Somogyi Néplap, 1973. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-26 / 199. szám
Anonymus utódai Vásárosnamény nevét a rádió vízállásjelentése tették közismertté, meg a szeszélyes, haragos, áradó kedvű Tisza. Azt azonban kevesen tudják, hogy ez a táj az ország egyik legfestőibb része. Sokarcú vidék Lépten-nyomon változó, erdősavokkal koszorúzott, buja növényzete, gazdag flórája paradicsomkertté teszi. Ezen a páratlanul szép helyen táborozott az idén száz középiskolás diák, akiik az ország minden részéből azért sereglettek ide tizenkét napra, hogy honismereti tevékenysé- gühöz elméleti és gyakorlati útbaigazítást kapjanak. A honjsmereti szakkörök legjobbjai ők — s egyszersmind iskolájuknak történelemből legkiválóbb diákjai —, többségüknél díjnyertes pályázatok alapos munkáját jutalmazza a táborozás. Van, áki hivatásos történész szeretne lenni, más csak szenvedélyből fáradozik; ismét mások választott pályájuk során látják majd _ az önként tanultaknak hasznát. A többség patrióta lelkesedésből, szive gyönyörűségére foglalkozik honismerettel, és kívánja folytatni ezt a tevékenységet később is. Ki miben fáradozik? A gyerekek nyolc csoportban működtek: munkásmozgalom, tsz-törtenet, általános helytörténet (ezek a beregiek), népdalgyűjtők, szellemi, illetve tárgyi néprajzosok, névés szólásgyűjtők, irodalmi emlékek kutatói Néhány eligazító. módszert is magyarázó előadás után (az előadók a téma országos (hírű, kimagasló tudósai) kimentek a kijelölt faluba, gyűjtőúfcra. Az utolsó napokban pedig egyéni tanulmányokban számoltak be eredményeikről. Ezeket a munkákat a helyi múzeum mint értékes krónikát őrzi meg — esetleg kiadásukra is sor kerül. Sikeres munkájukról máris büszkén számoltak be. Setényi Eszti a legboldogabb, ő harminchárom — számára ismeretlen népdalt vett föl magnóra s mivel otthonos népdalaink világában, lehet, hogy ezek között valóban akad néhány új fölfedezés, különösképpen a balladák között. — Mindenkit megkértem Jándon, hogy énekeljen, akivel csas találkoztam. Először szabadkoztak, hogy ki ér rá dalolni dologidőben, de végtére mégis csak megtették, összeszaladt aztán az egész falu a nagy énekszóra, akárcsak népünnepély lett volna! Szíves a beregi nép . .. A régésznek készülő Igaz István a tárgyi gyűjtőkhöz csatlakozott. (Nomen est omen — neve annyira jelzi igazságra törekvését, hogy kis magnóját mindig magával hordja, tévedések kizárása végett mindent fölvesz, amit fontosnak tart.) Ö a múlt század végén lebontott naményi zsidótemplom környékén keresgél, de távolabb, a Tisza medrében is talált edényeket, ékszereket, amiket a kétszáz éve elvándorolt izraelita hitközség tagjai használhattak. Ö is, gyűjtő társai is sok segítséget kapnak a Kelemen Lajos Világot építeni tengernek zúgó moraját folyók kusza irányát szemerii már ismeri a felhőt hogy hol szakad a riadódobot ki veri s hogy milyen ág milyen úton miért karcolt én már rég tudom de sem iszony sem bűn sem ítélkezés már meg nem tántoríthat én kitörtem az udvar rabságából ▼Hágót fogok építeni boldogságból •rutrá&ból néprajzkutató, tudós református lelkésztől, a beregi múzeum létrehozójától. Az ő gyűjtésük azonban már országos célt szolgál, amit összehoztak, az a szentendrei skanzen beregi falujának házait fogja díszíteni. A tsz-történészek a bereg- daróci szövetkezet múltját rekonstruálták,, hivatalos írásokból és szájról szájra járó történetekből. A nyelvi gyűjtők eltűnő dűlők, megváltozott utcanevek följegyzői. Amit rögzítettek, olykor valósággal belevilágít egy-egy földrajzi hely történetébe, hiszen az rendszerint nem véleltenül kapta eredeti nevét. Az irodalmárok Tiszaesécsén és Tiszabecsen jártak — Móricz Zsimond, illetve Szabó Lőrinc nyomában. A kor emberi ismerete Közben megismerték egymást, hírt kaptak egymás életéről és munkájáról. Felejthetetlen emlékekkel távoznak, hiszen a tábori élet akkor igazán szép, ha határozott célja, tartalma van, és hálásak a KISZ-nek, mert az szervezte a tábort, és biztosított« anyagi fedezetét. Ami pedig a jövőt űleti, a mai krónikások hihetetlenül sokat segítenek történész unokáiknak és dédunokáiknak. Mert a múltat mindig csak a korabeli források nyomán ismerhetjük meg valójában: a kor íze — hangulata belső világa csak az akkori maradványokból és szövegekből bontakozik ki elevenen. Az események, a gazdasági fejlődés nyomon követhető a mindennapok részletes rajza nélkül is, de hogy mit gondolt, mit dalolt, hogyan érzett és hogyan beszélt az eltűnt idők embere — vagyis a valóságnak épp az a része, amely az elvontságok csontvázára húst, izmot, életet varázsol —, az csak a korabeli följegyzésekből derül ki. A jövő számára S a mi gyorsan változó világunkban, amikor épp az eltűnése előtti utolsó pillanatban lehet megragadni, rögzíteni az egykori paraszti világot — kivált Betegben, ahol az még jelenvalóbb, mint máshol —, a honismeret serény munkásai különösen fontos szerepet töltenek be. (A táborozás egyébként minden évben más tájon kerül megrendezésre. Iparvidéken természetesen egészen más jellegű.) Az együttes pedig olyan — bár igaz: válogatott csapat! —, hogy érdemes lett volna elhozni ide minden, a fiatalokkal kapcsolatban pesszimista nézeteket valló felnőttet. Ennyi okos, tájékozott, talpraesett, szorgalmas, kedves, udvarias diák egyszerre együtt: csupa biztatás a jövőre. Márpedig mindez a jövőért történik. Bozóky Éva Fantáziával - újat A fiatal iparművészek alkotócsoportjáról Minden hónap tizenharmadik napján találkoznak. Nem babonásak, akkor is egybe- gyűínek, ha tizenhármadika péntekre esik. Azért választották a tizenharmadikát, mert ennyi a tagok száma, s azért nevezik magukat Prizma 13-nak, mert művészetükkel úgy szeretnék visszatükrözni a valóságot, ahogyan a sokoldalú, csiszolt üvegdarabról, a prizmáról verődik visz- sza a fény. A Prizma 13 iparművészekből álló alkotócsoport. A szerény jelzéssel, amelyet nevük mellé írnak, egyre gyakrabban találkozni kiállítási .termekben, múzeumokban. A csoport tagjai az iparművészet különböző ágazataiban tevékenykednék. Van. közöttük keramikus, belsőépítész, textiltervező, ötvös. Megalakulásukról, közös művészi elképzeléseikről Hübner Aranka textiltervezővel beszélgetek. — Néhány évvel ezelőtt a Képző- és Iparművészeti Szövetség meghirdette, hogy lehetőséget nyújt különböző művészek alkotócsoportokba való tömörüléséhez. Miután az iparművészeti tárgyak önmagukban sohasem érvényesülnek igazán s valódi értéküket az a környezet határozza meg, ahová kerülnek, érthető, hogy egy-egy belsőépítész — Mezei Gábor és Fekete György — köré csoportosulnak. Hisz ők »építik« a mi különböző tárgyaink köré a keretet. Több csoport is alakult abban az időben, de hamarosan szétváltak. A mi első kiállításunk 1968-ban. volt, Nagykanizsán. Azóta rendeztünk már kiállítást a Műcsarnokban, az Iparművészeti Múzeumban, Miskolcon, Balassagyarmaton, Székesfehérváron. — Mi a magyarázata annak, hogy a Prizma 13 tagjai együtt maradtak? — Ügy hiszem a közös etikai magatartás. Nem anyagi, nem is kereskedelmi érdekek, hiszen egy-egy kiállításon ritkán vásárolnak tőlünk. Az a vágy tart együtt bennünket, hogy kiki saját területén, a legmagasabb színvonalon próbálja megvalósítani elképzeléseit. Ezért szívesen áldozunk időt, energiát és pénzt. — Hogyan tudnak együtt dolgozni, különböző területen, s egyenként is más-más stílust képviselve? — Éppen ez a nagyszerű! Egymás munkáin á't kitekin- tünk a »nagyvilágba«, van összehasonlítási alapunk. De nemcsak a munka értékét könnyebb így meghatározni, hanem használhatóságát is. Tervezek például valamit, megbeszélem társaimmal és esetleg egy .belsőépítész fölhívja a figyelmet arra, hogy másképp csináljam, mert így a gyakorlatban nem lenne használható. Meg is indokolja, miért. A közös megbeszélésnek termékenyítő hatása van mindannyiunk munkájára. És természetesen, haszna is: ismerve kinek-kinek a munkastílusát, «összedolgozunk«, s így közösen, hamarabb tudunk kiállítást is rendezni, mint egyenként. — Hogyan fogalmazná meg azt a célt, amelyet az önállé alkotómunkán keresztül, de közösen elérni kívánnak? — Szeretnénk, ha tárgyaink hozzásegítenék az embereket ahhoz, hogy »szellemileg lazítsanak«. Merjenek szabadabban nézni is, ne csak gondolkodni. Ahogyan elfogadták például a ruhán a pettyet, amelynek igazán nincsen különösebb jelentése, csak ritmusa, ugyanúgy igyekezzenek szabad fantáziával követni az új vonalakat, formákat. Ne féljenek a szokatlantól, ha az szép! Ehhez persze meg kell látni az új szépséget, a színek teremtette harmóniát, z kompetíciós egységet. — Az emberek az iparművészeti tárgyakon hamarabb fogadják el az új formát, mint a képzőművészeti alkotásokon. Ennek mi a magyarazata? — A modern tárgyak előnye kétségtelen. Praktikusak, kényelmesek, könhyen tisztíthatok stb., az emberek tehát ezekkel a »jó tulajdonsások- kal« együtt elfogadják a formavilágot is, amelyet idővel aztán megszoknak. Es — remélhetőleg — meg is szeretnek. k. I. Stettner Béla: Szobrász (1968) Kalló István: SZÓ ES TETT N' | esztelenül nyűt az igazgató ajtaja: — Megjött Kral elvtárs. Benkő Péter felnézett a papírjaiból. Hatalmas íróasztala roskadt a felhalmozott iratoktól. A tervezetek, grafikonok, körlevelek, a mappák és dossziék mögül ideges pillantást vetett titkárnőjére. — Na, végre! Jöjjön bel Kral belépett. Sovány, csontos arcán feszült a bőr, deresedé borosta ütötte át; a szeme fáradtan, tompán csillogott Az igazgató végigmérte. — Üljön le... Král sóhajtva ereszkedett az egyik fotelba. — Hát akkor, nézzük... — szólt Benkő, s Levett egy iratgyűjtőt a papírhátom tetejéről. — Hogy állunk a KL 7lies motorral? Látom a jelentéséből, erősen le vannak maradva ... — Erősen — bólintott Král. — Ma szerda van. Remélem, tudja, hogy az angol átvevők pénteken jönnek? — Tudom. De sajnos, hiába jönnek ___ Ü tött-kopott határidőnaplójából négyrét hajtott ívet vett elő. A térdén hajtogatta szét: — Tekintve, hogy az igazgató elvtárs 32. számú utasítása nyomán végrehajtott munkaerő-átcsoportosítás — olvasta — a Motor üzem szakmunkáslétszámának 14 százalékát elvitte, kérdésessé vált havi tervünk teljesíthetősége. — Összehajtogatta a másolatot, és visszafektette a határidőnapló lapja közé. Kinőttünk a gyerekcipőből Droznicsek Árpád ivott egy korty vizet, aztán igy folytatta ünnepi beszédét: — Még egyszer szeretettel üdvözlöm a minisztérium küldöttét és minden kedves vendégünket. Az Általános Művek történetébe arany betűkkel írjuk be a mai nap dátumát. Az emberi géniusz, a szorgalom, az akaraterő fényes diadalt aratott. Büszkén jelenthetem, hogy elkészült új létesítményünk, az ultramodern, reprezentatív, monumentális Reklamációs Kombinát... Meghatottan emlékezünk vissza a múltra. Tíz esztendővel ezelőtt egy egyszerű kis szobácskábán kezdtük, kopott bútorok között, három beosztottal; ez volt az Általános Művek reklamációs osztálya. Ám, ahogy múltak az évek, úgy terebélyesedett, növekedett ez a fontos részleg, a fej- \ lödés örök törvényei szerint. Örömmel mondhatjuk; kinőttünk a gyerekcipőből. Nem lehet meghatottság nélkül elmondani, hogy a mai naptól miénk az ország legfejlettebb, legnagyobb teljesítőképességű panaszirodája. — Nézzenek csak körül ebben a pompás építőművészeti alkotásban! Ezernyi csodával várjuk kedves reklamálóinkat. Tekintsék meg a terem közepén álló zenélő szököku- tat. Csipkefinom Mozart- és Chopin-melódiákat játszik. A falak égszínkékre vannak festve, mivel az orvosok bebizonyították, hogy ez a szín nyugtatja meg legjobban az idegeket... Tisztviselőnőink a balatoni szépségverseny helyezettjei, Női reklamálóinkat pedig rendkívül előnyös megjelenésű fiatalemberek intik türelemre gyártmányaink konstrukciós hibáival kapcsolatban. A carrarai márvánnyal borított falak között, a sixtusi kápolnára emlékeztető ünnepélyes környezetben vajon kinek jut majd msébe. hogy gorombáskodjék és illetlen szavakkal illesse üzemünket? Feldúlt és különösen ideges panaszosokkal tapasztalt pszichológusok, európai hírű lélekbúvárok foglalkoznak. Ha szükséges, indokolt esetben altatókúrát is alkalmaznak. — A gépesítés, a fejlett technika segítségével reklamációs kombinátunk egyszerre ezer ügyféllel foglalkozhat. De mivel ennél jóval magasabb a panasztevök létszáma, a teljes apparátus éjszakai műszakban is fogadja az Általános Művek csalódott vásárlóit. Végezetül: köszönöm a megjelenésüket. Ezennel felavatottnak nyilvánítom új létesítményünket. A beosztottaknak jó munkát kívánok. Biztos vagyok abban, hogy ilyen kellemes környezetben, ilyen kulturált körülmények. között ügyfeleinknek öröm lesz panaszkodni gyártmányaink minőségére — fejezte be ünnepi beszédét Droznicsek Árpád, az Általános Művek zseniális vezetője. Galambos Szilveszter — Jól és pontosan tud fogalmazni, Král elvtárs. Hói tanult? — A Tavaszmező utcában. — Üzemszervezést ott nem tanítottak. _ — Nem, — Ez meglátszik magán. Rt jó üzemvezetőre van szükség, Král elvtárs, jó stilisztára esetleg az Üj Írásnál. Král elmosolyodott. Megigazította nyakkendőjét, s ültében meghajolt az igazgató felé. — Köszönöm az elismerést — mondta. — Jól esik. Tudja: a nyelvi készlettel való tervszerű gazdálkodás jelenti a jó stílust, igazgató elvtársi— E lég! — emelte fel hangját az igazgató. — A szakmunkásait azért vittem el, mert a gépüzemben van rájuk szükség. — És nálam nincs? — ugrott fel Král. — itt a KL 70- es, és kivel csináltassam meg? A segédmunkásaimmal?! — Üljön le, Král élvtárs! — csitította áz Igazgató. — Gyújtsunk rá! — nyújtotta felé a cigarettáskazettát. — Pipaszó mellett könnyebb a gondolkodás... Tüzet is adott. Král mohón szippantgatott, de egyre csak a fejét rázta. — Adók túlórát,, amennyi kell... — mondta Benkő. Král a hamutartóban apró kúpokat kotort össze a cigarettája végével. — A dolgozóinak célprémiumot ... Král nem szólt. — Maga is kap ezer forintot, Král elvtárs... Král elnyomta a csikket. — Ez nem alku kérdése, igazgató elvtárs — szólalt meg végre halkan. — Ne pénzt adjon, hanem embert! Akkor meglesz... — Embert? Honnan a pokolból?! — Ha nem vette volna el tizenkét szerelőmet, nem kérnék. — Ne fújja megint a régi nótát, Král! A gépüzemnek nagyobb szüksége van rájuk, mint magának... — Ezt nem tudhatom... De javasolnám, hogy a KL 70-est csináltassa meg akkor a gépüzemmel. Az igazgató az asztalra csar pott: — Ne beszél jen bolondokat, Král! — Nyelt egyet — És ne akarjon engem szántszándékkal feldühíteni! A KL 70-est át kell adnunk... Král a plafont bámaftac — Képtelenség... — fóeg be® csinálni — pattogtak a szavak. — Be kell tartanunk a határidőit ha a fene fenét eszik is! — Igazgató elvtárs! — mondta Král. — Ön jől tudja, hogy én nem az a típus vagyok, aki megijed a nehézségektől. Az igazgató gondolataiba mélyedve hallgatott. Kínosan hosszúra nyúlt a csend. — Ide figyeljen, Král — szólalt meg aztán. — Ahogy én látom a KL 70-est átadásra időben el lehet készíteni, csakhogy maga a szerelői áthelyezést most az elúsztatással akarja megbosszulni... Hát jó... Ne szóljon közbe!... Ha megcsinálják, megadom, amit ígértem: ha nem, maga bánja meg... Král sápadtan állt fel. — Jó, rendiben van. Büntessen. Megteheti __De a KL 70 akkor sem lesz kész. Nem az én hibámból... — Ne vádaskodjon, Král! Végezze a munkáját! — Végezzem — nevetett fel Kral keserűen. — Egyelőre nem végzek semmit; holnap reggel utazom üdülésre. Felállt és kiment. A párinás ajtó nesztelenül csukódott mö götte. Az igazgató nagyot fújt és fáradtan vetette a támlának a hátát Hosszan bámulta a zárt ajtót, aztán csengetett titkárnőjének. — Hozasson a büféből tíz szendvicset, Klárika! Bent maradok éjszakára... Még egy üveg sört is kérek! — kiáltotta utána. Hajnalig égett a villany az igazgató irodájában!. Számol: grafikonokat húzott, jelente sek és feljegyzések garmaó: ját nézte át, gyártási napi kát lapozott végig: a KL 7‘ útját követte az öntvények le öntésétől, a gyártás minder egyes fázisán keresztül, napokra bontottan, egészen a leendő átadás pillanatáig. H áromkor már égett a szeme az álmosságtól, de csak akkor tolta félre a papírokat, mikor teljesen elkészült. Akkor ledőlt a heve- rőre. A takarítónő ébresztette fel. Megmosta arcát, és félórára lesétált az üzembe. Nyolckor behívta a titkárnőjét: — Klárika! Tizenegy órakor adjanak fel egy táviratot! Diktálom: Král János, Mátra- füred, Gyopár-üdülő. Kellemes üdülést! Költségeire ötszáz forintot kiutaltattam. Postán megy. Benkő ig. ... Kész? Köszönöm, Klárika.'' Elmehet. Somogyi Néplap Q
