Somogyi Néplap, 1973. október (29. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-17 / 243. szám
Óssi—téli divat Nőszerep — anyaszerep A családtervezés és a gyermek vállalása A gyermek nemcsak a család | megtervezhesse, mikor legyen gyermeke, s addig hozzájusson a szamára legalKalmasai)b fogamzásgátlóhoz. Statisztikánk szerint azonban a nőknek mindössze 10 százaléka veszi igénybe a korszerű családtervezés lehetőségeit, s nagyon sokan — lebecsülve a veszélyt — kizárólag a terhességmeg£p szeméiénye, hanem a társadalomé is. Ezért fordít áüamunk évente ötmilliárd forintot a családvédelemre, es külön két és fél milliárdot a gyermek- gondozási segeiyre. Hazánkban a születések számának csökkenése szerencsére 1—2 év óta megtorpant, sőt lassú emelkedés tapasztalhat). Az | szakításhoz folyamodnak. 1971-és évben 150 640, tavaly már 153 265 gyermek született, s az idei év első félévében a születések száma meghaladja az előző év azonos időszakáét. Mégsem lehetünk elégedettek, tavaly ugyan is a terhességmegszakítások, a művi abortuszok száma megközelítette a 180 ezret. Dr. Lmx Elvirával, az 1. számú Nőgyógyászati Klinika Nővédelmi Tanácsadójában az anyaság ■ vállalásáról beszélgettünk. tűk tartalmát, s hogy a csalá nem attól lesz család, hogy k. esi ja. telke van vagy küllőidre utazik. A családot elBosorca.. a gyermek jellemzi. Ezért van nagy szükség a nők anyaszerepének fokozottabb tiszteleté re, vagyis olyan társadal megítélésbe, hogy a térhess lenem -terhes-, hanem a legszebb és leginkább tiszteletre méltó állapot. (Kocsis': A Budapest Kötő Szövetkezet házi bemutatón vonultatta föl legújabb őszi-téli kölüttdivat-kreációit. Képünkön: Egy tiszta gyapjú alapanyagból készült kötött, nadrágos összeállítás. — Hogyan látja több éves klinikai gyakorlata és a nővédelmi j tanácsadóban szerzett tapasztala- ) tai alapján a családtervezés ala- I knlását? A házastársak ma szabadon dönthetnek arról, mikor legyen gyermekük. Ez a körülmény elősegíti, hogy a gyermek harmonikus családba, a kívánt időben érkezzék, ahol szeretettel várják. Az elmúlt két év alatt országszerte 110 nővédelmi tanáfcsadó alakult, abból a célból, hogy minden szülőképes korban levő nő pen ezárt október 1-től más új rendelkezés lépett életbe: nem kell nőgyógyász szakorvoshoz I fordulni, elegendő a körzeti » orvos, vagy a Nővédelmi Ta- j Allltolaw DÖrtTUlben született: nácsadó fölkeresése is, és min- j denki hozzájuthat az egészségét nem károsító terhesség - megelőző gyógyszerekhez vagy eszközökhöz. Az új rendelkezés remélhetőleg csökkenti a abortuszok számát. THOM Ilii j CsAlAP Az unahtmíízo keresztreitvény — A terhevségmegszakítás értelműén egészségkárosító? — Számtalan meddőségi, de fiigiciilási panasz mögött bebi- zonyítottan megtalálható a \ művi vetélés káros élménye. Állítom, hogy minden terhes- ségmegszakitás devalválja a későbbi anyaság élményét. A nem kívánt terhességet követő művi beavatkozás morális következménye a szegyenérzet, a műtéttel járó egészsegrneg- rázkódtatás, a fájdalom érzéA világ első kereszlrejtvé- I nve állítólag egy börtönben ] született, s nerh is olyan ré- 1 gen: a huszadik század elején, j Egy franciaországi rab unal- | mában rácsot rajzolt a falra, majd betűket írt a négyzetekbe, mégptdig úgy, hogy azok a vízszintesen is, függőlegesen is, ertelmes szavakat alkossanak. Az újságírókörökben Járatos fegyőr figyelt föl a szóa börtön-találmány a sikerét? Mi az oka népszerűségének? Mindenekelőtt az egyszerűsége és a bonyolultsága. Mert az kétségtelen — a gyakorlott rejtvényfejtők tudják a legjobban —. hogy még a legnehezebb ábrában is vannak igen könnyű meghatározások, például a két-három betűs szavak, valamint a gyakran i -'-cv* -Bjv.. - — i előforduló kifejezések. Ila vakatlan ábrára, s mivel nagyon . ja^j ezoket beírja, akkor kedse, és ez mind-mind negatív élményként rögződik. így később az igazi várandóság ideLevesporok, ételízesítők MÁR AZ ÓKORBAN is szívesen fogyasztották a különféle — húsokból készült — leveseket. de a magyar konyha leveskészítési hagyományai is régi keletűek. Sokszor és sokan vitatták a leves fontos szerepét az étkezésben. A legutóbbi vizsgálatok — táplálkozástudományi szempontból — értékesnek minősítették a leveseket. Ismeretes, hogy a leves a betegek, gyermekek, idős emberek nélkülözhetetlen tápláléka. Az étrend összeállításakor azonban gondosan ügyelni kell arra, hogy a megfelelő levest megfelelő főzelék vagy második étel kövesse. A jó leveskészítés nem kis feladat. A zamatos, tápláló — vékony rántással, kevés fűszerrel elkészített — leves ugyanis rendszerint többféle nyersanyagot és sok időt igényel. A mai háziasszonynak azonban a leveskészítésre kevés ideie marad. Ezt a munkát igyekeznek könnyíteni az egyre szaporodó — minden élelmiszert árusíhazai és import leveskészítmé- 1 nyék, ételízesítők. Hazánkban 1957-ben kezdtek levesport gyártani. Akkor 3 vagonnal indult az évi tér-, melés, tavaly már elérte a 67 vagont (az ételízesítők nélkül). E készítmények többségét por alakban értékesítik. Jelenleg hatféle levesport, illetve leveskockát gyártanak és a Delikát — 8 néven ismert ételízesítőt. Hamar megkedvelték a vásárlók a marhahúslcves-ké- szítményt, amely kétféle változatban . dobozos és tasakos csomagolásban is kapható. Szívesen vásárolják a háziasz- szonyok a gulyás-, a tyúkhús-, a zöldség- és a zellerkr#nle- vest, valamint a halászlékockát, hiszen ezekből a készítményekből igen rövid idő alatt jóízű levesek készíthetők. Ugyancsak sokan használják a Delikát — 8 ételízesítőt, amelyet a levesporokkal azor nos mennyiségben gyártanak. A magyar levesporok mellett bőséges választékot található üzletben megtalálható — i tunk a boltokban a különfél? SOMOGY' GÉZA Jégkop.orsó n.-Nincs itt semmi baj« — gondolta. — -Hogy "bámultak, mikor az eligazítás előtt kértem, hogy dobjanak egy öngyújtót. Kettő is repült, és mind a kettőt elkaptam. Hiába, a reflexei^azok a sokat irigy élt- -yíflexék!« Mosolyogva gondolt vissza az egyik összejövetelre, mikiu is az asztalnál ülve a könyökével lelökött egy félig --telt poharat, és még mielőtt/földet ért volna, elkapta úgy, hogy égy csepp sem ömlött ki. Hogy csodálkoztak! Még hetek múlva is erről meséltek a társa-. Ságban. — Hahó! Már intéget a zászló — és már hallotta is a rádióban a parancsot. \ Gázt adott. \ Megvárta, míg a kissé göröngyös talajon a gép felgyorsul, és megnyomta a kormányt. A motor felbúgott, és most már csak a két keréken gurult. Üjabb gáz, és a föld elmaradt alatta. A megszokott kép. Előtte a falu, jobbra az erdő, balra országút. Egy erdőcsík elsuhant alatta, és már a falu fölött volt. Jobbal belépett, és döntötte a gépet. ^Szembe került egy pillanatára a««nappal, amelynek sugarai egy' kissé csípték, égették a szemét?'Irányba tartotta a gépét, és egy fél forduló után látta, hogy a többiek követik. Az utolso most indul. Hallatszott a parancs:-Három kör után géppuskapróba a hármas kazalon.« Hatalmas, ház nagyságú búzakazlak álltak a reptér északnyugati sarkán. Ott próbálták ki rarepülés közben a géppuskát. Élvezte a repülést. A második kör után a magasságmérő 500 métert jelzett. Kissé emelte a gépet, hogy még 100 métert nyerjen. osztrák, jugoszláv stb. készítményekből is. Megkönnyíti a háziasszonyok dolgát, hogy valamennyi tasak és dobozocs- ka — ugyanúgy, mint a hazai készítmények — használati utsítást is tartalma?. Bár a hazai gyártású leves- porokat a fogyasztók keresik, és szívesen vásárolják, a konzervipari tröszt szakemberei mégis keresik az újabb termékek készítésének, a választék bővítésének lehetőségeit. A KÖZELMÚLTBAN a kon zervipari vállalatok trösztje szerződést kötött a svájci Nestlé-céggel a -Maggi« leveskészítmények gyártására. Ez a kooperáció lehetővé teszi, hogy a magyar konzervipar a Maggi-cég világhírű receptú- rái, illetve technológiája szerint évente mintegy 1000 tonna leveskészítményt gyártson. Ezzel is a háziasszonyok második műszakjának könnyítését, a korszerűbb tánlálkozási igények jobb kielégítését kívánja szolgálni. N. E. A harmadik kör végén jobbra, átlósan vezette a gépet, majd hirtelen balra döntötte, és megnyomta. — Megkezdem * a próbát! Rárepülés! — szólt a mikrofonba. Apró, pici, alig kivehető sárgás zöld pontok — amelyeket csak az árnyékuk rajzolt ki a barnás sárga tarlón — tűntek föl előtte. Kiválasztotta a középsőt. Ráállította a gép tengelyét, es hajra! A hatalmas csillagmotor bőgve húzott. A levegő a zárt plexíablakon át is hallhatóan sziszegett, fütyült. Megnyomta a billentyűt. A szárnyakon és a motortengelyben elhelyezett fegyverek kelepelni kezdtek. Apró lángnyelvek csaptak ki, és már látta is a nyomjelzős lövedékeket, amint vékony, csavaros füstcsíkot Húzva fénytestük után becsapódnak a kazalba. — -Rendben« — gondolta, majd megkezdte a felvételt. Ahogy a gép orra emelkedni kezdett, furcsa, szokatlanul erős émelygést érzett. Hasonlót a hajnalihoz. Máskor föl sem vette. Most felnyögött. Szája keserű ízzel telt meg. A szeme elhomályosodott. Ösztönösen teljes gázt adott, és a kormányt felhúzta a hasáig. Egy pillanatra sötét lett előtte minden, de csak egy pillanatig. A felszálló ág elején meglátta a magasságmérőt és elsápadt. A 100 és 200 között mozgott. Ugyanakkor hallgatta a fejhallgatón keresztül. érdekesnek találta, beajánlot- J v,et a folytatáshoz — ugyan ta egy párizsi napilap -színes« j ^ szeret félmunkát végezni? oldalára. A kei eszirejtvény — s akármilyen nehéz is kéjen a terhesség, mint olvan, az abortuszhoz kapcsolódik, és j mne d U 1 h dlto tJ ? ; s°bb- ha kell lexikon és más az anyai érzések ellen hat. Az j ra> jóllehet a szakemberek j segédeszköz használatával, de emléknyomokban, az idegek- j eleinte nem nagy jövőt jósol- I S)efejezi, végig megfejti. b‘en ugyanis szinte kódszerűen ; ^ak neki jelen marad az -absztrakt | keresztrejtvény ------— 1 Csak 6gy d°logra kel1 o ebi«, a nem kívánt gyermek, ; s az anyaság vállalása idején | hódított. A maga visszatér. Ez is oka lehet a j szenzációvá vált. Rövid idő rosszul viselt terhességeknek, ! alatt elterjedt az egész világi betegségérzetnek, de a spon- | s kiszorította a sajtóból a tan veteleseknek es a kor aszúlések nagy számának is. ] hagyományos rejtvenyfajtakat, — a terhcsségmegszaiütás he- ; Ma már alig-alig van újság (a tudományos és más szaklapokat nem számítva), amelyik közölne legalább hetente tem. Ilyen unatkozó percei azonban nemében lyett tehát a megelőzés, a szüle- ttísszabályozús elejét veheti a későbbi nőgyógyászati és szülési problémáknak? — Mindenképpen. Persze, nem elsősorban és nem kizárólag egészségügyi kérdések ezek, hanem társadalmi, nevelési kérdések is. A nők megváltozott helyzete, munkavállalása nem vezethet oda, hogy kizárólag nőnek készüljenek és ne anyának, s hogy a párhelyzetben ne vállalják oldottan a nő-, illetve az anyaszerepet. A munkaszituációban egzisztenciálisan női szerepük kerül előtérbe, de ez nem vezethet oda, hogy a párhelyzetben ne teljesedjék ki a női szerep anyaszereppé. Ehhez azonban — több türelemmel és megértéssel — a társadalmi m?gíté- "éseknek is igazodnia kell. Végezetül: elsősorban a nőknek kell fölismerniük, hogv a gyermek vállalása jelenti éle— Mi van. István? Baj van? — Egy nyavalyát! Nincs semmi! — kiáltotta, és dühös volt magára. Kissé magyarázóiad tette hozzá: — Csak jobban ráhúztam. Megijeátél? — kérdezte vissza. ’ Erőteljesen belépett jobbra. A gép hatvan fokos szögbe döntve húzott el. Alatta jobbra az országúton egy gépkocsioszlop éppen akkor állt meg. A hátsó kocsik még mozoglak. — Na, ezek begyulladtak! — gondolta, miközben már a falu fölött húzott el. Rettenetesen zavarta, hogy csalódott önmagában. Úgy vette észre, nem teljes értékű. Hamar elhessegette a gondolatot. -Megszokott, unalmas dolog a próbarepülés. Ha komoly feladatra kerül sor, úgyis jobban vigyáz az ember« — gondolta könnyelműen. Ettől jobb kedve támadt. Már ismét 600 méter körül repült. Kiszemelte magának a reptértől délre eső és jó ötvein méterrel mélyebben fekvő Alekszejevka városka templomtornyát és ráhúzott. A 8— 10 km-es távolság elég lapos szögű húzást biztosított. Teljes gázzal húzott lefelé. Ismét dudorászott. A vaskosan karcsú templomtorony előtt fölrántotta a gépét és egy fél orsóval megfordult. Simán, olajozottan, minden hiba nélkül végezte a fordulatot, nyugodtan ülve a gépében. Mikor ismét a reptér fölött repült, s előtte voltak a köröző gépek, vakmerő mozdulatra szánta el magát. (Folytatjuk.) i Csak ügyelniük azoknak, akik megszerették a rejtvényfejtést. Történetesen arra, hogy bármennyire is hasznos és kellemes az ilyen időtöltés, mégsem szabad a szabad időt teljesen erre fordítani. Sokkal jobb a rejtvényekkel a kényszerű várakozás idejét eltölegyet. És a sikerre jellemző, hogy majdnem minden országban megjelennek különböző rejtvényújságok (nálunk például a Füles és az Űtitárs.) Vajon minek köszönheti ez ugyanis mindenkinek vannak.. (Hogy csak néhány példát említsünk a sok közül: utazás közben a vonaton, autóbuszon, valakire várva stb.) Kötött mellények-100 g világoskék gyapjú- J fonal, 3 és 3 1/2-es tűkkel kötővé. Az alapminta 3 1/2-es tűk- fkel, a színén sima és bal oldalon fordított. Csíkozása 16 sor J világoskék és 4 sor szürke iezt ismételjük. I A HÁTA: 109 (83) szemmel, fa szürkével, 3-as tűvel 12 cm-t 1 kötünk egy sima—egy fordí-' ^tóttal. Az utolsó soron, mind- fkát szélén, 10—10 szemet befejezünk, marad 89 (63) sze- Jmünk. A fenti csíkozással költünk a nyakkivágásig, kb. 26 í(19) cm magasságig. Itt a kö- f épső 59 (43) szemet segédtűre Jvesszük, és a két oldalt most fmár külön-külön kötjük. A megfelelő magasságnál — a maradék szemeket három részre osztva — befejezzük a vádiakkal. Az eleje a hátával azonos módon készül. i A KIDOLGOZÁS: A vállak összevarrása után a nyakkivágás körülkötését öt tűvel végezzük; egy sima, egy fordított kötéssel a sarkokon 2—2 szemet összekötünk. A 8. sorban befejezzük, a simát simán, a fordítottat fordítottan. Két oldalán szintén fölszedjük a szemeket, nyitva kötünk két tűvel, egy sima, egy fordítottal, és a 8. sorban befejezzük' A patentrészt összevarrjuk, é» az oidulpántot hozzávarrjuk. (Szeged y né)