Somogyi Néplap, 1973. december (29. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-11 / 289. szám

Tel Aviv nem változtat akadékoskodó politikáján (Folytatás az 1. oldalról.) Az izraeli kormány az ENSZ jelenlétét csak megfigyelői szinten tartja kívánatosnak. — A genfi közel-keleti bé­keértekezlet csak akkor lehet eredményes, ha Izrael kivo­nul az 1937-ben megszállt. va­lamennyi arab területről, és ha helyreállítják a Palesztinái nép törvényes jogait — mon­dotta Milos Minies jugoszláv külügyminiszter a Murtadá Abdul Baki iraki külügymi­niszter tiszteletére szombaton adott vacsorán. * * * Vasárnap Tel Avivban köz­zétették az októberi háború veszteségeinek újabb listáját, amely szerint a harcokban 2412 izraeli katona és tiszt vesztette életét. Izraeli hiva­talos körök eddig 1854-ben jelölték meg a háborúban el­esettek számát. * * » A valamennyi megszállt arab terület kiürítését előíró biztonsági tanácsi határozatok alapján összeülő genfi érte­kezletre készülődve, Izrael ugyanakkor nem mond. le az agresszió tartósítását szolgáló lépésekről. Mint a Maariv cí­mű lap vasárnap jelentette, egy tárcaközi bizottság' elha­tározta az első város létreho zását a megszállt Gólan-fenn­síkon. \ tervek szerint a vá rosnak több ezer lakosa lesz saját iparral fog rendelkezni, és közigazgatási központja lesz a térségben létrehozott izraeli településeknek. Gustáv Husák hazaérkezett Indiából Indiában tett hivatalos ba­ráti látogatásának befejezté­vel — úton hazafelé — va­sárnap rövid időre megállt Moszkvában Gustáv Husák, Csehszlovákia' Kommunista Pártja Központi Bizottságá­nak főtitkára, a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bi-' cpttságának elnöke: Husákot Kirilenko, az 3ZKP KB tagja, a kb titkára, és Konsztar.tyin Katusev, a kb titkára fogadta. A CSKP KB főtitkárának tiszteletére ebédét adtak, amelynek során meleg, baráti 1 -‘szélgetés zajlott le. Gustáv Husik. Csens-lová kia Kommunista Pártja főz ■ -*,• T}. <• • ' ü »■.-■*_. . - cp, ' * * - ' a Nemzeti Frort elnöke in diai... hivatalos látogat.:'■-ok efejeztével hazaérkezett Prá­gába. Megalakult az ossz-írországi tanács Cosgrave ír és Heath angol mitviszterélnöfi kézfogása az egyezmény aláírása után. ^ Abk-MTJ-KS) zói hatalma is lesz, de ezt hatalmat később állapítják meg poiitosan. A miniszteri tanácsban a dublini kormány és a belfasti adminisztráció hét-hét tagja szerepel majd és csak az egyhangúság elve alap­ján dönthet bármely kérdés ben. Így papíron Anglia nern szerepel a tanács részvevői kö­zött, de az okmány leszögezi hogy gondoskodnak katonai é- pénzügyi érdekeinek képvis letérői. A közlemény az emberi és demokratikus jogok észak-ír­országi helyreállításáról csu­pán..annyit, mond, hogy e kér déseket majd a tanács vizsgál ja félül. A részvevő politikusok mind hangsúlyozták, hogy néhéz kompromisszumot kovácsol­tak ki. Az Unionists Párt jobb­szárnyának szóvivői azonban — akiket nem hívtak meg 'Sűrthtegaálé^feé —’'ismét le- -Szögezték, hogy. a tanács felál­lítását érdekeik elárulásának . fogják fel és harcot Indítanak ellene. flz olajprobléma Nyugat-Európa politikai együttműködését is veszélyezteti Megkezdődött a NATO miniszteri tanácsának ülésszaka Brüsszelben megkezdődött a NATO miniszteri tanácsának kétnapos ülésszaka. A tagálla­mok külügyminiszterei első­sorban az Egyesült Államok és Nyugat-Európa viszonyának alakulását vizsgálják meg, az Atlanti Szövétságen belül lét­rejött feszültségek fényében: Szerepel a napirenden az euró­pai biztonsági és együttműkö­dési konferencia, valamint a bécsi haderőcsökkentési tár­gyalás eddigi eredményeinél: Áttekintése, valamint a közel- :eleti háború néhány kérdése politikai és gazdasági követ ■>-menye is. ■ z energetikai válság állt a I'-hn Kl" l:: jer és Van de: ' iio lan 1 külügyminiszter esz'lései i is. Kissinger : t ét hogy Was'in ;ton kés- .■fésülések s-.érint megismá- _tte azt a korábbi amerikai segítséget nyújtani Hágának s bizonyos ‘ mennyiségű olajat tud szállítani. A részletek meg­beszélésére amerikai küldött­ség utazik Hollandiába. Este tartották meg az Egye sült Államok, Nagy-Britannia. Franciaország és az NSZK kül­ügyminiszterének hagyomá­nyos »német munkavacsorá- ját«. Kissinger, Douglas Home ás dobért házigazdája ezúttal Scheel bonni külügyminiszter volt, aki beszámolt kollégájá­nak az elmúlt év fontosabb né­met vonatkozású eseményei­ről. A bonni külügyminiszter kitért a Nyugat-Berlinnel kap­csolatos megállapodások ered­ményeire, hangsúlyozva, hogy eddig már több mint hatmillió nyugat-berlini és nyugat-né­metországi lakos kapott láto­gatási engedélyt Berlinbe és az NDK más városaiba. Ugyan­iak kitért a most aláírásra kerülő megállapodásokra Cseh­szlovákiával és utalt arra, hogy ezt követően haladéktalanul sor kerüla diplomáciai kapcso­latok felvételére Magyaror­szággal és" Bulgáriával. A külügyminiszteri munka- vacsora értesülések szerint igen jó és konstruktív volt. A Közel-Kelet kérdései és a Douglas Home angol külügy­miniszter által a »nyugat— nyugati kapcsolatoknak« neve­4 szocialista társadalom építése a cél Véget ért a Bangladesi Kommunista Párt II. kongresszusa Megalakult az össz-írorsza- gi tanács, ötvenkét év óta az első olyan kormányzó, testület, amelynek hatáskörébe az ír Köztársaság és az Angliához tartozó Észak-lrország egy­aránt oeletartosik. Ezzel az eredménnyel zárultak a tár­gyalások vasárnap este a Lon­don közelében fekvő Sunning- dale faluban az angol kor­mány, az ír Köztársaság ve­zetői és belfasti politikusok között. A megállapodás lehetővé te­szi, hogy Belfastban hivatalo­san is működésbe lépjen a pro­testánsok és katolikusok félév­század óta ugyancsak első kö­zös kormányzata, amely ön- kormányzati jellegű. A Sunningdale-i közleményt A kongresszusnak közel- .eleti helyzettel foglalkozó ha­tározata kimondja, hogy a párt jogosnak tartja az arab népek harcát és követeli, hogy az agresszor hajtsa végre az bNSZ ez év október 22-i hatá­rozatát, valamint a 242-es szá­mú ENSZ-határozatot, amely az Izrael által megszállt arab területek kiürítését és a Pa­lesztinái arabok törvényes jo­gainak helyreállítását írja elő: — A chilei helyzettel foglal­kozó határozat megállapítja, hogy .Qiiié^5K .gz imperializ­mus által támogatott reakciós' katonai államcsínnyel meg- dön t tt ék a törvényes Allende kormányt és bevezették a fe­hérterrort. Banglades a szocia­55 órán át tartó, szívós alku hozásokkal készítették, elő.: A megállapodás szetirtt Ang­lia és az ír Köztársaság egyez­ményt köt, s leszögezi,- hogy Sszak-lrország jelenlegi stá­tusát csak az ott élő lakosság többségének hozzájárulásával változtatják meg, illetve ezen kifejezett szándékhoz adott esetben Anglia is hozzájárul Minthogy Ulster másfélmillibs lakosságának kétharmada pro­testáns, vagyis fél a katolikus déllel való egyesüléstől, a fenti deklaráció gyakorlatilag meg- pecsétli Írország kettéosztását. Az írországi tanács a megál­lapodás szerint egy miniszteri, egy törvényhozói és egy tit­kársági szintű testületből áll majd. A tanácsnak kormány­lista országokkal és más de­mokratikus államokkal együtt elítéli a chilei ellenforradalmi fordulatot. A Bangladesi Kom­munista Párt erélyesen tilta­kozik a chilei junta törvény- ellenes cselekedetei ellen és követeli Louis Corvalánnak, a Chilei KP főtitkárának azon­nali szabadonbocsátását. A kongresszus síkra szállt az ázsiái kollektív biztonsági rendszer ■ létrehozása mellett. Határozatában üdvözli az SZKP-nek és személy szerint Lepnyxd Btezsnyevnek ezirár hyú erofé'SZítéseit. " Egy* másik — egyhangúlag jóváhagyót^, politikai határo­zatban — a pártkongresszus a szocialista társadalom építésé­ben jelölte meg a párt céljait. zett vita, az Egyesült Államok és szövetségeseinek viszonya dominált a tanácsülés hétfő délelőtti általános vitájában, amelyben felszólalt Sharp ka­nadai, Bayulken török, Douff- las-Home angol, Scheel nyu- gatnémet, Moro olasz, Van elslande belga, Agustsson iz­landi, Fridlung norvég, Patri- zio portugál és Von der Stoel holland külügyminiszter. A közel-keleti helyzetről a miniszterek általában óvato­san nyilatkoztak, bár csaknem valamennyi felszólaló kiemel­te, hogy az olajprobléma nem­csak Nyugat-Európa gazdasá­gának jövőjét, hanem politikai együttműködését is veszélyez­teti. Kissinger amerikai külügy­miniszter szerint a nyugat- európai és amerikai együtt­működés teljes mértékben le­hetséges és szükséges. Az új amerikai külügyminiszter, aki első alkalommal vett részt a NATO miniszteri tanácsának ülésén, igyekezett megnyug­tatni az Egyesült Államok nyugat-európai szövetségeseit arról, hogy Washington nem táplál ellenséges érzületeket velük szemben, sőt kész az együttműködés fejlesztésére. Kissinger mintegy fél órás beszédében azt hangoztatta, hogy a NATO-együttműködés az amerikai politika alapköve ás hogy az Egyesült Államok nem kifogásolja, ha a nyugat­európai országok egymás kö­zött szorosabb együttműködést alakítanak ki. Javasolta, hogy folytassák a munkát az atlanti deklaráció megfogalmazása érdekében, bár utalt arra, hogy az eddigi vitával Washington nincsen megelégedve, azt bi­zonyos fokig formálisnak te­kinti. Bár az amerikai külügymi­niszter hangvételét a megfi­gyelők békülékenynek minősí­tik — kihagyta például beszé­déből az amerikának teljesí­tendő visszatérítések problé­máját —, néhány kérdésben hagyjon J^aJározottan ragasz­kodott Washington korábbi ál­láspontjához. Így például nem fogadta el az európaiak bírá­latát a közel-keleti válság ide­jén tanúsított amerikai maga­tartás miatt. TÁJÉKOZTATÓ TOKIÓBAN fiz olajkorlátozó intézkedések hatékony lépésnek bizonyultak 1 örökország Előretört a Köztársaság! iNéppárt A Törökországban vasárnap háromban a Nemzeti Jólét megtartott közságtanácsi vá- | Pártja, kettőben a szélső jobb- lasztásokon szinte minden ' oldali Demokrata Párt és ki­Tegnap sajtóértekezletet tartott a jelenleg Tokióban tartózkodó Adnan Al-Pacsa- csi Abu Dhabi-i államminisz­ter, aki azért érkezett Japán­ba, hogy tájékoztassa a Tana- ka-kormányt az arab állam és kormányfők algíri csúcsta­lálkozójának eredményeiről. Az arab politikus a japán újságíróklubban elmondotta, hogy az olajkorlátozó intéz­kedések minden eddiginél hatékonyabb lépésnek bizo­nyultak az arab—izraeli konf­liktus békés rendezésének elősegí tűsében. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az olaj korlátozó intéz­kedések az arab országok gaz­daságát is sújtják. Rámuta­tott, hogy Japán és.más fej­lett kapitalista országok nyo­mást fejthetnek ki az Egye­sült Államokra a rendezés elősegítése végett. A novem­ber 22-én közzétett új japán közel-keleti politikát »nem feltétlenül arabbarát politiká­nak« minősítette, mint inkább -általános jelzésnek« abban a tekintetben, hogy Japán mi­ként vélekedik a békéről és a nemzetközi helyzetről. Chile Fasiszta huligánok betörtek a volt szovjet kereskedelmi küldöttség épületébe A chilei katonai junta párt- | be és ott gyújtóbombát rob- fogását élvező fasiszta elemek bántották. A robbanást köve­egy csoportja szombaton tá­madást intézett az ellen a két épület ellen, amelyben egykor a szovjet nagykövet­ség és a szovjet kereskedelmi kirendeltség székelt. G. J. Malik, az Indiai Köz­társaság santiagói nagykövete sajtóértekezleten elmondot­ta, hogy szombaton hajnalban fegyveres fasiszta huligánok törtek be a volt szovjet keres­kedelmi kirendeltség épületé­nagyvárosban a Köztársasági Néppárt jelöltje győzött és a párt jelentős mértékben elő­retört a kisebb településeken is. A 67 megyészákhely közül 32-ben a Köztársasági Nép­párt, 21-ben az Igazságpárt, lencben pedig független jelöl­ték szerezték meg a győzel­met. A választásokon való rész­vétel egyébként igen gyenge /olt: a szavazőpoigároknak nem egészen 50 százaléka já­rult az urnákhoz. Pokoli tűzvész pusztít Buenos Híresben ■ Hétfőre virradó éjjel óta po­koli tűzvész pusztít az argen­tin főváros nyugati felén, né­hány kilométerre a tenger­parttól. Pillanatnyilag é—mint jelentik — két gyár és jóné- hány 'akótömb ég; az ég felé ’.öve!'" '’n«ck “sebenként 600 •né1' A tűzvé-” . kö/rvj . • .... jgy robbe; násso 'czat .v t; íme'iy a ".őr Somogyi Néplap nyék egyik hűtőszekrénygyá­rát reszkettetle meg. A láng­ba borult üzem felgyújtotta, majd — miután összeomlott — maga alá temette a környék-, beli házakat. A tűz későbh átterjedt egy \gumigyárra, il- "etve a gyárat övező, ház-1 • mbre. :■ Buenos Aires egész vüzoltórága a helyszíne.r van. sőt vidékről is hoztak erősí­tést. Állítólag legalább há­rom napba telik majd, amíg a tűzvészt megfékezik.. , Szovjet hajó segítsége román tengerészeknek V la Manche-csatorna térségében a viharos tengerein oldalára fordult a román Dímb< vita teherhajó, amelynek 39 főnyi legénységét a szovjet Drubskinskij nevű hajó mentette meg és vette fedélzetére, majd Brest kikötőjében partra szállította őket. Képünkön: A bresti rakparton mondanak köszönetét a román hajósok megmentöiknek, a szovjet hajó­tő tűz nagy pusztításokat okozott. A támadók gyújtó­bombát hajítottak arra az épületre is, amelyben vala­mikor a szovjet nagykövet­ség székelt. A szovjet—chilei diplomá­ciai kapcsolatok szünetelése óta a két épület az India santiagói nagykövetségének védelme alatt áll. * * * Rolando Calderon, az At- lende-kormány egykori föld­művelésügyi minisztere; « santiagói svéd nagykövetsé­gen tartózkodik — jelentették be hivatalosan a chilei fővá­rosban. A katonai rezsin megtagadta.’ tőle a kiutazása engedélyt. Miki Takeo közel-keleti körútra indult Miki Takeo japán minisz terelnök-helyettes hétfőn el indult közel-keleti kőrútjára amelynek során látogatás tesz Abu Dhabi ban, Szaúd Arábiában, Egyiptomban Kuvaitban, Katarban, Szíriá ban, Irakban és Iránban. í japán kormány rendkívül megbízottjaként Miki Takei arra törekszik majd, hog; egyrészt megmagyarázza a arab vezetőknek a Tanaka kormány közelmúltban beje lentett új közel-keleti politi káját. másrészt megjavíts Tokió és a közel-keleti orszá gok kapcsolatát. Ezt elősegí tendő. a nagy tekintélyű ja pán politikus magával vis: Tanaka miniszterelnök ara vezetőkhöz címzett személye levelét

Next

/
Oldalképek
Tartalom