Somogyi Néplap, 1974. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1974-01-20 / 16. szám
0 HEGEDŰ A KATEDRÁN Az osztályteremnek üvegezett ajtaja van. Ha csendesen lép be az udvarról valaki, nyugodtan szemlélheti a tanítást, anélkül, hogy belülről észre- vennék. Leskelődtem a kastélyosdom- bói iskolában. Idős tanítót láttam a katedrán; a széles asztalon munkafüzetek sorakoztak, mellettük egy hegedű. A vonót gondosan gyantázták, a fehér gyantapor mintha beporcukrozta volna a láb alját, a barna fától még élesebben elütött... Ezt a hegedűt figyeltem sokáig, meg a tanítót, aztán a magnót és a televíziót is. Arra gondoltam: szerencsések ezek a gyerekek. Jövetelem nem véletlen volt: a járási hivatalban mondta Sós Dezső osztályvezető: Jobbágy Gábor tanító negyvenhárom éve lakik s tanít egy helyen, Drávagárdonyban ... Igaz, néhány éve ott »elfogytak« a gyerekek, a néhány kisdiák már Kastélyosdombóra jár át. És oda jár át helyettesíteni ő is. A két község csaknem összeér ... Vajon miért ragaszkodott a kis faluhoz Jobbágy Gábor? — 1930-ban jöttem ide, egyenesen a nagykőrösi tanítóképzőből. Ott azzal indítottak útnak bennünket: örüljünk, hogy egyáltalán állást kapunk ... Hiszen tudtunk mi arról, hogy milyen sors jutott a szellemi ínségmunkásoknak. Itt helyettestanítói állást hirdettek, régóta nem volt »mestere« a falunak. Nem idevalósi vagyok, hanem Pest környéki. Ügy tartottam már akkor, hogy a vándortanítóság volt csak vándormesterség. Megállapodtam itt, magamhoz vettem édesanyámat... Sajnos, betegeskedett, és elköltözött az egyik testvéremhez. Azóta egyedül élek. De várjon csak, ne így írja, nem egyedül. Mert az idejövetel óta val. Amikor idejöttem, még jó háromszázan laktak itt, most kétszázan lehetnek körülbelül. Tanúja voltam annak, hogy mint küszködik az életéért az itteni nép. A harmincas évek válsága itt is éppúgy éreztette hatását, mint bárhol másutt az országban. Micsoda fájdalom az, ha látja az ember, hogy a szegényparasztok elvesztik vagyonkájukat ... Eljöttek hozzám is, »tanító úr, csak tíz forintot adjon kölcsön, különben elárvereznek«. S ha tudtam, adtam — mondja Jobbágy Gábor. És a kölcsönt »történelmi módon« fizettette vissza: a földosztó bizottság egyik vezető tagja lett a felszabadulás után. Nem közhely, ezekben az ilyen kis falvakban a tanító valóban a község lelke volt. A tudás, a szellemi segítségadás letéteményese. Mindenes, akit gyakran felkerestek az iskolapadból már kikerült emberek is, ha betegség sújtotta őket vagy ha hivatalos irat érkezett valahonnan — tanácsért. S az utóbbi három évtized bizonyította be igazán, hogy a tanítványokért — a padban ülőkért és a pádból kikerül- tekért — sokat akar és tud tenni. Emléklapok, oklevelek díszes paksamétáját teszi elém az asztalra: beszéljenek ezek az elmúlt időről. A községi tanács tagja volt — ma Daránynoz tartozik a falu —, és jó ideig járási tanácstag is. Diákrajzokat is látok — a pedagóguspálya szép emlékeit —, búcsúzó nyolcadikosok megható üzenetét. Tudom, a nyugdíjba menő emberekről valló riportok közös sajátja, hogy az újságíró szívesen fedezi fel, hogy akiről ír, még korántsem fáradt, tele van tenniakarással. Vigasz ez vagy biztatás? Ahogy Jobbágy Gáborral beszélgetek tekintetének derűje tölt el. S ebből az optimista hangulatból “TJf'SÄ . érzem“ i^n megragadhatógam. Nem tudom így elmondva érzékeltetni lehet-e, hogy milyen nagyszerű érzés az, ha az emberről azt mondják a falubeliek: a mi tanítónk. És ez nem jön magától. Én nem akarok dicsekedni most, szóval, maradjunk annyiban: valahogy összeforrtam a falunak azt az energiát, amely negyvenhárom évig munkált benne, s még holnap holnapután is megmarad. — Nem fáj elmenni, mert emlékek rakódtak az ember köré. Ne higgye, hogy ez most amolyan önvigasztalás! Ezek az évről évre gyarapodó szép emlékek körülfonják az embert, megnyugtatják és igazolják. Tudja, milyen különösen kiváló pillanatai az életnek az olyan percek, amikor azok a nagyapák hozzák elém beíratni az unokájukat, akiket egv- kor én is tanítottam? Nemzedékeket, a folytonos életet látom magam előtt. Is mert arcvonásokat látok, és különbségeket. Ugyanaz a fej, mosoly, de kerekebbek az arc 'vonások, biztosabbak a tekintetek. Ugyanaz a testtartás. De a kisdiák valamivel erősebb, mint a nagyapja volt, és a Iá bán nem klurhoa, hanem cipő van, olyan cipő, amiről akkor még nem is álmodott senki. És egy dolog a fő: az ember legyen tele derűs nyugalommal, biztatással, islert a gyéréit, amikor belép az iskolába szorong. És mindig az ember arcába néz, fürkészi... Igen igen. A gyermek választ keres a felnőtt tekintetében, és biztatást vár a mosolyoktól. Én ezt a derűt akartam megőrizni mindig a katedrán. Talán sikerült is. Nem fenyitettem a gyerekeket. És hiszek a szeretetben. Érdemes hinni benne ... A mesék nem halnak meg m A nyugdíjbamenetel pillanatára mindenki szorongva gondol. Ezeknek a perceknek a szomorúsága mégis felemelő. Jobbágy Gábornak tegnap adta át Kocsis László, a megyei tanács elnökhelyettese — a dolgos magyar állampolgárok értékes munkáját legmagasabban elismerő kitüntetést — a Munka Érdemrend arany fokozatát. Ezzel pontot is tehetnék a cikk végére. De nincs pont ée befejezés. A könyvtárban — amelyet két évtizede vezet — most is várja az olvasókat. És szép ajándékot készít a kisközség számára »búcsúzóul«: megírja Drávagárdony törté netét. Ettől az idős pedagógusnemzedéktől a munka és a szorgalom látványa búcsúztatja a látogatót. A legbensőből fakadó példaadás. És ebben megint csak nagyon érdemes hinni. Tröszt Tibor »Mesebeli« házacska az utca végére ragasztva. »Bekukucskált« a parányi ablakon a természet. Alacsony famerenyezet, a pára nem tud megszökni. Fekete macska zöldes szeme villain meg a sötét sarokban. »Meghaat a fösvén borbély, vöt néki négy barátja, ementek hozzá virrasztani. Kártyáztak. Osztán körüűték az asztalt, mind ottan kártyáztak, ugye. Az egyik ember oda,nézett a meghóttra, hát az letette a kézit.' Nem szót az ember a többinek, csak kifor- dut az ajtón. Alikor a másik is oda pi llán tott a halottra, akkor má letötte az a lábát. No. az a barát is kimönt. Mire a harmadik is odanézett, lent vót a halott keze-lába. Kimegyek, meanézwn, hun vannak a komáink; avval kimönt. A hatott főkelt. Éjfél vót. No, pajtás — aszongya a negyedik barátnak —. én meg’oo- rotvé.','nik. Jó van. Mer is borotválta. Az isten áldjon meg, hogy megborotváltál. Megörül a halott: ezt neköm még nem mondta senki, szerencséd hogy ezt mondtad. Avval elengedte a negyediket. Azo" meg otthon ütött ki a kóláké meg is haat.«-Hogy télen ne a miénket edd.« engem. Aszongya, hogy neki van egy bátyja, annak, ahogy ő néz. éppen megfelelnék. Majd elkűdd ...« Horváth József, pásztorsorból való legény el is ment hozzájuk. Megtalálta őket, pedig akkor már másik pusztán 'aktak. Tavasszal ment lány- nézőbe. »Hogy télen, amikor íődgyire. Az is megtalálta. Átdobta az övé melletti tábláira. Má korán hajnalba kimentek aztán, hogy nehogy az övükbe dobják azt a követ. Osztánnék gyün két török. Keresik a kő- üdrkát. Hát teJásteb vót aranynyal!« Háború. »Gunyhöban« alud- ak a mezőn. Menekülni kellett. Csökölyben nem leltek menedékre. »Fiatalasszonyhoz akartak beszállásuini bennünket, de nem lehetött, mer annak a tisztikkel költött jóba lenni.« Magától értetődő természetességgel mondja Horváth Józsefné; ilyen volt a háború: az erőszak emelkedett »törvényerőre«. Zseldckis- fa’udon húzták meg magukat 3. ►Szegények vétünk.« A fekete macska önfeledten játszik egy kukoricacsutával. A táskarádió fémesen csillan meg, ahogy a fény ráesik. Kettő is van belőle, ugyanabból a fajtából. Ha átmennek a hálószobába, ne kelljen kivinni a levegőre; még elromlik ... Szendrey Júlia: Molnár Piroska Új magyar dalmű bemutatására készülnek a színházban »Nem gondolok most már adásában. Több mint egy órás1 eltemessék Petőfinek még a az élettel annyit se, mint mennyit hajdani jó napjaimban egy szalagcsokor állásával gondoltam. Ki van rám mondva az ítélet, s nem állítatok többé ellent; örök boldogtalanságra vagyok kárhoztatva, és meg kell . törnöm sorsom vas hatalma alatt...« — Szendrey Júlia sorai ezek, naplójából, 1849. november 10-én keltezve Kolozsváron. Kolozsvárról a fővárosba utazik, hogy osztrák pecsétes útlevelet szerezzen férje további keresésére, Törökországba. 1850-ben Pest-Budán és a Tisza mentén játszódik az a történet, amelyet Szabó György, Behár György és Ba- ranyi Ferenc dolgoztak föl. A Fekete rózsa című romantikus dalmű főszereplője Szendrey Júlia. A szerzőkkel, a szereplőkkel együtt hallgattuk Zsám- béki Gábor fölolvasásában a darabot, melyet a Művelődés- ügyi Minisztérium musical- pályázata — mondjuk így — »hozott«. Két meglepő is van a dologban. Az egyik, hogy musical-pályázaton romantikus dalmű született, a másik: vajon hogyan illik-e ez a köntös Szendrey Júliára? Behár György és Szabó György a szereplőkkel beszélgetve feleletet ad. — Magyar író, zeneszerző feladata például ilyen témának a földolgozása. Nem hiszem azt, hogy nekünk az amerikai musicalt kell követnünk. A mi tradícióink mások. Magnóról szól Behár György zened anyag, korszerű szellemű, mai zene A hagyományvállalás elsősorban — azt hiszem — a zene színpadi alkalmazásában nyilvánul meg. Szabó György a történetnek arról a valóságmagjáról beszélt, ami a Fekete rózsa színpadi cselekményének a tulajdonképpeni «lelke»: Szendrey Júlia szörnyű megpróbáltatása. Az osztrák hatalom végül is erkölcstelennek bélyegzi az ország első asszonyát; lehetetlen helyzetbe hozzák, hogy rajta keresztül szellemét is. Petőfi és Szendrey Júlia tiszta szerelmének a bemocskolóit izgalmas, sok játéklehetőséget jelentő »szerelmi háromszögben« ábrázolja az író, Szabó György. A szerepek kézben vannak. A rendező felolvasása a színházi munka kezdetét jelenti. Szendrey Júlia szerepében Molnár Piroskát látjuk, a díszleteket Szinte Gábor tervezte, a zenekart Behár György, a szerző vezényli. A bemutató február 22-én lesz. H. B. Horváth József éknél voltunk vendégségben, Kisbajomban, a Rákóczi utca végén. Régen Papkerti-résznek nevezték ezt a területet. Régen. »Amikor szegények vétünk: »Az asszony úgy mondja ezt, olyan maigátólértetődően, mint valami foglalkozást. Egy Koplaló nevű pusztán született, annak pedig a neve is sokat mond a kíváncsi természetű embernek. Fekete Erzsébet — ez volt a lánykori neve — sok pusztát ismert. Áprilisban jött a szekér értük, manna kefllett. Ilyen Valit a cselédélet. »Egyszer bementünk édesanyámmal Kapozsvárra vásái- ni. Ahogy lépünk be az üzletbe, hát jön kifelé a néném — mer így hívom én csák az uram után, neki vót tezsvére —, és megáll. Néz kevés a megélhetés, ne a miénket edd.« íratlan törvény volt ez egykor. Csak a »fórj- höz menő« lány testvére volt otthon. Az aztán »ozsonnát« vitt a határba, ahol a családbéliek dolgoztak. »Te Bözsink, vót’itt érted a legény.« »Irult- pájruit a lány.« »Milyen ember?« A válasz megnyugtató volt: »Olyan se nem szép, se nem csúnya.« A nyáron megvolt az esküvés. A lakodalomból mentek aratni. Amikor Kisbajomba jött az. új asszony, nem volt itt még utca. »Olyan kösköny vót az udvar, hogy attól fétünik, elmozdítja azt a kis házat e. kocsi«. Gazdák — itt úgy mondják; »polgárok«— és szegények. Nem a különbségiárzst szülte ezt a gazdacsúfolót? »Valamelyik pógár talált a fődgyin egy birka formájú követ. Átdobta a szomszédja Az osztáskor földet kaptak Kisbajomban. Megművelték. A férfi beállt a szövetkezetbe. Ott dolgozik ma is. Gyalogosként. Mindent. Így télen a fát »vágiik«. Megvicceli az emi’>ereket néha. Teheti, senki sem haragszik meg érte. Ö őrzii a meséket, s ha kívánják: kinyitja emlékezete kincsesládáját. Egvszer még Veres Péter is meghallgatta. A három legényről mesél nekünk, aki eliindtilt szerencsét próbálni, mesterséget tanulni. Kettő szerzett is jó szakmát, csak a harmadik tanult »huncutságot«. Nos, ennek az uraság megparancsolta, hogy bizonyítson. S jöttek a próbák. Előbb egy oldal szalonnát kellett ellopnia, aztán az uraság legszebb paripáját, majd a grófné esküvői gyűrűjét.« »Benyit az asszonyhó, te kedvesem, kj kő mennem, addig add ide a gyűrűdet, el ne lopja a Huncut Jancsi. Meg is csókúta az asszonyt. Egy kis idő múlva az urasé,g is gvütt. Meg vagy te bolondulva, iszen elvitted, más meg is csókútá!« RÍ A fiúk a várost választotta. egy távolát: Duna- ■i ivarost. Éldegélnek hát ■ketten. A mesék nem halnak meg. Horváth József meséit is megőrzi majd a hangszalag, a papírlap. Leskó László Nyelvi laboratórium előadások a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában Segít az ÉDOSZ Iskolakönyvtár a Zrínyi Ilona Iskolában Nagy gondot fordít könyvtárának bővítésére a kaposvári Zrínyi Ilona Általános Iskola. Dr. Várkonyi Imréné igazgató elmondta, hogy a két év óta működő iskolának saját erőből 42 ezer forint értékű könyvet vásároltak. A könyvállományt azonban más úton is igyekezett bővíteni. Jó kapcsolat alakult ki például az iskola és az ÉDOSZ művelődési ház között, s a művelődési ház könyvállományának egy részét az iskolában helyezte el. Eddig már több mint kétszáz kötet került át az iskolába. A művelődési ház elvállalta, hogy tíz tanulót »kiképez« a könyvtárosi teendők ellátására majd pedig az igények szerint bővíti a kihelyezett könyvtár állományát. Gáts Tibor, a művelődési ház igazgatója képes folyóiratokat is ad az iskolának. A műszaki segítségen kívül pedig a napközis csoportok részére foglalkozásokat, ifjúsági filmvetítéseket is szervez, a tantervi követelmények figyelembevételével. A könyvek elhelyezését az iskolában igen' hasznos és eredeti módon oldották meg. Minden tanteremben szabad- polcos kiskönyvtárat alakítottak ki, és a szaktantermekben helyet kapott a megfelelő szakirodalom. A gyerekek és a pedagógusok élnek a lehetőséggel. A tanító így közvetlenül ajánlhatja elolvasásra a megfelelő irodalmat, s a gyerekek szinte észrevétlenül megtanulnak bánni a könyvekkel, szinte beléjük ivódik az olvasásra, az önálló ismeretszerzésre való törekvés. Ezeket a könyveket a szakkörökön és más foglalkozások alkalmával is kitűnően felhasználják. Az iskolakönyvtár, a jobb oktatási körülmények kialakításában a szülői munkaközösség is sokat segít. Eddig az iskolában 420 ezer forint értékű társadalmi munkát végzett, s tevékenységüknek meg is van az eredménye. A magyarszaktanterem korszerű oktatóberendezései után ma már nyelvi stúdió létrehozásán fáradoznak. Sz. Sz. A jövő héten — január 21—27 között — új tevékenységi körrel bővül a Szovjet Kultúra és Tudomány Házának programja. Szerdán föl- avatják a félemeleten kialakított modern audiovizuális nyelvi laboratóriumot, s így rendszeressé válik itt a hazánkban tanító orosz szakos nyelvtanár.ok módszertani segítése, és előkészítik a nyelv- tanfolyamok menetrendjét is. A Mikroszkóp színpad társulata hétfőn este a színházteremben előadja Vaszilijev »Csendesek a hajnalok« című művét. Vlagyimir lljics Lenin életének s munkásságának állít emléket a művelődési központ keddi programja. Délután dokumentumfilmeket mutatnak be »Az élő Lenin« és »Fejezetek Lenin életéből« címmel, ez után pedig fotog- rafikai Lenin-emlékkiállí- tást nyitnak meg. A múlt év decemberében a Szovjetunió legfelsőbb tanácsának VII. ülésszakán jóváhagyták a Szovjetunió idei tervét. E fontos eseményről s ennek kapcsán a szovjet nép előtt álló idei országépítő feladatokról hangzik el előadás csütörtökön délután 5 órakor a színház- és moziteremben. A hagyományos szombat— vasárnap délelőtti gyermekmatinékon sok érdekes rajzés mesefilmet tűznek műsorra. A szombat délelőtti programban szerepel a »Kismoz- dony margarétából« a »Miért van a fecskének villás farka?«, valamint a »Ma és mindennap« című gyermekfilmek bemutatása. A vasárnapi látogatóknak többek között vidám szórakozást ígér a nagy sikerű »No. megállj csak!« című filmsorozat újabb részeinek bemutatása. Délután dokumentumfilmeket vetítenek: »A leningrádi blokád«-ot. a »Leningrád«-ot és »A mi Leningrádunk—at.
