Somogyi Néplap, 1973. november (29. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-27 / 277. szám
Még hét csapat lehet r#' • | rr őszi első A Honvéd után kikapott az Úipest és a Ferencváros is A Rákóczi évadzárója sikerült, a Táncsicsé nem Sopron az őszi első Kiss László, a K. Rákóczi fiatal csatára, és Kóczián a Győri Dózsa kitűnő kapu védője nagy csatát vívott. Ennél a helyzetnél a kapus győzött, leszedte Kiss lábáról a labdát. Később viszont Kiss lett a nyertes. Remek távoli lövésével becsapta a balra mozduló kapust, s a jobb sarokba vágta a labdát. Szombaton a Bp. Honvéd vereségével kezdődött a labdarúgó NB X 14. mérkőzéssorozata. A váratlan vereség (a Videoton nyert Kispesten 2:1- re) azonban nem maradt egyedüli meglepetés. Vasárnap folytatódott az élen álló csapatok kálváriája. Az Űjpesti Dózsa Salgótarjánban izgalmakban bővelkedő mérkőzésen alulmaradt a helyi bányászcsapattal szemben. A tarjániak győzelme teljesen megérdemelt. Ezen a találkozón az Újpest csak árnyéka volt a Benfica ellen szerepelt csapatnak. Tatabányán sem a játékosok, sem a vezetők, de még a szurkolók sem hitték, hogy csapatuk le tudja győzni az utóbbi időben javuló formát mutató Ferencvárost. Végül sima 2:0 lett. Tizenhárom év múltán sikerült most nyernie a Tatabányának a budapesti zöld-fehérek ellen. Az utolsó előtti forduló krónikájához tartozik, hogy a Vasas most sem tudta kihasználni a hazai pálya előnyét, egy sovány döntetlent ért el az MTK-val szemben. Folytatódott a döntetlensorozat Szombathelyen, ahol a Haladás—Pécs találkozón történt igazságos pontosztozkodás. Bizonyos fokig meglepetésnek számít, hogy az őszi elsőségre esélyes Rába ETO erejéből is csak döntetlenre futotta Győrben a VM Egyetértés ellen. Győzött viszont a Csepel — hazai pólyán a Szeged ellen —, s a Zalaegerszegi TE Dorogon. A labdarúgó NB I történetében még nem fordult elő, hogy egy héttel az idény befejezése előtt hét csapat esélyes az őszi bajnoki cím megszerzésére. A Honvéd ugyan megőrizte vezető helyét, de a kispestieket, valamint az Űjpesti Dózsát pontszámban beérte a Tatabányai Bányász (mely a Ferencváros elleni győzelmével a 3. helyre jött fel), és á Rába ETO. Az FTC, a Salgótarján meg a Pécs az Befejeződött az NB III-as I bajnokság őszi fordulója is. A délnyugati csoportban hajszállal jobb gólkülönbségével a Siófoki Bányász szerezte meg az őszi elsőséget. A siófokiak szombati pécsi győzelme nagyon kellett, mert az ellenlábasok, a Volán 12. SC (Szigetvár) és a Véméndi Tsz SK szintén jól hajrázott. Nem várt szép sikerrel zárták az őszi idényt Siófok labdarúgói. A másik három somogyi csapat közül a K. Vasas meg a Barcsi SC 50 százalékos teljesítménnyel a 6., illetve a 7. helyen fordul. Nagymányok legyőzése árán valamit javított helyzetén a Nagyatádi Kinizsi. Feltűnő a pécsi egyetemisták és a Paksi Kinizsi nagyon gyenge őszi szereplése. A »kiesési rangadót-« a 15. fordulóban a paksiak nyerték. Mezőfalva — K Va6as 3:0 (1:0) Mezőfalva, 400 néző. Vezet te: Hődör. Mezőfalva: Mohács — Papp, Harangi, Horváth I., Pörje, Horváth II., Erdélyi, Bogár. Jágsó, Farkas, Sümegi. Edző: Kőhalmi Miklós. — Kaposvár: Rácz — Matán, Pataki, Poór, Németh, Túli, Fülőp, Er- nyes, Biró, Herbei, Laczkovics. Edző: Csanda István. 36. perc: A hazaiak szögletet íveltek be, Erdélyi mellel sodorta a labdát a hálóba. 1:0. 51. perc: Röviden szabadított fel a kaposvári védelem, Jágsó elcsípte a labdát, s az 5-ösről a bal alsó sarokba bombázott 1:0. Sorriogyi Néplap élen álló csapatoktól egy ponttal lemaradva követi a sort. A 8. helyezett Videoton hátránya is mindössze 2 pont az élen álló Honvéddal szemben. Ez is mutatja, hogy mennyire kiegyensúlyozottak az erőviszonyok. Sajnos, a jelek nem azt mutatják, hogy a középcsapatok nőttek fel a vezetőkhöz, hanem inkább azok estek vissza. A bajnoki táblázat alján egyre inkább leszakad a Dorog. A kiesés elkerüléséért küzdő Vasas egy hellyel előbbre rukkolt, a volt bajnokegyüttes jelenleg a táblázat 13. helyét foglalja eL Tatabánya—Ferencváros 2:0 (0:0) Tatabánya, 7000 néző. V.: Petri. G.: Hernádi, Kőműves (11-esből). Pécs—Haladás 1:1 (1:0) Szombathely, 6600 néző. V.: Hévízi. G.: Bálint, ill. Horváth. Vasas—MTK 1:1 (1:1) Fáy utca, 3000 néző. V.: Emsberger. G.: Váradi, ill. Koritár. Salgótarján—Ü. Dózsa 2:1 (2:1) Salgótarján, 10 000 néző. V.: Palotai. G.: Szoó, Noskó (öngól), ill. Fazekas. Csepel—Szeged 2:0 (2:0) Csepel, 1000 néző. V.: Hámori. G.: Gulyás (2). Zalaegerszeg—Dorog 2:1 (1:0) Dorog, 2000 néző. V.: Ta- polczai. G.: Kácsor (öngól), Pogács, ill. Gabala. Rába ETO— VM. Egyet- értés 1:1 (1:0) Győr, 3500 néző. V.: Mohácsi. G.: Stolcz, ill. Túrái. Az NB I állása: Az NB I állása: 1. Bp. Honvéd 14 9 — 5 30:14 18 2. Ü. Dózsa 14 8 2 4 32:22 18 3. Tatabánya 14 7 4 3 21:15 18 4. Rába ETO 14 7 4 3 18:16 18 5. FTC 14 7 3 4 24:16 17 6. Salgótarján 14 5 7 2 15:13 17 7. Pécs 14 5 7 2 15:14 17 8. Videoton 14 6 4 4 20:18 16 9. Csepel 14 6 3 5 21:18 15 10. MTK 14 5 3 6 17:18 13 U. ZTE 14 5 3 6 15:21 13 12. Haladás 14 3 5 6 13:17 11 13. Vasas 14 2 6 6 12:18 10 14. Szeged 14 3 3- 8 14:19 9 15. Egyetértés 14 — 8 6 10:26 8 16. Dorog 14 1 4 9 12:24 6 89. perc: A leálló Vasas-védők mellett Pörje 16 méterről óriási gólt lőtt. 3:0. Az első félidőben még kiegyenlített volt a játék, szünet után fölénybe kerültek a hazaiak. Győzelmük megérdemelt. Jók: Pörje, Erdélyi, Horváth I., Sümegi, illetve Matán, Ernyes. Nagyatád—Szék ezárd 2:0 (0:0) Nagyatád, 400 néző. Vezette: Schneider. Nagyatád; Palaits — Varga, Kömpf. Bicsáki, Deák, Balogh (Fehér), Oláh, Uics, Segesdi, Deák II., Zákányi (Brezovszki). Szekszárdi Harsány! — Paróczai, Ludvig, Papp, Gyémánt, Fuisz (Hó- man), Hettig, Hunyadvári. Bognár, Fiath, Szabadi. 57. perc: Brezovszki talált a vendégek hálójába. 1:0. 70. perc: Fehér ívelt be szögletet, a labdát Segesdi vágta a hálóba. 2:0. Javuló játékot mutatott a Nagyatád. Bár a helyzetek nagy része most is kimaradt (az első félidőben három abszolút gólszerzési lehetőség), de igy is megérdemelten szerezte meg a számára oly értékes két pontot az N. Kinizsi. Barcs - Nagymányok 0:0 Nagymányok, 300 néző. Vezette: Szőke. Barcs: Piros — Pintér, Winkler, Kiss, Karsai, Dóczi, Hoffer, Otar- tics, Kuczkó Bencsik, Börcsök. Nagymányok: Szulics — Bíró, Kó- ka, Both, Lemle, Nádasdi, Nádasi, Sárközi, Róth, Guth, Frank 'Hauck). ÍSéoy pont a diósgyőriek előnye az m I B-ben Az utolsó előtti forduló mér kőzéseit játszották a labdarúgó-bajnokság második vonalában is, ahol változatlanul nagyon tömör a mezőny. Viszont a diósgyőriek mindjobban növelik előnyüket, már négy ponttal vezetnek a 2. helyr feltört Budafok előtt. A 16. forduló eredményei Komló—Oroszlány 1:0, Olajbányász—Szolnok 2:1, Buda fok—MÁV DAC 1:1, Diósgyőr —Szekszárd 1:0, Eger—Várpa lota X :1, Pénzügyőr—Kossuth KFSE 2:2, Dunaújváros—Kecskemét 2 :X, Debrecen—Ganz- MÁVAG 2:0, Békéscsaba—Bp. Spartacus 2:0. AZ NB I B állása: 1. Diósgyőr 16 10 3 3 29:12 23 2. Budafok 16 6 7 3 21:13 19 3. Szolnok 16 7 5 4 22:17 19 4. Békéscsaba 16 7 4 5 17:14 18 5. Komló 16 7 4 5 16:13 18 6. Olajbányász 16 7 4 5 22:20 18 7. Dunaújv. 16 6 5 5 27:25 17 8. Kossuth 16 7 3 6 21:20 17 9. Debrecen 16 5 6 5 15:14 16 10. MÁV DAC 16 5 5 6 20:17 15 11. Kecskemét 16 5 5 6 18:27 15 12. Szekszárd 16 3 8 5 11:12 14 13. Pénzügyőr 16 6 2 8 28 r30 14 14. Várpalota 16 4 6 6 13:16 14 15. Bp. Spartac. 16 5 4 7 17:21 14 16. Eger 16 4 5 7 20:26 13 17. G.-MÁVAG 16 4 5 7 14:26 13 18. Oroszlány 16 4 3 9 12:23 11 idővel. Az első 45 percben a hazai csapat, szünet után a Barcs volt a többet támadó. Helyzetek mindkét oldalon adódtak, a góllövés azonban nem sikerült. Jók: Winkler Pintér, Otartics, Bencsik, il letve Bíró, Róth. További eredmények az NB III Délnyugati csoportjában: Volán 12. SC—Bátaszék 3:0, Paks—PEAC 1:0, Mohács— PBTC 3:1, Véménd—Pécsi Porcelángyár 4:0. Az őszi végeredmény: 1. Siófok 15 11 2 2 36 :14 24 2. Volán 12. 15 10 4 1 33:12 24 3. Véménd 15 10 3 2 30:12 23 4. Nagymány. 15 6 6 3 18:14 18 5. PBTC 15 6 4 5 27:18 16 6. K. Vasas 15 5 5 5 23:20 15 7. Barcs 15 5 5 5 17:18 15 8. Bátaszék 15 6 3 6 18:22 15 9. P. Porcelán 15 5 5 5 24:29 15 10. Mezőfalva 15 4 6 5 14:17 14 11. Mohács 15 4 4 7 18:24 12 12. Steinmetz 15 5 2 8 14:21 12 13. Nagyatád 15 4 3 8 18:23 11 14. Szekszárd 15 4 2 9 11:27 10 15. PEAC 15 3 3 9 12:26 9 16. Paks 15 1 5 9 14:30 7 TOTÓ A totó 47. heti eredményei alaposan megtréfálták a tippelőket. A 13+1 találatos szelvény: 1x2 x x 1 2 x x 1 x 2 1 +1. A héten sem 13+1-es, sem 13 találatos szelvény nem akadt, így a nyeremények általában magasak. A 12 találatos szelvények (összesen 12 akadt) 122 505, a 11-esek 3652, a 10- esek egyenként 638 forintot Befejezték az NB II. csapatai. A nyugati csoportban a 15. játékhét újabb változásokat hozott a bajnoki táblázaton. A fűzfőiek hazai pontvesztése a Máza-Szászvár ellen azt jelentette, hogy az újonc Soproni Textiles fejezte be első helyen az őszi fordulót. Nagyszerű fegyvertényt vitt végbe a soproni csapat, amely mindössze egy vereséget szenvedett e bajnokságban, s ami külön figyelmet érdemlő, csupán nyolc gólt kapott. Fűzfő a 2. helyre szorult. A Pécsi VSK viszont — a bajnokság során első ízben — a 3. helyre lépett elő, megelőzve a K. Rákóczit. A kaposváriak évadzárása jól sikerült. Mint Mathesz Imre edző mondta, a Rákóczi jó csapatot győzött le, s helyenként sziporkázóan futballozott. Nem mondható ez el a másik somogyi NB II-esről, a Táncsicsról. Nem kétséges, hogy maguk a vezetők sem számítottak 50 százaléknál nagyobb sikerre. Jutási Róbert edző el is mondta, hogy csapata »már teljesítette a normát«. Ügy tűnik, ezt a labdarúgók úgy vették tudmásul, hogy most már nem is kell tovább hajtani. Vérszegény játékkal kapott ki egy nem különösebben jól játszó csapattól a Táncsics, amely ugyan a bajnoki táblázat 6. helyén végzett, de hadd mondjuk el, hogy három ponttal kevesebbel a Körmendi MTE például kiesőhelyen áll a bajnoki táblázaton. K. Rákóczi —Győri Dózsa 2:0 (1:0) Kaposvár, 2000 néző. Vezette: Kocsis. K. Rákóczi: Hegedűs — Németh, Báli. Ágfalvi, Balogh, Köves, Márton, Kiss, Horváth (Burcsa), Kovács, Duschák. Edző: Mathesz Imre. Gy. Dózsa: Kóczián — Csukás, Tasnádi, Károlyi, Németh, Kovács I.., Csollány (Hollenczer), Halasi, Szabó, Gábor, Vígh (Erdélyi). Edző: Horváth Zoltán. Rákóczi-támadásokkal kezdődött a találkozó, s már az 5. percben vezethetett volna a kaposvári csapat, Kovács lövését azonban Kóczián másodszorra védte. Azután Köves labdáját Kiss egyből küldte kapura, de ez a lövés nem okozott különösebb gondot a győri kapuvédőnek. A másik oldalon Gábor kísérletezett, lövése azonban mellé szállt. Aztán Vígh beadásszerű lövését húzta le Hegedűs. A győriek távoli lövésekkel próbálkoztak. Tasnádi harminc méterről, Gábor negyven méterről alig lőtt fölé. Azután a győri kapu forgott ismét veszélyben, Kiss labdáját Kóczián másodszorra vette ölbe. Félóra elteltével támadásba lendült a Rákóczi, amit azonban rendre megakasztott a vendégek kitű- fkően alkalmazott lestaktikája. A 35. percben is kiugrottak a győri védők, leadást várva Kovácstól, aki a félpályáról indult el. Kovács azonban nem keresett társat, hanem maga tört be a 16-oson belülre, s három csel után a hosszú sarokba lőtt. 1:0. Megzavarodott a győri védelem. Kovács újabb pörgetett lövése után azonban felszabadult a kapu, sőt a 43. percben a győri Németh labdája alig valamivel tévesztett célt. A második félidő is hazai rohamokkal indult. Kiss szép szólója után Kóczián csak úggyel-bajjal tudott menteni. Azután Duschák futott el Köves labdájával, s bombázott az oldalhálóba. Nyomasztóvá vált a Rákóczi fölénye. A 23. perc hozott újabb gólt. Kovács indult el, fölmérve a helyzetet látta, hogy Kiss őrizetlenül áll, hozzá továbbított, a fiatal csatár kapura tört, azután a 16-os tájékáról hirtelen megcélozta a jobb sarkot, s a különben jól védő Kóczián tehetetlenül nézte, mint vágódik a hálóba a labda. 2:0. A gólt követően keményebbé vált a játék. A bíró azonban megelégedett azzal, hogy fél tucat labdarúgó nevét bejegyezte noteszába. Kiss újabb bombalövését a kapufa hárította, aztán véget ért a találkozó. Hullámvölgy, hullámhegy — így lehetne jellemezni a K. Rákóczi őszi szereplését. Ezen a találkozón a kaposvári csapat ismét a szebbik énjét mutatta meg. Jó csapat ellenében ötletesen, szellemesen, korszerűen futballozott, s ennek eredménye nem is maradhatott el. Minden részében jobbnak bizonyult a rangadó jellegű találkozón a kaposvári együttes, melynek szinte nem volt gyenge pontja. Egyénileg Németh, Köves, Kovács és Kiss játékát lehet külön kiemelni. A vendégeknél Tasnádi és Gábor jeleskedett. Kóczián is sok nehéz labdát védett, a második gólhál azonban hibázott. Sz. MÁV Előre — K. Táncsics 2:0 (1:0) Székesfehérvár, 500 néző. Vezette: Grubits. Székesfehérvár: Győré — Mester. Karsai, Szabő, Viktor, Pem- mer, Bognár, I.felmer, Reveland, Bőké, Ür. Edző: Balogh László. Táncsics: Gíiián — Zsemle, Horváth I., Cs. Horváth (Soós), Mészáros, Savanyó, Boromissza, Po- tyók, Sági (Horváth II.) Mezei, Bányász. Edző: Jutási Róbert. Kölcsönös erőfelmérés utá a 8. percben a támadásba lendült Táncsics szerezhetett volna vezetést. Bányász—Mezei összjáték után az utóbbi húzott kapura, de nagyon kisodródott, s lövése elakadt a védőkben. Két perccel később Boromissza négy csel után már csak a kapussal állt szemben, azután a kapuvédőbe vágta a labdát. Próbálkoztak a hazaiak is. A 20. percben jobb oldalon vezetett támadást a MÁV Előre, a középre szálló labdát be- 1 csúszva mentette Bőke elől Savanyó. A 35. percben Zsemle — fölöslegesen — a 16-os vonalánál ellökte Űrt, a játékvezető a büntetőpontra mutatott. A 11-est Pemmer értékesítette 1:0. A második félidő lendületes fehérvári támadásokkal indult, negyedóra múltán azonban változott a kép. A 17. percben Boromissza fejese alig ment mellé. A 20. percben viszont Bőke nyargalt el, Gilián csak remek vetődéssel tudta a kitörő csatár lábáról leszedni a labdát. A 30. percben eldőlt a mérkőzés sorsa. Mintegy 18 méterről Gilián kapuja előtt szabadrúgáshoz jutottak a vasutasok. Amíg a sorfal rendeződött, Pemmer gyorsan legurította a labdát Bőkének, s a csatár senkitől sem zavarva a hálóba vágta a MÁV Előre második gólját. 2:0. Egy perc múlva Zsemle 18 méteres szabadrúgása célt tévesztett. A 35. percben Űr veszélyeztetett, Savanyó azonban »spárgázva« menteni tudott. A 41. percben a Táncsics vezetett támadást, Boromissza azonban késlekedett, s odalett a kínálkozó alkalom. Legföljebb közepes szinten mozgott a mérkőzés, melyen a játékosok inkább csak a két 16-os között futballozgattak. A il-es és a szabarúgásgól megpecsételte a Táncsics sorsát. Egyébként a találkozó jellemzője volt, hogy a kapusoknak mindkét oldalon igazában csak egy-egy veszélyes labdát kellett hárítaniuk. Jók: Karsai, Reveland, Mester, Űr, illetve Horváth 1., Mészáros, Potyák. További eredmények az NB II. Nyugati csoportban: Soproni Textiles—Sz. SE Dózsa 2:1, PVSK—Sabaria 3:0, Fűzfő—Máza-Szászvár 0:0, Dunaújváros—Körmend 3:1, BKV Előre—Győri Elektromos 3:1, Bakony Vegyész—KOMÉP 1:0. Az NB II Nyugati csoport őszi végeredménye: 1. Sopron 15 6 8 1 18: 8 20 2. Fűzfő 15 7 5 3 29:16 19 3. PVSK 15 7 5 3 22:15 19 4. K. Rákóczi 15 8 2 5 32:17 18 5. Gy. Dózsa 15 7 3 5 25:20 17 6. K. Táncsics 15 4 8 3 20:15 16 7. M.-Szászvár 15 6 4 5 15:20 16 8. Sabaria 15 4 7 4 14:16 15 9. Bakony V. 15 4 7 4 17:20 15 10. Szív. MÁV 15 7 1 7 17:21 15 11. BKV Előre 15 4 6 5 19:19 14 Dunaújv. 15 5 4 6 19:19 14 13. KOMÉP 15 5 3 7 22:20 13 14. Körmend 15 5 3 7 16:22 13 15. Gy. Elektr, 15 4 3 8 16:27 11 16. Sz. SE Dózsa 15 1 3 U 12:30 • Közepes iramú és színvonalú mérkőzés, két ellentétes fél- i fizetnek. NB III... NB III... Jobb gólkülönbségével a siófok régzett az élen