Somogyi Néplap, 1973. április (29. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-17 / 89. szám

Az első levél Darhanból Kaposvár testvérvárosa Külügyminiszterünk, Péter János, mongóliai tárgyalásai során fölkereste Darhant, ahol egy korszerű húskombinát építésén mintegy 300 magyar szakember dolgozik. Péter Já­nos ott-tartózkodásáyal egy időben levelet kaptunk test­vérvárosunkból Cser Ilonától, aki családtagként tartózkodik kinn Mongóliában. Levele több érdekességet is tartalmaz, úgy gondoljuk, hogy egy-két élményén keresztül közelebb kerülhet a kaposvá­riakhoz a távoli Darhan váro­sa. Nyolc-tíz nap alatt ér a le­vél Darhanból Kaposvárra, ezért tulajdonképpen még frissen kerültek papírra a dar- hani április 4-i ünnepség él­ményei. — Az építkezésen munkaszünet volt — írja Cser Ilona. — A magyar épületek­re kitűzték a piros-fehér-zöld zászlót és a mongol lobogót. A filmszínházban ünnepi nagygyűlést tartottak, melyen részt vettek a város vezetői és az építkezés mongol irá­nyítói is. A megemlékezés után értékelték a brigádver seny eredményeit, s a legjob' magyar és mongol dolgozók nak »diplomát« adtak át. Ve ti tettek egy színes mongol fii met is, amely bemutatta az it: lakók népművészetét. A mongolok ma is szívesen viselik a szárit, ezt a lábszár­középig érő selyembrokát ru­hát. Leginkább bordó, zöld és barna színben készítik, s min­dig egyszínű. A férfiak és a nők egy elütő színű selyemsá- Lat tekernek a derekukra, ez fogja össze a ruhát. Levélírónk beszámolt a mongol étéi- és italkülönleges- ségekről is, de hozzáteszi, hogy nem mindenki szereti a mon­gol konyhát. Cser Ilona így fejezte be so­rait: — Érdeklődéssel szemlé­lem az itteni életet, emberé­ket, szokásokat. Egyben ígéretet tett arra is, hogy időnként »tudósítja« la­punkat a Darhanban dolgozó magyarok eredményeiről, s közben újabb és újabb mon­gol élményeiről is beszámol. Száz pert tárgyalnak Kaposváron „Kölcsönvett“ bírák a fővárosból Legutóbbi sajtótájékoztató­ján dr. Korom. Mihály igaz­ságügyi miniszter kérdésünkre válaszolva elmondta, segítsé­get nyújtanak a perdömpimig- gel küszködő somogyi bírósá­goknak. Dr. Ignácz Pál, a Megyei Bí­róság elnöke tegnap elmond ta, te, hogy a Kaposvári Megyei Bíróság két bírája a legjobban rászór utó járásbíróságoknak segítsen. Dr. Ignácz Páltól megtudtuk, hogy a két bíró Nagyatádon, a bíróság csurgói részlegén és Lengyeltótiban tárgyal majd. A felsorolt já­rásbíróságokon különösen nagy XXIX. évfolyam, 89. szám. Kedd, 1973. április 17. Klubkönyvtárat avattak az elektroncsőgyárban hogy a megígért segítség a hé­ten már iift tesz. Dr. Lukács Tibornak, a Fővárosi Bíróság ein *'■ helyettesének vezetésé­vel két budapesti büntetőta­nács tárgyalja majd a Kapos­vári Megyei Bíróság büntető feüébbvitéH ügyeit. Igen sokat számít ez, hiszen az egyik me­gyei bírósági tanarsvezetó be­tegsége miatt az utóbbi időben a kényszerűségből már meg­szokott feszített tempó is to­vább fokozódott A budapesti bírák körülbelül száz pert tár­az új ügyek száma, s a bíró­hiány miatt egyre szaporodtak az elintézetlen akták. A Me­gyei Bíróság vezetői sokat re­mélnék a »bírókolcsönzéstől«. Ahogy régebben már beszá­moltunk róla, a Kaposvári Me­gyei Bíróság polgári fellebbvi- teh tanácsának tágjai is gyak­ran utaznak Lengyeltótiba és Nagyatádra, hogy kevesebb le­gyen a befejezetlen polgári pe­res ügy. A bírósági fogalmazók kö­zül többen is jelentkeztek az Az irodaházzal szemben egy kétszintes épület is jelzi, hogy terjeszkedik a kaposvári elekt- ranesögyár. Van területük bő­ven, s ezt jól igyekeznek ki­használni a dolgozók pihené­se, szórakozása és sportolása, egyszóval az elektroncsőgyá­riak szabad idejének megfe lelő kihasználása érdekében. Novemberben felavatták a A megyei kórházban gyalnak majd, s ítéleteket hoz agy kaposvári büntető féllébb- vjteili tanács is. A Fővárosi Bíróság bírái étóreláfchatólag két hónapig — meghatározott napokon — dolgoznak majd Kaposváron. Az Igazságügyi Minisztérium gyors imtézikedése lehetővé tet­1903 áprilisában: „Egy sukkos“ hó esett és fagyott (Tudósítónktól.) Gyakran hallani, amikor a változékony, a szabályostól el­térő időjárás szóba kerül, hogy egyesek ezt a légköri robba­násokkal, a levegőben szálló repülőgépek, űrhajók hatásá­val magyarázzák. Más jól ér­tesült emberek az évszakok el­tolódásáról, a Föld tengelyé­nek elferdülésércü beszélnek, ha az időjárás szóba kerül, A meteorológiai följegyzések megcáfolják ezeket, s folja Kovács Győző kutasi lakosnak a följegyzése is, melyet a családi imádságos könyvbe szó szerint így vésett be: »1903-ban április 8-án kez­dett esni lúdeg eső. azután fel­váltva hó, majd eső. 18-án »egy sukkos« hó, utána igen erős fagy. A rossz idő tartott csak­nem két hétig.« E följegyzés immár hetven esztendős. Ez‘a falusi paraszt- ember megfigyeléseivel azt bi­zonyítja, hogy az áprilisi idő­járás akkor is bolondos volt, pedig repülők, légköri robban­tások akkor csak legföljebb írók fantáziájában szerepeltek. A ma íródó falukrónikákban is lesz sok érdekesség, melyet a jövő búvárkodói bizonyára nagy figyelemmel olvasnak utolsó vizsgákra. Ha sikere­sen túltesznek rajta, rövidesen a bírói székbe ülhetnek. Bíz­nak bennük és remélik, mun­kájuk azonos lesz azokóval a sokat dicsért fiatalokéval, akik az elmúlt években, indultak el a bírói pályán. A Fővárosi Bíróság bírái egyelőre véget vetnek a leg­égetőbb bajoknak. Ám jönnek a szabadságolások, s akkor — mint minden nyáron, úgy biz­tosan most is — újra rengeteg poranyag tornyosul majd az asztalokon. Nyilvánvaló: a régóta re­mélt megoldást majd az ösz- szes somogyi bíród állás betöl­tése hozza. P. D. Vetélkedő = A megyei kórház KlSZ-szer- vezete indította el az úgyne­vezett középkáderek, illetve az ápolónők továbbképzésének azt a sajátos módját, amit ve­télkedőnek hívunk. Munkaidő után, szabad napjukon is ta­nultak a megyei kórház álta­lános ápolónői, akik tegnap részt vettek a szakmai vetél­kedőn. — Az első alkalommal old­juk meg így a középkáderek továbbképzését — mondta a verseny előtt dr. Gimesi Mi­hály, a kórház KlSZ-titkára. Vége a szünetnek Százhetvenhat fiatal érkezett vissza a tavaszi szüretről szü­lei társaságában a kaposvári Siketek Általános Iskolájába. A szülök segítenek a nevelőknek a gyermekek ruhainak el­magd. művelődési centrumban a klubot, nem sokkal később be­iratkozhattak az első olvasók is a szakszervezeti letéti könyvtárba. Író—olvasó találkozóval így bekötött konyvtáravató ün­nepséget tartottak tegnap dél­után a kaposvári elektroncső- gyárban. — A társadalmi ösz- szefagás szülötte az új épület továbbképzés Három témakörből számol­tak be tegnap délután tudá­sukról a kórház ápolónői: bel­gyógyászatból sebészetből és szakápolástanból. Tízen vettek részt a vetél­kedőn. A legeredményesebben szereplő versenyző nyolcszáz forint jutalmat kapott, hat­százat és négyszázat pedig a második, illetve a harmadik helyezett. Ügy véljük, a kórháznak nemcsak »belügye« volt ez a vetélkedő, mivel eredménye szélesebb körben is kamatozik: a betegek színvonalasabb ellá­tását eredményezik az ilyen szakmai vetélkedők. — mondta Ács Béláné, a szak­szervezet titkára avatóbeszédé­ben, majd Péczeli Erika, a gyár kultúrosa mutatta be az új létesítményt. — A könyvtárban három- ezerötszáz kötet várja nap mint nap áz olvasókat. Feb­ruártól mintegy kétszáz új ol­vasót írtunk be. Szerződése­ket kötöttünk a szocialista bri- .gádoikkai is. Ebben az évben a szakirodalom fejlesztését tűz­tük ki célul — mondta. Ter­vezik, hogy még az idén, a bri­gádtagok igénye szerint há­rom író—olvasó találkozót és több könyvkiáilílítást rendez­nek. Az ünnepélyes megnyitó után Jókai Anna írónővel ta­lálkoztak az elektroncsőgyári dolgozók. Az írónőtől megkér­deztük: — Milyen érzés részt venni egy új könyvtár avatá­sán? — A legjobb. Az igazi könyvtánavatás az, mikor az emberek leveszik a polcokról a könyveket... A szocialista brigádok nap­lódba díszes bélyeget ragasz­tottak az emlék megörökítésé­re. Az 500 éves a magyaror­szági könyvnyomtatás ünnepé­re készült míves bélyeg emlé­keztet majd a könyvtáravatás­ra. H. B. PÁLYÁZATI Az Országos Béketanács, a Magvar Írók Szövetsége és a Kommunista Ifjúsági Szövet­ség irodalmi pályázatot hirdet BEKE VIETNAMBAN címmel. A pályázat célja: hogy az irodalom eszközeivel is kife­jezzük együttérzésünket, tö­retlen szolidaritásunkat, segítő szándékunkat a béke helyreál­lításáért, a háborús sebek be­gy ógyilásáért, az újjáépítésért küzdő vietnami néppel. Ezzel a pályázattal is kö­szöntjük a békeszaretö erők világkongresszusát, amely Moszkvában lesz 1973 októbe­rében. A pályázat feltételei: Pályázhatnak: írók, újság­írók; a pályamű lehet vgr$, no- , 'll a és más prózai mű; hang- játék. riport. FELHÍVÁS Pályázati dijak: Vers : egy I. díj 3000 FT egy II. díj 2000 Ft két III. díj 1000 Ft Próza: egy I. díj 4000 FT egy II. díj 3000 Ft két III. díj 2000 Ft A rendező szervek fenntart­ják a jogot arra, hogy a díja­kat megosztva, összevonva ad­ják ki. A pályázat jeligés! Pályázni csak eddig még nem publikált művel lehet. A pályamű elbírálásáig nem publikálható. * Beküldési határidő: 1973. szeptember 1. A kéziratot kér­jük az alábbi címre küldeni; Országos Béketanács, 1360 Budapest, Pf. 6., Belgrád TARKA <0RÓK Táblák Los Angeles városatyái, hogy valamennyire enyhít­sék a zsúfolt forgalmat a város körüli autóutakon, ilyen fajta világító táblá­kat állítottak, föl; »Tizenöt perc szünet« vagy »Men­jen másik úton«. Egy napon majd a kö­vetkező táblára fognak rábukkanni: »Pi hen jen meg kedvesénél, még meg nem szüntetjük a gépko­csi-tömörülést«. Shaw-anekdota Bemard Shaw egy da­rabjának bemutatója után rettenetesen feldühödött, mart az egyik színész bor­zalmasan játszotta a sze­repét. Berohant az öltö­zőbe, s a következőket mondta: — Megváltoztattam a szöveget, holnaptól kezdve az első jelenet végén meg fog halni! — Az első jelent után? — ámult el a színész. — Miért? — Az ön érdekében — válaszolta nyugodtan Shaw. — Jobb ugyanis, ha én ölöm meg, mintha a nézők vetemednének erre. „Igazán kedvesek...** Yehudy Menuhinnak va­lahányszor útra kel, meg­gyűlik a baja a vámőrök­kel. ' Mindig megkérik, hogy nyissa ki drága Stra­divari j áriak a tokját, mint­ha isten tudja, mát rejte­getne benne. A világhírű hegedűművész, mint mondja, rendkívül jól szó­rakozott a brüsszeli vám­hivatalban. — A belga rendőrök igazán kedvesek voltak. Megtapogattak, s én nem álltam meg, hogy ne mondjam nekik: milyen jó lenne, ha közben egy ki­csit meg is masszírozná­nak ... Tiltakozás Engelbert Humper dine­ket nagyon gyanúsnak ta­lálták a caracasi vámőrök, még vitamintablettáit is kábítószernek nézték. A világhírű énekes négy órát fogházban töltött. Képviselője később ekóp- pen tiltakozott: — Ilyen ostobaságot! Nem engedték meg neki azt sem, hogy kapcsolat­ba lépjen a brit konzulá­tussal! Pedig Engelbert Humperdinck lenne az utolsó ember a világon, alki kábítószert csempész­ne! Változnak az idők Krahulác eképp szóno­kol a kisvendéglőben as^ asztaltársaságnak; — Érdekes, hogy változ­nak az idők! Eleinte teát ittam rummal, aztán ru­mot ittam teával, később rumot jttam tea nélkül, most pedig úgy iszom a rumot, mint a teát. Somogyi Né0v az MSZívap aomogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: ■JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, Latiné? Sándor u. 2. Postacím: 7401 Kaposvár, postafiók 31. Telefon: ^ 11-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor utca 2. Postacím: 7401 Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Doniján Sándor. Beküldött kéziratot nem órzünk meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknéL Előfizetési díj: egy hónapra 80 Ft. Index: 25 967 Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében Kaposvár Latinca Sándor u. 6. Felelős vezető: é Farkas Béla igazgató. t

Next

/
Oldalképek
Tartalom