Somogyi Néplap, 1973. július (29. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-15 / 164. szám
EGY HÉT a világpolitikában Közel-keleti diplomácia HZ ESEMÉNYEK KRÓNIKÁJA Etavomdiul-« a közel-keleti probléma a holtpontról? — ez \ a kérdés foglalkoztatta a héten a nemzetközi élet megfigyelőit, hiszen nap mint nap egész sor diplomáciai tárgyalás, hivatalos és félhivatalos nyilatkozat híre érkezett az j érdekeit országok fővárosaiból. Az egyiptomi diplomácia volt j a legaktívabb. Hafez Iszmail, j Szadat elnök nemzetbiztonsági | tanácsadója, Moszkvába uta- j zott, hogy a szovjet—egyipto- j mi együ Mműköd ésről tárgyal- ! jón a szovjet vezetőkkel, s egyben tájékoztatást kérjen a Brezsnyev—Nixon csúcstalál- ! kozán a közel-keletről elhangzottakról Az egyiptomi diplomatát — s ezt a tényt érdé- j más aláhúzni — fogadta Leo- , nyid Brezsnyev is. A kairói ( külügyminiszter, El-Zajjat, ; ugyanekkor Belgrádban és Bécsben folytatott eszmecserét, majd Párizsba átázott. ) A jugoszláv fővárosban teljes rokonszenvre talál- i hatot, Bécsben pedig közvetítői készségre. Az osztrák kormány emléke- i zetes módon egy úgynevezett »-szakaszos« tervet dolgozott ki, s ezt ajánlja elfogadásra J Izraelnek és az arab országoknak: e szerint a megszállók fokozatosan ürítenék: ki az arab területeket, illetve legalábbis ígéretet tennének a kiürítésre. Go Ida Meir izraeli miniszterelnöknek közismerten jó kapcsolatai vannak Kreisky osztók kancellárral, legutóbb a Szocialista In tér- naoionálé egy összejövetelén találkoztak. Ugyancsak osrtráSc diplomata, igaz, az ENSZ kék zászlaja alatt, Kurt Waldheim, a világszervezet főtitkára ajánlkozott fel még újabb közvetítésre. Egy New York-i sajtó- ebéd díszvendégeként kijelentette, hogy a »csendes diplomácia« módszerét eredményesebbnek tartja, mint a Biztonsági Tanács •'ilvános vitáit, ezért maga is | sz közel-keleti körútra inilnl. Az arab világ monarchikus -s nyugatibarát felében is van mozgolódás. Erre vall Húszáéin jordániai király londoni tja és Fejszál, szaúd-arábiai r alkod ónak az a feltűnő nyi- atkozata, hogy Európa közvetítetne a közel-keleti válságán. Az arab világ másik fe- ből idézhetjük Buteflika al- »riai külügyminiszter véleményét: Izraelnek mindenek - ’őtt a palesztinokkal kell irgyailmia. Ügy, mint annak ’éjén Franciaország tette, nikor megbízottait elküldte : Algériai Nemzeti Felszaba- ' ási Front képviselőihez. Bu- 'l’lika ezt a kijelentést Pásban tette, ahol felújította, utóbbi éveicben akadozó "ranciá—algériai »»párbeszédet", és új alapokra segítette a két ország együttműködését. A diplomáciai aktivitás anHétf«: Rogers amerikai külügyminiszter tárgyalásai Prágában a csehszlovák vezetőkkel. Muhkástüntetés Monte- videóhan az elnöki-tábornoki diktatúra ellen. Kedd: Kádár János Jugoszláviába utazott. A Szovjetunió és a VDK vezetőinek tárgyalásai Moszkvában. Szerda: Átadták Leonyid Brezsnyev- nek a Lenin békedíjat. Szadat nemzetbiztonsági tanácsadója Moszkvába érkezett. Csütörtök: Walter Scheel nyugatnémet külügyminiszter Washingtonban amerikai vezetőkkel konzultált. Nixon elnököt tüdőgyulladással kórházba vitték. Péntek: Kádár János befejezte megbeszéléseit Tito elnökkel. Campora argentin elnök nyilvánosságra hozta lemondási szándékát, hogy Peront visszasegítse az elnöki székbe. Szombat: A szovjet—1vietnami tárgyalások befejezése. El Zajjat egyiptomi külügyminiszter bécsi megbeszélései után Párizsban ismerteti a kairói elképzeléseket. nak előjele tenne, hogy a Közel-Keleten valóban a kibontakozás felé indulnak el a válság részvevői? A magam részéről ezt kétlem. Visszaemlékezem arra a helsinki beszélgetésre, amelynek során a világsajtó egyik legtekintélyesebb közel-keleti szakértője megemlítette, hogy Kissinger, Nixon elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója és »sztárdiplo- matája« még nem hajlandó kezébe venni a közel-keleti iratcsomőit Az említett szakértőnek Kissinger azt mondta, hogy csak ha szabad kezet kapna és mentesülhetne bizonyos amerikai »«lobby« nyomástól, akkor látna hozzá a közel-keleti kusza szálak kibogozásához. Ebben pedig burkoltan található annak közlése, hogy bizonyos amerikai körök ma még hallani sem akarnak arról, hogy Washington a legcsekélyebb mértékben is eltávolodjék Izraeltől, s közeledjék az arab országokhoz. A közel-keleti válság annál plasztikusabban rajzolódik ki a nemzetközi horizonton mennél jobban látszik az európai enyhülés, mennél inkább mutatkoznak pozitív jelenségek a világ más tájain is. Helsinki visszhangja átterjedt az elmúlt hétről az európai fővárosokban sorra-rend re elemezték a Finlandia palotában, a biztonsági és együttműködési értekezlet első szakaszán történteket. Általános volt a vélemény, hogy jó rajtot vett a konferencia. Az együttműködési készség a nézetek különbözősége ellenére i6 meghatározó jellegű az európai kapcsolatokban. Nem kell már attól tartani, hogy a »»helsinki szellem«, majd a »-Camp Da- vid-i szellem« az enyhülés ígérete után politikai-diplomáciai összecsapásokhoz vezetett. A tiltakozás ellenére Francia atomrobbantás Franciaország — a jelekből ítélve — rövidesen megkezdi újabb nukleáris kísérletsorozatát a Mururoa szigetek térségében. Ezt látszik igazolni az is, hogy egy K—C—135 mintájú francia katonai repülőgép érkezett Tahitira. Általában ezt a gépet szokták felhasználni arra, hogy nagy-távolságon át kövessék az atomrobbantás nyomán keletkező radioaktív felhőt. A kísérlet ellen tiltakozó nemzetközi hadjárat változat0 Somogyi Néplap lan erővel folyik. Juan Velasco Alvarado perui elnök pénteken este Limában bejelentette, hogy országa megszakítja a diplomáciai kapcsolatokat Franciaországgal, ha végrehajtják a robbantásokat. Szombaton útnak indult a Mururoa szigetek térsége felé a Canterbury nevű új-zélandi fregatt, hogy felváltsa az Uta- go nevű hajót, amely Fraser Colman munka- és bevándor- lásügyi miniszterrel a fedélzetén tiltakozásképpen ezeken a vizeken cirkál. A miniszter át fog szállni a Canterbury fedélzetére és továbbra is a kísérletek térségében marad. E sorok írója is ott volt Helsinkiben. s hallgatva a külügyminisztereket, akik egymásután tettek hitet a békés egymás mellett élés elve és gyakorlata mellett, eszébe jutott, hogy 15 éve még a NATO folyosóján Spaak, az akkori NATO-főtitkár, egyenesen »»ördögi találmánynak« nevezte a békés egymás mellett élést, amelyet »a szovjetek a Nyugat éberségének elaltatására agyaltak ki«. Mekkora változás ment végbe Európában! Ázsia és az indokínai félsziget problémái kerültek előtérbe a szovjet—vietnami legmagasabb szintű tárgyalásokon. Le Duan és Pham Van Dong vezetésével vietnami párt- és kormányküldöttség járt Moszkvában. Leonyid Brezsnyev leszögezte, hogy miután a háború idején meggyőzően érvényesült a szovjet—vietnami barátság hatékonysága és ereje, most, a béke napjaiban tovább erősítik a két nép testvériségét. A Szovjetunió úgy döntött, hogy az egész eddigi segítséget, amit a VDK- nak nyújtott, térítésmentesnek tekinti, azaz ajándékként adja Vietnamnak. A héten a dél-amerikai események is magukra vonták a világ figyelmét. Uruguayban még tart az erőpróba: Borda - berry elnök és a hadsereg reakciós vezetői megkísérlik megnyirbálni a demokratikus szabadságjogokat, de a dolgozók nagy tömegeivel találják magukat szemben, akik általános sztrájkot hirdettek és tüntetéseken fejezik ki tiltakozásukat. A kis Uruguay mellett a hatalmas Argentína is (harmincszor akkora, mint hazánk!) mozgalmas napokat él át. Dr. Hector Campora, az új köztársasági elnök, aki alig két hónapja vonult be a rózsaszín házba, váratlanul bejelentette lemondását, hogy így átadhassa helyét Juan Domingo Peronnak, Argentína volt diktátorának. Most már ■látszik, hogy valóságos forgatókönyv szerint történik a hatalom átjátszása a 77 esztendős tábornoknak, aki madridi számkivetésében 17 éven át várt erre a pillanatra. A rövidesen kiírandó elnökválasztáson Peron már biztosra mehet azért is, mert a korábbi vetélytárs, a Radikális Párt vezetője lesz alelnökiként jelölttársa. Argentína gazdasági gondjai és társadalmi bajai indokolják, hogy »»a gondviselés küldöttéhez«. Peronhoz folyamodjék az uralkodó osztály. Egy kevéssé ismétlődik meg, ami Párizsban Vietnam támogatja Kambodzsát A VDK külügyminisztériumának szóvivője nyilatkozatban foglalkozott a thaiföldi csapatok kambodzsai bevetésének kérdésével. Az a tény. hogy az Egyesült Államok a Kambodzsa elleni nagyarányú légitámadásokon és a saigoni fegyveres erők bevetésére irányuló kísérleteken kívül még thaiföldi zsoldosokat is felhasznál Kambodzsa elleni agressziójában, azt jelenti, hogy minden eddiginél durvábban megsérti Kambodzsa függetlenségét, szuverenitását, területi integritását és semlegességét. A vietnami nép eltökélte, hogy fokozza a kambodzsai néppel vállalt szolidaritását, támogatja az amerikai agresz- sziió ellen vívott honvédő harcát — fejeződik be a VDK külügyminisztériumának nyilatkozata. Módosították trak alkotmányát A bagdadi rádió bejelentette, hogy -módosították az iraki alkotmányt. A módosítás értelmében A1 Bakr elnök veszi át a miniszterelnöki és a vezérkari főnöki teendők ellátását is. Az iraki forradalmi parancsnokság tanácsának ülésén született döntés alapján az elnök a jövőben közvetlenül ellenőrzi »az ország függetlenségével, területi integritásával, valamint belső és külső biztonsága védelmével összefüggő intézkedéseket«. Felhatalmazták továbbá az elnököt a kormány tagjainak, az állami hivatalok, valamint a hadsereg vezető tisztségviselőinek és a diplomatáknak a kinevezésére, illetve felmentésére, továbbá a nemzetközi tárgyalások és a külföldi országokkal kötött szerződések ellenőrzésére. Az alkotmány módosításáról a forradalmi parancsnokság tanácsának július 8-i ülésén döntöttek, egy héttel az államellenes összeesküvés leleplezése után, a részletes intézkedéseket azonban csak szombaton hozták nyilvános» ságra. Egy interiú miatt PHAM VAN DONG ÉLETRAJZA Pham Van Dong, a Vietnami Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke. 1906-ban született, 1925 óta vesz részt a forradalmi mozgalomban. 1929 elején a Vietnami Forradalmi Ifjúsági Szövetség regionális végrehajtó bizottságának tagjává választották (a szervezet az indokínai KP elődje), majd májusban a szövetség központi bizottságának tagja lett. 1929 júliusában letartóztatták és Con Dao szigetére száműzték. A letartóztatásból 1936 júniusában szabadult, azonban a francia gyarmatosítók továbbra is szigorú rendőri felügyelet alatt tartották. 1940-ben illegálisan Kínába utazott, ahol Ho Si Minh elvtárs másokkal együtt megbízta, hogy térjen haza a forradalom előkészítésére és a Viet Minh mozgalom zászló- bontására. A Kínával szomszédos tartományokban, a nemzeti kongresszuson, melynek döntenie kellett az általános felkelésről és a nemzeti felszabadítási bizottság megalakításáról, Pham Van Dong elvtársat beválasztották a Nemzeti Felszabadítási Bizottságba, mely később ideiglenes kormánnyá alakult át. Az 1945. évi augusztusi forradalom győzelme, a VDK megalakítása után pénzügyminiszterré nevezték ki. 1946 májusában a vietnami nemzetgyűlés Franciaországba látogató baráti delegációját vezette, 1946-ban a Fontanableau-i konferencián tárgyaló kormányküldöttség vezetője volt. A nemzeti ellenállás idején Pham Van Dong elvtárs Dél- Vietnamban tartózkodott mint, a párt kb és a kormány különleges megbízottja. 1947-ben az Indokínai Kommunista Párt (ma a Vietnami Dolgozók Pártja) Központi Bizottságának póttagjává választották, 1949-ben a párt kb tagja lett. 1949 augusztusában miniszterelnökhelyettessé nevezték ki. 1951 februárjában, a Vietnami Dolgozók Pártja alapító kongresszusán a politikai bizottság tagjává választották, ezt a tisztségét máig is betölti. 1954 májusában a genfi indokínai konferencián hazája kormányküldöttségének vezetője volt. 1955 szeptembere óta a VDK miniszterelnöke. (MTI) 1958-ban, De Gaulle hatalomra kerülésével. Magyar szempontból a hét legfontosabb eseménye Kádár János jugoszláviai látogatása, Tito elnökkel folytatott megbeszéléssorozata volt. Elsősorban a két ország és a két párt kapcsolatainak továbbfejlesztése adta meg az eszmecsere jelentőségét, különös hangsúlyt kaptak a gazdasági kérdések, de jó alkalom nyílt a külpolitikai és a nemzetközi munkásmozgalmi helyzet áttekintésére is. A két vezető tv-nyilatkozatai — a közös közleménnyel együtt — jól tükrözték a megbeszélések baráti, elvtársi, szívélyes jellegét. Pálfy József Hazarendelt diplomaták Jordánia és Tunézia kölcsönösen visszahívták tuniszi, illetve aimmani diplomáciai képviseletük vezetőit. Noha a hivatalos indokolás szerint csak »»konzultációról« van szó, a megfigyelők rámutatnak, hogy a két ország diplomáciai szakítás küszöbén áll azóta, hogy Burgiba tunéziai elnök egy bejrúti lapnak adott nyilatkozatában »»mesterséges államnak« nevezte Jordániát. Az An Nahar című lapban megjelent interjúban Burgiba egy palesztin állaim létrehozását javasolta Jordánia terülie- tén. A tunéziai elnök cáfolta ugyan, hogy kijelentése ilyen formában hangzott volna el, az interjú azonban éles tiltakozást váltott ki jordániai részről. Argentínában nyugalom van Peron Campon „rendkívüli4, tettéről Az argentin kongresszus pénteken csaknem négyórás zajos vita után, de végül is elfogadta Campora elnök és Solano alelnök lemondását. Az alkotmány értelmében ideiglenesen a képviselőház elnöke, Raul Alberto Lastiri vette át az elnöki teendők ideiglenes ellátását és nyomban le is tette az esküt. Az új ideiglenes elnök — az őrségváltás következő lépéseként — kijelölte az új kormányt is, amely gyakorlatilag azonos a régivel, csupán két tárca cserélt gazdát: 25 éves a magyar—bolgár barátsági szerződés a külügyminiszteri tárcát AT- berto Vignes, a belügyminiszterit pedig Benito Llarni vette át. Az új ideiglenes elnök bejelentette, hogy haladéktalanul kiírja a választásokat. Juan Domingo Peron pénteken este rövid, 11 perces rádió- és teievízióbeszádében köszönte meg Hector Camporó- nak »rend': ívüll tettét«, azt. hogy az e!rö’.. j-ÜVtséget vállalva, ismét győzelemre juttatta a peronista mozgalmat, majd késznek mutatkozott a tényleges hatalom átadására is. Peron egyértelműen ugyan nem fogadta el az elnökjelöltséget. de egész beszéde ennek az elfogadásnak az óvatos körülírása volt. Kijelentette, hogy mozgalma tiszteletiben fogja tartani az alkotmányt. Argentínában — mint az AFP jelenti — mindenütt nyugalom honol. Az ország Negyedszázaddal ezelőtt, i , 1948. július 16-án írták alá a magyar—bolgár barátsági, együttműködési és kölcsönös '• ; segítségnyújtási szerződést. A barátsági szerződés alá-' 1 írását egy évvel megelőzte a két ország első kereskedelmi és fizetési egyezménye, amelynek azonban politikai jelentősége jóval nagyobb volt gazdasági értékénél, hiszen a háború és a fasizmus által a végsőkig sanyargatott, elmaradott két ország kapcsolatkeresését jelentette, ami a háború előtti helyzetet illeti: Bulgária — amelytől főként dohányt vásároltunk — mind- \ össze fél százalékkal részese- ■ deU hazánk egyébként sem \ komoly értékű külkereskedelmében. A kölcsönös áruforgalom 1947 és 1966 között körülbelül a huszonötszörösére emelkedett. Az 1971—1975 közötti előirányzat értéke csaknem 400 millió rubel. A kereskedelem a gazdasági együttműködésnek jóllehet az alapvető, ám kétségtelenül a kezdetlegesebb formája. A magyar—bolgár gazdasági és tudományos—műszaki együttműködési bizottság tizenöt éve történt megalakítását követően, s éppen e bizottság eredményes tevékenysége következtében sikerrel próbálkozunk más formák alkalmazásával is, részben a KGST keretében, részben kétoldalúan. Külön figyelmet érdemel a Kádár János és Todor Zsivkov megállapodása alapján nyolc évvel ezelőtt létrejött In- transzmas magyar—bolgár közös társaság, amely mind profilját, mind az együttműködés formáját tekintve egyedülálló a szocialista országok gyakorlatában. Az Intranszmas bebizonyította életképességét, a másik közös vállalat — a zöldség—gyümölcs—szóló termesztésének és betakarításának gépesítését szolgáló Agromos — életképességét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy létrejötte után hamarosan csatlakozott hozzá a Szovjetunió i*. ' egész területéről egyetlen incidenst sem je', entettek. A DP A első helyzetmaigya- rázatában megállapítja, hogy Argentína politikai jövőjével kapcsolatban igen sok kérdés megválaszolatlan marad. A válság egyelőre ellenőrzés alatt áll, a korábbi súlyos kétségek azonban változatlanul fennállnak. A hírügynökség megjegyzi, hogy mindenki számított Peron szerepének növekedésére, de arra már nem, hogy az államelnökséggel járó rutinmunkát is magának. kívánja megszerezni.