Somogyi Néplap, 1974. február (30. évfolyam, 26-49. szám)

1974-02-13 / 36. szám

Ütem szerint készülnek a vízügyi beruházások

utcáért, házért folyt a harc. Budapest lakói hosszú heteket töltöttek el éhezve, fázva a pincékben, rettegve, alig reménykedve.

A rettenet órái után, az első napsugarak. A romok között feltámadó életről, a harcok utolsó pillanatairól a nemrég elhunyt kiváló író, Darvas József írásával emlékezünk:

•Közel három hét óta most vagyok kint először az utcán.

Előttem az úttesten óriási kráter. Mellette egy másik, harmadik. A szemközti ötemeletes házat mintha megnyúzták volna: nem maradt rajta vakolat, az üzletek nehéz vasredőnyei ronggyá tépve-gyűr- ve hevernek az utcán, a magasba meredő falakon tátongó lyukak, rajtuk bútorcsonkok lógnak ki a járda fölé.

Rajta túl, az a másik épület az első emeletig lerombolva, a harmadik földszintes, a negyedik csúnyán felszakított | gyomorként mutogatja a beszakadt pincéjét, nyilván egy sereg holttesttel a romok alatt... nincsen itt ház, amelyik nem romhalmaz. Gyufaszálként széttört gerendák, szilánkokká szaggatott nehéz kapuk, kiégett lakások, omló falak... Mintha hó esett volVörös zászlót kitűző szovjet katona a mai Marx tér egyik házának homlokzatán.

(Szovjet haditudósítók korabeli fotói.)

na, néhol bokáig gázolok a tollpihében.

Rengeteg változattal aratott itt a halál, s olyan közeli az iszonyat, hogy alig mer még örülni, aki él...

Buda felől német ágyúk dördülnek meg, a lövedékek lila gömbökként szállnak a

romok fölött a sűrűsödő alkonyaiban. Ott még harc van, robban a bomba, omlik a ház, s a pincében ugyanúgy szoronganak az emberek, mint pár nappal előbb még mi is. Pár napja? Mintha végtelenül messze lenne az az idő, s mintha a budai harctér is elérhetetlen messzeségben lenne ide.

Nézem a romokat, a ledőlt

házakat, a felszaggatott úttestet, a tönkrement üzleteket: a nagy változás jeleit ennek a sokat szenvedett városnak az arcán. S már nemcsak a pusztulást látom bennük és nemcsak az elkerülhetetlen ítélet beteljesedését, hanem egy új és szabad emberi közösség ígéretét is.

Valami elmúlt és valami elkezdődött.«

A Dél-dunántúli Vízügyi és Közműépítő Vállalat munkájáról tárgyalt a megyei tanács vb

1M5. február 13-án, 29 éve szabadította fel a szovjet hadsereg fővárosunkat. Elkeseredett küzdelemben, minden

Tankcsata után Budapest határában.

Zárszámadás a szabása Béke Tsz-ben

Csendesen beszélgető nők és férfiak gyülekeztek szombaton a szabási művelődési otthon nagytermében. A szabási Béke Tsz tagsága tartotta 1973. évi zársaómadó közgyűlését A munkahelyen maradtak az állattenyésztők fehér köpenyei, a traktorosok és a szerelők olajíoltos overalljai, s ünneplőben ültek a széksorokban. Az aktív dolgozók mellett ott voltak a járadékosok és a nyugdíjasok is, akik nem is olyan rég még együtt munkálkodtak a nagy családban. Képviseltették magukat a járás párt- és állami vezetése, a tsz-szövetség, a tsz-szel kapcsolatban levő vállalatok és a szomszédos tsz-ek. Amint valaki megjegyezte közülük: •Ez a közgyűlés felért egy jól szervezett tapasztalatcserével.«

Kovács István megnyitó és üdvözlő szavai után Hegedűs Lajos tsz-elnök tartotta meg nagy érdeklődéssel várt és figyelemmel kísért beszámolóját.

A beszámoló részletes tájékoztatást adott a növénytermelés, az állattenyésztés és a kisegítő üzemágak tevékenységéről, az ott elért eredményekről. Bár a tagság létszáma fogyott, megfelelő szervezéssel időben és jó minőségben el tudták végezni a munkákat. Megdicsérte az élenjárókat, de nem fukarkodott a bírálattal sem azokkal szemben, akik arra rászolgáltak. Különösen nagy érdeklődéssel hallgatták, mikor a keresetek alakulásáról esett szó. Egy 10 órás munkanapra jutó kereset 117 forintnál valamivel magasabb, míg az egy tagra jutó

évi kereset meghaladja a 27 ezer forintot. Ezek a számok lényegesen magasabbak az országos és megyei átlagoknál, s a járásban is az elsők között van. Néhányan 45 ezer forinton felül, de szép számmal vannak, akik 35—45 ezer forint között kerestek az év folyamán. Több olyan nő is található a tsz-ben, aki 20 és 35 ezer forint közötti összeget kapott munkájáért.

Külön kiemelte azokat, akik a balesetelhárító és tűzvédelmi megelőző tevékenységben eredményesen dolgoztak. Szólt a fiatalokról, akik szivvel-lélekkel vettek részt a munkában, és a jövőben is számítanak rájuk. Nagyon fontosnak tartotta a döntőbizottság tevékenységét, mely a törvényesség szellemében hozta meg igazságos határozatait.

Ezután került sor az ellenőrző bizottság, majd a nőbizottság jelentésének ismertetésére.

A beszámolókhoz többen hozzászóltak, elismerve a vezetőség és a tagság jó munkáját. Néhány dologban azonban még most, a tervtárgyaló közgyűlés előtt javaslatot tettek a jövőre nézve. Ezek megszívlelése és a lehetőség szerinti végrehajtása, előbbre viheti a tsz ügyét

Ha az egész évi munka után vizsgának neveznénk ezt a napot, akkor úgy jellemezhetnénk, hogy a szabási Béke Tsz vezetősége és tagsága jól vizsgázott, és bizonyítványába záradékként odakerülhetne: •Dicséretet érdemel!«

K. J.

Befejeződött a Déi-du- nántúli Vízügyi és Közműépítő Vállalat termelő szervezetének kialakítása — jelentette be a megyei tanács végrehajtó bizottságának tegnapi ülésén Holl Lajos igazgató. A három és fél éve alapított vállalatnak Somogybán, Baranyában és Zalában három föépítésvezetősége és tizenkét építésvezetősége működik. Az idei tavaszon megkezdi tevékenységét a szekszárdi építésvezetőség is. Elkészült a kaposvári központi telép. A négy és fél hektár területen működő javító és raktárbázis alkalmas arra, hogy a hatszáz speciális gép folyamatos karbantartását biztosítsa. E gépek segítségével minimálisra csökkentették a nehéz fizikai munkát, jelentősen emelték a termelékenységet. ötvenhárom felsőfokú végzettségű szakember irányításával 1500 munkás dolgozik a vállalatnál. 24 százalékuk szakmával rendelkezik: az elmúlt három évben összesen 171-en szerezlek szakképesítést. Nagyrészt olyan szakmára tanították meg a dolgozókat, amelyek ismeretlenek voltak eddig a megyében.

A Dél-dunántúli Vízügyi és Közműépítő Vállalat évről évre nagyobb feladatokra vállalkozott: a tervek szerint a negyedik ötéves terv végére már évi 300 millió forint- értékű közműépítést végez. A kapacitás növeléssel párhuzamosan javult a munkával való ellátás is. A múlt év elején csupán 60 millió forint értékű munkára kaptak szerződésben is rögzített megrendelést, ebben az évben eddig már 163 millió forint értékű megbízást biztosítanak a meg- kötött szerződések. Ez — figyelembe véve a jelenlegi kapacitást — 7,5 hónapi munkát jelent

Mint a vb elé került jelentésből kitűnt, része van ebben az aktív piackutatásnak is. A profiljukba szorosan nem tartozó munkákat is elvállalták. Kaposváron például — a Somogy megyei Állami Építőipari Vállalattal együttműködve — lakást alapoztak. Vállaltak lakótelepi közművesítést, az épületek közötti kis nyomású gázvezetéket is megépítik, elkészítik a kisebb aszfaltutakat.

A vállalat kiemelten fontos munkái közé tartoznak a városok vízellátását és csatornahálózatának fejlesztését szolgáló beruházások, a falusi törpe vízművek és szennyvíz- tisztító telepek építése, valamint a Balaton partján a regionális vízmű építése. A vállalat — mint Rostás Károly, Kaposvár tanácselnöke a vb- ülésen elmondta — csaknem valamennyi munkát a tanács által kért határidőre elvégezte. Emellett dicséretes az új műszaki megoldásokra való törekvés is.

Sugár Imre, a megyei tanács általános tanácselnökhelyettese, összefoglalójában elmondta: országos értékelés szerint a mélyépítési kapacitás növelésére létrehozott öt vállalat közül is a legjobban működők közé tartozik a kaposvári. Tevékenységével

alapvető változást hozott a megyében: ütemesen készíti a beruházásokat. Érdemes megemlíteni, hdfev rendkívül sokat fordít a dolgozók szociális helyzetének javítására. Mindez megmutatkozik a vállalati eredményekben is: a múlt évi gazdálkodás alapján

6,6 millió forint nyereséget ért el. Ebben az évben 14,6 millió forintot terveznek. A nyereség növekedésének forrása: a termelés volumenének növelése, az önköltség csökkentése és a takarékos gazdálkodás.

A hatékonyabb gazdálkodás sarkalatos kérdéseként kezelik a munka- és üzem- szervezés korszerűsítését.

Ezért hoztak létre külön szervezési osztályt. A nagyobb — műszakilag bonyolultabb — munkákra pedig hálótervet készítenek.

A végrehajtó bizottság tegnapi ülésén arra is kérték a vállalatot —, hogy már most készüljön az ötödik ötéves terv feladatainak a megoldására: dolgozza ki az együttműködést a társvállalatokkal.

K. L

29 éve szabadult föl Budapest

Vélemény

A

z a véleményem, hogy a véleményről beszélni ke ti Ezért legalább tíz embert kérdeztem meg: mi a véleményük a véleményről? Volt közöttük mérnök, éjjeliőr, pedagógus és hegesztő, gépkocsivezető és orvos, diák és pártmunkás. Nem éppen megnyugtató, de felettébb érdekes volt a számomra, hogy kettő kivételével mindegyikük visszakérdezett: Mit akarok ezzel? Azaz gyanús lettem. Próbáltam elhessegetni aggodalmukat, de nem hagyták annyiban: miért vagyok kiváncsi a véleményükre? Talán bizony fel akarom használni ellenük? Bizalmatlanság. A kezdeti nehézségek után azonban rendszerint feloldódott a légkör. Nem mintha egy csapásra és mindannyian megnyíltak volna. Egyikük — némi büszkeséggel — váratlanul azt mondta: •Nekem van véleményem, elhiheti, még a véleménynyilvánításról is van*. Csak éppen nem hitte el, hogy szükségem van rá. •Amúgy is jobb, ha megtartom magamnak. Abból nem lehet baj.«

Utolsó mondata tulajdonképpen válasz volt mai kérdésemre, de ugye megértik, hogy nem érem be ennyivel? Régóta izgat ez a közéleti téma, közelítgettem is már nemegyszer. Izgat, mert sokszor találkozom előre felkért és felkészített hozzászólókkal, mert gyakran látok érdekelődéstől fűtött tekinteteket, amíg más beszél, és lesütött szemet, ha megkérdezik: na, emberek, mi a véleményük? Izgat, mert a gyakori hallgatásra valódi vagy képzelt okokat találok ugyan, de magyarázatot nem, és igazi okot is egyre ritkábban. Azt hiszem, az sem mondhat ellent a kutatószenvedély létjogosultságának, hogy statisztikailag is kimutatható: évről évre több ember vesz részt a közéletben; a falugyűléseken, a párttaggyüléseken, a testületi üléseken és más fórumokon egyre többen mondják el észrevételüket, véleményüket. Tény az is, hogy egyre jobban adnak és figyelnek ezekre a véleményekre. Mégsem lehetünk elégedettek.

»Tudja, kérem, manapság elvárják, hogy mielőtt mond valamit az ember, fontolja meg, és vegye számításba azt is, hogy milyen hatást vált ki mondjuk a vezetőjéből. Ez fékez. Mások meg maguk fontolgatják: érdemes, nem érdemes? Jobb a békesség.-*

Ez egy orvos véleménye volt. A másikat egy villanyszerelőtől hallottam, ktsz-dolgozó. »A pénzről meg az anyagról vitatkozunk, mondunk is véleményt. A politikáról meg leginkább magunk között.« Hogy miért? "Az nem téma a tanácskozásokon.«

•Üjszerüen* fogalmazott egy falusi párttitkár, de érdemes figyelni rá, elgondolkoztató. Azt mondta: •Tetszik tudni, aki egyszer már megtanulta a marxizmust, annak a beszédéből igen nehéz kiszűrni, hogy mit akar mondani. Akkor meg min vitatkozzanak az emberek?-* Nem nehéz rájönni: a politikai zsargon, a körülményes mondatfűzés, a többszörösen összetett mondatok, a lényeget takaró kifejezések idegenek az emberektől. Nem tudják vagy nem is akarják követni. Mit tegyenek hozzá?

Mindenkinek van véleménye. Mindenről, amiről információt szerezhet. Hogy megosztja-e másokkal? Négyszemközt, kisebb társaságban gyakran. A fórumokon nem mindig. És nemcsak azért, mert gátlása van.

Mérnök ismerősöm a vélt vagy igazi szakértelmet a véleménymondás gátjának tekinti. Álláspontja szélsőségesnek tűnik, de meggyőződésem: van benne valami. Ezt mondta: •Varrnak emberek, ha úgy tetszik, hivatalos felszólalók, akik bármilyen témáról van szó, szinte szakértői szinten mondanak véleményt. Ha leírnák mondanivalójukat, kiderülne, hogy sokszor semmitmondást álcáznak cikornyás szavakkal. De szenvedélyesen adják elő, s közben megrettennek az emberek. Tudunk okosabbat? Dehogy tudunk. Hallgatnák. Így fogja vissza a vitát a szakértői állásfoglalás.*

E

zek a »szakértők* rendszerint notórius felszólalók, ök mindig mondanak véleményt, gyakran ugyanazt. Igen ám, de ha egyszer elhallgatnának, akkor passzív lenne a gyűlés. Tehát beszélnek — mentve a menthetőt —, s a többieknek •kényelmesebb hallgatni, mint esetleg kihívni maguk ellen az istenek haragját*.

De hát haragszanak-e az »istenek*? Inkább azt tapasztalom a legkülönbözőbb munkahelyeken, a gyárban, az intézményeknél, a tsz-közgyülésen és másutt, hogy a vezetők nagyobb erőfeszítést tesznek — biztatással, a fórumok, a nyílt vita légkörének megteremtésével — azért, hogy munkájukban hasznosíthassák a közösségek bölcsességét, mint amenv- nyire az emberek élnek vagy élni akarnak e lehetőségekkel. Tudom, nem mindenütt van így. Mégis az a gyanúm: a demokratizmus kibontakoztatásának egyik akadálya azokban az emberekben van, akik bátortalanságukkal, kényelmességükkel, visszahúzódásukkal, oktalan aggályaik sorozatával maguk emelnek gátat a nyílt véleménymondásnak. Feltételezik a rosszízű következményeket, a retorziót. Pedig higgyék el: ma már nagyon ritkán találkozik az ember ilyesmivel. S ha valahol előfordul, hogy megtorolják a bírálatot, vagy elsiklanak az okos javaslatok felett, ott nem marad el a következmény.

Egy gyűlésen például tanúja voltam annak, hogy az elnök összefoglalójában csak arra válaszolt, amire kedve volt. Két érdekes javaslat is elhangzott a gyűlésen. Nem volt kötelessége elfogadni, ahhoz viszont nem volt joga, hogy szó nélkül hagyja őket. Rögtön »elkapták*, figyelmeztették a felettesei: »Ha mulasztottál, holnap hozd helyre. Írj az illetőnek, kérd szives elnézését, és válaszolj a javaslatra*. Okos, politikánk szellemében való, gyors intézkedés volt ez.

A hegesztő azt mondta: •Nagyobb baj a kétarcúság. Mert előfordul, hogy valaki ugyanarról mást mond a gyűlésen meg mást a fehér asztal mellett. Olyan is van, hogy már a folyosón megcáfolja magát. Elkaptam egy ilyen embert: mondhatsz te már ezután amit akarsz, senki se hisz neked. És képzelje, azt válaszolta: Tudni kell, öregem, hogy hol mit kell mondani. Hát én nem akarok ilyen lenni.*

Egy szociológiai tanulmányban olvastam: »Mi lehet az oka, hogy sokan nem mondják el a véleményüket, vagy csak egymás között beszélik meg? Ügy látják-e, hogy a dolgok anélkül is rendben mennek; vagy nem ez a véleményük, de úgy vélik, mégsem érdemes nézeteikkel a nyilvánosság elé állni, hiszen úgyse veszik azokat figyelembe?* A két jogos kérdéscsoportra ilyen és olyan válasz is érkezett. De meggyőződésem: nemcsak ezek befolyásolják az emberek vélemény- alkotását. Hiszen azt is megállapíthatjuk: a vitakészség tulajdonképpen nagyon jó nálunk. Csak nem mindig ott és akkor érvényesül, ahol és amikor kellene. Befolyásolja az embereket az is, hogy ha kuncognak és kinevetik őket egyszerű és közérthető szavaik miatt. Az i6, ha nem figyelnek úgy rájuk, mint a meghívott előadóra •köteles tisztességből*. Azután él az a téves nézet is, hogy csak akkor szóljon valaki, ha jobbat tud mondani. Hadd idézzem Voltaire-t, aki azt írta: »A tévedés mindenképpen tévedés, akár pótoljuk igazsággal, akár nem.* Szólni bölcsebb dolog, mint hallgatni.

D

e be kell látnunk azt is, hogy a közéleti aktivitás, a véleménynyilvánítás nemcsak az egészséges társadalmi és munkahelyi légkörtől, hanem az egyéni alkattól, a politikai érdeklődéstől és a látókörtől is függ. Végtére is az a véleményem: sokat kell még tennünk a jó szándékú vélemények felszabadításáért. Igyekezzünk hát elhárítani az útjukból minden akadályt.

'• Jávori Béla