Somogyi Néplap, 1973. november (29. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-02 / 257. szám
;-'vV,9í'v VILÁG PROLETÁRJAI, EG YES 0 LJ ET EK I Ara: 80 fillér Somom Néplop AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXIX. év olyam 257. szám 1973 november 2 péntek Moszkvában tanácskozott a KGST tervezési együttműködési bizottsága Október 30—31. között tartották Moszkvában a KGST tervezési, együttműködési bizottságának ötödik ülését. A bizottság számos olyan kérdést vitatott meg, amely a szocialista gazdasági integráció fejlesztése, valamint az együttműködés további elmélyítése és tökéletesítése komplex programjának, továbbá a KGST 27. ülésszaka határozatainak végrehajtásával kapcsolatos. A tárgyalásokon a kővetkező országok küldöttei vettek részt: Bulgária, Csehszlovákia, Kuba, Lengyelország, Magyar- ország, Mongólia, NDK, Románia, a Szovjetunió, valamint Jugoszlávia. KÖZLEMÉNY a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1973. november l-i üléséről A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1973. november 1-én Kádár János elvtársnak, a Központi Bizottság első titkárának elnökletével kibővített ülést tartott. Az ülésen a Központi Bizottság tagjain kívül részt vettek: a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke, a Központi Bizottság osztályvezetői, a megyei pártbizottságok első titkárai, a budapesti pártbizottság titkárai, valamint a KISZ kb első titkára, a Szakszervezetek Országos Tanácsának titkárai, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára és a központi sajtó vezetői. A napirend megtárgyalása előtt az ülés részvevői kegyelettel emlékeztek meg llku Pál és Vályi Péter elvtársakról, a Központi Bizottság elhunyt tagjairóL A Központi Bizottság — Pullai Árpád elvtársnak, a Központi Bizottság titkárának előterjesztése alapján megvitatta és elfogadta az időszerű nemzetközi kérdésekről előterjesztett beszámolót; — Biszku Béla elvtársnak, a Központi Bizottság titkárának előterjesztése alapján *Temélyi kérdésekben döntött. Központi Bizottság átteítette a nemzetközi helyzeti, a párt- és a kormány nemzetközi tevékenységét, s jóváhagyta a Központi Bizottság legutóbbi ülése óta tett intézkedéseket. 1. A Központi Bizottság megállapította, hogy a nemzetközi élet alapvető és fő jellemzője a különböző társadalmi rendszerű államok politikai, gazdasági és egyéb kapcsolatainak erősödése. A Szovjetunió, a szocialista országok, a haladó és békeszerető erők. a realitásokkal számoló polgári politikusok és államférfiak együttes erőfeszítéseinek eredményeként a békés egymás mellett élés politikája előretör. Ez a politika élvezi a haladó emberiség, a nemzeti függetlenségért és a neokolonda- lizmus ellen harcoló népek ro- konszenvét ■ és támogatását Csak ez a politika biztosítja hosszú távra a nemzetközi kapcsolatok normális fejlődését, a nemzetközi feszültség csökkenését, a háborús gócok és a hidegháború maradványainak felszámolását. 2. A nemzetközi helyzet másik jellemző tényezője az, hogy az imperialista, militarista körök nem békéitek meg a szocializmus és más antiimperia- lista, békeszerető erők világméretű előretörésével, s elke seredetten támadják az enyhülés politikáját. A hidegháború hívei az utóbbi hónapokban a legkülönbözőbb ürügyeket felhasználva ismét felújították az antikommunizmus, a szovjetellenesség ósdi jelszavait, a szocialista országok elleni propagandaháborújukat. A nemzetközi reakció támadása a legbrutálisabban az egész világot felháborító chilei eseményekben jutott kifejezésre. Chilében ma az ország törvényéit lábbal tipró fasiszta terror tombol. Megölték Salvador Altendét, Chile törvényes elnökét; gyilkolják, üldö(Folytatás a 2. oldalon.) Sikerült teljes egységet kialakítani Romesh Chandra sajtóértekezlete »A békeerők moszkvai világkongresszusának eredményei felülmúlták előzetes várakozásainkat és a tanácskozás jelentékenyebbnek bizonyult, mint hittük. Véleményem szerint a kongresszus sikerét legfőképpen az bizonyítja, hogy noha Moszkvában a legkülönbözőbb politikai meggyőződésű személyek tanácskoztak, mind a bizottságokban, mind a plenáris üléseken sikerült teljes egységet kialakítani. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy kongresszusunkon nem fordultak elő nézetkülönbségek, de világosan megmutatkozott, hogy a béke erőit egyesítő tényezők sokkal erősebbek a megosztó tényezőknél.-« — Romesh Chandra, a BYT főtitkára csüÚjabb 2,1 millió lakos jut 1985-ig közműves ivóvízhez 25 éves a hazai vízügyi szolgálat Csütörtökön Szombathelyen ülést tartott a Tanácsi és Víz- igyi Vállalatok Egyesülésének gazgató tanácsa. A mintegy 6 millió ember vízellátását biztosító hálózat vezetői megemlékeztek a hazai vízügyi szolgálat 25 éves jubileumáról, és köszöntötték a 75 éves fennállását ünneplő Vas megyei Víz- és Csatornamű Vállalatot. AU Lajos, az Országos Vízügyi Hivatal vízellátási és csatornázási főigazgatója közölte, hogy a népgazdaság 1948-tóü mintegy kdlenicmilliárd forintot költött a lakosság vízellátásának javítására, a települések csatornázására pedig öt- milliárd forintot. A felszabadulástól napjainkig 3,3 millió akos vízellátását oldották neg. Nem megnyugtató azon- an, hogy a városi lakosság 84 ízalékos vezetékesvíz-ellá- >ttsága mellett a községieké csak 30 százalékos szintű. Csatornázásban pedig még kedvezőtlenebb a helyzet. Még ma is lényeges különbségek vannak Budapest és a vidéki városok között. A leg- "bb városban a csatomázott- ' ’ csak a sűrűn lakott vá- ' özpontokra korlátozódik; hálózat sok helyütt elörege- 4.t, rekonstrukcióra szorul. A vázolt hiányosságok megszüntetése érdekében lSfö-ig további 2,1 millió lakos közművesített ivóvíz-ellátásáról és 3,2 millió ember számára szolgáló csatornázásról gondoskodnak. Erre az időre a vízvezetékhálózat hossza az 1970. évi 17 600 kilométerről Foly- tata bánó, a a székesfehérvár-rákhe- az észak-magyarországi, 35 000 kilométerre tátják a balatoni, nyai, gyi, az észak-nógrádi, a Mátra- vidéki, a Velencei-tavi és a Duna-kanyari regionális vízrendszerek építését. Fölkészülnek a Pécs, Nyíregyháza, Szombathely, Debrecen és Kaposvár térségében tervezett regionális ellátási rendszerek építésére. Külön szólt a szennyvíztisztítás fejlesztéséről, mint a környezetvédelem egyik sarkalatos kérdéséről. Jelenleg a kibocsátott és közcsatornába kerülő szennyvíznek csak 16 százalékát tudják tisztítani; 83 városunk közül csak 39-ben található megfelelő hatásfokú tisztítás. 1985-ig a közcsatornán keresztül elvezetett szennyvizek mennyisége már el fogja érni a napi 3,4 millió köbmétert. Ha ennek csak kis mennyiségét tisztítják, óriási veszélyt jelent az élővizekre, az emberi környezetre. Ezért a fejlesztést úgv irányítják, hogy a településekről kikerülő szennyvíz 80 százaieká± tifigtiteni tehessen. , törtöki sajtóértekezletén a fentiekben összegezte a szerdán este befejeződött béketanácskozás eredményeit. Chandra hangsúlyozta, hogy a bizottságok jelentéseinek szövegét — amely a különböző vélemények, széles skáláját tartalmazza — a kongresszuson részt vett szervezetek tüzetesen tanulmányozni fogják, és a közeljövőben a kongresz- szus legmagasabb tisztségviselőinek vezetésével küldöttségek indulnak New Yorkiba, hogy Kurt Waldheim ENSZ- főtitkárt és a legfontosabb nemzetközi szervezeteket részletesen tájékoztassák a tanácskozásról. Kérdésekre válaszolva Romesh Chandra közölte, hogy bár a békeerők újabb világ- kongresszusának összehívásáról határozat nem született — hiszen ezt csak a részvevő szervezetek jóváhagyásával dönthetik el — egységes vélemény alakult ki abban a tekintetben is, hogy a Moszkvában megkezdett munkát — mindannyian ezt vallják — valamilyen formában folytatni kell, és kialakulóban van a folytatás mechanizmusa is. Diplomáciai „nagyüzem” a közel-keleti problémáról Megbeszéléssorozat Washingtonban Lehetséges-e a közvetlen találkozó? — Golda Meir baráti látogatása Washingtonban tartózkodik Izrael miniszterelnöke és Egyiptom újonnan kinevezeti külügyminisztere. Golda Meir közép-európai idő szerint szerdán este érkezett az amerikai fővárosba, és tegnap előbb Kissingerrel ebédelt, majd — ugyancsak Kissinger társaságában — Nixon elnököt kereste föl. Iszmail Fahmi is tárgyalt Nixonnal, s mint a hír- ügynökségek írják: a találkozó légköre rendkívül szívélyes volt. Az izraeli kormányfőnek és Egyiptom új külügyminiszterének egyidejű vendégeskedése Washingtonban találgatásoknak adott tápot: vajon nem lehetséges-e, hogy találkozzanak? Egyes források szerint amerikai kormánytisztviselők megpróbálják tető alá hozni a találkozót, hivatalos helyen azonban nem erősítették meg a szállongó híreket. Golda Meir Washingtonba érkezésekor röviden válaszolt az őt váró újságírók kérdéseire. Barátinak nevezte a vendéglátó országot, barátinak az amerikai kormányt és barátnak Nixon elnököt. Megemlítette, milyen nagy támogatást kapott Izrael az Egyesült Államoktól a «-megpróbáltatás óráiban«. Ugyanakkor kitért arra is, hogy barátok viszonyában mindig akadnak tisztázásra váró problémák és ezek egynémelyikére óhajt most választ kapni az amerikai vezetőktől. Az UPI Tel Aviv-i tudósításában ennél jóval konkrétabban fogalmaz. Kormányzati forrásokra hivatkozva közli Golda Meirnek az a szándéka, hogy rábírja Washingtont: ne szorgalmazza az izraeli haderő visszatérését az október 22-i tűzszüneti vonalakra. Anvar Szadat egyiptomi elnök szerdai sajtóértekezletén értésre adta: ahhoz, hogy a béketárgyalások megkezdődhessenek, Izraelnek mindenek előtt ki kell ürítenie az október 22. után elhódított területeket. Egyiptom most azt várja, hogy Izrael kifejti álláspontját ebben a perdöntő fontosságú kérdésben. Kissinger amerikai külügyminiszter a szenátus külügyi bizottságának tagjaival is találkozott, és az eszmecsere befejeztével a* következőket mondta: »Hiszünk abban, hogy előrehaladást érünk el a közel-keleti válság megoldását célzó erőfeszítéseinkben«. A külügyminiszter két célt jelölt meg: a tűzszünet tartóssá tételét és azután a béke fokozatos megteremtését. »Az a véleményem, mindkét dolog folyamatban van« — tette hozzá. Kissinger tegnap ismét találkozott Fahmi egyiptomi külügyminiszterrel. Nixon elnök es Fahmi szerdai találkozójáról egyébként a Fehér Ház az alabbi kommünikét adta ki: »A felek áttekintették a tűzszünet megszilárdítását célzó (Folytatás a 2. oldalon.) Megkezdődtek Gromiko és Scheel tárgyalásai Megkezdődtek tegnap Andrej Gromiko szovjet és Walter Scheel nyugatnémet külügyminiszter moszkvai megbeszélései. A felek a kölcsönös megértés szellemében megvitatták a közös érdeklődésre számot tartó időszerű nemzetközi problémákat, valamint a kétoldalú kapcsolatokra vonatkozó kérdéseket. Scheel a szovjet kormány meghívására utazott hivatalos látogatásra Moszkvába. Megvitatta a fövi évi költségvetés irányelveit az országgyűlés ■ mezőgazdasági bizottsága A Parlamentben tegnap délelőtt összeült az országgyűlés mezőgazdasági bizottsága. A Hatszázezer tonna nyersvas a diósgyőri kohókból Miskolcon, a Lenin Kohászati Művekben az év folyamán 600 ezer tonna nyersvasat gyártanak a gyár három kohójában. Termelésük nagy részét — 500 ezer tonnát — a helyi acélműben használják föl, 100 yafiáljáik. KijiÜMkäif QUOHÜIi vasat 10 kilós »cipókká« öntenek, s így exképviselök elsőként a , jövő évi állami költségvetés irányelveit vitatták meg — a témáról dr. Garamvölgyi Károly, a pénzügyminiszter első helyettese tartott tájékoztatót. Részletesen szólt a főbb ágazatok jövő esztendei pénzügyi prognózisáról, a mezőgazdasági bizottság tagjait közelebbről érdeklő pénzügyi elképzelésekről. Ezt követően dr. Madas András, mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes tájékoztatta a képviselőket az ország fagazdálkodásának helyzetéről, a fejlesztés teendőiről. Egyebek között elmondotta, hogy Magyarország er- _ dőterülete a felszabadulás óta 390 ezer hektárral növekedett, az erdők aránya a korábbi 12 százalékról 16,4 százalékra emelkedett. A nemzetközi ösz- szehasonlítás szerint azonban hazánk természeti adottságai mellett az erdőterületek optimális aránya 20—25 százalék lenne. A regionális földihasznosítással összhangban készült távlati fejlesztési tervben — 1973 és 1990 között — további 320 ezer hektár erdőtelepítést irányoztak elő. Ebből 160 ezer hektár az elsődleges fa- termelést szolgáló gazdasági erdő lesz. fMXQ %