Somogyi Néplap, 1973. április (29. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-08 / 82. szám
Gyenge folytatás a vidék ökölvívó-bajnokságon Négy kaposvári Versenyző jutott a döntőbe A lafodarűgö-raingadó ttr-köevetítése bizony megtizedelte a nézősonakat a vidék ökölvívó- bajnokság második napján. Alig 100 nézó foglalt helyet a nézőtéren., amikor megkezdődték a második napi küzdelmek. Pedig az elődöntőben már jobban szóhoz jutottak a hazai versenyzők is, akik nem Győzelmet remél a Táncsics és a Rákóczi Noha a -menetrend- a szokásos, azaz egy csapatunk — a Táncsics SE — vidéken szeBoromissza kevésbé, így az ő játékára számitanaik. A K. RÁKÓCZI Kozma ez alkalommal nem találkozott mumusával, a gyöngyösi Fischerrel. A kaposvári versenyző döntő fölénnyel nyert egy másik Zalka-versenyző, Nagy ellen, s ma a döntő részvevője lesz. repel, a Rákóczii pedig itthon, most mégis elég derűlátó mind a két tábor. A viszonylag kedvező tavaszi rajt mintha önbizalmait (remélhetően nem elbizakodottságát) kölcsönzött volna a kaposvári NB Il-es csapatnak, vezetőinek. A TÁNCSICS SE Körmendre látogat. Jutási Róbert edző úgy mondja, hogy igazában félni kellene a körmendiektől, akik remekül rajtoltak, de... — Nem akarom lebecsülni ellenfelünket. Ismerem őket, s nem olyan jő csapói a Körmend, hogy ne lehetne esetleg otthon is legyőzni. Mi most két pontért utazunk a KMTE-hez — mondta az edző, aikimek az ad gondot, hogy Boromissza és Papp sérült a Sabaria Cipőgyár csapatát fogadja. A Várpalota elleni eredmény, de még inkább a jó játék mutatja, hogy kialakulóban van a Rákóczi csapata, s ez képes nagyobb feladatok megoldására is, — Mindig a soron következő mérkőzés jelenti a nagy feladatot — válaszolta kérdésünkre Mathesz Imre edző, aki hétközben játékosaival azt elemezte, hogy ebben az esztendőben — beleszámítva a kupa- és edzöménkózéseket is — a csapat még nem szenvedett vereséget A legyőzött csapiatok között olyanok is vannak, mint a Komló vagy most a Várpalota. — Nem leszünk elbizako- dottak, de győzni akarunk. A kezdő csapatban annyi változás lesz, hogy Hoffmann helyet kap a balhátvéd posztján, a csatársorban pedig Duschák helyén Horváth János kezd, aki az NB 1 B-s Várpalotának két góllal mutatkozott be — mondta Mathesz edző. is szerepeltek rosszul. A hét ökölvívóból négy ott lesz a mai döntőben. Kozma ugyanis döntő fölénnyel nyert Nagy (Zalka) ellen. Ferstek pontozással győzött Tímár (Kun B. SE), Zsiga ugyancsak pontozással Föl- deáki (MGM) ellen. Vekszli nem bírt a gyöngyösi Rácsai I.-el, a kaposvári fiú feladta. Varga L. a pécsi Sárdi ellen aratott biztos pontozásos győzelmet. Budai viszont kikapott — pontozással — Borbélytól (Kun B. SE). Ugyancsak vesztett Horváth L. is a debreceni Oláh ellen. Kétszeri rászámo- lás után Horváth edzője a mérkőzést feladta. Az is az igazsághoz tartozik, hogy akik később jöttek, azok sem sokat vesztettek. A vidék bajnokság második napján ugyanis már hiányzott az a lendület, ami a selejtezők találkozóit jellemezte. Tegnap már sók volt a feladás, leléptetés. A 19 találkozó közül talán egy sem érte el a kívánt színvonalat. A félnehézsúlybam 22 részvevője ízelítőt ad majd abból, hogy vidéken vannak olyan tudású öklözök is, akik nem érdemtelenül szereplői a magyar vidék-bajnokságnak. A döntők vasárnap 9.30 órakor kezdődnek a Latinca Művelődési Központ színháztermében. A két napi verseny után az alábbi versenyzők vívják azt: Papírsúly: Kozma (Kapos- vár)—Huczik (MGM). Légsúly: Zsiga (Kaposvár)—Ferstek (Kaposvár). Harmatsúly: Oláh (MGM)—Rácsai I. (Zalka). Pehelysúly: Asztalos (Kecskemét)—Kovács (Szegedi Dózsa). Kisváltóeúly: Rácz (Orosháza) —Juhász L. (Zalka). Váltó- súly: Borbély (Kun B. SE)— Vígh J. (Kecskemét). Nagyvál- tósúly: Turza (Tatabánya)— Kovács II. (Steinmetz). Félnehézsúly : Tari (Zalka)—Simon (Borsodi Bányász). Nehézsúly: Juhász (Zalka)—Pákozdi (Zalka). A könnyűsúlyhan a kaposvári Varga L., középsúlyban a székesfehérvári Balom körTeremkupák után kinn a szabadtéren Indul a megyei kézilabda-bajnokság A labdarúgás után talán a legnépszerűbb sportág ma már a kézilabdázás. Különböző számadatok bizonyítják ezt. Ugrásszerűen megnövekedett a sportágban szereplő versenyzők száma, de a lá- s^-totogatottság ís a fentieket igazolja. . . 1973 elé nagy várakozással tekintenek Somogybán a kézilabda- i sport vezetői, barátai. Hosszú szünet után most el£ő ízben sikerült kiiJktatni a hossziú téli kényszer- szünetet a sportágban. A kisebb- nagyobb zökkenők ellenére is sikeres volt a taszári sportcsarnokban lebonyolított teremkupa. Ba- latonboglár sportcsarnoka a Balaton környéki csapatok számára kőzéssel tegnap már megtörtént a rajt), tizenkét férficsapat adta le nevezését. Ugyanakkor a fiú ifjúsági mezőnyben kilenc csapat szerepel majd. A nőknél, a felnőtteknél tizenegy a létszám. A női ifjúsági bajnokságot öt csapat alkotja. A megyei kézilabda-bajnokság csoportbeosztása; Férfiak: Balatonboglár, Barcs, Marcali VM, Taszári Szőnyi SE, K. Gaz- dász, Fonyód, Nagyberki, Balatonszemes, íT, Somogyi BSE, Segesd, Siófoki Bányász, K. Vasas. a borsodi Simon és a Steinmetz színeiben versenyző Szakoly mérkőzése a közönség hahotá- zása mellett jutott el a méltó befejezéshez: Szakályt leléptették. Már csak abban reménykedhetünk, hogy a mai döntők talán majd lkárpótolnak a mú- Lasztottakért. Szeretnénk hiimi, hogy a döntő mérkőzésen szerezheti meg a bajnoki címet. MB I t. Dózsa—Vasas 1:1 (0:0) Megyeri út. 10 000 néző. Vezette: Palotai. Góllövők: Bene, illetve Vidáts. biztosított rendszeres felkészülési és versenyzési lehetőséget. Bizonyos, hogy ezek a teremkupamérkőzések és a termek nyújtotta felkészülési adottságok (az időjárás jóvoltából szabadban is nyugodtan dolgozhattak a csapatok) jótékonyan éreztetik majd hatásukat. Szeretnénk remélni, hogy mindjárt az induló megyei bajnokságban. Aztán talán a folytatásban is. A Somogy megyei Kézilabda Szakszövetség 1973. évi bajnokságára, amely e hét végén veszi kezdetét (valójában néhány mérA héten Április 4-én, hazánk- felszabadulásának ünnepén tucatnyi sportágban rendeztek versenyeket megye- szerte s a megyén kívül is. Néhány érdekesebb eredmény: KISPÁLYÁS LABDARUGÓÉ A JNOK LETT a VB KM üzemi csapata, amely 5:1 arányban győzött a döntőben a torna második helyén végző Költségvetési Üzem együttese ellen. Harmadik a Kaposvári Volán. A SAKK VILLAMVERSENY Ifjúságiak; 312. rrSK, 503. sz. ITSK, Fonyó- di Gimn., Nemesvid, Nagyatádi Gimn., Segesd. Nagyberki, S. Bányász, K. Vasas. Nők; Balatonboglár, K. Vasas Izzó, Marcali Gimn., Tab, Nagybajom, K. V. Lobogó, öreglak, Balaton- szemes, Kadarkút, K. Ruhagyár, Siófok. Női ifjúsági: Balatonboglár, Marcali Gimn., K. V. Lobogó, öregUk, Kadarkút. történt lyen, Molnár, Nagy L. a második helyen, Schmidt a harmadik helyen végzett. A K. Dózsa birkózói közül Illés, Horváth E. első, Pandúr, Lampert második, Pintér, Bruckner pedig harmadik lett. ASZTALITENISZ Miskolcon szép sikerrel szerepelt az országos versenyen Torma Szilvia, a K. Vasas fiatal versenyzője. A serdülő leány egyesben 3., a leány párosban a székesfehérvári Patonaival az oldalán 2. lett. KÉZILABDA győztese a várakozásnak megfelelően dr. Sípos Ferenc lett 10 ponttal. Nehéz ellenfélnek bizonyult Erdélyi, aki ugyancsak io pontot gyűjtött*, 3. Vajthó 8 ponttal. Villámversenyt rendezett a barcsi járási sakkszövetség is, amelyen tizenhatan indultak. A győzelmet Fodor Imre szerezte meg, Keller Ferenc és Rózsa István előtt. BIRKÓZÓINK Szegeden és Pécsen léptek szőnyegre. A szegedi tornán Ambrus (5í12. ITSK) a 48 kg-os súlycsoportban első lett, és ő kapta a legszebben birkózó versenyzőnek járó tiszteletdíjat. Pécsen kötöttfogásban serdülő fiatalok részére rendeztek emlék- versenyt. Az 512. ITSK versenyzői közűi Korúi és Papp az első heSomogyi Néplap Április 4. tiszteletére a barcsi járásban villámtornát rendeztek. A férfiaknál az 525. ITSK győzött Kálmáncsa és Heresznye előtt. A nőknél a sorrend: 1. Vízvár, 2. 525. ITSK, 3. Kálmáncsa. * * * Fonyódon megrendezték a Fel- szabadulási Kupa férfi és női tor- j nát, amely amolyan főpróba volt az induló megyei bajnokság előtt. A férfiaknál meglepetésre — de megérdemelten — Segesd csapata győzött a K. Vasas és a Taszári Szőnyi SE előtt. A nőknél a K. V. Lobogó együttese szerezte meg az első helyet, a K. Vasas Izzó és a Kadarkúti Ruhagyár csapatát megelőzve. ASZTALITENISZ Siófokon ápriüa 4. tiszteletére tlzekversenyt rendezett a járási sportági szakszövetség. A férfiaknál Kovács István, a nőKnél Vass Ilona végzett az első helyen. A tízek bajnokságon fonyódi és mar- versenyzők Is cajthos á&tak. A járási labdarúgó-bajnokságokból jelentjük Nagyatádi járás: Iharosberény—Örtilos 3:1, Po- gányszentpéter—Háromfa 0:3, Ber- zence—Szabás 2:1, Somogyszob— Somogyudvarhely 4:2, Porrog—Iharos 2:1. 1. Berzence 11 8 2 1 39:20 18 2. Somogyszob 11 6 3 2 28:18 15 Siófoki járás: A héten kétszer is pályára léptek a csapatok. Teljes forduló volt április 4-én is. Balatonszemes—Kisbárapáti 3:1, Balatonszabadi—Ságvár 3 ti, Kőröshegy—Somogymeggyes OrO, Balaton end réd—Zamárdi 2:0, Fiad— Balatonőszöd 6:1, B. Vasas—Nagy- berény 11. Április 4-i forduló: B. Vasas—Balatonszabadi 2:0, Nagyberény—Kisbárapáti l :0, Balatonőszöd—Ságvár 2:1, Zamárdi— Kőröshegy 7 :0, Somogymeggyes— Fiad 1:2, Balatonendréd—Balatonszemes 1:2. 1. Balatonendréd 16 9 3 3 26 :17 21 2. Nagyberény 14 8 4 2 30:17 20 Kaposvári járás: Szintén kettős fordulót bonyolítottak le. Nagyberki—Mernye 1 S, Kapósmérő—Kiskorpád 4:1, Hedrehely— Somogyjád 5:2, Juta—Patalom 5:0, Igái—Kaposfő félbeszakadt. Zimány—Osztopán 11:0, Büssű—Somogy szil 0:0. Április 4-én: Büssű—Nagyberki 1:2, Somogyszil—Zimány 0:9, Osztopán—Igái félbeszakadt. Kaposíő- Juta o:4, Patalom—Hedrehely 2:1, | Somogyjád—Kaposmérő 7:2, Kiskorpád—Mernye 0:1. 1. Zimány 17 14 2 1 86:17 30 2. Juta 17 14 2 1 77:19 30 Marcali járás: Ebben a járásban is dupláztak. Somogyzsitfa—Gyóta 3:2, Sze- nyér—Nagyszakácsi 1:0, Boronka— Csákány 3:1, Somogyszentpál— Horvátkút 2:2, Sávoly—Pusztakovácsi 1:1. Április 4-én: Csákány—Sávoly 0:2, Horvátkút—Somogyzsitfa 1:0, Nagyszakácsi—Gyóta 4:1, Boronka- Pusztakovácsi 0:1, Szenyér—Somogyszentpál 4:0. 1. Sávoly 12 8 3 1 34:11 19 2. Szenyér 12 9 — 3 34:21 18 3. Boronka 12 8 2 2 25:17 18 Értesítjük t. megrendelőinket, hogy ALKAIzMI SZOLGÁLTATÓ RÉSZLEGÜNK Kaposvár, Május 1. u. 12 sz. alól Május 1. u. 3. sz. alá (udvarban) KÖLTÖZÖTT Telefonszám változatlan: 12-396. Szolgálta tóipari Szövetkezet, Kaposvár. A Somogy megyei Élelmiszer, Háztartási Vegyiáru Kiskereskedelmi Vállalat társadalmi tanulmányi ösztöndíjjal 8. általános iskolát végzett fiúkat és lányokat vesz fel hús- és hentesáru eladó tanulónak Jelentkezni: a Kereskedelmi és VendéglÁtiáipuri Szakmunkásképző Iskolánál, Kaposváron a Tanácsház u. 2., Siófokon a Széchenyi u. 13. szám alatt lehel (23709) CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ: 15 és 18 órakor: PACSIRTA. Bér- letszünet. VÖRÖS CSILLAG: Matiné de. fél 11 órakor: CSÁR- DASKIRALYNÖ. 3 órakor: TECUMSEH. Színes, szinkronizált NDK fűm 5 és 7 órakor: A MUNKÁSOSZTÁLY A PARADICSOMBA MEGY. Az 1972. évi cannesi fesztiválon nagydíjat nyert, színes, szinkronizált olasz fiint. 16 éven felülieknek. (IV. ll-ig.) SZABAD IFJÚSÁG: 4, 6 és 8 órakor: NÉGY GYILKOSSÁG ELÉG LESZ KEDVESEM. Színes, szinkronizált, csehszlovák film. 14 éven felülieknek. (IV. 8-ig.) LATINCA FILMSZÍNHÁZ: Fél 6 órakor: KUTYÁK ÉS EMBEREK. Színes csehszlovák film. 14 éven felülieknek. RÁKÓCZI MOZI: 4 órakor: RABSZOLGÁK. Színes, szinkronizált amerikai film. 14 éven felülieknek. MÁJUS 1. FILMSZÍNHÁZ, SIÓFOK: Matiné de. 10 órakor: VÄGTA A VÖLGYBEN. 5, 7 órakor: MALOMKŐ. Színes, angol film Margaret Drabble regényéből 14 éven felülieknek. TELEVÍZIÓ Budapest 9.08: Műsorismertetés. 9.10—9.50: Iskolatelevízió. 9.50; Vadásztörténetek. 10.40: »»-Bóbita álmos . . .•« 11.00; Rába ETO—Tatabányai Bányász bajnoki férfi kézilabda-mérkőzés. 14.53: Műsorismertetés. 14.55: Adományozták a pest-budaiak . . . 15.25: Reklámműsor. 15.30: A halász fia. Lengyei filmsorozat. 16.30: Állatokról bizalmasan. 16.55: Vidám hangok Magyarországról. 17.20: Műsorainkat ajánljuk. 17.45: Reklámműsor. 17.50: Delta. 18.15: Bűvésztörténet. 18.30; Sporthírek. 18.40: Esti mese. 19.00: Hét. 20.00: Hírek. 20.05: Ki megy a nő után? Tévéfilm. 21.05: Sanzonról sanzonra. 21.25; Hírek. 21.30; Telespart. Jugoszláv tv 9.00: Magyar nyelvű vasárnapi magazin. 9.50: Népi muzsika. 10.10: Földművelőknek. 10.55; Nagyok és kicsinyek. 11.25; Doktor Doolittle. 11.45; Munkás alkotmánymódosítások. 12.15: A 30 betű művelete. 12.45: A tudás — vagyon. 13.45: Színház a házban. 15.00; Asztalitenisz világbajnokság. 17.40: Irtózatos tengerek rablói. 19.45: Rajzfilm. 20.35: Humoros adás. 21.50: Sportszemle. 22.40: Hét tv-nap. 23.00: Asztalitenisz VB. Osztrák tv 14.00: Az Intervízió közvetítése Moszkvából: Jégkorong VB: Lengyelország—Csehszlovákia. 16.30: Kicsinyek műsora. 17.55: Jó éjszakát, gyerekek! 18.00: Vasárnap hatkor. 19.30: Tv-híradó. 19.40: Sporthírek. 20.15: Hallo . . . Hotel Sacher... Tv-játék. 21.15: Beethoven : Eroica Szimfónia. 22.05: Sporthírek. Tv- híradó. KOSSUTH RADIO 6.00: Hírek. 6.10—7.25: Kellemes vasárnapot 1 7.25: Múzeumi híradó. 7.28: Híres helységek, 7.58: Hallgatóink figyelmébe! 8.00: öt kontinens hét napja. 8.20: Zenekari muzsika. 9.03: A három autó. Rádiójáték. 9.50: Szerkesztői üzenetek. 10.00: Hírek. 10.03: Az MRT gyermekkórusa énekel. 10.15; ötven évvel Petőfi előtt. 10.25: Reklám. 10.30: Vasárnapi koktéL 12.00: Hírek. 12.10: Édes anyanyelvűnk. 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. 13.00; Tisztelet az embernek. 13.10; Kónya Sándor énekel. 13.31: Pillantás a nagyvilágba. 13.51: Wagner: A walkür. 15.00: Hírek. 15.08: Híres zenekarok albuma. 15.48: Klasszikus kórusmuzsika. 16.00: Hírek. 16.05: Lírai önarckép. 16.20: Lemezek közt válogatva. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 17.00: Hírek. 17.05: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 18.00: Hírek. 18.05; Schubert: VH. szimfónia. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Hírek. 19.10: Faluról falunak — muzsikával. 19.50: »♦•Kiáltunk emberibb világot. . .« 20.50: Országos Kodály műveltségi verseny. 22.00; Hírek. 22.10: Sporthírek. 22.20: Közvetítés az asztali- tenisz VB-ről. 22.35: Magnósok, figyelem ! 23.20: Francia szerzők műveibő!. 24.00: Hírek. 0.10—0.25: Koltay Valéria énekel. PETŐFI RADIO 6.58: Hallgatóink figyelmébe! 7.00: A magyar ortodox egyház órája. 8.00: Miska bácsi lemezesládája. 8.30: Mit hallunk? 9.00: A Rádió kabarészínháza. 10.10: Zenei anyanyelvűnk. 10.20: Magyar múzsa. 11.00: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 12.31: A tavaszhozó kisleány. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Táskarádió. 15.00: Mit üzen a Rádió? 15.35: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 15.45: Tréfás polkák. 15.55; Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 16.50: Ez is az is... 18.30- A vasárnap sportja. 19.00: Változatok. 19.35: Irodalmi levél. 19.50: Jó estét, gyerekek! 20.00: Hírek 20.10: öt perc sport. 20.15: Beszámoló az 1972-es szlovén dalfesztiválról. 21.06: Az utolsó dunai molnár. 21.16: A királyné csipkekendője. 21.30: Gyűjtőutak régen és ma. 22.05: A Magyar-vonósnégyes hanglemezei. 23.00: Hírek. 23.10: Sárközi Béni népi zenekara játszik. 24.00:—0.10: Hírek. URH 8.00: Hírek. 1.05: Műsorismertetés. 8.09: Adriana Lecouvre-ur. 9.05: zenekari muzsika. 9.45: Szakmunka vagy betanított munka? 10.00: ÜJ zenei újság. 10.35: Hét pofon. 11.02: Irószobám. 12.00: Hírek. 12.10: Walter Gieseking Bach-műveket zongorázik. 13.00: Húszas stúdió. 14.00: Régi magyar táncok. 14.13; Bruno Walter vezényel. 1«.»: Hírek. 16.05: Hallgatóink figyelmébe! li.OT; Csak fiataloknak! 17.37: Gesmüdo kórmo*. 18.00: Hírek. 18.05; A Magyar Fúvósötös hangversenye. 19J»: A dzsessz kedvelőinek. 19.40: A végzet hatalma. 20.39: Wilhelm Kempff Brahms-müveket zongorázik. 21.33: Händel: Acis és Galatea — pásztorjáték. 23.06—*8.10: Hírek. I O'LNAP i műsor VÖRÖS CSILLAG: 5 órakor: TECUMSEH. Színéé, szinkronizált NDK film. 7 órakor: A MUNKÁSOSZTÁLY A PARADICSOMBA MEGY. Az 1972. évi cannesi fesztiválon nagydíjat nyert színes, szinkronizált olasz film. 16 éven felülieknek. (IV. ll-ig.) SZABAD IFJÚSÁG: 4, 6 és 8 órakor: MACKENNA ARANYA. Színes amerikai kaland- film. Felemelt helyárral (IV. ll-ig). MÁJUS 1. FILMSZÍNHÁZ, SIÖFOK: 7 órakor: KUTYÁK ÉS EMBEREK. Színes, csehszlovák film. 14 éven felülieknek. TELEVÍZIÓ BUDAPEST 18.53: Hírek. 19.00: Telesport. Asztalitenisz-vb. Csapatdöntők — közvetítés Szarajevóból. 23.30: Hírek. Jugoszláv tv 9.05: Szabadegyetem. 14.00: Magyar nyelvű tv-napló. 15.00: Bolond szótár. Bábjáték. 18.00: Tv- óvoda. 1.8.30: Stúdió 071. 19.00: Ifjúsági adás. 19.45: Rajzfilm. 20.:»: Karaván — vagy asztalitenisz VB. 23.20: Kultúra és társadalom. Osztrák tv 14.00: Közvetítés Moszkvából: Jégkorong VB: Svédország—Lengyelország. 18.00: Tudományos aktualitások. 18.25: Jó éjszakát, gyerekek! 18.30: Stan és Pan. Film. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv- híradó. 20.15: Emberek a Shiloh- tanyán. Filmsorozat. 21.20: Szülők iskolája. 21.30: A boksz történe- tébőL 22.30: Tv-híradó. KOSSUTH RADIO 4.26—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 8.11: Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.15: Mit üzen a Rádió? 8.50: Donizetti: Lammermoori Lucia — örülési jelenet. 9.06: Harmatos rózsa. 9.26: Rádióbörze. 9.30: A hét zeneműve. 10.00: Hírek. 10.05: 500 év természettudományából. 10.25: Barokk muzsika. 11.19: Az első 100 év. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei koktéL 13.20: Zentai Anna és Bódy József nótákat énekel, Árpássy Sándor cimbalmoziik. 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.06: Édes anyanyelvűnk. 14.10: Dalok a háború ellen. 14.20: Bartók Béla saját műveiből zongorázik. 14.39: Átkelt a vándor az atomkoron. 15.00: Hírek. 15.10: Iskolarádió. 15.50: Vav- rinecz Béla: Balti népek táncai. 15.50: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Petőfi-kalendárium. i6.il: Pergo- lesi: Livietta és Tracollo. 17.00: Hírek. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: A hét rádióhallgatója. 17.40: Van új a nap alatt! 17.55: Húszas stúdió. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti Krónika. 19.30: A költészet hete. 19.40: Mikrofonközeiben. 20.17: Mikrolánc. 20.47: Hírek. 20.50: Országos Kodály műveltségi verseny. 22.00: Hírek. 22.20: Ifj. Magyar! Imre népi zenekara játszik, Tihanyi József énekel. 22.45: A XX. század gondolatai. 23.00: Zenekari muzsika. 24.00: Hírek. 0.10—0.26: Filmzene. PETŐFI RADIO 4.25—7.50: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Verbunkosok, nóták. 9.00: Hírek. 9.03: Ezeregy délelőtt... 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Romantikus zene. 13.00: Hírek. 13.03: Egy vélemény a sok közül. i3.20: A Bayreuthi Ünnepi Játékok énekkara Wagner operáiból énekel. 13.45: Időjárás- és vízállás- jelentés. 14.00: Kettőtől ötig... 17.00: Kettesben. 18.00: Hírek. i8.05: Külpolitikai figyelő 18.20: Életünk minősége. 18.55: Üj könyvek, 18.58: Mozart: D-dúr szimfónia K. 385. 19.20: Reklám. 19.25: Jó estét, gyerekek! 10.30: Közvetítés az asztalitenisz VB csapatdöntőjéről. 22.30: A hét zeneműve. 23.00: Hírek. 23.15: Népdalok, néptáncok. 24.00— 0.10: Hírek. URH 18.00: Hírek. 18.05: Huszonöt perc beat. 18.30: Interurbán. Hangjáték. 19.08: Beszélgessünk a tekintélyről! 19.18: Verdi: Falstaff. 21.53: A dzsessz kedvelőinek, 22.18: Szervánszky Endre: Concerto József Attila emlékére. 23.00—23.20: Hírek. Késr’eWárusításban aiánljuk: Férfiszövet 420 Ft helyett 280 Ft 348 Ft helyett 230 Ft Női műszál szövet 150 Ft helyett 95 Ft Női kártelt szövet 172 Ft helyett 100 Ft 107 Ft helyett 60 Ft Keresse a Somogy megyei Iparcikk- kiskereskedelmi Vállalat , Nagyatád, Kossuth Lajos utcai ruházati szak üzletében!