Somogyi Néplap, 1973. november (29. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-28 / 278. szám
Barátsági nagygyűlés Belliiben Tanácskoznak az arab államfők (Folytatás az 1. oldalról.) A továbbiakban így folytatta: — A szocialista államok és a felszabadult független országok határozott békeszerető politikájának hatására nemzetközi sikon fordulat megy végbe az enyhülés felé és ezt a fordulatot melegen üdvözli valamennyi békeszerető nép. Ez az enyhülés még nem küszöbölte ki végérvényesen, de mindenesetre csökkentette a nukleáris világháború veszélyét. Ezt az egész emberiség hatalmas vívmányának tartjuk. — Hazánk síkraszáll amellett, hogy kibővítsék az enyhülés zónáit, és az enyhülés kiterjedjen az egész világra. Az SZKP Központi Bizottságának főtitkára hangoztatta, hogy tárgyalásai Indira Gandhival és az indiai kormány más képviselőivel — mint mindig — sikeresen és eredményesen folynak. — Indiával való barátságunk és együttműködésünk a Szovjetunió külpolitikájának elválaszthatatlan része —, jelentette ki Brezsnyev és hozzáfűzte: kapcsolataink helyes úton fejlődnek és szilárd alapokon nyugszanak. Leonyid Brezsnyev rámutatott, a két ország vezetői határozottan és ingadozás nélkül törekednek arra, hogy a kapcsolatok továbbra is fejlődjenek. Hangoztatta, hogy a szovjet—indiai barátsági szerződés megkötésével új szakasz kezdődött a Szovjetunió és India kapcsolatainak fejlődésében: a jószándékú békés egymás mellett élés megalapozott és mély barátsággal, aktív és sokoldalú együttműködéssel gazdagodott. A főtitkár ezután kifejtette, hógy a Szovjetunió és India között meg kell teremteni a kölcsönösen előnyös termelési együttműködést, amely a két ország közötti kooperáción és munkamegosztáson, valamint azon alapulna, hogy a két ország kölcsönösen kiegészíti egymás gazdasági potenciálját. Hozzáfűzte: ezt az elképzelést vitatjuk meg a szovjet—indiai tárgy alásokoh. Leonyid Brezsnyev beszédében kiemelte, hogy az SZKP és a szovjet állam minden időben a nemzeti szabadság és önállóság híveinek oldalán állt. Mint mondotta ezt a politikát diktálja számunkra világnézetünk, amely elutasítja mind a2 embernek, ember általi kizsákmányolását, mind pedig az egyik nemzetnek a másik áltat történő elnyomását. Ez a politikai irányvonal a szocialista társadalom természetében gyö- keredzik Az SZKP Központi Bizottságának főtitkára figyelmeztetett arra, hogy akadnak még erők, amelyek szeretnének gátat emelni a nemzeti felszabadító mozgalom hatalmas hulláma elé. — A népek békeakaratát teljes mértékben tükrözi a szocializmus —, folytatta Leonyid Brezsnyev. — Ez természetes. Természetes azért, mert célkitűzésünk, a szovjet nép és az összes szocialista népek célkitűzése, hogy felépítsék a kommunista társadalmat, azt a társadalmat, áhol minden egyes ember növekvő anyagi és szellemi szükséglete a legteljesebb kielégítést nyer, ahol kivétel nélkül mindenki teljes lehetőséget kap személyiségének ki- fejlesztéséhez. Érthető, hogy e célkitűzések elérése érdekében békére és megfelelő bizton •ságra van szükségünk — hangsúlyozta Leonyid Brezsnyev. A főtitkár kijelentette: — Mindig az volt a véleményünk, hogy a társadalmi fejAthén Ma nyilatkozik loliiiká'áról az új kormány Athénben kedden bejelentették, hogy Andrucopuiosz, a vasárnapi katonai puccs nyomán kinevezett miniszterelnök szerdán este rádióbeszédben körvonalazza kormányának tervezeít politikáját. Az új kabinet egyébként kedden, Gizikisz államfő elnökletével újabb hosszú tanácskozási folytatott. Az ülésről nem szí várogtak ki részletek. Az új rezsim folytatja a tisztogatásokat; megfosztották rangjától a légierő három magas rangú tisztjét, akik állítólag a rendszer megdöntésére szőttek összeesküvést és menesztették az állami ellen- ő-zés alatt álló rádió és televízió, valamint a katonai rá liba dó igazgatóit. A görög politikusok közül kedden Eva,ige!^sz Averoff, a jobboldali Karzmanlisz kormány volt külügyminisztere nyilatkozott a vasárnapi katonai államcsínyről. Averoff az elmúlt napok eseményeit -remény tkel tőnek-« nevezte. Befejezés of*'* <» ■•'•’iroT'iin1 i ö eí»«íí szakasza (Folytatás az T. oldalról.) vei kapcsolatos hiányosságokat, az esetleges takarmányozási problémákat, a szakemberellátottság helyzetét stb. A MÉM-ben azt tervezik, hogy a gazdálkodási nehézségek megszüntetésével egy időben az új teheneken kijavítják a szakmai hiányosságokat is: csökkentik az épit 'széti és technológia! változatok számát, zavartalanná teszik a táp- és koncen-rá'.um-ellátást és kialakítják az optimális takarmányhasznosítást elősegítő takarmányrecepteket. A MÉM folyamatosan figyelemmel kíséri a termelésfejlesztő munkát és támogatja azokat az intézményeket, vállalatokat, amelyek a következő időszakban a legígéretesebb sertéstartási technológiákat dolgozzák ki. További rendszeres fejlesztésre van ugyanis szükség ahhoz, hogy a termelők a lakosság növekvő igényeit magas szinten elégíthessék ki. Az elmúlt időszakban lefékeződött a beruházási program. az indokoltnál nagyobb mértékben csökkent a beruházási kedv. Ez gondot okoz: elsősorban azért, mert 1975-ig. illetve 1980-ig a fejlesztési koncepciók a sertésforgalmazás további felfutásával számolnak. 1973-ra tervezett 875 2 iSomogyi Néplap ezer tonnás sertéshústermelést jövőre már egymillió, 1980-ra pedig körülbelül 1,2 millió tonnára kell növelni. Amennyiben a gazdaságok nem indítanak újabb beruházásokat, előfordulhat, hogy nem lesz elegendő férőhely az '930-as előirányzat megvalósításához. hiszen ez a jelenleg működő korszerűtlen telepek egy részét folyamatosan fel kell számolni. A Minisztertanács nemrégen tárgyalta a sertéstenyésztés jelenlegi helyzetét és a következő években várható fejlődését, és — mint' ismeretes — állást foglalt az iparszerű termelési forma további bővítése mellett. A MÉM — ennek megfelelően — továbbra is támogatást nyújt a sertéshústermelő telepeket létesítő gazdaságoknak. A sertéshústermelés további fejlesztése — mindent egybevetve — jól megalapozott. Az idén is kedvező a sertésállomány alakulása. 1973-ban átlagosan 7,6 millió, 1980-ra pedig várhatóan nyolcmillió sertés lesz az országban. Az Idei 4,9 milliós felvásárláshoz képest jövőre 6 millió, 1975-ben, a tervidőszak utolsó évében 6,3 millió, 1980-ban pedig 8,2 millió hízósertés felvásárlásával számolnak. A kedvező állománypozíció kiegyenlített hazai sertéshúsellátást tesz lehetővé, s a továbbiakban is zavartalan lesz a sertéshús- forgalmazás. (MTI) lődés módjának megválasztása minden egyes nép belügye. Ha pedig ma Indiában a szocialista irányzatú fejlődésről beszélnek, akkor úgy gondoljuk, hogy ezt a Szvojetunió történelmi tapasztalata tette lehetővé. A nemzetközi kapitalizmus a gyarmati elnyomás láncaival »ajándékozta meg« Indiát, ne csodálkozzék senki azon, hogy az indiai nép nem kívánja jövőjét az effajta társadalmi rendszerhez kötni. — Mélységesen hálásak vagyunk a Szovjetuniónak azért a baráti segítségért, amelyben Indiát részesítették az ország nehéz időszakaiban. Az az ipari arculat, amellyel a mai India rendelkezik, jelentős mértékben a Szovjetunió segítségével jött létre. India és a Szovjetunió barátsága legértékesebb vívmányunk — hangsúlyozta Indira Gandhi. — Az a mélységes tisztelet, amelyet ön iránt táplál, Leonyid Iljics Brezsnyev, az indiai nép, nem csupán azzal magyarázható, hogy ön egy hatalmas ország vezetője, hanem azzal is, hogy Önök mindig az elnyomott és szabadságukért küzdő népek oldalán álltak. Indiának sok barátja van, de kétségtelen, hogy a Szovjetunió igazi barátunk. Ez az a barát, aki mindig az oldalunkra állt a nehéz időkben és mindig baráti segítő kezet nyújtott felénk. — A Szovjetunió segített elsőként India iparosítási terveinek megvalósításában, ami lehetővé tette számunkra, hogy gazdaságunk sok területén fejlődést érjünk el. Mivel a Szovjetunió mindig velünk van, bízunk abban, hogy a jövőben is leküzdj ük a nehézségeket. Indira Gandhi befejezésül nagyra értékelte az indiai— szovjet béke, barátsági és együttműködési szerződést, és kifejezte reményét, hogy a hagyományos baráti kapcsolatok tovább szilárdulnak az SZKP főtitkára látogatásának eredményeként. KASSA Bíróig előtt a pdíUuiiiiA aratója Huszonnyolc év múltú:, issai megyei bír ság előtt ft .el tetteiért a 49 éves Margi lüller, született Frankovicova aki 1945 januárjában besúgt, ős hóhérkézre juttatta a Szlovákiában tevékenykedő Petőfi Sándor partizáncsoport töbl Szaúd-Arábia képviselői az ülésteremben: Fejszal király (balról) és Ibn Fahd. (Telefotó: AP—MTI—KS) (Folytatás az 1. oldalról.) A csúcsértekezlet első két napja arról tanúskodik, hogy az Algírban összeült arab államfők a közös célokra, az egyetértés és együttműködés erősítésére összpontosítják figyelmüket, s igyekeznek elejét venni annak, hogy a fennálló nézeteltérések veszélyeztessék az októberi háborúban kialakult akcióegység fenntartását és megszilárdítását. Az alapjában véve konstruktív légkör nagyrészt annak köszönhető, hogy a szélsőséges felfogásáról ismert Kadhafi líbiai elnök nem vesz részt a találkozón. UgyanakA Pioneer-/ 10. a Jupiter Youzási körében A Pioneer—10. amerikai űrszonda belépett a Jupiter vonzási terébe, és ennek következtében egyre fokozódik sebessége. Noha a szonda még mindig több mint 6 millió ki- ’ométerre van a Földünknél 320-szor nagyobb tömegű Jupitertől, a gravitációs vonzás máris érezhető — közölték a kaliforniai Mountain View- ben működő kutatási központban.. A technikusok és az űrkutatási szakértők hétfőn utoljára kor azonban az is kétségtelen, hogy Líbia és Irak távolmaradása sokat levon, az itteni megfigyelők szerint, a várható egységdemonstráció gyakorlati értékéből. Tegnap délelőtt jachtján megérkezett Algírba II. Hasz- szán marokkói király. Érkezése után zárt ajtók mögött azonnal Anvar Szadat egyiptomi elnökkel tárgyalt. Véget ért a francia-nyugatnémet csúcstalálkozó Kedden délben véget ért a francia—nyugatnémet csúcstalálkozó, melynek során Pompidou elnök és Brandt kancellár hétfőn és kedden háromízben négyszemközt tárgyalt egymással, a szakminiszterek eddig külön tanácskoztak. A találkozó kedden délelőtt1 a két küldöttség teljes ülésével végződött, melyen a kancellár és az elnök egyaránt hangsúlyozták, hogy a tárgyalások őszinte és baráti légkörben és »konstruktív módon« folytak; ... Délután Lecat francia tájékoztatási miniszter és Grünewald, a bonni kormány helyettes szóvivője közös sajtóértekezleten számolt be a csúcstalálkozóról". A szóvivők szerint a megbeszélések legfőbb témái a következők voltak: 1. A nyugat-európai energiaprobléma, 2. Nyugat-Európa »közös védelmének« politikai vonatkozásai, 3. A koppenhágai közös piaci csúcsértekezlet, 4. A Közös Piac különböző gazdasági problémái, 5. A világpolitikai helyzet általános áttekintése s ennek keretében a Közös Piac és az Egyesült Államok viszonya, valamint a kelet—nyugati kapcsolatok. Az utóbbi téma során Pompidou elnök részletesen tájékoztatta Brandt kancellárt Kínában tett látogatásáról is. Az MTI.tudósítójának kérdésére Grünewald nyugatnémet szóvivő elmondta, hogy Pompidou elnök és Brandt kancellár megvizsgálta az európai biztonsági és együttműködési értekezlet kérdését is, s mindketten remélik, hogy az értekezlet sikeres lesz, s ez a siker előmozdítja majd az* európai enyhülés ügyét. tagját. Az ügyész által katonai áru lássál vádolt Margit Müller üenleg tanvaldi (Eszak-Cseh szág) illetőségű lakos a vizsgalat és saját vallomása szerint a jelzett időpontban fel jelentette,' majd a kassai já rásban fekvő Alsó-Mecenzé községben előállított személyek között megjelölte a Petőfi Sándor partizáncsoport 17 tagját. A feljelentés alapján a partizánokat agyonlőtték. A kassa' megyei bíróságon folyó tárgya lás ma ér véget. korrigálták a Pioneer—10. pályáját úgy, hogy a 285 kilométer súlyú szonda adatokat sugározhasson a bolygó mágne ses teréről, és a december ele jére várható mágneses viha- - okról. Elektromos impulzusmi megfelelő szögbe állították be azt az antennát is, amelynek segítségével a Pionner— 10. fényképfelvételeket küld a Fődre. (Eddig már több tucat színes fotót hívtak elő az űrkutatási központban.) A szakértők szeretnének kissé közelebbről megismerkedni a Jupiter tizenkét holdja közül néay- gyel. (Ezeket a jupiter-holda- kat Galileo Galilei fedezte fe 1610-ben.) 4 FAO a] elnöke \ FAO, az ENSZ élelmezésügyi szervezetének 42 tagú tanácsa római ülésén a kolumbiai Gonzalo Bula Iloyost választott* a szervezet elnökévé a következő kétévi ciklusra. (Telefotó: AP—MTI—KS) Benzin- és olaj jegyek Angliában „Kiszárad’’ a hollandiai olajvezeték Nagy-Britanniában csütörtöktől kezdve benzin- és olajjegyeket adnak ki a gépjárművek üzembentartóinak. Peter Walker kereskedelem- és iparügyi miniszter hétfőn délután az alsóházban jelentette be ezt az intézkedést, de hozzáfűzte, hogy ez még csak előkészület és egyelőre nem jelenti azt, hogy a benzinkutak üzemanyagot jegy leadása ellenében szolgáltatnak ki. A miniszter ennek megfele- len azt sem közölte, hogy a jegyekre — ha az adagolást bevezetik — milyen mennyi« ségű üzemanyag jár. Kijelentette, hogy a kormány még mindig reméli: elkerülheti a jegyrendszer alkalmazását. Ezen a héten »kiszárad« a hollandiai Rotterdamot a belgiumi Antwerpennel összekötő olajvezeték: az arab államok a továbbiakban nem engedélyezik, hogy a Belgium számára küldött olaj Hollandián keresztül kerüljön továbbításra. Ez súlyos gond a belga kormány számára, mert eddig a nyersolajellátás mintegy kétharmada ezen az úton történt, az ország kikötői pedig nem alkalmasak a legnagyobb tartályhajók fogadására. A belga olajvállalatok szövetségének képviselői szerint ennek következtében december második felére komolyabb nehézségek várhatók a már most is akadozó ellátásban. A belga kormány újabb energiatakarékossági intézkedéseket rendelt el, így például a villamos áram fogyasztásának korlátozását. Idegesek a repülőgéprablók A KLM holland légitársaság Boeing 747-es típusú repülőgépének eltérítői Libanon, Szíria és Irak légiterének átrepülése után parancsot adtak a pilótáknak, hogy Dubai olajsejkségben landoljanak. Először a bahreini repülőtér kapott jelzést a Jumbo fedélzetéről, hogy »fogytán az üzemanyag«, rövidesen« le keli szállniuk, de végül is Dubai fogadta a Boeinget. A máltai fővárosban. La Valettában kiszállt utasok elmondták, hogy a három géprabló 21, 22, illetve 32 éves. Mindegyikük igen idegesen viselkedett, főleg a fiatalabbik. Az utasok hazaszállításáért a KLM különrepülőgé- peket irányított La Valettába. A Jumbo kedden délután felszállt Dubai repülőteréről. Kedden este a Boeing 747 Aden légteréből visszaindult Dubai irányába. A gép előzőleg másfél óra hosszat körözött az adeni repülőtér felett. A géprablók a jelek szerint nem kapták meg a kért menlevelet a dél-jemeni hatóságoktól és ezért térnek vissza az olajsejkségbe. A repülőgép La Valettában szabadon bocsátott utasai és a légi kisasszonyok a légitársaság gépeivel kedden este a máltai fővárosból elindultak Amszterdam felé.