Somogyi Néplap, 1973. március (29. évfolyam, 50-76. szám)
1973-03-25 / 71. szám
Munkásoké lett a gyár* Nagy lelkesedéssel megszavazta az országgyűlés az államosítási törvényt A z országgyűlés szerdán befejezte az államosítási törvényjavaslat általános vitáját. Szakasits Árpád elvtárs, az iiparügyi miniszteri teendők diétásával megbízott miniszterelnök-helyettes hatalmas beszédben válaszolt az államosítási vitában elhangzott észrevételekre. Nem sok olyan törvényjavaslatot tárgyait az ország- gyűlés, amely mélyebb változást jelentett volna Magyar- ország gazdasági szerkezetében.— Éppen ezért — mondotta Szakasits elvtárs — természetesnek kell tartani, hogy a régi úri Magyarország hívei, a közvetlenül érintett tőkés.tu 1 ajdonoeok és lakájaik, a rendelkezésükre álló minden eszközzel ellenállást fejtenek ki a törvényjavaslat céljainak meghiúsítására. Lel- . kiismeretlenségük nem ismer határt. Szerencsére soha még olyan egyértelmű lelkesedés nem kísért törvényjavaslatot, mint ezt a mostanit. Így azután az elleniéi mesterkedései kudarcba fulladtak. Büszkén hivatkozhatunk arra, hogy semmi olyant nem tettünk, ami kárára lett volna az országnak, ellenkezőleg: minden cselekedetünk az ország megerősítését, gazdasági életünk fejlődését szolgálta. Országunk ma Európa ama kevés országa közé tartozik ahol rend, nyugalom, biztonság találgató, ahol komoly reményekre jogosító alkotó munka folyik, ahol a dolgozók tudják miért dolgoznak (Viharos helyeslés a baloldalon.) Rámutatott Szakasits elvtárs: annak idején a vészmadarak és a nép ellenségei a*t híreszteiték, hogy a földreform után éhen. fog pusztulni a nép. A földreform áldássá vált, mert a földeken megújult parasztság dolgozik szabadon és biztonságban. Hasonló veszélyhangokat hallattak, amikor a szénbányákat államosítottuk, majd ,amikor a nagybankok államo- ’sítására került sor. A Szabad Nép 19«. április 30-! számában megjelent tudósítás. A férfi leállította a kocsi motorját. — Itt á kulcs, menj előre — szólt a mellette ülő nőnek. — És kiveszem az olajat. Csend volt a környékein. Metsző szél fújt a víz felől. Alkonyodott. Lopva körülné-' zett, ahogy kiemelte a mű- anyagkainnát a csomagtartóból. A kis szoba falai barátságtalan hideget leheltek. Az asszony fázósan húzta össze magát. Kedvetlenül jegyezte meg: — Mikor lesz itt meleg? Nem kapott választ. Unottan nézte, hogyan csurog a halványvörös olaj a kályha tartályába. A szobában minden úgy van, ahogyan három hete, amikor utoljára járt itt. Rékáimé, két puff, szekrény, dohányzóasztalka. . De. valami új is: a sarokban egy nagy, sár- 'ga padlóváza, kúsza, zöld erezettel. — Látom, bővült a berendezés jegyezte meg. — Igái — mondta a férfi, magában folytatva a megindult gondolatsort. Hogy a felesége kapta a munkahelyén népr,apjára, és otthon nincs megfelelő helye. Vasárnap jártaik erre, kihozták. De minek beszéljen erről? Gyorsan mása'a terelte a szót: — Nem vagy éhes? — Miért? Hoztál valamit? — Nemi felvágott, sajt, konzerv. Meg bor. természetesen . . . Olasz rizlimg. — Talán később. Most semmihez sincs kedvem. Ebben a hidegben. A férfi meggyújtotta az olajat. — Fél óra múlva nagyszerű moh:" '-?S7! Egr-ébként mii mr>-. . . hova mégy? — . . ,> ..cox!. Mos Tál saság. A férjem Pesten van. A magyar gazdasági élet egyre jobban kiemelkedik a tőkés termelési anarchia vadvizeiből, az ismeretlen tényezők örvényeiből. A dolgozók bizalma nöttön nő. A bányászok már feleslegesre termelnek szenet, a takarékbetétek nem apadtak el, a termelés nem bénult meg. Szakasits Árpád a jobboldalnak válaszolva, kimutatta: nem igaz, hogy a tőkések nem tudták mi készül. Aki a magyar belpolitikában a gazdasági folyamatokat figyelte és tudott például Gerő elvtárs zeneakadémiai előadásáról, az láthatta, hogy a középipar államosítása a tervgazdálkodás folytatásának elmaradhatatlan feltétele. A tőkések egyébként cselekedeteikkel maguk siettették az államosítás terminusát. N em lehet tervszerűen termelni, a beruházásokat az állam és a nép érdekeinek megfelelően végrehajtani, ha a gazdasági élet jelentős Szektoraiban a tőkésgazdálkodás anarchikus törvényei érvényesülnek. Gyakori eset volt, hogy magánüzem tulajdonosa állami kölcsönből folytatta a termelést, míg saját tőkéjét vagy kivonta a vállalatból, vagy tartalékolta, vagy spekulációs üzleteket bonyolított le vele, eseüeg kisíbolta. Kétségtelen azonban, hogy nem ezek a visszaélések voltak az államosítás döntő okai, hanem az a szükségszerűség, hogy az ipart termelés egységes irányelvek szerint történjék a nép legkisebb áldozatával, de legnagyobb eredménnyel az ország érdekében. A népi demokráciák legtöbb országában jól funkcionáló kereskedelmi megállapodásaink vannak. Az államosítás napján az egykori Brown-Boveri Gyárban (ma Egyesült ViUamosgépgyár). az országoknak gazdasági életéveL Azt akarjuk, hogy minél hamarabb összhangba kerüljenek ezeknek az országoknak tervgazdasági programjai a miénkkel. Ez elképzelhetetlen volna, ha nemzetgazdaságunk jelentős ipari szektorai a magántőke szabad vadászterületei maradnak. A népi demokráciák gazdasági együttműködé-. se a békének, nyugalomnak (kormánypártok soraiban.) A szocialista gazdálkodás irányában akarunk haladni — mondta Szakasits elvtárs. Az országgyűlés ezután a Barankovics-párt, Schlach- táék és a Baramkovics-párt- ból kilépett jobboldali pár- tonkívülíek kivételével egyhangúlag általánosságban elfogadta az államosítási törvényt. Grob József, Schlachta Ezekben az országokban mindenütt tervgazdálkodás folyik. össze akarjuk hangolni gazdasági életünket ezeknek Csak az anyámnak kellett mondanom. Az olajkályiha ijesztően bőgni kezdett. — Nem robbanunk fel? — Na és? Két emberrel kevesebb lenne a földön. Mit gondolsz, ki venné é6zre? Lenne egy kis balhé, szépen lebuknánk, rólunk dumálnának egy darabig, aztán elfeés biztorrágnak döntő tényezője. E bből az együttműködésünkből mi kimaradni nem akarunk és nem is fogunk. Élénk helyeslés a — Persze. Mindennek megvan a maga ideje. Amikor valami éppen a legfontosabb, amikor kötelező, muszáj, elkerülhetetlen, halaszthatatlan, szükségszerű satöbbi. Válogathatsz a kifejezésekben. — Azt látom, hogy baj van, mert cinikus vagy. — Ülj le! Margit, Pócza Lajos, Vészi Mátyás hozzászólásai után az országgyűlés' részletedben is megszavazta a nagy jelentőségű törvényt. — Nem mindegy? El kell mennem. — Mondták? — Nem. Még nem. De úgy érzem, mindenki úgy mozog körülöttem, mintha hülye- gyerek lennék ... Most sorolhatnék neked eseteket, objektív és szubjektív tényezőket, amelyek idáig juttattak. De minek? Elégedj meg annyival, hogy készen vagyok. Amikor kis kóceráj volt a cég, minden oldalról agyontámogattak, szinte helyettem intézték az ügyeket. Most minden rám szakadt. — Hova mégy? — A szomszéd céghez. Üzemmérnöknek.. lejtenének. De mi ért már nem észlelnénk. — Nana! És ha csak kórházba kerülnénk? — Még az hiányzik! — Persze. Hagyjuk. . Beszéljünk másról! — Például? A férfi pontosan tudta a következő kérdést. Közö6 ismerőseik alig vannak, a családról, ugye, mégsem illik érdeklődni. Marad a munkahely. — Mondjuk: mi újság a cégnél? Kissé várt jól elnyújtotta a viszontkérdést: — A cégnél? Semmi különös .. . Legfeljebb az, hogy otthagyom. Bár — tette hozzá sietve — nem tudom, egyáltalán érdekel-e ez téged. Az asszony felkapta a fejét. — Mit beszélsz? Mi az, hogy otthagyod? Kiemeltek? Leváltottak? Beszélj már! És hogy ez engem érdekel-e ... Jó mondásaid vannak ma Bár abban a pilla '•atban, ahngv beszél tam •idevettem, hogy valaan nem stimmel körülötted. — Most már levetheted a bundádat. — Ez a legfontosabb ebben Szelíden lenyomta a kályha mellé húzott puffra. Mögé állt. Két kezével átfogta az arcát.. Ilyenkor az asszony simogatni szokta a kezefejét, aztán hátrahajolt, ívben feszült a teste, úgy várta a férfi ráhajolását. Most összekulcsolva tartotta a. kezét a térdei között. — Beszélj! A férfi elengedte. Az ablakhoz állt. Egy ideig szótlanul bámulta a redőny egymásra záródó léceit. Aztán hirtelen megfordult, a rekamiéra ült. Szemben az asszonnyal. — Szóval... De élőbb vedd le a parókádat! — Te tisztára bediliztél. — Kérlek! . Az asszony két kézzel, óvatosan húzta hátra a sötétszőke műremeket. Alatta rövidre nyírt, világos barna haj. Ujjaival gyorsan fellazította. — Ezzel a frizurával ismertelek meg — Rövidesen három esztendeje. Két hét múíva De megint másról beszélünk — Nem baj. — Megfúrtak? A férfi arcán kesernyés mosott | — Fogadnak? Egy bukott igazgatót? — Már elintéztem. Jó pofát vágtak hozzá. — És a feletteseid? — Marasztaltak. ígérték, hogy segítenek kiiábolni a válságból. De látszott; hogy csak kötelező formaságból teszik, a valóságban örülnek, hogy nem nekik kellett kezdeményezniük .. . Kifelé persze egészségügyi okok. Idegi izé. Meg a rossz vesém, amely nem bírja ezt a megterhelést, a rendszertelen életmódot. Hallgattak. Valami kis lemezke idegesítöen zörgött az olajkályha alsó részében. Más nesz nem hallatszott. Mintha lakatlan vidéken lennének. — De azért nem hagysz el, ugye? Tudta, hogy fölösleges a kérdés; sokat gondolkodott, hogy föLtegye-e egyáltalán. Most azonnal meg is bánta Szégvelnivalóan sutára síke rii.lt. \z asszony hirteler vágt. "á • — Hova gondolsz? Pedig mindketten tudták, hogy többé nem ta!átkoznak. NYELVMŰVELÉS Kezét csókolom Egy vitatott köszönésforma — több évtizedes („vajúdás“) után A hódolatot és tiszteletet kifejező kézcsók, majd ebből a köszönési formává vált kezét csókolom a Habsburgok bécsi udvarából került át hozzánk. Mint köszönésimód a XVIII. század közepén, Mária Terézia uralkodása idején jelent meg, első írásos előfordulása 1749-ből való. A század vége felé — nemesi körökben — meglehetősen elterjedt lehetett használata; ennek jele az, hogy Csokonai vígjátékában, a Tempefőiben (1795) báró Serteperti már nagy természetességgel így köszönti a grófkisasszonyt: »Csókolom, kedves kisasszonyom, kezeit.« Az idők múltával azután nemcsak a valóságos kéz- csókból lett puszta szó, hanem a szóban .is egyre halványodott az eredeti tartalom. Értékében egyre alászállva, a két világháború közt már a városi lakosság elterjedt nőüdvözlési formájává vált, megtartva eredetéből mégis annyit, hogy egyenrangúak között és fölfelé, de sohasem lefelé szóló köszönésként járta. Már e korszakban is voltak, akik kifogásolták és európaiatlan csökevényinek minősítették használatát, és úgy vélekedtek, hogy egy új, demokratikus korszakban mellőznünk kell e köszönésformát. A beköszöntő új korszakiban — a felszabadulás után — ismételten heves támadások indultak a kezét csókolom ellen, s bár egyidőre — az ötvenes évek elején, leginkább a hivatalos érintkezésekben — visszaszorították használatát, egészen megszüntetni nem sikerült. A divatos sláger — nyilván nevelő célzattal — azt hirdette ugyan, hogy »-Elavult a kézcsók: jó napot! Így köszönnének aprók és nagyok«, a dolog azonban s épp ez időben megfordítva lett igaz: a hatvanas években újra feltámadt a kezét csókolom; és eltűnt a jó napot (amely, nők .üdvözlésére., városai ' úgysem ■ nyert polgárjogot). Napjainkban pedig — bar egyes közéleti fórumokon, főként a sajtóban ismételten hangoztatják elavult mivoltát — zavartalanul éid a maga megújult életét Főként két körre terjedt ki használata. Elsősorban városon férfiak nőüdvözlési formája, főként egyenrangúság esetén és fölfelé. Használatának ez a megkülönböztető jellege eleve magában hordja antidemokratikus tartalmát. Amint nemrégiben publicisták találóan — bár kissé élesen és epésen — megjegyezték: úgy tetszik, ez a köszönés (az anyákon és az idősebb nőrokonokon kívül) általában csak az »úrinők«-nek és az »úri elv- társnők«-nek jár. A titkárnőnek és a csinos presszós kisasszonynak természetesen kezét csókolom, de ki mondja a bejáró takarítónőnek és az utcai vécésnéninek, hogy kezét csókolom, asszonyom? A laboránsnő »jó« a kezét csó- kolom-vn, de a mosogatóasz- szony és a munkáslány nem. A kezét csó/coíom-nak ez a megkülönböztető jellegé egyben akadálya a zavartalan emberi érintkezésnek, hisz köszönéskor a férfiak az illető nő társadalmi helyzetének fölmérésére, a megfelelő köszönésforma állandó mérlegelésére kényszerülnek. E helyzet fönntartásában részesek mindazok a nőik, akik elvárják — sőt megkövetelik — a férfiak részéről a kezét csókolom köszönést. És felelős az a közfelfogás, amely az udvariasság, a jóineveltség és illendőség jeleként tünteti föl — bizonyos jól megható •ozott helyzet'>e nőknél ezél csókolom mai \.’aJí> k-V köszönnek ők — leginkább városon, de újabban falun m — általában a felnőtteknek. A fiúk e köszönésit, mint amelyik a többi köszönési formánál nagyobb tiszteletet fejez ki, a gyermekkorból kinőve is tovább használják a nőkkel szemben, s ezáltal a férfiak megkülönböztető nő- üdvözlési formája átöröklődik az újabb nemzedékre is. Nyilvánvaló, hogy ha korszerű köszönésmódot akarunk bevezetni, akkor — mint minden új társadalmi szokás kialakítását — ezt is a felnövekvő nemzedék . körében kell elkezdeni. Az óvoda é6 az általános iskola a maga részéről hivatalosan a napszakos köszönést írja eiő, és a gyakorlatban is erre szoktatja — vagy inkább erre kezdi szoktatni — a gyermekekét. A várt eredmény azonban elmarad. Az iskolai neveléssel szemben ugyanis egyfelől a szülök, másfelől — s még inkább —. a társadalom, a felnőttek gyakorlata tanítja meg a gyermeket arra, hogy nőknek udvariasan köszönni csakis kezét csókolom- mal lehet. A nevelés-oktatás következetessége már az általános iskola felső tagozatában is nem egyszer csorbát szenved, és meghátrál a közfelfogás előtt A józan belátás, a külföldiek példája, társadalmunk demokratizálódása mindmind arra internek, hogy szakítsunk ezzel a korszerűtlen, soli vonatkozásban antidemokratikus köszönéssel. Az a körülmény azonban, hogy a probléma több évtizedes vajúdás után sem ígér kibontakozást, illetőleg az a tény, hogy a kezét csókolom helyettesítésére irányuló 'kísérletek nem jártait eredménnyel — sőt e köszönés napjainkban egyre terjed —, azt a véleményt látszik alátámasztani, hogy magyar jellegzetességgé vált. Szorosabban nyelvi oldaláról tekintve a kérdést: bizo- . nyos. hogy ...er edendően— nem magyar nyelvi sajátság. Hiszen egyfelől a régi magyar köszöné&farmák nem ismerték a nemek szerinti megkülönböztetést, másfelől pedig a parasztság — legalább is idősebb nemzedéke — ma sem különbözteti meg köszönés- formáiban a nőt a férfdtóL Tehát idegien jövevény ez, amely azonban elég mély gyökeret vert nyelvünkben: mutatja az is, hogy a kezét csó- kolom-nak két évszázados élete folyamán nagy számú, javarészt ma is élő hangtani és alaktani változata fejlődött ki. összegezésül e vázlatos helyzetképből is megállapíthatjuk, hogy e köszönésformát — meglehetősen erős társadalmi és nyelvi gyökerei miatt — egyik napról a másikra aligha szüntethetjük meg. Az is bizonyos, hogy — mint minden más társadalmi és nyelvi szokás esetében — a természetes fejlődés menetébe erőszakosan beavatkozni e téren is hiábavaló fáradozás lenne. A megoldásra két út kínálkozik. Ha valóban meg akarjuk szüntetni, ahhoz egész társadalmunk összefogására, a társadalom minden rétegének meggyőzésére, mindenekelőtt itt is tehát a tudat átalakítására, a közfelfogás megváltoztatására vám szükség. Ha pedig erre komolyan nem vállalkozunk, akkor nyugodjunk bele e köszönésforma használatába. Sót: mozdítsuk elő terjedését úgy. hogy tegyük egészen általánossá, olyan férfiköszönéssé, amely minden nőnek egyaránt kijár. Ezzel a megoldással elvesszük t kezét csókolom art' ’ ’mok- ratön* jellegi, mr.--»«w-iuk megfcüKnbőzttéő jeH .igéUO. S szöntését. A másak réteg, amelynek fő köszönési formája a kezét csókolom, a gyermekeké. Így úgy látszok, mintha a természetes fejlődés is ebben ae irányban haladna ...
