony, szaladj a bótoshó, hozzál egy kiló húst, egy öveg pálinkát, hadd lássa a botos, hogy urak lettünk, már a múltkor sem akart hitelbe adni, csak egy kupával, abban meg annyi sem vót, hogy a szemembe ölég lett vóna. Tanakodtak: mikor kezdjék meg a hordót. Nem tudtak megegyezni, mert Vica néni úgy döntött, hogy Éva napján, Jankó bátyánk meg János napja mellett kardoskodott. Már javában civakodtak, amikor kopognak az ajtón. Tessék, Hát a koma, családostól. Néhány minutum múlva az egész rokonság. Hej, komám, de jó orrotok van nektek! öencze József Anyám — Zarándok-arcú kiskacsái magukra maradtak. — Két kezét a tűzbe tartja. Nékem főz. — Piros-pénzes leves csörög kanalában. — Mikor nem ég a tüze, betakarja a hold. — Mikor nem tud kimenni, macskája visz be fát. — Látom, hogy lüktet kezefején az ér. — Áldott voltam méhében, s mért engedem szenvedni én? — Örökre elhervadtak szájából a fogak. — Piacokról, ebédvivő ifjúságról álmodik. — Unalmában sebeit kötözi. Kimossa gézeit. — Megunta a kórházat. Pletykával izgatták. — Megváltatlanul él, üres vizesvödörrel az udvaron áll, — Büntetlenül vétkezem naponta ellened, — hova lett virágot bujtató kezed virágzása?-» Megromlanak régóta eltett befőttjeid. — Süteményed ezerszer áldott. — Helyetted már pók vár az ablakon, — az öreg petróleumlámpa vaksi fényében imádkozol, — ez a te szeretett örökmécsed, — tudom vége a megváltásnak és hős mesének, — rongyhalmokon kuporgol félig vetett ágyadon, — fényképeidet s pesti címemet szent olvasód mellé dugdosod. — Pénzed nincs eldugni való. — Fakó kötényed szárad a régi litániákra menő, — szellem-arcodon csillag ugrált, — mindig kisebbít a szörnyű seb-fájdalom, — szíved sajogja hűtlenségemet, — nem beszélsz becsapásaimról, nem emlékeztetsz, — mentegetsz magadnak, nem tehet róla, Józsi, — s azt kutatod, ellenem te hol vétettél?! PANORÁMA Ritka jubileumot ünnepel Lengyelország egyik legrégibb nyomdája, a krakkói Jagelló Egyetem 1674 januárjában alakított Könyvnyomtató Műhelye. Fennállásának háromszáza- dik évfordulójára néhány »bibliofil-csemegét« készít elő, mint például az »Ariánus nyomdák« című kiadványt, valamint a üres Vietorisz-, Ungler- és Scharffenberger-nyomdák famet- olemezeinek felhasználásával készült fametszeteket, a iVI—XVII. századi metszetek pontos megfelelőit. • • • A nagy gazdasági válság óta most van a' Metropolitan ''pora a legsúlyosabb anyagi helyzetben. Történetének leg- ígyobb deficitjét érte meg az előző évadban: 8 millió dol- írt, amelyből eddig 5 milliót sikerült pótolni — adományokéi. Schuyler G. Chapin igazgató — egyébként a ház első • merikai igazgatója — többek között a sajtó szabadjegyei- 3k megnyirbálását tervezi, az eddigi évi 140 000 dollár értről 90 000-re. Friedrich Klingenbaum M cP a tty bőkezű McPatty, a skót újabban egy penziót vezetett. Ez egy skót számára valóban szokatja volt. Hamarosan el is terjedt a hir, és a barátok se- rcgestől jöttek. McNepp is jött. McNepp különben soha nem kereste McPattyt. De minek is jött volna? Azért csak, hogy jó napot kívánón, vagy hogy az asztalnál 'Ive a saját cigarettáját szív- i. Azt az ember otthon is megteheti. De mégis megjelent McNepp. Hallotta, hogy az emberek valamit beszélnek. McPatty — így mesélték — r pazarlók közé került. Amikor McBottlesék korábban Somogyi Néplap McPattyt meglátogatták, azt mondta McPatty a fiának: — Eredj, Jim, menj le a pincébe, és hozz föl egy üveg bort! És amikor McMoonsék a múlt héten McPattynál voltak, azt mondta McPatty: — Eredj, Jim, menj le a pincébe, és hozz föl egy üveg gint! S amikor tegnapelőtt McHigginsék itt voltak, azt mondta McPatty: — Eredj, Jim, menj le a pincébe, és hozz föl egy üveg konyakot! Mindez természetesen eljutott McNepp fülébe. És ez az érdekes fejlemény nem hagyta nyugodni. i lost McPatty ajtaja előtt állt. — Jó napot, McPatty! — mondta. — Hogy vagy, öreg fiú? — Jó napot, McNepp? — válaszolta McPatty. — Gyere be, ülj le! Iszunk egy kortyot együtt. Hé, Jim! — Igen, papa! — Eredj, Jim, menj a pincébe, és hozz föl egy üveg whiskyt. De a jobbik fajtából; a barátom, McNepp érkezett az imént. Jim eltűnt, és McNepp nagyot csettintett a nyelvével. De Jim csakhamar üveg nélkül érkezett vissza. — Mi az, Jim? — ordított McPatty a fiára. — Hol van a whisky? Jim megvonta a vállát: — Nincs whisky, papa. — Na, de konyakunk az akad? — Konyak sincs, papa1 — Mi van a ginnel és a borral? — Az sincs, papa. Bor, gin, konyak, whisky egyáltalán nincs. McMillerék megjavították a kerítés rossz léceit... Révész Tibor fordítása János kincses tarisznyája Másnap, még csak verese- dett az égalja, de Jankó bátyánk, már kocogott nagy- anyámék ablakán. — Te, Trézsi! Gyühecc a hordóért... , t Életmentés Az erdő mellett," községünk határában állott egy malom, vízzel, gőzgéppel és szívógázmotorral üzemelt. Hozzá nem messze, olyan kilométer-formán van egy kis szőlőhegy. Magas dombos, kicsit kies fekvésű, három oldalt erdővel szegélyezve. A törökuralom előtt Kispápa község tulajdona volt, most Pápai-szőlőhegy néven ismert. Ha van ráérő időm, fogom a tarisznyám, a pincekulcsot, a távcsövemet és kirándulok oda. Tizenkét templom tornya látható onnan: a szentkirályi, a porrogii, a csurgói, az alsoki, a berzancei, az udvarhelyi, a szentai. Ha nincs ki a tizenkettő, az azért van, mivel létezik olyan község, ahol két templom is van. Az öregektől hallottam, hogy Csokonai is kijárt ide Csurgóról a diákjaival. Állítólag a forrás tiszta vízéből is ivott, amit én kötlek, merszen köztudott róla, hogy a bort kedvelte. A föntebb említett malom tulajdonosa Balogh János volt, felesége Ofcsár Éva; négy gyermekük volt, meg a gépkezelő: Hoff er János gyé- kényesi lakos. Éj jel-nappal őröltek, a molnár csak vasárnap látta, mennyi a haszna, amikor a port összesöpörték. Balogh uram nem vetette meg az itó- kát — nem igaz- ember az, aki megveti —; ókor-ókor meglátogatta a szentkirályi korcsmát két bernáthegyi kutyájával, és három éjjel, három nap mulatott, három fiára hagyva a munkát. De én mondom: jó emberismerő kellett ahhoz, hogy megállapítsa valaki róla, kapatos-e. Gyakran meglátogatta a Pápai-hegyes szőlősgazdákat is; sokszor éjfélig tartott a diskurzus, a poharazgatás. No, egyszer úgy elázott, hogy a lábán sem tudott megállni. Hej, megmegijedtek a gazdák, név szerint Kovács Mihály és Kovács István: mi lesz most? Te Istókunk — azt mondja az egyik a másiknak, mivelhogy testvérek voltak —, te a katonaságnál szanitész voltál, tudnod kell, hogyan vigyük haza. Két kézre fogták — gólya viszi a fiát —, azzal nekiindultak. Nagy hó volt, alig tudtak haladni. Másfél órai tipródás után értek a malomhoz. Hanem, hogy odaértek, egyszeriben meg- Kardos Janos éled a beteg, s parancsolja, hogy hozzanak neki bort a pincéből. Te, Jancsi! Hiszen te nem vagy részeg! Persze, hogy nem vagyok. Ür vagyok én, nagyobb mint a Jézus Krisztus, mert azt csak egy szamár vitte be Jeruzsálembe, engem meg kettő hozott haza a szőlőből. az infláncát, mint a jégeső a határt. No, hát ebben az acs- kóban meg fahéj van, mert az infiánca ellen a forralt bor is jó. Meg aztán, ha elcsapjuk a gyomrunkat a csibeaprólékkal, e majd kikúrálja. Ebben meg kávé van, hasmenésre ez is jó. Zaccban .és cukor nélkül orvosság. Na, itt meg a cukor, -majd elfeledtem. Ha az embernek rossz a közérzete, vagy mije, akkor egy-két csepp sósborszesz a szemnyi cukorra, aztán mindjárt meg- gyün az éneklős kedve. Tudja, János bátyám, elhatároztuk az örzsével, a feleségemmel. hogy mink többet ebben a büdös életben nem spórolunk. Igazad van, öcsém, én sem spórolok többet. Adj egy cigarettát! Nagy Mátyás Nem is Nagy Mátyás volt a neve, hanem Mátyás István. Voltak Mátyás nevűek mások is, de azokat Kis Mátyásoknak hívták, mert azok apróbb emberek voltak, ez meg hatalmas, erős, magas ember. Hogy mi volt az igazi foglalkozása? Ki tudja. Én azt hiszem az eszem-iszom lehetett. Merthogy ő volt a falu pozovicsa. Ez vend szó, magyarul hivogatót jelent, tehát Csicsa bátyánk lakodalmi hívogató volt a tél és a farsang idején, amikor a kézfogók és az esküvők dandárja elkövetkezett. Bokrétás, pántlikás kalapban végigjárta a falut, és akkorákat kurjantott, hogy az anyja emlőjén szunnyadó kisbaba is felriadt. Sietős dolga sosem is volt, mindig kimért, csoszogós léptekkel bandikált. Ha nem is látta az ember, a lépéseiről megismerte ezer közül is. Csizmában járt télen—nyáron, vászonkötény volt előtte, és zsíros nyakravalót viselt, csak úgy csillogott az izzadságtól, de le nem tette vón, félt, hogy meghűl a torka, akkor,aztán' befellegzett a kur- jongatásnak. Milyen pozo- vics az, akinek a torkán sán- tikálva jön ki a hang? Takarékosság Fekete János a környék híres embere, akit a pogány né- möt megvert, mert János bátyánk számon kérte rajta, miért fekszik az ágyba csizmával. No, ez a Fekete János egyszer a kiskapuban ácsorgóit — ez volt a szórakozása, mert ezért nem kellett fizetni senkinek — amikor feltűnt a távolban közeli rokona, Fekete József. Jó reggelt! Aggy- isten. Mi az a sok jóféle, amit hozol, Józsi öcsém? Hát, bátyám, vettem egy kiló rizsát, mert szeressük a csirkeaprólékot. Ebbe a másik tasakba’ meg né, tea van, merthogy az alsoki szeszfőzdében hozzájutottunk, egy kis pálinkához — tizenöt literhez —, s az egy kevés teába jó lesz. Merthogy az úgy veri Csicsa bátyám a disznó- és marhavágásokon is nagy mester volt, ami vele járt pozo- vicssággal. Merthogy egyes lakodalmakkor, kézfogókor két-három disznót, egy-két tehenet is vágtak. Még a helybéli mészáros állatait is ő mulasztotta ki e földi marhaéletből. Üzletelt is az öreg, de egyszer majdnem rajta vesztett. A mészáros kéri tőle a marha agyvelejét, máját. — Jaj, nem szolgálhatok vele, mészár úr. nem volt ennek a szegény állatnak agyveleje. Persze, mert már eladta másnak. A mészáros megcsóválta a fejét. — Akkor ez a marha tényleg marha volt. István bátyánk a faluban a házasságközvetítő , intézmény szerepét is betöltötte, ő határozta meg, melyik lány, melyik legény mellé való, mivelhogy ő tudta a holdak számát, ki ki mellé pászol. Búcsúkor ő volt a főpincér, mi, legények neki engedelmeskedtünk. Meghatározta, kinek mennyire kell felvizezni a borát ... Azért, szépöcsém, mert a tiszta bortól egymás fejét vemé be ez a sok puskaporos természetű paraszt. Tik csak igyatok abbuja, az a jó bor... Égy alkalommal előkelő emljeiek vettek r.szt a la-u- dalmon. Jaj, ki szolgáljon fel nekik. Csicsa bátyánk, ki más! Kitünően megoldotta ezt feladatot is, még tréfált is közben az urakkal. Hanem a mártásnál meglett a baj. Mivelhogy a kisujja és a hosszú, nem éppen tiszta körme beleért a szószba. Azóta körm s mártásnak híjják az efféle ételt errefelé. Szép Czukk János Csurgó szomszédságában, Alsók községben lakott egy dombon ülő házikóban egy ember. Zsuppos ház volt az, valaha a zsuppot rosszul rakhatták fel, mert a szél, vihar hamar kikezdte, így aztán csak úgy ordított már mesz- sziről az egész építményről a szegénység. A község csúfsága volt az a ház. Sokan látták, mert ott vitt el mellette a gyalogút, melyen a berzencei híres vásárba el lehetett jutni. Gazdasági épületnek meg híre-hamv® sem volt mellette, csak egy rozoga disznóólféle szeren csátlenkedett, abban egy-két malac nyikorgóit leeresztett farokkal, ami tudvalevőleg a betegséget jelenti az állatoknál. Púposak voltak az istenadták és a második évben sem érték el az ót- ven kilót. Czukk Jánosunk nagy darab ember volt, sudár, mint a jegenye vagy a fenyő és ha megszólalt, úgy búgott a hangja, mint a messziről jött harangszó. Hazudni aztán alaposan és cifrázva tudott, ami a következő esetből is kiviláglik. Katona, huszár volt, szakaszvezető, vagyishát eugsz- fürer a székesfehérvári Kieseknél. Ha hazajött, ellátogatott Szentkirályra is, mert a szomszédunk néki rokona volt. Ha észrevettem, hogy ott van, akkor senki emberfia el nem zavarhatott volna mellőle, mert boldog voltam, ha megérinthettem a kardját vagy a ruháját. Katonaidejének végén megkapta az obsitot. Búcsúzik a kapitánytól Czukk szakaszvezető eugszfürer úr. Ne menjen el, herr János, magának gyöngyélete lesz ha marad; őrmesterré léptetem elő. Nagyon köszönöm, kapitány úr, a hozzám való jószívét, de nem lehet ám! Éngém vár otthon a rengeteg nagy birtok, a földjeim, a kastélyom, a gazdálkodás. De ha arra jár, nézzen be! Kérdezze csak az embereket, hol lakik a szép, Czukk, azok majd útbaigazítják. Múlik az idő, egy szeptemberi napon csakugyan arra- jár a kapitány. János, meg az asszony éppen kint ülnek, kenyeret, hagymát rágicsálva. — (Más sohasem volt otthon!) — Hej, te asszony, ott az a lovas az én kapitányom... Hová bújjak?! — Bújjon kend a pallásra! — Te meg asszony, mondd neki, hogy Kaproncá- ra mentem a vásárra parádés lovakat venni, csak a hét vége vet haza. A kapitány az asszony mondandójára csak felhúzta a sűrű szemöldökét: — Ha meggyün az ura, menyecske, mondja meg neki, hogy kösse be magát is a lovai mellé, tegye bolonddá azokat! Merhogy sánta kutyát, hazúg embert könnyű utolérni! Kardos János bátyánk, a szentkirályi nyugalmazott erdőőr ezt írta a füzetbe, mintegy ajánlásul: »Életemben mindig szerettem a vigasságot, mindig örömöm telt abban, ha valaki zamatos jó történetet mesélt el előttem, vagy az életben megtörtént eseményeket hallottam bárkitől is; azt nagyon ritkán felejtettem el, tehát a tollat az adta a kezembe, hogy ezek az események ne menjenek feledésbe, s rajtuk keresztül ismerkedjünk egykor élt emberek gondjaival-bajaival, víg- ságaival, életével. Kedves olvasó, ha írásaimban, elgondolásaimban valami hibát vennél észre, bocsánatot kérek, mert csak hat elemi iskolát végeztem, a tudományokban és a helyesírásban nemigen vagyok képzett és jártas.« Közreadta : Leskó László
