Somogyi Néplap, 1973. november (29. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-01 / 256. szám

'TjulzIqIi Szerkn ztcnlg ! Simon Zoltán marcali la kos október 5-i panaszát ki­vizsgáltam, s a következőket állapítottam meg: A panaszos lakását 1972 decemberében adtuk át az építtető OTP-nek. Az első be jelentés nyomán (február 28-án) az üzem szerelője me gszüntette a hibát, ezt a pa­naszos aláírásával is elismerte. Júniusi bejelentésére ugyancsak elvégezték a javítást. Mivel az ólomcső meg­hibásodása a többszöri javítás ellenére rövidebb-hosszabb használat után ismét bekövetkezett, ezért szeptember 15-én személyesen mentem a helyszínre. Megállapítottam, hogy az ólomcső csatlakozásánál a forrasztás ismét el­vált, ez okozta a vízfolyást. Szakiparos hiányában alvállal­kozót kerestem, de időközben a panaszos megszüntette a vízfolyást. Simon Zoltánnak felajánlottam a költségek megtérítését, de ézí nem fogadta el. Megállapítottam továbbá, hogy az ólomcső meghibá­sodása miatt nem a fal nedvesedett át, hanem a csem­péken mutatkozott elszíneződ és. Ezeket a csempéket kicse­réltük. Elnézést kérünk azért, hogy megfelelő szakipari részleg hiányában minden be jelentésre nem tudunk azon­nal intézkedni. Tisztelettel: Qíaqq Cfxrtne, a Marcali Költségvetési Üzem vezetője Tisztelt Szerkesztőség! Dombóvári István, Kunte lep, Ady u. 2. szám alatti la­kos panaszára a következőket válaszolom: A görgeteg—kuntelepi vízmű társulat Dombóvári Ist­vánnak a görgetegi Szabadság tér 4. szám alatti lakása után egy érdekeltségi egységet állapított meg. Dombóvári István az 1971. és 1972. évi ezer forintot befizette. Azt azonban nem viheti át az új ingatlanra, hiszen az érde­keltségi díj nem személyhez, hanem ingatlanhoz kötött. Dombóvári István 1973-ban Kuntelepen, az Ady E. utcá­ban szüleitől telket vásárolt, amely korábban szántóterü­let volt. Ott új lakóházat épített, és igénybe vette a házi bekötést is. A társulat küldöttgyűlése úgy határozott te­hát, hogy a plusz érdekeltségi egység után is fizetési kötelezettség terheli Dombóvári Istvánt. Ezt ötezer forint­ban állapították meg. Dombóvári Istvánnak tehát azért kell a hatezer forint érdekeltségi díjat megfizetnie, mivel két különálló ingatlanról van szó. Amikor az egyiket ér­tékesítette, gondolnia kellett volna arra, hogy az eladási árból a már befizetett 1000 forint érdekeltségi díj megté­rüljön. Tisztelettel: \'Xxunuitft JLaf&i, a társulat elnöke Furcsa sir a dobogó-majori feltárásnál XXIX. évfolyam, 256. szám. Csütörtök, 1973. november 1. Aki vadász akar lenni.. A keszthely-dobogó-majori késő római temető feltárásá­nál, az 57-es számú sírban fur­csa elhelyezkedésű leletek ej­tették gondolkodóba a Bala­toni Múzeum régészeit. A ké­ső római telep temetőjében ez az egyetlen sír volt eltérő tá­jolású, és a benne talált csont­váz is szokatlan pózban, lefe­lé fordítva feküdt. A rejtélyre dr. Sági Károly, a Balatoni Múzeum igazgató­ja keresett választ, akinek fel­tevése szerint az 57-es sírba olyan férfit temettek, akit már korábban megbélyegezett , a telep lakossága. Erről vallott a sír eltérő tájolása, szokatlan elhelyezése, amivel — a telep­Segít a film a tanulásban Tizenkét filmből álló soro­zat bemutatását kezdték meg tegnap Kaposváron, az ÉDOSZ Művelődési Otthonban a Má­jus 1. utcai, a Zrínyi, a Vö­rös Hadsereg úti általános is­kola tanulóinak Segít a film a tanulásban címmel. A Crom­well című angol történelmi filmet vetítették tegnap. A so­rozatban továbbra is el­sősorban történelmi fil­mek szerepelnek, ezzel a történelemtanítás élmény- szerűvé tételét segítik. A bemutatásra kerülő filmek között vannak alsó tagozatos tanulóknak való mesefilmek is. A program gazdag, hasz­nos. Nem utolsósorban azért is, mert valamennyi filmalko­tás hozzájárul az általános is­kolások filmesztétikai művelt­ségének gyarapításához. A Segít a film a tanulásban sorozatot az ÉDOSZ Művelő­dési Otthon kezdeményezte az iskoláknak. A tartalmas kap­csolat fontos lépés az oktatá­si és közművelődési intézmé­nyek együttműködésében. Szerencsétlenség a drótkötélpályán Négy halálos áldozatot kö­vetelt kedden a svájci Bri- gue közelében egy drótkötél- pályáin bekövetkezett szeren­csétlenség. Mintegy 1800 mé­ter magasságban munkások dolgoztak egy lavina elleni Gátrendszer építkezésén, untkor a szerelőcáille elsza­badult, s a mélybe zuhant. A rajta levő négy munkás éle­tét vesztette. lakók hite szerint — a túlvi- lági boldogságtól igyekeztek elzárni. A halottat arccal le­felé fordították, hogy »-haza­járó lelkét« visszatartsák. Az akkori felfogás szerint ugyan­is a lélek — mely a szájon át távozik — hazajár, és ártó cselekményt is okozhat. A te­lep lakói ezt a veszélyt igye­keztek elhárítani azzal, hogy az elhunytat megfordították sírjában, mintegy elzárva ez­zel a »lélek haza járásának« lehetőségét. Sass Dezső zongoraművész hangversenyére került sor teg­nap este a Házimuzsika című sorozat keretében a mosdósi szanatórium előadótermében. A műsorban Händel G-dúr va- riációk-ja, Beethoven Waldste- in szonátája, Chopin-művek, Liszt VIII. Magyar rapszódiá­ja és Debussy Kertek esőben című műve szerepelt. A nagy sikerű esten dr. Albert Áron Vörösmarty Mihály: Liszt Fe­renchez című versét mondta el. Tanfolyam kazánfűtőknek A szénhidrogénprogram ke­retében megyénkben is fölsze­relik a fűtési rendszerekre a nagyobb hatásfokú berendezé­seket. így lehetőség nyílik ar­ra, hogy kis területeken ala­kítsanak ki hőközpontokat, hő telepeket. Az olaj- és gáztüze­lés bevezetése több szempont­ból is előnyös: kevésbé szeny- nyezi a levegőt, könnyebben kezelhetők ezek a berendezé­sek, automatizálják a fűtési rendszereket. Az új, korszerű hőközpon­tok kezelése magasabb fokú szakmai képzettséget igényel a kazánfűtőktől. Ezen a gondon igyekszik segíteni az Energia­gazdálkodási Tudományos Egyesület Somogy megyei cso­portja: tanfolyamokat rendez a központi fűtés kezelőinek és kazánfűtőinek. Az Országos Energiagazdálkodási Hatóság engedélyével eddig megtartott két kurzuson ötvenketten vizsgáztak le. A képzés meg­szervezésével az ETE a válla­latoktól vette át a gondot, mentesítve őket a helyben tar­tott tanfolyamok költségei alól. Heti két alkalommal négyórás elméleti és gyakor­lati foglalkozáson vesznek részt a jelentkezők. A mintegy 150 órás tanfolyam anyagából vizsgát tesznek. Az egyesület a közeljövőben ismét indít tanfolyamokat. A jelentkezési határidő novem­ber 10. Az MTESZ Somogy megyei Szervezetének székhá­zában mintegy 20—25 ember jelentkezését várják. Kellő számú hallgató esetén talán arra is nyílik lehetőség, hogy a tanfolyamot Siófokon és Nagyatádon szintén megren­dezzék. A mosdósi kultúrkör ren­dezvényein nemcsak helybe­liek, hanem nagyberkiek, dombóváriak, kaposváriak is gyakran vesznek részt. Nem­régiben Szerafin Zoltán útibe­számolójára a zuhogó esőben is »-telt ház« jött össze. Je­lenleg dr. Albert Áron grúziai tájakról, emberekről készített diasorozatának bemutatására készülnek. Éhhez hangulatá­ban azonos zenei anyagot vá­logatnak. ... annak vizsgát kell tennie, bizonyítva, hogy elsajátította mindazokat az ismereteket, amelyekkel egy vadásznak rendelkeznie kell. A tegnap tartott vizsgára a megye min­den részéből összegyűltek a je­löltek. A háromtagú zsűri előtt va­dászati jogi alapismereteikről, a különböző vadfajtákról, a vadászat szabályairól és etiká­járól, a fegyverekről és a va­dász hűséges segítőiről, a ku­tyákról, a vadgazdálkodásról számoltak be, valamint arról, hogy mennyire ismerik a ha­zai és külföldi vadásztörténe­tet és irodalmat. Az elméleti bemutatkozás előtt a jelöltek lövészetből bizonyítottak. Huszonegyen vizsgáztak teg­nap, közülük tizenhétnek si­került, négynek nem. ök há­romhónapos felkészülés után ismét jelentkezhetnek a zsűri Érdekes módon a balatoni halászok nem ürülnek a jó időnek. Az időjárás vízi vál­tozásaira érzékenyen reagáló halak ugyanis nagyobb vitali­tással élik megszokott életü­ket a Balaton mélyén, ha fent süt a nap, s ez nem kedvező a hálót húzó halászoknak. Ám egészen más a helyzet, ha vastag ködök telepednek a vízfelszínre, ha esik az eső, és a szél mérges pofozkodása pi­rosra csípi az ember arcát. A előtt. Giczi Frigyes, a megyei tanács szakfelügyelője, a zsű­ri elnöke, példaként említette a balatonboglári társaságot, amelyik nagyon lelkiismerete­sen készítette föl tagjait a vizsgára. A huszonegy tagú mezőny­nek egyetlen hölgy tag ja volt, dr. Sík Lászlóné, a Pannónia Vállalat idegenvezetője és üz­letkötője. A gyengébb nem tagjai közül meglehetősen ke­vesen választják ezt a spor­tot. A vadászjelölt azonban imponáló fölénnyel vizsgázott — elméleti tudása a legjob­bak közé tartozott. — Csak apróvadakra fogok lőni — mondta —, a nagyra nem lenne szívem. — Majd tréfásan hozzátette: — Egy nő különben sem tud órák hosz- szat csöndben lenni, a magas­lesen nagy vadra várva... vízben a kevesebbet mozgó halak — ahogy a hálók keze­lői mondják — »bandákba ve­rődnek«, a halász nagy örö­mére. így aztán — mint a Balato­ni Halgazdaságnál Elek László főagronómustól hallottuk — a szezon sokáig tart. Nem rit­ka, hogy még decemberben is kifut a tó vizére egy-egy ha­lászhajó, mindaddig, amíg be nem fagy a Balaton. Az idén 140 vagon (14 000 mázsa) ha­lat szeretnének kifogni, zömé­ben keszeget, süllőt, pontyot, harcsát. A gazdasághoz tartozik még mintegy 600 hektárnyi tó; az egyes tórendszerek szinte Ka­posvárig nyúlnak. Most éppen a lehalászás derekán tarta­nak. 68 vagonnyi pontyra, bu­sára, amurra, harcsára számí­tanak. Uj bolt a Gorkij utcában Több hónapos gondja szűnik meg ma reggeltől a Gorkij ut­ca végén a környező dombo­kon lakóknak. Korábban egy kiskereskedő látta el az itte­nieket, boltját azonban május elején be kellett zárni. így a környékbelieknek — azért, hogy az élelmiszereket, ház­tartási cikkeket megvásárolják — el kellett gyalogolniuk a távolabbi boltokba. A körzet tanácstagja, Zsol­dos József, aktív közreműkö­désének is köszünhető, hogy a MÉK ma reggel megnyitotta az újonnan felépített pavilon­ját. Itt a környék lakói meg­találhatják a szükséges élel­miszereket, a fontosabb ház­tartási cikkeket, így a jövőben nem kell a Gorkij utca elejér — némelyiküktől több kilo­méter távolságra — lévő bolt­ba menniük. SOROK Pincérlogika A tokiói étteremben a vendég teknősbékalevest rendel, belekóstól, majd hívja a pincért: — Kérem, ebben a le­vesben egyetlen darab teknősbéka sincs. — Lehet, uram — vála­szolja a pincér —, de kö­zölhetem, hogy az ön által rendelt császármorzsába« sem fog találni egy csi­petnyi császárt sem. Texas A focipályán a csatár megiramodik a partvonal mentén. Egyszerre dörre­nés, egy revolvergolyó sü­völt el a füle mellett. A játékos megtorpan. — Az ördög vigye el, úgy látszik, a bíró észre­vette, hogy megint lesre szaladtam. Egyszerű — S kinek a hibájából váltok? — Az uram hibájából. — Miért, mit csinált az urad? — Beadta a válópert. Büntetés — Az én mamám na­gyon szigorú asszony — meséli a 19 éves Giziké. — Ha éjfélig nem megyek haza... — Megpofoz? — Nem. Megeszi a va­csorámat. Békés elintézés Két szicíliai legény ősz- szepofozkodik egy lány miatt. A verekedés után dühösen rohannak a béke­bíróhoz. — Ez a csirkefogó — kezdi az egyik — két olyan pofont adott nekem, hogy három fogam kiesett. — Na és, te ezt csak úgy hagytad? — Dehogy hagytam! Három olyan pofonnal vi­szonoztam, hogy öt foga potyogott ki tőle. A békebíró felfortyan: —• Ha ti egymás közt ilyen békésen elintéztétek az ügyet, mi a fenét akar­tok tőlem? Fullánk — Képzelje, tegnap este tíz óráig maradtam bent az irodában! — Ugyan! Hát nem akadt senki, aki előbb fel­ébresztett volna? Ki a bolond ? — Nem tudom, mit te­gyek — panaszkodik a pszichiáter —, az egyik páciensem állandóan a Niagara vízesést akarja eladni nekem. — Vegye meg! — Túl sokat kér érte ... Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: 7401 Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor utca 2. Postacím: 7401 Kaposvár# postafiók 31. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzőnk meg és nem adunk vissza! Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi posta- hivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra: 20 Ft. Index: 25 967 Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári (izemében# Kaposvár, Latinca Sándor u. 6. Felelős vezető: Farkas Béla igazgató. Játékcsarnok épül Szegeden Gyorsított ütemben épöl a szegedi játékcsamok, amely nagyobb szabású nenzetkö:' sportesemények rendezésére is alkalmas lesz. 968 négyzetméteres küzdőterén kézi-, kosár- és röplabdapályákat alakítanak ki. A lelátókon csaknem ezer rögzített ülés és hatszáz állóhely jut a nézőknek. A sportcsarnok 1971 végére készül eL Zongoraest Mosdóson S. M. fáiztató látvány Rossz időt várnak a balatoni halászok

Next

/
Oldalképek
Tartalom