Somogyi Néplap, 1973. június (29. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-16 / 139. szám

VH. AG PROLETÁRJAI, EO YES ÖLJETEK 1 Ara: 80 fillér AZ M SIM P SO M OGY M EGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Leonyid Brezsnyev ma az Egyesült Államokba utazik Pénteken a szovjet főváros­ban közölték, hogy Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára szom­baton délelőtt, helyi idő sze­rint tíz órakor, repülőgépen indul az Egyesült Államokba. Brezsnyev kíséretében lem többek között Andrei Gromi- ko, az SZKP Politikai Bizott­ságánál: tagja, a Szovjetunió külügyminisztere és Nyikolaj Patolicsev szovjet külkereske­delmi miniszter. XXIX. évfolyam 139. szám 1973. június 16. szombat Az országgyűlés egyhangúlag elfogadta a törvényjavaslatot Pénteken délelőtt az országgyűlés foly­tatta az 1972. évi költségvetés végrehajtásá­ról szóló törvényjavaslat vitáját. Az üléses részt vett Losonczi Pál, a Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának elnöke; Ká­dár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke, Aczél György, Aipró Antal, Kállai Gyula, Németh Károly, Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagjai, valamit a Központi Bizottság titkárai és a kormány tagjai. A diplomáciai páholyokban helyet foglalt a budapesti dip­lomáciai képviseletek több vezetője. Beresztóczy Miklós megnyitója után az ülés első felszólalója Bondor József építés­ügyi és városfejlesztési miniszter volt Bondor József: Lakásépítésünk üteme eléri a fellett európai szintet A pértóBgSmiiniszteni baszá- | kiesítési gondokkal küszködtek, moiooótii világosán, kitűnt, hogy j Ezek egy része átmenetinek te­a kormány intézkedésed nyo­mán népgazdaságunk múlt évi fejlődése összességében terv­szerűbbé vált, a fejlődést jel­ző martaléka 4. ötéves terv,ben rögzített arányokhoz közeled­tek, és megfeLetaek a népgaz­dasági terv előirányzatainak — mondotta bevezetőben, majd megáhapíibotta: — Alapvetően fejlődik volt tapaszt alható az épí tőipar műit évi munkájában ás. A beruhá­zási egyensúly .javítására ho­zott intézkedések fceneslet- csöKkemtő hatása, ellenére az épnoi'pargtenrneiése nem csők­ké1 vt, sót. ® lakosság életezjitwo- natát kazmettcmíi befolyásoló lakásépítésben. eppPO a műit évben kimagasló eeedményl értünk el. Javult az épitkiezsé­kinthető, másrészt állami tá­mogatással is elősegítjük ezek megoldását. Kedvezőnek mondotta a mi- 'Hflszter az olyan, termékek ter- ’ meűésének a növekedését, ame­lyeknél a tőkés import aránya viszonylag magas. A cement, a sükpala és az azbesztcement nyomócső tobblettermetese le­hetővé tette az építőanyag-im- por.t erőteljes csökkenését, ami jelentős devizamjegbakarítást enednnényiezetL Javult az építőanyagellátás, -a lakossági igények kielégíté­se káegyensülyozottatobá vált. Az épitőajnyagipari termékek hiánya általában megszűnt. A népgazdaság beruházásait jellemző általános tendenciák sek kflnoemrácáója, a lakosság ^Hhaiással voltak az építőipar és építőanvag-eilátása, fejlődés az építóanyugápar 1972. évi ál- Ikommionális | Sóeszköz-tfejfesztésá tevékeny­ségéire is. A ikivitelező építő­ipar az 1971. évinél mintegy 450 millió forinttal kevesebbet ferdífh&toitt óllóeszköz-áUo- mániyániak fejlesztésére. Ez ateősarfbani arra vezethető visz- sza, hogy a beruházások egyen­súlyának javítására hozott in­tézkedések alapvetően a vál­lalati kategóriába tartozó fej­lesztéseket érintették, amelyek részaránya, a népgazdasági ágak közül az építőiparban a legmagasabb. A Beremen,d! Oamiemtgyár határidő előtt kezdte aiaeg a próbaüzemelést, ugyanakkor vannak olyan | anyagipari. beruházások, ahol nem értük él a tervezett célki­tűzést. Késztetésén, szélt a miniszter a iberűházási 'helyzet javításá­ra tett korimániydinitézkedések- ről, amelyek .pozitív hatása már 1972-ben, jelentkezett, majd nyomatékosan hangsú- lyozfca: gátat feli vetni a nem megfelielően eSőkásizített vagy a népgazdaság teherbír óké- passégével nem számoló beru­házásokat célzó törekvéseiknek. tapasztalható létesítményeknél, az egyedi nagyberuházások építkezésein pedig túlteljesítést értünk el. Az építőiipar múlt évi fel­adatai a korábbi évekhez ké­pest sokrétűbbek és bonyolul­tabbak voltaik. Olyan megvál­tozott gazdasági környezetben kellett a tervfeladatofcat telje­síteni, amikor csökkent és ősz- szetételáben is változott a ke­reslet, módosult és átrendező­dött a termelési struktúra. Ez az építőipar vállalataitól körül­tekintőbb, szervezettebb mun­kát igényel, t. A beruházások tervszerű ála- kítására hozott kormányintéz­kedések hatására az építőipar korábbi fejlődési üteme — az éves terv célkitűzéseivel, össz­hangban, — lelassult. Ennek megfelelően, atz országos építő­ipar termelése 1972-ben az elő­ző évi szinten alakult, a kivi­telező építőipar ,pedig 3—4 szá­zalékkal teljesített többet az előző évinél. Az állami nagyberuházások építési feladatainak megrváló- sítása változatlanul az építő­ipar központi feladata, itt a teljesítés 8 százalékkal emel­kedett. Az építőipari vállalatok 1972-ben S3 egyedi nagyberu­házás és 15, fejlesztési kölcsön­nel támogatott beruházás .kivi­telez ásón dolgozták, emellett öt jieleiijitős ipari beruházás megkezdését illetve előkészí­tését kéHiett iböztosítanduk. Az 1972-ben üzemibe helyezett be­ruházások 90 milliárdos össze­ge meghaladta az előző évi szintet, és ennek eredménye­kén!: a befejezetten állomány növekedése mérséklődött. Az 1972. év tervfeladatait az ópítöanyiagipari vállalatok ter­melési feltóteleiit is befolyásol­ták. Emiatt és néhány válla­lat kifogásolható munkája kö­vetkeztében. termelési elő­irányzatát az építőanyag-ipar nem teljesítette, bár egyes építőanyagok termelése nagy­mértékben nőtt. Néhány ipar­ágiban, például a ibetaneifem- gyártó ipanban, a kő- és ka- vicaitpaii'.ban a korlátozott ter- meáésá tehetőségek miatt érié­— A 15 éves lakásfejlesztés! terv teljesítésének eddigi üte­me alapján az egymillió lakás felépítését éLőirányzó program feltétlen megvalósulása, sőt bi­zonyos túlteljiesítése várható — mondotta ezután. — Az 1972-toen megépített 90 000 la­kás hazánk lakásépítésének történetében egyedülálló telje­sítmény; minden ezer lakosra 8,7 új lakás jut Ez az arány eléri a fejlett európai szintet, meghaladja például Ausztria, Olaszország, az Egyesült Ki­rályság lakásépítésének szín- vonaliát. Kedvezően alakult a lakiások szobaszám szerinti összetétele is: az új lakások­nak 8 százaléka egyszobás: 62 százaléka kétszobás, 30 száza­léka pedig kétszobásnál na­gyobb. Az 1972-.ban élkészült lakások átlagos alapterülete 62 négyzetméter. A lakáseliTáltás rendszerében 1972-ben bevezetett módosítás kedvezően befolyásolta a szö­vetkezeti és egyéb szervezésű, többszintes lakóházépítésben való részvétel feltételeit a munkáscsaládok, a sokgyerme­kesek és a fiatal háziasok ré­szére. Az ebben az évben ki­adott rendelkezések tovább javították a munkások lakás- építési lehetőségeit. A mun­káltató szerveket ösztönöztük, hogy fokozottabban támogas­sák dolgozóik, munkásaik la­kásépítkezéseit. Az új lakások építése és a közművesítés mellett legfon­tosabb feladatunk a lakóház­fenntartási tevékenység fej­lesztése. A tanácsi kezelésű la­kásállomány karbantartásá­hoz és felújításához a lakás­alap brutto értékével arányos pénzügyi eszközök a tanácsok rendelkezésére állmaik. Ez leb? tővé teszi, a laikóháziaivítási te­vékenység előre meghatározott ütemű és irányú, korszerű fejlesztését. — A Magyar Szocialista ■Munkáspárt X. kongresszusa és a Központi Bizottság 1972. novemberi állásfoglalása az építésügyi ágazat tevékenysé­gét is hosszabb időre alapve­tően határozza, meg. A pártha­tározat végrehajtására a mi­nisztérium már eddig több je­lentős intézkedést tett, és ja­vaslatot terjesztett a kormány elé. Ezzel kapcsolatban rámu­tatott: az államháztartás te­herbíró képessége véges, közismert, hogy a célcsoportos lakásépítés teljesítésének pénzügyi korlátái víinnak. Ugyanakkor elterjedt a nagy­arányú szanálásokkal együttjá­ró és költséges városközpontok építésének igénye. Egyetértünk azokkal, akik az ilyen terüle­ten meglevő elmaradást fel akarják számolni, de ennek ütemét egyrészt összhangba kell hozni az ország teherbíró­képességével, másrészt eszté­tikai szempontból sem kívána­tos ennek a feladatnak ro­hammunkával történő megol­dása. Ezért e törekvéseket kor­látozni kellett oly módon, hogy a városközpontok átépítésének folytatását, illetve megkezdé­sét központi engedélyhez kö­töttük. A takarékossági intézkedé­sek közé tartozik az úgyneve­zett magasházak építésének engedélyhez kötése is. A vidé­ki kérelmek kétharmad részét elutasítottuk. Budapesten pe­dig — a fővárosi tanáccsal egyetértésben — 8000 héLyett csak 3300 lakás épül meg ma­gasházakban. — Az építőipari árak és ezen belül a lakásépítési költ­ségek stabilizálására a mi­nisztérium jelentős intézkedé­seket telt és tesz a jövőben is. Az új építőipari árrendelet az építési munkák jelentős részét a hatósági megkötésekkel ki­alakít] «?' ó árformába sorolta, a szabadár a munkák rendkí­vül kis körére szűkült le. Az új árszabályozás számos egyéb szigorítást is tartalmaz, az ár­szint az eddiginél erőteljesebb korlátozását jelenti. Az építőipar műszaki fej­lesztési feladatairól szólva hangsúlyozta azt az alapvető tényt, hogy a munkaerőtartá- lékók kimerülőben vannak. Ezért az élőmunkával való ta­karékosság, az építési folya­matok iparosítása egyik_ leg­döntőbb követelmény. Ezt a célt szolgálta a házgyári háló­zat létrehozása, a panelos építési mód alkalmazása. A lakótelepek megvalósítása so­rán azonban feszültség kelet­kezett a lakóépületek gyorsuló ütemű építése és a kiszolgáló létesítmények (iskolák, óvo­(Foly tatás a 2. oldalon) Vass 1st vasaié és Bullái Árpád az ülésterembe». A Biztensáfl Tanács elnapolta a közel-keleti vitát A Biztonsági Tanács csütör­tökön este július közepére napolta él a közel-keletről in­dított átfogó vitáját. Jakov Ma­lik szovjet fődelegátus, a Biz­tonsági Tanács e havi elnöke az ülésszak elnapolásaikor meg­jegyezte, hogy a szünetet a de­legátusok viteeredmányeinek értékelésiére és nemhivatalos konzultációkra használhatják majd fel. A BT töíbb tagja annak a vé­leményének adott hangot, hogy a vita elnapolása Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP főtit­kárának küszöbön áHó wa­shingtoni látogatása és Nixon amerikai eLnökkel folytatandó tárgyalásai fényében szerfölött célszerű. Annak tehetőségét, hogy a két államférfi megvi­tathatja a közel-keleti helyze­tet, sok delegátus igen nagy jetentősiégűnek nevezte. A vita elnapolását ötórás ülés előzte meg. El Zajjal egyiptomi külügyminiszter és Tekoah izraeli nagykövet is­mét hevesen összecsapott. Hu­ang Hua kínai nagykövet he­vesien bírálta Izraelt és az Egyesült Államokat. Indokínai körkép A szenátus elutasította a Nixón-kormány kérését B—52-esek ismét bombázták Kambodzsa felszabadított területeit SAIGON A saigoni rezsim légiereje pénteken délelőtt, fél órával a tűzszünet szigorú végrehajtá­sáról létrehozott megállapodás életbelépte után, bombázta a Kambodzsát Dél-Vietnammal összekötő egyes számú útvona­lat. A Thieu-karmány képvise­lőije péntek délelőtt javasolta a Dél-vietnami Ideiglenes For­radalmi Kormány képviselő­jének, hogy »technikai okok« miatt napolják el a politikai problémák rendezéséről a franciaországi Calle-Saint- Cloudban folytatandó meg­beszéléseket. Dél-Vietnamban. pénteken összeült az a kétoldalú kato­nai bizottság, amelyben a DIFK és a saigoni kormány képviselői kölcsönösen . tájé­koztatják egymást a tűzszü­net betartásáról. WASHINGTON Az Egyesült Államok szená­tusa csütörtökön a késő esti órákban nagy többséggel, 67 szavazattal 15 ellenében, el­utasította a Nixon-kormány- nak azt a kérését, hogy to­vábbi 613 millió dollárt bo­csásson rendelkezésére az in­dokinai katonai beavatkozás biztosítására. Csütörtökön Henry Kissin­ger megkísérelte meggyőzni a szenátorokat a kormány kéré­sének megalapozottságáról, de próbálkozását olyannyira nem koronázta 6iker, hogy még Hugh Scott, a szenátus re­publikánus csoportjának -veze­tője is csatlakozott a kormány kambodzsai politikáját ellen­zők táborához. OTTAWA Trudeau kanadai miniszter- elnök csütörtökön közölte, hogy kormányának az újabb tűzsziinefci megállapodás elle­nére sem áll szándékában, to­vábbra is részt venni a Dél- Vietnamban működő nemzet­közi ellenőrző bizottságban. Az amerikai légierő csütör­tökön B—52-es óriásbombá- zókkal és F—111-es vsdász- bamházókkal támadta a kam­bodzsai fővárost a tengerpart­tal összekötő útvonalat. A gé­pek Phnom Penihtől mindösz- sze 15—20 kilométerre szórták le pusztító terhüket, a felsza­badító erők feltételezett állá­saira. Az amerikaiak már szá­zadik napja bombázzák Kam­bodzsa felszabadított körze­teit. Véget ér! a NATO miniszteri tanácsának ülése Béniteken délben véget ért a NATO miniszteri tanácsának kétnapos (koppenhágai ülés­szaka. A kora délutáni órákban ki­adott záró közlemény szerint a miniszterek üdvözölték a ke­let—nyugati kapcsolatokban elért haladásit és feszültség csökkenését Európában, de ez­zel ellientótben újiból hangsú­lyozták a NATO katonai ereje fenntartásának szükségességét. Az Atlanti Tanács ismét jóváhagyta a szövetség ne­gyedszázada elfogadott alapel­veit, de a miniszterek megál­lapították, hogy a nemzetközi életben azóta bekövetkezett változások szükségessé teszik, hogy a 'kormányok most fehii- viaagáljők kapcsolataikat. Ez­zel a feladattal a miniszterek a NATO állandó tanácséit bíz­ták meg. A NATO-mániszterék elége­detten nyilatkoztak a helsinki előkészítő tanácskozások ered­ményeitől és ikijelentették, ké­szek július 3-án a finn fővá­rosban. megkezdeni az európai biztonsági és együttműködési értekezlet első szakaszát. A második szakasz kezdésének időpontjáról előzőleg konznt- tálná fognak egymással. Teljes készültségbe helyezték a libanoni hadsereget Libanoni sajtójelentések sze­rint teljes készültségbe he­lyezték a libanoni hadsereg és a palesztin gerillák Dél- Liíbanonban állomásozó egysé­geit, tekintettel arra, hogy a helyi lakosság izraeli csapat­összevonásokat észlelt a két ország határán. Csütörtökön kisebb összetű­zés volt gerillaegységek és jeraek katonák kozott, és Li­banoniban most attól tartanai, hogy az izraeliek az incidenst ürügyként fogják felhasználni egy újabb Libanon elleni ag­resszióhoz. Tel Aviv-i jelentés szerint az izraeli katonai főparancs­nokság nem volt hajlandó megjegyzést fűzni az izraeli csapatösszevonásokra vonatko­zó lioanom hírekbe*.

Next

/
Oldalképek
Tartalom