Somogyi Néplap, 1974. február (30. évfolyam, 26-49. szám)

1974-02-20 / 42. szám

Közös óriás kombinátok A KGST-országok komplex programja A szocialista gazdasági Bulgária — a Szovjetunió­val és Magyarországgal kö­„Ilyen jó időre nem emlékszem” Beszélgetés cigarettaszünetben integráció komplex program­jának elfogadása óta eltelt két és fél esztendő alatt a KGST- tagországok jelentős eredmé­nyeket értek el ezen a téren is: számos sokoldalú termelé­si szakosítási és kooperációs egyezmény született, közös tervezési, együttműködési megállapodásokat írtak alá. A szóban forgó egyezmények el­sősorban a gépipar, a vegy­ipar, a könnyűipar területén irányoznak elő együttes erő­feszítéseket, de ugyanúgy vo­natkoznak közős nyersanyag­kitermelő és -feldolgozó kapa­citások létrehozására, vala­mint kulcsfontosságú tudomá­nyos-technikai problémák együttes megoldására is. Kuba 1872-ben lett a KGST tagja. Az utóbbi években Ju­goszlávia is egyre inkább be­kapcsolódik a KGST-országok közös tevékenységébe; részt vesz a komplex program meg­valósításában. A gazdasági integráció programjának megvalósítása a KGST-tagországok számára lehetőséget nyújt a nyers­anyag- és egyéb természeti erőforráshiány megszünteté­sére, hatékonyan működő, op­timális kapacitású vegyes vál­lalatok létrehozására, vala­mint a legfontosabb népgaz­daság-fejlesztési feladatok kö­zös végrehajtására A testvér­országok erői egyesítésének egyik legjellemzőbb példája a Barátság-olajvezeték létre­hozása, valamint a KGST-or- szágokban szovjet segítséggel létesülő atomerőmű-hálózat. A nyersanyagproblémák megoldását segíti elő a tagál­lamok képviselői által a 27. ülésszak során aláírt általános egyezmény a kiembaevszki azbesztkitermelő és feldolgozó kombinát felépítésében való együttműködésről. A hatalmas vegyes vállalat kapacitása évi 500 000 tonna azbeszt lesz. A Szovjetunió és a többi KGST- tagállam 800 millió rubeles beruházással építi föl az uszty-ilimszki cellulózkombi- nátot, amely már a követke­ző ötéves terv végére meg1- kezdd működését, s évente 500 ezer tonna jó minőségű cellu­lózt ad a tagállamok népgaz­daságának. A Szovjetunió, Csehszlovákia és az NDK kö­zött egyezmény született a Szovjetunió területén történő kőolaj- és gázkitermelésről, Bulgária pedig — a Szovjet­unióval kötött egyezmény alapján — részt vesz számos szovjet kohóipari, cellulózipa­ri és könnyűipari termelőka­pacitás bővítésében. Az elmúlt években a KGST- tagállamok számos fontos, nagy kapacitású ipari nyers- anyag-kitermelő és -feldolgo­zó kombinát építését kezdték meg. zösen — óriási kaiéinál tszóda- kombinátot épít, amelynek kapacitása évi 1,2 millió ton­na szóda lesz. Magyarországon — szovjet technikai részvétel­lel — korszerű kőolajfeldol­gozó üzem létesül, mely a Ba­rátság II. olajvezetéken érke­ző szovjet kőolajból állít elő majd sokféle korszerű termé­ket. A gépipari termékek köl­csönös cseréjének méreteit jól érzékelteti az a tény, hogy az 1971—1975 közötti időszakiban a Szovjetunió a testvérorszá­gokból összesen 18 milliárd rubel értékben importál gé­peket és berendezéseket, szemben az előző ötéves terv­időszak 12 milliárd rubeles mennyiségével. A Szovjetunió a szóban forgó időszakban 11,4 milliárd rubel értékben szállít gépeket és berendezé­seket az európai szocialista országokba. Az integráció folyamat egyik legfontosabb területe a KGST-országok műszaki-tu­dományos együttműködése. A komplex program megvalósí­tása során a tagországok ed­dig több mint 40 műszaki-tu­dományos együttműködési megállapodást írtak alá, több mint 35 koordinációs közpon­tot, 7 tudományos koordiná­ciós tanácsot, 2 nemzetközi tudományos egyesülést hoz­tak létre. A koordinációs köz­pontok munkájában a tagor­szágok több száz műszaki-tu­dományos és tervezési szer­vezete vesz részt. A Szovjetuniónak a KGST- országokkal folytatott keres­kedelme az 1971—1975 közötti időszakban az előző ötéves időszak másfélszeresére bő­vül, s a forgalom össz-volu- mene eléri a 77 milliárd ru- bert. A komplex program megvalósításának első két és fél éves tapasztalatai és ered­ményei igazolták a KGST- országok által kidolgozott kö­zös gazdaságfejlesztési straté­giát. A KGST-országok gaz­dasági fejlődését az elmúlt években a dinamikus gazda­sági növekedés, a leghaladóbb ágazatok kiemelt ütemű fej­lesztése jellemezte. Néhány jellemző adat: 1971—1972-ben a KGST-országok bruttó nem­zeti jövedelme több mint 11 százalékkal, a bruttó ipari termelés pedig 15,4 százalék­kal növekedett (a fejlett ka­pitalista országúkban az ipari termelés növekedése ugyan­ebben az időszakban csak 8,8 százalékos volt). 1972-ben a KGST-országokban több mint 2,3 millió lakás épült, vagyis körülbelül 10 millióan költöz­tek új otthonba. A havas örömök kedvelői­hez mostoha volt az idei tél. Hideg, eső, szél néha ugyan volt, de havat mutatóba is alig küldött. A tavasz erő­sebbnek bizonyult. Fölébresz­tette a növényeket, a fákat. A fű is sok helyütt már kizöl- dellt. A termelőszövetkeze­teknek ez annyit jelentett, hogy a szokásosnál jóval előbb kigördülhettek a gépek a föl­dekre. Már januárban is ta­lálkoztunk szántó traktorok­kal, de a tavaszi munkák csak most, a februári jó idő megérkezésével együtt kez­dődtek. A komiósdi Béke Termelő- szövetkezetben is javában szórják a műtrágyát. A rövid téli pihenő elég volt arra, hogy előkészítsék a gépeket, zavartalanul folyhasson a munka. Az egyik tizenöt hol­das táblán ' három traktor szánt Egy hatvanholdas táb­láról jöttek át ide. Reggel hét óra óta szünet nélkül pöfög­nek a traktorok. Nincs nehéz dolguk, a föld engedelmeske­dik az ekéknek. Petes József gépe áll meg a tábla szélén. Régi traktoros ő, hiszen már a »hofferes« vi­lágban is »nyeregben ült«. Az­után pár évig más munkakör­ben dolgozott de 1966 óta újra a komiósdi tsz traktoro­sa. Reggeltől estig a határban van. Ekét boronát, kultivá- tort és még sok más munka­eszközt vontat a gépe, attól függően, hogy milyen feladat­tal bízták meg. — Ha itt végeznek a szán- i tással, hol állnak újra mun­kába? —Még nem tudom. Oda megyünk, ahol szükség van a traktorokra. Most már nem kell attól tartani, hogy nem akad munkánk. Ahogy a nap ereje növekszik, a munka is úgy lesz egyre több, és keve­sebb a cigarettaszünet. Persze azért jólesik egy-két percre leszállni a gépről. Az ember egy kicsit megmozgatja a tagjait. — Mikor jöttek ki az idén először a földekre? — Januárban. Azután csak kisebb megszakítások követ­keztek. De most már úgy lát­szik, hogy a tavaszi munká­kat nem kell a rossz idő miatt megszakítani. — Ebbe a táblába milyen növény kerül? — Kukorica. Hamarosan újra visszajönnek a gépek: tárcsázni, vetni, aztán ha a növény már megerősödött, kultivátorozni, vagy ahogy csak magunk között nevezzük, ekézni. — A föld hogy bírja a gé­peket? — Ott az oldalban — mu­tat a kis dombhajlat felé — egy kicsit nehezebben megy a munka, de egyébként nem nedves, könnyen boldogul ve­le az eke. — Ha visszaemlékszik azok­ra az évekre, amikor trakto­rosként dolgozott, volt-e feb­ruárban ilyen enyhe idő? — Ilyen jó időre nem em­lékszem. Ennyire enyhe tél azt hiszem még nem volt. De az idősebbek sem emlékeznek olyanra, hogy január—feb­ruárban már szántottak volna. A cigaretta végigégett, el­búcsúzunk. Petes József újra indítja gépét. Amikor egy fél­óra elteltével ismét elhalad­tunk a tábla mellett, a há­rom traktornak már nyoma sem volt. Csak a frissen fel­szántott föld csillogott nedve­sen. A gépek már egy másik munkahelyen dolgoztak. D. T. Eltűnnek a mocsaras rétek a Kapos mentén HUSZONKILENC termelő- szövetkezet, négy állami gaz­daság és néhány szerv, intéz­mény összefogásából alakult maholnap tíz éve a megye legnagyobb társulata, a Ka- posvölgyi Vízgazdálkodási és Talajvédelmi Társulat. Te­rületük százhetvenkét ezer hold, amelyen 640 kilométer hosszú vízfolyás van. Számok, tények. Igazán beszélőkké ak­kor válnak, ha hozzátesszük, hogy a rétek, legelők többsé­ge elmocsarasodott, hogy a ZseJicsóg domboldalairól hol­danként és évente három-négy mázsa búza termeléséhez ele­gendő tápanyagot hord el az erózió, hogy összességében az okozott kár mintegy húszmil­lió forintra rúg. Rendet te­remteni, lépésről lépésre elvé­gezni a védelmi, javítási fel­adatokat — ez a célja, leg­főbb hivatása a társulatnak. (Tegnap Kaposváron a tár­sulat megtartotta évzáró köz­gyűlését. Szabó László igazga­tó főmérnök nemcsak a múlt évi tevékenységet értékelte beszámolójában, hanem a küldöttek elé tárta a társulat idei terveit is. Valójában így zárszámadó és egyben terv­tárgyaló, és az elképzeléseket, a feladatokat jóváhagyó köz­gyűlés is volt ez a tegnapi tanácskozás.) A párhuzam szembetűnő. A gazdaságok feladatainak, ter­melési színvonalának növeke­désével együtt évről évre több munka vár a társulatra is. Tevékenységükkel az eredményesebb gazdálkodás előfeltételét teremtik meg. Tavaly 8 millió 717 ezer fo­rint értékű munka elvégzését határozták el év elején — ezt csaknem egymillió 600 ezer forinttal túlteljesítették. Fel­adataiknak csaknem a felét a közcélú vízrendezés jelentette. A hársasherki, a somodori, a tékes-pataki, a szentbalázsi, s kaposfüredi vízfolyásnál, az igali tározónál csaknem öt és fél millió forint értékű mun­kát végeztek tavaly. Gépi és kézi erővel több mint három­százhét ezer köbméter földet mozgattak meg. A műszaki színvonal emelkedésére, a szüntelenül fejlődő gépesítés­re utal, hogy ebből csak 12 ezer köbméter volt a kézi földmunka. Lehetne még so­rolni tovább a múlt évi mun­kák összegező adatait, ehe­lyett inkább azt érdemes / megemlíteni, hogy a felada­tokat mindössze 108-an végez­ték; egy munkás 120 ezer, egy műszaki dolgozó több mint egymillió forint termelé­si értéket állított elő. (Szabó László beszámolójá­ból: »Tevékenységünkben a szocialista munkaverseny, a brigádmozgalom jól mérhető, hatékony segítséget jelent. Emellett nagy gondot fordí­tunk a belső tartalékok feltá­rására, a hatékonyság foko­zására. Elértük azt, hogy va­lamennyi munkakörben gya­korlott, jó felkészültségű em­ber dolgozik, öt évvel ezelőtt a dolgozók nyolc százaléká­nak volt felsőfokú végzettsé­ge, ma az arány 23 százalék. A középfokú végzettségűek aránya 16-ról 41 százalékra nőtt, az alapfokú végzettsé­gűeké pedig 76 százalékról 36 százalékra csökkent.«) A gazdaságúknál maholnap befejeződik a tervkészítés. Az egész éves munkát meghatá­rozó számokba foglalt célúk az eddiginél több munkát, több erőfeszítést követelnek. 1974 a társulat elé is nagyobb követelményeket állít Már eddig több mint 12 millió fo­rint értékű munkára kötöttek szerződést. Befejeződik többek között a Balázs-patak rende­zése, folytatódik a hársasber- ki, a kaposgyarmati, a kapos­füredi vízfolyás rendbetétele, hozzákezdenek ehhez a mun­kához a Bárdi-pataknál; há­rom és fél millió forint érté­kű komplex meliorációs mun­ka vái; rájuk — és lehetne so­rolni tovább. A munkák nyo­mán megszűnnék a mocsaras rétek, megszűnik az erózió, gazdagabban terem a föld. (Egy hozzászóló így mondta a tegnapi közgyűlésen: »Ala­kulásától kezdve itt vagyok ezeken a tanácskozásokon. Jól emlékszem, hogy eleinte mi­lyen zajosak voltak e rendez­vények, egyik a másik szavá­ba vágott, annyi probléma volt. Ma alig van fölvetés, vi­ta meg jóformán nincs is. Jól­eső érzés az embernek, hogy eljutottunk idáig, hogy köz- megelégedésre, eredményesen dolgozik társulatunk.«) FONTOS MUNKÁT végez­nék. A legnagyobb érteket, a termőföldet védik, javítják. Egyre szebb eredménnyel V. ML Látványos átok N agy iába vágtam a fejszét. Most azután kapálózhatok a kidőlt fa rám szakadt ágainak szövevényében. De azért elmondom hosszú vizsgálódásom tapasztalatait, ámbár kötetet is írhatnék, annyi ága-boga, útvesztője van az ügynek. Szomorú a kép. S a legborzasztóbb, hogy »senki se tehet róla-«, azaz mindenki felelős. Tehát típuseset. Most ép­pen a büszkén hivalkodó kaposvári termálfürdőről és uszodá­ról lesz szó. Hét évvel ezelőtt magam is ott lelkesedtem az avató-ünneplő tömegben, filmszalagra rögzítettem minden szé­pet és jót. Lehet, hogy azóta engem is korhol az »utókor«? Mindenesetre a tény megmásíthatatlan: akkor is volnának hibák, ha nem beszélnénk róluk. Két év óta panaszáradat önti el a fürdőt. A háborgás jogos, ha néha találkozunk is túlzá­sokkal. Vita tombol a felelősség körül, s ez rendszerint huza­vonával jár. És vita van arról, hogy kinek mit kellene tennie. A döntés mindig nehéz, most különösen az. Megpróbálok valamiféle leltárt összeállítani, röviden. Van termálfürdő és uszoda. Nincs víz. Aid:or sem volt elegendő, amikor megnyitották a fürdőt. Van látványos épület. Nincs célszerűség. Van több medence, nincs előírásszerű vízcsere. Tehát: van mocsok, fertőzésveszély, középfülgyulladás és szembetegség; nincs elegendő víz, a tisztaság legfőbb biztosí­téka. Van omladozó épületkülső, korrózió, épületgépészeti baj, szivárgás, tervezői, építői hibák garmadája. Nincs felelős, a garancia rég lejárt. Van üzemeltető vállalat, s a fürdő púp a hátán. Van sportiskola, látogató, nyáron túlzsúfoltság és éven­te félmilliós ráfizetés. Folytassam? Messziről kellene kezdeni a történetet. És megállapítani olyan hibákat is, amilyeneket a szakemberek sem vetettek papírra. Ez is egyfajta » felelősség«. A terv szép volt, igen látványos és újszerű. A fürdőkhöz eddig — számítva a gőz­re, a vegyi és lélektani hatásra is — sohasem terveztek nagy üveg- és falfelületeket. Nálunk azonban a látványosság ked­véért feladták ezt az aranyszabályt. Nem szokták kőlapokkal borítani a falat, s korábban azt is tudták, hogy a folyamatos tisztítás miatt hol kell be- és kivezetni a vizet. Kaposváron ebben is újítottak. Az uszoda medencéje csak azért nem lett szabványméretű, mert akkorára nem volt pénz. Ebben tehát vétlen a tervező. Egyébként Ybl-díjat kapott a megyei könyvtár és a fürdő terveiért. A könyvtár betonkolosszus. A fürdőnél meglazultak és omlanak a kőlapok. Mintha föl­cserélték volna a két tervet. Az építők tették a magukét — terv szerint, a maguk módján. Annyi bizonyos, hogy már az átadás előtt 42 pontos hibajegyzék készült. Két évig folyt a pereskedés. Fűtési gon­dok, szivárgás, üzemeltetési nehézségek és így tovább. A gép­házban most is szivattyú működik. De mire megyünk a múlt emlegetésével? A városnak nagy szüksége volt a fürdőre. Ki gondolta volna, hogy ennyi bajt hoz ránk? A fürdő minden gondja a Somogy megyei Víz- és Csa­tornamű Vállalat nyakába szakadt. Más a hivatása. 1972 jú­liusában szakértői vizsgálatot kért, nem lehetett várni tovább. A vélemény lényege: életveszély a külső borítás miatt. A ki­járatokat, a teraszt, a külső lelátót drótkerítés, szögesdrót választja el a külvilágtól. Borzalmas látvány. A megbeszé­lésre két szerv képviselője nem jött el: a tervezőé és az épí­tőé. Írásban válaszoltak a jegyzőkönyvre: ők bizony nem fe­lelősek, amúgy is lejárt a garancia. A Kőfaragó és Épület­szobrászati Vállalat szakvéleménye mellé térvet, költségvetést is adott. Az egész burkolatot le kellene bontani, és újat épí­teni 3 426 448 forintért. A 33 milliós, kívül romos épület »utó­gondozásaként«. K inek van pénze rá? Az üzemeltetőnek nincs. Inkább állványzatot vett 80 000 forintért, föl is építette a ter­málrész elé 1973 októberében. Azóta folytak a kísérle­tek. Megnyugtatásul: én már láttam egy mintapéldányt a tűzben horganyzott, korrózióálló óriás csavarok közül, ame­lyekkel május végére megerősítik a köveket. Két évvel a ba­jok fölfedezése után. De ettől még szivárgás van a falban, rozsda eszi az ablakkereteket, két festő állandóan a csöveket mázolja, s mire a végére ér, kezdheti elölről. Az elektromos hálózat »elrohadt«, a viz némely helyen a beton »folyosó­ban« folyik a cső helyén, mert azt már elemésztette, az idő. Az átlagos évi üzemelési és karbantartási költség 3.5 millió forint. A bruttó árbevétel 2 800 000 és 4 069 000 forint között volt a hat év alatt. Mondom: ez a fürdő púp a vállalat hátán, az állami támogatás ellenére is. Beszéljünk a vízről? Egyetlen termálkút működik napi 310 köbméteres vízhozammal, s néhány ivóvizes kút, amelyet bekötöttek a váro6 ellátásába is. A vízigény meghökkentő. Nem akarom számokkal untatni az olvasót, de azért nem árt tudni, hogy a szabadtéri uszoda kéthetenként 12 051: a külső tanmedence naponta 141; a fedett uszoda kétnaponként 1028; a termálmedence naponta 129; a régi strand két medencéje háromnaponként 3658 köbméter vizet nyelne el, ha volna, s ha betartanák a fürdötörvény előírásait. Nem tartják be. Ügy tudom, a város kútjainak összes vízhozama naponta 17 000 köbméter körül van. Lehetetlen tisztán tartani a medencé­ket. Még az új vízforgatóval sem lehet, amely hol működik, hol nem. Kettő van belőle az országban, de a jelenlegi álla­potokat figyelembe véve legalább három kellene Kaposváron, Mit mond a KÖJÁL? Rendszeres mérés, jelentés, jegyző­könyv, levélváltás. Ha a közegészségügyi érdeket nem egyez­tetnék a város lakóinak más irányú érdekével, szemrebbenés nélkül bezárhatnák a fürdőt. Nem teszik. Átmeneti megoldá­sokat, tisztító eljárásokat javasolnak. De ha nem áll be gyö­keres változás, kényszermegoldásként korlátozni fogják a lá­togatók számát. Valóban, a szennyezett víz fül- és szembeteg­ségeket is idézhet elő, de »hajlam is kell hozzá«. A túlzá­soknak tehát nincs helyük (kiváltképp, ha a bizonyítást sen­ki se vállalja). Az előírt vízcsere nélkül fokozódik a fertőzés veszélye. A fürdő látogatottsága? Pontos számok vannak előttem, de azt is kiolvashatom belőlük, hogy túlzsúfolt, azt is, hogy kihasználatlan a fürdő. A sportiskola szerződést kötött a vál­lalattal. Ez több öröm és bosszúság forrása. Jó, hogy van le­hetőség a vízi sportra, az úszóoktatásra; rossz, hogy »érdek- ellentét« álakul ki a lakosság és a sportolók között. A fe­dett uszodában egy vagy két úszósáv jut a »civileknek«, ez sokszor kevés, máskor sok. A fürdővendég öt forintot fizet, a sportiskolás egyet. Ezután sem kellene többet kérni a fia­taloktól. A vezető sportszervek azonban elérhetnék, hogy a tanácsi vállalatok támogassák az úszósportot. Végtére is nem törvényszerű, hogy minden teher a működtető vállalat nya­kába zúduljon. Amúgy is változott a rendszer, 1974-től az ár­bevételhez kap százalékos támogatást a vállalat. I tt tartunk szépséges fürdőnkkel, amelyet napjainkban látványos átokként kezel az üzemeltetőtől a KÖJÁL-ig, a sportiskolástól a város lakójáig úgyszólván minden­ki. A múlton nem érdemes rágódni. Készítsünk gyors lel-, tárt? Kell: új kút, vízforgató berendezés, rendszeresebb kar­bantartás, tisztaság, színvonalasabb szolgáltatás. Kell össze­fogás a működés anyagi feltételeinek megteremtésére. És nem ártana — mint másutt — önálló vállalatra bízni Somogy für­dőinek gondozását. Lehetséges, hogy annak még ennyi pénze se lesz a működtetésre? Nem tudom. A fürdő nem üzlet, de a vállalat se aranybánya. Töprengésre azonban nincs sok idő. Jávori Béla

Next

/
Oldalképek
Tartalom