Somogyi Néplap, 1973. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-01 / 178. szám

Véget ért a nyolc szocialista ország pártvezetőinek baráti találkozója Véget ért az oroszországi föderáció legfelsőbb tanácsának ülésszaka (Folytatás az 1. oldalról.) A szocialista országok állást foglalnak az európai államok közötti nagyarányú és hosszú időre szóló, diszkriminációktól mentes és egyenjogú gazdasá­gi kapcsolatok kibontakoztatá­sa mellett, minden ország tár­sadalma közötti átfogó és sok­rétű érintkezés mellett, a tu­risztika, a sportkapcsolatok ösztönzése, a kulturális kap­csolatok fejlesztése és a szel­lemi értékek cseréje mellett, a béke megszilárdítása és a népek közötti kölcsönös meg­értés nevében. A szocialista országok aibból indulnak ki, hogy az ilyen együttműködésnek minden ál­laim szuverenitása szigorú tiszteletben tartása, a bel- ügyetbe való -be nem avatko­zás keretei között kell fejlőd­nie, figyelembe véve minden ország szokásait és hagyomá­nyait. Ez az együttműködés megfelel majd minden európai nép és külön-külön mindegyik érdekeinek. Megelégedéssel állapították meg, hogy jelenleg aktivizáló­dik az olyan társadalmi erők tevékenysége, amelyek fontos szelepet tölthetnék be Európa békekontinenssé válása törté­nelmi feliadatának megoldásá­ban. a föld békéjének megszi­lárdításában,. Október végén ül össze a béke-világkongresszus Kedden Moszkvában, a Ba­rátság Házában a béke-világ­kongresszus előkészítő nem­zetközi bizottság végrehajtó bi­zottsága sajtóértekezletet tar­tott. Romes Csamdra elmon­dotta a sajtó képviselőinek, hogy a békefórum előkészüle­tei jól haladnak. Kitűzték a moszkvai béke- világkongresszus végleges idő­pontját. Mint Romes Csandra, a Béke-v i Iáig,tanács főtitkára, a tanácskozás nemzetközi előké­szítő bizottságának elnöke a szovjet fővárosban bejelentet­te: a békeerők világkongresz- szusát október 25. és 31. között tartják meg. A szocialista országok kö­vetkezetesen síkra szállnak azért, hogy a politikai enyhü­lés kiegészüljön a leszerelést elősegítő katonai enyhüléssel. Nagy jelentőséget tulajdoníta­nak a küszöbön álló, ez év ok­tóberében Becsben megtartan­dó tárgyalásoknak a közép- európai fegyverzet és fegyve­res erők csökkentéséről. A szocialista országok elen­gedhetetlenül szükségesnek tartják az enyhülés övezetének kiszélesítését, az egész világra való kiterjesztését. Ez minde­nekelőtt megköveteli az impe­rialista agresszió teremtette konfliiktushelyzetek haladék­talan rendezését. Ismét megerősítették, hogy következetesen támogatják a Vietnami Demokratikus Köz­társaság és, a Dél-vietnami Köztársaság ideiglenes forra­dalmi kormánya álláspontját, azt a követelését, hogy vala­mennyi fél maradéktalanul teljesítse a párizsi megállapo­dást; biztosítani kell Indokína népei; számára annak lehető­ségét, hogy maguk döntsenek sorsukról, meg kell teremteni az igazságos békét egész Indo­kínában, Kifejezték interna­cionalista szolidaritásukat a vietnami néppel, s azt a kész­ségüket. hogy megadják neki a szükséges segítséget, illetve erősítik a VDK-val a testvéri együttműködést. Továbbra is az egyik leg- kiéleziettebb probléma a közel- keleti helyzet, amelyet rendez­ni kell — mondja ki a közle­mény —. olyan alapon, hogy teljes egészében kivonják az izraeli csapatokat a megszállt arab területekről, tiszteletben tartják e térség államai és né­pei — beleértve a Palesztina! arab nép — függetlenségét és törvényes jogait. A feszültség enyhülésének és az államok békés együttműkö­dése fejlesztésének politikája élvezi a népek,, a világ egész haladó, békeszerető közvéle­ménye forró támogatását. Ez­zel együtt azonban továbbra ;s léteznek azok az erők. ame­lyek a hidegháború szellemé­ben cselekedve, szembeszegül­nek a nemzetközi enyhüléssel, állást foglalnak a háborús elő­készületek fokozása, a katonai költségvetések növelése mel­lett. Állandó éberségre van tehát szükség — hangsúlyozza a köz­lemény — az ilyen erők poli­tikájával szemben. Ellene kell szegülni az olyan kísérleteik­nek. hogy megtévesszék a vi­lág közvéleményét, bizalmat­lanságot és ellenségeskedést szítsanak a népek között, a szocializmus állásainak aláak- názásóra használják fel a fe­szültség enyhülésiét. A szocialista államok elvi asztál ykül politikáit folytatnak. A béke és a nemzetközi biz­tonság megszilárdításán'»'' irányvonala, a szolidaritás minden ország és kontinens népeinek felszabadító harcá­val, a szabadságuk és függet­lenségük ellen, a sorsuk önálló meghatározására való joguk ellen, intézett merényletek visz- szautiasítása — ezek ennek a politikának elidegeníthetetlen alkotó részei. Figyelembe véve, hogy mi­lyen óriási jelentősége van a szocialista országok gazdasági együttműködésének a sikeres szocialista és kommunista épí­tés, az ezekben az országokban élő népek jólétének és kultú­rájának állandó növekedése szempontjából, megvitatták a szocialista gazdasági integrá­ció komplex programja meg­valósításának menetét és a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa tevékenysége további tökéletesítésének fő irányait. Megerősítették, hogy ezeknek a kérdéseknek továbbra is a KGST-tagállamiok kommunis­ta és munkáspártjai figyelmé­nek központjában, keli marad- j niuk. A találkozón hangsúlyozták, hogy a kommunista és mun­káspártok, miniden antiimpe- rialista erő szilárduló egysége ■elősegíti a béke és a társadal­mi haladás ügyének sikereit. Kifejezték azt a meggyőződé­sűiket, hogy a nemzetközi kom­munista és ■ munkásmozgalom összefogásának szakadatlan fokozódása a marxizmus—le- nin,izmus és a proletár interna­cionalizmus elvei alapján, minden ország kommunistái­nak szoros testvéri együttmű­ködése a jövőben is kiemelke­dő szerepet tölt majd be a fe­szültség enyhülésének megszi­lárdulásában,, a béke és a szo­cializmus eszméinek diadalá­ban. III. A találkozón részt vett vala mennyi testvérpárt vezetői egyöntetűen hangsúlyozták azt a törekvésüket, hogy fej­lesztik a sokoldalú együttmű­ködést a szocialista országok között, összehangolj áik csele­kedeteiket a nemzetközi küz­dőtéren a szocializmus ügye és a béke megszilárdítása érdeké ben. A találkozó szívélyes baráti hangulatban ment végbe. Kedden a Kremlben befeje­ződött az oroszországi föderá­ció legfelsőbb tanácsának ülésszaka. A tanácskozásokon részt vett Nyikolaj Podgorni, Alekszej Koszigin és több más szovjet vezető. Az ülésen hozott határozat kimondja: az oroszországi fö­deráció állami szervei számá­ra az egyik legfontosabb fel­adat a városi és falusi lakos­ságnak nyújtott szolgáltatások további javítása, a szolgáltató szektor fejlődési ütemének "»vábbi fokozása. Az ülésen szervezeti kérdé­sekben is döntés született. A küldöttek megválasztották a föderáció legfelsőbb tanácsa elnökévé Vlagyimir Kotyelnyi- kov akadémikust. (Elődje Mi­hail Millionscsikov május vé­gén hunyt el hosszú betegség után.) A legfelsőbb tanács elnök­ségi tagjává választották Dmitrij Puskarni) sztavropoii küldöttet. Jóváhagyták továbbá azokat a ■ törvényerejű rendeleteket, amelyeket a legfelsőbb tarács elnöksége a jelenlegi ülés előtt hozott. Az MSZMP Központi Bizottságának üdvözlete A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága táviratban üdvözölte a Szov­jetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságát az Orosz- országi Szociáldemokrata Munkáspárt II. kongresszusá­nak 70. évfordulója alkalmá­ból. (MTI) Waldheim elutazott Budapestről Tiltakozás a reakció mesterkedései ellen (Folytatás az 1. oldalról.) goatatta; »Rendkívül hálásak vagyunk minden támogatásért, amelyet a Szovjetuniótól, a szocialista országoktól, az egész haladó emberiségtől, s nem utolsósorban a világ ha­ladó ifjúságáltól ettől a mos­tani fesztiváltól is kapunk.«. A nyilatkozat elhangzáisét követően, föltett kérdésekre válaszolva a Chilei Kommu­nista Ifjúsági Szövetség főtit­kára — aki csinos fiatal lány — többek között hangsúlyoz­ta: a chilei nők felszabadítása, az ország politikai életébe va­ló bekapcsolása érdekében az utolsó ílcét és fél év alatt több történt, mint a megelőző 150 év folyamán. A weissenseebadi szabadtéri színpadon a demokráciáért és a társadalmi haladásért küz­dő Banglades népét és ifjúsá­gát köszöntötték. Változatlan sikerrel folyta­tódott a Magyar Kultúra Há­zában tartott vitafórum is, . amelynek keddi témája a ma­gyar diákélet volt. A X. VIT programja termé­szetesen nem csupán politikai rendezvényekből áll. A ne­gyedik napra is bőven jutott nemzeti gálaest, koncert, szín­házi előadás és beat-hangver- seny.. A kulturális események legfontosabbja számunkra a magyar nemzeti gálaest volt, amelyet az NDK állami Opera­Hétfőn este arab szolidaritási ben a X. VIT részvevői a Ma házában rendeztek meg. A siker óriási volt: énekeseink­nek, táncosainknak, együttese- inkmek és szólistáinknak több számot meg kellett ismételni­ük. A gálaest után a magyar VIT-fcüldöttség — nagykövet­ségünk Unter den Linden-i épületében — fogadáson látta vendégül a fesztiválra érkezett delegációk vezetőségeit. nagygyűlést rendeztek Berlin- rx—Engels téren. (Folytatás az 1. oldalról) képviselője, dr. Kőmíves Imre nagykövet, hazánk genfi állan­dó ENSZ-képviseletének veze­tője, továbbá a Külügyminisz­térium több vezető beosztású munkatársa. Ott volt Frantisek Dvorsky budapesti csehszlo­vák és Tadeusz Hanuszek len­gyel nagykövet, valamint dr, Hellmuth Strasser, az Osztrák Köztársaság magyarországi nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. A külügyminisztérium teg­nap sajtóközleményt adott ki az ENSZ főtitkárának magyar­országi látogatásáról. Mint ez hangsúlyozza: A hivatalos lá­togatás során, a főtitkárral megbeszéléseket folytatott Lo- sonczi Pál, az Elnöki Tar ács elnöke. Fock Jenő, a Minisz­tertanács elnöke és Péter Já­nos külügyminiszter. A megbeszéléseken ismertet­ték egymással nézeteiket a nemzetközi helyzetről, vala­mint több. mindkét felet ér­deklő témáról, beleértve olyan kérdéseket .mint az Egyesült Nemzetek szerepe a nemzet­közi kapcsolatok további meg­javításában, az európai hely­et, különösen az európai biz- onsiáigi és együttműködési konferencia, a közel-keleti és a délkelet-ázsiai helyzet, a le­szerelés és számos más kérdés, különös figyélemimél a soron következő ENSZ-közgyűlés na­pirendjén lévő fő témákra. Foglalkozták a magyar rész­vétel növelésével az Egyesült Nemzetek és a vele összefüggő szervezetek tevékenységében. A Budapesten és vidéken tett látogatása során a főtitkárnak alkalma volt tapasztalni a magyar népnek az Egyesült Nemzetek Szervezete iránt ta­núsított komoly érdeklődését. Az ENSZ-főtitkár és kísére­te magyarországi látogatásá­nak utolsó napján, kedden délelőtt a vendégek látogatást tettek Somogyi József Kos- «utfh-díjas szobrászul ín-és? műtermében. Kurt Waldhei- met, feleségét és a társasá­gukban levő vezető ENSZ- diplomatákat elkísérte Hollai Imre, Szarka Károly és ott volt dr. Simó Jenő művelődés­ügyi miniszterhelyettes. A vendégek ezután a Szépmű­vészeti Múzeum gyűjteményeit tekintették meg. Péter János az Interconti­nental szállóba villásreggelit adott Kurt Waldheim és kísé­rete tiszteletére. * * * Tegnap Budapestről Prágá­ba érkezett Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár. A prágai repü­lőtéren Chnoupek csehszlovák külügyiminiszter fogadta. * * * Mielőtt a vendégeket vivő repülőgép — 14 órakor — út­nak indult Budapestről Prágá­ba, Kurt Waldheim főtitkár az MTI diplomáciai tudósítójának kérdéseire a következő inter­jút adta. — Hogyan értékeli, főtitkár úr, magyarországi látogatását és itteni megbeszéléseit? — Mindenekelőtt szeretném fölhasználni az alkalmat arra, hogy melegen megköszönjem a magyar kormánynak, a ma­gyar politikai vezetésnek az igen baráti fogadtatást, amely­ben részem volt az önök or­szágaiban mind a politikusok, mind a lakosság részéről. Bár­merre jártam, rendkívül szí­vélyesen fogadtak. Ügy hi­szem, hogy a látogatás rendkí­vül sikeres és gyümölcsöző volt. Nagyon beható eszmecse­rét folytattam az Elnöki Ta­nács elnökével, a miniszterel­nökkel és természetesen a kül­ügyminiszterrel,. Megbeszélé­seinken foglalkoztunk a nem­zetközi helyzettel, s egy sor olyan konkrét fcérdiésss'l. amely az Egyesült Nemzetek Szerve­zetét jelenleg foglalkoztatja és előreláthatólag a következő közgyűlésein is napirendre ke­rül. — A jelenleg tapasztalható nemzetközi enyhülés vajon csökkenti, vagy növeli-e az ENSZ szerepét az alapokmány­Lezuhant egy DC—9-es a bostoni repülőtéren Kedden — magyar idő sze­rint a kora délutáni órákban — a bostoni repülőtér közvet­len közelében leszálláshoz ké­m Somogyi/Néplap szülődve lezuhant a Delta Air Limes légitársaság egjík DC 9-es típusú utasszállító repü­lőgépe. Az eddigi jelentések szerint lehetséges, hogy a ka­tasztrófát — amelyért a sűrű ködöt okolják — ne*tány utas túlélte. fl Skylab utasainak keddi napja A Skylab amerikai űrlabo­ratórium legénységét kedden közép-európai idő szerint 12.30-kor ébresztette a hous­toni irányítóközpont. Bár a három űrhajós egészségi álla­pota sokat javult, és jórészt megszűntek a «-tengeri beteg­ség« tünetei, az űrközpontban úgy határoztak, hogy az ere­detileg keddre tervezett több órás űrsétát szombatra ha­lasztják. A döntést azzal in­dokolták. hogy rosszullétük miatt az asztronauták 24 órá­val lemaradtak az előírt fel­adatok teljesítésében. A NASA egyik vezető or­vosszakértője egyébként első ízben utalt arra, hogy a »-ten­geri betegség« tüneteinek je­lentkezésén kiviig. • súlytalan­ság maradandóbb elváltozást is okozhat az űrhajósok szer­vezetében. Dr. Charles Berry. az űrhajózási hivatal főorvosa elmondta: a korábbi amerikai űrhajók utasainak szíve átla­gosan 3 százalékkal volt ki­sebb a visszatéréskor, mint in­dulás előtt. A jelenséget azzal magya­rázták. hogy a súlytalanság körülményei között a szív iz­maira nem hárul olyan meg­terhelés,, mint a földön. Houstonban most attól tar­tanak, hogy a Skylab máso­dik legénységénél az elválto­zás még nagyobb mértékű lesz, hiszen Bean, Lousrna és Garriott minden eddigi asztro­nautánál hosszabb időt tölt a világűrben. (MTI) ban meghatározott olyan cé­lok megvalósításában, mint a nemzetközi béke és biztonság fenntartása, a népek közötti együttműködés fejiesztése? — Meggyőződéseim, hogy a nemzetközi politikában jelen leg tapasztalható enyhülés na­gyon pozitív fejleményt jelent Mi üdvözöljük ezt az Egye sülit Nemzetek Szervezetében Meggyőződésem, hogy ez a tendencia, nevezetesen a naigyh.aitailmalk jobb együttmű­ködése, előnyére válik a többi országnak is, a kis és közepes államoknak is. és epbö1 az eny­hülésből mi feltétlenül profi­tálunk a<z ENSZ-ben. Azt hi­szem: az a helyes, ha a nagy­hatalmak jó együttműködését alátámasztja és kiegészíti a világszervezetünk tagállamai- maik többségét kitevő kisebb ér közepes államok megfeiteilő részvétele az enyhülési poMf; kában. — Hogyan látja ön az európai biztonság ügyének fejlődését az ENSZ működése szempont­jából? — Az európai biztonsági konferenciáit, amelyet tulaj­doniképpen biztonsági és együttmpködési konferenciá­nak neveznek: nagy előrehala­dásnak tekintem a nemzetkö­zi kapcsolatokban. Az ENSZ alapokmányában szó van az egyes földrészek, földrajzi egy­ségek regionális együttműkö­déséről, s mi üdvözöljük az ilyen regionális együttműkö­dést, hiszen, ez kétségkívül szolgálja az ENSZ érdekeit is, segít a világszervezetnek a problémák megoldásában. Na­gyon pozitívan ítélem meg az európai biztonság ügyének fej­lődését. — A két német állam tagsága az ENSZ-ben milyen tekintet­ben jelent pozitívumot? — Az ENSZ-ben mindig az egyetemesség álláspontját kép­viseltük; más szavakkal: min­dig célunk volt a világszerve­zet tökéletes egyetemessége. A két német állam felvételével újabb nagyon pozitív lépés történik. Jelenleg ott tartunk, hogy a Biztonsági Tanács meg­felelő ajánlásokat tett. Bizo­nyossággal várható, hogy szep­temberben a közgyűlés kezde­tekor a két német államot föl­veszik az ENSZ-be. Ezzel a fölvétellel a világszervezet csaknem eléri az egyetemes­séget. Nemrégen történt meg a Kínai Népköztársasáig fölvéte­le, amely ugyancsak rendkí­vül pozitív lépés volt az ENSZ történetiében, és remé­lem, hogy a még kívülálló meg­osztott országok szintén felvé­telt nyernek. És akikor majd valójában olyan egyetemes szervezettel rendelkezünk, amelyre a világ problémádnak megoldásához szükségünk van. Hágván várhatnánk el példá­ul, hogy a leszerelés ' nagy problémái át vagy a kömye- •tetformálás, a környezetvéde- ’em kérdését a világ vala­mennyi állaiménak részvétele nélkül tudjuk megoldani? Min­denekelőtt a nagy államoknak van kiemelkedő jelentőségük ebben a tekintetben. Ügy gon­dolom — jelentette ki Kurt Waldheim —.. hogy az ENSZ- be újonnan fölvett államok­nak és a most soron tevő két német államnak a viteg'ter- Vezetben való részvétele na­gyon pozitív hozzájárulást je- 'eut az ENSZ műnk ' ' » hoz. — Magyarország tev-^-nysé- gét az ENSZ-ben miként ítéli meg a világszervezet főtitkára? — Magyarország igen pozi­tívan járul hozzá az ENSZ munkájához. A magyar kül­döttség a világszervezetben na­gyon tevékenyen dolgozik, új­ra és újra konkrét javaslatok­kal él és arra törekszik, hogy a válságos helyzetekben is segít­sen a különbségek kiegyenlí­tésében. Ily módon a magyar delegáció segíti az Egyesült Nemzetek Szervezetének a bé­ke és a nemzetközi biztonság érdekében kifejtett tevékeny­ségét — fejezte be az inter jót Kurt Waldheim.

Next

/
Oldalképek
Tartalom