Somogyi Néplap, 1973. május (29. évfolyam, 101-125. szám)
1973-05-15 / 111. szám
Melyik két csapat esik ki? Ä bajnoki cím sorsa a labdarúgó NB I-ben már bizonnyal eldőlt. Az Újpesti Dózsa — a korábbi évekhez hasonlóan — biztosan őrzi helyét, s az ötpontos előny any- nyit jelent, hogy a továbbiakban az újpestiek talán már némi könnyelműsködést is megengedhetnek maguknak. Az is valószínű, hogy a Vasas meg tudja szerezni majd a második helyet Igaz, az FTC és a Bp. Honvéd még megpályázhatja az ezüstérmet jelentő dobogós helyezést, ez a harc azonban kevésbé érdekes. mint a másik. Ahogy az Ű. Dózsával kapcsolatban azt mondtuk, hogy elsősége biztos, hasonló megállapítást lehet tenni — negatív érteleimben — a Diósgyőrrel kapcsolatban is. A DVTK huszonöt mérkőzés után sereghajtó. A hátralevő öt találkozón a diósgyőriek aligha tudják már elérni a megmenekülést jelentő 14. helyezést. A kiesés elkerüléséért ugyanis a DVTK-nál nagyobb esély- ! lyel küzd még jónéhány csapat. Még a 15. helyen álló I Komlói Bányász is remény- : kedhet. A pécsieknek nagyon sokat jelentett a soroksári győzelem. Tatabánya önbizalmát talán visszaadja a KK- szereplés, de még a Bányász együttes is kiesési gondokkal küzd, sőt a húszpontos Salgótarján és az ugyancsak húszpontos Szeged sem érezheti magát biztonságban. Hivatalosan a 10. helynél húzhatunk egy vonalat a bajnoki táblázaton. s a vonal alatt a kieső csapatok nevét találjuk. Elsősorban ezeknek a harca teszi érdekessé majd a bajnoki hajrát. Abban is bízunk, hogy a kiesők küzdelme a szó nemes értelmében nagy csatákat hoz. Hisszük, hogy a zöld gyepen — és nem másutt — dől majd el, hogy az 1972—73. évi bajnokság végén melyik NB I-es csapatok kényszerülnek búcsúzni az élvonaltól. Az NB I állása a 25. forduló után: 1. Ü. Dózsa 25 19 2 4 72:16 40 2. Vasas 25 15 5 5 47:28 35 3Í FTC 25 13 ti ti 48:28 32 4. Honvéd 25 11 9 5 48:27 31 5. ZTE 25 12 4 9 33 :29 28 (i. Rába ETO 25 13 2 10 41:39 28 7. Csepel 25 8 11 6 38:30 27 8. Videoton 25 11 4 10 33:33 26 9. MTK 25 ti 10 9 28:38 22 10. Egyetértés 25 7 7 11 24:40 21 11. Salgótarján 25 7 6 12 32:41 20 12. SZEOL 25 5 10 10 25:41 20 13. Tatabánya 25 7 5 13 22:34 19 14. Pécs 25 5 9 11 19 :34 19 15. Komló 25 4 9 12 23 :4ti 17 lb. Diósgyőr 25 3 9 13 15:44 15 Szerdán Karl-Marx-Siadtban játszik a magyar labdarúgó-válogatott A labdarúgó NB I-ben szombaton volt a bajnoki forduló, nagyobbrészt azért, mert a magyar labdarúgó-válogatottra a héten egy nemzetközi kötelezettség vár: szerdán Karl- Marx-Stadtban az NDK válogatottja ellen lép pályára. Illovszky Rudolf szövetségi kapitány már korábban kijelölte azt a 16 játékost, akit számiba vesz Karl-Marx-Stadt- barv Az együttes héttőn reggel repülőgéppel elutazott az 1 NDK-ba. Asztalitenisz A K. Vasas nyerte a Kaposvár—Pécs rangadót Ha nem a Berzsenyi Dániel Általános Iskola tornatermébe szorult volna az asztalitenisz NB I. Pécs—Kaposvár örök rangadó, bizonyára még sokkal többen lettek volna kíváncsiak a találkozóra. A mostani összecsapáson a pécsi csapat volt az esélyes. Az egységes pécsi sportkör, a PMSC Arató csatasorba állásával jelentősen megerősödött. A pécsiek ez ideig nagyon jól is szerepeltek. Legutóbb például Arató öt mérkőzést nyert, közben legyőzte a válogatott Beleznait is. Most Kaposváron megtorpant a pécsi csapat. Igaz, az első mérkőzést — éppen Arató, Péter ellen — a vendégek nyerték. Ezt követően azonban sorra születtek a kaposvári győzelmek. 3:2-ig még fej-fej mellett haladt a két csapat, aztán fokozta előnyét a Vasas. Amikor Ivusza, majd Balázs is legyőzte Aratót, eldőlt a mérkőzés sorsa. 13:8 után a pécsiek föladták. Szombaton a K. Vasas női csapata aratott bravúros győzelmet. Dobos Matild szinte az írásbeli érettségitől kelt fel, és úgy állt asztalhoz a Postás ellenében. A fiatal Vasas-versenyző így is öt mérkőzést nyert. Vasárnap a fiúk folytatták a női csapat siker- sorozatát. Ilyen könnyedén régen verte Kaposvár örokve- télytársát, Pécset. K. Vasas—Pécsi MSC 16:9 Győzteseik: Ivusza, Péter, Szálinger 4—4. Balázs 3, Schéra, illetve dr. Horváth 3. Arató, Szeifer. Balázs 2—2. (A pécsi Haiser nem nyert mérkőzést.) Kettős röplabdagyőzelem A héten Budapesten szerepeltek az NB Il-es somogyi röplabda-e a "tatok. Mind a Dózsa r- Írd pedig a Vasas Izzó n lese győzelemmel t - a fővárosból. K. n - - - ■ ö’lői EAC 3:1 1 ’ ' 14) Kr - Dói. Kreiner. Bún l. . u I., Katona. Witz. C'-rrc: Hódos!, Balogh. VSrB - : • Zóka II., Bödöly. n jót znában óriás i l.i'yt a győzelemért. Különösen az utolsókét szett volt nagyon magas színvonalú. Női mérkőzés: K. Vasas Izzó—Utasellátó 3:0 (6, 9, 5) A bajnoki táblázat utolsó helyén álló Utasellátó ellen a várakozásnak megfelelően könnyen győzött a jól játszó kaposvári együttes, amely a következő összeállításiban szerepelt: Esküdt, Anker, Török, Nagy, Kutas, Vermesné. Csere : Csonka, Csorba. A mieink közül Esküdt, Nagy, Kutas és .tCaertn jaósraoet kiémrihedően. Pápán nyert a K. Rákóczi Kernek mérkőzésen «rőzott ^ • a láaesics az Olajban«ász ellen Nem sok jót ígért a 23. bajnoki forduló az NB II. nyugati csoport somogyi csapatainak. | A Táncsics SE a bajnokságra törő Olajbányász SE-t fogadta hazai pályán. A nagykanizsai | együttes Kaposváron szerette i volna bebiztosítani elsőségét A hatalmas érdeklődéssel kísért találkozón (nézőcsúcs született a cseri pályán), helyenként remek mérkőzésen, nagyszerű játékkal kényszerítette megadásra a kanizsaiakat a j játék minden részében jobb Táncsics. Nehéz dolga volt a K. Rákóczinak is Pápán. A Pápai Textiles ez évben kiesési gondokkal küzd, s az ilyen csapat elsősorban hazai mérkőzéseiben bízik. Nagy taktikai harcban a Rákóczi a legkisebb különbséggel ugyan, de legyőzte a pápai csapatot. Ezzel a két kaposvári együttes a bajnokjelölteket üldöző boyban igen előkelő helyet harcolt ki magának a bajnoki táblázaton. A Táncsics az 5., a Rákóczi a 6. helyen áll. Noha a Táncsicstól elszenvedett vereség után nem lesz könnyű dolga, veresége ellenére is pontelőnnyel vezet az Olajbányász, amelyet csaknem ezer szurkoló kísért el a kaposvári találkozóra. Táncsics SE —Olajbányász SE 3:1 (2:0) Kaposvár, 2500 néző. Veziet- ■ te: Lauber. Táncsics: Gilián — Zsemle, Ga- ramvölgyi, Lukácsi, Szebeni, Hangái, Vábró, Mezei, Boromissza, Cs. Horváth (Potyók), Kelemen (Lip- ták). Edző: Jutási Róbert. Olajbányász: Vlaszák — Patyi, Dozspoth, Müller, Simon (Fábián), Németh, Pávlicz, Bokán, Hull- mann, Kománovics, Sulyok. Edző: Németh Lajos. A zászlókkal, kereplőikkel, | trombitákkal, dudákkal felvonult kanizsai szurkolók lelkes biztatása közben kezdődött meg a nagy érdeklődéssel várt ; találkozó. Nehezen lendültek bele a csapatok. A 6. percben szöglet után Kelemen fejese alig valamivel a léc mellett, zúgott el. Az ellentámadásnál viszont előbb Bokán, majd j Németh célozta meg sikertelenül a Táncsics kapuját. A 12. percben Hullmann bomba szabadrúgását ütötte ki Gilián, A I másik o1 dalon VáVó adott b° I Kelemen azonban nem jó ütemben érkezett. Naav becsAz éllovasok „fekete vasárnapja“ az NB I. B-ben vággyal játszott mind a két csapat. A 23. percben hozta meg a kaposváriak vezető gólját. Doszpoth beszéde miatt a játékvezető megállította a labdát, közvetett szabadrúgást ítélt mintegy 26 méterről a kanizsai kapu előtt. A legurított labdát. Zsemle kapta, s a h véd jól eltalált lövése nyomán a labda a lécről vágódott Vlaszák hálójába. 1:0. A vezető ■ gól megnyugtatta a Táncsicsét, s idegessé tette a vendégeket, akik viszont folytatták rohamaikat. A jól tömörülő j kaposvári védelem mellett j ! azonban a kanizsai belső csa- ] tárok nem jutottak helyzethez. a távoli lövések pedig rendre j célt tévesztettek. A 30.. perc- { ben formás támadást vezetett a Táncsics. Kelemen és Vábró , révén. Csak szöglet árán tudtak hárítani a vendégek, akik- j nek a lestaktikáján sorra el- i j akadtak a Táncsics-próbálko- : zások. A 37. percben Mezei lőtt kapura, a visszapattanó | labdát Kelemen csípte el, és j zavartalanul lőtt a hálóba. 2:0. \ Most már a Táncsics irányí- ! tóttá teljesen a játékot. Szünet után viszont válto- ; zott a kép. Mint az várható volt, az Olajbányász fergeteges rohamokkal kezdett. Ál- ! landóan a kaposvári térfélen I vén Jól zárt a Táncsics-védelem. A kanizsai csatárokat Garam- völgyiék alig engedték szóhoz jutni. Most is biztosan hárítanak a kaposváriak. Róbert, a Táncsics kispadján nizsai hátsó sorok. S legalább mielőtt megkezdődött a talál- annyival volt jobb a Táncsics kozó. Nagy csatát vívott egymással egyébként a két kitűnő együttes, és ezen a mérkőzésen a Táncsics gépezete volt olajozottább, a kaposvári védelem jobban zárt, mint a katámadó játéka, mint amit az eredmény tükröz. A 3:1 kifejezi a látottak szerinti különbséget. Remek mérkőzés volt. Jók: Garamvölgyi, Lukácsi. Szebeni, Boromissza, illetve Müller, Sulyok. K. Rákóczi —Pápa 1:0 (1:0) Pápa, 150# néző. Vezette: beesve küzdött az egyenlítés- Palotai. i ért. A Rákóczi-védelem azonban sziklaszilárd volt. A 17. Kaposvár: Hegedűs — Balogh,! ,. T, __ B áli, Savanyó, Agíalvi, Németh T„ Perében egy Ball kia. - Kovács (Duschák), Nagy, Pintér, ^ nyánszki »kakaskodás« után a Kiss, Laczkovics. Edző: Mathesz kaposvári játékosnak sárga la- Imre- pót mutatott fel a játékvezető. Papa: Szaiai — Horváth z., Ai- Ejfymást követően öt szögletet dozó. Molnár (Gáspár), Kras- , , , , . . , a ,, „ B „ rúgtak a papaiak, eredmenvtenyanszki, Horvath B., Varga, Ben- 1 ^ kő. Keresztes (Sas), Horváth T:, ten ül. A 29. percben az egyik Szűcs. Edző: Szabó Sándor. j sarokrúgás után Gáspár lábHárom előretolt csatárával 1 dáia a lécet súl'olva pattant ki is hamarosan néhónv form»« I Nagyon szorongatott a Papa, támadást vezetett a K. kóczi, amely előbb Pintér. majd két ízben Laczkovics ré- í mentettek a hazaiak. néhány formás | viszont a 37. percben Laczko- ! vies elől csak üggyel-baj jal veszélyeztetett. Négy ed Nem mostanában fordult j elő a labdarúgó-bajnokság má- ' sodik vonalában, hogy az első és a második helyezett csapat vesztesként hagyja el a játékteret. Most ez történt. Idegenben váratlanul kikapott — a sereghajtók között tanyázó BKV Előrétől — az éllovas Szombathelyi Haladás. Még rosszabbul járt a MÁV DAC csapata. A győriek súlyos vereséget szenvedtek a Kőbányai úton. A Haladás elsőségét nem veszélyeztette a Knopp István utcában bekövetkezett 0:1, a győriek azonban kénytelenek j voltak átengedni helyüket a nagyon feljavult Dorognak. A j dorogi csapat tehát ismét ott j [ áll az NB I. kapujában,| s an- J nál inkább, mert a következő | vasárnap »nevető harmadik« 2500 néző a cseri pályán. Sietve tegyük hozzá, hogy ebből lehet. Ekkor játsszák ugvanis legalább ezer Nagykanizsáról érkezett. Felvételünk bepiu- Gy őrben a MÁV DAC—Hala- tatja, hogy milyen »felszereléssel«. Zászlók, kereplők, trombiták voltak szép számmal a kanizsai szurkolók kelléktárában. Nem a drukkerhadon múlt... dás rangadót. Feltűnően sikeresen szerepel a tavaszi idényben a Szek- szárd. De szükség is van a rokonszenves lila-fehér csapat jó hajrájára, mert az NB I. B-s táblázat alsó részén levőknél óriási a tömörülés. A 8. helye- j zettet mindössze két pont vá- j lasztja el a 14-tól. A kiesője- | lölték között tanváziik a DVSC. az Eger és a Bp. Spartacus csapata is. a Miskolci VSC meg a Volán pedig már aligha kerüli el a kiesést, noha a második vonalban még hat mérkőzés van hátra, s ez alatt sok minden történhet. Szolnok—Bo. Svartacus 3:0. Ganz-MÁVAG—MÁV DAC 4:0, BKV Előre—Haladás 1:0, Dunaújváros—Miskolc 1:0, Oroszlány—Várpalota 1:1. Kecskemét—Debrecen 1:1. Dorog—Volán 3:1. Pénzügyőr— Eger 2:1, Szekszárd—Békéscsaba 3:1. Az NB I B aMa.sn: folyt a játék, középütt azon- [ órás kaposvári fölényt követő1. Haladás 2« 14 10 4 54:2-5 38 2. Dorog 28 14 6 a 47:37 34 3. MÁV DAC 28 13 8 7 31:24 34 4. Szolnok 28 15 2 11 48:30 32 5. Kecskemét 28 12 7 9 43:31 31 6. Dunaújváros 28 12 7 9 34 :27 31 7. Békéscsaba 28 11 7 10 31:33 29 8. Pénzügyőr 28 9 10 9 2fl :30 73 9. Várpalota 28 12 4 12 29 .32 28 10. Oroszlány 28 8 11 9 32:33 27 11. Szekszárd 28 8 11 9 33 :40 27 12. MÁVAG 28 8 10 10 42 :3! 26 13. Bp. Spartác. 28 9 8 11 43:51 26 14. Debrecen 28 9 8 11 28:.?4 26 15. Eger 28 7 1.1 10 30:36 25 Ifi. Előre 28 7 9 12 19:37 23 17. Volán 28 8 4 16 34 :51 20 Miskolc 28 5 bán változatlanul áttörhetet- lennek bizonyult a Táncsics védelme. A 13. percben Pávlicz cseles szabadrúgása keltett izgalmat, aztán a 25. percben góllá érett a kanizsai fölény. Lesgyanús helyzetben indultak az Olajbányász csatárai, a labda a kapura szállt, a kapufa azonban mentett, a visz- szapattanó labdát viszont Sulyok a jobb alsó sarokba vágta. 2:1. A kapott gól azonban nem zavarta meg a kaposváriak sorait, noha tovább tartott az Olajbányász nyomása. Tíz perccel a befejezés előtt kettős cserét hajtott végre a Táncsics. A bal oldalon mindjárt egy kaposvári támadás gördült: Boromissza a középre húzódott Vábró elé játszott, akinek jól eltalált lövése a hálóban kötött ki, és ezzel eldőlt a mérkőzés. 3:1. Még Fábiánnak volt egv sikertelen próbálkozása. aztán véget ért a találkozó. — Egy pontot hazavinni Kaposvárról — mondta a mérkőzés kezdete előtt Németh Lajos, a kanizsaiak edzője. — A döntetlennel elégedett lennék, de ez nem azt jelenti, ein viszont a hazaiak lendüld bek bele. A 27. percben húsz méterre Hegedűs kapujától közvetett szabadrúgáshoz jutottak (beszéd miatt) a pápaiak, Hegedűs azonban hárította az éles lövést. A másik oldalon Pintér lefutása jelentett veszélyt., A 30. percben Horváth T. labdáját mentette Hegedűs. Aztán a hazaiak Varga révén lesgólt érték el. Palotai játékvezető azonban jól látta az esetet. A 37. percben megszületett a Rákóczi gólja. Az elemében levő Pintér a fél pályáról indult el. Négy játékoson küzdötte át magát, a 16-os oldalmagasságából beadott, labdája átszállt Áldozó fölött, a 11-es pontra érkező Laczkovics fejjel zavartalanul fejelte a hálóba. 1:0. Válasz- szeretnénk egy 25 méteres szabadrúgáshoz jutottak a pápaiak, s Varga bambája a felső lécet súrolva hagyta el a játékteret. Szünet után is negyedórás Rákóczi-fölény következett. Nem mozgott különösebben magas szinten a pápai találkozó. Ez érthető, mert a kaposvári csapat — különösen a vezető gól megszerzése után — nem szépen, de tervszerűen védekezve futballozott. A Rákóczi már a középpályán igyekezett »széttördelni« a pápai támadásokat, s ez sikerült is. Fegyelmezetten, jól játszott a csapat, amely a szerencsével sem állt hadilábon. Jók: Laczkovics, Savanyó, Pintér, Hegedűs, Kiss A. A hazaiaknál csak Horváth T. és Varga játéka dicsérhető. További eredmények az NB II. nyugati csoportban: Fűzfő —Körmend 8:1, Bakony Vegyész—Pécsi Bányász 1:0. Győri Dózsa—Sabaria Cipőgyár 1:0. Győri Elektromos— Zalaegerszegi Dózsa 1:0, KOMÉP—Sz.-fehévári MÁV Előre 1:0. A bajnokság állása: 1. Olajbányász 22 15 2 5 45:19 32 2. Gy. Dózsa 23 14 3 ti 37:18 31 3. PVSK 22 13 4 5 30:15 30 4. Fűzfő 23 12 1 10 49 :37 25 5. Táncsics 22 11 3 8 33 :23 25 6. K. Rákóczi 23 9 7 7 35 :31 25 7. Szív. MÁV 23 11 2 10 29:2ti 24 8. Gy. Elektr. 22 9 ti 7 31:29 24 9. Bakony V. 22 10 4 8 27 *28 0, lO. KOMEP 22 9 3 10 18 :28 21 u. Körmend 23 7 5 11 23:37 19 12. P. Bányász 22 6 4 12 24:31 16 13. Sabaria 22 5 6 11 16 :32 14. Pápa 22 5 / 15. Z. Dózsa 23 2 * P. Ércbányász törölve oto i í 2 1 hogy nem próbálunk meg Tizenöt: perc elteltével azitán 1 1 2 1 1 x x +2. A totó 19. heti nyereményei: 13 találat 35 darab, nyeremény 22 310 forint. 13+1 3 db, nyeremény 118 712 forint. 12 találatos 798 darab, nyereménye 852 forint, 11 találatos 8480 darab, nyereménye 61 forint. 10 találatos 48 215 darab nyesi i i^a:sa-jo.Ls»ózni — így vélekedett Jutasif ismét feljött a Pápa, kéteég-^reménye 30 formt