Somogyi Néplap, 1973. szeptember (29. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-30 / 229. szám
„1 Zákány, 1973. szeptember 29. m; Ünnep a Dráva mentén MAI KOMMENTÁRUNK értékes Pattogó indulók hangjaira ébredt a község lakossága. Kora délelőtt a falu apraja-nagy ja a sportpályán gyülekezett, hogy tanúja legyen a nagysze rü, ünnepi pillanatnak, amikor a község vezetői átveszik sok évi, közös munkájuk elismerésének jeleként a Határőr község kitüntető cím elnyerésétől szóló oklevelet. S egyúttal tanúi annak az eseménynek is, amikor az úttörők megalakítják határőr századukat, s fölveszik a'hazánk védelmében hősi halált halt Szivák István határőr nevét. lváncsics Jenő, a községi pártbizottság titkára köszöntötte Zákány lakóit, az ünneplőket és a vendégeket. Köztük ár. Túri Imrét, a megyei párt- bizottság osztályvezetőjét, Gajdos Lászlót, a Nagyatádi Járási Pártbizottság első titkárát, Domokos Gyula és Nyíri Lajos határőr főtiszteket, a megőrök is segítenek a község lakóinak. így például az óvoda és az iskola építésében, az utak parkosításában és más feladatok megvalósításában. Aztán sok évi munkájuk elismeréseként kitüntetéseket, okleveleket adott át a község több vezetőjének és dolgozójának. Közbiztonsági Éremmel tüntették ki Horváth József tanácselnököt, Kiváló határőr kitüntetést kapott Benkő Miklós vb-titkár, Túri István, Ku- hár Ádám MÁV-dolgozók, Kovács Jenöné és Szita János. Ezután az úttörőket szólították: a határőrség nevében emlékalbumot nyújtottak át, hogy abban örökítsék meg a Szivák István határőr nevét felvevő század életének eseményeit s amit felelősségteljes munkájukban a jövőben végeznek. Ünnep volt a Dráva mentén, az élet ment tovább a maga útján. A köddel borított folyó mentét, az erdőket még nagyobb figyelemmel vizsgálták ét határőreink, mint más napokon. És Mudrák Tiborné, aki néhány héttel ezelőtt két külföldi határsértőre hívta föl a figyelmet, ma is vigyázó izemmel nézett körül Zákány külső területén a Virág utcában, ahol lakik. — ígérjük, hogy e kitüntetés birtokában az eddiginél is következetesebben, katonáinkkal még jobban együttműködve őrizzük határainkat, mint a múlt esztendőkben — I V-s mondta Horváth József tanácselnök, amikor köszönetét fejezte ki Zákány lakói nevében a szép elismerésért. S ezt sugározta a határőrök s az úttörő határőr-század [ díszmenete is, amikor elvonultak az ünneplők előtt. Azt az elhatározásukat, hogy mél tők lesznek a kitüntetéshez, s ahhoz a fogadalmuk megtartásához, amire névadójuk a határvédelmében itt elesett Szivák István példája ösztönzi őket Szalai László Három különböző nagyságú kör, egymást keresztezve, égymásba fonódva. S hiába változó a körök átmérője, van egy terület, amely mindhárom körben közös, mindegyikben megtalálható. Ennél beszédesebb címoldalai talán nem is tervezhettek volna annak a könyvnek, amelyet a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa A mi tapasztalataink címmel most közreadott. Huszonöt termelőszövetkezeti vezető üzem- és munka- szervezési tapasztalatait tartalmazza ez a — csaknem másfélszáz oldalas — kiadvány. És ez a címlap, én úgy érzem, önmagában elmondja: termelőszövetkezeteink rendelkezhetnek a legkülönbözőbb adottságokkal, gazdálkodhatnak a legváltozatosabb körülmények között, mégis vannak részterületek, amelyek mindenütt közösek. Vannak mindentől független, azonos gondok, azonos, egységes feladatok. És ebből következik az is, hogy lehet — van mit — tanulni egymástól, földrajzilag az ország bármely területén legyen is a szövetkezet, gazdaságilag bármilyen fokon álljon is. Ez a címlap beszédes grafikájával önmagában megfogalmazza azt a célt, amelyet a TOT a múlt év végén maga elé tűzött, amikor pályázatot hirdetett az üzem- és munkaszervezési tapasztalatok feldolgozására. És most alig több mint fél évvel a pályaművek elbírálása után — huszonöt szövetkezeti vezető tapasztalatait könyv alakban összegyűjtve kezükbe vehetik az ország mező- gazdasági üzemeinek irányítói, s ötleteket, útbaigazítást meríthetnek belőle. Egyszóval: nagy értékű gyakorlati tapasztalatokhoz juthatnak. Mert a vezetési, üzem- és munkaszervezési módszerek fejlesztése, korszerűsítése nem lezárható kampány, hanem állandó és nélkülözhetetlen folyamat. Az a szervezet, amely tegnap még megfelelt az üzemi adottságoknak, holnap már gátjává válhat a további fejlődésnek; és holnapután ismét módosítani kell a vezetési módszerekben a jobb eredmények érdekében. Huszonöt szövetkezeti vezető legkülönbözőbb tapasztalatait adja közre, mégis megtalálhatók bennük ázol^ az újszerű problémák, azok a naponta jelen levő feladatok, amelyekkel hazánk több mint kétezer-háromszáz szövetkezete birkózik. És ez a tény a biztosítéka annak, hogy szinte kivétel nélkül, országszerte minden szövetkezet meríthet a maga számára valamit ebből a munkából. Említést érdemel az a körülmény is, hogy a könyvben megszólal két somogyi vezető: Losonczi Mihály, a barcsi Vörös Csillag Tsz elnöke és Széphalmi Pál, a nagyberki Egyesült Kapós- völgye Tsz mezőgazdasági mérnöke. A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa ezzel a kiadvánnyal valójában egy országos tapasztalatcserét indított el. És mindenképpen örvendetes, amit Szabó István, a TOT elnöke előszavában elmond: Az elnökség azt tervezi, hogy ezután minden évben kiír egy hasonló pályázatot a szövetkezeti mozgalom valamely időszerű, fontos kérdésével kapcsolat- tosan és a legértékesebb írásokat megjelenteti.« Hasznosnak ígérkező, nemes elgondolás. Mert vannak azonos gondok, azonos feladatok — lehet tanulni egymástól! V. M. A fegyveres erők napja alkalmából ■ ■ Ünnepi nagygyűlés jelent párt-; tanácsi és társadalmi szervek vezetőit. — Zákányban ma olyan eseményre kerül sor, amit arany betűkkel örökítenek meg a község történelmében. Szívből örülök annak, hogy munkájukkal, sok évi áldozatos tevékenységükkel kiérdemelték a határőr község kitüntetést — hangoztatta ünnepi beszédében Radnóti László országgyűlési képviselő, aki ennek a településnek a lakosságát is képviseli a törvényhozás házában. Érthető volt büszkesége, . amikor elismerően szólt a község lakóinak helytállásáról, hiszen olyan emberek érdekében emelt szót a Parlamentben, akik maguk is példát mutatnak az állampolgárokra vonatkozó kötelességek teljesítésében, nevezetesen határaink védelmében. Domokos Gyula határőr főtiszt köszönetét mondott a község lakosságának, és elismerését fejezte ki a határőrizetben kiemelkedő tevékenységükért. Arról is beszélt, hogy a határA Magyar Honvédelmi Szövetség megyei vezetősége, a KISZ megyei bizottsága szeptember 29-e, a fegyveres erők napja tiszteletére ünnepi nagygyűlést rendezett Csurgón. A nagyközség művelődési házában megjelent vendégeket Nagy Tibor, az MHSZ járási vezetőségének titkára köszöntötte. A díszelnökségben helyet foglaltak: dr. Túri Imre, a megyei pártbizottság osztály- vezetője, Gajdos László, a Nagyatádi Járási Pártbizottság első titkára, Boczán András alezredes, az MHSZ megyei vezetőségének titkára, Radnóti László országgyűlési képviselő. « Ott voltak a KISZ, a fegyveres erők, a tanács megyei, járási és nagyközségi képviselői, részt vettek a nagygyűlésen a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet katonák képviselői is. A Himnusz elhangzása után Petőfi Sándor »A vén zászlótartó« című versét szavalta el egy úttörő, majd Pápa Imre, a nagyközség tanácselnöke mondott ünnepi beszédet. — Katonáink, határőreink, rendőreink, munkásőreink készen állnak arra, hogy békében, s ha kell, háborúban is becsülettel teljesítsék esküjükben vállalt kötelességüket. Kiapadhatatlan erőforrás számukra az a szeretet és megbecsülés, amit népünk tanúsít irántuk, s nemcsak az ünnepi hangulatban, hanem a hétköznapokon is. A szónok ezután hazánk történelmének azon haladó haCsurgó on Három fiatal dolgozóval beszélgettünk a VBKM Kaposvári Villamossági Gyárában. Egyikük csoportvezető, a másik szakmunkásvizsgát tett, a harmadik betanított munkás. Mindegyikük életkora harminc év alatt van. Hogy érzik magukat, milyenek a munka- körülményeik, megalapozottnak látják-e itt a jövőjüket? — erről beszélgettünk. Parrag Rudolf 26 éves. 1971 óta dolgozik itt, s a nyolctagú Radnóti Miidós Szocialista Brigád vezetője. Elektroműszerész. Egy éve brigádvezető. — Mint fiatalembernek nem túl nehéz ez a feladat? — A többiek is fiatalok — válaszolta. — A brigád vezetését nem a jobb kereset reményében vállaltam el. Számoltam azzal is, hogy ez a beosztás ösztönöz szakmai képzettségem színvonalának emelésére. — Milyen munkát végez? — Kezdettől fogva a felvonók vezérlőberendezésén dolgozom. A brigád minden tagja részt vesz az összes munka- folyamatban. így nagyobb gyaFiatalok — a munkahelyükről korlatot szereznek, és a munka sem lesz egyhangú. — Mennyi idő telik el, amíg igazi szakmunkás lesz egy ipari tanulóból? — Két-három év, de a képességektől függően ez lehet több is. A követelmények azonban azóta megváltoztak. Az újabb, korszerűbb berendezések szereléséhez magasabb szintű szakmai tudás kell. Brigádunkat patronálja a gyár egyik technikusa. Rendszeresen tart előadásokat az új termékekről, szerelési munkáiról. Ez a tájékoztató egyúttal továbbképzés is. — Nem gondolt tanulásra? — Jelentkezni szeretnék a főiskolára. A gondolatnak azonban még érnie kell. — A jövő? — A gyárhoz kötődik. Amíg igényt tartanak munkámra, itt szeretnék dolgozni. Gyulai Józsefné, a huszonnyolc eves fiatalasszony már I hét éve itt dolgozik. Nem sokáig marad betanított mun- | kás: február végén elektromű- | szerészi szakmunkásvizsgát tesz. Most különböző elektromos berendezések kapcsolóira festi a tervjeleket. Három éve csinálja. Az átlagkeresete 1700 forint. Áprilisban egy forinttal emeltek az órabérét. — Nem unalmas? — Ha közben nem végeznék szerelést, akkor az lenne. — Mi a különbség a betanított és a szakmunkás között? — Nincs semmiféle erkölcsi különbségtétel. — Ha megkapja a szakmunkás-bizonyítványt, milyen munkára számít? — Szerelni szeretnék. Ez azonban nemcsak tőlem függ. — A gyárban tették lehetővé, hogy megszerezzem a szakvizsgát — mondta Korb László csoportvezető. — Betanított munkásként kezdtem hat éve. Most a technikus vizsgára készül. — Mi tartja itt? — A dolgozóknak legalább ötven százaléka fiatal: jól és könnyen megértjük egymást. A muhkaihelyi érintkezés oldottabb formái nem biztos, hogy a teljesítmény, az eredmény rovására mennek. Az én tapasztalatom szerint éppen ellenkezőleg. Jól keres. A havi átlaga 2500 forint. — Hozzá kell tennem — mondta —, hogy a jutalmazásban sincsen megkülönböztetés. A fiatalok éppúgy részesednek belőle, mint az idősebbek. S bizalmat kapnak a kor- osztályombeliek. Ezt kell megbecsülni ahhoz, hogy a jövőjük biztosított legyen. Mészáros Attila j gyományairól beszélt, amelyeknek ma hű követői, megvalósítói fegyveres erőink. Fölelevenítette a felszabadulás óta végbement, a fegyveres erők soraiban is történelminek mondható változásokat. Méltatta fegyveres erőink tetteit, erőfeszítéseit, amiket a béke védelmében, hazánk építésében kifejtettek, majd így fejezte be ünnepi megemlékezését : — Amikor szeptember 29-én, a fegyveres erők napján a forradalom és a szabadságharc katonai hagyományait, a honvédő harc emlékeit idézzük, nem csupán egyszerű megemlékezésről van szó. Alkalom ez a társadalmi haladás melletti hitvallásra is, népünk előtt, hogy a haladó hagyományok miként élnek mai tetteinkben, honvédelmi politikánkban, a szocializmus fegyveres erőinek soraiban ... Ezelőtt 125 évvel történelmi jelentőségű csata színhelye volt a Velen- cei-tó környéke, az a táj, amelynek közepén ma emlékmű magasodik. A pákozdi győzelem, a szabadságharc sikeres csatái, a népi honvédsereg katonáinak, csapatainak a katonai becsülettől, a hazaszeretettől, a nép ügye iránti hűségtől vezérelt hősi helytállása máig is legdrágább, legjelesebb katonai hagyományaink s követendő példáink sorába tartoznak. Érthető, ha a szocializmust építő magyar nép és fegyveres ereje ezt maradéktalanul magáénak vallja. Felszólalt az ünnepi nagygyűlésen a szovjet hadsereg képviselője is, aki a fegyverbarátnak kijáró őszinte elismeréssel, megbecsüléssel köszöntötte népünk fegyveres erőit. Az ünnepi nagygyűlés színvonalas műsorral zárult Somogyi