Somogyi Néplap, 1974. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1974-01-16 / 12. szám
Táncéra az ardennes-i erdőben E gy-két-hár-négy, egy- két-hár-négy — számol Phoebe, a pásztorlány, és vezeti a díszes kart, a szerelmének örvendő Orlandót, a szerelmének örvendő Olivért, a szerelmének örvendő Próbakőt, és vezeti karján a szerelmének örvendő Silviust is. landos, hangulatos erdei kirándulás. A természeti jólét egy percre sem feledtette az udvart, a fényt, a pompát és a hatalmat. Ez a pásztorjátékkal szembeni parodisztikus él csak egy villanása ennek a hatalmas, színes történetnek, melyben a jellemábrázolás Táncára kezdődik az arden- halhatatlan példázatait éppú" nes-i erdőben, finomkodó udvari lejtésekkel a fák és tönkök között. Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátékának szövegéből hiányzik ugyan az »egy-két-hár«, az Epilógus előtt csak annyi áll: »Tánc«. Láttam már ezt a táncot más előadás felszabadult, vad iramában, akár egy szentivánéji mulatság forgatagát. De nem tudnék indokot találni arra, hogy miért ne lehetne ez éppen így. Sőt nagyon indokoltnak érzem — szinte Shakespeare maga készíti elő —, hogy már az erdőben elkezdődjék az udvari élet, amely a száműzött herceg környezetében igazából egy pillanatra sem szűnt meg, ha a trónszéket fatönkkel cserélte is fel egy időre. Emlékezzünk csak, amikor az éhes Orlando kivont karddal ront a vacsorához készülődő, békés főúri társaságra, minden természeti felszaba- dultság, erdei jólét és testet edző puritán férfiszenvedély ellenére így helyesel a herceg, csupa nosztalgiával: »Ügy van. láttunk boldogabb napokat, Es hívott már templomba szent harang, Es ültünk jó emberek asztalánál, Es ült pillánkon égi hála könnye ...« Azon sem csodálkoztam volna, ha valóban könnyek barázdálják a fenséges arcot, hiszen kibújt a szög a zsákból, most igazán őszinte volt, hiába vallotta egy jelenettel előbb: »Nem jobb-e, ha megszoktuk, ez az élet / Mint a festett pompa? Nem biztosabbak / Ezek az erdők, mint az irigy udvar?« Ez a paradoxon a legjobb kulcs a darab szemléléséhez. Shakespeare nem akarta megmosolyogtatni önmagát egy finomkodó pásztorjátékkal az udvari nézőközönség előtt, azzal, hogy illusztris színjátékot költ az erdőbe bujdosott, szép lelkű hercegről és kíséretéről. A pásztorjátékot — mely a korban igen divatos volt — használta mosolyogtató keretül, és szép mesét költött arról, hogy miként ér jó véget a száműzetés, amely nem volt egyéb, mint egy szerelmes, kafellelhetjük, mint az intellektuális szemlélődés monológját és dialógusait, a könnyű, életteli szerelmi lírát, s a vaskos népi humort Egy bizonyos: a legharsányabb kacagás is mindig egy fanyar mosolyból kerekedik, s — miként Zsámbé- ki Gábor rendezése is sugallja — látni véljük a szerző cinkos szemhunyorításait. Szép, de nem ellentmondásmentes történet az Ahogy tetszik — vallja s bizonyítja a Shakespeare-filológia. De minden tudományos érvelést feledtet velünk a remekül színre vitt darab. Hiszen miért ne hinnénk el ennek a mesés játéknak, avagy játékos mesének, hogy a trónra tört ifjú herceget egy remete az erdőszélen eltéríti gyilkos szándékától. Az udvar is tudta, Shakespeare is, hogy ilyen remete csak egy van, s ez a lelkiismeret, amely trónviszályok idején igen mély barlangban hallgat. A mese jó véget ért — megcsipkedi és igenli az életet. Ha valakit igazi mese formájában is érdekel, lapozza fel Lamb: Shakespeare mesék című könyvét. E' gységes felfogásban és igen szórakoztatóan került színre a kaposvári színházban. Könnyed intellek- tualitással hangsúlyozza a rendező: életteli, valóságos figurák játszanak el a darabban egy félig álombéli történetet. S aki komolyan veszd az erdei csendet, aki őszintén vallja, s vállalja a mélázó meditációt a lombok ölén — a méla Jacques Kiss István alakítása —, az ott marad a felgombolyított erdődíszleten heverve, mint egy hasas felhőn, és elúszik messze, a semmibe. A színészek, a díszlet- és jelmeztervező, a rendező merészen, jókedvűen ugrottak fejest ebbe a bohókás játékba, örömük, mozgékonyságuk szinte szétfeszítette a szöveg kereteit, vállalták a szerző derűs életszemléletét; agyonzörögték, trombitálták a hosz- szú monológokat, a bölcselkedéseket. De ahol kellett, ott tiszta, szép, hozzánk érő, megragadó volt a szó, Szabó Lőrinc gazdag fordításában. Szilárd anyagok szállítása csővezetékben A folyadékok és gázok csővezetéken át történő szállítása természetes dolog és az is köztudott, hogy ez lényegesen olcsóbb a tartályokban való szállításnál. Szilárd anyagok, így: ércek. szén. építőipari nyersanyagok szállítása is megoldható hidraulikus módon. Ebben az esetben a nagy- (150 mikron) és kis- szemcséjű (50 mikron) anyagok és a víz keverékét az ún. zagyot 'továbbítják a csővezetékek. A vasúton történő szállításnál ez jóval olcsóbb és még az alábbi előnyei is vannak: nem szennyezi a kör- yezetet, bármilyen mostoha 'őjárás mellett üzembiztos, a Ijesítménye állandó, kiszol- áló személyzet csak az indí- i és fogadó állomásokon dolgozik. A csővezetékek és szelepek 'púsa, mely a szemcsék állandó mozgása, ütődése miatt jelentős lehet, még nem teljesen tisztázott kérdés. Az eddigi laboratóriumi eredmé- ■ek szerint a csővezetékek lartama azonban mirii- im 20 év. Ezt az élettar- ,mot a korrózió sem befolyásolja jelentősen. Előnyös, |hogy a nagy befo- "■ lóképességű tartály ha jókba /attyúzott zagyot besűrítik, így sokkal több hasz- os anyag szállítható tovább ' ón. A meddőnek számító el, a hajóból való kiszi- ;rúzás előtt a zagyot ismét hígítják. Ez a rendkívül korszerű | szállítási módszer természetesen állandó, vízforrást igényel. Enyhíthető a vízhasználat költsége, ha a besűrítésnél keletkező vizet visszanyomják a kiindulási pontra. Milyen remek ellenpontozás volt: az elegáns, kék, egyforma udvari uniformis, s benne a szikár, rigolyás fejedelem — Kun Vilmos — a megtestesült gyanakvás, és a kerek arcú, száműzött fejedelem, akár a kártyarajzból elénk lépő király •— Vajda László — csupa szívjóság. S máris, akárcsak egy első adu, ott ugrál a Próbakő — Koltai Róbert —, státusát tekintve igazmondó udvari bolond, magához kötve nem szíve, hanem esze választottját: Jucit — Csákányi Esztert — rokonszenves trampliságával. S a szerelmesek! A farmer- nadrágos Orlando — Márton András —, a két bájos kamaszlány — Pogány Judit és Andai Kati — önfeledten han- cúroztak, és hitelesen, egy pillanat alatt lobbant lángra szerelmük! Fel kellene sorolni az egész színlapot! A figurák emlékezetesek maradnak, mert élesen elütnek egymástól, annyira kidolgozottak, eredetiek. Egészen kitűnő a kétarcú, a jóindulatú udvaronc, La Beau szerepében Papp István vagy Corinnus alakítója, Tóth Béla és Mucsi Sándor klottgatyás Vilije. Mindegyik szereplő azt hangsúlyozza, hogy nem egy tegnapi históriás vígjátékot, hanem egy mai tanulságos mesét látunk. Olivér, az ál- nok majd bűnbánó fivér sem hagy kétséget — játssza és szemléli a történetet: Reviczky Gábor igényes alakítása. Hunyadkiirti István és Réti Erika, a tipikus pásztorjáték-szereplők is úgy hagyják el a színt, hogy máris tovább gondoljuk történetüket a valóságban. Phoebe udvari táncot tanul, és bizonyéra sokat nyúzza majd úrhatnám természetében a jámbor, birkatürelmű Silviust. Arany Toldiját juttatja eszünkbe a shakespeare-í Bence: Garay József szolga alakítása. S okvetlenül első helyet érdemel az elismerésben Power Gyula, aki ismét remek alkotópartnernek bizonyult Igényesek és egyszerűek. a díszletei. A valóság és a mesevilág, a történelem és a jelen kor közös ihletett- ségéből született jelmezeiben igen jól érezte magát a derűs, felszabadult társaság. Csak egy példa: Kiss Jenő Csűrcsavar Olivérje, díszes ornátusában akár egy óriás kolibri jelent meg előttünk — s cseppet sincs kétségünk, Shakespeare-nek oka volt arra, amiért így nevezte el az egyház jámbor szolgáját, s jól értették a mai színre állítok is, hogy ekképp jelent meg. Nem akarták se reprodukálni az eredeti Shakespeare- színpadot, s nem adaptálták a mába se mindenáron a darabot. Mai kedvük, nagy tehetségük szerint játszották'ezt a remek vígjátékot a maguk és a közönség közös kedvére. Tröszt Tibor Hivatalosan is megnyitották llj IBUSZ-Ma Kaposváron Néhány hete már a Tanácsház utcában levő, széoen berendezett irodában fogadják kaposvári, Somogy megyei ügyfeleiket az IBUSZ dolgozói. A hivatalos átadásra tegnap délelőtt került sor. Bíró Ferencné, az iroda vezetője köszöntötte az ebből az alkalomból Kaposvárra látogató Tausz Jánost, az IBUSZ vezérigazgatóját. a megyei és városi pártbizottság, a megyei és a városi tanács, valamint a különböző utazási irodák, a kereskedelmi, vendéglátó vállalatok képviselőit. — Kaposvári irodánk 1968- ban alakult, s azóta nagyon sokat fejlődött. Hat esztendő alatt 325 százalékkal emelkedett a forgalma, tavaly például meghaladta a 20 millió forintot — mondta megnyitó beszédében az IBUSZ vezér- igazgatója. Ezután az utazási iroda feladatairól szélt, s arról, mit várnak az IBUSZ kulturáltabb körülmények közé került kaposvári dolgozóitól az idegenforgalom, a nemzetközi és a belföldi turizmus fejlesztése érdekében. — Somogy, illetve Kaposvár az Itt áthaladó nemzetközi útvonftl miatt is jelentős szerepet játszik az idegenforgalomban. Szükséges, hogy kaposvári irodánk olyan fogadó irodává váljon, mely a külföldi és hazai vendégeknek is vonzó, tartalmas programokat tud majd biztosítani — hangsúlyozta megnyitójában Tausz János. Végül köszönetét mondott a városi és a megyei vezetőknek az iroda létrehozásához nyújtott seúttal az építővál’alatok kifo- s ígérte: valamennyien arra gástalan munkáját is. A vezérigazgatótól a kaposvári IBUSZ-iroda Latin- ca Sándor szocialista brigádjának nevében Németh Gyula brigádvezető vette át az új gítséigért. Megköszönte egy-. fiókot szociálist^ megőrzésre törekszenek majd, hogy a megváltozott körülmények, a kulturáltabb feltételek tükröződjenek mind 1 tartalmasabbá váló idegenforgalmi politikánkat megvalósító munkájukban. 00 Önkéntes érettségi vizsga Elkészült a középiskolai1 felvételi írásbelivel egyezően — 180 perc. A kötelező fogaiérettségi vizsgák új vizsgaszabályzata. Az Elnöki Tanács törvényerejű rendelete szerint az általános irányú középiskolai végzettséghez — nem szakképesítéshez — kötött munkakörök betöltéséihez a középiskola negyedik osztályának elvégzése elegendő. Ebből következik, hogy az érettségi vizsga mindkét kö- zépiskola-típusban önkéntes. A felsőoktatási intézményekbe történő felvételhez továbbra is szükséges a sikeres érettségi vizsga. A szakközépiskolában az érettségi egyet jelent a szakképesítés megszerzésével. A szabályzatok kidolgbzása- kor a vizsgák számának csökkentésére törekedtek. A kötelező vizsgatárgyak száma mindkét iskolatípusban kevesebb, mint korábban, a választható tárgyak körét pedig bővítették. Az írásbeli vizsga időtartama valamennyi tárgyból — a közös érettségiLemezfigyelő Kép a tükörben József Attila versének címével »jegyezték el« az alkotók azt az új nagylemezt, melyen Halász Judit, a népszerű szín- művésznő énekel, többségükben Bródy János nevével »fémjelzett« dalokat. Amiért érdemes erre a lemezre odafigyelni: csaknem valamennyi szám zenéjét nemes költői »anyaghoz« komponálták a »társszerzők«: a már említett Bródy János, Tolcs- vay László, Péterdi Péter és Szörényi Szabolcs. A Süss fel nap című gyermekdaltól ível az összeállítás József Attila remekéig. A. A. Milne Micimackója — Karinthy Frigyes fordítása — már dalban is népszerű, hiszen Koncz Zsuzsa nagylemezén is szerepelt. Weöres Sándor bűbájos Bóbitáját is ismertük; Halász Judit énekelte rádióban, tévében Tolcsvay László zenéjére. »Van egy kis házunk odamegyek, ha túl sok ember zavar« — ez újra A. A. Milne. S mi szólhatna kíséretként a magány szépségének érzékeltető-^ sére, mint az orgona? De van itt dal a keleti széllel érkezett Maryről is, »hiteles« afnerikal dalhangulatot árasztó- Szabó Lőrinc versét, a Vízipókot is megszereti az, aki még nem ismerte, ha Halász Judit kedves énekhanig- ján hall róla. Weöres Sándor Altatóját úgy »indítja« Bródy János, mintha egy kisgyerek zenélő játékkal segítené át magát az álomba. És Devecseri Gábor pompás, csengőbongó Állatkerti útmutatója a kukacról, a bálnáról, a márnáról, a cápáról, a hangyáról, a tapír- ról! A zene a szárnyára kapja az amúgy is »röpülésre készsorokat. Juhász Gyula Meséje a világvégi házban lakó világszép lányról szól. Szörényi Szabolcs és Bródy János a Luca babám című gyermekdala sem »lóg ki a sorból«. Babits Mihály Szerenádjának olyan képei ragadnak meg az emlékezetben, mint ez: »tested titkos templomát dallal így imádom«. S aztán a mindent elsöprő Weöres-szóáradat: »Csiribiri csiribiri/Zubszalma —/ Négy csillag közi'Alszom ma«. Mintha hajdan élt faluszéli öreganyó igézője hangzana fel. A lemez létrehozói jól találták meg a rá »rímelő« folytatást: mondókák, gyermekdalok hangzanak fel a Magyar Rádió és Televízió óvodásainak »előadásában«, Forrai Katalin vezetésével. József Attila megzenésített verse — a muzsika Claude Le- louche Egy férfi és egy nő című filmje zenéjének hangulatát idézi — »zárja« a lemezt: »Hogyan volt, azt már nem tudomJDe mégis csak megláttam egyszer,/bámultam rája nagy szemekkel,! Már volt, csak ezt tudom.Halász Judit hangja olyan, mint tükrön a pára- Vidámsága mélyről jön, játékossága nem mímelt. Még csak azt sem lehet mondani, hogy mindenütt »együtt- van« a zenével. S mégis: ha más — »szabályos« hangú, táncdalokra képzett hangú énekes — adná elő ezeket a dalokat, nem valószínű, hogy ilyen hangulatos, kedves lenne ez az összeállítás. Az akkor még KITT-egy- let néven szereplő együttes kiválóan látja el feladatát. L. L. mazvány megszűnik. A jövő ben a jelesek is kötelesek írásbeli vizsgát tenni. Mentesítik viszont az írásbeli alól az adott tárgyból azokat, akik az országos középiskolai tanulmányi versenyen, vagy valamely országos szakmai tanulmányi versenyen első-tizedik helyezést értek el. A gimnáziumban minden tanulónak összesen négy tárgyból kell vizsgáznia. Az egyik kötelező tárgy a magyar nyelv és irodalom — szóban és írásban. A másik a matematika. A tanuló választhat, hogy írásban vagy szóban kíván-e érettségizni. A gimnazista diák a két kötelező tárgy mellett két tantárgyat választ az alábbiak közül: történelem, földrajz, idegen nyelvek, fizika, kémia vagy biológia. Történelemből, vagy földrajzból csak szóbeli vizsga lesz, a többi felsorolt tárgyból a jelölt döntése szerint írásbeli, vagy szóbeli a vizsgáztatás módja. A gimnáziumokban az írásbeli érettségi vizsgák tételeit a Művelődésügyi Minisztérium tűzi ki. Emellett február 28-ig közlik a gimnáziumokkal, hogy az érettségi vizsgákon a tantárgyak törzsanyagának mely részei alkotják a szóbeli vizsgák anyagát. A szóbeli érettségi vizsga tantárgyanként 20—20 témakörét a minisztériumi útmutató alapján a szaktanár az érettségi vizsgára jelentkezett tanulókkal március 1—15-e között közli. Minden érettségiző egy-egy felelete előtt legalább 30 perc gondolkodási időt kap. A felelet 20 percnél hosszabb nem lehet. A szóbeli érettségi vizsgán a tételeket az érettségizők húzzák. Minden iskolatípusban — az írás- régen beli és a szóbeli vizsgákon egyaránt — megváltozik az érettségi vizsgatárgyak minősítése is. Az öt fokozatú skála helyett a maturáló diákok teljesítményét a vizsgabizottság tantárgyaiként »dicsérettel megfelel«t (D), »megfelelt« (M), »nem felelt meg« (0) minősítéssel értékelheti. Az érettségiző azokból a tantárgyakból, amelyekből nem felelt meg, javítóvizsgát tehet. Ha egyetlen tantárgyból sem felelt meg, mindegyikből javítóvizsgát tehet. Az új szakközépiskolai érettségi vizsgaszabályzat hatálya kiterjed a szakmunkás- képző iskolák emelt szintű (B) tagozatát végzett dolgozók részére szervezett kétéves szakközépiskolákra. Az úgynevezett régi típusú ipari és mezőgazdasági szakközépiskolák érettségi vizsgán az 1973—74. tanévtől kezdődően magyar nyelv- és irodalomból (írásbeli és szóbeli), szakmai el- msletboi (írásbeli és szóbeli), szakmai gyakorlatból és egy választott tantárgyból kell vizsgázni. Választott tantárgyként a matematika (írásbeli), történelem (szóbeli), vagy fizika és elektrotechnika (szóbeli) tantárgyból lehet vizsgázni. Az új típusú szakközépiskolákban az érettségi részei: írásbeli, • gyakorlati és szóbeli vizsga. Ebben az iskolatípusban a kötelező érettségi vizsgatárgyak: magyar nyelv és irodalom (szóban és írásban). a szakképesítéshez elengedhetetlenül szükséges egy-két szakmai elméleti tantárgy ; szakmai gyakorlat az adott szak igénye szerint (mely a szakmunkás-képesítést nyújtó szakokon egyben szakmunkásvizsgát is jelent). A kötelező vizsgatárgyak mellett egy további tantárgyat kell választani az alábbiak közül: történelem. politikai gazdaságtan (csak szóbeli vizsga), matematika, műszaki rajz vagy szakrajz (csak írásbeli vizsga), idegen nyelv, fizika, kémia, biológia (írásbeli vagy szóbeli vizsga). Ha a jelölt felső fofkú oktatási intézménybe pályázik, a kötelező vizsgatantárgyakon felül azokból is köteles érettségizni, amelyek azonosak a felvételi vizsga tantárgyai val. Ebben az esetben más tantárgyat választani nem lehet. Az idén közös írásbeli érettségi-felvételi vizsga lesz matematikából és fizikából. Ezen részt vesznek és országosan egységes feladatsort kapnak mindazok, akik olyan felsőoktatási intézménybe jelentkeznek, amelyben a matematika vagy a fizika, illetve mindkettő felvételi tárgy. Somogyi Néplap