Somogyi Néplap, 1973. július (29. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-15 / 164. szám
vonaton a hosszú folyosó közepére sodróPaln alatt. (Ytncae Győző kazsoki kiállításának anyagából.) Tasnádi Varga Éva KRÓNIKA ANYÁMRÓL Csillagok csapódnak keskeny homlokához, ha lépek, ha szólok — most is ö határoz. Almaia-kariával elringatta, testem, éltében, holtában így maradtunk ketten. Nap felé fordított, furcsa imát mondott: — Ha én ketté törnék, nöjjön, mint a bokrok! — Ha én mélybe szállnék, Duna, vigyázz rája, irgalmas szél, boríts kendőt a hajára! Ha szivem dermedne iszonyú haláltól, függönyt húz eléje piros lombú fákról, ifjúságom adtam helyette cserében, — Napisten, koronád add neki, hogy éljen! Huszonnégy éves volt akkor Sieber Olga, nap felé fordított, míg ezeket mondta. Csillagok csapódnak tűnő szép szeméhez, s álmaimban most is szólongat és kérdez. Gereblyés László ECSET Sarokban heversz félredobva. Miért? Merő vár a tekinteted, kilobbant csillagocskák Hunyorognak bennük ... Ki tudja mit rejtegetsz ma még magadban! Ki tudja mit nyelt el benned a cápa sors, Mohás előítélet? Ki tudja, mint ejthetted volna ámulatba még az értő, A gyúlékony lelkeket, ki tudja, mily érlelt, mily forraló Színeket kevertél volna még palettán a köz javára, Sokaknak örömére, mintha csak mannaként szétosztanád Az utcasarkon ... Ki tudja, tán még tellenék erődből jónéhány vonásra, Talán még futna kedvedből vászon-futásra is. Talán ,... Te, ki oly híven szolgáltad mestered, akárcsak ifjú évei, Te, aki oly vakon szeretted. Ha megszólalnál, mit mesélnél? Mióta is heversz így, bénán, porlepetten ... Nyűglődve, mégis, mint egy koravén. dott. Mellével az ablakhoz támaszkodott. Mögötte szüntelenül jöttek-mentek. A zakatolást félrészeg röhögések szakították meg. Sörösüvegek nyomódtak a hátához. Ilyenkor még jobban az ablakhoz szorult. Húsz éve csak este volt zsúfolt a vonat. Akkoriban többen utaztak együtt. Valaki mindig kiment, foglalt a jegyekkel ülőhelyet. Mária körülnézett. Diákokat nem talált. Az emberek kártyáztak, ittak. Az asszonyok lehúzott cipőjüket az ülés alá tették, meztelen lábukat a szemközti pádon pi- f hentették. A folyosón nem szűnt a forgalom. Fiatal katona jött. ölében sörösüvegeket egyensúlyozott. Szabad kezével Mária fenekébe markolt. Fölháborodottan fordult hátra. A fiatalember a szemébe nevetett. Kézitáskáját a kezében szorongatva az étkezőbe ment. A dohányfüsttől émelyegeni kezdett, a vonat mozgása elszédítette. Nem volt kedve enni, de máshol nem maradhatott nyugton. Évek óta nem volt otthon. A nagyanyja üzent, hogy látni akarja, nagyon beteg. Mire beértek, a pénze negyed részét elköltötte. Erős szél fújt, a sodró homok az arcába csapott, orra, szeme teli lett tőle. Tétován állt a régi villamosmegállónál. Sín sehol, az ottfelejtett megállójelző zörgött a szélben. Észrevette a közelgő autóbuszt. Fölszállt. A busz ismeretlen útvonalon járt. Kérdezősködni nem volt kedve. Nagyanyja házáig két kilométert gyalogolt, s egy közértben csokoládét vett. Már megpuhult, mire belökte a kaput. Az udvaron semmi se változott. — Te vagy, fiam? — gyenge kiáltást hallott, és a konyhába lépve belehunyorgott a sötétbe. — Mária vagyok, nagymama. — Ó, fiam! Hogy ezt is megértem. Gyere, hadd nézzelek! Áldjon meg a jóisten, Csakhogy még egyszer láthatlak. S ovány, szürke karok nyúltak feléje. Az öregasszony fogatlan szájával veszéttül csókolgatta. Mária simogatta a hátát, és azon gondolkodott, hogy kendő nélkül még nem látta. Pedig dús haja volt, kontya magasra nyomta föl a fekete de- linkendőt. Most pár szálból tekert kis csomó volt a feje- tetején. inkább sárga, mint fehér. Mária még mindig kezében szorongatta a csokoládét. A papírból a kookás párnára folyt. Ijedten utánakapott, de már későin. Nagy, barna folt éktelenkedett előtte. — Magának hoztam, ma- muka — szégyenkezett, és a maradékot a markába nyomta. — Jaj, fiam, nézd meg, nem jött-e Rózsi! Mert addig elmondom, mit határoztam. Mert a pénz a tied, azt nekik nem adom. A ház az övék, de a pénzt, azt nem adom nekik. Csitítgatva visszafek'ette a párnára az izgalomtól kimerült beteget. — Ráérünk, mamuka. Nem azért jöttem — mondta. A konyhaajtó zajosan ki vágódott. — Van itt valaki? — kiáltott a sovány, inas asszony. Iszlai Zoltán H — Szervusz, Rózsi! Csak én vagyok — Mária felállt. — Te? Mit akarsz itt? Eszedbe jutottunk? Nahát ilyet! Ellenségesen nézte az unokatestvérét. Egyidősek voltak. — Hiába fened magad. Te is öregszel — mondta megvetően. átat fordított, a szatyrát rakodta. — Minek jöttél ?. Neked nem jár innen semmi. Én küszködök vele. — Vagy elviszed? Nesze — mutatott az ágyra — a tied! — Csak látni akartam — válaszolt Mária csendesen. — Nem akarok én semmit. — Na, ülj le! Biztosan megéheztél. Hozok valamit. — Ne fáradj, ettem. — Akkor előbb lemosom — intett a nagyanyjuk felé. — Mindig összecsinálja magát. Vizet, szappant hozott. — Már megint összemocskolta magát? Hát nem dolgozok magára eleget? Nem elég a lepedőjét naponta négyszer cserélni? Mit csinált a párnával? — szedte le dünnyögve az ágyneműt, és vette ölébe az öregasszonyt — Örökké becsinál. Nem tudok mit kezdeni vele. Átázik a gumilepedő is, a matrac mindig lucskos. — Én voltam a hibás. Csokoládés volt a kezem — mentegetőzött Mária, és cigarettát vett elő. Rózsi gúnyosan odafordult: — Büdös? Azért, mert úrinő vagy, segíthetsz. Mária fölállt, és ügyetlenül fölfogta a nagyanyját. — Tartsd, majd mosom! Rózsi tiszta lepedőt, új flanellhálóinget hozott. Az öregasszony hallgatott. Hagyta, hogy visszafektessék az ágyra. Ellenségesen figyelte Rózsit. Mikor kiment a piszkos vízzel, rekedten megszólalt: — A pénz a tied. Neki nem adom. Apád után jár neked. De meg ne tudja, mert megver. A padláson van, a rossz kéményben. Egy szakajtóban. Nyocvanezer forint. Vidd el, a tied. Kimerülve hátradőlt, s elaludt. Mária a homlokához kapott. Ennyi pénz? Egy kocsi. Kocsit vehetnének. János elé állna. »Ne menj el, veszünk kocsit! Itt a pénz. Ne kezd elölről! Nem volt elég az albérlet, az állati spórolás a lakásra? Ha nem lesz pénzed, úgyis otthagy. Én meg autót vehetek neked. Csinálok bele huzatot. A te neveden lesz. Kirándulunk, utazunk. A hivaA számítógép vasúton érkezett meg az intézetbe. A szállítás legalább olyan óvintézkedések közepette történt, mintha egy élő elefánt érkeznék Afrikából. Persze, az automata jóval többe is kerül, mint egy élő elefánt. Meg az is szent, hogy a gépben óriási lehetőségek rejlenek. Az igazgatóság kijelölte a géptermet. Két hónap alatt a szerelők úgy-ahogy üzemkész állapotba is helyezték. A számítógép készen állott a munkára. hogy megkönnyítse a kollekttíva alkotó tevékenységét. A könyvelésben dolgozók eljöttek megszemlélni a robotembert. Kinyitották a gépterem ajtaját, és szorongva nézegették a masinát. A gép pedig hunyorgó lámpáival keményen nézett velük farkasszemet. Véglegesen még nem fogták munkára. — Bizony, ez nem az elemi iskolai golyós számítógép — mondta nagyot lélegezve a főkönyvelő. Alekszandr Zsitinszkij «4 qéft varázsa Az igazgató szintén eljött, hogy megismerkedjen a számológéppel. Zavarban volt, mert nem tudta, hogyan is férkőzzék a bizalmába. Egyik oldalról mégis csak ö az igazgató, és ezzel együtt a gépnek is főnöke. Ám a másik oldalról ott meredezett a kérdőjel, hogy hajlandó-e kellőképp respektálni őt a masina. Hiszen a kezeléséhez sem ért. Az igazgató tüzetesen szemügyre vette a lyukkártyás szerkezetet, és így szólt hozzá: — Tehát, mától fogva együtt fogunk igazgatóskodni, irányítani? A gép nem felelt semmit. Nem, mert még nem működtették. Mégis az intézetet csakhamar bejárta a hír, amely szerint a negyedévi tervet túlteljesítették. Ez annál is inkább meghökkentő értesülés volt, mivel a tervet legutoljára akkor teljesítették túl, amikor a Szpartak futballcsapata vívta ki az első helyet a bajnokságban. Erre már sokan nem is emlékeztek . .. Tény, hogy a gép nemesítő hatása gyorsan jelentkezett, pedig még csak munkába sem állították. Az intézet folyosóin egyre kevesebb lett a dohányzók, a lődörgők, a beszélgetők száma. Mindenki ott szorgoskodott az íróasztalánál, és arra készült, hogy versenyre keljen a géppel. Egyes forrófe- jüek azt bizonygatták, hogy akár három hónapig is állják vele a versenyt. Vagyis addig, amíg a masina nem aklimati- zálódik. A következő negyedévben tizenöt százalékkal teljesítették túl a tervet. Pedig a gép, mint az első negyedévben, most sem vett részt a munkában. Az automatát a programozók és a kezelőszemélyzet vette körül. Tőlük mindenki félt, mivel egy egészen újszerű nyelven beszélgettek. Különösen félték azt a szót, hogy »algoritmus«, meg azt, hogy »bekódolni*. A programozók órákig elsakkozgattak a gép tündöklő nikkelezett tetején. Az automata masina nem működött. Később kiderült, hogy rossz alkatrészeket szereltek bele. Őszintén szólva, azonban majdnem fölösleges is lett volna belerakni a jó alkatrészeket. Elég lett volna csak a külső burkolatát ideállitani. Az eredmény akkor is pozitív lett volna. Az intézet egyre ragyogóbb munkasikereket ért el, így hát a számítógép egy félév alatt megkereste az árát. Hát még ha működik is! talba is azzal mehetsz. Gondold el: az asztalra dobod a slusszkulcsot.« Rózsi gyanakodva pillant Máriára. — Csak már elvenné az isten. Leszakad a karom a csavarástól ... Csak zabái. És összecsinálja az ágyát. — Mióta fekszik itt? — Egy éve nem akar fölkelni — keményen nézett Máriára. — És naponta többször váltok ágyat. Meg hálóruhát. Rózsi is leül. Két karját egyenesen maga elé teszi. Kezét erősen összekulcsolja. Mária észreveszi, hogy azt a kardigánt viseli, amit ő vett a nagyanyjának karácsonykor. — Én küszködök vele. Miatta nem megyek állásba. Minden az enyém. Az öregasszony mocorog, köhög. — Mi kell? Éhes? Hozok enni — áll fel. — Zöldbabot főztem ... Zabálni, azt még tud — int Máriának. A gáztűzhely alól előveszi a fazekat. Tányérokat, kanalat keres elő. — Akar egy kis pálinkát, ugye? Lapos üveget vesz ki a konyhaszekrényből, poharakkal. — Tiltja az orvos. De mit csináljak, ha szereti? Az öregasszony kihajtja a pálinkát. Mária lassan issza. Figyeli, ahogy Rózsi az ágy szélén ülve tartja a tányért, s eteti az öregasszonyt. — Tele van a bendője? Vagy kell még? Merít egy fél tányérral, és ismét az ágy szélére ül. — Meddig maradsz? — kérdi. — Megyek este — felel Mária gyorsan. Pedig maradni akart. Szótlanul kanalazzák a levest. Csak a tornácon zümmögő legyek nyüzsgése és az öregasszony szuszogása hallatszik. — Kimegyek — áll föl Mária, és vigyázva, hogy a legyek be ne tóduljanak, gyorsan behajtja az ajtót. A kert végében álló árnyékszék felől óvatosan a padláslépcsőnek került. Fönt behúzza maga mögött az ajtót, s lábujj hegyen elindul, A rossz kémény egy gerenda mögött van. Gyerekkorukban ide dugta az elcsent cigarettát, és itt, á félhomályban cserélték ki Rózsival titkaikat. Ahogy a szakajtó után nyúlkált, kezefejéré vastag pókháló tekeredett A fejét is bédugta, hogy hamarabb megtalálja. Keze a poros szalmafonathoz ért, s izgalmában felnyöszörgött. Előbb kihúzta a fejét, majd óvatosan kiemelte a szakajtót is. — Meglelted? Ijedten hátrafordult. Rózsi állt a nyitott ajtóban, és mereven a szakajtóra mutatott. Mária nem törődve a ruhájával, elszántan szorította magához. — Igenis, megvan. Enyém. Nekem adta. Belemarkolt, de keze csak poros rongyokat tapintott. — Te rohadt, elloptad a szerencsétlen öregasszony pénzét! — Teljes erejéből unokanővéréhez vágta a szakajtót. Rózsi ügyesen félre- ugrott, és a nevetéstől dülöngélve hagyta, hogy Mária hanyatt-homlok elrohanjon mellette, le a nyaktörő lépcsőn. Nem törődve a legyekkel, a konyhaajtót sarkig nyitotta, asztalon heverő táskáját fölkapta, belevágta a cigarettát, és a lapos üveget, s nagyanyjára rá se pillantva rohant ki a házból. Két órát ült az állomáson a piszoktól ragacsos váróteremben. A pálinkát a vécében itta ki. Amikor végre a beálló vonat lépcsőjére lépett, a szél sírástól dagadt, nedves arcára ragasztotta a homokszemeket. Könyvszemle Ui Máricz-sorozat Gergely Sándor utolsó munkái közé tartozott áz a regény, amelyet a Szépirodalmi Könyvkiadó most jelentetett meg. A »Felsőbb osztályba léphet« a második világháború éveit idézi fel, de nem a frontok csatazaját, hanem azt, ami a hátországban, a fasizmus elleni munkásharcokban végbement. Ifjú — félig még gyermek, félig mór felnőtt — emberek a könyv főszereplői, akik először ösztönösen, majd tudatosan vállalnak szerepet az illegális tevékenységben. Küzdelmüket,' kalandjaikat ábrázolja az író; pergő ritmussal, együttérzéssel, a személyes emlékek átfütöttségé- veL Móricz elbeszélései Ugyancsak a Szépirodalmi Kiadó vállalkozott a Móricz Zsigmond összegyűjtött művei útnak indítására. A tervek szerint ez lesz a legteljesebb Móricz-sorozat. Kezdetként az elbeszélések két kötete jelent meg: az első az 1900 és 1914 között, míg a második az 1915-től 1925-ig írt munkákat fogja össze. A pályakezdésnek tartott »Hét krajcár« előtti időből több mint harminc elbeszélést vonultat fel a könyv az olvasó előtt, ízelitőt és betekintést adva az írói szemlélet alakulásába, a nyelvi és formai útkeresésbe. A többi irás már művészete fegyverzetének birtokában mutatja az alkotót. S tényként állapíthatjuk meg: a négy .kötetre tervezett »Elbeszélések« a magyar irodalom becses kincseiként kerülhetnek majd föl a könyvespolcokra. A vallomás kényszere Fordította: Sigér Imre Megjelent a Lity era túrna ja Gaz- jeta 1973. május 9-i számában. Nem mindig jár együtt tudományos igényesség, tájékozottság és könnyed írástudás, Ortutay Gyula munkásságában viszont meglelhető. Tanulmányainak, emlékezéseinek, vázlatainak most közreadott kötete — a »Fényes, tiszta árnyak« — a néprajz- tudóst éppúgy elénk állítja, minta művészetértő, s -élvező olvasót, illetve a kultúrpoliti- kust. Külön fejezetbe kerültek a néprajzi tanulmányok, így a nyíri, s rétközi parasztmesékről szóló, az ifjúság és a folklór kapcsolatát vizsgáló, a népmese, a népdal jövendőjét taglaló. Egy másik csoport a Radnóti Miklósnak szentelt írásokból áll, aki — mint a szerző vallja — az ő életének »külön fejezete«. Portrék Szabó Pálról, Veres Péterről, Szekfű Gyuláról, Babits Mihályról, a szegedi évek fölidézésének érdekes dokumentumai — sok más mellett ezek alkotják a Kötetet. Lovak, lovasok Témáját, kiállítását tekintve egyaránt figyelemre méltó albumot nyomatott ki a Corvina Kiadó. Nagyrévi-Neppel György könyve — »Huszárok« — áttekinti e sajátos fegyvernem történetét a - nomád lovastól az 1848-as magyar szabadságharc huszárjain át a kozákokig. A tömör, gazdagon illusztrált szöveget fekete-fehér és színes nyomatok sokasága — mintegy 150 kép — követi, elénk varázsolva a kacagányok. menték, a francia, dán, angol, s sok más nációbeli huszárok színes világát, küzdelmeit. (M.) Nádasdi Éva SEBESÜLTEN Iiért nem repül az a madár! Piros szálak megbűvölik, fekete szemek bámulják, hogy sirdogál. Repülni újra nem tanít senki, menedéked csupán sebesült szárnya '. ne kérj segítséget, bár, ha bicegve, szállj el, mert piros szemekkel, fekete szállal megkötöznek.
