Somogyi Néplap, 1973. március (29. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-11 / 59. szám

Tanulmány 1848 nyaráról A Dr?v3°vidék nemzetőri védelme WEMSttG HAGYTA EL a nyomdát Aradi Péter tanul­mánya A Dráva-vidék védel­mének szervezése 1848 nya­rán túráinál. A Somogyi Al­manach 1&—17. összevont szá­maként ez a munka értékes hozzájárulás a magyar had­történeti irodalomhoz, és az Bél-Dunántúl védelmében részt vevő megyék történeté­nek feldolgozásához is. Ko­rábbért a* ötvenes években ugyan megjelent Varga János monográfiája és Barta István­nak, a Századokban közölt ta- tulmáhya Kossuthről és Csá- nyiroL de mindegyik qsak érintette a Dráva-vidék vé­delmének 1848-as megszerve- toSélj. A szerző hosszá Ideig ku­tatott a fővárosi és a vidéki levéltárakban, és hatalmas anyagot dolgozott fSL Jő ér­zékkel követte tanulmányá­ban a kronológikus felépítést é*. rendszerez*? azokat a mo­tívumokat is. amelyek az ese­ményeket döntően befolyásol­ták 1843 nyarán a Dráva vé­delménél, A tanulmány három részre oszlik. Az elsőben a síerző az 1848 június-júliusi' nemzetóri szervezést, a szolgálatot, fegy- verellétást, a Dravq-vidéki őrködést írja le, A második részben a júlii/s végi és augusztusi eseményeket, ame­lyek ~á ttilajdonkepipem d-rá-' vai őrködés végét jelentik. A harmadik részben a Jellasics támadását közvetlenül meg­előző napok eseményeit, illet­ve az óruondl felbomlását dolgozta föl. A tanulmány a további eseményekkel — té­májának megfelelően — rész­letesen nem foglalkozik. A hadtörténeti irodalom — maga szempontjai szerint — bizonyára elsősorban a hon­védelmet, illetve a hadsereg és a nemzetőrség szervezését fogja kiemelni a tanulmány fő erősségeként. Mintaszerű adatféltárással találkozunk itt Aradi tanulmányában, és aki az elolvasás után a Somogyra vonatkozó részedet megjelöli, érdekes képet kap 1848 nya­ráról. A korábbi munkákat ~r el­sősorban az 1914-ben megje­lent Csánki-féle monográfiát és annak a hibáit álwisvő Bereczket, sőt a későbbieket is — ugyanis 1848-at dicsőítő hangon fogalmazták a szer­zők, s feltűnő volt a különb­ség a nemzetőrség és a Nos?- lopy személyéről írtak között A nemzetőrök tevékenységét a polgári történetírók — de a burzsoá beállítottságú kor­társak is — mélyen lebecsül­ték. Koboz István is lekicsiny­lő hangon írt visszaemlé­kező cikkeiben a nemzetőri szolgálatról. 3 Berger József, aki egyrészt a polgári haladás híve volt, gúnyos hangon szá­molt be arról a nemzetőrség­ről, amelynek éppen ő volt egyik egészségügyi szahoj^ló- ja­A JELLASICS ELLENI yé? delem a támadás előtti na­pokban a megyei bizottmány tehetetlensége miatt ugyanis gyakorlatilag megszűnt A felváltásra induló századok csak' a töredékét tették kis a Drávánál áliomasozóknak- Sajnoe, az ott levő egységek is hiányosak voltak ekkor, mivel' a mezőgazdasági mun­kák miatt a nemzetőrök nagy. számban hazaszoktek. Az ottr hon maradottakat pedig a szelgagabírók parancsszóval sem tudták kimozdítani falu­jukból. Egyedül csak az újon­cozás és a katonai szolgálatra való önkéntes jelentkezés se­gíthetett volna- Ez azonban Somogybán is — és másutt is — csigalassúsággal folyt. így 1848 októberében még megyei önkénteseik felét sem sikerült kiállítani. S amikor az ellenforradal­ma Jellasics-sereg a megye földjét tiporta, a megyei bi­zottmány a népfelkelésről megkésve — még ezt is in­kább elszabotálva — intézke­dett Az olvasóban — elsősorban Somogy történetét érintve — néhány »miért ??.merülhet föL A gazdasag: - társadalom vál­tozást, a polgári forradalom, Ladányi Mihály: KÖNYÖRGÉS SZERELEM ELLEN Szabadíts meg ' tekintetüktől, amely szememnek elbeszéli: ■ szívem arra való, hogy szeressem vele őket — szabadíts meg ujjuk hernyóitól, amelyek bejárják szikkadó koponyámat — szabadíts meg az úttól, amely mindig küszöbükig pestet, szabadíts, meg a madártól, amely mindig fölöttük énekéi,v szabadíts meg vérem vasreszelékétől, mellük mágnese közt ■ ■ ne remegjek, szabadíts meg a fénytől, amely testükről csípős porként pereg szemem csodálatába — szabadíts meg szemem éhségétől, amit szerelmük Júdás-pénzével majd beterítenek­vívmányait, kővetkezetlansé - gejt a szemzőknek jobban kel­lett volna bemutatni. 1848 tavasza és kora nya­ra valamennyi dél-dunántú­li megyében a falusi osztály- küzdelemmel volt telítve. A sorkatonaság mellett nem véletlenül használták föl az akkor még képlékeny — és vagyoni cenzus alapján szer­vezett — nemzetőrséget. Aradi Péter írt ugyan arról, hogy Csányit kormánybiztos­nak elsősorban a »személy és vagyonbátorság hiztosítá- sá«-ra, valamint a borvát ellenforradalmi szervezke­dések és a készülő támadás visszaverésére nevezték ki. A tanulmány — úgy érezzük — itt mégis adós maradt azoknak az okoknak bemu­tatásával, amelyek pedig Ember Győző munkája nyo­mán hozzáférhetőek. Megem­líti azt is, hogy a Jella­sics-féle agitációnak 1848 nyarán, a párasz tmozgalmak felszámolása után, a feudális maradványok — így a szőlő- dézsma, a kevés legelő és a régi erdőjog — miatt volt ha- , tása. A nemzetőri szolgálat a felszabadult vagyonos pa­rasztságnak csak a községek határain belül volt ínyére. Amikor viszont hetekre a Drávához kellett menni, be­írták a cenzus alatti paraszt- "ságőt, sőt a vagyonnélkülieket- is. A tanulmány utal is arra a rendkívüli fejetlenségre, ami augusztus végétől a me­gye, vezetőit jellemezte. talAn nem haszonta­lan, ha figyelembe vesszük, hogy Somogybán a lakosság 4,6 százaléka tartozott a ne­mességhez, és a polgári forra­dalom a lakosságnak mintegy 83—90 százalékát személyé­ben érintetté. Ezzel szemben a jobbágyfelszabadítás — So­mogybán — a szántóterület­nek csak 31 százalékát, az egész birtokállománynak pe­dig csupán 13 százalékát érintette. Úgy gondoljuk, hogy a katóhai védelem problémáinak egyik fő okát itt kell keresni. A szerző ta- • _ nulmányánák utolsó részé1-" ben különben utalt arra a változásra, amikor Dunán­túl — és elsősorban a somo­gyi parasztság — fegyvert fa- * gádott szülőföldjének védel­mére A 'fenti megjegyzések fénn-,:' tartásával' -azonban kíjejfent-’ hét'jük- a <anulfnány értékes hozzájárulás ■ Somogy és Dél- Dunántúl történetének feltá­rásához. Egy. történelmi részterület kimunkálása arra. figyelmezteti az olvasót és a kutatót egyaránt, hogy 1848— 49 korából még jelentős terü­letek várnak feldolgozásra. A- tanulmány lektorálása dr. Varga Jánost, a szerkesztés pedig dr. Kanyar Józsefet dicséri. Andrássy Antal Orvieto látképe. (Szekeres EmS grafikáinő .»jv- ;—r*r A z öregember a sarokba húzódott, és mélázó tekintettél bámult ki a vonatablakpn. Nézte a szero- fájdítóah sfk alföldi tájat, amelyre üvegbúraként borult a látóhatár. — Korán tavasz lesz — for­dította felém arcát egy pil­lanatra. -w- Különben az idén nemigen les? se téL se tavasz. n* Februárban, márciusban áll a >áL -»r j^yeztem meg, mosolyogva, — Még kúán- colhatja magád a téL — Akár csak egy vénatpber — nevesített. Olgarettával kínáltam úfi- íársamait Beszélgettünk, hogy szaporábban fusson az idő. — Nem szeretem- ezta csat- ■ tógást Nem is szívesem uta­zom, de a fiam nem hagyott! békén, hogy jöjjek már fel, látogassam meg a kas unokát. ■ És képzelje: elvitt , a gyárba is, ahol dolgozik. Azt möndja: na, apám, ezt' nézze meg! Így dolgoznak ma a suszterek, a csizmadiák' Azelőtt sose lát-' ta*i cipőgyáiriárt, fiát elképáel- hefci, kaa-táysam hogy meg- rrtegáUMám az' ámuldozástóL Én egyetlen egy pár új csiz­mát csináltam életemben! Akkor,, amikor 1917-ben fel­szabadultam A segeavizsgá­hoz kellett, - -it • '• Gsodálkóava néztem rá ■ Sztal*és'arcának ráncai között tóitattalm a múlt halványuló emlékét. ' — kiás pályára terelte a SOT6'> . \ Dehogy te®eä)fc Sehová-se terelt.' Az apám '• csizmadia- volt, és az lett' minden' fiá. Én is; a 'legkisebb. A többiek szétszóródtak .az országban, én meg ott maradtam apám mellett Amikor meghalt, a nevemre írattam az iparon ge­Bába Mihály Egy pár csizma délyt, és megnősültem, öt gyemékünk lett. Éltünk, ahogy tudtunk a sarkalatból, talpa­ltából, foltozásból.-T- űj cipőt, csizmát senki rendelt? — Senki. A parasztok esak a vásárban vettek új csizmát. Ketten voltunk csizmadiák a faluban. Dózsám csak javfba- mp hozták a láiblbekt, a másik száktáns néha csinált egy-egy pár csizmát, de mindig ráfi­zetett, mert olcsón vállalta. Verpenyezna akart a vásári áruval. Nem dicsekvésből mondom nem is panaszkép­pen. de .nálam mindig annyi volt a javításra váró csizma, bakancs, hogy mozdulná sem tudtam tőle. Reggel fölkel­tem, leültem a háromlábú siékémre és késő éjjelig ram álltam föl, csak az • ebédhez, mag a vacsorához. Mert min- denksnefo azonnal kellett vol­na a folt, a sarok, hiszen nemigen akadt nekik másik pár -lábbelijük. — Amikor a gyerekek cse­peredni kezdtek, már toöny- nyebb volt; mert segítettek — szőtte tovább az emlékeit. — -Ügy, ahogy ■ mi -• segítettünk apánknak. Es ahogy felszaba­dultak nálam, röigtön ki w röppenteik. Undorodtak a sok rossz lábbelitőL Meg akkor már munka se akadt annyi, minit 'korábban, pedig'a másik kartárs is meghalt, s egye­dül voltam a faluban. Re­ménykedtem, hogy legalább egy gyerek vélem marad ... Nem maradt. Elmentek Deb­recenbe, Miskolcra, meg Pest­re. Nem mondom, jó soruk orothea Plier, a tSzen- hét éves laboránsnő * ^ még soha életében ... No, ne pont arra gondolja­nak! De mivel, már megpen-, dítették a témát, úgy látszott: Dorothea még valóban, soha­sem csókolt meg férfit, és lé­ha gyanúsításnak tartotta vol­na, ha szürkéskék szemében bárki egyebet . fölfedez, mint' a látás eszközét. Természettől piros szájának sem volt .más rendeltetése, mint hogy égy kis tömlő segítségével komló- csőbe juttassa a beteg vérét. Ami pedig szép, formás ke­zes illeti, annak hivatása iki» merült bizonyos 1 folyadékok hevítésében, a mikroszkóp beállításában és a táblázatok kitöltésében. Dorotheának a kórházban, ahová enyhe lefolyású tüdő­gyulladással kerültem, az- volt a híre, hogy a legszebb, de a szerelem iránt legérzéketle- nebb női lény. Ez annál saj­nálatosabb volt, mert bájos­sága egészen más dolgokra tette volna érdemessé s mert ha a szokásos vérvételnél megkarcolta a fülcimpámat, úgy éreztem, hogy a szivemig hat. Viselkedése valószínűleg sohasem változott volna meg, ha nem következik el már- ;.os 21., a tavasz kezdetének napja. Langyos szellő fújdo- gílt, rejtett ösztönök mozdul­tok- És éa mat láharkyó, a Ralf Wiener Ha megtenné ezt a szívességet., kis telefonközpontban ültem, hogy Walli barátomnak gratu­láljak a .születésnapjára. ,, .. — Nem tenne.még egy'kis szívességet? — kérdezte a be­szélgetés után Ascher úr, a kórház telefonosa.. ..... ,K, — Szívesenválaszoltam. — Miről van szó? Ascher úr elővett egy ki­sebb dobozt — Az előbb hozták. Ruha Plier kisasszony számára Fent lakik a hővérotthon nyolcas számú szobájában... Én nehezen szabadulok most innen. Ha megtenné ... ? Két perccel később a nyol­cas számú szoba előtt álltam. Mély lélegzetet vettem az­után kopógtam. Dorothea nyitott ajtót: — Jó estét! Mit óhajt? — Bocsánat — mondtam, és meghajoltam. — Megkér­tek. hogy adjam át önnek ezt a dobozt — Ö, ez igazán kedves — felélte Dorothea — Kérem, jöjjön be. Ez több volt, mint amit re­méltem. Egy kis szívdobogás­sal beléptem a szobájába, le­tettem a dobozt az asztalira, és máris indultam voksa. xz ajtó felé. Ebben a pillanatban han­gok szűrődtek be a folyosó­róiL — Kérem ne menjen most — suttogta Dorothea — Ez. a főnóvér. Még azt gondolná, hogy férfilátogatóm volt, ami kínos volna számomra Beláttam, hogy igaza van, és leültem a fölkínált székre. Elmúlt egy negyed óra. Ekkor hallottuk, ahogy a főnóvér elköszönt: »Jó éjszakát!« M * ikor aztán újra föláS- £fE/a tam. a folyosón üjabb beszélgetés kezdő­dött ... — Dorothea kisasszony — szólaltam meg egy idő múl­va — most igazán mennem keliL Biztosan keresnek már a kórteremben. — Hová gondol *• — felelte izgatottan. — Már egy fél órája is elmúlt, hogy bejött a szobámba. Senki sem fogja elhinni, hogy csak egy dobozt adott át. Beláttam, hogy Dorotheá­nak igaza van. Közben a folyosón a kór­ház igazgatója is beleszólt a vitába, és kevés remény volt rá, hogy egyhamar abba­hagyják. Dorothea is mind '«tegwsyúÍ .lfett, r-A menni, mondta, és még át sem öltözött. ■ ■ — Tudja mit? — suttog­tam — Öltözzön át nyugad- ton. én majd hátat fordítok. ' Es míg a folyosón a főnő­vér és az igazgató egyre job­ban belemelegedett a beszél­getésbe, a hátam mögött cso­bogott a mosdóvíz, Dorothea ruhát váltott, berúzsozta' a száját, megfésülködott Es minden jól ment volna, ha nem áll előttem a tükör. Először 'kikerültem a tekinte­temmel,■ később lopva bele­pillantottam .;. Azután' már nem is néztem másfelé. Végül Dorothea elkészült. Az órájára pillantott. — A színházat lekéstem — jegyezte meg, es először né­zett figyelmesen rám ezen az estén. — Ma van a tavasz kezdete — állapította meg. — Ne főzzünk magunknak egy kávét? Nem értettem ugyan, hogy mi köze a tavasznak a kávé­jához, de amikor később a hevérőn daráltam a kávét és olyan szorosan ült mellém, hogy a könyökömmel állandó­an súroltam a derekát, nem mieiiSatítmémvíí dóé? fcgtí# március 21-ét nem fogom 'egyhamar elfelejteni. — Először vagyok kettes­ben egy férfival — súgta a fülembe Dorothea. Erre kicsúszott a kezemből ■ a kávédaráló, és amakor fél­órával később fölvettük, Do­rothea legyintett: — Hagyd csak! Inkább ho­zok egy pohár likőrt.... Ügy történt. Dorothea a megközelíthetetlen kapitulált a tavasz ébredésének hatása alatt.... Jt nnál nagyobb volt a Ubr meglepetésem, mikor néhány nap múlva a telefonközpont előtt elhalad­va hallottam, hogy Ascher úr így szól egy fiatalemberhez: — Az. előbb hozták, ruha Plier kisasszony számara. Fent lakik a nővérotthon nyolcas számú szobájában. Én nehezen szabadulok most innen Ha megtenné ... ? — Sose mérgelődjön — je­gyezte mag egy arra sétáló ősz es halántéfcú úr, aki ész­revette, hogy a telefonfülke előtt hallgatózom. — Egy­szer már én is fölvittem a ruhát... Az esetről mindenkinek meglehet a véleménye. De a magam részéről azóta sokkal óvatosabb vagyok azoknak a nőknek a megítélésében, aődk a nyilvánosság előtt olvan tartózkodóan cselkednek, mjfUi .rV»«Mt,óc.* W.-iay vem, örülök neki. Csakhogy nekünk mag nehéz. A fele­ségem beteges, és én se va­gyok már vajaaoi nyalka ie- @ésy­— Miért sem költöznek «gyík gyerekükhöz? — Melyikhez? Meg ott • háta, a műhely,, 1' — Aknd BBua^feáSa.? —- Annyi, hogy az ár meg sas «sasdásodjón''... Mondja, kartáraam, ki jár ma ócska, fofttos csizmában?! Senki. Dol­gozna guimcsiárnátoan men­nek, awnfik nem árt a sár, a víz, a hó. He kilyukad, eldob­jak, másikait vesznék. Vasár­nap, ünnepnap meg mindenki cipőben .jár. Még nyáron te— Mar ez ómegák kl Gyeseaeüfkorf emlékeim, fu­vaktefca bozía-sodarta elém a tarokszerongató képeiket: ta- vasatói késő őszig mezítláb., járt gyermek és felnőtt. Vagy— a levágott csizmafejből esz- kábéiK saröglm — Csak a ttsttssség miatt •raa még IcEast a cégérem. De eszel te megjártam. Jött egy ón, lacgy adjam d, megveszi, ad érte száz foriotot Aztán “ kettőt feért azért a kopott cégtábláért. Arit mondja, ré­giséget gyűjti Van egy kis házi múzeuma..- Kérte a há­romlábú széket is, meg a szer- száanoteati Catoompaikík! Hogy ■ ez már riitkaség. Elhiszem, hisz azzal dolgozott az apám is. Na, szóv^ nem adtam... Mondom aztán a fiamnak, hogy jártam a bunyeralóvaL A fiam meg: ét ne adjon apám egy tűt, egy ázat se! Ha már úgy gondolja, hogy merd keü, akkor lemegyek érte. »Minek az neked?-« — kérde­zem. »Minek? Hát itt a gyár» ban 'rendezünk belőle múzeu­mot a klubszobában vagy má­sutt ...« És így is lesz: az ebédlő- sarkában alakítják ki, úgy, ahogy nálam van ott­hon ... Ki hitte volna, hogy apám szerszámai, kaptafái oda kerülnek, ahol percen­ként készül egy pár finom bőrcipő? Hát kérem, nagyot változott a világ, ez az igaz­ság...,. Vagy nem így véleke­dik? A: voma-aoenekek csattogó lármája elnémított bennünket néhány piRanaitra Aztán megint az öreg csizmadia, a foltozó varga beszélt, aki a szerszámait “közszemléne« adja. Mert a »népék« ritkán viszik hozzá foltozni, fiekkel- ni lábbelijüket, s így már annyit sem keres, hogy két­szer tisztességesen megitömje belőle a pipáját. Somogyi Néplap El

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom