Somogyi Néplap, 1973. október (29. évfolyam, 230-255. szám)

1973-10-17 / 243. szám

Határozatok nyomában ¥ ¥ am ¥ SZÁMVETÉS ÖNMAGUNKRÓL 3. Az ipar és az építőipar fejlődése A testület rendkívül nagy figyelmet fordított megyénk gazdasági helyzetének elemzé­sére. Bevezetőként megállapít­ja a jelentés, hogy Somogy gazdasága a IV. ötéves terv el­ső -Jelében a célkitűzéseknek megjelelően, időarányosan fej­lődött. Valamennyi ágazatban terjednek az új, termeléke­nyebb eljárások és módszerek. A fejlődés dinamikája ugyan — a központi intézkedések kö­vetkeztében — csökkent, a leg­fontosabb területeken azonban meghaladta az országos átla­got. Átmeneti feszültségek is támadtak megyénkben, ezek 1972-ben gazdálkodási nehéz­ségekben mutatkoztak meg, amelyek viszont rámutattak a vezetés hiányosságaira is. ÁLTALÁNOS FEJLŐDÉS Kedvezően alakult megyénk ágazati struktúrája. Tovább növekedett az ipar részaránya, és ütemesebben fejlődött a mezőgazdaság. A megyei párt- bizottság megállapította, hogy javult a munkaerkölcs, szilár­dult a fegyelem, nőtt a terme­lékenység, javultak a lakosság életkörülményei. Hasonló eredményekről adhatunk szá­mot a lakás-, a kommunális, a művelődési és egészségügyi ellátás szempontjából is. Ez pedig hozzájárult ahhoz, hogy csökkent Somogy viszonylagos elmaradottsága. Az országos átlaghoz való közelítés üteme azonban nem kielégítő. Ezt bi­zonyítja többek között, hogy míg 1965-ben a szocialista ipar beruházása egy főre az orszá­gos átlag 31 százaléka volt, ad­dig 1972-ben csak 29 százalék. Ebben az időszakban is foly­tattuk Somogy iparosítását, az ipar és a mezőgazdaság mű­szaki és technikai fejlesztését. A IV. ötéves terv beruházá­si előirányzata 14,9 milliárd forint. Ebből 1971—72-ben 6,1 milliárd forintot, a tervezett 41 százalékát teljesítettük. Há­rom új gyár építése, egy bő­vítése fejeződött be. Több egészségügyi, hírközlési, kul­turális és kommunális beru­házás valósult meg. Elkészült 25 állattenyésztési szakosított telep, hogy csak a legfonto­sabbakat említsük. A beruhá­zások azonban nagy többlet­költséggel járnak. A nagyatá­di _ kórház 78 millióval, a ka­posvári szennyvíztisztító 7—8 millióval, a siófoki művelődési ház 7 millióval, a kaposvár— sántosi vízmű 14 millióval többe kerül az eredeti elő­irányzatnál. A pártbizottság kimondta: ennek oka az árnö­vekedésben, az építőipar szer­vezetlenségében, az előkészí­tés hiányosságaiban lelhető fel. Ehhez csatlakozott felszólalá­sában Tihanyi Zoltán, a Nem­zeti Bank megyei igazgatója; aki hangsúlyozta: nem a szán­dékban van a hiba, hanem zötlen jelenségek a gazdasági és a politikai munkát is hát­ráltatják. KÖVETKEZETESEBBEM! A vidéki központok kiemelt fejlesztése jól halad, kedve­zőbb lett a termelőerők terü­leti elosztási. A beruházási feszültség ugyan csökkent a megyében, de a beruházási piac egyensúlya még nem jött létre. A testület kellő szigor­ral vetette föl: további erőfe­szítéseket kell tenni a megkez­dett beruházások befejezéséért. Ezek között említette a barcsi panelparkettüzemet, a mező- gazdasági szaktelepeket, a la­kásokat, az áruházakat, a kór­házakat és az iskolákat. Meg kell szüntetni a határozatlan- j ságot, és gondoskodni a gyors, hibátlan előkészítésről. A me­gyei pártbizottság felszólította a megyei tanácsot: tartson rendet saját hatáskörében, te­remtsen összhangot a megbí­zók, a tervezők, a beruházók és az építők között. Nem tűr­hetik tovább, hogy állandóan egymásra hárítsák a felelőssé­get. az IPAR HELYZETE Megállapította a megyei pártbizottság, hogy az ötéves terv a megye iparának évi 9 százalékos termelésnövekedé­sét írja elő, ezzel szemben az utóbbi két évben 15—16 szá­zalékkal, 1973 első felében vi­szont csak 6 százalékkal növe­kedett a termelés. Elsősorban a minisztériumi iparnál van­nak gondjaink. Részletesen elemezte a testület az ütem lassulásának okait, s ezek kö­zött az ipari beruházások el­húzódását, volumenének csök­kenését, helyenként a terme­lési szerkezet rugalmatlansá­gát jelölte meg. Igaz, hogy az ipar fejlődése egyenletesebb, mint az előző tervidőszakban volt, egyes ágazatok termelé­sének alakulását azonban to­vábbra is ciklikusság jellemzi. Az élelmiszeriparban, főleg a húskombinátban és a konzerv­gyárban az anyagellátás és ér­tékesítés lehetőségeinek válto­zása idézi ezt elő, másutt — mint a tabi campingcikk, a So­mogy megyei Finommechani­kai Vállalatnál — a gazdálko­dás és a szervezés hibái miatt hullámzó a fejlődés. Az ipar fejlődési üteme las­sulásának okait elemezte fel­szólalásában Sugár Imre,' a megyei tanács általános elnök- .helyettese is. A külső ténye­zők, az országos intézkedések ismertek — mondta —, erőtel­jesebben kell szólni azonban a, belső tényezőkről. Szervezési és' vezetési kérdésekről beszélt, arról, hogy a vállalatoknak egyedenként, sajátosságaik alapján kell megtalálniuk a kivezető utat. Az elmúlt terv­ciklusban elsősorban extenzív irányú volt a fejlődés, vállala­taink többségénél azonban megvannak az intenzív fej­lesztés feltételei is. Tehát az önálló intézkedések is gyorsít­hatják a fejlődést. A következő időszakban — határozta meg a megyei párt- bizottság — a hazai és a kül­kereskedelmi igényekhez iga­zodó termelési struktúra, a hosszabb távon is piacképes profil kialakítása az alapvető feladat. Kaposváron és Nagy­atádon több szakmunkást igénylő, elsősorban gépipari, híradástechnikai profilok ki­alakítására kell törekedni, amelyek a kvalifikáltabb mun­kaerő foglalkoztatását is le­hetővé teszik. SZAKMUNKÁSKÉPZÉS A foglalkoztatás eredmé­nyeiről, gondjairól sok szó hangzott el a tanácskozáson. A jelentés és a felszólalók is — közöttük elsősorban Balogh László, a megyei tanács osz­tályvezetője — elemezték a kialakult helyzetet. Balogh iLászló a megye munkaerőmér­legét tárta a testület elé. El­mondta: a különböző fejlesz­téseket úgy kell összehangolni, hogy azok megfeleljenek a me­gye demográfiai viszonyainak. Jelenleg az általános iskolát végzettek fele a szakmunkás- képző iskolákban tanul,' ebből a lányok aránya 27,4 százalék. Egyes szakmákban azonban túlképzés jelei mutatkoznak, ezért a vállalatoknak nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a tervszerű beiskolázásra. A gyárakban még nagy a fluk­tuáció. A felszólaló elmondta: ha annyi energiát fordítaná­nak a munkások megtartására, mint megszerzésére, akkor csökkenteni lehetne a kilépé­sek számát. A megyei pártbizottság megállapította: a szakmunkás- képzés fejlődése kielégítő. A személyi és a tárgyi feltételek biztosítása után a szakmun­kásképző intézetek szakosítá­sa, kollégiumok, tanműhelyek építése lesz a feladat. Nagyobb figyelmet kell fordítani a pá­lyaválasztásra, a beiskolázás­ra és az elosztás tervszerűsé­gére is. A testület ezután meghatá­rozta azokat a célokat, ame­lyek megvalósulása az ütem lassulása, a kapacitáshiány miatt a következő ciklusra hú­zódik át, majd kifejezésre juttatta: a megye fejlesztését szolgáló célkitűzéseknek — ha késve is — okvetlenül meg kell valósulniuk. ÉPÍTŐIPAR Somogy megye építőipari termelése nem a tervek szerint alakult. Ennek oka az állami építőipar viszonylagos elma­radottsága, az alacsony tech­nikai színvonal, a kapacitás- hiány és a szervezetlenség. A kialakult feszültség néhány te­rületen veszélyezteti a tervek, teljesítését. A 40—50 millió fo­rintra becsült éves kapacitás- hiány pótlására más megyei vállalatokat is igénybe kellett venni. Ehhez a témához is hozzá­szólt Sugár Imre elnökhelyet­tes és elmondta: az utóbbi négy évben 620 millió forint támogatást kapott az állami építőipar, a fejlesztés hatása azonban még nem mutatkozik. Különösen nagy a feszültség Kaposváron és a kiemelt köz­pontokban, főképp Siófokon. A kapacitásnak mindössze 30 százaléka van az állami épí­tőipari szervezetekben, ezért a centralizációra mindenképpen föl kell készülni. A megyei testület megálla­pította: az építőipar teljesítő- képességét hátrányosan befo­lyásolja, hogy az építési igé­nyek élőre jelzése pontatlan, az előkészítés még mindig las­sú és hiányos. Nehezíti a hely­zetet, hogy nincs elég szakem­ber; több építészmérnökre, műszaki szakemberre és tech­nikusra, 4—500 szakmunkásra volna szükség. E súlyos gond megoldására kevés gazdálkodó szerv tett erőfeszítéseket. Igen élesen vetette föl a je­lentés, hogy az építőiparban még mindig nem kielégítő a vezetési színvonal, nem meg­felelő a vállalkozási politika sem. Gyakran hanyagság, nemtörődömség tapasztalható. Két TÖVÁL-nál és egy ktsz építőipari részlegénél törvény­be ütköző gazdálkodás folyt, ami e szervezetek felszámolá­sához vezetett. Nem kielégítő az Állami Építőipari Vállalat és az építőipari szövetkezetek időarányos fejlesztése sem. Megállapítható végül, hogy a megye építőipari koncepcióját a végrehajtó szervek nem tud­ták érvényesíteni. A feladatok között hangsú­lyozta a testület, hogy az épí­tőipart tovább kell fejleszteni, és az igényeket meghaladó ka­pacitást kell teremteni. Szigo­rúan meg kell követelni min­den szerv vezetőjétől, hogy hiánytalanul teljesítse felada­tát. Ezenkívül meg kell javí­tani a tanács koordinációs te­vékenységét. A megyei pártbi­zottság felhívta a megyei ta­nács figyelmét arra, hogy te­rületenként és szakáganként vizsgálja meg a feszültségek feloldásának lehetőségeit, in­tézkedjék és alakítsa ki a kí­vánatos tevékenységi szerke­zetet. Ezenkívül útmutatást adott az V. ötéves terv előké­szítéséhez is. (Folytatjuk.) abban, hogy gyakran olyan késedelmek, változtatások kö­vetkeznek be, amelyek akadá­lyozzák a megyei elképzelések végrehajtását. Mint gyermek- betegségről beszélt a tervezés és a kivitelezés fogyatékossá­gairól, és egyetértett azzal, hogy a felelősséget mind több helyen hangsúlyozza a beszá­moló. Nemcsak arról van szó — mondta —, hogy a millió­kat jobban kell felhasználni, hanem arról is, hogy a kedve­Szent-Györgyi Albert látogatása A Magyar Tudományos Aka­démia vendégeként hazánk­ban tartózkodó Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas biokémikus kedden látogatást tett a Ma­gyarok Világszövetségénél, ahol a világhírű tudóst az MVSZ elnöksége tiszteleti tag­gá választotta. A neves ven­déget délután az Akadémia tudósklubjában a Magyar Bio­kémiai Társaság avatta tiszte­leti tagjává. r LJj üzemház Lengyeltótiban A Budapesti Kötőipari Szövetkezet és a helyi tanács közösen új lizemházat épített, ahol 190 nő dolgozik. Kötöttáruik nagy részét exportra aiÁmájöic. ( Kapkodás helyett K ét adat a tudomásomra jutott, és meghökkentett. Ezek­ről akarok ma elmondani néhány tapasztalatot. Való­színű, mások is megfogalmazzák »a számok könyör­telenek« kezdetű közhelyet, ami természetesen elgondolkoz­tató, hiszen éppen a$ól közhely, hogy igazságot tár fel. S az adatok igazak. Az utóbbi két évben 146 mezőgazdasági szak­ember kezdett munkához Somogy megyében, és 120 eltávo­zott. Miért? Mi idézte elő, hogy nem találták a helyüket? Miért nem tudtak gyökeret ereszteni abban a megyében, ahol már rég fölismerték: a tudomány alkalmazása, képzett szak­emberek közreműködése nélkül nem lehet továbbfejleszteni a mezőgazdaságot. Az ilyen számok — nem csoda — kérdő­jelekkel ültetik tele az ember fejét. Pedig mondhatna öröm­telibbeket is. Azt például, hogy a somogyi mezőgazdaságban az elmúlt hét év alatt két és félszeresére nőtt az egyetemet, főiskolát, felső- és középfokú technikumot végzettek száma. Mégis makacsul visszatér a kérdés: miért megy el a 120 a 146-ból? És miért vannak még mindig fehér foltok? Végiglapoztam egy régi vita anyagát, erről a témáról volt szó az újságban, még 1969-ben. Akkor a szövetkezetek 40 százalékában (!) nem volt felsőfokú képzettségű vezető, ma már »csak« 17 százalékában nincs. Akkor azt írtuk, hogy legalább kétszáz specialistára, közgazdasági képzettségű üzem­gazdászra, műszaki irányítóra volna szükség. És három, négy évvel később »szélnek eresztünk« százhúszat. Valahol baj van. Nehéz helyzetben vagyok. Akik elmentek, azokat már nem kérdezhetem meg, hogy miért? És arra sem vállalkozha- tom, hogy bizonyos oknyomozás után általános következteté­seket vonjak le. Így hát elmentem egy határszéli szövetke­zetünkhöz, túl sokat hallottam róla, valahányszor a szakem­berellátásról volt szó. Miért olyan »híresek« a rossz példák között? És mond-e valamit másoknak is a keserű tapasztalat? A szövetkezetei Űj Életnek hívják, Darányban van a köz­pontja, és az elnök Keserű József. Négy éve azt mondta a szerkesztőségi vitán: »Kész szakember kell a mai nagyüzem­nek. Megfelelő szakképzettségű és tapasztalatú ember.«. Ö is tudta, hogy nincs. A felismerés önmagában nem szül szakem­bereket. Till sok kellett volna egyszerre, és ugyan hol, a nyolcszáz, ezerholdas gazdaságokban szereztek volna tapasz­talatot? Amikor megfogalmazta a véleményét, éppen a gya­kornoknevelésről volt szó. S hogy most miért hozzá mentem? 1971-től 17 szakember távozott el a szövetkezetből. Kö­zülük öt egyetemi, főiskolai, három felsőfokú, kilenc közép­fokú technikumi végzettségű. Heten egy évnél rövidebb időt töltöttek ott. Miért? »Aki nálunk leszállt a vonatról, az másutt sem tudott közlekedni« — mondta az elnök a beszél­getés idején. Megvallom, elcsodálkoztam azon: milyen nagy­szerűen érti és vallja — szavakban —, hogy felkészült embe­rek nélkül ma már nem élhet a szövetkezet. A múlt hónap­ban még mindössze két szakembere volt, október 1-től van már főagronómus és gépészmérnök is. És tervei szerint lesz több is. De mi történt a tizenhéttel? Figyelmesen hallgattam a történteket. Nem írtam föl a neveket, azt sem, hogy ki honnét jött. Csak az elfogadhatónak vélt »magyarázatot« jegyeztem föl magamnak, hogy »odafönt nem rakták bele a gyerekekbe az élet ízét és zamatét«. Sok igazság lehet ebben, de most úgy érzem: a mentegetőzés for­rása ez. Mind a 17 alkalmatlan lenne az életpályájára? És éppen Darányban gyűltek volna össze? F igyeltem, hogy mi volt a baj velük. Az egyik nem akart dolgozni, csak sütkérezett a bokor tövében. A másik a kocsmában ferblizett a beosztottaival, tekintélyét vesztette. A harmadik »Mona Lisákat hordott a lakására«, a negyedik bevallotta: munka nélkül is tud ennyit keresni. Volt, aki pepita pantallóban, csíkos zakóban jött Pestről, azt hitték az emberek: komédiás; másokat újsághirdetésre vet­tek föl, mit sem tudtak róluk. Csaknem valamennyien akkor kerültek ki az iskolából, jó körülmények között tanultak, »undort éreztek a földeken«. Meg azután nem ők akarták megteremteni az előrejutás feltételét, készen várták. A tsz hat lakást vett a szakembereknek, Darányban is van még öt. Kettő most is üres. »Erősebb volt a kényelemszeretet a len­dületnél« — összegezte az elnök. Vártam, hátha mond vala­mit ezeknek a fiataloknak a munkájáról, felkészültségéről is, a saját és vezető társai módszeréről, a bánásmódról, a szak- képzettségnek megfelelő munkabeosztásról. Nem mondott. Arról sem sokat, hogyan »szerezték« őket, s éreztek-e fele­lősséget irántuk. »Ha nem tetszik, gyerekem, elmégy.« És elmentek tizenheten. »Megmérettek, és könnyűnek találtatták«, s nekem az a gyanúm: rosszul volt beállítva a mérleg. A beszélgetés vége felé előbukkant egy másik ok is, amiről eddig nem volt szó. A főagronómus — aki tizenegy évig dolgozott itt — csak technikus volt, nem tudta elfogadni maga körül a fölkészül- tebb szakembereket. A gyakornokoknak nem volt gazdájuk, nem volt képesítésüknek megfelelő munka. A főagronómus »jó fiú« maradt, lezser és elnéző, s az elnök kénytelen-kellet­len vállalta helyette — régi módszereivel — a fiatalok irányí­tását. S bár a felelősség nyilvánvalóan az elnöké, mégsem tudom csak őt elmarasztalni. Ezernyi ok járult hozzá, hogy nem tudtak gyökeret ereszteni a fiatalok. Nyilvánvaló, hogy bennük is lehetett hiba. Á‘ tény azonban tény. Az jutott eszembe: ha a mezőgazdaságban nem lehet régi módszerek­kel, csupán az évtizedes tapasztalattal előrejutni, akkor a bánásmód, az emberekkel való viszony is valami újat, tiszte­letet, türelmet és segítőkészséget követel. Különben »elvesz­nek« az emberek a megye számára, különben minden erőfe­szítés hiábavaló. Hadd mondjak még néhány példát. Két év alatt hat szak­ember jött Marcaliba, és kilenc elment. Fonyódról tizenegy egyetemi végzettségű szakember távozott. De figyeljék csak ezt a számot: Ádándon 1960-tól 5197 traktorost képeztek, s jelenleg 2834 dolgozik a megyében. Hová lett a többi? És miért vannak a fehér foltok? Ha jól emlékszem, úgy kezdődött, hogy először öntudatos, gazdag tapasztalatú, okos parasztembereket követelt p mező- gazdaság. Azután — nem nélkülük, hanem mellettük — agro- nómusok, mérnökök, számviteli szakemberek sokaságát. Elő­ször csak éreztük, hogy nélkülük nem lehet tovább lépni, az­után már meg is terveztük, hogy hol, milyen és hány szák­emberre van szükség. S akkor kezdődött a kapkodás. Nem mindenütt, de Darányban feltétlenül,-és mindazokban a tsz- ekben, ahol a szakember-tervet akarták végrehajtani, és nem a célját nézték. A megfontoltság, a körültekintés hiánya, a felületesség vezethetett sok helyen a megalapozatlan kivá­lasztáshoz; a megszerettetni akarás, az atyai gondoskodás és a kötelező szigor hiánya az »átjáróház« kialakulásához. A zt hiszem, nem tévedek: a szellemi tőke a legjobb be­fektetés. Gyorsan megtérül a közösség számára. A szel­lemi tőke alkotó tudat, gondolkodás, érték és gazdag­ság. A szellemi »beruházás« a vezető értékmérője. Rá kell jönnünk: a csábítás, a kapkodás értelmetlen. A legbiztosabb út, ha minden szövetkezet »kitermeli« saját vezető gárdáját. Ha gondoskodik arról anyagiakkal, ösztönzéssel is, hogy saját tagjai gyerekeiből nőjenek fel a faluhoz ragaszkodó új mező• gazdászok, mérnökök, állatorvosok és számviteli szakembe­rek. Érdemesebb ezt az utat választani a kapkodás helyett, _ _ Jávori Bél»

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom