Somogyi Néplap, 1973. július (29. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-15 / 164. szám
Táncosoké kulcsa Az idei IV. nemzetközi | szakszervezeti néptáncfeszti-1 vái eseménysorozatát szómba- | ton nyitották meg a szegedi Széchenyi téren. A több mint egyhetes programom részt vevő csoportok, köztük bolgár, csehszlovák, szovjet, jugoszláv, lengyed és román együttesek — összesen több mint ötszáz táncos — igazi ünnepi hangulatot teremtve, népviseleti öltözékben. manettánccal vonult a belváros utcáim át a Széchenyi térre. A zászlódíszbe öltözött tamácsháza előtt felsorakozott csoportokat az épület erkélyéről úttörő harsonások a feszival szignáljának el- j játszásával köszöntötték. Vas- j Witteg Miklós, a SZOT alel- nöke mondott megnyitó beszédet, majd meggyújtották a fesztivál lángját. Ezután Papp ; Gyula, a szegedi tanács elnökhelyettese, a fesztivál intéző bizottság elnöke, átadta a város díszkulcsát a táncosoknak, akiket így jelképesen Szegeden tartózkodásuk időszakára a város tiszteletbeli polgárává fogadott. A gondos munka eredménye Rekordtermés Ráksiban A mezőgazdaság nagy nyári erőpróbájának vágjunk tanúi napjainkban. Közös gazdaságaink most ide összpontosítanak minden erőt. Érett a gabona. — Ma süt a nap, de ki tudja a mostani kiszámíthatatlan időjárásnál, holnap nem sza- | kad-e az eső, és kényszerpihenőt kell tartani — mondta Se- j bők József, a ráksi Űj Élet ; Termelőszövetkezet föagronó- I musa a napokban. Mintha csak megérezte volna ... Már egy hete, hogy befejezték az őszi árpa aratását. Rekordtermést takarítottak be az idén, 60 hektárnyi területükön 53,4 mázsás átlagtermést értek el a tavalyi 45 má- J zsaval szemben. A takarmány- | búza aratásai is befejezték, itt is magasabb átlagtermést takarítottak be, mint az előző években. Ugyancsak 60 hek- i táros területük a tavalyi 42 mázsás átLaggaL szemben most 45 mázsát adott hektáronként. A kilátások kedvezőek, bár az aratás nagyobb része még visszavan. 228 hektár búzájuk (átlagtermését óvatosan 35 mázsára becsülik!) és 85 hektár tavaszi árpájuk vár még betakarításra. 19 erőgépük és két kombájnuk van. Nem kevés ez? — De igen! Ki kell használnunk a nap minden óráját. Lelkiismeretesek a kombájno- saink, »harmattól—harmatig« dolgoznak, s ez napi 14—16 óra munkaidőt jelent. Természetesen ugyanígy dolgoznak a terményszállítók is. Nálunk törzsgárda van. Nagyon nehéz 25 nap vár erre a törzsgárdára, hacsak az AGROKER nem segít! — Milyen segítséget várnak, alkatrészhiány van talán? ' — Nem, mi felkészültünk erre a nagy kampányra, géphiba miatt nem kellett állni. Ilyenkor lehet lemérni a téli gépjavítás eredményességét. Az alapos, körültekintő munka soha nem hazudtolja meg önmagát. Mi másfajta segítséget várunk: az egy évvel ezelőtt szállításra leszerződött kombájnt várjuk. — Hogyan készültek föl a betakarított gabona tárolására? — Csak a közős gazdaság és tagjaink szükségletét tároljuk itt helyben. Gazdasági épületeink padlástere alkalmas erre a célra. Folyamatosan szállítunk a gabonafeldolgozó vállalat raktáraiba is, a fölösleget értékesítjük. Arra a kérdésre, hogy minek tudja be az eddigi kedvező terméseredményeket, így válaszolt a főagrdnómus: — Nagy gondot fordítottunk a talajerő utánpótlására, az alapos talajelőkészítésre, jó földbe került ősszel a mag. A tavaszi utókezekési munkálatok se maradi<? R. i. SORSOK A KARTONOK MÖGÖTT Időraktár az alagsorban Ha valaki lenez az utcáról ide, az alagsorba, csak a polcokat látja, s ebből arra következtet, hogy valamiféle raktár ez a szakszervezetek kaposvári székhazában. Az is, csak éppen időraktár. Köny- j vek, kartonok őrzik a napokat, heteket, hónapokat, éveket, évtizedeket, amelyeket | 1929 óta ki-ki eltöltött egy-egy í munkahelyen. Olyan a rend és | a tisztaság, mint egy patika- ' ban, pedig sárguló lapok, fősz- j ló lapu könyvek tömege között búvárkodnak itt állandóan. Ahogy a polcok között sétáltunk, eszembe ötlött egy versrészlet Kosztolányi Dezsőtől: »■Beírtak engem mindenféle Könyvbe 'l és minden módon számon tartanak. / Porzó-sza- gú, sötét hivatalokban / énró- lám is szól egy agg-szürke lap.« Ez itt éppen fordítva kellemetlen. A nyugdijat csonkíthatja meg, ha valakit nem írtak be valamilyen könyvbe, márpedig 1945 előtt kedvelt furfamg volt, hogy egy idő múlva kijelentették a dolgozót, a tulajdonosok ugyanis sajnálták a pénzt a biztosításra. Ennek egyik módja volt, hogy megegyeztek a dolgozóval, s inkább valamivel többet fizettek neki. A munkát vállaló olykor nem is sejtette, s csak, most, amikor nyugdíjba megy, s keresi a régi munkaviszonyát, döbben rá — hiányzik a könyvből az ilyen vagy olyan cégnél töltött ideje. Pedig sokszor egy nap is számit, éppen attól nem szakad meg a murtkaviszony folyamatossága. Ezért a Társadalombiztosítási Igazgatóság jarulékügyi osztályának munkatársai nagyon gondosan utánanéznek minden napnak. Nem adatokat látnak, tudják, hogy munkában megfáradt emberek reménye fosztana szét a nyugdíjazás előtt, ha nem így dolgoznának. Pedig csöppet sem könnyű ösz- szeszedni az adatokat, kiváltképp, ha valaki sokfele dolgozott az országban. Telexüzenetek mennek a társigazgatóságokhoz. telexüzenetek jönnek vissza, könyvek seregét lapozzák — mire pontosan meg tudják mondani a szolgaiad Könyvek helyett komputer időt. Ludvig Nándor osztály- vezető megmutatta az alagsori birodalmat. Ahogy mentünk szobáról szobára, az egyik íróasztal oldalánál egy széket pillantottam meg, rajta tizennyolc kisebb-nagyobb könyv, súlyra legalább tíz kiló. A csoportvezető egy 1933-ban született férfi szolgálati idejét állapítja meg ezek segítségével. Benyitunk a raktárba. Polcok és polcok tele kartonokkal. Az 1935-ben született Aba Attilával kezdődik és az 1903- ban született Zsvolenszki Ist-1 vánnal fejeződik be a kartonok sora. Sok-sok szekrény is van, ezekben könyvek, másokban bélyeglapok kötege. Az osztályvezető elmondta, hogy szeretnék, ha egy-egy ember anyaga egy helyre kerülne, sokkal gyorsabban megtalálnák akkor a keresett adatokat. Ezt az újítást már elkezdték megvalósítaná azonban még hosszú időt vesz igépybe, amíg a végére érnek. — Mennyi adatot tárolnak az alagsorban? — Mintegy nyolcszáz méter hosszan két és fél millió karton sorakozik. S akkor még nem számítottam az egyéb nyilvántartási könyvekben feldolgozásra váró körülbelül egymillió adatot. Még félmillió lapot kell megírni ahhoz, hogy ezek az adatok is kartonna kerüljenek. — Mennyivel szaporodik évente a lapok száma? — Az üzemek mintegy hatvanezer személyi kartont küldenek be, igen nagy gondot okoz ezeknek az elhelyezése. — Meddig őrzik a munkaviszonyt rögzítő föl jegyzéseket? — Hetvenöt évág tároljuk. — Hány ügyet intéznek egy évben? — Egyre többet. 1967-ben | még tizenegy ezer ügydarab j érkezett, tavaly pedig már 15 | ezer. Nemcsak a nyugdíj előtt [ állók fordulnak hozzánk, ha- i nem azok is, akik a szabadsághoz, a jubileumi jutalomhoz, karpótlékhoz kérik az eddigi muntoaviszany kimutatását. Egyébként sokan kiváncsiak az utóbbira, s tíz forint illeték lerovása ellenében ki is mutatjuk bárkinek. Sokat beszélgettünk arról, hogy a kartonok mögött emberi sorsok vannak. Az osztályvezető megmutatott néhány muzeális értékű kartont, amely kordokumentum is, hiszen azt bizonyítja, hogy a harmincas években 92 éves meg 89 éves férfi is vállalt munkát. Kíváncsi voltam rá, kiknek a munkában töltött idejét a legnehezebb összeszedni. Az alföldi kukikosakat, a pincéreket, azután az ácsokat, kőműveseket, idénymunkásokat említették. Előfordul, hogy harminc karton adataiból áll össze egy munkásélet teljes képe. Előfordul, hogy olyan asszony kér például nyugdíjat, aki négyszer ment férjhez. A leánynevét is számítva, öt néven keresik a munkahelyeit. Kuriózum, hogy egy asszony inkább vállalta a kevesebb szolgálati idő kimutatását, minthogy a mostani férje megtudja, hogy ő tulajdonképpen a negyedik. Akiknek elánevük van, akik magyarosították a nevüket, azok is több munkát adnak az itt dolgozóknak. A raktárban mindig mindent könnyen meg lehet találni. Ez az osztályvezetőnek és munkatársainak az érdeme, hiszen sok-sok szakmai újítással — a fölfelé terjeszkedéssel, a könyvek adatainak kartonra írásával stb. — érték el. így aztán érthető, hogy ma már átlagosan két-két és fél nap alatt intéznek el egy ügyet, míg hat évvel ezelőtt még haxom-haiam es fél nap alatt. A szakemberek szerint az adatoknak ez a tárolása megeri az ezredfordulót. A nyolcvanas évektől azonban munkába lép a központi adatbank, s a komputer egy gombnyomásra pillanatok alatt megmondja, ki hol és meddig dolgozott. E lapok egy része azonban biztosan megmarad akkor is kordokumentumnak. ■ I I . Lajos Géza FELHÍVÁS a fizikai dolgozók gyermekeinek megsegítésére A Somogy megyei Tanács, a Szakszervezetek Somogy megyei Tanácsa, a Hazafias Népfront és a KISZ Somogy megyei Bizottsága felhívással fordul a megye lakosságához, az üzemekhez, a vállalatokhoz, a gazdaságokhoz, a szövetkezetekhez, az intézményekhez és a munkaközösségekhez, hogy vegyenek részt a fizikai dolgozók hátrányos helyzetben lévő gyermekeinek megsegítésére indított társadalmi akcióban. Szocialista államunk a nemzeti jövedelemből számottevő összeget fordított és fordít az oktatási—nevelési intézmények fejlesztésére, korszerűsítésére. A megye intenzív fejlődéséből adódó megnövekedett kulturális igények azonban szükségessé teszik az óvodák, az általános iskolák és a kollégiumok gyorsabb ütemű fejlesztését. Biztosítanunk kell, hogy valamennyi gyermek — a fizikai dolgozók környezetből eredő, szociális és kulturális hátrányokkal küszködő gyermekei is — kedvező feltételek között végezhesse tanulmányait, és képességéinek megfelelően készülhessen föl az életre. A munkaerőbázis nevelése, képzése közös érdekünk. Ezért megyénk egész társadalmának feladata, hogy csökkentse, megszüntesse azokat a tényezőket, amelyek lassítják a társadalom belső mozgását, akadályozzák az egyéni képességek kibontakoztatását, az egyéni adottságoknak, hajlamoknak megfelelő elhelyezkedését a társadalmi termelésben. Felhívásunkban sok ezer munkás és parasztember gyermekének jogos igényét tolmácsoljuk. Több óvodai, kollégiumi, napközi otthoni helyeit, korszerűéin fölszerelt, derűs második otthont biztosító iskolákat kérnek. Várják a társadalom erkölcsi és anyagi támogatását, amelyet felnőttként majd többszörösen visszafizetnek. A társadalmi megsegítés változatos formái közül néhány fontosabbat sorolunk fel: 1. Kollégiumi alap Egy kollégiumi hely megváltása 50 000 Ft. A megváltott kollégiumi helyeket a befizető szervek tölthetik be kizárólag munkás- és paraszt- szülők gyermekeivel. A kollégiumi helyeket több gazdasági egység vagy helyi tanár» közösen is megválthatja, A végrehajtó bizottság biztosítja, hogy a megváltott kollégiumi helyek a befizetést követő tanévtől kezdve rendelkezésre álljanak. 2. Megyei ösztöndíj Egy tanuló ösztöndíja tanévenként 2000—4000 forint lehet. Az ösztöndíjalapra befizető szervek, közösségek javaslata alapján a társadalmi ösztöndíjat a megyei ösztöndíjbizottság tanévenként adományozza az arra rászoruló és érdemes munkás- és parasztszármazású tanulóknak. 3. Munka- és eszközfelajánlás a) új kollégiumok, diák- othonok tervének elkészítésére; b) tereprendező, anyagszállító és egyéb munka elvégzésére; c) szertárak. fölszerelések bővítésére és korszerűsítésére; d) sportudvarok létesítésére stb. A felajánlások pénzbeli értékéről az intézmények vezetői nyilvántartást vezetnek. 4. A lakosság közvetlen befizetései Egyének pénzbeli befizetéseikkel közvetlenül is támogathatják az akcióprogram megvalósítását. Ebben az esetben az összeget postautalványon kell feladni a következő címre: Somogy megyei Tanács V. B. pénzügyi osztálya, Kaposvár, Május i 1. utca 10. A postautalvány hátoldalán a »Közlemény« alatt fel kell tüntetni az összeg célját. A társadalmi akció legfőbb szerve a társadalmi felügyelő bizottság, amely dönt a kollégiumi alapra befolyt összegek felhasználásáról, ellenőrzi a pénzeszközökkel való rendeltetésszerű gazdálkodást. Bízunk abban, hogy felhívásunk ezúttal is kedvező visszhangra talál Somogy egész társadalmában, s jelentős lépést tehetünk előre a szocialista művelődéspolitika megvalósításáért. Somogy megyei Tanács Szakszervezetek Somogy megyei Tanácsa Hazafias Népfront Somogy megyei Bizottsága KISZ Somogy megyei Bizottsága A győztes kaposvári Kandó brigád VETÉLKEDŐ A VOLÁN TRÖSZTNÉL A Volán 13. számú Vállalat Füredi utcai telephelyének partiirodajaban találkoztam a »boldog csapattal«, ahogy Harsányt Edit csoportvezető, a kulturális, agitácios, propaganda- és sportbizottság elnöke nevezte az országos szocialista brigádvetelkedő győztes négy főnyi csapatát, mely Tartán, a ta'ösztdontön tizenhárom vállalat tizennégy csapata közül a legjobbnak bizonyult. Szerelők. Sárközi Ferenc, Horvath Tibor, Máté Lajos, Hernesz István jó hírnevet szerzett a kaposvári vállalatnak. Most vásszapergetve az elmúlt hónapok eseményeit, a felkészülésről, azaz tulajdonképpen a folyamatos önművelésről esett szó. De közben nem szabad megfeledkeznünk a Kandó brigád többi tagjáról earn, hiszem most négyük helyett is dolgoznak. Nemcsak ebben tartanak össze a szocialista brigád tagjai, hanem a szórakozásban, a pihenésben is, A szocialista brigád rendszeresen teljesíti vállalásait, a legtöbb társadalma munkát is atgjaa végezték. Sárközi Ferenc balatoni nyaralójában ugyancsak- -s&weeen találkoznak, horgásznák, pihennék, szórakoznak. Horváth Tibor »csapatkapitánynak« nagy a becsülete a brigádban. Jó csapatkapatany, jó csapat — azt hiszem, ez a titka a kaposvári Kahdó brigád győzelmét. — Hogyan látják a győzelmet es rajta keresztül onana» gukat? — Szakszervezet- történetből, irodalomból, történelemiből és a szakszervezeti munkává! kapcsolatos kérdésekből kellett felkészülnünk, ezéklbőí zömében írásos feladatot kap tünk. Februárban jelentkeztünk a szocialista brigádok versenyére — mondja Horvath Tibor. — Reggel kést órával korábban bejöttünk, olvastunk, tanultunk. Azután mindent megbeszéltünk. Ahogy elolvastam Gyurkó Leninről szóló könyvét, Moldova Tisztelet Komlónak című munkáját, nyomban továbbadtam, de úgy, hogy; gyerekek, ezt, érdemes elolvasni! Kiapadhatatlan, úgy vélem, az az élmény, melyet a versenyre való felkészülés, a tanulás jelentett nekik. Szívesem beszélnének róla tovább, egesaen apró eeszäetetag. Ar, ról is, hogy amikor megakadtak valamiben, fölmentek Harsány! Editekhez és közösen tisztázták, mi a tudnivaló. — Az olajos képüket sorra csókoltam — mondja most a csapat »menedzsere«, visszaemlékezve a győzelem utáni első kaposvári találkozásra, A fiúk a segítésért hálából ajándékot vettek Harsán yi Editnek. Abból a pénzből, melyet az I első helyért, a győzelemért | kaptak a tröszttől. Egyenként [ezer forintot. — Hogyan tovább a verseny után? — Továbbra is teljesíteni fogjuk a szocialista brigád vállalását. A győzelem után még hátravan a vállalatok közti országos verseny is, melyre szeptemberben kerül sor Budapesten. A »tananyag« pedig egyre nehezebb. Egyikük kiemel egy példát: — Feladatunk többek között, hogy megismerjük Derkovits festészetiét, A kaposvári Kandó brigád tagjai a részismeretek elsajátítása köziben azonban már megtanulták, hogy a nagyobb tudással nemcsak győzhetnek, hanem boldogabban is élhetnek. Azt hiszem, végül is ez az értelme tevékenységüknek, fáradozásuknak. Tudják; megéri. Horányí Barna Somogyi Néplap