Somogyi Néplap, 1974. március (30. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-17 / 64. szám
Takács Gyufa Szerény hatalommal f fétíő este a férfi haza akart látogatni a családjához. Ekkor Jüdítőt gy amorf ajdalmak lepték meg. Pál, Payor Pál biztosan ható orvosságot keresett elő a házipatikából. Majd készülődött, becsomagolta a Dani fiának szánt ajándékot A biztosan ható orvosság gyorsan fokozta a fájdalmakat. Judit gyomrára szorította ezüstgyöngyházzal lakkozott kezét Payor vigasztalta: mindjárt elmúlik, mindjárt; neki okvetlenül indulnia kell, már annyiszor ígérte. Dani már annyiszor várta hiába. Ekikor Judátat a görcs durva lökésed a pékáraiéra vetette. Payor Pál orvost akart hívni. Judit nyöszörög've- búgva tíMa- kozott: majd Kedden Dani ismét várta az apját A lépcsőháziján ácsorgott, kisbundát, kötött sapkát viselt, mintha szán- kázni készülne. De hidegebb volt, mint bármikor a szánkón. Időről időre felágaskodott, kihajolt a korláton, hogy jobban lássa a földszintet, a kapu alját. Bent a nyári meleg lakásban Pa- yomé — az anyja — és a nagynénje arról tanácskozott mit tegyenek Danival. Ha behívják, toporzékol. Drasztikus eszközöket nem használhattak, sebesült gyerek. jobbat, mint amilyenhez hoz- D zászokott. Később szenet b hoztak és befűtöttek: meleg lett. akár a bálban. Másnap reggel eljött az ápolónő, kitakarított és forró teát vitt az ágyához. A néni agyában lerakodott a mész. a szeme meg hályo- gos.. . így hát csodában hitt. Hálálkodott az istennek, hogy ezt még megadta neki. Ezt a belső fényt. A nyugalom sugárzását, hogy nem érheti baj többé. Gyakran biztosította a Teremtőt, viszonzásul ajándékaiért: nem volt még ilyen boldog soha. Legalábbis nem emlékszik rá ... Néha, józanabb óráiban, eszébe jutott, hogy talán ember küldte mindezt. Nem is sejtette, ki lehetett. Csak imádkozott, hogy Átlátszik, zörög, de nem úgy, mint ősszel. Játszik a liget fátyolos felhővel. Nem is felhővel. Árammal és fénnyel. Vagy, mint a vegyészek tudás erejével. Szárak és ágak csöves vezetéke villámot úsztat agyagba és égbe. Robbant... Világít . ^ Omlik és tárol. Műhely és bánya Zümmög már a fákból, s mint omló fátyol a zöldes áram pelyhes szikráival folyik szét a tájban. s mint pillangó nyitja rügyből a szárnyát. Ihleti zölddel megtért csalogányát. Szikrázik . .. Zümmög ... Nem halkul, mint ősszel. Fátyolos a liget áramos esőkkel. A sejtek tócsáin ibolya-virág hajózik és kiköt nemsokára már. S mit a nagyítók rendszere se láthat, készen toppan elő lénye a szabálynak. Tüdőfű, hóvirág, kék, fehér ábra telepszik a pázsit déli oldalára. Később — fél kilenc tájLászló Anna Ha Juditot emlegetik holnap reggel, ne csapjunk pánikot este, amúgy., is ki tudja, mit talál, most nem viselné eL Vonaglott a kíntól, nyitott pongyolában és ingerlő pózokban. Payor nem volt sem tompa agyú, sem hiszékeny ember. — Hisztéria — gondolta, és tehetetlenül bosz- szankodott. A vonaglások folytatódtak, ritmikusan, a ritmus tüzében. — Judit különben nem hisztérikus — fogalmazta meg Payor —, a szerelem korbácsolja, nagyon szeret engem... — Csak egy kis díszlámpa égett., lefelé , fordított ernyővel. így még sohasem volt... ilyen fájdalmasan vad lüktetésben... mindig valami új és más... ilyen extázisiban ... A férfi is a rékaraiéra dobta magát. * * * Kedd délután Judit megvárta Payort a munkahelye előtt, az utcán, A férfi azonnal tudta, miről van szó. Reggel bejelentette, hogy ma rögtön munka után megy a családjához. Ingerülten fogadta szerelmesét. — Szépen is beszélhetünk — csillapította Judit — Ml értelme a veszekedésnek ? Azért jöttem, hogy üljünk be egy presszóba, otthon nem lehet. El kell búcsúznunk egymástól, Palikám— sajnos, nincs tovább. Payor megdöbbent, ezt várta a legkevésbé. Izgatottan faggatózott. Judit nem akarta az utcán ... presszót keresett Az elsőt zsúfoltnak találta, a másodikat barátságtalannak, a harmadikat ismét zsúfoltnak, a negyediket fűtetlennek. Az ötödikben ott maradtak. A keresgéléssel sok idő telt. — Mi történt köztünk, Judit? A lány gyerekkori emlékeit kezdte mesélni. A z emlék ágas-bogas volt feltárása, ' lassú kibontakozása hosz- szan tartott, bár igaz: Judit nagyon színesen, hangulatosan mesélt. A férfi gyötörte a fejét: hova lyukadnak ki. Nos, Judit tegnap szenvedett a gyomrával, Pálit mégse érdekelte más, mint a saját vágya. Oly mohón, vadul... Az ember nem tehet róla, ha megcsömörlik és egyszer csak nincs tovább. Vagyis nem az ember, csak ő, a gyerekkori emlékei miatt. Payor magyarázta, hogy nem így volt. Annyira nem így volt, hogy most sután bukdácsolt a szavak között. Különben is zavartan, nehézkesen beszélt ilyesmiről a presszóasztalnál. — Jó, hisz nem fontos, úgyis elbúcsúzunk. Payor már tüzesebben érvelt: micsoda képtelenség! Vagy valaki... egy másik férfi ?! — Pál, te utánad?! Elképzelhetetlen bárki! Most?! Évek múltán se ... Este kilenc óra tájban kiviláglott, hogy rendkívüli és megronthatatlan szerelem az övék. Ilyenkor Dani már sludt. Payor elfáradt. Arra gondolt, hogy nincsen megoldás, hiába menne egyenesen a munkából, vagy akármi egyebet talál ki, Judit leleményesebb. Payor kimerült, el is nyűvődött. Ügy látszik, élesebben kell választania. Vagy-vagy. Dani a vére, édes kölyök, ragaszkodó. De az az igazság, hogy nélküle is van élet. Judit nélkül meg nincs. ban — a három nő együttes erővel behúzta-vonszolta Danit a lakásba. Lefektették. Sírt, aztán elaludt. Bíztak benne, hogy nyugalom lesz. A kisfiú álmában többször felsiköltött. Payomé ésszerű és higgadt asszony volt, de a sikolyok kilódították az egyensúlyából. A hajába túrt és a hangja apró darabokra tört: — Én tehetek róla! Csak én. Az őrültségemmel. Hogy hazugság nélkül akartam fölnevelni! »-Apu hol van?« ►»Máshová költözött, szívem.« Miért nem mondtam, hogy vidékre helyezték ?! Miért nem mondtam akár azt, hogy meghalt?! — Lehetetlen! Ha Pali mindig telefonál.... Ma is telefonált — mormolta Pa- yorné anyja. — Ma mit hazudott? — Hogy tegnap Somos Judit beteg volt. De ma biztosan eljön. A gyerek kitépte a kezemből a kagylót. Neki külön megígérte. — Ne említsd a nevét — szólt rá a nagynényje. — Nem bírom a nevét hallani. udit mint valami pusztító, falánk, fekete szörny ereszkedett közéjük. A nagynéni összerázkódott. Ezért nem szabad névvel megidézni. — Mindent megértek — nyögte a fiatalasszony. — KeHhet más, frissebb, érdekesebb ... aki új, az persze érdekesebb ... mindent értek, csak azt az egyetlenegyet nem: miért éppen a leggonoszabbakhoz pártolnak a férfiak? És őket el se hagyják. Mivel ezt az egyet nem értette, semmit, de semmit sem értett. Payomé nézte az anyját, nagynénjét. Hozzájuk is rendes ő. Mindenkihez. Nem is egyenrangú. Sem az élettel, sem a Judit-féle nőkkel. Nem gonosz. Kicsinek, kevésnek érezte magát. * • * Somos Juditék házában a hajdani viceházmester odújában egy loncsos öreg mama lakott Szerdán, a síkos járdán lábát törte, a kórházban begipszelték, azután hazaszállították. Egy-egy asz- szony szaladt a szomszédjához: mi lesz a nénivel elha- gyatottságában, se kosztja, se ápolása... A szomszéd futott a következő szomszédhoz, s rémüldözött: a néninek se kosztja, se ápolása... Judit látta, hogy továbbadják a felelősséget, a másikhoz dobják, mint valami súlyos labdát, amely lehúzza a vállat és amelytől szabadulni kell. Töprengett, mit tegyen, oly feszélyező a szamaritánus-szerep, még inkább a hálálkodás ... Csütörtökön kora reggel iroda előtt bement a rendelőintézetbe. Harcolt a néniért, míg megígérték, hogy naponta küldenek ápolónőt. Délben kifizette az öregasz- szomy egy havi ebédjét, s meghagyta a vendéglőben: ne árulják el, ki küldi. Délután szenet rendelt neki, tíz mázsát, körülbelül a tél végéig .., Bőkezű borravalót adott a szenesembernek, hogy fűtson is be mindjárt. A néni előbb csak feküdt a hidegben, éhesen és szeretett volna meghalni. De tudta, hogy az sem könnyű, noha már nyolcvan is elmúlt. Mi mást tehetett: imádkozott. Addig imádkozott, míg egyszer csak ebedet hoztak. áldja meg az isten, ezerszer. Somos Judit névtelen neve kitágította és felfényesítette az egykori viceházmester szűk odúját. * * * A következő hétfőn elkezdődött a hajrá. Év végén mindig felhalmozódott a munka az irodában. Tavaly egy hétig túlóráztak Kocsis- néval, de altkor tizenegyig, éjfélig is. Kocsisné három gyereke azon. a héten el- anyátlanodott. Megesett, hogy vacsora nélkül feküdtek le, az apjukkal együtt. Az idén Judit magára vállalta a túlórákat. Erről nem szólt Payomak. Esténként hazatelefonált: váratlanul befutott egy sürgős feladat. És képzeld, ma megint. Később majd hívj vdsz- sza, drága, légy szíves, hogy legalább a hangod halljam. A régóta esedékes szereléseket és javításokat megcsináltatta, délutánra hívta a szerelőt meg az asztalost. Payor foglalkozott velük. Végül a cserépkályhát is átrakatta. Payor topogott a kályhások mellett a hidegben és a piszokban, több délután, késő estig. Judit nem győzte dicsérni az áldozatosságát — a telefonban és éjfél után. Azt mondta: ilyen férfi nincs még egy, most szerette meg igazán. B ékén aludt végre a három gyerek, néhány percre Kocsisné is megpihenhetett. — Az ember bizalmatlanná válik — szólt halkan-las- san a férjéhez —, aztán meg iszonyúan szégyelli magát. Én ezt már nem is hittem volna senkiről... Somos Judit ott robotol egyedül... a tetejébe: egyedül barátságtalan, sivár is ... Egy-két telefon, de azonkívül jóformán fel sem néz reggeltől... Ma megkérdeztem tőle: tulajdonképpen miért vállalta el. Rámnevetett: »Imádom a srácaidat!« És ahogyan csinálja ... Nemhogy viszonzást nem vár, ma a táskámba dugta azt a nagy tábla csokit. »Mi az, hogy nem viszed el? Nem a tiéd, a srácoké!« Mondd: te érted ezt? Ekkora önzetlenséget idegen gyerekekért. Valahogy átformálja a kialakult képet az emberekről... Igen ... átformálja Somos Judit. Sodrán a madár kitárja szárnyát... Csattog, forgatja tollas vitorláját. Zümmög a liget milliárd motorja. A sötét szervetlent kék azúrba nyomja, Miért szép? A tavaszról többször írt Takáts Gyula, megpróbálkozva mindkét lehetőséggel, mely irodalmunkban a természet újraéledésének érzékeltetésére kialakult. Alaprétegét tekintve a Szerény hatalommal is a tavasz jöttéről szól, a szél, a felhők játékának és sajátos, tava- s/.ias hanghatásoknak leírásával. De az 1955-ben írt vers a vegetációnak nem a látható, külsődleges változásaira figyel, hanem a szabad szemmel nem látható, a legapróbb egységekig — a sejtekig — lebontott életre. Az indulópont itt is — mint legtöbb ilyen jellegű Takáts-versnél — a valóságos látvány; a tavaszi liget növényzete, fái. A költő a pontosabb körülhatárolás érdekében először összehasonlítja a tavaszi és őszi ligetet. Ebből a különhség nyilvánvaló: a tavaszi nem úgy tárulkozik, nem úgy »zörög«, mint az őszi. A hasonlat gyakran használt. Ám az indítás hagyományszerűsége már a második versszakban eltűnik, s ott határt lép át Takáts Gyula; kísérletet tesz arra, hogy behatoljon az anyagba, hogy az élő szervezet legkisebb fejlődési egységének, a sejtnek munkájával láttassa a tavaszt. Az elébe táruló látvány, a fák külső változásainak leírása helyett a kéreg alá hatol és azt követi, ami belül munkál, ami irányítja, meghatározza a kívülről látható átalakulást. A tavasz jöttének fákon kívül látható jele a rügy. Maga az egyetlen életté válva, a nap folyik széjjel a csöves világba. Szerény hatalommal sej ti-vizekből koszorús tavasz lépked a ligetből. A kipattanó új élethez — amint a szaktudomány megállapította — a növényi szervezet bonyolult s éppen ezért jól összehangolt munkájára van szükség. Olyanra, mint a tudós által a körülmények ismeretében megtervezett munkafolyamat, amelynek részleteiben is egységes akarat érvényesüL A Szerény hatalommalban Takáts Gyula is így hasonlított: a rügy, mint a villanyizzó (aminek meggyújtásához sok egység összehangolt munkája szükséges), árammal és fénnyel létezhet csak, illetve még ennél is magasabb szintű előkészítéssel: »a tudás erejével«. Annak a természeti törvénynek az érvényesülésével, amelyik a földi élet kialakulásának kezdetétől irányítja a kettős körforgást.. Mert Takáts erről beszél, a fentről, vagyis a Nap energiájától indíttatva, lefelé és lentről (az élet parancsára) fölfelé irányuló mozgásról. Az ágak és a törzsek hajszálcsöves vezetékei viszik a villámot »agyagba és égbe«, vagyis le és föl egyaránt. Ez a kettős körforgás csodálatos munka, s ezt a költő hasonlattal teszi érthetővé. A fák úgy dolgoznak, mint az áramot termelő motorok, amelyeknek működésére állandóan szükség van. Annyi különbséget mégis tesz, hogy a fa alkotó, teremtő »műhely« és energiát is adó »bánya« egyben. A gyűjtő és átalakító munka eredményeként a »zöldes áram« (vagyis az élethez szükséges tápanyag) szétfolyik a tájban. T avaszáhrázolás Takáts Gyula verséről TakriN Mé-övtő című köt .1-3 -uy ... „.a .,Ápv í Lő bi természeti verse konkrétumokat. tényeket közlő leírás fi a!', a rd;jr 1, a sző o- rő r zsr'x. "o :ró'. A 1 on '- rtlsá;, c'.ben a vci-.—i, s rr ;ví..i, csak más ’«Ueggci, más1 S7’A költ., e >b: í a versben r.epn az a k.rd.s fcj’olkoztatta, hoav a tavasz jött Ível miként változik a í.~.’a és a fauna: a táj, h*- rem az, hogyan lesz a szervetlenből szerves, miként alakul át a lentről i :duló holt anyag fölérve élővé ... Ezek költőnél szokatlan kérdések. A tudományos- technikai forradalom szavaitól visszhangzó napjainkban is, hát még a versírás időpontjában, 1955-ben. Takátsot a fákban munkáló élet titkai nem a miszticizmushoz, nem a hithez vitték, hanem éppen a természettudom «ny ok irányába kormányozták. Nem hinni, hanem tudni akart. Tudni olyat, amit a szaktudományok, a biológia, közelebbről a sejttan, kutatnak. Ezzel korai — csak napjainkban kiteljesedő példát mutatott arra. miként lehet a természettudományok problémáit költészetté emelni, az egységes világfelfogás alapján. Takáts nem különválasztva szemlélte a tudományt és az irodalmat. Verse érzelemmel telített és logikus rendbe foglalt líra. Ehhez persze némi ismerettel kellett rendelkeznie a tudományág területéről. A költő megszerezte ezeket az ismereteket. Egyrészt az egyetemen, ahol — földrajzszakos hallgatóként — foglalkozott a növényzet, közelebbről a somogyi Nrigyberek problémáival. Másfelől pedig egyéni megfigyeléseiből megvolt az az ismeretbázisa, aminek birtokában a rügyező fák munkáját értékelte kívülről — és képzeletben belülről. A szeme előtt külsőleg alig változó fákról tudja, hogy belül lankadatlan motorként dolgoznak. Takáts azt is tudja, hogy ebben a munkában — a szervetlen szervessé alakításában — a sejteké a legnagyobb szerep. Ezért beszél a költő a hetedik versszakban »milliárd« motorról. A sejtek megszámlálhatatlan tömege alakítja a »sötét szervetlenét« s küldi tovább, fölfelé az ágakba, hogy ott rügyből pattanó, nyíló levéllel már szervedként mutatkozzék az anyag. A »milliárd« motor, a megszámlálhatatlan sok sejt állandóan dolgozik, »szikrázik«, »zümmög«, bontja és tárolja az élethez szükséges anyagokat. A vers cselekvésre utaló szavai közül (»robbant«, »világít«, »omlik és tárol«) több vonatkozik a sejtek szelektív permeabilitására (vagyis: az anyagokat válogatva áteresztő képességére), valamint akkumulációjára (vagyis arra, hogy környezeténél nagyobb koncentrációban, tömegben képes anyagokat raktározni). Takáts leírja versében, hogy a sejtek munkája készíti elő, teremti meg a növény újraéledésének külső, látható jeleit is. Ezért írja nagyszerű költői képpel, hogy az élő forma felvétele előtt sejtek »tócsáin« hajózik a virág, mert ebben az állapotában még nincs, még a szaktudomány eszközeivel is megfoghatatlan, de bizonyosan lesz. Érzékletes költői képpel fogalmazta meg a szaktudományoknak azt a bizonytalanságát, hogy a sejtek anyagából nem tudják megállapítani, hogy az élő szervezet milyen formát kap, mivé válik, mi lesz belőle további fejlődése során. A vers lezárásában a költő összefoglalja mindazt.. amit elmondott: a sejtek munkájával, az élet törvényéből eredő szerény hatalommal történik az évszakváltás, ezért rügyeznek a fák, így jön meg a tavasz. Laczkó André*
