Somogyi Néplap, 1973. november (29. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-14 / 266. szám

Pullai Árpád látogatása Somogybán

Beszélgetés a mesztegnyői vezetőkkel - Kommunista aktivaülés Marcaliban

Tegnap megyénkbe látogatott Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. Látogatása során a marcali járással ismerkedett. A járási pártbizottságon Szigeti István, a megyei pártbizottság titkára, Király Ferenc, a járási pártbizottság első titkára, dr. Ress Zoltán, a járási párt-vb tagja, a járási tanácsi hivatal elnöke fogadta.

A vendéget Király Ferenc tájékoztatta a járás politikai, gazdasági helyzetéről, a pártélet fejlődéséről.

Pullai Árpád ezután’ vendéglátói társaságában Mesz- tegnyőre látogatott. Molnár István, a községi csúcsvezetőség titkára köszöntötte a vendégeket. Pullai elvtárs a pártklubban beszélgetett a község politikai és gazdasági vezetőivel, a pártszervezetek titkáraival, a tömegszervezetek képviselőivel.

Horváth László, az egyesített Lady János Tsz elnöke a szövetkezet gazdasági helyzetéről tájékoztatta a vendégeket, majd Stokker István, a közös községi tanács elnöke vázolta a falu fejlődését. Szólt a lakosság előtt álló legfontosabb feladatokról, a

tanács gondjairól és tennivalóiról.

A részletes tájékoztatások után Pullai Árpád kötetlen beszélgetés keretében igyekezett minél többet megtudni Mesztegnyő és a társult községek lakóinak mindennapjairól, törekvéseiről, sajátos nehézségeiről. A közvetlen hangú eszmecserén egyebek között szó esett a tsz gazdálkodásának javításáról, az itt dolgozó szakemberele tevékenységéről, a tagok és alkalmazottak jövedelméről, a közsógfejilesztési tervek megvalósításáról, a nők társadalmi szerepéről, az ifjúság körében végzett szervező munkáról, a foglalkoztatási gondokról.

A beszélgetés során Pullai Árpád egyebek között felhívta a figyelmet arra, hogy a tsz-nek féltőn kell vigyáznia a rendelkezésre álló fiatal munkaerőkre, minél változatosabb módszereket kell alkalmazni, lehetőségeket teremteni azért, hogy itt, helyben találják meg számításukat, anyagi és kulturális jólétüket. E kötelezettséget minden községi vezetőnek vállalnia kell. A társközségek helyzetéről szólva hangsúlyozta, hogy az ott élő emberek joggal várják alapvető igényeik kielégítését, és a i kánikat.

Horváth László tsz-elnök a tájékoztatja a vendégeket.

székhelyközség »tisztességes«1 vagy önző magatartásán keresztül is megítélik politiÜnnepség Tabon

Megnyitották a politikai könyvnapokat

gazdálkodásáról

Pullai Árpád délután Marcaliban folytatta programját. Itt a nagyközségi pártbizottságon időszerű kül- és belpolitikai kérdésekről tájékoztatta a járás kommunistáinak képviselőit. Az aktívaülésen részt vettek a járási, városi pártbizottságok első titkárai is.

Pullai Árpád tegnap befejezte egynapos Somogy megyei látogatását.

Szép hagyomány a megyében, hogy a politikai könyvnapokat minden évben másmás városban, nagyközségben nyitják meg. Az idén Tab adott otthont a politikai művelődés ünnepének. A Zichy Mihály Művelődési Központ földszinti előterében szép kiállítású könyvek fogadták a belépőket.

A hétfő esti ünnepséget Soós József, a nagyközségi párt-vb tagja nyitotta meg, majd Tanai Imre, a megyei pártbizottság párt- és tömegszervezetek osztályának vezetője mondott beszédet:

— A politikai és az ismeretterjesztő könyvek olvasásának jelentősége napjainkban is egyre nő. A könyv ereje mindenekelőtt abban rejlik, hogy bármikor hozzáférhető, és maradandó ismeret- anyagot halmoz fel. A rádió, a televízió sem kisebbíti a könyv szerepét. Ellenkezőleg: azt tapasztaljuk, hogy a tömegkommunikációs eszközök serkentően hatnak az olvasásra, a könyvkiadás fejlődésére. A termelési viszonyokkal együtt nem alakul át gyorsan az emberek gondolkodásmódja. Ez nehéz és bonyolult feladat. Ehhez nyújt sokoldalú segítséget a könyv, a szocialista irodalom, melynek az a hivatása, hogy segítse népünk világnézeti nevelését, segítse elő a kommunista embertípus kialakítását, a múlt maradványainak kiszorítását az emberi gondolkodásból.

Tanai Imre elmondta, hogy a párt helyes politikájának és kulturális nevelő munkájának eredményeként hazánkban megnövekedett a tudásszomj, az olvasás iránti igény. A megyében a politikai könyvek forgalma tíz év alatt megháromszorozódott. Tavaly több mint egymillió forint értékű politikai kiadvány talált gazdára. Elismeréssel szólt a Kossuth Könyvkiadó munkájáról, kiemelve: milyen nagy gondot fordít az elméleti és gyakorlati kérdések megválaszolására, a választék gazdagítására. A most tizenkettedik alkalommal megrendezett politika könyvnapok célja, hogy fölkeltsék a figyelmet a szocialista irodalom iránt. A legtöbbet a pártalapszervezetek teszik a politikai kiadványok terjesztéséért. A legtöbb helyen megértették, hogy ez a pártmunka része. Megyénkben mintegy hatszázan végzik nagy lelkesedéssel, hozzáértéssel, és szép eredménnyel e fontos pártmegbízatásukat. Ezt a munkát nagyra becsülik, s elismerik. Éppen ezekben a napokban adták át tizennyolc

terjesztőnek az arany-, huszonhatnak az ezüstjelvényt azért, mert tíz, illetve öt év óta végzi ezt a felelősségteljes munkát.

— Amikor megköszönjük mindannyiuk fáradozását, azt kérjük tőlük és a párt- szervezetektől, hogy legyenek továbbra is lelkes agitátorok, propagandisták, segítőink, használják fel a mostani eseménysorozatot is arra, hogy minél több emberhez eljuttassák a tudás fegyverét, a könyvet.

Az ünnepség a tabi ifjúsági klub fiataljainak a forradalomról szóló irodalmi színpadi összeállításával fejeződött be.

A vendégek, a megyei, a járási és a nagyközségi vezetők még sokáig beszélgettek a politikai könyvkiadásról, a somogyi olvasók igényeiről Bassa Endrével, a Kossuth Könyvkiadó történelmi szerkesztőségének vezetőjével. Rugya Bélával, a kiadó megyei kirendeltségének vezetőjével.

Megnyíltak a politikai könyvnapok megyénkben. Most már az a feladat, hogy minél több kézbe eljussanak a politikai könyvek, minél több emberben fölkeltsük az érdeklődést a politikai irodalom iránt.

L. G.

Sok nézője volt a könyvkiállí tásnak a megnyitó ntte.

Konténervonatok szállítják az árut

A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Somogy megyei Szervezetének székházában a megye üzemeinek szállítási szakemberei előtt dr. Párkányi Ferenc, a MÁV Pécsi Igazgatóságának kereskedelmi osztályvezetője tartott előadást a konténeres szállítási mód eredményeiről és a további feladatokról.

Több mint hat hónap telt el azóta, hogy Kaposvárt is bekapcsolták a konténeres forgalomba. A fél év alatt egyenletesen emelkedett a megyeszékhelyre érkező konténerek száma, s egyre több kaposvári vállalat juttatja el a címzetthez ilyen módon az árut. Egy vasúti kocsira öt szállítóláda fér. Ha a feladók ennél több vagy kevesebb szállítótartályt töltenek meg áruval, a megra- kottak mellett üreseket is visznek a vagonok.

A megyeszékhelyen a legnagyobb partnerek: a Kaposvári Villamossági Gyár, a Pamut- fonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyára és a Szeszipari Vállalat. Többször veszi igénybe a konténereket a ruhagyár. Panaszkodnak ugyan, hogy a leginkább megfelelő kis konténereket tégy-két tonnásak)

nehezen kapják meg, emiatt sokszor késik az áru. Párkányi Ferenc erre válaszolva elmondta, hogy a MÁV elsősorban az úgynevezett közepes (öttonnás) konténerszállítási rendszert kívánja fejleszteni, s a nemzetközi forgalomba bekapcsolódó húsztonnás szállí- tóladák elterjesztését szorgalmazza.

A megyeszékhelyről a fővárosba nyolcszáz forint az öttonnás konténer szállításának díja. Hagyományos módszerrel — tehergépkocsin — ennek többszörösébe kerül a fuvarozási költség. A megrendelők ragaszkodnak a hagyományos szaüítasnoz, pedig a konténerekben hosszabb ideig tárolható az áru, könnyebb a belső anyagmozgatás, takarékoskodni lehet a raktárral.

Párkányi Ferenc elmondta azt is, hogy 1975-ig a hálózat kiszélesítésére törekszik a MÁV. Az ötödik ötéves tervben már teljes konténervonatok is közlekednek a vasúton.

K. G.

A kilincs

S

zerettem volna benyitni a fonyódi gimnázium tanári szobájába, de nem tudtam. Az ajtón ugyanis nem volt kilincs. Ez a szokatlan zártság azóta se hagy nyugodni. Élményem tavalyról való. A múlt év októberében figyeltem föl arra a bizonyos fogantyúra. Visszaléptem az ajtótól, és megálltam a folyosó sarkában, vártám az esemenyeket. Hamarosan csöngettek. Jött egy tanár, kulcsot kotort elő a zsebéből, s azzal könnyedén »behatolt-«. Jött a másik, a harmadik ők is kulccsal a kezükben. Így vonult be az egész tantestület, úgy tűnt: rejtekhelyére. Nem sokkal később a földszintről jött egy kislány. Bizonytalanul megállt az ajtó előtt. Körülnézett, láttam, zavarban van, mint aki most akar életeben először bemenni ezen az ajtón. Erőt vett magán, bekopogott, az ajtó azonban zárva maradt. Üjra próbálkozott, azután visszanézett félénken, úgy éreztem: biztatni kell. Ko- pogjon még egyszev, erősebben — mondtam, s a dörömböles- re egy kicsit kinyitották az ajtót. Nem hallottam, hogy mit mondott a tanár, de néhány másodperc múlva becsukódott az ajtó, a kislány elsomfordált.

Mondom, a múlt év októberében figyeltem föl erre a látszólag semmitmondó jelenségre. A félreértések elkerülése végett: az első percekben sem gondoltam arra, hogy ez a kilincs nélküli ajtó csalhatatlanul kifejezi a diákok és a tanárok viszonyát. De hogy valami köze van hozzá, ebben biztos voltam. Próbáltam hát érdeklődni, hogy mi az oka ennek az elzárkózásnak. Az »érvek« nem győztek meg, de azért felsorolom őket. »A tízperc a tanároké«, »Értékek vannak odabent, nem kell csak úgy bejárkálni«, »Egyszer már pénz is veszett el a tanáriból«, »Ott vannak az osztálynaplók az asztalon, s azok nem tartoznak a gyerekekre«, »Ha nagyon fontos, úgy is beengedjük, a szülőket meg mindenképpen.« Ennyit tudtam meg akkor, azt hiszem, épp eleget. A közoktatáspolitikai határozat akkor még friss volt, szelleme aligha jutott el a tantestületekhez. Korai és méltatlan lett volna szóvá tenni ezt az »apróságot*'. Meg azután előfordulhat, nem is gondoltak rá, hogy ez a kilincs nélküli ajtó távol tart, bizonytalanná tesz, elszigetel. Majd csak észreveszik, hiszen beszéltek róla, nem tekinthették »külső fölfedezésnek«. Azóta azonban elmúlt egy év. S a kilincs helyén most is fogantyú van.

Kérem, ne tekintsék szőrszálhasogatásnak: nem mindegy, hogy bemehetek-e valahová, vagy beengednek; hogy a diák benyithat-e a tanáriba — természetesen kopogás' után —, vagy zárt ajtóra lel.

H

allottam, hogy másutt is van ilyen »tiltó zár«. Nem az orvosi rendelőkről, a lakások bejárati ajtajáról volt szó, hanem iskolákról. Ezért körkérdéssel fordultam ismerőseimhez: mi a véleményük? Jónak, rossznak tartják? Értik, nem értik? Válaszaikból átnyújtok egy csokorra valót. Volt, aki »biztonsági intézkedést, bölcs előrelátást« vélt fölfedezni benne. Más azt mondta: »Valószínű, nem ez lesz a tanár—diák viszony és érintkezési lehetőség új formája«. Egy iskolaigazgató így nyilatkozott: »Az iskola, az igazgató, a tantestület a gyerekekért van. Komikus törekvés manapság elzárkózni. Meggyőződésem, hogy olyan irodákra, nevelői szobákra van szükség, ahová a diák a nap minden órájában, minden percében benyithat«. Egy másik vezető pedagógus azt mondta: »A tanuló és a tanár közötti nélkülözhetetlen kapcsolat erőszakos kizárását látom ebben. Kitől félnek? A gyerekektől vagy önmaguktól? És miért? Szinte hihetetlen, hogy ilyesmi előfordulhat«. Egy pedagógiával nem foglalkozó embert is megkérdeztem, ő groteszk fordulattal és kérdéssel válaszolt: »Mit szólnának a tanárok, ha a gyerekek hasonló alkalmatosságokat szerelnének föl a tantermek ajtajúira, S tegyük föl azt mondanák: az óra a diákoké«?

Idáig semmiképp sem akarok eljutni. De higgyék el: a kilincs nélküli ajtó — s ami meghúzódik mögötte — ék a diák és a tanár között. Márpedig a közeledés és nem a távolodás útját egyengetjük; a megértését a lekezeléssel szemben, a közvetlenségét a félelemkeltéssel szemben; a nevelés, az emberi kapcsolatok kialakításának útját az elzárkózás, a csak oktatás nagyon is megkopott útjávál szemben.

Emlékszem, a huszonöt, harminc év előtti diákok nem nagyon ostromolták a tanári szobát. Messze elkerülték a gimnázium földszinti folyosóját, ahol jobbára »mumusok« tanyáztak, s ahová a csapóajtón át akkor ment be a diák, ha hívták. Ez pedig félelemmel, rettegéssel járt, hiszen csak akkor hívták, ha baj volt vele. A tanári, az igazgatói iroda a fenyegetés eszköze volt. Ha az osztályteremben nem bírtak valakivel, »

leküldelek a tanáriba, ha nem térsz észhez« — mondta a pedagógus. S mi féltünk a tanáritól. Pedig volt kilincs az ajtón.

Mit jelent a nyitott ajtó? Közelséget és bizalmat. Enél- kül félénk és bizonytalan, kisebbségi érzéstől fertőzött az ember. Felszabadult légkört, mert nélküle magába zártan, szinte kivetetten él a gyermek is. A gondolatcsere szabadságát. Mert kitárulkozás nélkül nem mutathatom meg önmagam, hogy formáljanak, alakíthassák egyéniségemet. A nyitott ajtó azt jelenti, hogy nemcsak kötelességtudatból szajkózom osztályfőnöki órán a demokratizmust, hanem élek is vele, s megmutatom diákjaimnak, hogy mi az. Hogy higgyenek nekem, hogy erkölcsi alappal mondjam, amit mondok. A nyitott ajtó a közeledés lehetőségét fejezi ki a felnőtt és a diák között, nélküle fölösleges a nevelésről szónokolni.

Féltem azokat a gyerekeket, akik zárt ajtóba ütköznek. Féltem, mert megszokják, követik és természetesnek tartják a zárt ajtó minden következményét akkor is, ha majd elhagyják az iskolát, őszinteségük, közeledési szándékuk szenved csorbát.

S

hogy miért beszélek most erről egy év után? Azért, mert a fonyódi gimnázium ellenpéldájának sokaságával találkozhat már az ember. Csak egyet hadd említsek ezek közül. A barcsi gimnáziumban — és nem véletlenül választom ezt — »többszörösen« is nyitva áll a tantestület, az igazgató ajtaja. Kilincs van ezeken az ajtókon, bárki, bármikor beléphet. De ezt a természetes lehetőséget is tovább» fejlesztették egy »újítással«, s ilyet már általános iskolában is láttam. A tanári szoba ajtaja mellett úgynevezett hívótáblát szereltek föl. Ha olyan udvarias egy diák, hogy a világért sem akarja zavarni az egész tantestületet — és miért ne len- ne az? , akkor megnyom egy gombot, odabent kigyullad egy kis lámpa. A tanár kijön, s az előtér sarkában elhelyezett asztalnál kínálja hellyel a növendékét, hogy barátságos környezetben, kényelmesen mondhassa el örömét, bánatát.

Ebben az iskolában történt, hogy éppen egy tanulóval beszélgetett az igazgató saját irodájában, amikor megérkezett a megyei művelődésügyi osztály vezetője. Az igazgató kiment, üdvözölte, és kérte, hogy foglaljon helyet néhány percig! Előbb befejezte a beszélgetést diákjával, aki fontos, egyéni gondjával fordult hozzá. Se az osztályvezetőt, se az igazgatót nem érte presztízsveszteség, ellenkezőleg. Azt hiszem, a nagyok, a felnőttek, a nevelők tekintélye nőtt ezáltal.

Ezt jelenti többek között a nyitott ajtó.

Jávori Béla