Somogyi Néplap, 1973. december (29. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-23 / 300. szám

Az 1974. évi népgazdasági terv (Folytatás az L oldalról) 1973-ban a tervezettnél 4 ezerrel több, mintegy ;85 ezer lakás készül el. Ezen belül ál­lami erőből 33 ezer lakás épül föl, 3 ezerrel több, mint 1972- ben. A beruházások mérsékelt növekedése mellett javult a beruházási egyensúly és a be­ruházások szervezettsége. Az egyedi nagyberuházásokra a tervezetthez közel azonos öszr szeget fordítottak. A kivitel ez évben is gyorsan növekedett, összességében 17— 18 százalékkal múlta felül az 1972. évit. A külkereskedelmi forgalom egyenlege aktív. Az idei esztendővel túljutot­tunk az ötéves tervidőszak fe­lén. A népgazdaság 1971— közötti fejlődésének tapaszta­latai azt bizonyítják, hogy a IV. ötéves terv gazdaságpoli­tikai céljai reálisak és megva­lósíthatóak. Az elért eredmé­nyek jó alapot teremtenek a népgazdaság további tervszerű fejlődéséhez. A Minisztertanács határoza­ta szerint — a IV. ötéves terv gazdaságpolitikai céljaival összhangban és az abban fog­lalt célok teljesítése érdekében — a fő feladat 1974-ben is a társadalmi termelés hatékony­ságának növelése. Fenn kell tartani és részleteiben is erő­síteni kell a népgazdasági egye is-ily t. A válla’átok — kü­lönösen a feldolgozó, iparban — törekedjenek erőteljesebben a termelés szerkezetének javí­tására és a gazdaságosság nö­vekedésére. hogy így biztosíta- ni !?'”ssen a belföldi kereslet még jobb kielégítését és az exportképes áruk arányának növelését Az ötéves tervben előirányzottnál gyorsabb ütem­ben növeljék a munka terme­lékenységét, ennek érdekében gyorsítsák meg az elavult álló­eszközök kicserélését, javítsák tovább a munka- és az üzem- szervezést. Segítsék elő a mun­kaerő ésszerű átcsoportosítását, törekedjenek a termelési esz­közök jobb hasznosítására, a társadalmi tiszta jövedelem gyorsabb növelésére. A kormány megállapította: a népgazdaság kedvező belső és külső egyensúlyi helyzete lehetővé teszi, hogy 1974-ben a fogyasztás és a felhalmozás növekedése kis mértékben meghaladja a nemzeti jövede­lem emelkedését. Az ötéves terv életszínvonal-politikai cél­jainak teljesítése érdekében ezért központi intézkedésekkel az elmúlt három év átlagánál nagyobb mértékben kell nö­velni a lakosság reáljövedel­mét, elsősorban a munkások és alkalmazottak reálbérét. Szükséges, hogy a folyamatos és egyenletes fejlődés érdeké­ben gyorsabb ütemben növe­kedjenek a szocialista szektor beruházásai, javuljanak a terv­szerű megvalósítás feltételei. A vállalatok elsősorban a ha­tékonyság növekedését segítő fejlesztésekre fordítsanak gon­dot. Fenn kell tartani tőkésvi­szonylatban az áruforgalom egyensúlyát, szocialista vi­szonylatban a behozatalnak a kivitelnél gyorsabb növelésé­vel törekedni kell a forgalom egyensúlyára. A népgazdaság fejlődési üteme és fő arányai A terv 1974-ben — a gazda­ság^' kai célokkal és a ter­meli-,i lehetőségekkel össz­hang an — a nemzeti jövede­lem 5 százalékos emelkedését irány'-.ta elő. Ez a növekedés nagyobb le­het, ha a termelés hatékony­sága az előirányzottnál gyor­sabban javul cs a tö gól étter­me’ ’ 3 — a ''j’.íöltli kereslet jojDb kielégítése mellett — a kivit?1 gazda-:-’.jrs és kívána­tos innyú növ:'lsére fordít­ható. A lakosság összes fo­gyasztása 5,2—5,6 százalékkal halad'a meg az 1Q73. évit, míg a felhalmozás az előző évek igen lassú "ö -ekedése után 7 —8 százalékkal emelkedjen. Az 1974. évi terv a termelés és a felhasználás főbb terüle­tein a következő fejlődéssel számol: gl termelés kisebb mértékű, 2 —2,5 százalékos növekedését irányozza elő. Ennek megala­pozására tovább bővül a me­zőgazdaság anyagi-műszaki bázisa. Az egy hektár mező- gazdasági területre jutó mű­trágya mennyisége — ható­anyagban számolva — 171 kg- ról 192 kg-ra növekszik. Je­lentősen fokozódik-« mezőgaz­daság gépellátása. Folytatódik a termőképesebb vetőmagvak és növényfajták, a komplex termelési rendszerek alkalma­zásának elterjesztése. növénytermelés az 1973. Ipar, építőipar Az ipari termelés 1974-ben 5,5—6 százalékkal — az ötéves tervben kitűzött átlagos növe­kedési ütemben — emelkedik. Az ipar átlagánál gyorsabban nő a villamcsenergia-ipar, a vegyipar, a könnyűipar és az élelmiszeripar termelése. A gépipari termelés emelkedése némileg mérséklődik. Az iparban foglalkoztatottak száma 1974-ben is csak mérsé­kelten bővítheti}, ezért a mun­ka termelékenységét legalább 5—5,5 százalékkal szükséges növelni. Ennek érdekében to­vább kell javítani a munka- és üzemszervezést, fokozni az üze­men belüli munkaerő-tartalé­kok feltárását és hasznosítá­sát. A belföldi kereslet jobb ki­elégítése és az export növelé­se megköveteli a termelés szerkezetének. gyártmány- összetételének gyorsabb vál­toztatását. Ezt elősegítik a fo­lyamatban lévő központi fej­lesztési programok és rekonst­rukciók, a korszerű termelési módszerek bevezetése és el­terjesztése. Versenyképessé­günk fokozása mindenekelőtt a feldolgozó ipar. ezen belül is elsősorban a gépipar termé­keinek minőségével, műszaki színvonala iránt támaszt na­gyobb követelményeket. Az építés-szerelési teljesít­mények az ez évinél valami­vel nagyobb mértékben, mint­egy 4 százalékkal emelkednek. Ezen belül az építőipari vál­lalatok és szövetkezetek ter­mel 5 százalékkal nő. évihez hasonló magas színvo­nalon alakul. Az állattenyésztés termelése az ez évinél gyorsabb ütem­ben, mintegy 6—7 százalékkal emelkedik. A szarvasmarha­tenyésztésben várhatóan foly­tatódik az ez évben megindult fejlődés. A vágósertés-terme­lés közel 20 százalékkal nö­vekszik. A mezőgazdasági és élelmi- szeripari termelés 1974-ben is kiegyensúlyozott belföldi ellá­tást biztosít. A közlekedés áruszállítási teljesítményei 3—4 százalék­kal növekednek. Jelentősen bővül a vasúti mozdony-, a tehervagon-, valamint a teher­gépkocsi-állomány. Befejező­dik a Szajol—Lökösháza kö­zötti vasútvonal villamosítása. A légi közlekedés elsősorban az 1973-ban beszerzett TU— 154-es repülőgépek üzembe ál­lításával fejlődik. Folytatódik az M 3-as és M 7-es autópá­lyák építése. A lakosság életkörüSméuvei Mezőgazdaság A terv az 1973. évi jó ered­mények után a mezőgazdasá­Somogyi Néplap 1974-ben központi feladat a IV. ötéves terv társadalom- politikai célkitűzéseinek és az ezekhez kapcsolódó párt- és állami határozatoknak a vég­rehajtása. Ennek érdekében számos — az életszínvonalat növelő — intézkedés történik. Ezek közé tartozik a gyermek- gondozással és gyermekneve­léssel kapcsolatos juttatások növelése, az automatikus nyug­díjnövekedés alsó határának 30 forintban történő megálla­pítása. Ide tartozik az iparon és építőiparon kívüli ágazatok­ban dolgozó munkások, vala­mint az ipari és építőipari ki­segítő állománycsoportba tar­tozók. továbbá egyes költség- vetési szervek dolgozóinak béremelése, a minimális bé­rek 1000 Ft-ban történő meg­állapítása, a sorkatonák ellát­mányának és családi pótléká­nak növelése. A kereskedelem­ben és hírközlésben megkez­dődik a 44 órás munkahétre való áttérés. Az intézkedések együttesen közel 3,5 milliárd forinttal emelik a lakosság nominális jövedelmeit. A terv 1974-ben a fogyasz­tói árszínvonal ez évinél ki­sebb, 2 százalékos növekedését engedi meg. Figyelembe véve a jövedelem növekedését és az árszínvonal változását, a la­kosság egy főre jutó reáljöve­delme 5—5,5 százalékkal, az egy keresőre jutó reálbér pe­dig 3,7 százalékkal emelkedik. A kiskereskedelmi áruforga­lom folyó áron 7—8 százalék­kal nő. A szolgáltatások tovább bi kedvező fejlődését szerveze­ti és pénzügyi intézkedésekkel is elősegítik. 1974-ben összesen mintegy 86 ezer, állami erőből 35—36 ezer lakás épül föl. Az egészségügyi ellátás fej­lesztése keretében a gyógyin­tézeti ágyak száma mintegy 1600-zal emelkedik. A lakos­ság járóbeteg-ellátása 50 új ál­talános orvosi körzet és napi 650 szakorvosi óra szervezésé­vel tovább fejlődik. A bölcsődei ellátás mintegy 2400 új férőhellyel gyarapodik. Tovább javul 1974-ben a kul­turális ellátás. Az óvodai fé­Az osztrák költségvetés Újabb terhek — a munkásoknak Válaszút eWtt A nemzeti tanács (az oszt­rák parlament alsó háza), hosszas vita után a kormány­zó Osztrák Szocialista Párt szavazataival elfogadta Ausztria 1974. évi állami költségvetését. A költségve­tés által 1974-re előirány­zott kiadások 10,9 milliárd schillinggel meghaladják a bevételeket. A kiadások között szere­pelnek a »gazdaság stabili­zálására, és az úgynevezett konjunktúra élénkítési prog­ramra« szánt összegek. Ezek az összegek azonban nem se­gítik elő az oszták munkások anyagi helyzetének javítását. Ellenkezőleg! A költségvetés újabb terheket jelent szá­mukra. Az egyszerű osztrák munkásra nehezedő adóter­hek még súlyosabbá válnak: a kereseti adó a jövő évben például 26,4 százalékkal nö­vekszik. Továb emelkednek az árak, és fokozódik az infláció is. Novemberben a kiskereske­delmi árak és különböző szolgáltatások ára átlago­san 8 százalékkal volt ma­gasabb, mint a múlt év ha­sonló időszakában. Az erre az évre előirányzott ár­emelkedés 7 százalék. Han­nes Andorsch pénzügymi­niszter kijelentette: a követ­kező év egyes hónapjaiban az áremelkedés az egy év­vel előbbi árszinthez képest eléri majd a 10 százalékot is. A nehézségeket csak fokozza az energiaválság kiéleződé­se. A kormány 1974 janu­árjában bevezetésre kerülő intézkedéseket fogadott el a folyékony üzemanyagokkal való takarékosságra. Az országban növekedett a munkanélküliség is. (MTI) rőhelyek száma 20 ezerrel nö- • vekszik. így 1974 végén az óvó- „Megfontolt bűntény volt... A Spanyol Kommunista Párt nyilatkozata dás korú gyermekek 68—70 százaléka helyezhető el óvo­dában. Az általános iskolai tantermek száma közel 200-zal emelkedik, az általános isko­lások 86—87 százaléka tanul tovább. Felhalmozás A terv az 1974. évi beru­házások értékét mintegy 117 —118 milliárd forintban ha­tározza meg. Ez — a további fejlődés megalapozása érde­kében — az 1972—73. évinél gyorsabb, lehetőségeinkkel összhangban álló növekedést jelent. A terv a beruházási folyamat tervszerű szabályo­zásával mindenekelőtt a megvalósítás gyorsítását, a gépi állóalapok korszerűsíté­sének fokozását, a hatékony­ság növelését szolgáló fej­lesztéseket segíti elő. ,1974^pen a terv szerint 8 egyedi nagyberuházás befe­jeződik, 9 új megkezdődik — amennyiben előkészítésük a követelményeknek megfele­lően, rendben megtörténik. A vállalati beruházások színvonala az ideinél előre­láthatólag 6—7 százalékkal magasabb lesz. A készletek az 1973. évi­nél valamivel gyorsabban nőnek, mivel sor kerül egyes termékekből a készletek fel- töltésére. A római géprablók kiadatásáról Kül kereskedelem Az 1974. évi terv a külke­reskedelmi forgalom tovább­ra is dinamikus növekedését irányozza elő. Szocialista vi­szonylatban a terv a behoza­talnak a kivitelnél gyorsabb növekedésével, elsősorban gépipari termékek, valamint fogyasztási cikkek importjá­val számol. A kivitel terve­zett emelkedése módot nyújt hosszúlejáratú kötelezettsé­geink teljesítésére. Tőkés­viszonylatban a kivitel és a behozatal közel azonos ütem­ben nő. A Minisztertanács felhív­ja az irányító szervek, a vál­lalatok. az intézmények és szövetkezetek vezetőit. va- lamenyi dolgozóját, a társa­dalmi szerveket, hazánk minden polgárát, hogy mun-j bájukkal segítsék elő az 1974, Az El-Szaika nevű Paleszti­nái geriliaszervezet ellenzi, hogy-a római repülőtéren hét­főn lezajlott terrortámadás részvevőit a kuvaiti hatóságok kiadják a Palesztinái Felsza­bad ítási Szervezetnek. Köve­teli, hogy a bűnösöket annak az országnak törvényei alap­ján ítéljék el, ahol tettüket el­követték — jelentette ki szom­baton Damaszkusziban az El- Szaika szóvivője. — A terrortámadás a Pa­lesztinái nép ellen irányuló előre megfontolt bűntény volt — hangsúlyozta a szóvivő, és hozzáfűzte: — Semmiképpen sem lenne helyes a terroristák átadása a PFSZ-nek, mert ezt a tényt az ellenség a későb­biekben saját hasznára fordrt- ''átja, .. pénteken este háromtagú de­legációt küldött Kuvaitba, hogy a gépeltérítők kiadatásá­ról tárgyaljon. — Ha a kuvai­ti hatóságok kiadják a bűnö­söket, a PFSZ forradalmi bí­róság elé állítja őket — közöl­ték. (MTI) A L/Humanité közli a Spa­nyol Kommunista Párt nyi­latkozatát, amely hangsán lyozza: Spanyolország dön­tő fontosságú válaszút előtt áll. Vagy sikerül leküzdeni a polgárháború szellemét a diktatúrából a demokráciába való átmenetben érdekelt valamennyi erő részvételével s megteremteni az új légkört,1 amely közelebb hozná Spa­nyolországot a mai Európá­hoz és a mai világhoz, vagy pedig az ország még sokáig erőszakos megrázkódtatások­nak lesz kitéve. Ha ugyanis a hatalom tovább fokozza az elnyomást s továbbra is egy kiváltságos kisebbség zárt vadászterületének tekinti az országot, a népi erők még erőteljesebb küzdelemmel fognak válaszolni erre. A Spanyol Kommunista Párt már évek óta azt a vé­leményét hangoztatja, hogy Spanyolországban igazi nem­zeti megbékélésre van szük­ség — folytatja a nyilatkozat — a Spanyol Kommunista Párt ennek érdekében kész találkozni és tárgyalást foly­tatni minden politikai és társadalmi csoport és bár­milyen intézmény képvise­lőivel, egy olyan megoldás érdekében, amely elismerné minden spanyol politikai jo­gait s biztosítaná, hogy a spanyolok általános válasz­táson szabadon kifejezhessék akaratukat. Bejrúti, palesztinai források szerint egyébként a PFSZ WASHINGTON , Kártérítési” nyújt a chilei junia évi népgazdasági rés teljesítését. terv sike- (MTB Chile és az Egyesült Álla­mok megegyezett a chilei ál­lamadósságok visszafizetésé­nek ütemében — jelentették be Washingtonban. A chilei katonai junta ígréetet tett ar­ra is, hogy »méltányos« kárté­rítést nyújt a Népi Egység­kormány által államosított amerikai érdekeltségekért. A most létrejött megállapo­dás értelmében Chile a követ­kező nyolc évben 124 millió dollárt fizet vissza az Egye­sült Államoknak; az első 16 millió dolláros tételt már a jövő héten. A chilei állama dósságo'­döntő többsége a keresztény- demokrata Eduardo Frei el­nöksége idején — azaz: 1964 és 1970 között —• gyülemlett föl, és visszafizetése rendkívü M gazdasági terheket rótt Népi Egység kormányára. A spanyol miniszterelnök halála után Jálgalásek az utód személyével kapcsolatban A spanyol kormány cáfolta, hogy letartóztattak volna egy gyanúsítottat Carrero Blanco miniszterelnök meggyilkolá­sával kapcsolatban. Előzőleg az Infortnariones című lap kö­zölte, hogy egy rendőri akció során egy férfit megsebesítet­tek és letartóztattak, s az il­lető külseje egyezett azzal a »■robotképpel-«, amelyet a rendőrség készített. Franco tábornok a régi spa­nyol hagyományoknak megfe­lelően halála után a hercegi Címet adományozta Luis Car­rero Blamcónak — hasonlóan négy másik spanyol miniszter­elnökhöz, akik 1870 óta estek gyilkosság áldozatául és szin­tén megkapták ezt a címet. Az elnöki dekrétum egyben a ha­ditengerészet főparancsnoká­vá nyilvánította — halála után. — a meggyilkolt minisz­terelnököt. A katonai díszpompával megrendezett temetéssel egy­idejűleg meg is kezdődtek a találgatások az új miniszterel­nök személyét illetően. A túl­nyomó többség szerint Tor- cuato Fernandez Miranda — miniszterelnöki teendőkét ' tíz napon át automatikusan ellátó miniszterelnök-helyettes — kapja meg a kinevezést. Van­nak olyan hírek is, amelyek szerint Gregorio Lopez Bravo volt külügyminiszter kaphatná meg a megbízatást, bár szá­mos, még hatalmon lévő el­lenségeiről tudnak. Egyelőre az államfő 17 ta­gú tanácsadó testületének kell három jelöltet állítani, akik közül Franco választja ki a neki megfelelő miniszterelnö­köt. (MTI) O'ajkorlátozás (apánban Rendkívüli állapottal felérő intézkedések Rendkívüli ülést tartott1 kát vezetnek be a villamos­szombaton a japán kormány. A parlamentben pénteken el­fogadott olaikorláto-ási és kereslet—kínálat-szabályozá­si törvény alapján a kor­mány a »rendkívüli álla­pot« jeleit magán viselő in­tézkedéseket hagyott jóvá. Ezek értelmében központi­lag szabályozzák az olajter­mékek elosztását és fokoza­tosan növekvői korlátozáso­A Szojuz - 13 űrrepülése Nem egészen negyedévvel a leg­utóbbi szovjet Űrrepülés után pá­lyára állt a Szojuz—13, és ezzel megkezdődött az űrhajózás törté­netének negyvennyolcadik — pi­lóta vezette — vállalkozása. A Szojuz-ürrepülések hat és fél esz­tendős múltra tekinthetnek vissza. A pilóta nélküli Szojuz—2 kivé­telével valamennyi Szojuz-egység fedélzetén kozmonauták végezték feladatukat. lí)7l júniusában, a Szojuz—11 visszatértekor bekövetkezett sze­rencsétlenség után a szovjet űr­repülések ez év ő?v;5g szünetel­tek. Időközben a S/.o.juz-űrhajő- kon konstrukciós változtatásokat hajtottak végre. A módosítások részint a Szojuz—íi-hez hasonló tragikus események megelőzését szolgálják részint az 1975 júliu­sában esedékes szovjet—amerikai közös űrrepülés technikai köve­telményei tették szükségessé őket. Hasonlóképpen a vállalkozás biz­tonságát fokozza, hogy a kénye­sebb műveletek — például a visszatérés — alkalmával a koz­monauták űröltözéket, szkafan­dert viselnek. Első alkalom, hogy egyidejűleg tevékenykednek amerikai és szovjet űrhajósok — tehát asztro­nauták és kozmonauták — a vi­lágűrben. A Szojuz—13 és a Sky­lab találkozását azonban most nem tervezik. A két űrhajó elté­rő pályán, különböző magasság­ban kering a föld körül, s a leg­kedvezőbb esetben is legföljebb mintegy száz kilométerre (Buda­pest és Szolnok távolságára) kö­zelíthetné meg egymást. A mostani Szojuz-kísérlet fő célja — ugyanúgy, mint előző al­kalommal *— a fedélzeti rendsze­rek kipróbálása, és ezzel kapcso­lódik az 1975-ös Szojuz—Apollo program előkészítéséhez. Érdekes, hogy a Szojuz—12 űrrepüléséhez hasonlóan a vállalkozás részvevői ez alkalommal U ►'újonc« kozmo­nauták, akikkel az eddigi szovjet űrrepüléseken még nem találkoz­tunk. Figyelemre méltó, hogy a Sky­lab hasonló programjával egy idő­ben a Szojuz—13-ról is végeznek népgazdasági célú földfelszíni vizsgálatokat, csillagászati és nap­fizikai megfigyeléseket. A földi erőforrások földerítése, a környe­zetvédelmi kutatás, a mező- és erdőgazdasági és az oceanográ­fiai megfigyelések nagy fontossá­gú feladatok. (Az erre a célra szolgáló különleges fényképező berendezéssel már a Szojuz—12 űrhajón is dolgoztak.) Ugyancsak a szeptemberi program folytatása­ként kipróbálják most az új — szovjet konstrukciójú — autonóm navigációs rendszert is. A tudományos világ nagy ér­deklődéssel fogadja az új szov­jet űrrepülés soron következő eredményeit. Hagy István György energia- és a gázfogyasztás területén is. (Részt vett a kormány ülésén Tanaka mi­niszterelnök is, aki egyébkén! jelenleg kórházi kezelés alati áll.) A kormány ülésén Fukudi Takeo pénzügyminiszter is mertette az 1974-es év állam költségvetésének tervezetéi A tervezet azt a helyzete tükrözi, amelyet a galoppíro zó infláció és az energia válság kényszer! tett japán ra. Ennek következménye hogy a japán kormány a: utóbbi húsz év »legtakaréko sabb« költségvetését dolgoz ta ki 1974-re. (Az előirányza teljes összege ennek ellenért 19,7 százalékkal haladj; meg az idei költségvetés összeget.) Fukuda »-szükségállapot költségvetésének »legfőbl jellemzője,1 hogy minimálisr. csökkentette azokat az elő irányzatokat, amelyek Tana ka miniszterelnök »reform tervének« valóra váltásé szolgálták volna. Alig ért véget a kormán; ülése, japán nagytőkés kö rökben máris élénk tiltako zásukat fejezték ki az ellen hogy a Tanaka-kormány fo kozni kívánja ellenőrzését ; gazdasági tevékenység fö lőtt. (MTI

Next

/
Oldalképek
Tartalom