Somogyi Néplap, 1974. február (30. évfolyam, 26-49. szám)

1974-02-12 / 35. szám

Távoli ígéret-e az automatizálás? Akadnak bizonyára, ajcik a e£m olvastán azt kérdik: miért lenne ígéret? Hiszen működ­nek automaták az iparban, a mezőgazdaságban, a szállítás­ban, sőt legújabban a keres­kedelemben is. Az automata még nem automatizá’ás. Egy nagy termelékenységű auto­mata prés nem oldja meg a gyár kapacitás- vagy munka­erőgondjait. Nem elegendő önmagában az állatnevelő te­lep automatizálása, ha erősen változik a tápok minősége, mert a keverőüzemben Pista bácsi lapátja »adagolja-« a koncentrátumokat. . . Mit ér a kávé, az üdítő ital árusító automata, ha üres? Az auto­matizálás folyamatlánc. Nem elég egyes szemeit kikovácsol­ni, az egészet kompletté kell tenni. Ami reális cél A párt X. kongresszusán a Központi Bizottság beszámo­lója megállapította: »Gazdasá­gi fejlődésünknek abba a sza­kaszába léptünk, amikor reá­lis célként tűzhejtük magunk elé, hogy az iparilag közepe­sen fejlett országok sorából az iparilag fejlett országok közé emelkedjünk.« Ennek egyik tényezője a műszaki fejlesztés, amelynek része az automatizálás. De csak az ész­szerű sorrend betartásával: gépesítés — automatizálás — számítógépes irányítás. Ha­zánkban sok területen ala­csony színvonalú a gépesítés, másutt viszont — például a villamosenergia-termelésben, a vegyiparban — viszonylag kiterjedt az automatizálás. Ellentmondás? Rejlik ben­ne az is. de elsősorban annak bizonyítéka, hogy a gazdaság, az ipar nem minden terüle­tén érnek be egyszerre az automatizálás — sőt, az en­nél korábbi lépés, a gépesítés — feltételei. Amilyen hiba a késés, olyan károkat okozhat az elsietés! Mozdulatlan „bábuk” Lorenzo Medici herceg a XV. században automata bá­but készíttetett. A lányalak citerázott, a zene ütemére táncolt, majd végül megha­jolt; ezzel a mutatvány véget ért Napjainkban a »bábuk« a nap jó részében mozdulatla­nok; a forgácsoló automaták átlagos műszakszáma alig több, mint a normál szer­számgépeké. Medici herceg és társasága játszott az automa­ta bábuval. Napjaink auto­matáinak túlnyomó többsége túl drága ahhoz, hogy a szer­vezetlenség játékszere legyen. Vannak tisztes eredmények. Az automatizálás például döntő szerepet játszott abban, hogy egy évtized alatt az üvegiparban 60 százalékkal csökkent az egy tonna üveg­anyag olvasztásához felhasz­nált tüzelő, vagy abban, hogy míg tíz éve 32 liter sör folyt palackokba minden hektónyi termelésből, most már 75 li­ter az arány. Az sem lebe­csülhető, hogy az automata szövőgépek száma 1963 óta megháromszorozódott, s ma már arányuk 45 százaléknyit tesz ki. Vannak nehéz gondok. Az automatizálás megköveteli a dolgozók szakmai összetételé­nek változását, egyebek kö­zött a műszerészek táborának ugrásszerű növekedését. Az automaták beállítása, vezérlé­se, karbantartása lényegében szellemi munka, de miféle »státusnak« tekintsék, azaz mennyi bért fizessenek érte? A legutóbbi években az au­tomata esztergagépek állomá­nya a korábbiaknál gyorsab­ban, átlagosan esztendőnként három százalékkal gyarapo­dott. Kihasználásuk viszont megkövetelné a további mun­kaműveletek átszervezését, korszerűsítését, de erre a ter­melők nehezen vállalkoznak, Munkában a tejüzem automata töltőgépe. mivel csak a közvetlen hasz­not nézik, s az nem mindig kimutatható... Tárgyilagos térkép Távlati műszaki fejleszté­sünk főbb irányai címmel 1970 decemberében fogadott el egy dokumentumot az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság, amely egyebek között ki­mondja: »A társadalmi-gazda­sági fejlődés és a vele kap­csolatos technológiai és szer­vezési folyamatváltozások az automatizálást, a műszerezést és a számítástechnika széles körű alkalmazását objektíve igénylik.« Ez az igény azon­ban nem egyszerre teremtő­dik meg minden területen. A tennivalókról tárgyilagos tér- képet készíteni, a sorrendet, a beveendő hadállások egy­más utánját megállapítani épp úgy dolga az iparirányí­tásnak, mint az egyes válla­latoknak. Tervezés és szervezés A. kezdetnél tartunk, hiszen a helyzetet jellemzi, hogy először csupán 1972-ben ke­rült sor — akkor is kísérleti jelleggel — átfogó, a népgaz­daság egészét felölelő vizsgá­latra, elemzésre az automati­záltsággal kapcsolatban. S jó ideig tartott, míg azt tisztáz­ták, ki mit ért automatizálás alatt. E vizsgálat állapította meg, hogy az állami iparban — érték alapján számolva — 33,6 százalékra rúg a teljesen vagy részben automatizált gé­pek, berendezések aránya. Ám az egészen korszerű, teljesen automatizált, ún. segédener­giával működő eszközöké mindössze 1,3 százalékot tett ki. Hosszú tehát az út? Hosz- szú. Mégis, neki kell vágni. A termékek bonyolultsága, a minőségükkel szembeni köve­telmények növekedése épp úgy megkívánja ezt. mint a munkaerőhiány enyhítése. Ám ne egy-egy »csodagép« tanú­sítsa a törekvéseket, hanem mór az új üzemrész tervezi* sekor figyelembe vett jövőbe- ríi automatizálás, a mindenre kiterjedő szervezési terv. mely szilárd alapokra helyezi a »maguktól dolgozó« berende­zéseket, s nemcsak szó szerint, hanem képletesen szintén. Az ötödik ötéves terv előmunká­latait megkezdték mindenütt. Némi töprengést, meditálást, reális erőfelmérést az auto­matizálásnak is szenteljenek. Nem a látványos tettekért. Sokkal inkább a lehetőségek okos kihasználásáért. M. O. >■ o k o í 1 szálak ' III llilll w V £ j icliönli ii mi ii ii ii ii ii lausen tábornokhoz H vezetnek 1 Egy hajó megérkezik Somogyi Néplap A »Fomin« lassan közele­dett az iráni kikötőhöz, Pah- levihez. Az eső függönye mö­gött már kirajzolódott a part vonulata, amikor a hajó meg­állt. Itt kellett bevárnia az iráni révkalauzt. Néhány éles, köhögésszerű hangot hallatott, amely egyenletes zúgássá csöndesedéit. Vihar közelgett A tenger elszürkült, a si­rálycsapatok izgatott sikoltá­sokkal köröztek. A kapitány aggódva tekintett előre: a hirtelen támadt vihar nem akadályozza-e a révkalauzt Aggodalma fölöslegesnek bi­zonyult, szaggatott szirénaszó bődült föl, és hol a hullá- tmok taraján, hol annak völ- I gyeiben manőverezve föltűnt egy rozzant motorcsónak. Ügy tetszett, hogy a gyönge testet darabokra zúzzák a hullámok, de a csónak sértetlenül oda­simult a bajó oldalához. A révkalauz — magas, szikár öregember — fürgén lépked­ve a kötélhágcsón, egyenesen a parancsnoki hídra ment. Néhány perc múlva a hajó folytatta útját a kikötő belse­jébe. A Fahlevi-öböl jobb oldalán egy városka terült el, ala­csony házakkal az örökzöld narancsligetek között. Itt-ott — mint toprongyos alakok az ünneplő tömegben — kopott, őszi ruházatban néhány eper­és almafa idétlenkedett. Az ellenkező, kazjanszki oldal előterében raktárépületek és a kikötő szolgálati helyiségei húzódtak, mögöttük néhány utcácskát formáló lakóházak, szállodák, szatócsüzletek. A várossal az öböl átívelő széles híd kötötte ö*ze őket. A »Fomin« kikötött a me­redek kőfal mellett, fedélze­tére fölsiettek a szolgálatos tisztviselők. A formaságok el­Négy óra a sárkányok között A kaposvári városi ta­nács épületének toronyórája már 1902-ben is ketyegett. Ak­kor készült a városháza, és Czinkóczi Géza gondnok sze­rint már akkor beszerelték az órákat a torony négy oldalá­ba. Falba vágott, alig észreve­hető keskeny ajtót nyit a kulcs. Kanyargós, szűk csiga­lépcsőn megyünk fölfelé, majd négy-öt forduló után nyikor­gó falépcsőhöz érünk. Űjabb kapaszkodás, és már az erké­lyek szintjén vagyunk. Itt van a toronyóra szerkezete. Fürdő­kád nagyságú fatokban 10—12 centiméter átmérőjű fogaske­rekek illeszkednek egymásba, Popovics István szerencsi órás­mester munkája. Az óra most halkan jár, és az utóbbi évek­ben már kongatással sem jelzi a múló időt. Ennek azonban oka van . .. Nagy Junos közel negyed- százada portás az épületben. Ű mondta el, hogy az ötvenes évek elején is működött a to­ronyóra, de akkor még más volt a megvilágítása, és más szerkezet is volt beépítve. — Nagyon elhanyagolták, senki sem kezelte, mígnem 1961-ben »megzenésítették« az órát. Hangszalagra vették a tanácson dolgozó összes gép­írónő hangját, 6 közülük vá­lasztották ki a legkellemesebb hangút, Schranz Arikét, az épí­tészeti osztály adminisztráto­rát. — Két hétig kellett a torony­ban ücsörögnöm! össze kellett hangolni a magnót és az órát. Végre sikerült; minden óra előtt megszólalt egy zeneszám, de sajnos, már nem emlékszem rá, hogy mi volt az. Azután két alkalommal hangzott föl az erősítőkön: A pontos idő ti­zenkét óra! A pontos idő ti­zenkét óra! Utána megint zene következett. Azt hiszem, egy éven keresztül működött ez a rendszer, aztán egyszer csak elhallgatott az óra, Nem tu­dom, miért. A gondnoktól ennek az okát is megtudtuk. Ha — különösen a késő éjjeli vagy kora hajnali órákban — nem pontosan hangzott fel a »szózat«, »jó humorú« telefontulajdonosok a városi tanács elnökét hívták fel, s közölték vele a pontos időt. Másrészt zavarta a kör­nyék iskoláiban a tanítást, kü­lönösen nyári, meleg időben, amikor az osztálytermek abla­kai nyitva voltak. A zenélő szerkezet fölszere­lése 30 ezer forintba került. Bár a »túl hangos« pontos idő valóban sokakat zavarhatott, a Vezet az őszibarack Somogy hetedik az országban •A második világháború után világszerte erőteljes fejlődés­nek indult a gyümölcsterme­lés. Érdekes, figyelemreméltó összegezés jelent meg az or­szág gyümőlcsfaáÚamányá- nak alakulásáról a Statisztikai Hivatal gondozásában. Az 1972. évi általános mezőgazdasági összeírás során reprezentatív fölmérést végezték erre vo­natkozóan is, most a tapaszta­latokat közreadó sorozat ki­lencedik kötetéként ezt a je­lentős ágazatot összegezték a statisztikusok. Hazánk gyümölcstermelésé­nek ugrásszerű fejlődése nem­csak mennyiségileg szembe­tűnő — 1935-ben harminckét millió, 1972-ben nyolcvan­millió volt az álomány —, ha­nem minőségileg is számottevő változás történt. A mezőgazda­ság szocialista átszervezésé­vel korszerű, nagyüzemi gyü­mölcsösök létesültek, és az intenzív termelési mód mind­inkább tért hódit a háziker­tekben is (12 százalék intenzív művelésű). A termés ;nennyi- ■ség alig több mint tíz év alatt megkétszereződött, a hatvanas évek nyolcszáz tonnájáról 1972-re másfél millió tonnára intézése után az utasok hajólápcsóhöz tódultak. A tö­megben is élesen elkülönült az a csoport, amely többnyire szőke, civil ruhás, mégis fel­tűnően katonás mozgású fia­talemberekből állt. Harsány hangon, németül társalogtak a tengeri út viszontagságairól, éjszaka ugyanis a hajó ugyan­csak meghintáztatta utasait. A Szovjetunión keresztül sok-sok üzletember érkezett Iránba. A lépcsőnél egy tiszt­viselő vámvizsgálatra irányí­totta az utasokat. Egyikük, egy szürkéskék szemű, szőke, harmincöt év körüli férfi, egy kissé lemaradva, kíváncsian nézegette a sürgölődő rakodó- munkásokat, akik bő ruháza­tukban Repin hajóvontatóira emlékeztették őt. A vámihelyiségben mozgó szalag továbbította a csoma­gokat a hosszú pultra. Az utasok sorban állva várták, hogy a vámosok megvizsgál­ják poggyászukat. Gyorsan végeztek, már csak az iratok ellenőrzése maradt hátra. A rendőrtiszt — átvéve a rakodómunkásokat figyelő utas kezéből a Szovjetunió címerével ékesített útlevelet — félhangosan olvasta: — Szergejev Jakov Vaszil- jevics, a Szovjetunió iráni kereskedelmi képviseletének számviteli alkalmazottja — és mintha habozna, kelletlenül visszaadta az igazolványt. Ha tehette volna, bizonnyal visz- szakütd minden utast a hajó­emelkedett. Ezzel párhuzamo­san az egy főre jutó gyümölcs­fogyasztás 63 kilóról több mint 72 kilóra nőtt — 1975-ben 84, tíz év múlva 100 kiló kőiül alakul. A legszembetűnőbb fejlődés az őszibaracknál ta­pasztalható: 1935 óta több mint meghatszorozódott az állomány, 1972-ben tizennégy- millió-nyolcszázezer ösziba- rac'kfa volt hazánkban — eb­ből csaknem egymillió So­mogybán. A legintenzívebb gyümölcs- termelő megye hazánkban — mintegy kilenc és fél milliós állományával — Bács-Kiskun. Somogy a sorban a hetedik he­lyen áll; hárommillió-hatszáz­ezer gyümölcsfát vették szám­ba az összeírás során. Számos érdekes, elgondol­koztató adatot tartalmaz ez a kiadvány, közülük még ess." egyet említünk. A gyümölcs­termelés bruttó értéké az el­múlt öt évben öt és fél mil­liárd forint volt, ez az ágazat adta a növénytermelés tíz százalékát. Méghozzá olyan területen termett ez az érték, amelynek jelentős része más szántóföldi kultúrákkal gaz­daságosan alig hasznosítható. ra, aki a szovjetek országából érk ezett. Szergejev kilépett a város­ba, és elindult a szálloda felé, hogy taxit keressen. A kis kikötővárosban élénk forgalom zajlott. Szakállas ut­cai kereskedők kiáltozva, ri­kácsolva árulták a vadkacsát, halat, narancsot. A hajó ér­kezésére mintha a város egész lakossága az utcára tódult volna, fölkínálni árukészletét. Szergejevnek nem kellett a szállodáig menni. Egy borzas kölyök kezéből kivette a bő­röndöt és egy közelben álló taxihoz cipelte. — Hová arbab (gazda)? — kérdezte perzsa nyelven egy idősebb siheder, a meglehető­sen rozoga Citroen volánja mellől. — Teheránba. — Üljön be, arbab! Épp most jöttem onnan. Elrepí­tem, akár egy Messerschmit- tel. A legényke ezalatt berakta a bőröndöt a csomagtartóba. Szergejev bizalmatlan mo­sollyal pillantott az öreg Cit- roenra, de a sofőr magabiz­tos kérkedését valahogy ro­konszenvesnek találta. Néhány kránt (iráni váltópénz) esúsz- tatott a talpraesett közvetítő} markába, és beült a kocsiba. < »Csak néhány hónapja kéz-4 dődött a háború Európában,» és a Messerschmittek híre > már ide is eljutott« — gon-j dolta, kényelmesen elhelyez- < kedve az ülésen. (Folytatjuk! teljes némaság nem jellemzőié egy toronyórának. (Gondol­junk csak a londoni Big Ben- re, vagy a prágaiak híres órá­jára! Mindkettőnek hangja hozzátartozik a város hangu­latához.) Egy darabig aztán nem is működött »a kaposvári Big Ben«. Az épület felújításakor a tornyokban galambászó mun­kások az óra tengelyét hasz­nálták kapaszkodónak. 1971- ben újították föl a szerkeze­tét, az ország egyetlen, erre képzett szakembere jött Ka­posvárra Szédítő megasságiban dolgozott a város felett, ott, ahol a négy sárkány tátja szá­ját négy világtáj felé. (Egyéb­ként a sárkányhoz is kötődik egy érdekes történet: kisipa­ros készítette az ijesztő formá­jú szörnyeket, s az egyikbe — munkáját a késői időkre is megörökítendő — kis üvegtok­ban elrejtette élete történetét, és egy szál cigarettát. Rajta kívül senki sem tudja, hogy melyik sárgány őrzi az üzene­tet.) Régen az óra nagy hidegben és meleg napokon késett, illet­ve sietett. A forgó alkatrészek között az olaj megmerevedett vagy nagyon is megolvadt, és az okozta a pontatlanságát. Most már percnyi pontossággal jár, és Czinkóczi Géza első dol­ga munkába érkezése után, hogy a rádióhoz igazított kar­óráján ellenőrzi, hogyan jár a toronyóra. Hetente két alka­lommal kell fölhúzni egy ak­kora kurblival, amivel el le­hetne indítani egy hatalmas teherautót Is. Különben egy­szerű szerkezet viszi át a füg­gőleges tengelyről az erőt a mutatókhoz: ehhez az órás négy — kerékpárokhoz való — fogaskereket használt föl. Ezek fedve vannak, nehogy a torony állandó lakóinak, a ga­lamboknak becsípje a lábát. Amikor a toronyiban jár­tunk. 10 óra 20 percet jeleztek a mutatók. A három perces ké­sést még korrigálta Czinkóczi Géza, aztán ismét lefele indul­tunk. Nem volt könnyű dolog: a torony hegyében valóságos gerenda! abirintus tartja a te­tőt, és sűrű félhomály van. A naptól megvilágított sárkány­fejek ijesztően vicsorogtak ránk. Mészáros Attila 3! larilí! jmíII 22 éve Buzsákon (Tudósítónktól.) Buzsák, iparcikkbolt. Az üz­letben Fehér László boltve­zető. Vásárlói szeretik és meg­becsülik, a községet szolgálja immár 22 éve. Rend, tisztaság és árubőség, több mint 1500 féle cikk van itt. Hiány per­sze mindig akad, de a boltve­zető nagyon jó kapcsolatot ala­kított ki a nagykereskedel­mi vállalatokkal. A buzsáki iparcikkbolt készlete 900 000 forint értékű. Ezzel az áruval évente 3,8—3,9 millió forintot forgalmaz két munkatársával együtt. 38 éve annak, hogy P’ehér László ismerkedni kezdett a pult mögötti munkával. Bics­kén volt kereskedőtanuló, pá­lyafutásának főbb állomásai: Budapest, Balatonboglár és Balatonfenyves. A lengyeltóti áfész buzsáki üzletét 1952-ben vette át. A bolt először vegyes, amolyan falusi szatócsüzlet volt. 1956-ban alakították ki az iparcikkboltot. A falu és az áfész egyaránt ragaszkodik a boltvezetőhöz, mert egyrészt biztosítja a jó ellátást, más­részt képviseli a fogyasztási szövetkezet érdekeit. Az áfész igazgatóságának szakszerve­zeti bizottsága a munkaver­senyben elért eredményeiért többször javasolta kiválódol­gozó-jelvény kitüntetésre Fe­hér Lászlót. E javaslatot a ter­melési tanácskozás elfogadta. A boltvezető vigyáz a szö­vetkezet vagyonára. Hiánya az eltelt 22 év alatt nem volt. öt tanulót nevelt kereskedővé ebben az üzletben. Azt sajnál­ja csupán, hogy négy gyerme­ke közül egyik sem folytatja az ő munkáját. Még öt éve van vissza a nyugdíjig, és Fe­hér László ebből az üzletből alkar elmenni a megérdemelt pihenésre. a

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom