Somogyi Néplap, 1973. április (29. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-22 / 94. szám

Nevek tudósairól

a magyar nyelv ünnepi hetén

fl magyar nyelv ünnepi hetén, amit ezúttal hetedszer rendeztek meg, talán kevés szó esett azokról, akik a vidék élő. nyelvével és nyelv- történetével foglalkoznak. Minden esetre kevesebb, mint amennyit megérdemelnek. Az utóbbi években ugyanis az ország legkülönbözőbb tájain dicséretesen divatba jött a nyelvészkedés. Az eredmény: szépszámú és értékes tanulmány, amelyekben szakemberek, pedagógusok és amatőrök összegezték gyűjtőmunkájuk eredményét. Különösképpen a nyelvészet egyik ága, a névtudomány, azon belül is a földrajzi nevekkel foglalkozó mutathat föl figyelemre méltó eredményeket.

Bármelyik névtudományi gyűjtést közzétevő kiadványt vizsgáljuk, rögtön kiderül: többről van szó, mint egyszerű nyelvészikedésről. Történelmi, társadalmi tapasztalatok, következtetések vonhatók le ezeífcből a munkákból, és létrejöttük minden esetben egy ki- sebb-nagyobb helyi közösség összefogásának eredménye.

A földrajzi nevek gyűjtésével kapcsolatban a legutóbbi névtudományi konferencián ■hangzott el:

”11 gyűjtések szervezői

csak akkor bízhatnak a sikerben, ha vállalkozásukhoz megnyerték az állami, megyei, járási szervek támogatását, és a résztvevők mindig önkéntesen vállalkoznak a munkára. Az eddigi gyűjtések tapasztalatait figyelembe véve elmondhatjuk, hogy mindegyik kicsit hősi vállalkozás volt. De azt hiszem, valamennyiünk nevében. kijelenthetjük,

hogy szívesen vállaljuk az áldozatot, a fáradozást, mert úgy érezzük, nemzeti művelődésünk és az egész magyarság érdekében is történik«.

Kedvcsináló példaként a további munkáihoz hadd idézzünk néhány szaktanulmányból. Angyal Endre, aki — egyebek között — az utcanévadás esztétikájával foglalkozik, tanulmányábam ezt írja: -Az utcanevek változása legtöbbször egy darab kortörténet. Győrben a budapest—

Pardi Anna

UTÓHATÁS

Csak a messzeség merészeli

arcod ábrázolni, kavicsokat görget szépiáid

helyébe,

míg játékos, dúlt vonásaidról a meghittséget mélykék szivacsával az ég

ledörgöli.

Hanyatlik s kilobban nemsoká e nap.

Neved hosszú hálóköntösébe

öltözhetek, hogy kínzó Almot hozz. halálos részvételt,

s egy súlyosan sérült -farkas vonításában elldkhassuruk.

Radnai István

Altató

mák adj könnyű álmot átlépem a mezsgye vár fűcsomó nyúl zöld határ mák mák adj könnyű álmot

mák adj könnyű álmot az ölemben kuporog gyúlnak örömcsillagok mák mák adj könnyű álmot

mák adj könnyű álmot félig hunyva két szeme zárul rózsaláncszeme mák mák adj könnyű álmot

mák adj könnyű álmot fűcsomó nyúl zöld határ vizslaálmot nem talál mák mák adj könnyű álmot

mák adj könnyű álmot átlépjük a mezsgye vár földöntúli megyebál mák mák adj könnyű álmot

0 1 Somogyi Néplap

bécsi országút egy részét először Vásártérszernek hívták, később Vilmos császár, majd Szent István út lett, aztán Sztálin útnak nevezték. A pécsi Magyar utcából Mária utca lett, 1945 után Molotov szovjet külügyminiszter nevét viselte, aztán Déry utcának keresztelték el.

Zala megyében dr. ördögh Ferenc nagykanizsai tanár vezetésével összegyűjtötték Zala megye földrajzi neveit, és 15 700 család és 48 ezer, személy névadatait is földolgozták. Ennek kapcsán a gyűjtő összesen 20 ezer kilométert tett meg, amíg a vezeték-, kereszt-, becéző- és ragadványneveket is sikerült rendszereznie. A megyében 205 5-féle vezetéknévvel találkozott, az utónevek közül a férfiaknál a József, a nőknél a Mária volt a leggyakoribb. Kiment a divatból az Abel, a Donát, a Dömötör és a Blanka meg az Izolda is. Érdekes, hogy a László nevet ezen a vidéken csak az utóbbi húsz esztendőben használják,

ugyanakkor a Máriának 18-féle becéző változatával találkozott a névgyűjtő.

Különösen dicséretes

amikor a névtudománnyal foglalkozó pedagógusok munkájukat tanítványaikkal közösen végzik, és így kétszeresen hasznos oktató-nevelő munkát folytatnak. Példaként említsük meg a Békés megyeieket, akik — a többi között — az -ér«, »fok«, »sár« szavak

nyelvtörténeti értelmezésével foglalkoztak. Az egyik tanuló erről azt írta: -A fok száz évvel ezelőtt a folyó fő medréből kilépő víz, amely kifelé folyik egy másik vízből. A ma itt élők a fok szóra már nem tudtak magyarázatot adni. A sár régen vizenyős, nádas sok helyt járhatatlan. rétség. A maiak már nem ismerik a sár ilyen jelentését«.

Végül, de nem utolsósorban hadd emeljük ki példaként az egri dr. Pelle Bélá- nét, akit éppen névtudományi munkája miatt avattak doktorrá, A megye 200 ezer katasztrális holdjáról begyűjtött -névtermést« nemcsak írásba foglalta, hanem le is -kottázta«, azaz tanulmányában igyekezett pontosan jelezni a tájnyelvi kiejtést is. Az Akadémia által kiadott tanulmány címe alatt ez olvasható : -Pedagógusok, középiskolai tanulók, más önkéntes munkatársak segítségével gyűjtötte és közzétette ...« Ezután következik a száznál több közreműködő névsora, cím és rang megkülönböztetése nélkül. Pedig van közöttük tanácselnök, főiskolai tanár, háztartásbeli, igazgató, kisdiák és — a szerző anyÓ6a is.

Pálos Miklós

A

tkor már a bíró lányát szerettem. Szép tavasz járt, meleg április. Szünetekben át-át- szaladtunk a lány folyosóra, mintha éppenséggel arra lenne dolgunk.

Csinos lány volt a Róza; szőke, kék szemű. Szerettük is valamennyien. Büszkén, nevetve kacérkodott velünk. Engem igazán kedvelt. Egyszer még levelet is írt, a csengető fiúval küldte, de aznap hiányoztam az iskolából.

Másnap kifigyeltem. Elébe szaladtam a kanálisnál találkoztunk.

— Hát te? — kérdezte.

— Erre jöttem ...

— Nem is erre laktok!

Álldogáltunk ott jó darabig. A kanális korlátjának dőltem, cipőmmel vonalakat húztam a földön.

— Igaz, hogy levelet küld- tél?

— Igaz.

— Hiányoztam, segítettem anyámnak.

— Tudom.

Nem jártak az utcán. Vékony járda szaladt ott a Kákát mellett. Erősen megnéztem.

— Itt lakunk a másik utcán.

— Tudom — mondtam.

Kicsi fehér falú ház volt.

Nádfedeles. Meglestem a sarokról, hová ment be.

Boldog voltam én akkoriban nagyon. Anyám meg így szólt: <

— Húsvétra ruhát veszünk. Csak megbecsüld!

Szót fogadtam. Hordtam vizet a kútról, talicskával eltoltam az őrletnivalót, eljártam a boltba, megcsináltam mindent Esténként kérdezgettem:

— Vesszük már a ruhát?

Nehezen gyűlt össze az ára,

a locsolkodás ideje pedig kö- zelgett. Haditanácsokat tartottunk az iskolaudvaron, ki hova köszönt be a kölnivízzel.

Ünneplőbe bújtak a fák. Az udvarokat felverte a la- boda, az árokpartokon nagyra nőtt a fű. Szaladtam Róza után.

— Eljövök locsolkodni —

szóltam.

— Gyere!

— Otthon leszel?

— Otthon.

— Nem haragudnak majd apádék?

— Nem.

B

efordultunk a sarkon. Már nem sokáig kísérhettem. Sietve mondtam:

— A piactéren sergő is lesz.

— Láttad?

— Láttam. Befizetek érted.

— Jó — mosolygott —, talán elengednek.

A kanálisnál az apjával találkoztam. Magas, barna ember volt. Világéletében kubikos, napszámos, Amikor le tűnt az uraknak, messzire hordta irháját Breznai főszolgabíró úr, akkor választották falu fejének, főbírónak a Róza apját.

— Kezitcsókolom — köszöntem illedelmesen. Fogadta. Kipirosodott az arcom.

Anyám rámpararicsolt, hogy készülődjek. Megvesszük a ruhát. Mentünk: a piactéren üzletek sorakoztak. Benyitottunk a legnagyobba. Fekete olajjal eresztették be a padlót, meglátszott a cipőm nyoma.

— Ruha kellene a gyereknek — mondta anyám.

— Milyen árú?

— Az olcsóbbikból.

rény tetejéről előkotortam a

tavalyi kölnisüveget, szappanos vizet eresztettem bele. Jó szagú lett. Számolni kezdtem a házakat, ahová elmehetek locsolkodni. Felírtam az irkalapra.

Gyűlt a forint meg a tojás. Nem fért már a zsebemben. Hazaszaladtam, kiraktam a kisablakba.

— Ez az enyém .— mondtam anyámnak, meg a húgomnak. — Ne adjátok oda a locsolkodóknak!

Mentem tovább. A kanálisnál megálltam. MegigazítotSz. Lukács Imre

Piros tojás, kék tojás

Elénk terítettek hármat is. Anyám megfogta, meggyű- rögette az anyagot, az ajtó közelébe vitte. Aztán szemügyre vette a másikat.

— Gyere csak! Vedd fel — mutatott a zakóra.

A kereskedő dicsérni kezdte éppen rám szabták, meg efféle zöldségeket mondott.

Nekem azonban nem tetszett. Megláttam a hozzávaló nadrágot is, a pultra terítve. Rövid szárú nadrág volt. Ilyenben menjek locsolkodni?

— Szorít a kabát — dacos- kodtam.

— Hol?

— A hónom alján — nyújtottam a kezemet, és előre dőltem egy kicsit.

— Szorít? De hisz1 ki se látszol belőle.

M'

egforgattak az ajtónál. begombolták rajtam a kabátot, s alkudoztak. Aztán a boltos hozta a nadrágot is. A rövid szárút.

— Ez meg lötyög — kiáltottam.

— Sebaj. Belenősz.

— Hosszú szárú nadrág nincs? Nekem csak az kell.

— Az jóval drágább.

— Elviszem ezt — mondta haragosan az anyám.

A, nem örültem én a .ruhának! Csüngött a fejem, és a beton kockákat számoltam hazáig. Most már el se mehetek locsolkodni.

Otthon aztán eltörött a mécses. Hátramentem az ólhoz, s megsírattam a nadrágot. Később a nagyapám ült mellém. Pöfékelt az ócska cseréppipából.

— így menjek locsolkodni?

— szepegtem. — Mint a kisiskolások? Rövid nadrágban? Meg kölnim sincs.

— Rózsavíz?

— Az sincs.

— Hm — mondta az öreg.

— Milyen legény az, aki nem megy locsolkodni?

Másnap korán ébredtem. Még alig jártak az utcán, ünneplőbe öltözve leselkedtem a kerítésünk mögül. A szektám a ruhámat, megsimítot- tám a hajamat. A bíró házába mégse léphetek be akárhogy. Leültetnek majd, tésztával kínálnak, borral, s még az is meglehet, egyedül maradok Rózával. Ahogy a legények. Délután meg befizetem a sergőre, a körhintára veszek papírrózsát is. Talán még a templomkertbe is eljön velem. Nagy fiú vagyok már.

Bátortalanul kopogtam az ajtón. Benyitottam. Ott állt a lány az asztal mellett. A zöld terítővei letakart asztalon tojások és tészták sorakoztak. Róza kivételesen szép volt. — De tudnám én szeretni! — gondoltam.

A sarokban .helyezték el a* ágyat. Benne feküdt az anyja, betegem. Elmondtam valami versikét, és meglocsoltam a hajukat.

— Jó szagú kölnid van — mondta a lány.

— Nagyapámtól kaptam — pirultam.

Ott álltam a kemence mellett, és senki se szólt hozzam. Álldogáltam néhány percig, míg végre az asz- szony megkérdezte:

— Te ki fia vagy?

Megmondtam. Üjra hallgattunk. Róza hol az anyjára pillantott, hol rám." Piros lett az arcom.

— Akkor én megyék — mondtam szomorúan.

— Vegyél tojást — szóit a bíróné.

Róza elébem emelte a tányért a festett tojásokkal. Elpirult ő is, Kivettem egyet.

— Adjál neki pénzt is!

— Nem azért jöttem én ...

— Ne szerénykedj! Vágyéi rajta cukrot.

Kitámolyogtam a szobából. Égett az arcom, s a legszívesebben sírtam volna. Kezemben szorítottam a piros tojást és a negyven fillért. Róza ki sem kísért...

A kanálisnál még megálltam. Visszanéztem.

— Nem szeret ő engem igazán — gondoltam.

Nehéz lett a zsebem, lehúzta a tojás. Pedig milyen, szép szeme van Rózának, a haja

meg szőke. Elővettem a .

___

m

eg a tojást. A kezem páros lett tőle. Hirtelen messzire visszadobtam az utcán.

— Egyétek meg!

Szomorúan mentem haza.

Leültem a kisszékre, csüngött a fejem erősen.

— Már befejezted a locsol- kodást? — csodálkozott anyám.

— Be.

— A szomszédoknál voltál?

— Nem.

— Pedig várnak. Nagyon várnak. Gyönyörű két tojást

festettek neked.

— Egyék meg! Érti ? . Odaugrottam a kisablakhoz. Felkaptam két tojást, és földhöz , csaptam. Anyám csak nézett. Aztán megfogta a karom, elhúzott onnan.

— Mi ■ a baj, kisfiám? —

— simította meg a fejem.

— Semmi — pityeregtem.

— Mondtam, hogy hosszú nadrágot vegyen!...

Sírtam egy darabig.

Később megszámoltam a keresetemet, a festett tojásokat meg eladtam anyámnak. Akkor már délután volt.

A piactérre menteim. Zene szólt, forgott a sergő meg a körhinta. Sokan ácsorogtak a céllövölde előtt. Egy forintért vagy egy tojásért hármat lehetett lőni Megpróbáltam. Nem nyertem. Pedig a polcokon sorakozott a rengeteg ajándék, porcelánmalackák, alvós babák, papírforgók, sámli abdák, papírtrombiták és hervadt rózsák.

Felültem a sergőre meg a körhintára.

Még mindig maradt: pénzem. De Róza, Róza nem jött.

— Nyerek neki egy mén ajándékot — határoztam ti még».

Célozgattam a kopott paprikajancsit, az erdei vaddisznót. míg végül is hozzám került az ócska papírvirág.

O

mépea nem jött el a Estig vártam. Akkor megállt a sergő meg a körhinta,

a puskákat is elrakták. Csendes lett a fáin. BesötótedetL Futottam hazáig.

—- Megint el csavarogtál? — Szólt rám mérgesen anyám. — Mi lesz tetoelőled?

— Bíró — mondtam —,aa mindenkineg parancsol.

Lefeküdtünk. Két ágy a szobánkban. Azon aludt az egész család. Közelebb húzódtam anyámhoz.

— Magának hoztam — adtam oda a papírrózsát.

— Köszönöm — simította végig az arcom. — Mégis csak jó fiú vagy. A végen tényleg táró lesz belőled.

— Az nem lennék soha — suttogtam.

Elaludtunk. Reggelre csóróm víz lett a párnám. Meglehet, hogy sírtam akkor éjszaka. Észre se vettük, pedig akkor már elmúlt a húsvét.

Nagy István—emlékkiállítás

Nagy István sriHetéeének ló#, évfordulója alkalmából a Magyar Nemzett Galériában emlékkiállítást rendeztek. Képünkön: A Szántás Erdélyben című mű a tárlatról.

Miti Pertz

t>4 kvíz mester bukást!

A kamerák egész közelről hozták a fiatalember arcát.

— Felkészült a 800 márkás kérdésekre? — tudakolta tőle a kvízmester.

— Igen — rebegte az ifjú.

— Rendben, akkor kezdhetjük ... Ismeretlen művekből hall majd néhány taktust, és öt másodperce van, hogy felismerje a zeneműveket. Kérem az elsőt!

Egzotikus zene hangzott föl. A harmadik ütemnél a fiatalember elmosolyodott.

— Ez a 23. szonáta F-dúrbán, Sing-Pang-Peng kínai zeneszerző műve. Január 13-án született, 1200 körül, Krisztus előtt.

Kitört a taps.

A mester csodálkozva sóhajtott föl.-■— Pontosan — dicsérte meg az ifjút. — De ne legyen könnyelmű! Eddig mind a hét elődje eljutott... Kérem a következő zenemüvett

A fiatalember mosolygott:

— Ez a szent mester, Bodo Bodowitzlig 178. szimfóniájának 89., 90. és 91. taktusa.

A termen tapsvihar zúgott végia.

— Helyes — nyugtázta g

kvízmester őszinte csodálkozással a hangjában. — De még nem nyert, mert ezt is mind a hét elődje kitalálta ... Kérem a harmadik művet! S egyben szeretném fölhívni a figyelmét arra, hogy ez lesz a legnehezebb. Ennél esett ki mind a hét elődje ... Használja ki jól az öt másodpercet!

Újfajta elektromos zene hangzott föl.

A fiatalember már mondta is:

— Elégia neurátika, Opus 1. A fiatal komponista, Karlo Plem-m műve.

A termet orkánszerű tapsvihar töltötte be.

A kvízmester elragadtatással rázta az ifjú kezét.

— Nyert — kiáltotta lelkesen. — Csupán azt árulja el, honnan ismeri éppen ön ezt a teljesen ismeretlen művet, amit a rádióban is csak egyszer adtak, akkor is óvatos- tágból éjszaka *él keltőkor ..

Az if jú arcán titokzatos mosoly suhant át, aztán halkan ezt mondta:

— Én vagyok Plemm.

Fordította: Steiner Katalin