Somogyi Néplap, 1973. november (29. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-28 / 278. szám
Mi marad decemberre? Nagyobb anyagi juttatás a rászorulóknak Ki a táppénzcsaló? — Üdiilőjegy nagycsaládosoknak Akflc !dőről időre tájékozódnak megyénk mezőgazda- sági nagyüzemeiben az őszi munkák helyzetéről, a kérdésre ezt válaszolják: termelő- szövetkezeteinkben a hétfőn lehullott idei első hó kevés kukoricát, ennél valamivel több kukoricaszárat, s jó néhány ezer hektár őszi mélyszántásra váró területet talált a határban. Kér sok Jenő, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának csoportvezetője így mondta: ez a hó csak mint csapadék jelentett valamit. Amilyen gyorsan jött, úgy el is tűnt. A megyei tanács kaposvári járási hivatalában arról tájékoztattak hétfőn, hogy már alig van betakarításra váró kukorica. Ez azért is jelentős, mert ebben a járásban volt a megye termelőszövetkezeti kukoricaterületének több mint a negyede: 21 436 hektár. A legnagyobb »hátralék« az őszi- mélyszántásnál mutatkozik, de itt is gyors javulással számolhatunk. A megyei tanács csoportvezetője szerint a szállítási, a vetési és a betakarítási munkák befejeztével sok erőgép szabadult fel, és állhat az őszi mélyszántást végző traktorok sorába. Nemcsak terményt lfell ilyenkor szállítani, hanem a talajerő visszapótlására szola vasútállomásról a gazdaságba, majd a földekre, azonkívül számos egyéb tennivaló is akad. Gazdaságaink minden bizonnyal hasznosítják jövőre azokat a tapasztalatokat, melyeket ebben az időszakban szereztek és szereznek: az a fejlődés, mely a növénytermesztési és az állattenyésztési ágazatot egyaránt jellemzi megyénk közös gazdaságaiban, nem nélkülözheti a szállítógépek számának a növelését. Néhány adat: a cukorrépa 2879, a napraforgó 1665, a kukorica 82 023 hektáron várt betakarításra az idén a somogyi termelőszövetkezetekben. Ennek a feladatnak a teljesítése könnyebbé vált a korszerű gépsorok alkalmazásával, azonban ezek a modem munkaeszközök is csak akkor használhatók ki igazán, ha a gazdaság győzi elhordani a termést. A tavaszi vetések előkészítését, a jövő évi termés megalapozását szolgáló őszi mélyszántást 109 039 hektáron kell elvégeztetni tsz-einkben. Ezzel november közepén 34 százaléknál tartottak. Azóta nyilvánvalóan tovább nőtt a felszántott terület, s a kukorica betakarítását követően tovább szűkülhet a tennivalók köre, hogy még kevesebb maradjon decemberre. Negyvenkét társadalom- biztosítási tanács működik megyénkben. Több mint hétszáz aktíva és kétszáz ügyintéző munkálkodik a dolgozók társadalombiztosítási, üzemegészségügyi, segélyezési, üdülési gondjainak megoldásában. Hogyan? — Erről tárgyalt tegnap délelőtt a Szakszervezetek Megyei Tanácsa. A gondok többnyire anyagi természetűek. Ha az emberek a szakszervezeti bizottság társadalombiztosítási tanácsához fordulnak, általában kérnek. Dr. Szerényt János, az SZMT titkára fogalmazott úgy, hogy ha több pénz áll rendelkezésre, egyszerre könnyebb a megoldás. Ez annál inkább is érdekes, mert az ülésen kiviláglott, hogy tulajdonképpen sok mindenre lenne pénz, ha nem vinné el a másik oldal. A társadalombiztosítási igazgatóság és az aktívahálózat egyik legtöbb időt elrabló kötelezettsége a táppénzes állományban levő 1 dolgozók látogatása, a táppénz jogosságának fölülvizsgálata, az ügyintézőknek pedig az ezzel járó adminisztráció. Az ügyintézés elég bonyolult. Miért kell a nagy ellenőrzés, felülvizsgálat? Mert az a tapasztalat, hogy nagyon sok pénzt fizetnek ki jogtalan táppénzként. Gyakran bebizonyosodik, hogy az illető tudna dolgozni a munkahelyén, de hát kiírták. Olyan is előfordult, hogy a betegség ideje alatt maszekolt. Az indokolatlanul kifizetett táppénzek jelentős hányadát rendkívüli segélyként lehetne kifizetni a rászorulóknak. A megyében 8—10 millió forintot adnak a társadalombiztosítási tanácsok éven- té. Ez az összeg emelkedhetne, ha a másik oldalról el lehetne venni. Ezen a területen sincs azonban minden rendben. A társadalmi aktívák elmondták, hogy szinte mindenütt tapasztalható bizonyós adminisztratív, formalista szemlélet. Mindenki kap segélyt, aki kér. És függetlenül attól, hogy mennyire szorul rá, ugyanolyan összeget. Túl kellene már jutni azon a szemléleten, hogy bizonyos családi események automatikusan maguk után vonják a szak- szervezeti segélyt, máskor viszont — például iskolaév kezdetén — nem adnak a sok- gyermekes családoknak. A társadalombiztosítási tanácsoknak jobban kellene szelektálniuk, egyes emberekre jobban odafigyelni, és kérés nélkül adni, másoknak viszont tudni kellene nemet mondani. Érdekes és nagyon furcsa helyzet adódik abból, hogy a nyugdíj előtt álló dolgozó nem azonos elbírálás alá esik, ha maga mond föl, vagy ha a vállalat teszi ezt. Ha az utóbbi, akkor a dolgozó jobban jár anyagilag. A testület javaslata az volt, hogy ha változtatnának az eddigi szemléleten, akkor mindenki számára azonos helyzetet teremtenének. H. F. Több javaslat kellene r Újítók a kereskedelemben Tegnap délelőtt Kaposváron, az SZMT székházában a tanácsi kereskedelmi vállalatok és az áfész-ek vezetői, újítói és .szakszervezeti titkárai vitatták rffég az újítómozgalom helyzetét. Tamás József, a megyei tanács kereskedelmi osztályának helyettes vezetője tartott beszámolót az újítómozgalom somogyi tapasztalatairól a, kereskedelemben. A forgalom növekedése a hálózatfejlesztés, a lakosság színvonalasaob ellátása a kiskereskedelemben, a vendéglátásban is sok lehetőséget tár az újítók elé. Az újítások száma mégis visz- szaesett annak ellenére, hogy a szervezeti formák adottak: a vállalatok, szövetkezetek a kormányrendelet szellemében és az előírásoknak megfelelően kezelik az újítási ügyeket. Hiba azonban, hogy sem a vállalati és áfész-vezetők, sem a szakszervezeti bizottságok nem szorgalmazzak eléggé a mozgalom szélesítését. Az utóbbi években a kereskedelemben 70 újítási javaslatot nyújtottak be, ennek 43 százalékát valósították meg. Legjobban a Somogy megyei Élelmiszer-, Háztartási- és Vegyiáru Kiskereskedelmi Vállalat élt a lehetőségekkel, ahol 44 javaslat született. A legtöbb újítást itt Rónai Lajos és Bosnyák József készítette. Sajnos, voltak olyan kereskedelmi vállalatok is, ahol egyáltalán nem adtak be javaslatot. — Az újítás ne legyen divat, hanem a korszerű .Vezetés 750 vagon száraztészta egy év alatt A korszerű, magas fokon automatizált hazai tésztagyárak közül a nemrég átadott kalocsai üzem a legnagyobb. Évi 480 vagonos termelésével azonban nem sokáig élvezheti elsőbbségét. Ugyanis Gyerme- lyen már bővítik a jelenleg évi 427 vagon száraztésztát ’vártó üzemet. \z évi 750 va- nos terme..-skez szüksége: „epek kedden megérkeztek a olaszországi Páván cégtől. A 17 millió forintos bővítés nagy részét a berendezésekre fordítják. mindennapi eszköze a társadalmi, gazdasági feladatok jobb megoldására. A munkaverseny elbírálásánál többet nyomjon a latban, mert nemes dolog az újra, a jobbra való törekvés. Ezért van szükség a szemlélet megváltoztatására. Nemes Kálmán, a MÉSZÖV elnökhelyettese, az áfész-ek- nél folyó újító mozgalmat értékelte. Az áfész-ek nem a kereskedelemben, hanem az ipari üzemekben valósítottak meg olyan újításokat, amelyek kapcsolatban vannak a kereskedelemmel. A legjelentősebbeket a balatonmáriai áfész- nél vezették be: betonelemekből olcsó raktárakat, hordozható hűtőberendezéseket, beton útelemeket gyártottak és bevezették a könnyű acélszerkezetes építési módot. Jelentős újítások születtek a nagybajomi, a kaposvári, a csurgói, a siófoki és a lengyeltóti áfész-eknél is. Az elmúlt három évben a szövetkezetek 45 000 forintot fizettek ki újítási díjnak. Szólt az ötletnapok fontosságáról. Az áfész-ek és a MÉSZÖV tulajdonítson nagyobb jelentőséget az újításoknak. A szerzők az anyagi megbecsülésen túl kapjanak társadalmi elismerést is. A tanácskozáson több felszólalás hangzott el. Ennek során vállalati igazgatók, főkönyvelők és áfész-elnökök ismertették az újítómozgalorn helyzetét saját területükön. Felszólalt a tanácskozáson dr. Nagy Gyula, a KPVDSZ országos elnökségének tagja is. Ki kapjon üdülőjegyet? Mindenki, aki kér — s aki jó dolgozó — ez lenne az ideális. De mi a teendő akkor, amikor például egy hatszáz embert foglalkoztató üzemnek csupán három jegy jut? Akkor a bizottság igazságps próbál lenni, és az arra legjobban érdemes dolgozónak adni. De mégis előfordult, hogy valaki minden évben kapott, ugyanakkor a villáját kiadta bérbe. Az lenne a jó, ha minél több család jutna olcsó nyaralási lehetőséghez. Nagyon sok feladat hárul továbbra is a társadalombiztosítási tanácsokra. Egyrészt az eddigi jó gyakorlat folytatása, másrészt az önkritikusan föltárt hibák kijavítása — a dolgozók' érdekében. S. M. Épül Európa legnagyobb tárolója 1100 vagonos alma- és 1000 vagonos burgonyatárolót építtet a ZÖLDÉRT a Nagyvásár- tclepen Budapest folyamatos ellátásának biztosítására. A 180 millió forintos beruházással a tervek szerint 1974 nyarán készülnek el. Képünkön: Az alma tároló hőszigetelésén dolgoznak az építők. Másolunk L atolgattam, mi lenne, ha ezen a héten nem gyötörném magam egy izgalmas téma vizsgálatával, nem töltenék el órákat az írógép előtt, hanem elővennék egy régi újságot, keresnék benne egy hozzám közelálló cikket, és lemásolnám. Kényelmesebb és veszélytelenebb volna. Hogy más írja azt a jegyzetet? Há fölfedezik, akkor is az eredeti szerzőé lesz a nagyobb felelősség, engem legföljebb plagizá- lással vádolhatnak. Vállaljam? Miért ne, hiszen mások is másolnak. Természetesen nem az gépírókra, a kották és a műszaki rajzok, a műalkotások másolóira gondolok, hanem közéletünk furcsaságaira. Eredeti tervemet megváltoztattam. Váltsunk szót arról: hogyan és miért másolunk? Olvasom, hogy aki másol, az oz eredetivel egyező másik példányt készít. Előfordul, hogy mások szellemi termékét azzal a céllal írja le, hogy azt a sajátjának tüntesse föL Bizonyára tudják, hogy ezt a cselekedetet az iskolában, az irodalomban, a művészetben szigorúan büntetik. A közéletben még nem hallottam rá példát. Ott szabad másolni, utánozni, időnként lemondani az önálló gondolatról és tettről is. Azt szokták mondani erre: sikamlós téma, jó lesz vigyázni. Inkább olyan szokásnak tartom, amelyik elterjedt, mint a ragály, s amelyik ellen előbb-utóbb úgyis föl kell lépni. Miért ne nézzünk hát önmagunkba? Nemrégiben megkértem az ünnepi szónokot, hogy előadása után adja nekem a beszédét, könnyebben dolgozom abból, mint jegyzeteimből. »Sajnálom — mondta —, de nem írtam le a mondanivalómat.-« Beültem a nézőtérre, és legnagyobb megdöbbenésemre »felolvasta« negyvenperces beszédét. A szünetben zsörtölődve jelentkeztem a papírokért. »Mondtam már, hogy nem írtam le...« »De hát akkor miért tettél úgy, mintha olvasnád?« »Két okból. Ha szabadon mondom el, akkor vagy azt hiszik, hogy nem készültem föl, vagy azt, hogy nagyképű vagyok.« Nem tudom elmarasztalni érte. A papírról olvasás ugyanis már annyira szokássá vált, hogy akik tudnának másképp beszélni az emberekhez, azok se mernek vállalkozni rá. Mintha íratlan törvénnyé vált volna a fölolvasás, mintha mindenki azt gondolná: aki szabadon beszél, az analfabéta, hiszen nem tud olvasni. Miért másoljuk egymást? A divatban szinte elkerülhetetlen az utánzás; a hiúbb férfiak és nők gyakran a majmolásig is eljutnak. Ezt elviseljük, mert a divat tiszavirág életű. A közélet, a közgondolkodás, a politika azonban nem tűri sokáig a másolást, az önál- lótlanságot. Közelítsük meg jobban ezt a témát Bizonyára sokszor hallják, hogy ezt vagy azt a határozatot, döntést, tervet — csúnya idegen szóval kifejezve — adaptálni kell. Azt hiszem, kevesen néznek utána, hogy voltaképpen mit jelent ez a szó. Semmi esetre se másolást. Valamit valamire alkalmassá teszünk, átalakítunk, ha kell, s úgy alkalmazzuk. Szó szerint átformálást, átdolgozást jelent, legtöbbször mégis változtatás nélkül átveszik. Miért baj ez? Olvasok mondjuk egy központi jelentést egy fontos társadalompolitikai témáról. Törvényszerű, hogy Somogybán is megvizsgáljuk, mi a helyzet. Ebben a jelentésben nem a központi anyag szellemét, szándékát látjuk viszont elsősorban, hanem mondatait, szavait, szerkezetét. Tudjuk-e mindig a »helyi viszonyokra alkalmazni« a központi akaratot? Sokszor kényelemszeretetből, görcsös ragaszkodással és önállótlanul »ültetjük át« saját megyénkre, városunkra, üzemünkre azt, aminek vizsgálatához és megoldásához csupán indítékot, eszmei alapot, ösztönzést kaptunk, és nem olyan mankót, amely nélkül mozdulni sem lehet. H add mondjak egy közeli példát. Nemrégiben a megyei pártbizottság fölmérte: hol tartunk a kongresszusi határozatok végrehajtásával. Törvényszerű, hogy a megyei helyzet ismeretében ^lapított meg tényeket, gondokat. Mégis előfordult, hogy egyik-másik járásnál csak így tudtak fogalmazni: »Amit a megyénél megállapítottak, az nálunk is úgy van.« És szinte egy szót sem szóltak arról, hogy mi az, ami eltér tőle; ugyanazért a célért mit kell másképp tenniük. Mintha néha a hivatalos szervek is abban látnák a fegyelem, a központi akarat érvényesülésének biztosítékát, hogy »elfelejtenek« önállóan gondolkodni, tervezni, cselekedni. Így kényelmesebb. Miért másoljuk egymást? A másolás egyébként behálózza egész életünket. Példák sorozatáért — sajnos — nem kell a szomszédba\nennünk. Emlékszem a lakóházak típusterveinek bevezetésére. Voltaképpen egyetértést váltott ki. A típustervek alapján azonban az országban mindenütt azonos házak épültek. Senki sem tudta volna megállapítani, hogy melyik városban van, ha csak az új lakónegyedbe viszik. A győriek alighanem megnézték az idegen szavak szótárát, s feltűnt nekik, hogy az adaptálás nem másolást jelent. Áttervezték például a házak homlokzatát. Változatosabb, színesebb, vonzóbb lett a városrész, amely ettől még természetesen a típustervek alapján épült. Gondolkodtak csupán, önállóan, eredetien, s ezzel nem »tartottak be« a központi akaratnak. Vagy szedjük elő a különböző éves, féléves terveket, jelentéseket. Sokszor feltűnő, hogy nagy részükben szó szerint olvasható a központi irányelv, és nem a helyi elképzelés az előbbiek alapján. A művelődési tervekben az útmutatót látjuk viszont, pedig nem másolni kell, hanem elgondolkozni rajta. A figyelmesebbek gondosan ügyelnek arra, hogy a szórend megváltozzék, a mondat azonban marad a régi. Mert másolni könnyebb. Mert nezehebb megismerni mondjuk a falu lakóinak művelődési igényeit, mint egy járási, megyei »lehetőséglistából« kimásolni nem a magunk, hanem mások elképzeléseit. Ettől is elszegényedik az életünk. Miért másoljuk egymást? Volt időszak — az idősebbek emlékezhetnek rá —, amikor a béklyóba kötött gondolat felszabadításáért hadakoztunk. Szerencsére ez a múlté. Manapság az elkényelmesedés, a tespedés idézi elő a másolást. Mert »amit egyszer már valaki elmondott, leírt, abból aligha lesz baj«. Pedig az örökös ismétlés fékez, lehangol, visszavet a fejlődésben. Épp ma mondta el egy népművelő: nézzem csak meg, minden évben készítenek művelődési tervet. A jövő évi is ugyanaz lesz, mint az idei, s az idei se más, mint amit tavaly, tavalyelőtt »megalkottak«. A másolás erőtlen erőlködés, látszatmunka, formalizmus. A z önállótlan tervezés és »gondolkodás« mögött azonban meghúzódik egy képzelt »betegség« is, úgy hívják, hogy politikai félelemérzet. Nevezhetjük ezt óvatos- kodasnak, rosszul értelmezett fegyelmezettségnek, a felelősség áthárításának és sok mindennek. Márpedig félelem közepette nem lehet dolgozni. Akkor sem lehet, ha ez a képzelgés egészen más, mint a bomba becsapódását 1, az iga - ' tálán ítéletektől való félelem volt Föl kell sza adítanur.k önmagunkat e kényszerképzet béklyói alól, s az eredetiség vágyát ültetni a helyébe. Közéletünk egyéni elképzelésektől, tervektől és állásfoglalásoktól, eredeti gondolatoktól termékenyüi- het meg.
