Somogyi Néplap, 1973. április (29. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-18 / 90. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! Ara: 80 fillér Somogyi Néplap AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXIX. évfolyam 90. szám 1973. április 18., szerda ÉLJEN A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT! Péter János Mongóliában Jumzsagijn Cedenbal fogadta a magyar külügyminisztert Látogatás a szonginói biokombinát építésénél Jumssaffijn Cedenbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának első titkára, a Mongol Népköztár­saság mmisztertanácsának el­nök«, kedden fogadta Péter Jánost, a Magyar Népköztár­saság külügyminiszterét, akii a mongol kormány meghívására hivatalos, baráti látogatáson tartózkodik Ulánbátorban, A meleg, szívélyes hangula­tú találkozóin jelen volt Tu- menbajarm Rágósa, a mongol mm isztertamáos első elnökhe­lyettese, Lodongijn Rincsin külügymmiszter és több más hivatalos személyiség, vala­mint Kádas István, a Magyar Népköztársaság ulánbátori nagykövete. A tnongódiai látogatáson tar­tózkodó magyar külügyminisz­ter — mongol kollégája, L. Ráncéin társaságában— fölke­reste az Ulánbátortól 25 kilo­méternyire, egy festői völgy­ben épülő szonginói biokombi­nátot is, amely hazánk legna­gyobb volumenű külföldi hi­telberuházása és a magyar— mongol együttműködés legje­lentősebb gazdasági tételét je­lenti. Gombos Károly, az építkezés magyar vezetője elmondotta, Himnusz a békéről Hetven békegyűlést tartanak a megyében Szovjet és vietnami vendégek Számítanak a brigádokra Május 9. és június 9. között rendezik meg a béke és ba­rátság hónapját az Országos Béketamács felhívása alapján. Ennek a somogyi előkészítésé­re megyei operatív bizottság alakult a társadalmi szerveze­tek és -mozgalmak képviselők­ből tegnap délután Kaposvá­ron. A Hazafias Népfront bé­ke és barátság munkabizottsá­gának vezetői ismertették az eddigi pjogramokast, s az ala­kuló ülésen részt vevők ezt kiegészítették. A békehónap megyei nyitá­nya Kaposváron, a Latinca Sándor Megyei Művelődési Központiban lesz május 9-én. Dr. Molnár Béla, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára mond beszédet A ter­vek szerint hetven békegyű­lést rendeznek a megyében. Böhönyén szovjet Siófokon vietnami vendégeik is részt vesznek a gyűlésen. Fonyódon úttörőavatással, MHSZ-be­mutatóval teszik gazdagabbá a programot, több helyen pe­dig a barátsági rendezvénye­ket filmvetítéssel, kiállítással kötik egybe. A béke és a ba­rátság gondolatáról beszélget­nek azon a huszonnyolc ré­tegtalálkozón is, amelyre ér­telmiségieket, tsz-tagokát, üzemi munkásokat hívnak meg. Május nagyon gazdag lesz rendezvényekben. Így a VIT- et előkészítő rendezvényeket, a gyarmati ifjúság napját, az Ifjú Gárda-találkozókat, a nemzetközi és centenáriumi sporteseményeket, a május 20-i honvédelmi napot, a gyermeknapot, az ünnepi könyvhetet, a kórustalálkozó­kat minid a békehónap jegyé­ben rendezik meg. Kiemeljük még a programiból a KISZ-ta- gok és komszamolisták talál­kozóit, az igali ifjúsági napot, az MHSZ marcali létesítmé­nyének avatását, valamint a Himnusz a békéről elnevezé­sű hagyományos bemutatót, amelyet az idén is a békehó­nap alkalmából rendeznek meg. A megyei operatív bizottság az alakuláskor elhangzottakat egyezteti, és elkészíti a tervet. Minden segítséget megad ah­hoz is, hogy például a szocia­lista brigádok, öntevékenyen i légkort. minél több megemlékezést tartsanak, s minél több házi kiállítást rendezzenek. hogy a biakombinát oltóanya­gok, szérumok termelését, a mongóliai állatállomány fej­lesztését, egészségi állapotá­nak javítását, a járványos megbetegedések, s fertőzések megelőzését, illetve megféke­zését szolgálja. A négyszáz­millió forintos beruházást je­lentő biokombináthoz nem ke­vesebb, mint 59 különböző épület és objektum tartozik, s a magyar építők száma 370 körül jár. Magyarország a szakemberek képzésében is se­gítséget nyújt, jelenleg is csaknem 80 mongol szakem­ber készül föl Magyarorszá­gon a különböző üzemeltetési feladatokra, másrészt az üzem megindulásának időszakára csaknem másfél száz magyar szakember érkezik Szonginóba. Miután Péter János megte­kintette az üzem fő pontjait, gyűlésen találkozott a magyar építőkkel, s átadta nekik a magyar vezetők üdvözletét. Mongol részről a mezőgazda- sági miniszter hangsúlyozta, hogy a hiokombinát az ország mezőgazdasági és anyagi alap­jainak gazdagításában rendkí­vül jelentős. Ülést tart a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságá­nak ülését mára, április 18-ra összehívták. A Politikai Bi­zottság az időszerű nemzetközi, belpolitikai, valamint gaz­daságpolitikai kérdések megvitatását javasolja a Központi Bizottságnak. (MTI) Moszkva Megnyílt a KGST-vb ülésszaka Moszkvában kedden meg­nyílt a KGST végrehajtó bi­zottságának ülésszaka, amely megvitatja a testvéri országok gazdasági és tudományos-mű­szaki együttműködésének a KGST komplex programjával összefüggő kérdéseit. Élesen bírálják Nixont a szenátorok amerikai légitámadás, heves harcok Kambodzsában Saigoni katonák területszerző kísérletei — DIFK-memorandum a megállapodás megsértéséről Az amerikai légierő B—52-es nehézbombázói és vadászbom­bázói kedden is folytatták tá­madásaikat Kambodzsa és Laosz felszabadított területei ellen. Kamobdzsában a felsza­badító fegyveres erők ismét Phnom Penh körül, valamint 40, illetve 90 kilométerre dé­lebbre, Tran Kimarnál és Ta- keónál szorongatták az ellen­séget. A kambodzsai hazafiak tü­zérsége tegnap támadást inté­A gazdasági, politikai erősödés útján Megtartotta küldöttközgyűlését a MÉSZÖV tett a tengerparti Kép váro­sának helyőrsége ellen. Phnom Penh-i katonai körökben a re­zsim szempontjából »válságos­nak-« minősítették a Takeo és Kép körül kialakult helyzetet. Dél-Vietnamban — a nyu­gati hírügynökségek jelentései szerint — a múlt hetihez ké­pest mérséklődött a katonai feszültség. Mindazonáltal vál­tozatlanul folytatódik a saigo­ni katonaság területszerző kí­sérlete a Saigontól 80 kilomé­terre északra fekvő Tong Le Chan-i támaszpont, térségében, a Saigontól 35 kilométerre dél­nyugatra fekvő egyik DIFK- hadállásnál, valamint a Me­kong deltavidékén. A VNA jelentést közöl a laoszi felszabadított területek ellen fölújított amerikai légi­támadásokról. A Khaosan Pa- tet Lao hírügynökséget idéző jelentés szerint három B— 52-es amerikai repülőgép hét­főn reggel 6 órákor Xieng Khouangtól 15 kilométerre délre akkor hajtott végre légi­támadást, amikor a helybéli lakosság éppen a hagyomá­nyos laoszi újévet ünnepelte. A bombázásnak több halálos áldozata volt, és az anyagi kár is jelentős mértékű. A Laosz elleni amerikai lé­gitámadások fölújítását éles (Folytatás a 2. oldalon.) Sajátos hangvételű, a megye fogyasztási szövetkezeti moz­galmának jövője szempontjá­ból kiemelkedően fontos volt a tegnapi küldöttközgyűlés. Töb­bet adott, mint általában egy év szövetkezeti terveinek értéke­lését. Többet, mert 1972. ja­nuár 1-től az új, egységes szö­vetkezeti törvény szellemében tevékenykedtek a szövetkeze­tek, s azért is, mert nemcsak ezt az egy évet elemezték, ha­nem a tervidőszak feladataival szoros összefüggésben értékel­ték a lakosság ' széles rétegeit érintő munkájukat is. Az érté­kelés alapja a Központi Bi­zottság novemberi állásfogla­lása volt. Dr. Kiss Józsefnek, a MÉSZÖV elnökének beszá­molója és a számos elhangzott vélemény egyaránt kifejezésre juttatta, hogy fogyasztási szö­vetkezeteinknél erősödött a demokratikus önkormányzat, fokozódott a tagság bizalma, érdeklődése a szövetkezetek iránt, vagyis az új szövetkezeti törvény adta lehetőségekkel megfelelően és egyre jobban él a mozgalom. őszintén, kritikusan Újfajta hangja van ennek a küldöttülésnek, nem a külső problémák, hanem belső gond. jaink megoldásáról tanácsko­zunk.« »Az őszinte, kritikus számvetés jó alap a feladatok meghatározásához.« »Ne csak a sikerekről beszéljünk, hanem azokról az egyre nyomasztóbb nehézségekről is, melyek a je A többet tépni akarás min­den bizonnyal abból fakadt, hagy tavaly a szövetkezeti te­vékenység fejlődésének üteme csökkent, s több területen nem Sikerült a terveket teljesíteni, romlott a gazdálkodás haté­konysága. A megye fogyasztási szövetkezeteinek a szolgáltatás jelentős bővítése mellett lé­nyegében csak a bolti és a vendéglátóipari forgalomban sikerült elérni a kitűzött célo­kat, biztosítani a töretlen fej­lődést. Kétségtelen, hogy ez mindenképpen örvendetes tény, hiszen közvetve annak bizonyítéka, hogy egyre javul a lakosság, a szövetkezeti tag­ság ellátásának színvonala. Nagy kiesések voltak viszont tavaly és a tervidőszak első évében is a felvásárlásban, s mintegy tíz százalékkal ma­radt el a tervezett mögött az ipari tevékenységből szárma­zó bevétel is. Mindez azzal a következménnyel járt, hogy a szövetkezetek nyeresége a tervidőszak első két évében 12 százalékkal kevesebb volt. mint amennyire számítottak. Közrejátszott ebben egy sor objektív tényező, s az is, hogy nem volt élég hatékony a költséggazdálkodás, és romlott a vagyonvédelem. Ahogy a közgyűlésen el­hangzott: a szövetkezetek alapvető feladataikat — a la­T'S 3KÄ mértékben sújtják, hogy még a szintentartásra sem képesek, nemhogy a fejlődésre.« le­hetne még folytatni az el­hangzottakból az idézetek so­rát, de ez a néhány kiragadott mondat is érzékelteti az őszin­te, felelősségtől fűtött alkotó sát, a kisgazdaságok termelé­sének segítését — megfelelően tel jesi tették, viszont egyes részterületeken hiányosságok nehezítik a munkát. Ezeket következetesen, a tadsó szer­vezettség javításával mielőbb meg kell szüntetni, hogy meg- a tervidőszak fontos szövetkezetpolitikai cél­jai. Takarék­és lakásszövetkezetek A küldöttgyűlésen az üzlet- politikai irányelvektől kezdve, a fogyasztói érdekvédelmen, a társszervekkel való együttmű­ködésen keresztül, a szövetke­zetek gazdasági, társadalom­politikai céljáig szóba került szinte minden. Természetesen különös figyelmet fordítottak a takarék, és a lakásszövetke­zetek helyzetére is. A taka­rékszövetkezetek szervezetileg egyre erősödnek a megyében, bővülnek szolgáltatásaik, nő a betétállományuk;. Ám ez a szö­vetkezeti ágazat sem érte el a múlt évben a tervezett nyere­ségét. Ezért foglalta határo- zaba a testület, hogy nagyobb figyelmet kell fordítani a pénzügyi fegyelem betartásá­ra, 6 üzletpolitikájuknak még jobban kell' szolgálnia a tag­ság érdekeit. A fogyasztási szövetkezetek legfiatalabb ága. a lakásszö­vetkezetek számszerűen is, je­lentőségükben is egyre nőnek. A Központi Bizottság határo­zata nyomán ma már me­gyénkben 12 lakásszövetkezet alakult, illetve működik; nyolc szövetkezet már hozzá is kez­dett 220 lakás építéséhez. A szövetkezeti lakásépítési akció támogatása, továbbterjeszté­se fontos társadalompolitikai cél, s a MÉSZÖV máris egy sor intézkedést tett az ezzel kapcsolatos feladatok végre­hajtásáért. Kritikus számvetés, a hibák okainak feltárása, a tenniva­lók meghatározása jellemezte ezt a közgyűlést. ■ Kifejezésre jutott az az őszinte akarat is, hegy miinél kevesebb zökkenő­vel haladj anale tovább a gaz­dasági. politikai erősödés út­ján fogyasztási szövetkeze­teink. V, S*. Husák fogadta Wilsont Gnstáv Husák, a CSKP KB főtitkára fogadta a prágai lá­togatásán Harold Wilsont, a brit Munkáspárt vezetőjét. (Teteíotó: CTK—MTI—KS) Hazai előkészületek Hétszáz tagú a magyar VIT-delegáció Kedden ülést tartott a. X. világifjúsági és diáktalálkozó magyar nemzeti előkészítő bi­zottsága. A tanácskozáson el­hangzottakról, a VIT nemzet­közi és hazai előkészületeiről az ülést követő sajtótájékozta­tón számolt be dr. Gombár József, a KISZ központi bi­zottságának titkára. A nemzetközi előkészületek­ről szólva elmondotta, hogy csaknem száz országban, ala­kult már nemzett előkészítő bizottság, s igen biztató előre­haladás, széleskörű ifjúsága akciósorozat bontakozott ki Nyugat-Európában és Latín- Amerika egyes országaiban. A VIT jegyében meghirdetett szolidaritási akciókkal a vi­lág ifjúsága osélekvőeai segíti Indokína szabadságért harco­ló népeit. A szolidaritási saarrúára a fm1'1- fiatalok pél­dáid 230 000 dollárt fizettek be, az indiaiak 10 000 rúpiá­val, az olaszok 35 000 dollár­ral, az NSZK ifjúsága pedig 100 000 márkával gyarapította a csekkszámlát. A X. berlini VIT július 28-a és augusztus 5-e között zajlik majd, s a ki­lenc nap alatt összesen 1500 különlböaő rendezvényre ke­rül sor. Jól halad a hazai előkészí­tés is. Több mint 80 000 fiatal nevezett be például a »10x10- en a X. VIT-re- elnevezésű vetelkedösorozatra. Közülük 160-an jutottak a döntőkbe, s ók április 24-tól kilenc héten át a rádió és a televízió nyil­vánossága előtt mérik össze tudásukat A vetélkedő száz nyertese delegációtagként vesz részt a ViT-en. A magyar de- 1 legáció 700 tagú lesz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom