Somogyi Néplap, 1973. december (29. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-11 / 289. szám

TYXJ V VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! Ára: 80 fillér Somogyi Néplap AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Prágába utazott az MSZMP Központi { Ellenőrző Bizottságának küldöttsége XXIX. évfolyam 289. szám 1973. december II., kedd Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Revíziós és Ellenőrző Bizottságának meg­hívására Veneczi Jánosnak, az MSZMP Központi Ellenőr­ző Bizottsága elnökhelyettesé­nek vezetésével tegnap Prá­gába utazott a Magyar Szo­cialista Munkáspárt KEB-kül- döttsege.' A delegációt a Ke­leti pályaudvaron Brutyó Já­nos, a Központi Ellenőrző Bi­zottság elnöke búcsúztatta.' Lázár György Moszkvába utazott Lázár György, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, a Ma­gyar Népköztársaság állandó képviselője a Kölcsönös Gaz­dasági Segítség Tanácsában és Faluvégi Lajos pénzügyminisz­ter hétfőn Moszkvába utazott a KGST végrehajtó bizottsá­gának 65. ülésére. Búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Korom Mihály igazságügyminiszter, Gál Tivadar, a Minisztertanács titkárságának vezetője. Ott volt B. D. Sevik,in, a Szovjet­unió budapesti nagykövetségé­nek ideiglenes ügyvivője is. Hazánkba érkezett a Dél-vietnami Köztársaság küldöttsége Losonczi Pálnak, a Népköz- társaság Elnöki Tanácsa elnö­kének meghívására tegnap dél­ben hivatalos, baráti látoga­tásra Budapestre érkezett a Dél-vietnami Köztársaság kül­döttsége. A küldöttséget dr. Nguyen Huu Tho, a Dél-vietnami Nem­zeti Félszabadítási Front Köz­ponti Bizottsága elnökségének elnöke, a Dél-vietnami Köz­társaság Ideiglenes Forradalmi Kormánya mellett működő ta­nácsadó testület elnöke vezeti. A delegáció tagja Nguyen- Thi Binh asszony, a DNFF Köz­Az Országos Választási Elnökség közleménye A december 9-én tartott időközi képviselőválasztás al­kalmával az elhalálozás foly­tán megüresedett budapesti 8. számú országgyűlési válasz­tókerületben Korpái Jánosnét, a Fejér megyei 2. számú or­szággyűlési választókerületben Tóth Józsefet, a Veszprém megyei 5. számú országgyű­lési választókerületben pedig Pethő Istvánt választották meg országgyűlési képviselő­nek. A választások a törvény előírásainak megfelelően, rendben folytak le December 9-én Budapesten 6, valamint 13 megyében 9 városi és 127 községi megüre­sedett választókerületben szintén időközi választások voltak. Budapesten a 6 fővá­rosi kerületi, a megyékben pedig a 9 városi és 126 köz­ségi tanácstagot megválasztot­ták. A Baranya megyei Egyhá- zaskozáron a megüresedett tanácstagi választókerület­ben a jelölt nem kapta meg az érvényes szavazatok több­ségét, ezért december 16-án pótválasztást tartanak. A helyi tanácstagi válasz­tásokon 14 383 választójogo­sult Vett részt. Érvényes sza­vazatok száma 14 359; llözü- lük 14 283-an (99,5 százalék) adták szavazátukat a tanács­tag-jelöltekre. Jövőre 1,29 milliárd forintot kap a mezőgazdaság beruházásokra Ütést tartott az országgyűlés mezőgazdasági bizottsága A mezőgazdaság és az élel­miszeripar, valamint az er­dőgazdaság és a vízgazdálko­dás jövő évi fejlődésével és gondjaival vetett számot az országgyűlés mezőgazdasági bizottsága hétfői ülésén, ame­lyen dr, Bélák Sándor elnök­lésével megtárgyalta az 1974. évi költségvetés ezzel kapcso­latos előirányzatait. Kazareczki Kálmán mező- gazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes tájékozta­tójában v többek között el­mondotta: az ötödik ötéves terv negyedik esztendejét úgy kezdjük meg, hogy a mögöt­tünk levő évben túlteljesítet­tük a negyedik ötéves terv időarányos részét. Kiemelte, hogy mind a nö­vénytermesztésben, mind az ' ütenyésztásben a fő fel- .atokat a fejlesztésre vonat­kozó kormányprogramok ha­tározzák meg. Kiemelt je- entőségű a gabonatermesztés, melyben állandósítani kíván­ok az 1973-ban elért 11 mil­iő tonna körüli termést. To­vábbi jelentős feladat a nö­vénytermesztésben a cukorré- ■»-, a dohány-, a zöldségter- sztés, valamint a szőlő- és iimölcstermelés fejleszté­se. A várható fejlődés méretei­re jellemző, hogy a mezőgaz­daság 1974-bea beruházásokra 12,9 milliárd forintot kap. A fejlődés fő iránya a szocia­lista nagyüzemekben a ter­melési rendszerek bevezeté­se és a nagyüzemi technoló­giák fejlesztése. Emellett to­vábbra is nagy gondot fordí­tanak a háztáji gazdálkodás fenntartására. Az Országos Vízügyi Hiva­tal költségvetés-tervezetét Vincze József elnökhelyettes ismertette a bizottság tagjai­val. A tájékoztatóikat élénk vi­ta követte. A képviselők egyebek között azt vizsgálták, hogy a költségvetésben elő­irányzott kereteket miként tudják az érintett ágazatok hatékonyan és hathatósan felhasználni, továbbá mjlyen belső átcsoportosításokra nyí­lik lehetőség. Felszólalt a vitában dr. Baskqy Tóth Bertalan, Boj- tor Miklós, Kelemen Sándor, Kovács István, Lakatos And­rás, Mateovics József, Mocsá­ri Sándor, dr. Molnár Béla, Riba Miklós és Szemerits Fe- rencné országgyűlési képvise­lő. A felszólalásokra Kaza­reczki Kálmán, Madarasi At­tila pénzügyminisztériumi ál­lamtitkár, Vincze József, az Országos Vízügyi Hivatal el­nökhelyettese és dr. Roór Ká­roly, az Országos Tervhivatal főosztályvezetője vatassoit. ponti Bizottságának tagja, kül­ügyminiszter is. A vendégek fogadására a Ferihegyi repülőtéren megje- i lent Losonczi Pál, a Népköz- ’ társaság Elnöki Tanácsának élnöke, Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a. Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, Cseterki Lajos, a Népköztársa­ság Elnöki Tanácsának titká­ra, továbbá sok más magyar magasrangú közéleti személyi­ség. Losonczi Pál, a Népköztár­saság Elnöki Tanácsának elnö­ke hétfő délután hivatalában udvariassági látogatáson fo­gadta dr. Nguyen Huu Thot, a Dél-vietnami Nemzeti Felsza- badítási Front Központi Bi­zottsága elnökségének elnökét, a Dél-vietnami Köztársaság Ideiglenes Forradalmi Kormá­nya mellett működő tanácsadó testület elnökét, a Dél-vietna­mi Köztársaság hazánkban tar­tózkodó küldöttségének veze­tőjét, valamint Nguyen Thi Binh asszonyt, a DNFF Köz­ponti Bizottságának tagját, külügyminisztert és Nguyen Phu Soait, a Dél-vietnami Köz­társaság magyarországi nagy­követét, a küldöttség tagjait. A meleg, baráti légkörben lezajlott találkozón részt vett Péter János külügyminiszter és Bényei Béla, a Magyar Nép- köztársaság Dél-Vietnamba akkreditált nagykövete. Délután a Parlament Mun- kácsy-termében megkezdő­dött a hivatalos eszmecsere a magyar delegáció és a Dél­vietnami Köztársaság küldött­sége között. A tárgyalásokon magyar részről részt vett Losonczi Pál, a Népköztársasági Elnöki Ta­nácsának elnöke, Péter János külügyminiszter, dr. Traut- mann Rezső, az Elnöki Tanács tagja, Marjai József külügymi­niszter-helyettes, S. Hegedűs László, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára, Bényei Béla, hazánk Dél-Viet­namban akkreditált nagyköve­te, Kádár László, a külügymi­nisztérium főosztályvezetője és Göbölyös Gábor, a külügy­minisztérium sajtó-főosztá­lyának helyettes vezetője. A Dél-vietanmi Köztársaság részéről dr. Nguyen Huu Tho, a Dél-vietnami Nemzeti Fel- szabadítási Front Központi Bi­zottsága elnökségének elnöke, a Dél-vietnami Köztársaság Ideiglenes Forradalmi Kormá­nya mellett működő tanácsadó testület elnöke; Nguyen Thi Binh, a DNFF Központi Bi­zottságának tagja, külügymi­niszter, Le Quang Chanh, a DNFF Központi Bizottságának tagja, külügyminiszter-helyet­tes, Nguyen Phu Soai, á Dél­vietnami Köztársaság magyar- országi rendkívüli és megha­talmazott nagykövete, Ho Xu- an Son, a DNFF Központi Bí zottsága titkárságának tagja és Nguyen Nhu, a külügyminisz­térium politikai főosztályának vezetője vett részt a megbe­széléseken. A tárgyalások megkezdése előtt dr. Nguyen Huu Tho el­nök meleg szavakkal mondott köszönetét a magyar népnek, a magyar kormánynak azért a szolidaritásért és támogatásért, amelyet Dél-Vietnam igazságos harcát vívó népének nyújtott. A tárgyalásokat rendkívül szívélyes, meleg, baráti légkör jellemezte. Az eszmecserét át­hatotta az az őszinte hang, amely kezdettől fogva sajátja a Magyar Népköztársaság és a Dél-vietnami Köztársaság kap­csolatainak, napról-napra erő­södő kontaktusainak. A Dél-vietnami Köztársaság küldöttsége, élén dr. Nguyen Huu Thoval, hétfőn este meg­tekintette az Állami Népi Együttes műsorát. A vendé­gekkel együtt részt vett az előadáson dr. Trautmann Re­zső, az Elnöki Tanács tagja és Bényei Béla, a Magyar Népköztársaság Dél-Vietnam- ban akkreditált nagykövete. A vendégeket a művészeti társulat székházában dr. Si- mó Jenő művelődésügyi mi­niszterhelyettes és Rábai Mik­lós, a népi együttes igazgató­ja fogadta. A társulat csak­nem egyórás műsort mutatott be a nagy sikerű Ecseri lako­dalmasból. •• Ünnepi megemlékezés az emberi jogok napjáról Ünnepi ülésen emlékezett meg tegnap az Országos Béke­tanács tudományos bizottsága, a Magyar ENSZ-társaság és a Magyar Jogász Szövetség az emberi jogok egyetemes dekla­rációja elfogadásának 25. év­fordulójáról. A Hazafias Nép­front országos székházában tartott ünnepségen, amelyet Komját Irén, a Magyar ENSZ Társaság alelnöke nyitott meg, dr. Simái Mihály, a társaság főtitkára ismertette Kurt Wad- heimnek, az Egyesült Nemze­tek Szervezete főtitkárának az évforduló alkalmából a nem­zeti ENSZ-társaságokhoz inté­zett levelét. Dr. Antálffy György egyete­mi tanár, a Magyar Jogász Szövetség elnöke tartott ez­után előadást az emberi jogok nemzetközi biztosításáról. Egyebek között emlékeztetett arra, hogy az UNESCO az 1973-as esztendőt az emberi jo­gok évévé nyilvánította. De­cember 10. pedig hosszú évek ótá — a deklaráció megszüle­tésének emlékére — az emberi jogok napja. A Magyar Nép- köztársaság — hangsúlyozta a professzor — csaknem három évtizede biztosította hazánk­ban az emberi jogok érvénye­sülését, s tovább haladva ezen. az úton, olyan társadalmat, olyan államrendet, amelyben a jogrendszer középpontjában áll minden állampolgár. Asszad Kairóba érkezett Tel Aviv nem változtat akadékoskodó politikáján Egyiptomban az e feladat­tal megbízott hivatalos sze­mélyiségek a december 18-án Genfben megnyíló békekonfe­rencia napirendjére teendő javaslatokon dolgoznak — jelentette ki hétfői sajtótá­jékoztatóján Ahmed Anisz kairói kormányszóvivő. Ennek keretében összeállítják a megszállt arab területek ki­ürítésének várható menet­rendjét is. A szóvivő megismételte Kairó álláspontját, amely sze­rint kívánatosnak tartaná, ha a genfi tárgyalások az Egye­sült Nemzetek égisze alatt folynának. Az arab diplomácia hírei között fontos helyet foglal el Asszad szíriai elnök egyipto­mi látogatása. A szíriai ál­lamfő hétfőn délután étke­zett Kairóba. • • • A hírügynökségi jelentések tanúsága szerint Tel Aviv mit sem változtat akadékoskodó politikáján. Mose Dajan had­ügyminiszter az izraeli parla­ment hétfőn megtartott rend­kívüli ülésén újra előhozako­dott a Szíriában fogva tar­tott izraeli hadifoglyok kér­désével, kijelentvén: kormá­nya mindaddig nem ül tár­gyalóasztalhoz Szíria megbí- zottaival, amíg ezt a kérdést nem rendezik. Izrael egyidejűleg elutasí­tóan válaszolt arra az el­képzelésre, hogy a genfi kon­ferenciát az ENSZ felügyele­te alatt tartsák meg. Az AFP hírügynökség értesülése sze­rint az izraeli kabinet va­sárnap a Kissinger-féle ja­vaslat mellett tört lándzsát, amely terv — mint ismeretes — a két nagyhatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok társelnöksége alá helyezné a béketárgyalásokat. (Folytatás a 2. oldalon.) BONN Nagy érdeklődés előzi meg Brandt prágai látogatását Nagy érdeklődés előzi meg bonni politikai körökben Willy Brandt szövetségi kan­cellár ma kezdődő prágai láto­gatását. A figyelem természe­tesen nemcsak a csehszlovák— Szovjet házgyár, lengyel mozdony Növekvő import a szocialista országokból Három gépipari berendezé­seket importáló külkereske­delmi vállalat az idén össze­sen több mint 160 millió ru­belért vásárolt üzemeket, gé­peket, gépsorokat iparunk számára a szocialista orszá­gokból. A NIKEX ebben az évben mintegy 100 millió rubelért importált a szocialista orszá­gokból, többek között öntö­dei, kohászati berendezéseket, ipari szerelvényeket, cement- és házgyárakat. A vállalat szocialista gépimportja több cikkből számottevően bővült. A MÁV kocsipark-felújítási, dieselesítési és villamosítási programjához a korábbinál több mozdonyt, tehervagont vásároltak többek között Len­gyelországból és Csehszlová­kiából. Ugrásszerűen emelke­dett a cementgyári berende­zések beszerzése a szocialista piacról, — három év alatt megötszöróeódott él az idén elérte a 6 millió rubel érté­ket. A Hejőcsabai Cement­gyár beruházásához NDK és csehszlovák gépeket vásárol­tak, ugyancsak csehszlovák gépsorokat, állítottak munká­ba az idén az Ózdi Kohászati Művek dróthengerművében, NDK gépeket a Lenin Kohá­szati Művek finomhengerdé- jében és szovjet berendezése­ket a Dunaújvárosi Lemez­hengerműben. Az idén érkez­tek meg a negyedik buda­pesti, a veszprémi és kecske­méti házgyár szovjet beren­dezései is, mintegy 1,5 millió rubel értékben. A vállalat a jövő évre is megkötött már néhány fontos szerződést. Ezek közül az egyik legjelentősebb a Bél­apátfalvái Cementgyár fel­építéséről szóló megállapodás, amelyhez a technológia ter- a szovjet, ipar lalta. A piackutatások tapasz­talatait is figyelembe véve, jövőre mintegy 20 százalék­kal nőhet majd a NIKEX im­portja a szocialista piacról. A tervek szerint Csehszlovákiá­ból az ózdi művek részére, a Szovjetunióból pedig a Dunai Vasműbe rendelnek újabb be­rendezéseket. Az ideinél négyszer több Diesel-moz­donyt és sok vasúti teherko­csit, pótkocsit is importálnak. A Technoimpex az idén nyugatnémet viszony várható normalizálódásának szól, ha­nem szélesebb értelemben ki­fejezi azt a várakozást is, hogy még az idén rendeződjék az NSZK és valamennyi szocia­lista ország kapcsolata. A keleti politika láncolatá­nak folytonosságát emelte ki vasárnap esti nyilatkozatában Willy Brandt kancellár is. A nyugatnémet kormányfő — az ellenzéki támadásokra vála­szolva — pozitívan értékelte azokat a megállapodásokat, amelyek alapjául szolgálnak a csehszlovák—nyugatnémet vi­szony rendezésének. Reményét fejezte ki, hogy nagyon. gyor­san diplomáciai viszony léte­sül az NSZK és Magyarország, valamint az NSZK és Bulgária között is. »•Bonn mozgósítani igyekszik a keleti politikát« — hangzik a Spiegel című hetilap leg­újabb számának értékelése. A lap összefoglalja a csehszlovák —nyugatnémet tárgyalások hátterét, és kitér arra, hogy si­került rendezni a nyugat-ber­15,5 millió rubelért importált Ilini konzuláris képviselet kér- szerszámgépeket és 2,5 millió ^ését is, miután Scheel külügy­miniszter egyeztette Moszkvá­ban a bonni álláspontot Gro- mikó külügyminiszterrel, s ez alapul szolgált a csehszlovák- nyugatnémet megegyezéshez is. Tegnap a jobboldali nyugat­német sajtó, sőt még a liberá­lis Süddeutsche Zeitung is szo- váteszi, hogy ugyanilyen felté­telekkel már a nyáron, tehát augusztusban létrejöhetett vol­na a megállapodás Bőm é§ rubelért hozzájuk való alkat­részt. A legtöbb szerszám­gép Csehszlovákiából, az NDK-ból és a Szovjetunióból érkezett. A gördülőcsapágy­gyártás korszerűsítésének egyik fő vállalkozója a szov­jet ipar, a tervek szerint 1976-ra befejeződő felújítás­hoz mintegy 10 millió rubó­lééi

Next

/
Oldalképek
Tartalom