Somogyi Néplap, 1973. november (29. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-25 / 276. szám

Örömünk: a gyermek Ma H a »örömünk a gyermek«, akkor tegyük hozzá: »gondunk is a gyer­mek«. Mert így igaz ez, így teljes. A már néhányszor idé­zett Németh László írta a Lá­nyaim című könyvében szánt előszóban: »Amit itt kap az olvasó, persze csak a méz. S én a mézet mindig keserű vi­rágokból szedtem. Gondokról, virrasztásokról, koporsókról nincs szó ebben a kötetben. Azt adom benne tovább, ami ifjan engem is megejtett (s most mondom: jó volt, hogy megej­tett), apaság, szülőség tőrbe csaló boldogságát.« Mi azonban beszéljünk csak a gondokról is! S most kevés­bé a szubjektum partjairól. Vessünk egy pillantást a. túlsó oldalra. Hogyan várjuk a szü- letendőt? S itt az objektív fel­tételekről lesz szó, amint jelez­tük. Engem még a község bába­asszonya segített a világra. Nemrégiben beszélgettem egy ilyen, volt »gólya nénivel«. Mai fülnek furcsákat mondott az akkori szülésekről. Jobb, ha bele sem lapozunk az ak­kori halandóságfelmérések­be. Nem állnánk meg borzon­gás nélkül. Sokunkban felme­rülne a kérdés: nem véletle­nül maradtunk-e meg. És nem is az akkori egészségügyi dol­gozók felkészültségében kere­sendő az ok. Inkább azokban a körülményekben, ahová szü­lettek a kicsik. S azokban az akkor felszámolhatatlan viszo­nyokban, melyek közt éltek a viselős asszonyok. Továbbá: az elszigeteltségben, pusztai és fa­lusi viszonyokban, az utak hiá­nyában, a járművek számában stb. A mai, szülőotthonban, kór­házban szülő asszonynak sok­szor fogalma sincs azokról a viszonyokról. Szerencsére. S evvel már arra is válaszolhat­tunk: hol születik ma a gyer­mek. Egy steril világban, kór­házi mikrokömyezetben, hogy első napjait minden »táma­- dústól« védve élhesse. S ké­sőbb? Szinte »kézből kézbe« adják az egészségügy dolgozói. A védőnőtől az iskola fogászig. És a »steril mikrokörnyeze- ten« kívül? A gyerekfogadás feltételei ma sokkal jobbak, mint bármikor. A kormány nemrégiben közzétett intézke­dés-sora szilárd bázisra épül. Mert azt megelőzően már meg­történt az épület »alapozása«. S ez az életkörülmények ja­vulását, a falvak fejlődésének megindulását, a jó társadalmi közérzetet is jelenti. A csalá­di jövedelmek általános szin­ten közelednek egymáshoz fa­lun, városon. »Útközben« va­gyunk. E lőttem fekszik egy nyi­latkozat, mely arról szól, hogy az áruellátás mind mennyiségileg, mind összetételében megfelelt a kö­vetelményeknek. Mert ez is hozzá tartozik a gyermek fo­gadásához. »Az átlagosnál na­gyobb volt a forgalomnöveke­dés ... gyermek felsőkonfek­cióból. A kereskedelem összes ruházati készlete a félév vé­gén 1,3 milliárd forinttal volt magasabb, mint az év elején. Központi feladatnak tekinti a ruházati kereskedelem a gyer- mekruha-ellátás teljes zavar­talanságát. Lényegesen bőví­tik a gyermekruhák választé­kát és méretállását.« Szerepel, ebben az országos helyzetre vo­natkozó nyilatkozatban az is: » ... a kereskedelem felkészült arra, hogy növeli azoknak az üzleteknek a számát, melyek­ben a stopáras gyermekruháza­ti cikkeket árusítják.« S még akkor is a bizalom kerekedik felül bennem, ha tudom: hete­ket jártam Kaposvár két gyer­mekruházati boltja között, míg télikabátot kaptam na­gyobbik, hétéves lányomnak. S akkor is: sem neki, sem nekem nem tetszett. Mindössze két- három fajta között lehetett vá­lasztani. A megyeszékhely ke­reskedelmének előbb-utóbb föl kell figyelnie saját fontos fel­Zselici tanácskozás Szigetváron ELŐSZÖR 1971-ben Szen­nán és Almamelléken tartot­tak tanácskozást Somogy és Baranya kutatói a két megyét összekapcsoló tájegységről, a Zselicről. Az eszmecsere ked­vező tapasztalatai arra az el­határozásra indították a ren­dező szerveket, hogy két-há- rom évenként lehetővé tegyék a tájegységgel kapcsolatos leg­újabb tudományos kutatások eredményeinek közzétételét' az érdeklődő szakemberek számára. Így kerülhetett sor a Somogy megyei és a Baranya megyei Tanács V. B. művelő­désügyi osztályának rendezésé­ben az idén megtartott újabb zselici tanácskozásra Sziget­váron. A meghívott előadókon kívül a társadalmi szerveze­tek, a tanácsok képviselői, a népművelők, a honismereti szakkört vezető tanárok és az érdeklődő diákok is részt vettek a tanácskozáson. Tímár Irma, a Baranya me­gyei Tanács népművelési cso­portvezetője, megnyitójában a tudományos kutatások ered­ményeinek közművelődési hasznosságát emelte ki. A kü­lönböző tudományágak képvi­selői más-más részterülettel ismertették meg a hallgatósá­got. Kapronczay József a Zse- lic talajairól, Lehmann Antal a táj talajeróziós problémáiról tartott színes és tartalmas elő­adást. A meredek lejtőkkel tarkított dombos vidéken kü­lönösen nagy jelentősége van az állandó pusztításnak kitett talaj védelmének. A talajvé­delem pedig tudományos ala­pokon nyugvó, szervezett munkát kíván a tájegység gazdasági hasznosításával fog­lalkozó szakemberektől. Ez a munka éppen úgy nem nélkü­lözheti a talajösszetétel meg­változását befolyásoló termé­szeti tényezők hatásával fog­lalkozó szakembert, mint az emberi beavatkozás következ­ményeit több évszázadra visz- szamenően elemző tudós ku­tatásainak eredményeit. Az e tájon élő és dolgozó pedagógusoknak és a diákok­nak a honismereti munkájá­hoz nyújtottak különösen ér­tékes ismereteket azok az elő­adások, melyek a Zselic tör­téneti múltjának egy-egy rész­letét mutatták be. Andrásfalvy Bertalan egy kis zselici irtásfalu, Gödre két évszázados történetét vázolta fel. A néprajzi adalékokban gazdag előadás képet adott az itt élő telepesek életmód­járól, a gazdasági felemelke­désükért és a könnyebb meg­élhetésért folytatott küzdel­mükről. Vas István az országos véd­egylet szigetvári csoportjának történetéről tartott érdekes előadást. Bemutatta, hogy a szigetvári járás falvai orszá­gos viszonylatban is az elsők között csatlakoztak a hazai ipar fölemeléséért és a Habs- burg-ellenes egységfront ösz- szekovácsolásáért szervező­dött mozgalomhoz. E mozga­lom elindításában és a szer­vező munkában különösen je­lentős szerepet töltött be a haladó gondolkodású Mol- nárfy Ferenc mozsgói uradal­mi ügyvéd, akinek a tevékeny­sége a mai generációk számá­ra is példamutató. Hasznos ismereteket nyúj-j tott Benkö Péter: A baranyai ! Zselic vízimalmai a jobbágy­felszabadítás előtti két évti­zedben (1828—1847) és T. Mé­reg Klára: A jobbágyfelsza­badítás eredményei a Zselic somogyi községeiben című elő­adása is. EGY TÁJEGYSÉG jelené­nek a formálásán és jövőjé­nek a megtervezésén eredmé­nyesebben dolgozhatnak a szakemberek, ha figyelembe veszik a múlt tapasztalatait, és felhasználják a legújabb kutatási eredményeket. A no­vember 18-i és az ezt követő tanácskozások ehhez a munká­hoz kívánnak hozzájárulni. Mivel a szigetvári tanácsko­záson a megállapodás sze­rint baranyai szakemberek számoltak be kutatásaik ered­ményéről, a két év múlva So­mogybán megtartandó tanács­kozáson a somogy. kutatók adnak számot munkájukról. Takács Éva segédlevéltáro* ■ ■ w "11 JO adatára a népesedéspolitiká­ban. S mint az óvodai helyek gyarapodásán, egyszer majd az ellátás ugrásszerű javulásán is örvendezhetünk. De ne álljunk meg itt! Be­széljünk azokról a társadalmi szinten jelentkező feladatokról, melyekben személy szerint is tudunk segíteni. A Magyar Vö­röskereszt legutóbbi elnökségi ülésén fontos döntések szület­tek. Sok mindenről esett ott szó: ankétok,, konzultációk, előadások tartásáról, kerekasz- tal-megbeszélések rendezésé­ről, lányoknak, fiatalasszo­nyoknak, esetleg ifjú férjek­nek szóló tanfolyamok szerve­zéséről, könyvek és füzetek kiadásáról stb. Az elnökség milliónyi önkéntessel számolt. Erre a hatalmas erőre akarnak építeni. Csak tőlünk függ, hogy ne hiábavaló akarat legyen ez. Sorolhatnánk tovább a bizo­nyítékokat arra vonatkozóan, hogy ma gyermeknek születni jó. A kormányintézkedések közül idézünk. Szándékosan nem azt a részt, mely az anya­gi feltételekről, a biztonságot adó pénzösszegekről szól. Bí­zunk benne, hogy erre min­denki — még az érintettek is — odafigyeltek. Azt a részt idézzük, melynek szelleme minden létesítményben, min­den vállalatnál, üzemnél kell, hogy hasson. Melyről megfe­ledkezni nem szabad, majd egyetlen vezetőnek sem. »Bő­víteni kell a több gyermekes családok üdültetési lehetősé­geit.« O lyan vidéken tanítottam, néhány évvel ezelőtt, ahol nem volt »divat­ban« az egyke. S nem ment ritkaságszámban az öt-hat gyermek sem. Csoda, hogy szü­leikkel nem jutottak el a Bükkbe, nem járhatták Szent­endre macskaköves utcáit? Tá­borozni indultunk az úttörő- csapattal az év közben gyűj­tött és kiegészített pénzből. A többség akkor látta először a Balatont. Nehéz lenne elfelej­teni azokat az önfeledt kiáltá­sokat! Az eddig nem túl szí­vélyes felnőtt utasok is fölen­gedtek a gyermeki örömnek ilyen elemi erejű, leplezetlen kitörésén. Minden, mit magunk körül látnak: értük van. A fát ül­tető öregember sem hiszi hasz­talannak a munkát, melyet vé­gez. Majd az unokája szakít az évek múlva termő gyü­mölcsből. Ügye lesz aki sza­kítson? Leskó László A Szovjet Kultúra és Tudomány Házában Képző- és iparművészeti kiállítassál, könyvbemutató­val nyílt meg Budapesten, a Rákóczi utca és a Semmel­weis utca sarkán a Szovjet Kultúra és Tudomány Háza, ahol azóta már megtartották az első hangversenyt. A jövő héten birtokukba vehetik az érdeklődők a műszaki könyv­tárat és az olvasótermet is. Érdemes betérni ebbe a csodálatos palotába, még ha órákra szabott is csupán az idő mert indul haza a vidéki vonata. Ami legelőször meglep: minden szinten és helyiségben történik valami, ide sorolom a mostani , és a majdani kiál­lításokat is. A Szovjet Kultú­ra és Tudomány Házának be­mutatását a palotába belépő szemével a kiállításokon ke­resztül kezdhetjük el. Gobe­lin és üveg az anyaga annak a csodálatos világnak, melyet a mai szovjet művészek alkot­tak, és erre a bemutatóra ha­zánkba elküldték. Különösen megcsodáljuk azokat az üveg­tárgyakat, melyek — ez rög­tön kiderül — nem csupán gazdag formavilágukkal hódít­ják meg a nézőt, hanem á belsejükből sugárzó szépség­gel is megajándékozzák. A legteljesebben egyediek ezek a tárgyak. Mélyen kifejezik a mai szovjet ember élményvi­lágát is. A képzőművészeti ki­állítás néhány század eleji re­mek grafikusra, festőre hívja föl a figyelmet. Zene olvaszt­ja össze a vizuális élményt, s kelt érdeklődést, hogy a hang irányába forduljunk. El­indulunk. Zeneszalon — ol­vassuk azon az ajtón, mely­nek bejárata előtt Dumjanov szobra, Prokofjev »int«, hogy tessék belépni... Csajkovszkij muzsikája fogad a különleges hangulatot árasztó, szőnyeg­szerű darpériával »bélelt« te­remben. A lemezjátszónál né- hálíyan a szetereo hatást fi- • gyelik... A bejáratnál elolvastam a programot, és onnan tudom, hogy rövidesen itt ad hang­versenyt — délután öt órakor — a Kaposváron néhány nap­pal ezelőtt szerepelt Nana Jasvili fiatal hegedűművész­nő. A zeneszalont az ő játéka avatja föl. Az ajtóból vissza­lépek és egy film fináléjának a dallamát »csípem« el a fo­lyosón. Kinyílnak a vetítő és a színházterem ajtói, fiata­lok jönnek ki. Benézek. Kö­rülbelül kétszáz embernek van kényelmes helye benne. Az Az előcsarnok. ember könnyen rámondja a terem kiképzésére, hogy mo­dern. Pedig ennél több, cél­szerű és nagyon hangulatos. Emberi. Hogy jól érezze ma­gát mindenki. Könyvkiállítás a második emeleten. A folyosón a híres­sé vált hanglemezekből ren­deztek bemutatót. Itt tudom meg, hogy látogatásom idején nyílik meg a földszinten, ut­cai bejárattal a Melódia könyv- és hanglemezbolt. Cso­maghordó fiúk sietnek a Kos­suth Lajos utcából a boltba... A kiállított hanglemezeken a klasszikus szerzők műveit a legjobb szovjet előadóművé­szek, David Ojsztrah, Rosztro- povics, Richter és Gilelsz tol­mácsolják. A népzenei felvé­teleken többek között a Pjat- nyickij, az Alekszandrov kó­rus és az Orosz Balalajka Ze­nekar ad elő népdalokat. A világon mindenütt ismert, hogy a Szovjetunióban milyen sok könyvet készítenek, és ta­lán a világon itt a legolcsóbb a könyv. Eddig elsősorban a Gorkij Könyvesboltban vásá­roltak a pestiek szovjet köny­vet, mától a Melódia is ren­delkezésükre áll. (1973-ban eddig a Gorkij Könyvesbolt­ban 5 300 000 forint értékű könyvet és hanglemezt adtak el.) A kiállítás nem túlmérete­zett, tehát a könyvek szépen végignézhetők. A számok, melyeket egy statisztikában olvasunk, meghökkentenek. 1917-től 1972-ig a Szovjet­unióban 2 millió 400 ezer mű és brosúra jelent meg, 38 mil­liárd példányban. Kíváncsian keresem a magyar szerzők orosz nyelvű műveit. Rájuk találok. Elsősorban Petőfire, Jókaira, látom Ék Sándor Tegnap és ma című munkáját is. Igazában azok vehetik nagy hasznát a Szovjet Kultúra és Tudomány Házának, akik az orosz nyelv ismeretében mé­lyebben szeretnének megis­merkedni a mai szovjet em­berek életével, a művészetben és a tudományban elért ered­ményeikkel. A tanulás, a mű­velődés központja ez a csodá­latos palota. A nyelvtanfolya­mokon pedig az eddiginél is többen sajátíthatják el az orosz nyelvet itt is, és szerte az országban, ahol korszerű eszközökkel könnyítik a nyelv­tanárok a tanulást. Nincs más hátra mint »elköszönni« ettől az élményt nyújtó, szép épülettől, viszont­látásra, s egy ajtóval arrább, a Semmelweis utcában betér­ni egy csésze forró teára, me­lyet a szamovárban készíte­nek. A Bajkál teázóban iha­tunk vért melegítő vodkát is. Olyan itt a hangulat, hogy ha­marosan érezni a szovjet em­ber meleg barátságát. A pin­cében pedig orosz ételspecia­litások kínálják magukat, borscsa léyes, szolanka leves, kijevi jércemell, kaukázusi saslik és hozzá néhány csilla­gos kaukázusi konyak vagy pezsgő... Horányi Barna Bottal — mégis vidáman A szépen berendezett szobá­ban többnyire fekete ruhás férfiak és nők ülik körül az asztalokat. A szék mellett odatámasztot botok. Némelyik­nél nem is egy, hanem kettő. öregek napközije Karúd. Aki ebből a leírásból netán arra gondol, hogy innen hiányzik a jókedv, a nóta, az bizony téved. Van idő is meg kedv is a tréfára, áz ifjúság, a gyermekkori csínyek föl- elevenítésére. — Aztán arra emlékszik-e, miért jártunk a Csókolózó ut­cába? — kérdi valamelyik »legény« az egyik asszonytól. Az szabódva szól vissza: — Ugyan, ne bolondozzon már kend, miért ne tudnánk, akár most is elmehetnénk. Göcögő nevetés az asztalok körül. Persze, sokkal komolyabb történetek is előjönnek. Ko­dály Zoltán gyűjtőútjáról, a hajdani tüzekről és még sok egyébről beszélgetnek az öre­gek. Hét évvel ezelőtt nyílt meg i az öregek napközije a község- ! ben, s bizony azóta jó hírre ! tett szert, megszerették az öre­gek, klubjuknak nevezik. Er- zse Margit a vezető, Szabó Ká- rolyné a gondozónő azóta is. — Hányán járnak a napkö­zibe? — Átlagosan húszán. Aki megbetegszik, s otthon fek­szik, annak elviszik az ebéd­jét. A jó kosztot a szövetkezet kisvendéglőjéből hozatja a napközi. Láttam, hogy nagyon jóízűen ebédeltek mindnyá­jan. Persze, a derűs társaság is növeli az étvágyat. A nagy ablaknál ül a nap­közi legöregebb látogatója, a nyolcvankilenc éves Szabó Já­nosáé. — Rozi néni még ma is na­gyon szeret énekelni — mu­tat rá Erzse Margit az éppen a botját kereső Szabó nénire. — S jó hangja van? — Meghiszem azt! Persze nem egykönnyen szánja rá magát a dalolásra, így hát máskorra halászijuk, hogy meghallgassuk Rozi néni nótáit. S most a rádióban sincs olyan műsor, ugyanis szereti »együtt mondani« a nó­tát a rádióval. — Mikor jönnek el a nap­közibe az öregek? — A tv-műsortól függ. Szer­dán, szombaton, vasárnap már reggel igyekeznek. Olvasgat­ják az újságokat, rádiót hall­gatnak, tv-t néznek. Vannak társasjátékok is, de azzal nemigen tudnak játszani. Persze, a szem romlik, oly­kor az ókula is otthon marad, így aztán Erzse Margitot kérik meg, olvassa föl a legfrisseb híreket az újságból Kedélyesen telnek a napok. Ehhez a meleg otthon, a tár­saság is hozzájárul. Lajos Géza Somogyi Nép/api 5

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom