Somogyi Néplap, 1973. április (29. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-30 / 100. szám
A nemzetiségek művelődése Kerék Imre Májusfa Térsadalmunk egyenrangú tagjaként a fejlődés útján gyökértelen is megkötő kőtorony fölé magasodj Napjainkban a hazai «mzetiségj politika egyetlen szektorában sincsenek olyan jelenségek,, amelyekből ellentmondásokra, feszültségekre, elvi tisztázatlanságokra lehetne következtetni. Jogos tehát a megállapítás, hogy a nemzetiségiek hazánk egyenrangú állampolgáraiként dolgoznak és érvényesülnek. Ezért nemzetiségi politikánk nem szorul felülvizsgálatra, változta Iáéra. Ez a politikai bázis és a teljes egyenlőség e gyakorlati megvalósulása tette lehetővé, hogy a nemzetiségek művelődési tekintetben is új, nagy eredményeket érjenek el. A nemzetiségi lakosság teljes erejével részt vesz társadalmi feladataink megvalósításában. Amint a párt X. kongresszusa megállapította : »Hazánk nemzetiségei dolgozó társadalmunk egyenrangú tagjaként építik a szocialista hazáit." Ebből az következik, hogy életviszonyaik tekintetében — természetesen a lakóhelyük, a vidék adottságainak meg- fel élőén — nincs különbség köztük és a magyar ajkú lakosság között. Egyenlőiek a jogok és a kötelezettségek tekintetében, s a gazdasági javakból ugyanúgy részesednek. És minden kulturális tevékenységnek ez az alapja! Művelődés, ingatag gazdasági alapokon, bizonytalan létfeltételek közepette aligha volna lehetséges. Alkotmányunk biztosítékot nyújt a nemzetiségi jogok gyakorlati érvényesítésére. S hogy miként élnek ezzel, arra szolgáljon példaként a következő felsorolás, amelyben megkíséreljük fölvázolni, milyen művelődési lehetőségek állnak hazánk nemzetiségi lakosságának a rendelkezésére. Az első és legfontosabb az oktatásügy. Ez minden későbbi közművelődési tevékenység — kollektív és egyéni alapja. S ebben a tekintetben egyre jobb a helyzet. Jelenleg 415 magyarországi oktatási intézményben több mint 25 ezer nemzetiségi tanuló részesül anyanyelvi oktatásban. Az óvodai férőhelyek száma örvendetesen gyarapodik, s az óvodákban is folyik az anyanyelvi oktatás. Míg 1968-ban 36 nemzetiségi óvoda működött, csak jelenleg már 86. Ezen belül a szlovák óvodák száma 15-ről 28-ra, a német óvodáké 6-ról 32-re emelkedett; hétté; gyarapodott a román nyelvű óvodák száma. Emelkedett az úgynevezett nyelvoktató általános iskoláit aránya is. Német nyelvterületen az idei tanévben nyolc iskolában indult meg az anyanyelvi oktatás. Az anyanyelvet oktató pedagógusok szánna is mintegy 10 százalékkal emelkedett. A tanulmányi színvonal önelése érdekében jó kezdeményezés a Bács-Kiskun megyei. Császártöltésén nyitották meg az első német nemzetiségi tagozatos osztályt, 6 a példát a megye három-négy másik nemzetiségi iskolája is követi. Az idei tanévben kiegészítő tankönyvek jelentek meg, amelyek az általános tantervekhez kapcsolódnak, s nagymértékben segítik a pedagógusok és a tanulók munkáját. A nemzetiségi tankönyvellátásban Csehszlovákia, Jugoszlávia és az NDK tankönyvkiadó vállalataival szoros együttműködést épített ki a Művelődésügyi Minisztérium; egyes tankönyveket magyar, német, csehszlovák, délszláv szerzők közösen írnak. ' V , Az öntevéheny kulturális mozgalom különösen élénk a nemzetiségi lakosság körében. Művészeti csoportjaik népük kultúrájának legértékesebb alkotásaiból hoznak felszínre igen sokat. Bemutatóik a nézők — s x örvendetes, hogy mind gyakrabban a tv-nézők — örömére szolgáinak. Ismét egy adat: csaknem félszáz nemzetiségi művelődési csoport működik Magyarországon. A túlnyomó többségük rangos produkciókkal szórás koztatja közönségét De itt nemcsak ez a fontos! Miközben az anyanyelvi kultúrát terjesztik, e csoport tagjai roppant értékes, és később széles körben szétsugárzó önművelő munkát végeznek. Ez pedig nyomot hagy az egész közösségen. Egy-egy színpadi, táncos előadásra, produkcióra való felkészülés közben nagy felületen érintkeznek a német, román, délszláv vagy csehszlovák kultúrával, annak szocialista alkotásaival. Fölkelti irántuk az érdeklődést. Nem ritka eset, hogy nemzetiségi irodalmi színpadi bemutatót egy-egy nagy jelentőségű klasszikus vagy mai irodalmi alkotás valóságos reneszánsza követte, mert a közönség olvasni akarta az eredeti művet. S az sem tartozik a ritka események közé, hogy a művészeti együttesek hívják föl a figyelmet a könyvkiadóknál, színházaknál lefordításra, bemutatásra érdemes mai alkotásokra. A legutóbbi fölmérések szerint a nemzetiségi kiskönyvtárakban csaknem kilencvenezer szerb-horvát, szlovén, és román könyv található. A nagy többségük olyan, amelynek a »forgalma" is igen nagy. Megtalálható közöttük az NDK-belj, romániai, csehszlovákiai, jugoszláviai könyvkiadó vállalatoknak csaknem valamennyi irodalmi és népszerű ismeretterjesztő kiadványa. S ami a feltűnő és kiváltképpen örvendetes: a legfrissebbek is. Fontos szerepe van Magyarországon a hetente mintegy 80 ezer példányban megjelenő nemzetiségi sajtónak is. Hasábjaikon a politikai írásokon, kommentárokon, a nemzetiségi élet eseményeiről szóló híradásokon kívül — és azok mellett — jelentékeny költők, novellisták is helyet kapnak. Olyanok, akik közül nem egy a magyar nyelvű kulturális sajtóban is hallatja olykor a hangját. E sajtóhagyomány ápolásában különösen nagy szerepe van a nemzetiségi orgánumoknak, a horvát-szerb nyelvű Narod- ne-Novinének, a német Neue Zeitungnak, a szlovák nyelvű Lodové Novinynek és a román nyelvű Foaia Noastrá- nak. E hetilapok publikálták először azoknak az alkotásoknak a java részét is, amelyeket a közelmúltban fölvettek a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetsége által kiadott magyarországi szerzők versantológiájába és abba a román nyelvű elbeszélésgyűjteménybe, amelyet a román nemzetiségűek szövetsége jelentetett meg, A nemzet ségi kulturális tevékenység egyik figyelemreméltó jelzése az a tény i6, hogy gyarapszik azoknak a kiadványoknak a száma, amelyek a nemzetiségi lakosság népi hagyományait -szokásait, népdalait, folklórját dolgozzák föl. S mind több olyan monográfia meg is jelenik, amely egy-egy nemzetiségi község történetét dolgozza föl. A helytörténeti pályázatra, amelyet a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és a Művelődésügyi Minisztérium hirdetett másfél évve; ezelőtt, több mint 30 nagylélegzetű, értékes pályamunka érkezett. Nemzetiségi állampolgáraink és szövetségeink élete — amint azt a művelődésben élért eredményeik és törekvéseik jelzik — egészségesen fejlődik, színes és tartalmas. S a nyugodt légkör, mint a jó politikai közérzet jele, kifejezi, hogy a szocialista építőmunkában, annak kulturális területén is, harmonikus az együttműködés. Tamás István megronthatatlan ifjúság almahéjpiros hajnalok gyujtogatója csendülő májusi erdő követe ablakot nyitok rád éjszakáin sebezlietetlen álma Ve égigérő fa mesebeli szabadságom zöld tornya vagy felkiáltójel egyenes beszéd ágadra madarat gondolok biztass ne legyek hitehagyott soha ragyogj Szemekbe szívekbe lobogtasd sárga piros kék szalagod tündököld világgá nem lehet az ember törvénye a bűn ránk ne szakadjon az eget emeld fölöttünk gyönyörűm szerelem remény fája te sorsomat jövőnkkel összekösd halálon túl is integess anyaföld csillagos űr között T épett zubbony feküdt a fa tövében. Langyos tavaszi eső áztatta napok óta Gazdája rendfokozat nélküli tüzér volt, akit a pusztító háború küldött a föld alá, névtelenül és igazságtalanul. Ki volt, míg élt, kik siratták, ki tudta azt? Miért kellett megihalnia és miért így? Ezt már sokan tudták: semmiért, értelmetlenül. Szabó tizedes már kiesett térből és időből Nem érzett éhséget, szomjúságot és fáradtságot, mert a hajszolt frontélet zsibbadttá tette. Nem tudta, mikor van ünnep és hétköznap. Az éjszakái is nappalokká váltak már évek óta. Cigaretta es félétam volt az élete lényege. Félt az oroszok tűzerejé- tőiL A katonáktól, a szovjet emberektől nem, hiszen apja, a 19-es vöröskatona felszabadítóknak nevezte őket. Félt a németektől, mert azok gondolkodás nélkül szétlőtték a kis csoportokban visz- szavonuló szövetségest, különösen a magyart. I Félt parancsnokától, attól a vadállat vitéz Ridel főhadnagytól, aki nüir két munkaDénes Béla 1944. MÁJUS 1. szolgálatost és egy nagy bajuszé alföldi bakát lőtt fejbe, mert nem tudtak olyan ütemben mozogni ahogy ő szerette volna. Állandóan ordított, pisztolyával hadonászott, s csürhének, söpredéknek, kommunista bandának nevezte az alakulatát. Nem egy fáradt honvédnak zúzta szét arcát a pisztolya agyával. Gyáva kutya volt előtte minden honvéd, mert azok mindenfelé lövöldöztek volna már, csak éppen Kelét felé nem. Tudták, hogy a 'fogság a mennyországot jelentené számukra. Szabó tizedes lehajolt a zubbonyért. Egyetlen rántással tépte le a piros posztó parolit. — Mit csinálsz?! — ordított vitéz Ridel főhadnagy. — A dögcédulát kerestem... alázatosan jelentem. Az oszlop vonult tovább. Szabó tizedesen ekkor különös elszántság vett erőt.' Tegnap a Jós gorál falú öregjei templomba osonta!;, tehát vasárnap volt. Akkor holnap május elseje lesz. Mennyit beszélt erről az apja. A munka ünnepe... A munkások ünnepe. Az egész Szo- jet-Oroszország ünnepel ilyem- kor Vörös zászlók a Vörös térien, és boldog, szabad emberek vonulnak az utcákon... Most is vonulnak. Vörös csillag van sapkájukon, a kezükben géppisztoly. Nyugat felé tartanak. Piros vérük áztatja a földet, és félelem nélküli életet hoznak az emberiségnek. S zabó tizedes kivette zsebéből a piros posztó parolit. Mi lenne, ha a zubbonya egyik gombját befedné véle. Egy kis piros folt mutatná meg érzelmeit koronás gombjai és a tűzkereszt között. Így esne fogságba. — Az én apám kommunista volt —1 mondaná az orosz harcosoknak —, és én is az vagyok, mert utálom, a háborút, a hitleristákat, és utálom az urakat. Gyűlölöm a szegénységet, a pusztulást és a halált. Én is | faroslav Hasek * Hogyan dolgozik a diplomata? G yaJcran szó esett róla, hogy a diplomatáknak nincs eszük. Ezt az állítást tökéletesen megcáfolja azonban Tevepúpy Rudolf gróf valóban klasszikusnak, mondható diplomáciai tevékenysége. Volt esze neki. De még mennyi esze, mint az alábbiakból megállapítható! Tevepúpy Rudolf gróf olyan ősrégi nemesi családból származott, amely az emberiséget a világtörténelem legdicsőbb idiótájával, Tevepúpy János úrral ajándékozta meg, aki kozmikus méretű hülyeségégében könyvet írt arról, hogy a föld nem forog. Később osztrák nagykövet volt az orosz tíári udvarnál, s amikor meghalt, az ottani történészek így írtak róla: szamij bolsij idiot vszegn mira (ez magyarul annyit jelent: a világegyetem legnagyobb idiótája.) Tevepúpy János úr fia volt Tevepúpy Károly, aki abban a rögeszmében szenvedett, hogy udvarhölgy lesz belőle. Egy fiúgyermeket hagyott maga után: Antal Józsefet, aki zsenge ifjúságában legu- -v.lt a kastély lépcsőiéről, a faja lányára esett, s koponyáig behorpadt, aminek következménye később úgynevezett traumatikus neurózis lett. Nem is vitte többre tábotnok- sánnál: az ő fia történetünk hőse Tevevúpy Rudolf gróf. f Kilencven íve. 1883. rv. 30-án született a cseh irodalom nagy klasszikusa, aki több müvében ő az Osztrák—Magyar Monarchiát mutatja be — kíméletlen siattaji- ben. Amikor a kis Rudolf megszületett, a családi tanács úgy döntött; Rudolfkából diplomata lesz, hogy új fényben csillogtassa meg a Tevepúpy nemzetség dicsősségét a monarchia külügyeinek elintézésében. A kis Rudolf erre mit sem szólt, csak bömbölve tiszta pelenkát kért. Ez volt egyébként első diplomáciai cselekedete. Később kiderült, hogy sokáig fog tartani, míg megtanul beszélni. Nyolc éves ko-, ráig ugyanis mindent »papának-> hívott, csak a mellényt, a kávét és a levest nevezte »mamának«. Mihelyt Rudolf ka betöltötte tizedik életévét, a fejlődésben nagyszerű fordulat következett be: lassan, de biztosan megkülönböztette a tárgyakat. S hála hat házitanítójának, tizenöt éves korában már idegen segítség nélkül le tudta írni a nevét. Sőt, még el is tudta olvasni. A nagyszerű eredményen felbuzdult a család további három friss házitanítót fogadott Rudolfka mellé, s a kilenctagú nevelőtestület mindent megtett, hogy az ifjú Tevepúpyt előkészítse az életre. Rudolf gróf huszonöt éves koráig megtanulta valam.eny- nyi, európai állam nevét, s harminc esztendős korában. már atlami szolgalatba lépett, miután megtanult makaózni és rulettezni. A külügyminisztériumba osztották be, ott szokta tölteni a pihenés óráit átvirrasztott éjszakák után. Egy szép napon a külügyminiszter a vállára veregetett, s közölte, hogy titkos küldetésben a szomszédos birodalom szék- és fővárosába kell utaznia. A titkos küldetés egy ákombákomokkal sűrűn telerótt ívpapíros volt, valami szerződés tervezete, amelyet a két ország egy harmadik ellen kötne. Ez a harmadik állam ugyanis az utóbbi időben valami ágyúk miatt illetlenül eladósodott. Tevepúpy Rudolf gróf aktatáskájába tette a fontos diplomáciai okmányt, és halogatás nélkül elutazott a szomszédos országba. A székesfővárosba érve a pályaudvarról a szállodába hajtatott. Ekkor azonban különös hiányérzete tamadt. Az aktatáskát tudniillik a vonatban felejtette. De a világ minden kincséért sem jutott eszébe, hogy tulajdonképpen mit is veszített el, mi hiányzik, s a szállodába érve hiába erőlködött, nem tudott, rájönni, miért jött ide, mi keresnivalója van ebben a vadidegen városban. Telefonon felhívta a szálloda tulajdonosát, de áz sem tudott szabatos válaszd adni kérdésére. Elindult hát a városba, s útközben nagyszerű ötlete támadt: ha már itt van, megkóstolja az itteni cigarettákat. Benyitott a legközelebbi boltba, és egy doboz legfinomabb cigarettát; kárt. — Bocsásson meg, uram — mondta barátságosan az üzlete s —, a mi cégünk vasárubolt, nem dohányáruda, Szívesen szolgálunk mindenféle csavarral, szöggel, szerszámmal, esetleg teafőzővel, az utóbbiak közül őszintén ajánlhatom az olajfűtéses Creos védjegyűt. — Ez szemtelen sértés — méltatlankodott Tevepúpy Rudolf gróf. — Maga nem hajlandó cigarettát eladni nekem, a szomszédos birodalom képviselőjének. — A Creos teafőző a legjobb — dadogta kétségbeesetten a boltos. — Drága uram, higgye el, ez itt vasárubolt. — Ebből háború lesz! — kiabált Rudolf gróf. — Kormányom nem vágja zsebre az efféle sértéseket. Dühösen kiment az üzletből, az éjszakai vonattal hazautazott, és még az éjjel kiugrasztotta ágyából a külügyminisztert. A miniszter úr nagyon álmos volt, s amikor Tevepúpy Rudolf gróf elmondta, hogy a szomszédos államban megtagadták tőle a dohányzás örömeit, nagyot ásított, és azt mondta: — Küldjön nekik jegyzékei, kedves gróf, vagy ahogy a diplomáciai szolgálatban mondani szoktuk: nótázza meg őket. De minél élesebben! És most jó éjszakát, álmodjon szépeket! Rudolf gróf egész éjszaka ismételgette magában: "Megvétózom őket, élesen megnó- tázom őket! Az ördögbe is, mi lehet az a nóta?-* Reggel a külügyminisztériumba hajtatott, s ahogy töprengve nézelődött az utcán, látja, hogy egy bolt fölött ez áll: NOTENHANDLUNG, vagyis nótakereskedés. Tüstént megállította a kocsit. Kiszállt, és berohant az üzletbe. — Sürgősen szükségem van valami nótára — esett neki az elárusító-nőnek —, de minél élesebb legyen, a Pokolba is! — A Rákóczi-induló lesz a legmegfelelőbb — vélte a kisasszony. Rudolf gróf sietve fizetett, a hóna alá csapta a nótát, hazasietett, sajátkezűiéig becsomagolta, s a csomagra ráírta a szomszédos ország kormányának címét. Fogát csikorgatva maga vitte el a csomagot a postára, s ajánlva adta föl a miniszterelnök. címére. Ez volt diplomáciai pályafutásának legragyogobb cselekedete. munkás vagyok. Lakatos... értitek... lakatos. Én is ünnepelni akarok vörös zászló alatt, nevetve, énekelve. Aztán eszébe jutott a felesége, a gyermekei, és a piros posztó- darabkát rágombolta a zubbonya zsebére. Bal oldalon, a szíve fölött — Mit csinálsz!... Te disznó kommunista! — ordított vitéz Ridel főhadnagy úr, és fölemelte a pisztolyát. A frontkatona füle már megszokta a dörrenést. Oda sem figyeltek az elfásult emberek, csak akkor, amikor egy pisztolyagytól roncsolt arcú honvéd kezében csattant a Mauser puska zárdugattyúja. Ismét töltött. Csak úgy szokásból. A főhadnagy mozdulatlanul feküdt az árok szélén. Üvegesedé szemmel meredt a semmibe. Szabó tizedes — zubbonyán a piros gombbal — az elre állt, és a 40 emberből álló század gyorsított menetben folytatta útját szlovák parti- zánteűrületen 1944. május elsején.
