Somogyi Néplap, 1973. november (29. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-18 / 270. szám

• • Öreg tárgy, nem vén tárgy Porcelánvilágbam. Miért ülünk közönyösen a műanyaggal borított asztal mellé, s miért simít végig té­tován, szeretettel az ember uj­ja a durván gyalult fa asztal­lapon, ahol a kemény erek kö­zeiből rég kikoptak a lágyabb részek? Miért tesszük ezt újab­ban, s egyre türelmetlenebbül, mohóbban? Az emberi „kéz-ész e lefitymált, elfeledett alkotá­sai keltek életre, s kérezked- nek be a szobánkba, ahol ezer fortélyával hivalkodik a tech­nika, s szögletes formáival, csiszolt, fényezet vagy éppen matt felületeivel mindent meghódítottak az ipari tömeg- termelés kétségkívül szép, de bizonyos telítődés után egy­hangúnak tűnő termékei, for­mái. S a sorokba szuszék, a falra kakukkos óra, vagy mán­gorló, festetten köcsög, favilla kerül. Sőt. Párizsban járt is­merőseim elképedve mesélték, hogy a méregdrága Dior-, Chanel-ruhákra, milliós értékű brilliánsokra ócska, szúette kocsikerék, itatóvályú, horpadt rézkon tér, hívja fel a vásárló figyelmét. Ügy jártunk volna, mint Marcel Proust regényé­nek gyermekalakja, aki mit sem sejtve játszik egy értékes műtárggyal? Felnőttünk volna megtagadott, elfelejtett, több évtizedes anyagi világunk ér­tékeihez? Mindenesetre nehéz megma­gyarázni, miért növekszik és emelkedik mind magasabbra a régi holmik iránt a kereslet, s miért illik a televízió, a szte- reorádió és a süppedő skay- bútorcsodák közé a lágyan rin­gó hintaszék, a múlt századi lovassági kard és az absztrakt rézkarcok mellé a faragott ju­hászbot. Tény, hogy van, keresik, vá­sárolják, csereberélik, s a férj buzgó örömmel piszmog egész délután a berozsdásodott ón­kupával, szuszogva, izzadtan szidolozza, holott máskor a félórás porszívózást is soknak találja. Szépek ezek a tárgyak. A fi­noman harangozó faliórát hal­lani olyan kimondhatatlanul jólesik a telefoncsörgéstől, autóberregéstől, fékcsikorgás­tól csömört kapott fülnek. A hatvanas évek ipari formave­zetésének síkjai, kockái és szögletei — keménysége — után becsesebbek lettek a sze­líden hajló vonal, a szecessziós buján ölelkező levéldíszei, a légiesen finom népi faragások szirom- és virágmotívumai, s a lakk és a króm után jólesik az ősi poncolást látni a farag- ványokon. Mint ahogy az iro­dalomban, a képzőművészet­ben keverednek a stílusok, úgy van ez ízlésünkkel is: kifino­multabb, sokrétűbb, tágabb horizontú. S ebbe a nagy ívbe nemcsak számon tartott, mu­zeális értékű műalkotások ille­nek bele, hanem a régi korok mindennapjainak használati 120 vap Édesség — egymillió foutos keserűség (Tudósítónktól.) Megyénk csaknem kétezer méhésze eredményes évet zárt. Márton Jánosnak, a me­gyei máhészszakbizottság tit­kárának becslése szerint mint­egy 20 százalékkal teljesítet­ték túl a 100 vagonos, több éves átlagot. — Rosszul indult, jól vég­ződött: talán így jellemezhet­ném az évet. A megye 40 ezer méhcsaládja szorgalmas, volt a nyáron. Minőségileg \ is kiváló mézet adtak le mé-J lentős devizát hozó exporthoz. Az NSZK, Franciaország, Dá­nia korlátlan mennyiségben vásárolná. A méhészek télen sem pi­hennek. A Somogy megyei Ál­lategészségügyi Állomás és az Állategészségügyi Intézet szakembereinek közreműkö­désével oktatásokon, tapasz­talatcseréken vesznek részt. tárgyai is. Ezek talán még töb bet adnak, lehelnek a kor at­moszférájából, ízlésvilágából. Ezért válik régiség- és ritka­ságértékük számunkra mind becsesebbé. S azt hiszem, a régi tárgyak divatjának ez az igazi nyitja. Az, hogy régi, tehát szokatlan, s egyben — a jelenlegi tömeg­termelés méreteihez képest legalábbis — feltétlenül egye di. Kevés van tehát belőlük, s ez teszi igazán értékessé e tár­gyakat. Rég letűnt korok ta­núiként még most is milyen szép és eredeti holmik kerül­nek elő! Láttam már XVI. szá­zadból származó vert bronz fa­liórát és ugyanannyi idős zseb­órát; Horváth Ferencné kapos­vári régiségkereskedőnél ere­deti, gazdagon mintázott, csontintarziás asztalt s négy széket — a szakértők szerint a görög karthauzi szerzetesek készítették. Ugyancsak tőle vett meg a pécsi múzeum egy népi szobaberendezést, idős Kapoli Antal faragásaival di- szítettet. — Sajnáltam odaadni — mondja Horváth Ferencné, s közben megkeresi a szekrény­ről készült képet. Ajtaján nem maradt egy négyzetcentimé - ternyi hely sem, amelyet ne fa­ragott volna ki utánozhatatla: mintáival a népművész. — Ez­zel a faragással nem lehetet' betelni soha ... A népi használati eszközök népművészeti és műtárgyak vagy egyszerűen csak régisé­gek, legyen bármilyen tétova áramú a művészi hatás — mert a legtöbbnél ilyen — amit sugároznak, ritkaságérté- kükön kívül elsősorban szépek. Hogy miért? »A tárgyak — írja Hlyét lyula — a használatiak csak úgy, mint a művésziek nem at tói szépek, amit a retinánk kap tőlük; (hanem) amit a retinái­kon át mondanak. Mondani ké­pesek. Mert el-elnémulnak. El, véglegesen. De néha csak át­menetileg.« Csupor Tibor Az Erzsébetek múltja Nem tudom, hány ezer éve született a név, de az biztos, hogy már Zakariás főpap ne­jét is így hívták. Igaz, vala­hogy így szólíthatták: Elsá- bet. Nyelvünkben ekként ho­nosodott meg: Elsébet, Erzsé­bet. Fenséges név, ha az em­ber kiejti, a méltóság és a hatalom is az eszébe jut. Gon­dolom, a sorsüldözött VIII. Henrik és a szerencsétlen vé­get ért Boleyn Anna lánya, Erzsébet miatt van ez így, — de az is megeshet, hogy az ol­vasmányainkban ködösen ma­gasztalt, vagy igaztalanul bán- tott-vádolt ál-Erzsébetért, akit újabban még Stuart Mária megvesztegethetetlen hódolói sem bántanak annyira. De mit nekünk az angolok! I. István megkoronázása után másfél évszázaddal már ma­gyar Erzsébetet is nyilván­tartottak a krónikaírók. II. Géza és Eufrozina orosz her­cegnő legidősebb — elnézést; ezt hölgyről még haló porá­ban sem illik mondani — lá­nya, akiből nem honi földön, hanem Prágában lett herceg­nő. Erzsébet. Azt írtam, fensé­ges név, s ezt tartom is. Azért viszont restellkedem hogy az angol Erzsébet mél­tóságával bizonyítottam. Hát szabad lett volna megfeled­keznem Mátyás király édes­anyjáról, Szilágyi Erzsébetről? Később több magyar ki­rályné is viselte ezt a nevet. A XIV. század hajnalán szü­letett a lengyel honból szár­mazó Erzsébet, aki öt fiú­gyermekkel ajándékozta meg hites urát, I. Károly királyt. 1339-ben egy bosnyák feje­delem is Erzsébetnek keresz- teltette leányát, aki tizennégy éves korában már Nagy La­jos király jobbján ült a trón­székben. A soron következő Erzsébet még korábban megtudta, hogy kinek az oldalán éli majd az életét. Alig múlt hároméves, amikor eljegyezték Albertnek, a későbbi magyar királynak és római császárnak. Aztán jöttek azok az Er­zsébetek, akiknek ugyan ke­vés közük volt a magyar anyaföldhöz, de a magyar tör­ténelem mégis számon tartja őket. Például Mária Terézia édesanyját és Ferenc József hitvestársát, akinek ugyan az Erzsébeten kívül még két ne­ve is volt: Amália, Eugénia. Ennyit a történelmi Erzsé­betekről, írhatnám elegánsan, sejtetve, hogy még több is a gondolataim között bújkál, de másért hagyom abba — mert több nem jut az eszembe — a régi Erzsébetek históriáját. Meg nem állom, hogy még el ne mondjam: az egykori ku­tatások szerint magyar földön 1400 körül volt a legnépsze­rűbb ez a név, valamivel több. mint egy évszázaddal később már csak az ötödik, az első helyre ugyanis a Katalinok tornászták föl magukat. Min­denki tudja, ma is sokan vi­selik az Erzsébet nevet, egy táblázat szerint a népszerűsé­gi »lista« hetedik helyén ta­nyáznak. A Ladó-féle magyar utónévkönyv szerint az Erzsé­bet héber eredetű szó, a je­lentése: Isten az én esküvé­sem. A könyv — ha jól szá­moltam — nyolcvanféle mód­ját sorolja föl az Erzsébet be- cézésének. (Hadd udvaroljak egy suta megjegyzéssel: aki­ket nem szeretnek, nem be­céznek ennyire.) Fölütöttem egy másik köny­vet is, amelyik arról szolgál­tat tanácsokat, milyen név­napra milyen virágot ajándé­kozzunk. Nem sokra men­tem, mindjárt kitalálják, miért. A tudós — uram bo- csá’ ihol-néhol tudálékos — könyv a lelkemre kötötte, hogy krizantémot, meg ilyes­fajta virágot az istenért se vásároljak Erzsébetemnek! Helyette merte ajánlani — igen, ehhez már bátorság kell —, hogy ne legyek gara-' sós, s szerezzek be halvány­lila orchideát, amelyet finom levelű vénuszhajsáfránmyal együtt illik csokorba kötni. A könyv nem köti az ebet a ka­róhoz, ha nincs éppen orchi­dea, jó lesz más is. Például egy zöld, meg mit tudom én milyen falidísz. Adom a »re­ceptet«: fakéregdarabra, ros­tos tőzegbe rögzítsünk né­hány bronéliát is. S ha ez sincs — ami már aztán iga­zán furcsa lenne —, akkor megteszi néhány halványlila ciklámen is. Nos, Kaposváron az Erzsé- bet-napra tegnapig legalább tízezer szál szegfűt eladtak. Százat egy ellen, az ünepel- tek örülnek ennek is annyira, mint az orchideának, ha len­ne. P. D. Legtöh*- a lábsérülés 7 7 Baleset okozta-e a sérülést? Az Állami Biztosító kárbeje­lentőjének orvosi részét ki­töltő kezelőorvos nem mindig tudja megválaszolni ezt a kérdést. Ilyen esetekben csak az Állami Biztosító orvos­szakértője, dr. Stamucz Jó­zsef hozhat döntést. Egy gyári munkásnak el­törött a karja, majd még a teljes gyógyulás előtt ismét eltörött. Űj balesetről van szó, vagy a régi kiújulásáról? — Gép eltörte a karját. Az ütés következtében elesett, lábát törte. Két balesetnek minő­sülhet-e ez? — Baleset után egy évvel a sérült meghal. A baleset utóhatása okozta-e a halálát? Ezekre a kérdésekre az orvosszakértőnek kell vá­laszt adnia. Sokszor bizony nem könnyű. — Itt egy kicsit mindenki­nek érdeke a túlpanaszkodás, hiszen pénzről van szó. Ne­kem a sérült és a biztosító ér­dekeit egyaránt képviselnem kell. Sokszor nemcsak a bal­eset az egészségromlás oko­zója, mint azt a sérült gon­dolja. A biztosító pedig csak a baleset következményeiért fizet. Félreértést okoz példá­ul, ha a sérült rokkantsági százalékát az Orvósszakértő Intézet is meghatározza. Te­gyük fel ez 60 százalék. Majd a beteg hozzánk jön, és mi megállapítunk 30 százalékot. Ügy tetszhet, hogy itt ellent­mondás van, pedig nincs, hi­szen az ŐSZI valamennyi szerv állapotát vizsgálva ha­tározza meg a munkaképes­ségcsökkenést, mi pedig csak az adott sérülés utóhatásait mérlegeljük. Leggyakoribbak a lábsérü­lések. Ottjártunkkor dr. Sta­mucz József éppen egy sú­lyos lábfejsérülés utóhatása­it vizsgálta. Egy erdészeti ra­kodómunkás lábára nehéz rönk esett, a lábfej egy ré­szét amputálni kellett. — Még szerencse, hogy nagy összegű biztosítása volt — mondja Gulyás Tiborné személybiztosítási főelőadó, majd gyorsan hozzáteszi —: persze itt minden szerencse kétszeres idézőjelben érten­dő. Az ilyen súlyos baleset utáni biztosítási összeg bár­milyen nagy is, csak segít­ség. — Milyen baleset után nem fizet a biztosító? — Elhalt végtag törése ese­hészeink, a tavalyi 20—23, százalékkal szemben most 18 —19 százalékos volt a víztar­talom. A termés zöme — kő­I rülbelül kétharmada — a hosszan elhúzódó virágzás folytán illatos akácméz. A többi hárs- és vegyes méz volt. J Az »édes témába« némi ke-J serűség is vegyül. A perge- ^ tést követő időszakban csak^ a méz felét tudják a méhészek leadni, a másik felét a követ- kező év elején veszi át a fel-’ vásárló. Ez súlyos tárolási f gondot anyagi kiesést okoz a^ termelőknek. A másik ismét-* lődő probléma a növényvéde-; lem. Ä rosszul időzített per-J metezések az idén — az elő-^ ző évekhez hasonlóan — egy-^ millió forintos kárt okoztaki a szakcsoportnak. f — Az elhullás okozta vesz-t teséget csak részben fedezi af melléktermékek értékesítése. * Viaszból az évenkénti szoká-1 sós 30—35 mázsát vásároltuk , fel. Előretört viszont a vi- ** rágportermelés. Méhészeink 25—30 máz?' a’ Hnibak hoz « zá ehhez a népgazdaságnak je SOMOGYI GÉZA Jégkoporsó 103. — Megsebesült? ... Eltalál­ták? Röstelkedve hárította el a segítséget. Közben ismét és ismét lövések zaja hallatszott, és pattogott, porzott körülöt­tük minden. — Kiszúrták a távcsövet — mondta Benkő. — Biztosan megcsillant az üveg. A nagy ribillióban nem is vették észre, hogy az egyik suszter kiosont a hátsó bejá- aton. Sápadtan, a félelemtől zavaros szemekkel törtettek a hóban a bunkerok felé. Ne­‘ó.kesen mozgott. A nadrág- a szára térdig kézigránáttal volt tele. Ugyanúgy köpenye és zubbonya zsebei is. Ahogy az egyik mélyedésből kinézett, jól látta a nyomjelzős löve­dékek özönét, amelyet a bun­kerokból zúdítottak a kis házra, ahonnan csak szórvá­nyos lövések hallatszottak. Annál jobban tüzeltek a kol­hozból, ahonnan nehézpuska és géppuska hangja hallat­szott. A bunkerok tüzének a zö­me most már odairányult, és a suszter a házból már nem hallott lövéseket. Messziről látta, hogy Gyiós és társai el­hagyták a házat. A buckák kö­zött föl-fölbukkantak, amint néha levágódva futnak a kol­hoz felé. Egyedül maradt. Irtózatos félelem szállta meg. Tétovázott. Visszafordul­ni nem mert, de előremenni sem. Fegyvertelen volt, csak a rengeteg kézigránát zörgött a nadrágjában. Kiáltani akart: várjatok! Ne hagyja­tok itt; de csak síró nyöször­gést hallatott. Egyedül nem volt ereje és bátorsága megten­ni az utat vissza, a most már elhagyott házhoz. De ha oda is ér, onnan tovább kell men­nie a kolhozig. Átfagyott tagokkal feküdt a hóban, vagy öt percig. Mint­ha az agya is befagyott volna, de tudott gondolkodni. Mint­hogy arról sem tudott számot adni önmagának, hogy miért indult el. A házban nagyon félt. A közvetlen veszély érzete meg­zavarta. Most viszont félelme észbontó rémületté nőtt, amely szinte a végletekig fokozódott, ahogy meghallotta a repülőgé­pek zúgását. A vadászok visszatértek, és fültépő sivítással közvetle­nül a feje fölött húztak el. A város felől hatalmas robba­nások és nehézfegyverek dör­gése hallatszott fel. A tiszta hidegkék égbolt felhőtlen, de füstpamacsokkal és foszlá­nyokkal szennyezett volt A nap — már lebukóban — vö­rösre festette az ég alját. Az) árnyak megnőttek, és a dóm- bök, halmok plasztikus sár-i gásvörösen ragyogtak sötét, ♦ szürkéskék palástjaik fölött. A magányos katona számára j — bár körülötte forrt, nyüzs-* gött minden — kétségbeejtően I távolinak látszott az élet.) Csak az »én« létezett, és pilla-) natokra föl-fölvillant a gondo-' lat szikrája, amely önmaga! testébe-létébe zárta, mint egy * borzasztó börtönbe, amelyből j nincs menekvés. — »Én va- * gyök... kínban, félelemben ... rettentő félelemben ... egye­dül ... miért nem érzem a ... másikat... a bátrabbat... és j a másik mit érez?... De hol) van a másik ... a többiek.. akiktől bátorságot vennék... Kétségbeesetten nézett kö-j rül. A hósapka körben ráfa-J gyott az arcára. Szemeiből a, könny patakokban folyt az] arcára feszülő pamut szélére, megolvasztva annak fagyos pe­remét. Görcsös zokogás rázta, j s miközben feje fölött vad ősz-, szevisszaságban röpködtek aj golyók, sivító halálmadárként] száguldoztak a repülőgépek. < robbantak a bombák, dörren-< tek az ágyúk, a kis suszter egy-1 re kevesebbet hallott belőlük.] (Folytatjuk) * 9 V tén. Ha egy végtag több he­lyen törik el, csak egyszer fi­zet a biztosító, ha valameny- nyi törés egyazon balesetből származik. Korábban már sé­rült testrész újabb balesete után alapos vizsgálatra van szükség annak megállapítá­sára, hogy két különböző sé­rülésről van-e szó. A 'Íéglé- nyegesebb, hogy a baleset té­nye igazolt legyen. — Van-e különbség az or­vos és a »biztosító orvosai­nak« munkája között? — Az orvos munkájának lé­nyege a gyógyítás. Igaz ugyan, hogy a »biztosító orvosának« elsősorban orvosszakértői fe­ladatai vannak, mint például a sérülések súlyosságának megállapításé, mégis minden lehetőséget ki kell használni ebben a rendelőben is a fáj­dalmak enyhítésére. Én min­denekelőtt orvosnak tartom magam. — ön törvényszéki orvos­szakértő is. Számtalan tragi­kus baleset nyomait látta már. Vannak-e esetek, melyek még ma is megrendítik? — A gyermekbalesetek a legtragikusabbak. Egy kisfiú például felmászott a villany- oszlopra. Lezuhant, a kar­ját amputálni kellett. Hiva­tásom évei alatt már hozzá­edződtem a tragédiákhoz, de az ilyen esetek emléke hóna­pok múltán is elszomorít. B. F. A Böhönyei Ktsz Böhönye községbe férfi fodrászt keres Gebines elszámolási rendszerben, munkavégzésre. Az üzletben berendezés van, kompletten fölsze­relt üzlet. Érdeklődni lehet Böhönyén, a ktsz központi irodán. Fő u. 45. szám alatt. Telefon: 15. Ügyintéző: Kosaras. (13311)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom